Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)

1935-04-09 / 84. (3636.) szám

2

T>RXGAlA\\GtARHTRLSB

1935 április 9» kedd

Szüllö Géza emlékbeszéde

w Nem akarok itt Rákóczinak történetével foglalkozni — mondotta egyebek között Szüllő beszédében, amelynek szövegét előzetesen a rendőrségnek is bemutatta és a rendőrségi cenzúra azt akceptálta mert itt benne van a levegőben Rákóczi lelke, ahogy azt a költő mondja: „Körülöttem lebeg Rákóczinak lelke, az eget csapkodó tenger haragjában..

— Én itt, ahol a Nagyságos Fejedelem nyugszik, emlékezni akarok róla abban a formában, amely az emlékezésnek legméltóbb formája. Nem emléket akarok felidézni tanulság nélkül és nem tanulni akarok kegyelet nélkül, hanem kegyeletünket lelkünk erejével egyesítve akarom, hogy példájával erősödjünk; hogy megtanuljuk azt, hogy minden küzködésünkben nemes cél vezessen, minden küzdésünkben a közéleti erkölcs legyen a támaszunk, mert Rákóczi ta- nit arra, hogy

elpusztul a müvük és emlékük mindazoknak, akik nem erkölcsi céllal indulnak az élet útjaira, hanem egyéni érdekeiket tartják vezető elvüknek*

— „Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben, - nemes, de terhes önlábunkon járni“ — tanítja Madách „Az ember tragédiájáéban. Semmi sem olyan nehéz, mint követni a lelkiismeret szavát, nem törődve mással, csak azzal a nagy kielégülési nemes érzéssel, amely minden nagy géniuszt üz, amikor harcot kezd a sorssal, hogy a maga lábán járjon és a maga lábán akarja előre vinni az emberiség ügyét. Fel akarom itt idézni Carlyle értekezését a hősökről, ahol azt fejtegeti, vájjon a kor termelte-e ki magából a hősöket, vagy pedig a hősök teremtették és alakították át olyanná a kort, amilyennek ők azt akarták.

Rákóczi Ferenc azok közé a hősök közé tartozott, akik elbuktak ugyan, de bukásuk által lett az ügyük naggyá*

— Ha végigtekintünk Rákóczinak küzdelmein, végigtekintünk azon, hogy hogyan csökkent folytonosan alvezéreinek ellenálló ereje, hogyan roppant össze egész mozgalma, hogyan vesztette el anyagi erejét, hogyan ment tönkre ő és ügye, látjuk, hogy mind e vereségek ellenére mégis volt eredménye.

A turáni lovas

— Csodálatos és tragikus sorsú a magyar faj. Nincsen faj, amelyben több tehetség, önfeláldozó készség, személyes bátorság, helyes okfejtéssel párosult értelem lenne, mint a magyarban. S mégis, mind e nagy tulajdonságok ellenére a magyar faj élete hosszú tragédiák láncolatánál s a megnem- ( értettség kietlenségénél nem egyéb. Miért van ez igy ? Mert

egy tulajdonsága ennek a fajnak nincs ;

a fegyelmezettség.

A turáni puszták vad lovasa ma is a magyar, de — egyedül van. Egyedül por- tyázik, egyedül harcol, egyedül verekszik. Bízik ugyan önmagában, de nincs meg benne az egyesített erő, a nagy eredményeket biztosítani tudó együttdolgozni- tudás.

A magyar csupa individualizmus.

— Amikor a magyar faj nagy volt, amikor a magyar faj kihozta magából mindazt, ami benne volt, akkor a magyar fajt mindig keménykezü vezér vezette : Árpád, Szent

István, Szent László, Nagy Lajos, Mátyás. Puha kézben, magára hagyva, villongott, vetélkedett. Nem a jogát féltette, de a kiváltságait. Nem kételkedett senkiben, s igy bizalmával sokszor visszaéltek. Ha pedig baj volt, véreit marta és nem magába szállva kereste az elkövetett hibáknak az okát. Csak igen nagy tragédiák után szállott a faj magába és akkor ki tudta heverni azt a csapást, amelyet kevesebb tehetséggel ' és kevesebb életerővel biró fajok kiállani nem tudtak volna soha.

— A magyar faj, a magyar nép és a magyar lélek nem bir a kiegyensúlyozottság kellékeivel, mert magyar a szertelenség. A demokrácia az egyenlőség, a magyar az egyenlőtlenség és az egyenetlenség. Aki azt hirdeti, hogy egyenlő mindenki és minden, az csak kvantitatív különbségeket tud elismerni s ám ez olyan népnél, amely törzsi szervezetben élt és vezérek által vezettette magát, ott kvalitatív különbségek vannak, s ott az egyenlőség gondolata nem tudott meggyökereződni soha. Lehet, hogy ez az egyenlőtlenségi érzés, ez a szertelenség sok bajnak volt az okozója, de eredményezte azt, hogy a maga kvalitásaiban bizó magyar személyiség, bízva önmagában, vezetni tudott tömegeket akkor is, amikor magát nem azonosította a tömegekkel, s a tömeg elismerte vezető erejét, mert látta, hogy aki vezeti, bár más, mint ő, de vezetni tud.

A szegény nép fejedelme

— Rákóczi nem a* egyenlőségért harcolt, nem a testvériségért harcolt, — a szabadságért harcolt. H. Rákóczi Ferenc a szegény népnek volt a fejedelme. Rákóczi, a nagyur, a szegény elnyomott ruszin, szlovák és magyar népnek volt a vezetője.

De amikor Rákóczi a népért és az emberi szabadságért fogott fegyvert, soha egy pillanatig le nem lépett arról a felsőbb tudatról, hogy ő az Isten felkent fejedelmi köaüil való, akinek vére, tradíciója, öntudata és egyénisége más, mint azoké, akiket vezet.

— Sohasem az a mérték, hogy ki mit tart magáról, de mit tartanak róla. Rákóczinak kiválóságát, másságát a többiek elismerték kezdettől fogva, sőt elismerték még akkor is, amikor mindenét vesztve, XIV. Lajos udvarában élt, elismerték akkor is, amikor a száműzetésben egyedül maradt, mert

a hősök kvalitása nem az anyagi erőktől és a hatalomtól, de a bennük lévő erkölcsi erő teljességétől függ.

Rákócziról érezte mindenki, aki vele volt, hogy hódalat illeti meg, érezte azt, hogy született vezér, aki megérdemli a vezetést, akiért küzdeni, akiért szenvedni, akiért áldozni akarni nemes, mert a küzdésben, a szenvedésben, az önzetlenségben ő volt az első közöttük.

— Rákóczi típusa volt annak a fogalomnak, amit a magyar úgy fejez ki. hogy „Ur“. A magyar csak azt tartja urnák, aki nemesen cselekszik, aki nem törődik a saját személyével akkor, amikor közügyét visz, s aki az ön- •

zetlen ősök nyomába lép. Attillátől, Dzsingis* kántól, Timurlenktő'l kezdve a turáni faj termelte ki a világban azokat a vezéreket, akik, — mert nem kételkedtek önmagukban, ■— kényurak voltak, de önzetlenek voltak, bennük sem kételkedett senki, s akik képesek voltak saját egyéni akaratuk által milliók sorsát befolyásolni.

— Ezeknek a fajtájából való volt II. Rákóczi Ferenc, aki egy pillanatig sem habozott akkor, amikor arról volt szó, hogy alkudjon-e

meg a körülményekkel, vagy egy millió hold- nyi birtokát feláldozza, egy pillanatig sem habozott, hogy engedijen-e egy jottányit elveiből és nyerje vissza a császártól mindazt, amit a császár elvett tőle. Nem habozott, s ezzel adta gyönyörű példáját annak, hogy mi a vezér, mert az anyagi kérdést olyan mellékesnek tartotta, mint azt, hogy esik-e, vagy nem esik-e az eső. Céljának erkölcsi erejét sohasem engedte anyagiakkal megmérni és ez a kvalitás az, amely az emberek fölé emel, és amely kvalitás kitermeli a vezért.

— Rákóczi nagysága két oszlopon nyugodott: az önzetlenségen és a nemzeti öntudaton.

— Amikor a magyar nemzet 1526-ban a mohácsi síkon elvesztette legnagyobb kincsét, nemzeti önállóságát, — papiroson ugyan nem, de a valóságban igen, — attól az időtől fogva csodálatos virágai nyíltak ki a magyar léleknek. A Zrínyiek, Thökölyek, Bocskayak, Bethlenek, Báthoryak és a Rákócziak példája ennek és majdnem ezeknek a családoknak a kiválasztásából származott II. Rákóczi Ferenc, akinek ősei között ezek a nevek mind ott szerepelnek. Ezek a nagy magyar urak a római császár és a donius austriaca-val szemben való harcban sohasem azért vettek részt, hogy a maguk ügyét vigyék előre, de az egész törzs céljai miatt.

Kurucok és labancok

— Ezekkel a nemzetük jogaiért küzdő rendekkel özemben, — akiknek lelkében ott lobogott

az aranybulla szelleme,

— ezekkel szemben ott foglaltak helyet ugyanabban az időben a magyar históriában ázott a magyarok,

akiknek lelkét nem az aranybulla, hanem az

aranygyapju szelleme szállotta meg.

A Pázmány, a Szelepceényi, Széchényi, Esterházy, PáMfy, Ceáky ée egyéb aulikus magyar uraknak lelkét eem vezette azonban soha a magyar nemzettel szemben való lát szólagos harcban az, mintha ők a magyarok szabadságát csökkenteni, vagy a magyar nem zet alkotmányos alapjait megrendíteni akarták volna, de őket befolyásolta az a gondolat, hogy a küzdést a császári hatalom ellen célta Lannak látták é6 a hatalom árnyékában meghúzódva a reália utak keresésével hitték a nemzeti erőket konzerválni éa kifejleszteni Reálpolitikát kzdtek, ám ügyük éppen úgy e1- bukott az elnemzetleniténi akaró intranzigens császári politikával szemben.

Az osztrák kamarilla

Azonban mindkét iránynak, az aranybulla és az aranygyapju szellemében gondolkozó magyarok irányának volt egy közös ellensége: az uralkodó ház körül keletkezett hivatalnok- arisztokrácia fallanxja, a kamarilla, az a kamarilla, mely minden személy körül támad, aki magas és majdnem felelőtlen állásban van. A történelem egyik tragikus igazsága az, hogy ilyen kamarillák minőségétől függ az, hogy egy rezsim boldoggá, vagy boldogtalanná tudja-e tenni a népet. Ezek a kamarillát képező udvaroncok nagyobbára alacsony sorsból küzdöttek föl magukat tehetségükkel a legmagasabb udvari fénykörbe, a világ mindenféle nációjából so_ rozódtak össze, cimimel és ranggal kitüntetve ott éltek mint nemzetileg gyökértelen elemek, akik sem egyéni öntudattal, sem nemzeti ér- záesel nem bírván, a Spanyolországból áttelepített Habeburg-uralkodóknak a bürokrácia utján olyan irányítását teremtették meg, amely örök megnemértettséget termelt ki az akkori Iíabsburg-világnézet és az akkori magyar vi- láglágnézet között. Ezért nem tudták megérteni a Habsburgok, hogy mi a magyar nem zeti vágy.

Ezért'Rákóczi idejében tulajdonkóp a kuruc - magyar nagy urakat és a labanc-magyar nagyurakat a magyar nemzet és a magyar faj jo* gaiért küzdő magyarokat közös nevezőre hozta mindig a Habsburg birodalomba való beolvadás elleni védekezés. Minthogy azonban aa

osztrák ház ehben a maga isteni hivatásának gyengítését látta, ennek eredménye azután az lett, hogy az aulikus magyar nagyurak és a dinasztia 'között a bizalom sohasem volt olyan teljes, mint azok között a bivatalnok-nagy- urak között, akik a kamarillát alkották, légmentesen elzárták az uralkodót a népek elől. Ezt a tünetet egyébként nemcsak a magyar história, de a cseh népnek a históriája is igazolja, mert

a cseh rendeknek a szabadságért való küzdelme éppen Úgy megérteden maradt a Habsburgok előtt, mint ahogy megérteden maradt a magyaroknak küzdelme is. Csak épp « cseh nemzetnek a fehérhegyi leveretése után nem támadt Rákóczi Ference, a magyar nemzetnek azonban Lipót uralma után támadt Rákóczi Ference, és ebben vau knlöia annak a nagy hódolatnak és szeretetnek, amellyel a magyar nép áldoz II. Rákóczi Ferenc emlékének.

És mi itt összegyűlt utódai azoknak, akik itt Rákóczi földjén éltek és haltak: magyarok, szlovákok, muszlinok és románok, kegyelettel emeljük fél szivünket Rákóczi szelleméhez.

A közönség ünnepli Szüllő Gézát

' Alig hangzottak el az utolsó szavak, a közönség melegen ünnepelte az ünnepi szónokot. Amikor néhány perc miu!va a nézőtéren megjelent Szüllő Géza, a közönség ismét egy emberként ünnepelte őt.

A K. Z. D. kuracz dalai következtek ezután, majd az ünnepet Jaross Andor, a magyar nemzeti párt ügyvezető elnökének lelkes hatású beszéde fejezte be.

Háromszáz terítékes bankett

A matiné befejezése után közel háromszáz terítékes bankett volt a Sdhalkház szálló nagytermében. Az első pohárköszöntőt Tost László helyettes polgármester mondotta Kassa város polgársága nevében, majd Esterházy János, az országos keresztényszocialista párt országos elnöke, s azután sorban dr. Vukovits István a magyar nemzeti párt részéről, Bánó Aladár, sárosi magyarság nevében, dr. Korláth Endre szenátor a ruszinszkói őslakosság nevében, Traxler György a mármarosi románok és ruszinok nevében, Schmotzer Lajos a mecenzéfiek nevében, Fedor Miklós magyar és szlovák nyelven, majd Jaross Andor a magyar nemzeti párt ügyvezető elnöke pártja nevében. Lesse- nyei György a zempléni magyarság nevében s végül Dobránszky Jáno6, dr. Aixinger László és Pausz Béláné.

A bankett lelkes hangulatban folyt le.

Zavaró incidens

Az emlékünnepségek méltón, a legnagyobb rendben zajlottak le. Csupán egyetlen zavaró incidens történt a reggeli ünnepi istentisztelet után. Amikor a dómból kivonult a közönség és sorai között a mecenzéfiek históriai viseletbe öltözött küldöttsége, a rendőrök többet közülük előállítottak azon a cimen, hogy ünnepi viseletűkkel tüntetni akartak. Az elő állított mecenzéfiek még a délutáni órákban is a rendőrségen vannak, de a rendőrigazgató megígérte, hogy intézkedik azonnali szahadlábrabelyezé- sük érdekében,

Rákóczi népének ivadékai a tiszabecsi emlékműnél magyart*I, ruszinut és románul hódollak a fejedelem emlékének

Beregszász, április 8. (Saját tudósitónktól.) Ruszinszkó lakossága nemzetiségi különbség nélkül tízezres tömegben zarándokolt el a tiszabecsi turulmadaras Rákóczi- emlékmühöz.

Tiszaujlak már a kora reggeli órákban talpon volt, várta a vonatokkal, szekereken, lóháton, gyalogosan érkező zarándokokat, akik ezrével tódultak a kis városkába, melynek határában aratta első diadalát Rákóczi a császári osztrák csapatokon. Ide sereglettek a hegyvidéki ruszinok gubás’ zarándokai, a máramarosi románok, az Apsák, Tiszafehéregyháza, Faluszlatina kiküldöttei, akik drága kincsként magukkal hozták a templomukban kegyelettel őrzött Rákóczi- zászlót. a tiszaháti magyar falvak apraja- nagyja, Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszöllős, Huszt, Visk, Técső magyarjai. A zarándoklók az állomás mögötti Szent János-téren gyülekeztek. A menet élére a kuruc öltözetű ifj. Fábián Béla vezetésével a száztagú lovasbandérium állott, melynek tagjai színes mellényükkel, pompás lovaikkal, délceg tartásukkal festői látványt nyújtottak. A lovasbandériumot a magyar cserkészek. a magyar iskolásgyermekek és a magyarruhás leányok virágokkal, csokrokkal követték. A jövő reménységeit a felnőttek követték,

elől a Rákóczi-zászlóval, amelyet testőrökként fogtak körül a román zarándokok.

A végeláthatatlan tömeg a tiszabecsi emlékműhöz vonult, amely közvetlenül a Tisza partján, a „rongyos gárda'1 hires átkelési helyén emelt dombon szökik a magasba.

A zarándoklók széles körben foglaltak helyet az emlékmű körül, de ezrekre rúgott azoknak a száma is* akik a Tisza hidján

J szorultak, mert az óriási tömeg nem fért az ! emlékmű alatt el.

j Az ünnepséget Almássy Menyhért táro- ! gató-szólója vezette be. A mélabus kuruc dalok utat találtak minden szivhez, s nem egy szem könnyesedéit meg. Az ünnepi magyar beszédet dr. Tárczy Károly munkácsi kereskedelmi iskolai tanár mondotta s nagy hatással jellemezte Rákóczi történelmi jelentőségét.

Drohobeczky Gyula mezőhomoki görögkatolikus lelkész ruszin nyelven emlékezett meg, majd magyarul is elmondta a beszédet, amivel mély benyomást keltett a hallgatóságban. Fábián Vali megkapó közvetlenséggel szavalta el Pósa Lajos ,,Rákóczi tárogatója'1 cimü szép költeményét. Szkalla György (Ungvár) dr. Sziklay Ferenc alkalmi ódáját, „Fohász Rákóczihoz", szavalta el drámai erővel, benső átéléssel. Turda Nucu román nyelven adózott Rákóczi emlékének. Szónoki lendülettel előadott beszéde általános tetszést aratott. A műsort a fúvós zenekar és a nagyszöllősi református énekkar előadott számai tették változatossá.

Wellmann Mihály a Ruszinszkói Magyar Kultur-Egyesület ügyvezető elnökének zárószavai után következett az emlékmű megkoszorúzása a Kultur-Egyesület és a rahói magyarok nevében. Koszorút helyezett el Huszt város kiküldötte is.

Beregszász város nevében dr. Polchy István és Fekésházy Zoltán Rákóczi egykori legkedvesebb szöllőhegyeinek, a Bocs- kornak és Kerekhegynek földjéből helyezett el néhány rögöt az emlékmű tövében.

Az ünnepség után a Kultur-Egyesület közebédet rendezett, amelyen az őslakosság szine-java vett részt. hk.

FOLYTATÁS A *. OLDAL IV, HASÁBJÁN.

%