Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)

1935-05-24 / 120. (3672.) szám

0 1935 május 24r péntek* rpRXCT-yv\AGvaRKiRiiser _____ Ti zenhét év után reaktiválták dr. Bacsák Kálmánt, a régi Pozsony-megye tiszti ügyészét 1919-ben nyugdíjazták, 1926-ban beszüntették nyugdiját és most felszólították, hogy azonnal jelentkezzék szolgálattételre Csadcán — Ba táviában meghalt dr. Mattyasovszky késmárki ügyvéd mérnökfia. Jáva szigetének fő­városából, Batáviából a minap érkezett a cseh­szlovák konzulátusnak hivatalos értesítése, hogy az ottani tífuszjárvány élragadta a kicsi magyar kolónia egyik fiatal tagját, Mattyasovszky Jó­zsef holland állami mérnököt, aki dr. Mattyia- sovszky Elemér késmárki ügyvéd és városi tisz­ti ügyész fia volt. A megboldogult kilenc évvel ezelőtt vándorolt ki Bomeoba, ahonnan hamaro­san Jávára került, mint a Siemens-Schuckert cégnek alkalmazottja. Később holland állami szolgálatba lépett s fiatal kora dacára, vezető állásba került s kivívta feletteseinek és kartár­sainak nagyrabecsülését. Április 25-én temették el az ottani európai temetőben. Sírjánál kartár­sai, a buitzenzorgi elektromos müvek vezetősége és a batáviai magyarok búcsúztatták. A 31 éves korában elhunyt földink haláláról a Batáriéban időző Teleki Ferenc gróf értesítette a budapesti „Magyarság" szerkesztőségét s a lap májas 17- én megjelent számában közli a halálhírt. — Elítélték a szlovák nemzeti párt turóc- szentmártoni titkárát Besztercebányai tudósí­tónk jelenti: A kerületi bíróság tegnap vonta felelősségre Kussi Gusztáv pozsonyi joghallga­tót és Tass Flóriánt, a szlovák nemzeti párt tu- rócszentmártoni titkárát, akik a vádirat szerint a múlt év júliusában Blatnicán államellenes és izgató kijelentéseket tettek egy népgyülésen. A vádlottak tagadták az inkriminált kifejezése­ket, a tanúvallomások alapján azonban Kussit 50 korona pénzbüntetésre, Tasst pedig 3 havi fogházra ítélték. Az ügyész háromnapi meg­gondolást időt kért. «— Hét hónapra ítéltek egy megrögzött tol­vajt. Besztercebányai tudósítónk jelenti: Hudo- ba Vencel korponai hivatásos tolvaj állt tegnap az itteni kerületi bíróság előtt újabb betörése miatt. Hudoba, aki már tizenhétszer volt bün­tetve, legutóbb Jombik Zsuzsanna mosónő laká­sába surrant be és 780 korona értéfkü fehérne­műt lopott el. A biróság hét havi börtönre ítélte a javíthatatlan tolvajt. xx A Jód nyálkaoldó hatása kiválóan ér­vényre jóit a Cigeüka jód-hrómos gyógyvíz használatánál. Csökönyös légcsöhunitnál in­tenzív köptető hatást fejt ki, a eürii nyálkát elifolyósitja s így kiürítését előmozdítja Meg­rendelhető: C i g e 1 k a forrás vállalatnál Bar- dejov. — Elhagyta a menyasszonya — bánatában kifosztotta a Wertheim-szekrényt. Besztercebá­nyai tudósítónk jelenti: A kerületi biróság teg­nap ítélkezett Pruhár Imre szentbenedeki 21 éves legény felett, aki az apja lakásában lévő Wertheim-kasszát, amelyben a községi föld­művesek pénze volt, megdézsmálta és összesen 7045 koronát lopott el. Pruhár a tárgyaláson azzal védekezett, hogy menyasszonya elhagyta, ezért bánatában 1045 koronát eldorbézolt a korcsmában, a hiányzó 6000 koronát pedig el­rejtette a Wertheim-szekrény egyik fiókjában — további bánatos alkalomra. A biróság hat­havi börtönbüntetésre Ítélte a megtört szivü vádlottat, llgy az elitéit,'mint az ügyész felleb­bezett. — Kifosztottak két francia pilótát egy prágai fürdőben. Kellemetlen kalandban volt része tegnap Prágában, a Klimentská-uccai fedett uszodában a francia repülőtársaság két repülő­jének. Suplice André és Roger Henri az uszo­dában kabint béreltek, amelynek kulcsát szo­kás szerint átadták az úszómesternek. Félórás fürdőzés után, mikor be akartak menni kabin­jukba, meglepetéssel vették észre, hogy az ajtó nyitva van. Előhívták az úszómestert s azzal együtt mentek be s megállapították, hogy mint­egy 8000 koronányi, részben francia, részben csehszlovák valutájukat s azonkívül pilóta- és egyéb nemzetközi igazolványaikat ismeretlen tettesek ellopták. A kétségbeesett repülők jelen­tést tettek a rendőrségen, mely erélyes nyomo­zást indított. A repülők belenyugszanak a 8000 koronányi pénz elvesztésébe s csupán arra ké­rik a tetteseket, hogy igazolványaikat juttassák vissza. — Titkos pálinkafőzésért és hatóság elleni erőszakért — egy havi fogház. Besztercebányai tudósátónik jelenti: Rosenberg István, Csajovec József és Rosenberg Antal horháti munkásokra rábizonyult, hogy a Zsarnóca melletti erdőkben titkos pálinkafőző üzemet tartottak fenn. A múlt év szeptemberében egy pénzügyőr meglepte őket és mikor a főzött szeszt és az eszközöket el akarta szállítani, a munkások kövekkel do­bálták meg. A pénzügyőr a lábán szenvedett sú­lyosabb sérüléseket. A biróság hatóság elleni erőszak és titkos szeszfőzés miatt mondta ki őket bűnösnek és fejenkint egy havi fogházra, valamint 100 korona pénzbüntetésre ítélte a vád­lottakat. Úgy az ügyész, mint az elítéltek fel­lebbeztek. Pozsony, május 23. (Pozsonyi szerkesztősé­günk telefonjelentése.) Dr. Bacsák Kálmán po­zsonyi ügyvéd, a SZMKE és a Szinpártoló Egyesület egyik elnöke az államfordulat előtt Pozsony-vármegye tiszti ügyésze volt. 1919-ben a tisztviselők átvétele idején megyei másodjegy­zőnek nevezték ki. Dr. Bacsák ezt a kinevezést nem fogadta el azzal az indokolással, hogy ő ügyész volt és az is marad s ezért nyugdíjazását kérte. 1922-ben az államfordulat előtti megyék meg­szüntetésekor a régi Pozsony-megye utolsó tör­vényhatósági ülése dr. Bacsák Kálmánt nyug­díjazta. Nyugdiját 1926-ban azzal szüntették be, hogy a nyugdijmegállapitás nem volt helyes. Ipolyság, május 23. (Tudósítónk jelen­tése.) A választások mérlegét nemcsak szá­mokból lehet megvonni, hanem egyes epi­zódokat is fel kell jegyeznünk, hogy teljes értékükben láthassuk a győzelmet és vere­séget jelentő szürke számadatokat. így pél­dául nem lehet elhallgatni, hogy az ipoly- sági agrárpárti eredményt a kortesek ve­rejtékező erőfeszítései még szánalmasabbá teszik, mint ahogyan maga az a tény elibénk tárja e csehszlovák párt szlovenszkói nép­szerűségét, hogy 2800 ipolysági szavazóból mindössze 129-et tudott „meghódítani". És azt is hogyan ? A kortesautók napestig bömböltek Ipoly­ság uccáin és ez alkalommal nem szlovák vagy cseh nótákat fújtak, hanem ropogós magyar csárdásokat. Egyáltalán, a válasz­tás előtti hetekben nagy ázsiója volt min­dennek, ami magyar. Az agrárpárt piros-fehér-zöld röpcédulák­kal operált és Slávik volt belügyminisz­tert korteskörutja során magyar viseletbe öltözött kislány köszöntötte fel. Jóforgalmu tetnplomsarkon koldnshely el­adó...“ Parisból jelentik: Noha az újságolvasó kö­zönség valószínűleg nem igen t.ud róla, de tény, hogy Pá.risban igen jóim enő la.pjuk van a koldu­soknak. Az újság címe „Journal des Medimgote" és a koldusok között, óriási elterjedtségnek örvend nemcsak Parisban, hanem Franciaország egész te­rületén. Az újságnak természetesen igen nagy be­folyása van a professzionista koldulásra. Nagyon éadőkeieek a lapnak például a hírdietéseii. Minit hir­dethet egy koldusujság? „Igen jóforgalmu temp­lomsarkon koldiushely eladó. Napi átlagbevétel 28 frank." Vagy például: „Állandó, bevezetett koldus­hely eladó kicsi, de gazdag vidéki városban. Min­den komoly ajánlatot figyelembe veszünk." A tu­ristaszezon kezdetével a koldusujság forgalma je­lentékenyen meg szokott növekedni. A lapban egyébként lángoló vezércikkek jelennek meg, me­lyekben a hivatásos koldusokat felhívják, hogy minden eszközzel harcoljanak az „amatőrök" ellen. A lap az utóbbi időben egyre sűrűbben panaszko­dik, amiért busz éfi hianmánc éve működő tisztes­séges és megbízható koldusokat tesznek tőnkre -manapság az amatőrök. — A villamos-géppnska percenként 1500 lövést ad le. Londonból jeelntik: James BagnaJl, az egyik angol gyalogezred huszonnégyéves közkatonája vil­lamos-gépfegyvert talált fel, amelynek súlya mind­össze 13 kilogram és amely percenként 1600 lö­vést. tud leadni. A találmány iránt már több ide­gen nagyhatalom érdeklődött, de a feltaláló az an­gol hadügyminisztériumnak ajánlotta azt föl. A ta­lálmány leírását az egyik bank páncélhelyiségéiben őrzik, mert állítólag idegen titkos ügynökök el akarják lopni. NEM ÉR RÁ... — Miért, nem gratuláltál a Tiborral! váló eljegy­zése mihez?-1- Hát, mit képzelsz, van nekem annyi időm, Jhogy minden eljegyzésedhez gratuláljak? Az ügy kétszer is megjárta a legfelső közigazga­tási bíróságot s ez végül is úgy döntött, hogy a nyugdíjazás nem volt jogos, tehát Bacsák Kálmán ma is aktív közhivatalnok. E döntés alapján az országos hivatal tegnap írásbeli végzéssel hívta föl dr* Bacsák Kálmánt, hogy Csadcán a járási hivatalnál három napon belül jelent­kezzék szolgálattételre. Az országos hivatal nyilván azzal számolt, hogy a jónevü pozsonyi ügyvéd már nem fogadja el a csadcai beosztást. Dr. Bacsák azonban kije­lentette, hogy holnap Csadcára utazik és hala­déktalanul jelentkezik uj állomáshelyén. A po­zsonyi magyarság nagy érdeklődéssel figyeli az ügy további fejleményeit. Ezúttal a ..SokoP-mozi hangszórója se bömbölte a szokásos cseh slágereket, ha­nem magyar nótára zenditett, pedig külön­ben csak nagyritkán tesz fel egy-egy ma­gyar lemezt, A választási hangulatban elfe­ledkeztek az agrárpárti kortesek az általuk különben sokat idézett statisztikai adatok­ról. amelyek szerint Ipolyságon csak ötven- hét százalék magyar van. Hodzsa Áchim András megöletéséről szóló és ponyvare­génybe illő szónoklatát is magyar nyelven dörögte a nép közé a viaszlemez és nem negyvenhárom százalék szlovák vagy cseh dalt játszottak, mint ahogy illet volna, ha­nem egy százalékot se. Csak magyar nóta, magyar színek, magyar frázisok pattogtak a levegőben. Ezúttal szó sem esett a határ­menti csehszlovák maradékbirtokosokról és a csehszlovák iskolákról. Csakhogy tizenhét I év alatt kinyílt a lakosság szeme és ahogy Hlinka mondta, a gramofonos cirkuszt mo­solyogva végighallgatta, de szavazni igazán nem szavazhatott arra a pártra, amely a kenyér és cirkusz ősrégi, népszéditő pro­gramjából egyre inkább csak a cirkuszt tudja megvalósítani... — örömében „pénzt szórt a nép közé" a po­zsonyi állomáson egy Franciaországból hazaté­rő munkás. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma hajnalban a pozsonyi főpálya- udvarra egy nagyobb szlovák munkáscsoport érkezett Franciaországból. A más vonatra át­szálló munkáscsapatból kivált K. E. munkás, zavarosan kiabálni kezdett s az állomási csar­nokban francia és csehszlovák papírpénzt kez­dett széthajigálni. Ugylátszott, hogy a szeren­csétlen ember megőrült. Az ügyeletes rendőr bekísérte a pénzt hajigáló munkást, a frankokat és a koronákat pedig összeszedte. A rendőrsé­gen kiderült, hogy a munkás nem őrült meg, csak örömében, hogy már otthon van, féktelen jókedve támadt. A munkás Puhó községben la­kó szüleihez utazott és azt hitte Pozsonyban, hogy már otthon van. A rendőrség a fiatalem­bert egyelőre őrizetben tartja, egyben értesítet­te a munkás szüleit, hogy azonnal jöjjenek gyer­mekükért. NÉHA A PEDAGÓGIA IS VESZEDELMES. Liliké nagyon neveletlen volt. — Kislányom — mondja a marna —, illedel- mesebbnek kell lenned, mert máskülönben én nagyon megrswnyulok és azt ugy-e, nem akarod? — Miért csunyulsz meg attól, ha én illetlen vagyok? — érdeklődik Liliké. — Mert a mamáknak, ha a kislányuk neve­letlensége miatt husidnak, mindig uj ránc ke­letkezik az arcukon. — Ojjé! — szól Liliké tárgyilagosan, — meny- Bjit sírhatott a nagymama miattad} Ipolyságon magyar nemzeti viseletben és magyar nótaszó mellett korteskedett az agrárpárt, de a szavazatoknak még öt százalékát se tudta elérni Tiszta arcbőr 14 nap alatt a valódi CORALL CRÉMTÖL (száraz vagy zsíros). Már harmadik nap után javul az arcbőr észrevét­lenül és az összes hiba, u. m. szeplő, pattanás, mitesszer, májfolt, nagy pórus, ráncos bőr, öregen kimézés teljesen megszű­nik. Biztos eredmény. Ára K5 11.— VÖRÖSRÁK GYÓGYSZERTÁR ^^^^BratisIa^^Mihál^aicca^JiOj^^ Társadalmi Elet # A kassai Szent Orsolya zárda szülői sző-' vétségé kitünően sikerült műsoros délutánt ren­dezett vasárnap a zárda nagytermében. A mű­sort Libertiny Gabi ügyes prológusa vezette be* Ezután Sárossy E., Kiszela E., Gánóczy M„ K'leits I., Butkay M., Vincze J., Orosz M., Dok>- riczényi K., Podnár E., Suver J. és Lyócsa A, japán táncukkal arattak nagy sikert Kostya Edit ügyes zongorakísérete mellett. A műsor leghu­morosabb jelenete a „Zsiga cigány" c* kis tréfa volt, melynek szerepeiben Pajor Klára, Kiss Szmolmicky J., Kondás A., Fedelem J. és Orosz O. nevettették meg a közönséget. Líbay Ica ének- és zongoratanárnő művészi énekszámát Reiter Máriái zongoratanárnő kisérte művészi készséggel. Majd Kallus István és Giesze Lipőt, Drumár László hegedűművész tanítványai és Reiter Márta zongoratanárnő Geoigius Bendá két hegedűre és. zongorára írott szonátáját ad­ták elő hatásos virtuozitással. A műsor egyik igen értékes és komoly száma volt dr. Váradi Antal: „Az Ur ítél" című melodrámája, melyet Libertiny Zoltán recitált a mű hatásos részeinek tökéletes érzékeltetésével. Libay Ica tanárnő ma­gyar müdalái fejezték be a nívós műsort a kö­zönség zajos tetszésnyilvánítása kíséretében. Saé- pen csengő, kulturált hangján a finomművű me­lódiák pompásan jutottak érvényre. A jótékony- célú előadást, amely a zárdái szülők szövetsége értékes munkájának újabb dicséretes eredménye volt, Cselényi István pápai kamarás, az intézet igazgatójának emelkedett szellemű záróbeszéde fejezte be, melyben utalt a gyermekek valláser­kölcsi nevelésének nagy fontosságára és kiemel­te a zárda e tekintetben végzett nagyért éldx munkáját. # A Rimaszombat! Iparoskor szépen sfkeriflí k ükmrdél'utánt rendezett az elmúlt héten. Samui István református segódWkész tanulmányt olva­sott, fel Szabolcisfca Mihályiról, Král'iík János elnö­ki bevezetője után. A gondos szereltettél megírt Szabotaska-tanaifmóny keretében Sz abo-leska-k öL teményefcet és dalokat adtak elő Szűcs György ha.rmomikakíieiérete miellett. A versieket Kosfcó Sá­rika, Kosztra Giziké és Molnár Évike adták elő, Ezután Rainer László Kótay Mariska, zongora- kísérete mellett Sebőim ann -Heine „A két gráná­tos" ctiimü melodrámajiát adta elő, majd Pécsük Lajos népdalokat énekelt cigányzene mellett. Vé­gül Kótay Mariska Horváth Géza „Pünantaiisie milgnonoe toongroáise" című szerzeményét adta. elő zongorán. A nagyszámai közönség lelkesem ürene­| pelte a- szereplőket, # A Flenger-féle érsakujvári katolikus polgári iskola végzett, növendékei a Siimon-ískola nagyw termében a „Stuart Mária" cömiü színmüvet mu­tatták be a Szent József-óvodia alapja, javaira. A kitűnő együttesből különösein kiváltak: Szsulay Manci Gogh Erzsébet, Riuppmedht Erzsiké, Kuíko-- reály Ilonka, Léhoczky Térti, Fekete Máméi, Kat.- tauier Ágnes, Ficza Erzsébet és Kuruc® Tercsi. A' betanítás mebéz munkáját a Fleuiger-imtézeé nő­vérei végezték. # A tói falusi műkedvelők Cseb Zoltán és Más- ke y József tanítók vezetésével nagy sikerrel ad­ták elő Török Ferenc „JuMszliegémy, szegény julháezlegémy" című ismert színmüvét. A® ellő-' adás szereplői közül különösen Szamertmík Piri!, Németh Gizi és Fischer Samu t űntek ki* # A nyitrai Makabi egyesület a volt megyei színházban nagyszabású ,, zsinagóga Jkomcerte t “ rendezett zsúfolt ház előtt. A közös férfi és gyer­mekkar Wasserberger Vilmos karnagy vezénylő-, tével héber dalokat adott, elő Deutsdh Béla kám­for és Polák Aronan, a. bécsi opera volt tagjának szőlész ámiaiiiv.al. Az előadást frenetikus tapssal fogadta a közönség. — A vonat elé vetette magát Rózsahegyen egy trencsénteplici leány. A rózsahegyi fonó­gyár közelében a vasúti töltésen egy fej nélküli női hullát találtak a munkából hazatérő fonó­gyári munkások. A közeli árokban megtalálták a szerencsétlen nő fejét is, aki kétségtelenül ön- gyilkosságot követett el. A csendőrségi vizsgá­lat megállapította, hogy Volnár Erzsébet 34 éves trencsénteplici leány az illető, aki rózsahe­gyi rokonainál tartózkodott. Az öngyilkosság okát nem tudják* %

Next

/
Thumbnails
Contents