Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)
1935-04-02 / 78. (3630.) szám
1935 április 2, kedd. 'roMM-MAC&AR-HTEWP 11 ft Silovenszhói Gyáriparosok Országos Szövetségének beszámolója Egyes iparágakban mutatkozó élénkülés ellenére a helyzet nem javult Mindössze három üveggyár és üt bőrgyár dolgozik Szlovenszkón Prága, április 1. A Szlovenszkói Gyáriparosok Országos Szövetsége most tette közzé üzleti jelentését. A jelentés a többi között a következőket tartalmazza: A szlovenszkói bányászat, amely 1933- ban forgalmának mélypontjára esett, 1934- ben javuló tüneteket mutatott. A vasércprodukció, amely a szlovenszkói bányák legfontosabb termelési ága, a javulás ellenére sem érte még el a válság előtti évek termelésének mértékét. Az antimónbányák forgalma megélénkült, ami elsősorban a hadfelszerelési ipar javult forgalmával áll összefüggésben. Az egbeli naftaprodukció mennyisége a 1933. év adataihoz viszonyitva mintegy 11 százalékkal emelkedett. Az elmúlt esztendőben nyert földgáz mennyisége 60 százalékkal múlja fölül az 1933. évi mennyiséget. A vadászati és a sport- munició produkciója 1934-ben további 30 százalékkal emelkedett. A kedvezően elintézett tarifális kérdések következtében a füleld zománcedény-, vasipari és bádogárugyár foglalkoztatottsága javult. A vállalat üzemét kibővítették. A kábel- és a szigetelő-anyagipari vállalatok kapacitásuknak mintegy 40 százalékával dolgoznak. A villamosáramot termelő vállalatok foglalkoztatottsága javult. A fűrészipar helyzete alig változott. A gömbfaárak emelkedésének hatása nem terjed át a vágottfa piacára. A fűrészipar foglalkoztatottsága általában gyöngének nevezhető. A gyapotáru-földolgozó vállalatok foglalkoztatottsága gyönge, de az elmúlt év végén javuló tünetek váltak észlelhetővé ebben az iparágban. A gyapjuárut földolgozó vállalatok foglalkoztatottsága nem éri el az 1933. év színvonalát. A szlovenszkói üveggyárak közül csupán három van üzemben. A bőrfeldolgozó gyárak közül a kis cserzővállalatoktól eltekintve mindössze öt üzem működik* A cellulozegyárak foglalkoztatottsága kielégítő. A papírgyárak nem használhatták ki kapacitásukat teljes mértékben. Az utódállamokba irányuló kivitel erősen hanyatlott. A fadesztilláló vállalatok foglalkoztatottsága nem kielégítő. A szuperfoszfát-ipar áruelhelyezésének mértéke 20 százalékkal javult. A szesz- finomítók és a szeszgyárak helyzete rosszabbodott. A morvaországi gyáriparosok leientése M.-Ostrau, április 1. A morvaországi és a sziléziai gyáriparosok országos szövetsége holnap tartja idei rendes közgyűlését. A szövetség 1933. és 1934. évi tevékenységéről szóló beszámolójelentése a többi között a következőket tartalmazza: A gyáripar foglalkoztatottsága 1933-ban elérte mélypontját. 1934-ben a munkások számát 2 és a munkaturnusok számát 19 százalékkal emelték. A javuló folyamat nem terjedt ki a bányavállalatokra, ahol újabb létszámcsökkentéseket kellett foganatosítani. Az 1929. év adataihoz viszonyitva az Iparvállalatok alkalmazottainak száma körülbelül egyharmaddal apadt A vasipari vállalatok helyzete 19S4 elején javult, de a® őszi hónapokban isimét rosszabbodott. A nyers vasé lihelyezés 1933-ihoz viszonyítva 44 százalékkal emelkedett. A javulás a belföldi piac fo- fokozott keresletével fiügg össize. Az acélöntődét üzleti forgalma mérsékelten megélénkült. A sodrony gyáraik termelésének mennyisége 1933-ban csupán 53 százalékát, tette ki az 1929-ben termelt mennyiségnek. A produkció 1934-ben 10 százalékká.! javult. A bádogbenigermüvelk 1933-ban 25 százalékkal termeltek kevesebbet, mint 1929-ben. A finom bádogot előállító gyárak forgalma 1934-ben 45 százalékkal javult. Az ónárut gyártó vállalatok forgalma az orosz megrendelések folytán 80 százalékkal nagyobbodott A javulás átmeneti jellegű. A gépgyárak 1933-ban erősen csökkentették nioin- kásaik és tisztviselőik számát, az ekniult esztendőiben megrövidítették a munkaidőt és több üzembeszüntetés is történt ebben a szakmában. A vagongyáTak belföldi megrendelésednek száma nem kielégítő. Vagonfcivitel nincsen. A gépkocsigyárak a belföldi elhelyezés rosz- szabbodásáról és a kivitel lanyhulásáról tettek jelentést. A zománcmiivek forgalma 1934-ben javult. A belföldi ónelheiyezés az 1929. év adataihoz viszonyítva 28 százalékkal visszament. Az ostraui és a barwdini hányák szénprodiukcdó- ja 1933-ban 7,671.000 tonnát tett ki, A koksz-produkció mennyisége 1,215.800 tonna volt. Tavaly a szénprodukció mennyisége 7,504.900 tonnára ment vissza, de a koksztermelés 1,291.000 tonnára emelkedett. A kivitel a külföldi piacokon életbelépett korlátozások következtében visszaesett. A bányák elvesztették a budapesti gázmüveik megrendelését. A bányák vezetősége sok fölös munkással rendelkezik. A fölös számú bányászok hetenként -három napot dolgoztak a-z elmúlt két esztendőben. A vegyi ipar elhelyezési nehézségekkel küzd. Sziuirofcáru és brikett iránt külföldi érdeklődés mutatkozik. A kátránygyárak kapacitásuknak 45 százalékával dolgoznak. A műtrágyagyártás 1933-ban 66 százalékkal c-sökkent, 1984-ben megélénkült a forgalom. A vegyi cikkek ára 1933- ban stabilizálódott. A devalválás nem hozott javulást, mivel a külföldről importált nyersanyagok ára fölment. A szeszfogyasztás az 1932 33 idényben az előző idényhez viszonyitva 25 és az 1928/29. évvel szemben 44 százalékkal esett vissz?. A be-nzimkeverési rendelet követike-ztébm a fogyasztás megélénkült, de az árak nem ktelégi- tőek. 1934-ben a szeszfogyastás tovább hanyatlott. A cementgyárak forgalma az 1929. év forgalmához viszonyitva 50 százalékkal esett. Az építési tevékenység nem kielégítő. A kiviteltől függő szövőipar helyzete a volt piacokon beviteli korlátozások miatt súlyosbodott, egyéb piacokon ádáz verseny folyik. A devalválást megelőző idők belföldi forgalmának élénkülése átmeneti jellegűnek bizonyult. A kalapgyárak kiviteli forgalma megélénkült. (280.000 talpfát szállít az állami erdészetek vezetősége.) Az álami erdészetek vezetősége és a vasúti minieztériium között megindult tárgyalások eredményeképpen megegyezés Létesült, amelynek értelmében az állami erdészetek vezetősége 280.000 talpfát szállít a vasutak számára. Az állam vasutak idei talpfa sziiJeségie te mintegy 2 millió darab. (Olaszország hat országgal köt uj kereskedelmi egyezményt. Rómából jelentik: Olaszország gazdaságpolitikai téren igen élénk tevékenységet fejt ki, hogy az államok egész sorával uj megállapodásra jusson az áruforgalomnak a beviteli korlátozások és kompenzációk alapján történő újrarendezésére. A Svájccal kötött szerződés és az Angliával megkötött ideiglenes megállapodás után most készítik elő a Franciaországgal megszakadt tárgyalások ujrafelvételét. Az orosz szovjettel szintén a legrövidebb időn belül szándékoznak megkezdeni tárgyalásokat általános természetű áruforgalmi kérdésekről. Németországgal és Belgiummal már meg is kezdték a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok újrarendezésére irányuló tárgyalásokat. Csehszlovákiával is felvették már az érintkezést az árucsereforgalom terén felmerült különböző különleges kérdések tisztázására. Romániával ugyancsak a közeljövőben akarnak tárgyalni az árucsereforgalom újrarendezésé tőL (Egy hónap múlva nyílik meg a budapesti nemzetközi vásár.) Budapestről jelentik: A budapesti nemzetközi vásár május 3-án megnyílik. Úgy a kiállítók száma, mint az eddig lejegyzett terület már meghaladja a multévi vásár nagyságát, (Fizetésképtelenség.) Székács György bankár Losonc. Követelés 280.333, tartozás 576.619 korona. Ajánlat 45 százalék. (Kényszeregyezségek.) Elzász Márkus csemegekereskedő Zólyom. (Követelés 12.887, tartozás 33.562 korona. Ajánlat 45 százalék.) Kényszeregyezségi gondnok dr. Mixgócs György ügyvéd, Zólyom. Az első tárgyalást április 30-án tartják a besztercebányai kerületi bíróságon. A követeléseket április 20-ig kell bejelenteni. — Poliak István gyarmatárukereskedő Telgárt. Kényszeregyezségi gondnok dr. Pétermann Jenő ügyvéd Garamberzence. Az első tárgyalást április 30-án tartják a garamberzencei járásbíróságon. A követeléseket április 20-ig kell bejelenteni. (A Zsivno közgyűlése.) A Zsivno-Bank, amelynek üzleti jelentéséit már ismertettük, most tartotta idei rendes közgyűlését. A bank 1934 évi mérlege 19,961.042 korona tiszta nyereséget mutat ki. A pénzintézet 12 koronás osztalékot fizet részvényeseinek. Az előző év osztalék* ,f* korona vodt. Tiszta arcbőr n<*P alatt a vaáődi corall crémtöl ■ (száraz vagy zsíros). ■ ^ Mér harmadik nap után M járul az arcbőr éearevét- lemül és az összes hiba, u. m. weplő, pattanás, mitesszer, májfolt, nagy jLAv>SlV> pórus, ráncos Mr, öreges kinézés teljesen meg3zü- 1% W. Vy>|rj nik. Biztos eredmény. VÖRÖSRÁK GYÓGYSZERTÁR Bratislava, Mihily-ucca 20. ÉRTÉKTŐZSDE Prága lanyha Prága, április 1. (Pragoradio.) Az értéktőzsde eheti forgalma egyenetlen irányzat mellett kezdődött s rendkívül szűk keretek között bonyolódott le, mivel a közönség tartózkodó magatartást tanúsít. A tartózkodó magatartás egyik oka a nemzetgyűlési választások időpontja körül keletkezett bizonytalanság, de nagymértékben befolyásolta az irányzat kialakulásának folyamatát az a körülmény is, hogy a belga frankot az első jelentésekkel ellentétben nem 25, hanem 28 százalékkal devalválják. A tőzsdeidő későbbi folyamán túlsúlyba kerültek az árfolyamlemorzsolódások. Bánya és Kohó 5, Cseh-Morva Gépgyár 15, Dux-Bodenbachi 2, Königshofi Cement 8, Tejipar 17, Poldi Kohó 4, Prágai Vas 5, Sellier 5, Északi Vasút 25, Aussigi Vegyi 2, Walter 2 és Skoda 5 koronával gyöngült. A lanyha Irányzattal ellentétben Brosche 25, Karborundum 2, Kosmanos 2, Rézmüvek 3, Ringhoffer 5, Schoel- ler 5, Csehszlovák Solo 2 és Hengerművek 2 koronával javult. A beruházási értékek piacán jól tartott irányzat jött létre. Egyes államértékek árfolyama 0.05 koronával megszilárdult A nemhivatalos kuliszban 7 koronával megjavult a magyar C. C. járadék árfolyama, amig a Skoda-obligáció 10 koronával gyöngült. A nemhivatalos kulisz osztalékos értékeinek piacán 3 koronával visz- szament a Zsolnai Cellulózé árfolyama. BUDAPEST INGADOZÓ Budapest, április 1. Élénk 'itemibein és barátságos irányzat mellett kezdődött az értéktőzsde mai forgalma. Fokozott érdeklődés főképpen vasipari értékek iránt mutatkozott. A vasipari értékek piacán szilárd irányzat nyilvánult meg s a szilárdulási folyamat átterjedt a többi értékpiacra is. A tőzsdeidő későbbi folyamán eladások következtéién az irányzat elvesztette egységes jellegét s több érték árfolyama visszaesett. Zárlat előtt az irányzat ingadozó lett. RÉCS BARÁTSÁGOS Becs, április 1. A koaitremin fedezési vásárlásai következtében a beruházási értékek piacán szilárd irányzat nyilvánult meg. Az értékpiacokon barátságos irányzat vált észlelhetővé. Korlátban megszilárdult a magyar értékek árfolyama. A csehszlovák értékek piacán egységes irányzat nem jött létre. BERLIN SZILÁRD, Berlin, április 1. Az értéktőzsde mai forgalmát szilárd irányzat mellett bonyolította le. A tőzsdeközönség érdeklődése közvetlenül nyitás után a beruházási értékek piaca felé fordult. A járadékok árfolyama erősen emelkedett. A tőzsdeidő későbbi folyamán a szilárd irányzat átterjedt az osztalékos értékek piacára is és a forgalomba került értékek 4 % % -ig terjedő mértékben följavultak. Árutőzsde Nyugodt a pozsonyi terménytőzsde Pozsony, április 1. (Pragoradio.) A mai termény- tőzsdén mérsékelten fokozódott a rozs iránti kereslet. Árpában kisfoku üzlet volt. A tengeri piaca és a takarmánypiac gyönge. A következő álrakat jegyezték: 82 kg-os kemény vörösbnza 168.40~176.40, 81 kg-os 167.40—175.40, 80 kg-os 166.40—174.40, 79 kg-os 16Ő.40—173.40, 78 kg-os 164.40—172.40, 77 kg-os 163.40-171.40, 76 kg-os 161.40-169.40, 75 kg-os 159.40-167.40, 74 kg-os 156.40—164.40, 72 kg- os rozs 125—132, 71 kg-os 124.50—131.50, 70 kg-os 194—131, 69 kg-os 183.50—130.50, 68 kg-os 123Mit kapunk a valutákért9 Prága, április 1 Ké 100 pengőért 446.50 100 schillingért ...... 456.50 100 zlotyért ....... 450.— 100 lejért ................................... 15.55 10 0 márkáért ...... 0 898.— 100 dinárért ........................ 52.50 10 0 svájci frankért ..... 774.— 100 francia frankért . B . . . 157.75 100 belga frankért ..... 399 — 100 líráért ........................ 202.40 1 amerikai dollárért .... 23.65 1 angol fontért....... 114.25 Mi t fizetünk a valutákért? Prága, április 1, Ké 100 pengőért ....... 449.50 100 schillingért ........................ 459.50 10 0 zlotyért .............................. 453.— 10 0 lejért ................................... 15.85 10 0 márkáért ....... 902.— 100 dinárért .............................. 53.90 10 0 svájci frankért . . . . . 777.— 100 francia frankért ..... 158.35 100 belga frankért ..... 401.— 100 Uráért ................................... 203.60 1 amerikai dollárért .... 23.85 1 angol fontért ...... 115.25 130, 67 kg-os 122—129, válogatott árpa 140.50— 148.50, 68 kg-os malátaárpa 135.50—143.50, közép- minőségű árpa 67 kg-os 130.50—138.50, 68 kg-os 131—139, 69 kg-os 131.50—139.50, 70 kg-os 132— 140, malátagyártásra nem alkalmas árpa 67 kg os 120.50—127.50 65—66 kg-os 118.50—125.50, 63—64 kg-os 116.50—123.50, 60—62 kg-os 114.50—121.50, 60 kg-nál kisebb fajsúlyú 112.50—119.50, 50 kg-os zab 128.60—135.60, 49—48 kg-os 127.60 134.60, 47, 46, 45 kg-os 126.60—133.60, 44, 43, 42 kg-os 125.60 —132.60 41, 40 kg-os 124.60—131.60, dunai mised azonnali szállításra ab uszály Pozsony—Komárom 45—46, párílisi és májusi szállításra 44—46, Vikté- ria-borsó 180—210, Viktória-borsó vetőmag 240— 260, sterilizált Viktória-borsó 220—240, zöldborsó 150—170, sterilizált aöldborsó 170—190, kék mák 310—330, köles 107—110, délszláv köles ab uszály Pozsony—Kormárom 92—95, speciális buzasiitőliszt 280—320, búzadara 255—265, búzaliszt OHH és OH 240—260, búzaliszt 0. 235—250, buzalisztl. 230 —240, búzaliszt 2. 220—230, búzaliszt 4. 215—225, búzaliszt 4/a. 200—210, búzaliszt 5. 185—195, búzaliszt 6. 165—180, búzaliszt 7. 145—150, búzaliszt 7^.125—110, 65%-os rozsliszt 190—195, 70%-os 185—190, búza takarmányliszt 93—96, rozs takarmányliszt 89—92, délszláv sertészsír 1115—1195, magyar sertészsír 1115—1195, magyar hátiszalonna 920—1050, amerikai szalonna —.—, szárított répaszelet 84, buzakorpa ab Pozsony 86—90, rozskotrpa ab Pozsony 87—88, rózsaburgooiya 60—65, ipari burgnya 22—23 korona. A belföldi eredetű tegeri 1 katonával drágult.-f- Nyugodt a cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Nyerscukor azonnali szállításra ab Aussig loko 42.25—42.50 korona. + Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: birka 6—10, kivételesein 10.50, vidéken vágott- belföldi borjiu 7.50—8, kivételesen 8-50, gyöngémimőségü ára 5—7, Prágában vágott belföldi borjú 8—8.50, kivételesen 9, vidéken vágott, belföldi sertés 8— 8.75, kivételesen 9, hízott sertés 7.80—8.30, szalonna 8.80—9.25, bárány 5—7.50, kecske 6—8.50 korona.-f Markahusárak Prágában. A mai prágai húspiacon a következő maithahusárakat jegyezték: ökör eleje 5.50—9.50. hátulja 6—11.50, bika 6.30— 7, tehén eleje 4—7, hátulja 5—8, növendégmorba 5.50—6.50 korona.-f Sertésvásár. A mai eertésvásárra 1462 csehül orva hússertést, 1471 szolvenszkéi hússertést, 43 lengyel hizét, 109 román hízót, 500 délszláv hízott sertést, 82 román hízott, sertést és 178 magyar hízott sertést hajtottak föl. A következő árakat fizették: cseh-morva hússertés 4.75—6.60, szlovenszkói hússertés 4.75—6.40, román hizó 5.90—6.60, lengyel hízó 5.50—6.15, délszláv hízott sertés 5.80—6.50, román hízott sertés 6.15—6.50, magyar hízol! sertés 6.25—6.50 korona. 130 hússertés és 117 hízott sertés eladatlan maradt . + Állatvásár. A mai prágai állat vásárra 387 cseh-morva eredetű és 352 szolvenszkói származású vágómarhát hajtottak föl. Élénk forgalom mellett a következő árakat jegyezték: cseh-morva áru: ökör 3.40—4.80, bika 3.20—4.80. tekét 2.20—5.75, üsző 3.40—5J20, szlovenszkói áru: ökör 3.30—3.70 bika 3—4.50, tehén 3.70, üsző 3.20—5.25 korona. 7 cseh-morva és 5 szlovenszkói vágómarha eladatlan maradt.-}- Tartott a budapesti terménytőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai budapesti terménytőzsdén tartott, irányzat .mellett a kővetkező árakat jegyezték: 77 kg-os tisza vidéki búza Í6.70—16.90, felső tiszai 16.60 —16.85, egyéb származású 16.40—16.60. rozs pestvidéki 11.90—12.00, egyéb származású 12.40—12.80, tengeri tiszántúli 12.50—12.95. egyéb származású 12.10—12.30. zab 14.55— 14.80 pengő.