Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)
1935-05-26 / 122. (3674.) szám
9955 máfos 26, vasárnap. 17 GÖRGEY REGÉNYE Kossuth árnyéka Görgeyn és Görgey árnyéka Kossuthon Magyar szobrok és magyar tanulságok i—aá— Prága, május 25. Görgey szoborrá avatásával lezárult a magyar történelem legfájdalmasabb, de talán legtanulságosabb pere. Ma már Kossuth és Széchenyi szoboralakja mellett ércalakká vált Görgey keserű figurája is. S bronzzá dermedtek a problémák, amelyek közel száz esztendőn keresztül lángoltak a magyar életben, nyugtalanító, pezsditő, sőt perzselő lángolással. A megenyhült utókor megbocsátott Görgeynek. Kossuth csodálatos, de a szabadság- harc lángfelhőiben végzetessé nőtt alakját nem kell megkisebbiteni ahhoz, hogy nagy riválisát, Görgeyt az őt megillető helyre állítsa az utókor a magyar történelem kupolacsarnokában. Görgey és Kossuth A Kossuth-Görgey ellentétnek igen mély lélektani gyökerei voltak és Kossuth, aki soha nem mozdult ki abból a különös, fojtott, forró, majdnem szerelmes lelkesültséggel átfűtött légkörből, amelybe asszonyi lelkek és szemek burkolták — tartott Görgeytől, aki száraz, realista, pátoszmentes egyéniség volt és katonádban nem félisteneket látott, hanem egyszerűen csak katonákat. Kossuth magával hurcolta állandóan anyját, nővérét, feleségét. Egész női udvar zsibongott folytonosan körülötte. A szoba egyik sarkában a minisztertanács ülésezett, a másik sarokban pedig kibontott kofferek, hevenyészve odavetett kalpagok és menték között némán szorgoskodott az asszonysereg. Kossuth mindig magán érezte Sarolta asszony gyújtó, lelkesítő pillantását, Teréz fanatikus lángolásának sugarait és feleségének aggódó, de büszke bámulatát. Az asszonyi tekintetek és érzések e kereszttüzében a magyar kormányzó különben is felfokozott érzékenysége, még finomabb, még szen- zibilisebb hurokra hangolódott. S Görgey vaskos, félelmesen drámai, de pátosztalan gesztusai megriasztották. Dembinszky lefokozása és bebörtönzése volt az első lépés a diktátorság felé, amelyet önhatalmúlag tett meg az akkor még egészen fiatal tábornok, akit a tábornokok tanácsa csak immel-ámmal fogadott maga közé és akivel szemben, mihelyt négyszemközt maradtak, Kossuth is tehetetlen volt. Pedig Kossuth erőssége a négyszemközt való tanácskozás volt és még Széchenyi sem tudta kivonni ma- j gát varázslata alól, ha négyszemközt került! szembe vele — de négy fal és négy szem között! Görgey bizonyult erősebbnek. Mert száraz, de határozott lényének az ese- j menyek irtózatos dübörgése adott varázserőt, Kossuth elveszítette biztonságát és ezért defe-! rált Görgey előtt. De maga is hitte, kicsit, szive mélyén, amit felesége és anyja váltig hangoztattak, hogy „Görgey letiporja4' őt. Kossuth a diktátort szerepre készült, lángoló hadi álmai voltak. Napóleon volt az ő daimonionja, Sarolta asszony oltotta belé. Kossuth mindvégig kereste az utat, amely igazi szerepköréhez elvezeti a történelem sziklaszorosai között. Érthető, ha megdöbbent, mikor ezen az ütem egyszerre elébetoppant valaki, aki egész testtel, mintha csak ráöntötték volna, már ebben a szerepben díszelgett. Görgey volt az, aki Kossuth-tól úgy „ellopta legtitkosabb álmát**, mintahogy 6 ellopta a Széchenyiét. Ahogy Széchenyinek Kossuth-tal szemben érzett emberi idegenkedésének az volt a lelki gyökere, hogy Kossuth meg merte csinálni azt, amit Széchenyi megkezdett, de útja derekán visszahőkölt, mert éles kritikus szeme felismerte az tó veszélyeit — úgy Görgey volt az, aki valóra váltotta Kossuth nagy álmát a diktátort szerepről, amelyhez a történelmi helyzetet tagadhatatlanul Kossuth teremtette meg. Valóban nem volt más kiút, mint a diktátor! fellépés és az erők kemény összefogása, amikor Görgey színre lépett. S ha Görgey kezébe kerül a döntés egy félévvel előbb, mintahogy megkapta — talán sok minden máskép történt volna. Noha arról aligha lehetett volna szó, hogy a magyar szabadságharc számadásait aktív mérleggel zárják le. A számok ellene szóltak a nagy lendületnek, amivel Kossuth és hívei „a Világtörténelem kilencedik csodáját" felépítették. Csodáli és realitások Kossuth valóban csodát tudott művelni az erők toborzásában és a célok kitűzésében, de csodáinak éppen az volt a titka, hogy mindig alkalmazkodott a nép hangulataihoz és soha nem szuggerált olyat, amitől a nép lelke bor- zongott. Kossuth nagyságának egyik gyöngeafge éppen a nagyság, a népszerűség e totális voltában van. Abban az imádatban, amivel népe leborult lábai elé. Egy árnyalattal kellett volna népszerűtlenebbnek lenni, egy árnyalattal jobban kellett volna dacolni a feléje zugó tapsok áradatával. Egy árnyalattal több Görgey szárazságából és egy árnyalattal több Széchenyi realizmusából, akkor nem legenda lett volna Kossuth Lajosból, hanem örök, sorsfordító valósága a magyar élniakarásnak és élnitudásnak. Kossuth emlékének és zsenijének tartozunk azzal a megállapítással, hogy se Széchenyibe, se Görgeybe nem lehetett volna beolvasztani Kossuth zsenijéből, hogy belőlük olyan fárosza váljék a magyar nemzetnek, mint aminő Kossuth lehetett volna, ha e két nagy munkatárs és ellenfél zsenijéből az övébe oltanak egy-egy ágacskát. Az, hogy nem igy történt, hogy Kos- suthból is, Görgeyből is legenda \e“ s a magyar élet olyan mellékágyakba torlódott hömpölygő hullámaival, amelyek 1848 nagy álmaihoz képest sekélyesek voltak, a tragikus elem ebben a nagy drámában, amelynek minden egyes alakja óriássá nőtt az utókor szemében. De mig Kossuth egyéniségét a kor romantikus szemléleti módja hihetetlenül megnövesztette, addig Görgey száraz, katonás és a legkevésbé sem patetikus egyéniségének nem kedvezett ez a korszellem. Görgeynek olyan szerep jutott hetven éven át a magyar képzeletben, amire nem szolgált rá -— legalább is nem szolgált rá mással, csak azzal, hogy neki jutott a tragikus valóság leszámítolása a nagy és színes légvárak összeomlásának pillanatában. És még egy: az ő egyvonálu és kemény figuráján az ámuló, lelkes imádatba szédülő képzelet nem tudott fennakadni, nem voltak ci'kornyák, nem voltak barokk kinövései ennek A NÉPIES Piros rózsa, piros mályva, Jönnek már a gólyák: Itt a május tiz nap óta, Azt a ragyogóját! Május van a pesti hegyen, Oda megyünk együtt, Kibékülünk, összekapunk, Aztán újra kezdjük. A RÉGIES A pacsirta, e bájdalu danái, Zengi dalát az égi bolt alatt, Kis hűtlen, — ki szerelemből tanár — Mért nem nyújtod felém kacsóidat? Bájlak tövében várlak, szMdrálynő, Bukétát kötök, úgy megyek eléd ... Szüm szüköl, jaj, ha dalom megtagadnád S azt mondanád sirhangon: elég! A TANGÓ-KÖLTŐ Szép lány, maga a május tünde fátyla, Ki után járok, mulatókba, bárba, Kiért a vágy Nyugtom se hagy. Oh, szóljon, mit tegyek — be mit vegyek? Ön oly kegyetlen, Bár egyetlen — s egykor szelíd galamb volt. A szivemben már nincs erő, Főorvos ur, Írjon elő, Szerelem ellen egy szép röpke tangót... A FORDÍTÓ Fu Cse (Kína, 2274.) Csupa Csuda Májusi fura Figura, Egy nő, Rajta ruha Virágos... Világos, Hogy: szed te-vette Dühöngött, amikor vette Az ura! NOTHSTODSH ír, f 1711. (Azóta nem ir.) — John, — Máry, —■ Meg akarom vallani Te vagy az én emberem, Kár, hogy nem vagy itthon Titkon — Hanem a Sárga-tengeren ...! John szól: — „Juszt is, Itt töltöm a májust is!“ SZIRIUS IDŐJÓS: Szép május lesz, itt-ott hideg Csak ne mondják meg senkinek, Lesz lehűlés is, meghűlés is, Eső is lesz meg napsütés is, A nappalok világosak — Ez napnál is világosabb! Éjjel ragyognak majd a csiFagok ... Tudom, mert időjós vagyok! FARKAS IMRE. SZTRÁJKOLNAK A PÁRISI MIDINETTEK. A világszerte ismert párisi szabócégek alkalmazottai bérleszállitás miatt zajos tüntetést rém deztek Páris uccáin. a sima, tiszta katonás jelemnek. Nem volt amin a játszadozó, bálványfaragó képzelet galambraja megtelepedjék, ö volt a hideg, megközelíthetetlen pólus, „északíok, titok, idegenség", egy olyan korban, amikor forrón ragyogott a nemzet optimizmusának napsugara. Görgeytől azonban egy pontos és igazságos lelki analízis után nem lehet elvitatni azt, hogy ő volt a férfiasabb egyéniség. Kossuth varázsának egyik oka az, hogy sok fe- minin vonás volt benne, s talán nemcsak azért* mert női szemek szuggeráló bűvkörében mozgott alakja. A Kossuth-kultusz a magyar szépasszo- nyok és daliás férfiak ügye volt, — a Görgey- kultusz a vérben, szenvedésben, csalódásban, fájdalmas realitásban gázoló magyar katona ügye. Ezért természetes, hogy a tábornok várbeli lovasszobrát a magyar katonák emeltették. Görgey kettős tragikuma Görgey rehabilitációjának nem egyedül a Kossuth-kultusz állott útjában. Hanem miég valami és még valaki. Görgey soha nem helyeselte a heves forradalmi tempót; félt attól, hogy Kossuthot elragadja a lendület és felégeti a visszavonulás útjait. Görgey abban is katona volt, hogy nem mindig csak a győzelem esélyeit mérlegelte, hanem gondolt a vereségre is. Erre Kossuth soha, életének legválságosabb óráiban se gondolt. Görgey nem volt híve a Habsburgok trónfosztásának, de számolt a fait accompli erejével és más kiutat keresett a nemzet számára. Nem igaz például az sem, hogy Görgeynek nem volt politikai koncepciója, csak épen lehetetlen volt már akkor a politikai koncepciónak érvényt szerezni, amikor a kormány fedezetére seregének jobbik részét Debrecen felé küldte, s ő a gyengébbik szárny élén az ellenségre rontott. Görgey számításaiból nem hagyhatott ki valamit, amit Kossuth mindig kihagyott. Kossuth csak azt látta, hogy hivó szavára ezrék. mozdulnak meg és az ország minden zugából ömlik a nép a honvéd zászlók alá. Görgey viszont azt látta, hogy ezeknek a katonáknak nagy része nem használható fel a háborúban, mert fegyelmezetlenek, mert harcra alkalmatlanok s mert a megyék lelkes üdvözlő irat kíséretében, de a legszükségesebb felszerelés hijján indították utnaik őket. Kossuth szavára ezres csoportokban tóduló felkelőket Görgey hol szelíd szóval, hol nyers ajtómutatással szélnek eresztette. Görgey pontcean tudta, mit ér a honvédhadsereg, amit Kossuth soha nem tudott. Amikor aztán Paskievics étén megjelent az orosz arnaádia, Görgeynek nem lehetett egyéb gondja, mint valamiképen kijátszani az oroszokat az osztrákok ellen, mert tudta, hogy a két ellenféllel megbirkózni lehetetlen. Görgey állítólag arra is gondolt, hogy az orosz cárnak ajánlja fel a magyar koronát, csak azért, hogy az osztrák császár előtt ne kelljen megalázkodnia és hogy keserűvé tegye a falatot a császár szájában. Lehet, hogy ez csak egyiike azoknak a szabadságharc tengernyi irodalmában felvillanó fantázia-sugaraknak — de annyi bizonyos, hogy Görgey élete végéig kitartott amellett, hogy az osztrákot megverte, s a fegyvert az orosz előtt tette le. Amivel valójában olyan gesztus számára szerezte meg a történelmi becsületet, amivel soha nem azonosította magát, de amihez élete végéig hü maradt, S amit soha nem bocsátottak meg neki. És most ezzel kapcsolatban meg kell állapitani egy fájdalmas igazságot: nemcsak a Habsburg-ház, de maga a nemzet se. A kiegyezés utón ugyanis épen az állta útját Görgey rehabilitációjának, hogy Andrássyval győzött az az oroszellenes irányzat, amely Budapest és Becs között épülő hid első pillére volt. Andrássyt oroszgyülölete ! hozta közelebb az uralkodó családhoz, annyira, hogy elfogadta a kegyelmet abból a kézből, ; amely nem sokkal előbb még kötelet szánt neki. Ez az oroszellenes irányzat, mely egészen a világháborúig tartott, végleg elszigetelte hideg magányosságában a tábornokot, akinek nem bocsátottak meg, hogy nemcsak a fegyvert tette le az orosz előtt, hanem a fegyverletétel előtt meg is kísérelte, hogy az ország szekerét e nagy keleti imperializmus útjára terelje. Ebben is egy utón járt egyébként Kossuth és Görgey, hiszen a kormányzó is sokáig a keleti irányzat szószólója volt. A magyar történelem nyugat és kelet vonzása között vergődött egy ezredéven át s érthető, ha e sorsdöntő pillanatban csak úgy kelet felé pillantottak a magyarság vezérei, mintahogy kelet felé néztek az erdélyi fejedelmek és Rákóczi Ferenc is. Ma már, mikor a magyar fővárosnak és a magyar történelemnek díszeivé hültek a tegnap e forró alakjai, s Széchenyi az Akadémia előtt, Andrássy és Kossuth az Országház előtt, Görgey pedig a honvédelmi minisztérium előtt a budai várfokon áll őrt ércbefagyva — a problémák is kihűltek, uj gondok és uj eszmék között vergődik a magyarság, de tanulni a múlt nagyjainak hibáSflbőd sohasem időszerűtlen.
