Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)
1935-04-21 / 94. (3646.) szám
22 1935 április 21, vasárnap. A márka inflációjának idejében volt. Vad viharokkal teli, zaklatott hónapok voltak ezek. Drezdában, a Prager Strasse mellett laktam, egy hosszunevü s kíméletlenségig zárkózott szász kormánytanácsosnénál. Teltkeblü, zsandártermetü özvegyasszony volt, jó negyvenes; hatalmas, háború előtti lakásából élt, melynek hét szobáját külföldi diákok lakták. Akkoriban sokat jártam együtt Leával, egy rigai diáklánnyal. Szigorú diákbarátság volt köztünk. Lea menyasszonya volt egy Berlinben tanuló bolgár orvostanhallgatónak, akihez hü volt az inflációnak legelvetemültebb hónapjaiban is, amikor holmi hűség anakronizmusnak tűnt. Leát a magyar szó hozta hozzám közelebb. Valóságos megszállottsággal hallgatta, ha magyar költők verseit idéztem. Egyszer megrohant azzal, hogy magyarul akar tanulni. Nem lehetett meggyőzni, hogy nehezen fog megbirkózni a nyelvvel. Maga kerítette elő valahonnan a nyelvtant, meg kellett kezdeni az órákat. Abban állapodtunk meg, hogy délutánonként feljön hozzám, ez volt a legkényelmesebb megoldás, Lea harmadmagával lakott, nála nem lehe- I tett zavartalanul tanulni. Egy hétig nem volt semmi baj az óraadással, akkor aztán bejött egyszer a tanácsosné és darabont alakjával fenyegetően elém állt. — Nem tűrök női látogatást a házamban, — jelentette ki minden bevezetés nélkül. Felbőszített, hogy igy félreérti ezt az óraadást. Leintett. — Nézze, én a legjobb véleménnyel vagyok maga felől. De ez nem fontos. Fontos az, hogy a lakóim nevetni fognak, ha megpróbálja elhitetni velük, hogy itt csak nyelvórákat ad . .. A házam jó híréről van szó. Nem tűrök idegen lányokat a lakásban. Nekem elveim vannak, uram. Elvei ellen egyetlen érvem maradt: felmondani a szállást. A tanácsosné fejbiccentve tudomásul vette az elsejei hurcolko- dást és ügyet sem vetve rám otthagyott. Aznap egyéb baj is történt. Valahol elhagytam a lakás kulcsát. Mikor újat kértem, a tanácsosné hidegen végigmért. Értésemre adta, hogy hétig minden nap beenged, ha azonban késni találok, mehetek rögtön szállodába, mert ő bizony senkinek sem a szobalánya vagy a házmestere, hogy éjfélkor is ajtókat nyitogasson. Tisztességes ember a zsebében hordja a kulcsot és nem hagyja el idegenben tolvajok prédájául. Annyi előzékenységet sem tudtam kicsikarni, hogy néhány órára kulcsot adjon kölcsön, amig egy közeli lakatossal újat csináltathatok. Iparkodnom kellett mindig hétre otthon lenni, nehogy kizárjon éjszakára. Egyszer mégis elkéstem. Veszettül csöngettem, de nem jött senki. A tanácsosné jellem volt, bejelentette, hogy nem nyit ajtót, mehetek valami drága szállodába vagy a fiukhoz egv díványt keresni, amin éjszaka meghúzódhatom. Még egy utolsót csengettem nagyon dühösen és kitartón. Ha otthon van a sárkány, legalább dühítse öt is az éktelen lárma, amit a csengővel csaptam. Bent lépések csosszantak. A tanácsosné keményen járt, — cselédet nem tartott, takarítónő tartotta rendben a szobákat, valaki a lakók közül lesz. Csakugyan, egy korombeli, nagyon alacsonynövésü fiatalember nyitott ajtót — Kit keres? — Itt lakom — Maga? — Hónapok óta... Mit csodálkozik? Hungária gyógyforrás, Budapest Lithiumtis é6 rádiumos (69 email.) ásványvíz (40 C°). Ivókúrák a modern ivócsarnokban. Vese- 65 hólyagbajoknál, valamint köszvénynél az orvosi tapasztalat szerint kiváló gyógyító hatású. A Hungária gyógyvíz szénsavval telítve kitűnő borviz és „Harmatviz" néven kerül forgalomba. Kapható kicsinyben és vagontételben Budapest szkfv. Ásványvíz üzeménél, I. két. Gellér^rakpart i.szám. Nins kulcsom, elvesztettem. Eresszen beljebb ! Félretoltam az útból a tamáskodó fiatalembert és mentem a szobámba. Sietett utánam, bejött velem és megállt az ajtóban. — Magyar, ugye? Én is az vagyok. Sze- ben a nevem, — mondta és a kezét nyújtotta. Bemutatkoztam én is. Rögtön barátságot éreztem iránta. Elmondtam a csengetés előzményeit, mire uj ismerősöm harsogó jókedvvel nevetni kezdett. Prüszkölve, szuszogva nevetett, ott kacarászott és rugda- lózott, majd eldült nevettében. — Az erény őrangyala, magának nem engedi meg az óraadást, a női látogatást, — kacagott tovább. Nem értettem, miért mulattatja ez any- nyira. Akkor hozzámhajolt és szemérmesen bevallotta, hogy a sárkánynak becézett tanácsosné hónapok óta a szeretője. Nem is tudja, hogyan történt, de most letagadha- tatlanul a kedvese. Attól tart, hogy még el találja magát vétetni vele így ismerkedtem meg Szebennel, akivel hónapok óta laktam egy fedél alatt. Nem voltunk egyszakosak, ő vegyésznek készült. I én művészettörténetet hallgattam. Azóta gyakran összejöttünk a menzán és a külföldi diákok körében. Nem volt még mérnöki diplomája sem, de már doktornak, tanársegédnek titulálták. Előbb csak a hazaiak, néhány magyar fiú. aztán a többi külföldi, akik összeverődtünk itt Drezdában és utóbb a velünk nehezen barátkozó Bur- schenschaftlerek is. Volt valami leplezetlen tisztelet ebben a vállveregető titulusban, ami elképesztő és káprázatos tudásának kijárt. Rengeteg ismerete volt ennek a kis Szebennek, valóságos vegyészzseninek tartották. A legbonyolultabb képletre egy szemvillanással rávágta, hogy só-e vagy valamiféle olaj. Emlékszem, professzora eleinte idegenkedett rendszertelen s nyugtalan zsenijétől. Kiesett minden megszokottból ez a rapszódikus agy, nem lehetett mérlegelő, lassú munkára fogni. A tudósnak tűrnie kell a kordát, mert csak a rendszer, a fokról-fokra való kutatás hozhat eredményt. Verejték nélkül nincs tudás, vallották tanáraink. Szebennél csődöt mondott a német alaposság és a nevelésnek minden szokott formulája. Úgy tűnt, mintha csak kóstolgatna mindenből, kémiából és matematikából, s a tudás egyre kápráztatóbban duzzadt és raktározódott benne. Az agya nemzedékektől előkészített televény volt, kiművelt, finom és befogadásra hajlamos. Az ereiben Hollandiát és Londont megjárt prédikátorősök sürüindulatu vére járt egy kolozsvári kalmárleány éberebb s frisseb temperamentumával bölcsen elkeverve. Olajbarna képe némi örmény vérkereszteződésre is vallott. A nyelvekkel is úgy volt, mint a vegytannal. Egyszer kijelentette, hogy rajongója a mór stílussal vegyült spanyol gótikának. Tavasszal elnéz Spanyolországba. Ezt karácsony után mondta és a februári diákbálon fölényes spanyol diskurzusával hozta zavarba a spanyol konzult. Többet tudott már, mint a konzul, aki csak tiszteletbeli volt és évek óta birkózott reménytelenül a spanyol nyelvtannal. Valamennyien egyetértettünk abban, hogy a kis Szeben fényes karriér előtt áll. Ha elkészül a disszertációja, rögtön megkínálják katedrával. Vagy valami roppant gyárban jut fejedelmi jövedelmű vezető állásba. Mégis, ha jövőjét szóba hoztuk, furcsán elbiggyedt szájjal mosolygott. Végignézett magán és legyintett. Eltűnne a katedra mögött! Kinek imponálna ezzel a törpeséggel? Még kisebbnek érezte magát, amilyen valójában volt. Defektus volt ez a kurtára szabott termet, ezt nem tudta ellensúlyozni semmiféle tudás. Aki tanítani akar, az imponáljon. A tudásával és a testével. Úgy mint ezek a nagytestű, vállas német tanárok, összekaszabolt arcukkal és világitó hideg koponyájukkal. Bizalmas perceiben arról ábrándozott, hogy otthon hatalmas élesztőgyárat fog csinálni. Az apjának nagy sütödéje volt, bőven ellátták hazulról pénzzel, ami talán hiba volt, a kényelemben és ellátottságban megtört az ambíciója. Nem verekedett, nem törte magát előre, beérte eg£ éleytfgxác ábrándjával. — Az első igazi vegyész a kenyér meg- ] teremtője volt. Jó pék csak jó vegyészből j lehet, — hangoztatta gyakran. Ilyenkor nevettem a többiekkel. Elkép- . zelhetetlen gondolat volt Szebent egy sütődével kapcsolatba hozni. De ő makacsul tovább ábrándozott az élesztőgyárról, építette gondolatban és dédelgette tervét. Tanárság, katedra? Hiú ábránd! Kísértetiesen nagy feje szomorúan ingott keskeny villáin. Tavasszal elkerültem Drezdából. Sze- benről később hallottam, hogy csakugyan elment Spanyolországba gótikát bámulni. Szokatlan volt ez, hogy a képletek és elméletek embere költészet és gótika után érdeklődik. Csillagászati számok értője elmerül egy iv vagy egy bolthajtás nemes vonalának szemléletébe. De Szeben kivétel volt, mindenben elütött többi társától. Aztán csak egyszer hozott még hirt felőle egy közös ismerősünk. Kitüntetéssel vizsgázott és valami nagy francia gyár ajánlata volt a zsebében. Azt már nem tudtam, elment-e selymeket festeni vagy szőrmét színezni. Az is megeshetett, hogy legyőzte kishitűségét, a csökkentértéküség ingerét és katedrát kapott. Drezda óta nem láttam, évek teltek el, egyre ritkábban gondoltam rá, kezdtem elfelejteni, mint ifjúkorom sok-sok alakját. A véletlen volt, ami megint összehozott vele. Egy utamon, K ... án, a főutcában, megütötte szememet egy hatalmas üvegtábla. Szeben Pál névé ragyogott aranybe- tükkel az üveg mögött. Hirtelen eszembe jutott, hogy itt kell laknia kis Szeben apjának is, ez a divatárus biztosan rokona lesz. Benyitottam a boltba a sütöde után érdeklődni. Egy inaska elkalauzolt a szomszéd utcába. Gondoltam, megkérdem az öregektől, hol van a fiú, valamikor együtt laktunk, sokat jártunk együtt, szeretném tudni, hol él, mi történt vele az elmúlt évek alatt? Csempékkel kirakott, tisztaságtól ragyogó pékbolton vezetett át az inas. A sütöde hátul volt, kicsit ósdi, de hatalmas. A pokoli melegben rámvigyorgott egy Szeben- formáju emberke. Nem akartam hinni a szememnek. Talán az öccse? Szakasztott olyan volt, mint a kis Szeben. Egyre csu- dálkozóbban méregettem, ö volna csakugyan? Furcsa véletlen, hogy éppen otthon ! találom. De mit jelent, hogy félig meztelen és fehér kötényben jár, akár a péklegé- gények? Még nem ocsúdtam fel a meglepetéstől, már a kezemet rázta a kis Szeben. — Ez derék, hogy meglátogattál! — És hogy téged véletlenül itthon talállak! Az apádat kerestem. Rámnézett, kicsit piros lett, de nevetett megint. — Azt hiszed, hogy véletlen? ... Kenyeret sütök, fiam. Kenyeret! — És a francia gyár? A katedra? — el- hülve néztem rá. — Marhaság! Elintézte egy szóval. Karriér? Micsoda bolondság! Franciáknak selymeket festeni vagy keményfejü németek fejébe bonyolult képletek értelmét beleverni, amikor itthon kenyeret süthet! Megkínált rögtön vagy ötfajta ízesnél izesebb kenyérrel. Mióta itthon van, a fél város az ő kenyerén él. Hát nem szebb ez? Gyúrni a tésztát, megtalálni az igazi keverékek összetételét. Vigyázni, hogy aranybarnára süljön minden cipó. Vigyázni tűzre, lisztre, élesztőre. A pék az első vegyész, nem igy mondták már Drezdában ! Eszembe jutott az élesztőgyár terve. Megemlítettem, mire Szeben doktor kedve kicsit lelohadt. Csakugyan nagy baj, hogy az élesztőgyár tervét egyre halogatni kell. Kicsi a piac, nem lehet a külföldnek termelni. No, de fontos az, hogy nő a forgalom, fogy a kenyér, hajnalban ezerszámra pirulnak a sütőkben a zsömlyék, ötezer kiflit szaggat és gyúr formába a gép egy óra alatt és délig morzsányi sem marad. Elviszik a szomszéd városba, széthordják me- gyeszerte s nincs párja a Szeben-féle különleges kenyereknek. Sebten inget húzott., visszavitt a boltba és leültetett, ű maga as ajtónál fttráagált, TS Praha IIVodickova 32. TEUTON 23312. mintha várna valakire. Az óráját nézte egyre izgatottabban. Egy idő múlva felbuk- kant hátikosarával egy pékinas. Behívta a boltba, sugdolóztak egy darabig, aztán lát-* tam, hogy pénzt ad a fiúnak. Az inas átment kosarával a szemközti vendéglőbe. Szeben odaintett az ajtóhoz. — Látod, ez a konkurrencia inasa volt.., Elküldtem egy kis söröcskére. Elül egy félórácskát a söre mellett, a vevő dühönghet, hogy megint későn kapja a délutáni zsemlyét. Még néhányszor késik és enyém a bolt. Mert a Szeben-féle zsemlye kimért pontossággal kerül minden vevőhöz . . . Érted? így kell ezt csinálni. Fülön kell ragadni minden kis alkalmat! — Értem?... De mi lesz az inassal? A mestere ki fogja pofozni! — Nem baj. Ha kirúgja, majd én veszem fel, nálam jobb dolga lesz! Fölényesen és elégedetten mosolygott. Most nem is volt olyan törpe, valahogy megnőtt a bolt sugárzásában. Mosolygott a pénztárban ülő hölgy is. Kicsit elvirult, szőke nagy nö volt, erősen rizsporozott arcú és a keble telten duzzadt a kassza fölött, önkénytelenül eszembe jutott a drezdai tanácsosné .. . Talán a szeretője, hogy olyan bizalmasan rákaccsintott, amikor sikerült a pékinast átküldeni egy pohár sörre. Szerettem volna megkérdezni tőle, vajon boldog-e? Szeben doktor pékké vedlett, kinn áll az üzlet ajtajában és csalafintán vermet ás a konkurenciának. Most a fél városnak szállítja a zsemlyéket, jövőre talán ki fog szorítani minden ellenlábast, ura lesz a piacnak. Szeben doktor, a pék határozottan boldog volt. Nem is kellett megkérdezni tőle. Vidám KÁVÉHÁZBA X. — Nem tudom már nézni ezt a mamlasz képedet, folyton itt ülsz előttem . . . — Igazad van, cseréljünk helyet! RÁSZOLGÁLT. — Tyű, de bőkezű vagy! Tiz korona borravalót adsz a pincérnek? — Nagyon derék ember. Nézd csak, milyen gyönyörű bundát adott rám! IGAZA VAN. Jól öltözött nr tér be egy nagy áruházba, ahol véletlenül éppen a tula.jdo.nes szolgálja ki. Az utóbbi nem tudja mire vélni, hogy a vevő ői állandóan tegezi. — Bocsásson meg uram, — kérdezi végre, — de roltakéíppen hogy jutok ahhoz a kitüntetéshez, hogy ön tegez? — Hiszen maga kezdte, — feleli a vevő — a kirakatban mindenütt ki van Írva: „Állj meg, ’épj be és megtalálod, amire szükséged van." CSAK KÍMÉLETESEN. Pilóta: Temeri ezt a mondást: Nápolyi látni és aztán meghalni? Utas: Hogyne, természetesen . . . Pilóta: Akkor jós — tudniillik éppen Nápoly felett vagyunk és a motor nem működik. KRITIKA VIRÁGNYELVEN. — Nos, — kérdi a zeneszerző a kiitikustól — mi a véleménye a szerzeményeimről? — Az ön szerzeményeit játszani fogják, amikor már Beethovent és Bachot régen elfelejtették — válaszolja a kritikus. — Igazán? — Igen, de előbb nem . . „ REIF qűtopgvád BANSKA BYSTRICA. fxeben doktor, a pék Irta: Egri Viktor
