Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)
1935-04-14 / 89. (3641.) szám
TI^GArAAVGi'ARHIRLAP 1935 április 14, vasárnap Heíioi és dHtikűtttiti tf yyi^Ww'lrlriFIrr Ida: Vleu&auez PM Részben pszichózis, részben sport és a többi eset nagyon is gyakorlati. Pszichózis: Japánban divik az öngyilkosság, a lelkek öngyilkossága, amelyet a lomha testek követnek. Van ott Nikko mellett a Kengónak nevezett vízesés, amelybe kéjjel ugranak be- az öngyilkosok, költők és gyakorlati emberek egyaránt. Tavaly rendőri ellenőrzés ellenére kétszázan vetettek itt véget az életüknek és a közeli Mihara kráterben szintén ugrással nghány tucat. A költők gyakran megénekelték a vízesést és szózatukban: „A forrásnál élet vize, Kengon, mért válsz a halál vizévé?" így kérdezte Kumura, fiatal költő, mielőtt beugrott volna. Már háromszor ugrott bele a forrásba, de nem volt szerencséje, mert a rendőrök háromszor fülön ragadták. Közben névre tett szert, azaz akaratán kívül gyakorlati költőnek bizonyult. Az igazi gyakorlati öngyilkosság azonban másként fest és csak Amerikában találtát ó hamisítatlan kiadásban. Harold G. lioffmann rockvillei lakos azzal fordult beadványban Newyersey állam kormányzójához, hogy Hauptmann helyett ő ül be a villamos székbe, ha az állam biztosítja a családjáról való életfogytiglani gondoskodást. Antony Cerrone filadelfiai lakos még ennél is olcsóbban adta és hajlandó lett volna a villamos székbe ülni, ha a kormány családjának háromezer dollárt fizet. Axt lehetne mondani, hogy ez a gyakorlati Ön- gyilkosság költőibb a japánnál, mert telítve van altruizmussal és családszeretetből fakad. Marad a harmadik eset, a sport és ez Oroszországban divik, ahol az ejtőernyős ugrás tömegsporttá vált és ma már három- százezer azóknak a száma, akik ebben szabályszerű kiképzést kaptak. Klubot alakítottak és a tagok gomblyukukban apró ejtőernyővel járnak. Az egyik rekorder eddig száztízszer ugrott le ejtőernyővel repülőgépről. Vannak „kollektív ugrások" is, ezek ünnepszámba mennek és ilyenkor harminc-negyven öngyilkosjelölt egyszerre ugrik ki a gépekből, a sport nagyobb dicsőségére. Jevdokimov a rekorder és sampión: 9.000 méter magasból ugrott le, de csak kétszáz méterre a földtől nyitotta ki az ernyőt és olyan könnyedén helyezte a lábát a földre, mint egy táncos. A tömeg határtalan lelkesedéssel ünnepelte. Kollektív ugrások mindenütt. Egyszer pszichózis, másszor gyakorlati cél, aztán meg sport. Az pedig bizonyos, hogy az ugrások kollektív volta, célja és keresztülvitele pontos képet nyújt az illető ország szellemi és lelki struktúrájáról. Japán Amerikán kívül a leggyakorlatibb ország, kezdve a harakirin és végezve azokon, akik kol- lektive jelentkeznek, hogy ők akarnak lenni az újszerű torpedó öngyilkosjelöltjei. Viszont ez a gyakorlatiság részben poétiku.s, részben nevelési elemekből tevődik össze: japán poézis a javából, amely nem áll meg az életnél, mert az élet csak egy apró része, quantité négligeable-ja a poézisnek. Poétikus öngyilkosok, akiknek pechük van, gyakorlati hasznot húznak a poézisből. Nálunk fordítva szokott lenni, de határozottan érdekesebb a japán mentalitás, mert nem értjük meg és mert gondolkodásra késztet, ötezren jelentkeztek élő torpedónak és százankint ugranak be forrásba és kráterbe. Senkinek sincs haszna belőle és ha van, az öngyilkosok a legnagyobb zavarban vannak és bosszankodnak, hogy nem sikerült az eset. Az amerikai is nehezen érthető. Szívesen áldozza fel az életét, hogy az állam gondoskodjon a családjáról, vagy adjon háromezer dollárt, amely összeggel már egész csinos boltot lehet nyitni. Ha lenne Amerikában olyan szociális intézmény, amely a gonosztevők családjáról gondoskodna, valószínű, hogy nagyon megszaporodna a számuk, — csupa kényelemszeretetből. Az élettel nem mennek semmire, háromezer dollár elérhetetlen összeg, ezen még Roosevelt sem tud segíteni, marad egy spekuláció: a halál, azaz az öngyilkosság. Egy kicsit mintha elvetettük volna a sulykot a nagy gazdasági és szociális kombinációkban: már a paradoxon iskolapéldájánál tartunk és az életet csak a halállal tudjuk megmenteni. Viszont ilyen csekélységekkel nem kell törődni. fiUAlijtlt/lSSMA mondja Amerika, erre nincs idő és feltartja a szociális fejlődést. Mert élet ide, élet oda: fő a szociális fejlődés! Igaza Japánnak van, ahol nem számit az egyén és minden a köz. A köz mindegyik egyede pedig azért van, hogy feláldozza magát. Az sem nagyobb baj, hogy ez az okoskodás meg mintha kisded körforgás lenne, csak fejlődjünk! A fejlődés pedig a sportrekordokban nyilvánul meg a legtökéletesebben, mondja a kollektivizmustól megbomlott orosz ember és gőgösen kis ejtőernyőt tűz a gomblyukába. Kilencezer méter magasból ugrik le és csak kétszáz méternyire a föld felett nyitja ki az ernyőt: hiszen rekord nélkül mitsem ér az élet, igazi rekord pedig csak egy van: a halál! Jelszó a kollektivum, — nagyon szép jelszó, amely átugorja a mindenkori jelent egy jövő érdekében, amely már csak azért sem következhetik be, mert mindig jövő lesz. Ezt a múlt példaképein okulva nyugodtan elmondhatjuk. A kollektivum mentesiti az egyént a gondolkozás kellemetlen feladata alól, — ha háromszáz- ezren megbolondultak és csak egy vágyuk van, hogy ejtőernyős halállal múljanak ki, akkor ezt nem lehet sem tömegpszichózissal, sem azzal elintézni, hogy Oroszországban a bolondok száma háromszázezerrel 1 1 -------- ~*' ...................... ör tási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice Üveg — porcéi !án — villany csillárok! lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHlllllllllllllllllllllllll'lllllllIHlllllllllllllllllllIllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllll modern képkeretezés, üvegezés iiiiiiijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiw^ Telefon 2423 Alapítva 1833 tlflCawr|T—Ili WIMTi MMI—. megnőtt. Pliszen azért csinálják kollektive, hogy igazolják az egyént és polgári lomtárba való az a megállapítás, hogy egy bolond százezret csinál. Százat talán igen, de nem százezret. Úgy látszik, hogy az élet sokat vesztett értékéből. Nevetséges, mondja a japán, az amerikai és az orosz öngyilkosjelölt. - \ az élet célja maga az élet! Ezt mondhatta egy öregur weimari magányában száz év előtt, de csak úgy unalomból mondta, mert nem ismerte a halál szépségét, amely nélkül az élet végképen céltalan. Az pedig, hogy öncél, erről jobb nem beszélni. Aki ezt mondta, nem ismerte a kollektivumot, nem ismerte a japán Kengon forrást és végül nem ismerte a villamos széket. Nem tudta továbbá, milyen fenkölt dolog egy élő torpedó, amely nélkül a köz nem lehet és aminthogy nem ismerhette ezeket a dolgo- gat, úgy fogalma sem lehetett arról, hogy Móni bácsi emléke Kis történet Írtat Szomory Dezső A fiatal ember belépett a szobámba. Ahogy mélyen meghajtva magát, néhány lépésnyi távolságra megállóit előttem, mingyárt éreztem: tekin- télytisztelő fiatal ember. Nem kívánom bővebben rajzolni. Testi formái valami olyan törhetetlen egységbe olvadtak lelki világával, másfelől lelki világa valahogy úgy körüllebegte testi formáit, hogy mint egy nyitott könyv állott előttem. Mint egyike azoknak a rokonszenves idegeneknek, akiket rögtön felismer az ember. Régi időkből származó, de soha el nem múló családi emlékeim tükröződtek az arcán, ismerős vonások derűjével és sugallatos kísértésével. Nem is tudom, hogyan mondjam, hogy művészi maradjak kifejezéseimben. Valahogy leszűrve fiatalra és lepárolva intellektüelre, ahhoz a kilencvenéves Móni bácsihoz hasonlított, aki hajdan, egy török sapkával a fején, tíz éve ült mozdulatlanul egy karosszékben a háza tornácán Szálkán s pipázott megadással abban a nyugalmas átmenetben az életből az öröklétbe... Csakugyan, a fiatal ember, Móni bácsi dédunokája volt. Mingyárt hivatkozott is rá, mint az olyan pittoreszk. jelenségre és halhatatlan emlékre, ami nem tévesztheti el hatását előttem. — Móni bácsi, — mondta. — családunk erejét. szívósságát, tisztességét és vallásosságát szimbolizálta, S ha nincs az, hogy nagyapámék felügyelet nélkül hagyják ott a tornácon egy tizenötéves parasztlánykára bízva, nyilvánvalóan még ma is él, — ezt mondta egy sóhajtással. — Igen. tudom, — szóltam, — hiszen én ezt megírtam egy novellámban. — ön ezt remekül irta meg, — felelte a fiatal ember, — ha kívánja elmondom, mert tudom kívülről az egészet. Olykor, őszi estéken odahaza, Móni bácsi sírjánál egy fűz alatt a temetőben, hangos szóval olvastam fel ezt a novellát halotti évfordulóján, mint a legszebb emlékbeszédet. Ilyenkor, ha megrezzent egy levél a fán az esti szellőben a fejem fölött, mindig úgy éreztem az ö nemes szelleme az, ami megmozdul és száll az ön mély írása melódiáján. Ha úgy alussza örök álmát, hogy ebbe az ön költészete szól bele, nagyon meg lehet elégedve arra a jó pár ezer esztendőre, amit még eltölt a fűz alatt az általános feltámadásig. — Ez nagyon megnyugtat, amit ön mond, — feleltem. — Mert ismervén Móni bácsi oltha- tatlan rajongását az élet férfias örömeiért még kilencvenéves korában is, gyakran aggódtam, ha vájjon jól érzi-e magát tulvilági szállásán? Boldog vagyok, ha drága lelke megnyugvásához szerény irói képességeimmel valamelyest hozzájárulhattam. — Ön tréfál, — szólott a fiatal ember tiszteletteljes megértéssel, — viszont én komolyan gondolom ezt. Mert csak a művészet az, ami egyaránt megvigasztalja az élőket és a halottakat. Az élőket bús életükért, a holtakat amiért meghaltak. Ezt olyan finoman és kedvesen mondta, olyan lágy és elborult hangon, hogy ehhez már nem volt mit szólanom. Éreztem, hogy csak megbontanám e dallamvonal harmóniáit, amelyből mint egy éterikus hangzat, mint egy bartóki akkord csengett elő a Móni bácsi emléke, a török sapkával s a kis paraszti cselédleánnyal. S a pipája füstjével a tornácon, amelyen időnként, a babvirágos oszlopok között, egy-egy fecske repült át félszárnyon s oldalt dőlve s majdnem súrolva a török sapkát... Hányszor éreztem ebben a cikázó röpiilésben, jóval mélyebben és meggyőzőbben, mint történelmi tanulmányaimban, az örök idők körforgását s változatlanságát. Hogy ez mindig igy volt ősidők óta s mindig igy lesz az idők végéig. Hogy az utolsó fecske a világ utolsó napján Szálkán, igy fog röpülni, ha más babvirágok s más oszlopok között is s más török sapkák mellett, de igy félszámyon s oldalt dőlve. S hirtelen olyan szomorú lettem valami lelki borulat párázatában, hogy ezt a honombeli fiatal embert majdnem magamhoz öleltem. De azt is éreztem, hogy ezt a baráti mozdulatomat, mély tisztelete s alázata irántam, nem is álmodja s nem is bírná ki, — Nem is tudom szavakkal kifejezni. — mondta, -— holott az ön szavai alkotják krőzusi szókincsemet, mennyire boldog vagyok, hogy önt mi az, ha. arra kínálkozik alkalom, hogy egy jövő érdekében a jelent feláldozzuk és erre a tettre ráhúzzuk a kollektív jelszót. Mit is tudhatott egy öreg excellenciás ur YVeimarban a modern kor vívmányairól? Most megvannak. Sokáig kellett várni, de végre megkaptuk őket: a kollektivumot, amely mentesiti az egyént minden felelősség alól, a költői és a gyakorlati öngyilkosságot. Van Kengon-forrás, van villamos szék és van ejtőernyő. Az pedig, hogy ezzel szemben nincs egyetlen nyugodt pillanatunk és hogy az élet csak azért van, hogy valami formában idő előtt véget vessünk neki, szintén rendben van. Ha a kollektivum mondja, az orosz kommunista és a japán imperialista kollektivum egyaránt, akkor nehéz ennek ellentmondani. Bele kell nyugodnunk és csak szomorúan kérdhetjük a japán költővel: „A forrásnál élet vize, Kengon, mért válsz a halál vizévé?" j láthattam, sőt úgy láthattam abban a lelki s ! szellemi értelemben, ahogy Írásai után elképzeltem. Hosszú készülődés után, elindulva hazulról, még egy utolsó családi tanácsra gyűltünk össze utazásom tárgyában, egy utolsó családi tanácsra immár a tiszteletes bevonásával és sokáig vitattuk, ha vájjon megzavarjam-e nyugalmát s igénybe vegyem becses idejét rövid tartózkodásom alatt, Pesten. Megvallom, papjelölt létemre, sérthetetlen szabálynak tartom a magam számára azt a tiszteletteljes tartózkodást, amellyel kitérni kívánok a mások utjából s szinte lelkiismereti kérdés volt számomra, hogy beékeljem csekélységemet,. ha csak egy pár perce is, az ön. áldásdus életébe, irodalmilag szólván. A magamfajta ember, lelki s testi tisztaságában s SZÜ- ziességében, az illúziót is félti. Oly ritka az művészeknél, sőt az igazi nagy művészeknél, hogy egyéni jellegük egyazon magaslaton legyen az alkotásaik fényeivel. Önben, hála a Mindenhatónak, megvan ez a harmónia. A tiszteletesnek volt igaza, mikor minden ellenérvvel szemben arra biztatott, hogy rögtön, megérkezésem után, elsőnek önt keressem fel. „Minden attól függ, — mondta. — hogy Móni bácsi emlékét, mint egy tradíciót, mint egy szimbólumot, mint a család egy pillérét s szent oszlopát, tiszteletben tartja-e? Mindenesetre vidd el neki a török sapkát, amelyet haláláig viselt." — Ezt mondta a tiszteletes? -— kérdeztem. —* Úgy látszik ismert engem. —• Nyilvánvalóan. Erről most magam is meggyőződtem. S el is hoztam a sapkát tisztelettel. S azzal ki is vette a belső zsebéből azon gyűrötten, fedetten s vörhenyesen. És mint egy történelmi ereklyét átnyújtotta, mélyen meghajtva magát. A kabinetiroda elé került a csődbekerült beregszászi „Masaryk-ház“ ügye A minisztertanács fog dönteni a kereskedik egyesülete székházának szanálásáról • • * Beregszász, április 13. (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a beregszászi kereskedők egyesülete ellen csődinditványt és bűnvádi feljelentést tett a Masaryk elnökről elnevezett székházat építő két mérnök. Ez ügyben most érdekes fordulat történt. Az egyesület vezetősége ugyanis már régebben szanálási akciót indítóit a zilált pénzügyi helyzet tisztázására és úgy a helyi hatóságihoz, mint az ungvári országos hivatalhoz kérvényt intézett támogatásért. A két fórum pártolóan terjesztette fel a kérvényt a belügyminisztériumhoz, hogy az egyesület részére kamatmentes kölcsönt és állami garanciát nyújtsanak. A kérvény másolata elment a kereskedelmi és pénzügyminisztériumihoz is. Az elmúlt hetekben ■ ■ az egyesület három tagú küldöttsége a köztársasági elnök kabinetirodáját is felkereste és az átnyújtott memorandumban kérte az elnök nevét viselő székház megmentését. A prágai írtról visszatért küldöttség beszámolója után érthető izgalommal várták a kabinetiroda értesítését, annál is inkább, mert köziben a csődinditvány ügyében is megindult az eljárás. Tegnap azután megérkezett a nehezen várt válasz. A kabinetiroda értesíti az egyesület vezetőségét, hogy a memorandumban foglalt kérelmet döntés végett előterjesztették a minisztertanácsnak. Az értesítés híre futótűzként terjedt el a városban és most. érthető érdeklődéssel várják a további fejleményeket, ti
