Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)

1935-04-25 / 96. (3648.) szám

1935 április 25, csütörtök. kormosa egész felületét megváltoztatta a földrengés Egyre nagyobb pusztulásról számolnak be a jelentések mm Ismét működnek a kialudt tűzhányók ■■ Több mini ezer embert öli meg a perzsiai földrengés Tokió, április 24. A Hornosai földrengés­ről még mindig csak szórványos jelentések érkeznek be. Napokig fog tartani, amig a szörnyű szerencsétlenség minden részletét és az áldozatok pontos számát megállapít­hatják. A legújabb hírek szerint a halottak száma meghaladja a négyezret, sőt vannak olyan túlzó magánjelentések is, amelyek szerint legalább tízezerre rúg a halálos áldo­zatok száma. Egész Japánban nagy félelem uralkodik, attól tartanak, hogy újabb föld­rengés következik be, esetleg az anyaor­szágban is. Mindenütt igen nagy részvét nyilvánul meg a földrengéssujtotta vidék lakossága iránt és Japán minden részéből önkéntes adományok érkeznek be. Attól is tartanak, hogy Formosa szigetén járványos betegsé­gek fognak kitörni. Tokióból óriási meny- nyiségü gyógyszert és szérumot küldtek a ■ leggyorsabb hadihajókon Formosába. Eddig csak azok a repülőgépek nyújtottak mérsé- j kelt segítséget a hajléktalanná vált szen­vedő lakosságnak, amelyeket a japán Vö­röskereszt küldött ki. A földrengés sok helyütt teljesen megvál­toztatta a sziget felszínét, főleg a partvidék mentén, úgyhogy a hajók kikötése is proble­matikussá vált. A folyók mindenütt kiléptek medrükből, a nagy városok és községek belső területein is óriási földszakadékok tá- tonganak és igen sok ház lakóival együtt el­tűnt a szakadékokban. Az árvíz sok hidat elsodort és igy a folyókon való átkelés majdnem lehetetlenné vált. Ez a körülmény is nagyban gátolja a segítés munkálatait. Egyes utakat csak abból lehet fölismerni, hogy a hullák végtelen sora borítja őket. Megszólalnak & kialudt vulkánok A tokiói lapok jelentései szerint az Asama tüzhánj-ón kívül a Hekusán kialudt vulkán 1 is ismét működik. A Hakusán háromszáz- • landó mennydörgésszerű robaj hallatszik. A ötven év óta teljesen nyugodt volt, a föld- környékbeli falvak lakosságát igen nagy rengés óta azonban sürü füstfelhők szállnak! félelem fogta el. fel a kráterből. A tűzhányó belsejéből ál- i Megsemmisült országrész a perzsiai földrengés nyomán Teherán, április 24. Másénderanból ér­kező újabb jelentések szerint az iráni fen- síkon történt földrengés óriási katasztrófá­kat okozott. Eddig több mint ezer halálos áldozata van a földrengésnek, a sebesültek számát hétezerre becsülik. Az anyagi kár felmérhetetlen. Masenderan egész környéke, a Kaspi-tenger déli partjáig, teljesen meg­semmisült. A szerencsétlenség színhelye csak repülőgépen közelíthető meg, mert az összes közlekedési utak tönkrementek. Ssíifl válasz a néniét :®§ii;sire London, április 24. A brit kormány nyugtázta a genfi tanács határozatai ellen tiltakozó német jegyzék átvételét. A nyug­tázás jegyzék formájában történt, amelyet a londoni német nagykövetnek nyújtottak át. Hivatalos jelentés szerint a brit válaszjegy­zék tisztára formai jellegű.- r:• • • ■ v . ! . > I • ;.i Négy szórással megölte api á:! egy elmdháhor&dott morvaszentjánosi legény Pozsony, április 24. A Malacka melletti Morvaszentjános községben szomorú szenzáció­val végződtek a húsvéti ünnepek. A 30 éves Vo- leman Henrik, aki öreg szüleinél lakott, évekkel ezelőtt szemináriumban nevelkedett és a papi pályára készült, de tanulmányait elmeállapota miatt félbe kellett szakítania. Az orvosi véle­mény szerint csendes őrült volt. A keddre vir- ; radó éjjel, közvetlenül éjfél előtt a fiatalember beosont apja szobájába és egy nagy késsel négyszer beleszart az alvó férfi mellébe. A hatvanéves öregember nagy erőfeszítéssel a szomszéd szoba ajtajához ván- szorgoít, ahol felesége aludt. Annyi ereje nem volt, hogy segítségért kiálthatott volna, csak az ajtót kaparta. Amikor az asszony kinyitotta az ajtót, rémülten látta férje vérző testét és fiát, amint kezében vé­res késsel nyugodtan nézte apja halálos kínló­dását. A szerencsétlen ember rövidesen kiszen­vedett. Az apagyilkos fiú a megérkező csend­őröknek a legnagyobb nyugalommal vallotta, hogy álmában parancsot kapott tettének végre­hajtására. A parancsnak nem tudott ellentállni, ő csak „Isten akaratát vitte véghez". Tettét nem bánta mc.g és úgy látszik, hogy nincsen tisztában azzal, hogy mit követett el. Voleman Henriket letartóztatták és elrendelték elmeállapotának megvizsgálását. Minden jel arra mutat, hogy szörnyű tettét té­bolyban követte eb Negyvenöt bányászt élve eltemetett a bányavíz ?gy ,ohar mmburgi ■jf J o Ii a n n i s b u rg, április 24. Az United Press ismét borzalmas bányaszerencsétlensé­get jeleni a híres ezüstbányákból. A marla- wiei bányavidéken az egyik tárnába a beöm­lő bányavíz elzárt a külvilág elöl negyvenöt bányászt. A bányászok között van négy fehér munkás is. A mentési munkálatokat majd­nem lehetetlenné teszi az a körülmény, hogy a beomló föld valósággal eltorlaszolta a bá­nva lejáratát. Az elzárt tárnából nem érke­zik semmi hir, hogy milyen magasan áll a tárna folyosóin a viz, nem lehet tudni, de attól félnek, hogy a viz csakhamar elfogja borítani azt az üreget, ahova a negyvenöt bányász bemenekült. — A legújabb jelen­tések szerint a mentési munkálatok meg­kezdődtek, de nincs rá sok remény, hogy a bányászokat sikerül élve felszínre hozni. A mentő expedíció az egyik betemetett tárná­ban két bányász holttestére bukkant. 1 hét végéig mégis megkötik az orosz-francia szövetséget Páris, április 24. Tegnap jelentettük, hogy a fran- ' ia—orosz szövelségi tágyalás-okban bizonyos stag­náló állott bo, mert néhány kérdést nem sikerült tisztázni a kölcsönös megsegítés problémája körül. A Rádióiigynökség jelentése szerint a tárgyalások diplomáciai utón husvét hétfő óta újra megindultak- Illetékes körök remélik, hogy csütörtökig sikerül az utolsó akadályokat is elhárítani a szövetség meg­kötésének utjábél s ebben az esetben, a szerződést a hét végén a francia külügyminiszter és Potemkin párisi orosz nagykövet aláírja. A végérvényes alá- irásra Laval moszkvai tartózkodása alatt kerül a sor. London, április 24. A News Chfoniele moszkvai munkatársa érdekes beszélgetést folytatott több szovjetorosz vezető egyéniséggel. A szovjet vélemé­nye szerint az eiiTÓpai béke sorsa kizárólag az an­gol politikától függ, de az oroszok félnek attól, hegy az angolok túl későn csatlakoznak a minden kétér­telműség nélkül megalakítandó békeblokkhoz. \b- ban az esetben, ha, a közeljövőben nem sikerül megteremteni a béke megszegését szigorúan bünte­tő „biztonsági rendszert, akkor három éven belül ki­tör az uj háború. Az orosz nép békét akar és haj­landó Németországhoz közeledni, — állítják a News Chronicle informátorai — de az orosz kormány tu­datában van annak, hogy Hitlerrel a jelen körülmé­nyek között lehetetlen megállapodni. — Középkori aranyérmeket találtak Lőcsén. Lőcséről jelentik: A Fő-téren egy öreg ház át­építése közben lebontottak egy oszlopot, amely a pince boltozatát támasztotta alá. Az egyik munkás a lebontott oszlop alatt egy nyilast fe­dezett fel, amely aranyérmekkel volt megtölt­ve. Megállapították, hogy az aranyérmeket a ház alapzatában mintegy 500 évvel ezelőtt fa­lazták be. Az érmek legnagyobb része a tizen­negyedik és tizenötödik századból származik. Összesen 140 darab érmet találtak, amelynek értékét 15.000 koronára becsülik. A lelet egy harmada az államot illeti és e részt a lőcsei mú­zeumban helyezik el. A munkás, aki a kincset találta, az érmek tizedreszét kapja. HÍIREK^. VÍZUMOT (magyart, románt, lengyelt, bol­gárt) igen t előfizetőinknek é* olvadóink­nak gyorsan és megbízhatóan megszerez pozsonyi kiadóhivatalnnk: Bratíslava, Lő- rinekapn-neea 17. II. (Central Passage). Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállal­ják. a többi országba szóló vízumot ét meghosszabbítást prágai kiadóhivatalunk eszközli: Praha, II. Panská ni. 12. HL H&eététi Április 26. ótátrafüreden 10-tkor aa omzágu>s teresztényiBzo- eáalista párt. végfr^ajtédxiTX^tsá^űmk, 1412- kior aratág'os párt/vcrzetőségémeik ülése. Április 27. Léván 15 órakor a magyar •memoeti párt omzágos párt vezetőségének ülése. Április 28. Léván 11 órakor- a, magyar nemzeti párt nagy­gyűlése (Szenti/vány József, Jartoe* Andor ée a párt többi vehetőjének részvételé vél) Adótartozások miatt el akarják árverezni Reinhardt salzburgi kastélyát Salzburg, április 24. A „Salzburger Volfes- blatt" jelentése szerint a birodalmi német pénz­ügyi hatóságok az államközi jogviszonyok alap­ján az osztrák pénzügyminisztériumhoz fordul­tak és kérték, hogy Max Reinhardt kétszáznyolcvanezer márka adótartozására foglalják le a nagy színház- ember Ausztriában levő vagyonát. Az adó­tartozások fedezésére el akarják árverezni a salzburgi Leopoldskron-kastélyt is, amelynek értékét annak idején egymillió schil- lingnél nagyobb összegre becsülték. A kastélyt már szabadkézből is eladásra kínálták egymillió schillingért, de a nagy fényűzéssel berendezett épület nem talált vevőre. Időközben az osztrák pénzügyi hatóságok is megállapították Rein­hardt adótartozását, amelyet természetesen el­sősorban fognak érvényesíteni. A pénzügyi ha­tóság a megejtett hivatalos becslésnél csak 350.000 schillingrc értékelte a salzburgi kastélyt a hozzátartozó vendéglővel, gazda­sági épülettel és földbirtokkal együtt. Ez az összeg nem fogja fedezni Reinhardt ausztriai adótartozását sem. A kastély belső berendezését az értékes ké­pekkel, régiségekkel és könyvtárral együtt Reinhardt már százezer schillingért eladta, az­zal a kikötéssel, hogy az értéktárgyak mind­addig a kastélyban, az ő rendelkezésére marad­nak, amig ő a kastély tulajdonosa. Ilyen körül­mények között aligha fog sor kerülni a kény­szerárverésre. — A pozsonyi keresztényszocialisták má­jus elsejei ünnepe. Pozsonyból jelentik : A pozsonyi keresztényszocialista munleásszer- vezet idén is méltó módon akarja megün­nepelni május elsejét. Reggel 9 órakor nagy­mise lesz a kapucinus rendház templomában, amelyet dr. Okánik Lajos pápai protonotá- rius, belvárosi plébános celebrál és ugyanő szentbeszédet mond. A szentmise után lesz az egyházi zászlók és a vezérlobogó felszen­telése. Az ünnepre ezen az utón is felhívják a pozsonyi keresztény társadalom figyel­mét, hogy minél számosabban vegyenek’ részt a magasztos ünnepen. — Meghalt a hágai nuncius. Hágáiból jelen­tik; Msgr. Lorenzo Stíhioppa páipai nímcfus 05 éves koráiban tegnap meghalt. — Albrecht főherceg angol vendégei Lilla­füreden. Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: Jelentette a Prágai Magyar Hírlap, hogy Albrecht főherceg meghívására több angol kép­viselő érkezik Magyarországra. Az angol kép­viselők csoportja már hétfőn délelőtt megérke­zett a magyar fővárosba. A vendégeket kedden kihallgatáson fogadta Horthy Miklós, Magyar- ország kormányzója. Ma délelőtt az angol kép­viselők Lillafüredre érkeztek, amelynek környé­kén vaddisznóvadászaton fognak résztvenni. Az angol képviselők nyilatkoztak a magyar fővá­ros szépségeiről cs különösen elragadtatással em­lékeztek meg Margitszigetről. Az egyik angol képviselő, akit kívánságára Mrvjüs-'geíen szállásoltak cl, hangoztatta, hogy a sziget olyan tündért szép, hogy igazán meg kellene vásárolni Anglia részére. 5

Next

/
Thumbnails
Contents