Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)
1935-04-14 / 89. (3641.) szám
10 ^a^MAGÍAR-mWCP — Az országos hivatal döntése szerint Somorja község köteles katolikus iskolát telepíteni. Dunaszcrdahelyi tudósitónk jelenti : Ismeretes, hogy Somorja község képviselőtestülete a római katolikus iskola építési költségeinek fedezését még a múlt év nyarán megszavazta. E határozatot azonban dr. Pártos Károly ügyvéd, képviselő- testületi tag megfellebbezte a járási hivatalhoz. Utóbbi helyen a fellebbezés álláspontját tették magukévá és megsemmisitet- ték a községi határozatot. A járási hivatalnak e döntése ellen Bartal Ráfael plébános, iskolaszéki elnök fellebbezést adott be az országos hivatalhoz, ahonnan a napokban érkezett le a határozat Somorjára. Az országos hivatal dr. Pártos fellebbezését elvetve. helyt adott az iskolaszéki elnök panaszának és megállapította Somorja községnek a katolikus iskola fenntartására irányuló kötelezettségét. Az indokolás rámutat arra. hogy világosan kitűnik Somorja község ebbeli kötelezettsége abból a tényből is. hogy oly iskola fenntartásáról van szó, amelyet a politikai község úgy 1868 előtt, mint az ezt követő időkben a sajátjából tartott fenn. A község tehát köteles az 1868. évi 38. t.-c. értelmében az eddigi gyakorlatot fenntartani és az iskolafenntartás költségeit viselni. A határozat ellen további fellebbezésnek helye nincs. Továbbfolyik az árak leszállítása Budapesten Az olcsóság nagy idegenforgalmi eredményekhez segítette a magyar fővárost ■ ■ Május 3.-án kezdődik a Budapesti Nemzetközi Vásár Kérdezze meg orvosát! Feltétlenül ajánlani fogja a MContratussln“*t hörghurut és .szamárköhögés esetén. Kapható a gyógyszertárakban, vagy megrendelhető csehszlovákiai vezérképviseletnél: Dr. Ferenczy gyógyszertár, Mukaíevo. — Elütött a teherautó egy pozsonyi elemistát. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: Pénteken estefelé az Esterházy-téren a Manderla-cég teherautója elütötte Peidl Ervin hétéves első elemistát. egy órásmester kisfiát, aki a Donner-uceai elemi iskolából jött ki. A kisgyermek agyrázkódást és orrtörést szenvedett. A mentők beszállították a sebészeti klinikára. Állapota súlyos. — Felmentették a passzushamisitással vádolt zempléni gazdálkodót. Kassai szerkesztőségünk jelenti : A kassai felsőbíróság most tárgyalta Róth Mór zemplénszinnai gazdálkodó passzushamisitási bűnügyét. Róth Mór az általa vásárolt ló passzusába megbízójának. Jefin Mihálynak a nevét irta be. s Jefin aztán nem vette át tőle a lovat. A kerületi bíróság Róthot kéthavi fogházra ítélte, a felsőbíróság most megváltoztatta az elsőfokú Ítéletet és dr. Zlattner védelme után felmentette Róth Mórt. — Letartóztatták az anyját bántalmazó komáromi fiatalembert. Komáromi tudósítónk jeléinti: Közöltük, hogy Horváth. Zsigmondié 65 éves asz- ezony, aki Komárom Singetlő nevű külvárosában lakik, feljelentette tulajdon fiát élet veszélyes fenyegetés és durva bántalmazás miatt. A huezoo- k été vés Horváth Kálmán - nem volt megelégedve az otthoni koszttal ts bár önállóan keresett, a háztartáshoz nem akart hozzájárulni. Saját pénzét elköltötte s megkövetelte anyjától, hogy az tartja e.l őt. Emiatt állandóan veszekedés zaja verte fel a Horvát)hJházat. Horváth Kálmán többször mag akarta fojtani az anyját, aki végre a rendőrségnél keresett menedéket. Alighogy Horváth Xsúgmondoé a napokban a rendőrségről hazament, fia ismét gorombán fogadta, nekitámadt anyjának, legyűrte a földre s ezekkel a szavakkal: ..addig nem nyugszom, a-mig ki nem tekerem a nyakadat!'1 — fojtogatni kezdte. A szomszédok * 7. a I:; a ártották ki fia kezeiből Horváth Zeigmon.í- nét, aki harmadszor is megjelent a rendőrségen r. látleletet vétetett föl. A rendőrség letartóztatta a rabiátus fiút. és átada az ügyészségnek. xx Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az. akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet iszik. — Nem volt ruhájuk: hétezer korona értékű ruhát loptak el. Komáromi tud óéi tónk jelenti: Gonosz József és Kovács Károly bátorkeszi-i fiatalemberek előszeretettel keresték fel Végh Ignác ruhakereskedését és több alkalommal nagymennyiségű ruhát loptak tőle. Mintegy hét ezer korona értékben loptak kabátokat és ruhát. A csend őrs ég megtalálta náluk a ruhák legnagyobb részét, amire azzal védekeztek, hogy nem volt ruhájuk, azért gyűjtöttek ösz~ sze maguknak nagyobi mennyiséget. Tekintettel azonban, hogy már rovottrrmltuak, 8, illetve 7 hónapi börtönbüntetést szabtak ki rájuk. xx Jó öllátás, kényelem, gondosság Budapesten » Park nagyszállodában a keleti pályaudvarral szemben. Leszállított árak. E lap eLőfiaatoiaek 20 százalék engedmény. Budapest, április 13. (Budapesti munkatársunktól.) Rengeteg tényező irányítja az idegen- forgalmat. A közönség ezen a téren is a divat után indul. A divatot viszont nem utolsó sorban az ügyes reklám emeli piedesztálra. Az idegenforgalom fő irányitó tényezője mégis az olcsóság. A közönség odatódul, ahol aránylag kevés pénzért a legtöbbet, a legérdemesebb látványosságot, a legnagyobb kényelmet, a legjobb ellátást találja és vannak, akik az olcsóság után azért igazodnak, mert keresik a kedvező bevásárlás alkalmát. A nyugati országok és főként Páris idegen- forgalma az utolsó néhány év során a konjunkturális évek fénykorának egy negyedére esett, Svájc idegenforgalma erősen visszaesett, Olaszország és Németország sem tudja a régi standardot fenntartani. Európának egyetlen országa, ahol az idegen- forgalom állandóan emelkedik, Magyarország, azért, mert ez az ország olcsó. A budapesti szállodások voltak talán az egye- diiliek;- akik nem vették tekintetbe a pengő nemzetközi értékelésében történt változást és akik számolva a belföldi közönség fizetőképességével, ma olcsóbb árakat kérnek, mint a de_dü vizakorlátozások előtt. Ezt teszik Budapest éttermei, színházai, szórakozási helyei is. Budapesten a pengő viszonylagos olcsósága ellenére ma is még arra törekszenek, hogy az árakat egyre lejjebb szállítsák. Budapest legnagyobb idegenforgalmát mindig május első felében, a Nemzetközi Vásár ideje alatt bonyolítja le. Ilyenkor husz-harminc nyelv zűrzavara hallatszik városszerte. Mindenütt nagy a forgalom, élénk és lüktető az élet, de nem akad Budapesten senki, aki ezt az alkalmat áremelésre akarná kihasználni. Jól tudja mindenki, hogy Budapest addig marad kivétel, addig az idegenforgalom Mekkája, amig árai olcsók és ameddig verhetetlen abban, amit kevés pénzért nyújt. Az olcsóság a Budapesti Nemzetközi Vásár sikerének is legfőbb eszköze, A vásáron rendszerré lett az olcsóság. Hatását az utazásnál is érezzük, mert a vásár Magyarországon 50 százalékos, külföldön pedig 25—50 százalékos kedvezményt nyújt már az utazás számára is. A budapesti tartózkodás olcsóságáról pedig azzal gondoskodott a Vásár vezetősége, hogy külön kedvezményfüzetet adott a vásárigazolvány mellé. . — Héthónapi börtön a tolvajnak. Komáromi tudósítónk jelenti: Molnár István és Kelecz András farnadi lakosok betörtek Rózsa József borpincéjébe s onnan egy drága permetező gépet loptak el, majd egy pincébe törtek be, különösebb eredmény nélkül. Orgazdájuk Chmelo Péter volt. Feljelentették a tolvajokat. Chmelo tagadott s bizonyítékok híján felmentették. de Molnárt héthónapi börtönre, Kele- czet háromhavi fogházra Ítélte-a komáromi bíróság.- FEHÉR HUSVÉT? Egy srio- venszkói lelkész-olvasónk, aki szabadidejében idöjóslással is foglalkozik, igen kedvezőtlen prognózist küldött nekünk. Tavaly hasonló időben szintén leközöltük jóslását, akkor nagyszerűen bevált. Most reméljük, hogy az időjárás mégis deriUícbb lesz, mint a borús prognózis, amely igy szól: „Amikor csaknem mindenki várja az enyhébb tavaszi időket, azoknak csalódást fog hozni az én jóslásom, amennyiben még ezután is hűvös időjárásra lesz kilátásunk. Április 10-től mindegyre növekedő hidegek, 14-től 16-ig fagyok következnek, 17-től 20-ig több-kevesebb havazás, amely 17-én valószínül eg hófúvásban jelentkezik. A hideg Prága vidékén a 4—5 fokot is eléri, vagy túl is haladja, amely nem engedi elolvadni a havat. így fehér husvétra van kilátásunk. 22-ikéíől néhány nap enyhébbnek mutatkozik. 25-én már eső is közbe- vegyül, valamint 30-án is. Csak május elsején — mint derült nappal — kezdődik az enyhe, meleg időjárás, ezt a jellegét megtartja egész májusban nem sok csapadékkal." — Két tanítót mentett lel a felsőbíróság. Kassai szerkesztőségünk jelenti; Tupica György ruszin- szkói igazgató-tanitó okirathaanisitással és sikkasztásai vádoltan állt a kassai felsőbíróság dr. Polla- csek büntető felebbezési tanácsa előtt. A vádirat szerint Tupica György, mint a nagyrákóci elemi iskola igazgatója az iskola részére kapott. 2480 korona szubvencióból 618 koronát megtartott magának. Ennek az összegnek a fejőben a vádirat szerint, hamis elismervényt adott. Az okira tikáraiéi tág vádján kívül hamis tanuzásra való rábírással is vádolták Tupicát, aki a vádirat, szerint BiUnec Magdát és Ljach Mihályt 1933 januárjában rá akarta venni, hogy a javára valljanak. Tupicza György a legnagyobb határozottsággal tagadta a vádat. A kihallgatott tanuk is igazolták védekezését s ennek következtében az elsőfokú bíróság felmentő Ítélete után a kassai felsőbíróság, amely elé felebbezés folytán került az ügy, indokainál fogva helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A védelmet dr. Tlinzer látta el. — A kassai felsőbíróság dr. Seioher büntetőtonácsa tegnap tárgyalta Lipa .József löltszéki igazgató-tanító bűnügyét is. Lipka József ellen szemérem elleni erőszak címén emeltek vádat. Az eperjesi kerületi bíróság felmentő ítélete után most a kassai felsőbíróság helybenhagyta a felmentő ítéletet. * xx Zlin Virágvasárnapja a repülés jegyében. Ma tartják meg Zlhibeu a Masaryik-eepülőlága közgyűlését? vailamii-nt a vátonlarcpülők összejövetelét. E két fontos összejövetelnek Zlimne való ösz- szeíbivasával az ottani Maea.ryk-repülőliga csoport kiváló munkájának elismerését akarják kimutatni. A közgyűlésre több. mint 200 delegátus jelentette be részvételét, többek közt Fajfr tábornok. a köztársasági repülésügy vezetője, Rouibik mérnök, a közuiunkaügyi minisztérium osztályfőnöké. Srba Antal követ és mások. A miniszter- elnök is bejelente-the részvételét. A delegációk tárgyalásain kívül bemutató repülések lesznek Zlin környékén, valamint a technikai és repülő- kiállítás meglátogatása van műsoron. A 'bemutatások. során egy „repülő-vonat" is felszáll, azaz egy motoros gép két ritorlásrepiilőt fog vontatni. A repüléseken a közönség is részt, veiket s a Ba- ifcovha való' repülés mándössze 16 'koronáiba.'kerül, tehát csak egy harmadába annak, amidbe ugyanez az ut autón kerülne, A távolabbi városokba, via-ló .repülés kétüléses repülőgépen kffiomét'emenkjitnt 2 koronába, négy üléses gépen pedig 3 koronába kerül. Tehát, ha egy négyüléses gép minden ülése el van foglalva, úgy az utasok mindegyike kilómé terenk int csak 75 Miért fizet. Ezek az árak az egész éven át érvényben maradnak. — Megkezdték a nyitrai ingyen-telkek parcellázását. Munkatársiunk jelenti: A város nemrégiben megállapodást létesített Leesner nyitrai földbirtokossal. hogy a. város határában .lévő -telkeiket átengedi és ezzel szem,ben más helyen kap megfelelő értékű földet a várostól. A képviselő- testület jóváhagyta a csereszerződést és ágy a, város most 130 munkás között osztja szét ingyen a föLdtoirt okokból nyert panc diákat. Mónidén igénylő 100 négyzetméter területet kap és a munkások az építőanyag nagy részét is megszerezhetik az agyagbányából, összesen százhetvenen jelentkeztek és a kiosztásnál a leginkább rászorulókat részesítik előnyben. Tegnap kezdték meg a 130 parcella felosztását és hamarosan megindul az építkezés is. A. temető környékén lé-vő „Fecske-fészkek", amelyekben a szegény m/umfcá®ok és munkanélküliek eddig laktak, tehát rövidesen lebontásra kerülnek. xx Minden okos háziasszony takarékoskodni akar! Vásároljon tehát, akkor tojást, amikor j a legolcsóbb és rakja be a légimegíbizhatóbb j és legolcsóbb tojás-konzerváló-szerbe: vizüvegbe! Minden drogistánál kap vizái'veget használati utasítással együtt. Ezzel a csekély kiadással nagy készletet biztosíthat magáinak télire ehető és főzéshez használható tojásokból. — Megkéselték a fogyasztási szövetkezet elnökét: feltételes fogház. Nyitnád munkatársunk jelenti: Szabó András és Szabó Gyula tardoskeddi legények a múl t év novemberében italos fővel betértek a tardoekeddi fogyasztási szövetkezetibe, de a korcsma vezetője nem voít hajlandó kiszolgálni őket.. Molnár Gyula, a szövetkezet elnöke is rendreutasitotta. a kötekedő legényeiket, mire a.z occá.n meglesték Molnárt, és mikor kilépett, a hol yis égből, neki lám adtak és összes zunk álfák. A. bíróság tegnap tárgyalta ügyüket és az enyhítő körülmények figyelemíbevételévei háromhavi feltételes fogházra Ítélte mindkettőjüket. Polio szappan min ölen mosáshoz ? , >. xx Autósok! Autófelszerelésekben és alkatrészekben a legnagyobb választék, legolcsóbb árak mellett AUTOSERVIOE Spira. Kosice, Flórián-ticca 6. Telefon 20-62. Kérjen árajánlatot. 1935 április 14, vasárnap Elsőrendű hold, vendéglő és étteremmel, egész évi üzemmel, közkedvelt fürdőhelyen, bérbeadó. Érdék-’ lődések „12 év“ jeligére a kiadóba küldendők. xx Megjelent az 1935. évi Mosse ujságkatalógus. A hirdető cégek 10 év alatt megszokták, hogy propaganriatervezeteóíket ea<en katalógus alapján készítsék el, mert pontos áttekintést nyújt., a, csehszlovákiai ujságviszonyokról. Az újságokat, társadalmi- és szaklapokat csoportokba osztva hozza a katalógus, úgy, hogy még a laikus is könnyen eligazodik a, könyvben. Dacára annak, hogy a katalógus példányszámát a nagy érdék- lődésre való tekintettel tetemesein emelték, már csak néhány példány kapható a IVIosse Rudolf cégnél, Piába, I., Ovocny tirh 19, miután a legtöbb példány már elő jegy zésben elfogyott. — Felmentették a vadászt, aki eltalálta vadásztársát. Nyitnai munkatársunk jelenti: A kerületi bíróság pénteken Havramek László mérnök bün- perét tárgyalta, aki a szeptemberi hajtóvadászaton Nyitna környékén, véletlenül megsebesítette egyik vadásztársát. A vádlott azzal védekezett, hogy a- károsult maga volt oka a szerencsétlenségnek, mert nem tartotta be az előírásokat, és a lövés pillanatában kiugrott rejtekhelyéről. A lövedék igy a vadászt érte a nyúl helyett. A bíróság elfogadta a védekezést és felmentő ítéletet hozott. A gyakori tartós ondolátás ártalmas és ezért ajánlatos a hajat előzőleg szakemberekkel megvizsgáltatni. A több dí j és diplomával kitüntetett Béres cég készséggel nyújt díjtalan tanácsot. Hajfestés, tartós ondolálás, kozmetika és manikűr, szakszerű kiszolgálás, mérsékelt árak. Béres Mihály, Kosice, Síeíanikova 85. (Andrássy-palota.) — Elfogtak négy érseknjvári tolvaj cigányt Nyitrai munkatársunk jelenti: Az utóbbi napokban számos betörés történt Érsekújváron, agy Rosentahl Szidónia, Balogh Margit és Reichífeld József lakásában is. A nyomozás során Lakatos Sándor, Károly,. Anna és Bili ary Erzsébet cigányokra terelődött a gyanú, akiket most sikerült is elfogni. Beismerték, hogy kettes csoportokban követték el a lopásokat. Nyomorukkal védekeztek. Beszállítót- ták őket a bíróság fogházába. xx Mit igyunk gyomorsar tultengés ellen? A jó gyomor: boldogság! Az emberi szervezet a legtökéletesebb gép, remeke az Alkotónak, aki minden mechanizmus örökérvényű példájává teremtette meg. De ennek a csodálatos műnek a munkája is csak akkor összevágó, ha minden része biztonsággal működik. Nagy baj, ha a szervezet egyik legfontosabb részében, a mechanizmus kazánjában, a gyomorban történik valami hiba. Baj, ha keveset eszünk, 6 dupla baj, ha túlterheljük a kazánt, miért is igen sok ember gyom érbántalomban szenved. Kezdődik a savtulten- géssel s a vele járó égéssel, majd jön gonosz következménye, a gyomorfekély, mely már annyi embernek okozta vesztét. A mesterséges készítmények egész sorával próbál védeni bennünket az orvostudomány. Néha rövid időre mutatkozik is eredmény, de azután újult erővel tör ki a baj. Bebizonyított lény, hogy egyetlen orvosság a jó étvágy, mely az egészséges éhségből születik. Ezt pedig elérhetjük, ha a gyomorbántalmak ellensúlyozására a „Cigclka-Stephanus" forrás hydrocarbonátos és jódtartalmú vizét isszuk. Számtalanszor nyert bei gazolást, hogy a legszigorúbb dietikus étkezésre utalt egyén már néhány üveg elfogyasztása után boldogan tapasztalta, hogy a tegnap még kínzó gyomor- fájdalom ma már csak kellemetlen emlék Sokan szódabicarbonát szednek, melynek hosszas szedése a gyomorfalat megrontja, továbbá más szervekben okozhat súlyos bajt, — igy többek között vesekövet is. A „Cigelka- Stcp hamis" természetes, gyógyforrás vize azonnal megszűnte!i a gyomorégést, a gyomorfekélynél pedig a bán talont mérvei szerint rövidebb-hosszabb ivókúra biztos gyógyulást eredményei. A „Cigelka-Stephamis* gyógyvíz, melynek már sok ezren köszönhetik egészségüket és jókedvüket, kapható gyógyszertárak, drogériák és jobb fiiszerke- reskedésekben. Megrendelhető a: „Cigolka*4 jódos gyógyforrások vállalatánál, Bardejov- (Bárfcfa), Slovensko (CSR).