Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-31 / 77. (3629.) szám
Mikes — írói arckép — írtai Kosztolányi Dezső 1935 március 31, vasárnap. tem, hogy mint vagyon? csak azt felelte: „Én jól vagyok, semmi fájdalmat nem érzek.“ Csütörtökön igen lévén utolsó végihez, elnehezedik, és az Urat magához vette nagy buzgó- sággal... Tizenkét óra felé éteza.ka mindnyájain mellette voltunk... Végtire szegény ma három óra után reggel az Istennek adván lelkét, elaluvék — mivel úgy holt meg. mint egy gyermek. Szüntelen reá néztünk: mégis csak azon vettük észre áltelmenetelit, amidőn a szemei felnyíltak. Ő szegény árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön Itt irtóztató sírás rivás vagyon közöttünk... A testet másnap felbontottuk és az aprólékját egy ládában tevén a görög templomban eltemették. A testet pedig a borbélyok füvekkel bécsinálták; mert még nem tudjuk, mikor vihetjük Konstanci- nápolyban... Az agya veleje egészséges volt, de annyi volt, mint két embernek szokott lenni — esze is volt annyi mint tizenkettőnek. A szivét Franciaországban hagyta, hogy küldjük... “ Egyébként szinte közönyös a politika iránt. Valami hős tisztelet él benne, az az egyéni hőstisztelet, melynek Carlyle adott nevet, de a közélet a maga háborgásával csak annyiban érdekli, hogy feltünik-e valami csillag, mely s ezzel hangsúlyozza minden jelenség viszonylagos voltát és a világban a kedély által teremti meg az egyensúlyt, az a humor, mely nem ötlet és elmésség, hanem nedű. a lélek ragasztószere, az a humor, mely nélkül minden irás csak csörgő papiros. Ezzel tudta elviselni sorsát. Viszont ezzel éri el azt is, hogy ráfigyeljünk. Van a kétségbeesésnek egy foka, amikor minden ki áltás hiábavaló, mert nem tudunk akkorát rikkantani, mint fájdalmunk s nincs olyan titáni tüdő, mely tulharsogná a belső harsogást. Ilyenkor a humor siet segítségünkre. Klcsi- nyitjük azt, ami nagy s ezzel az ellenmondással fejezzük ki magunkat, vagy a puszta hallgatással, hogy mások megdöbbenve a mi némaságunktól kénytelenek legyenek gondolkozni arról, amiről mi már beszólni se tudunk. Mikesnek is a humor adja meg a mértékét és az értékét. Mit is tehetett volna ott sivatag Tizenkét éves korában lett II. Rákóczi Ferenc nemesapródja és késő öregségében, hetvenkét korában halt meg Rodostóban, mint az utolsó bujdosó, miután a kurucok lassanként mind elhullottak mellőle. A fejedelmet követte száműzetésében, Lengyelországba és Franciaországba, ahol XIV. Lajos, a Napkirály látta őket vendégül. Aztán urával együtt III. Ahmed ,meghívására Törökországba ment, a Márványtenger partjára. Itt kezdte irogatni törökországi leveleit, 1717-ben, húsz onh été vés korában és írogatta 1758-ig, negyvenegy esztendőn keresztül. Hogy kihez szólnak ezek a levelek, melyeket kedves nénjébez címzett, gr. P... E .. ,-hez, arról sokat vitatkoztak. Némelyek gróf Petegry Lőrincnét sejtik benne, mások Paksy Erzsébetet. Valószínű, hogy a kedves néne költött személy és a levelek is csak koholt leveleik, afféle napló, melyben az Író beszámol arról, amit látott és hallott, az élményeiről, a tengeribetegsógről, a szultán veres hintójáról, a lisszaboni földrengésről, a táncoló dervisekről, az alkoránról s a XVII. és XVIII. század modorában példabeszédeket is közöl Konstancsius császárról, Irénéről és Rrözusról is, mintha azok is kortársai volnának. Mikes azonban ezekben a levelekben egyebet is ránk hagyott, sokkal becsesebbet. Egy lélek arcképét. Ha a vers a lélek legteljesebb kitárulkodása és lemeztelenitése, akkor a levélforma a lélek pongyolája. Aki levelet ir, az társalog papíron. Társalgási és társasági műfaj a levél. Van benne valami a csevegő tárca közvetlenségéből. Híreket közöl a külső és belső világból, a környezetről és a levélíró egyéniségéről Az újság föltalálásáig valóban az újságot pótolta. Azóta folyton senyved. Attól kezdve pedig, hogy sürgönyözni és telefonozni is lehet s a nap és éj minden órájában rendéllkezésünkre van a lelki tisztálkodásnak az a módszere, hogy gondjainkat azonnal elintézhetjük, mintegy leöblögethetjük magunkról, mibeJyt eszünkbe jutnak, a levél, a régi, kedélyesen hömpölygő, meghitt levél, tárgy hijján szinte elsorvadt. De hajdan a kis és nagy gondok hónapokig é6 évekig éltek a lelkekben, finom por- rétegként rakódtak rájuk, megfülledtek ott s ebből az erjedő táptalajból nőtt ki a levél. Micsoda üdülés és megkönnyebbülés, micsoda lelki mosakodás is lehetett valamikor elbeszélni egy esküvőt, egy fogfájást, vagy egy utikalandot, melyről még nem tudott, nem tudhatott senki. A rádió akkor még nem szólt a falból. Más volt az élet üteme. Hogy csak egy példával világítsak rá erre, Mikes Kelemen majdnem egy hónapig utazott vissza Bukarestből Rodostóba, miután bujdosótársaival török száműzetéséből az erdélyi havasok alá rán- dult, hogy onnan nyugtalanítsa az osztrák császárt, Ma ilyen ut nem esemény. Hálófülkében tesszük meg, elfüggönyözött szakaszban, talán ki se tekintünk a tájra és az emberekre s hozzátartozóinknak, ha ugyan egyáltalán szükségesnek tartjuk, legfeljebb ezt siirgö- nyözzük vagy telefonozzuk: „Megérkezteim.14 Mikes Kelemen nem politikai véralkat. Úgy rémlik, érzéke sincs hozzá, szinvaik iránta. Szinte csodálatos, hogy Rákóczi íródeákja, a fejedelem hajdani apródja, bejárója, majd főkancellárja milyen kevéssé fütődik azon a szenvedélyen, melynek egész élete áldozatul esett. Édesapját, Mikes Pált a császári hadak generálisa, Heissler Fogarason végeztette ki, úgy hogy előbb kitolatta mindákét szemét, aztán elevenen megégettette. Ő is sok szenvedést látott maga körött, de a politika} szenvedélyt nem ismerte. Egyszerűen szerette az „öreg fejedelmet11. Valahol beszélt „az urához való vak szeretetéröl11 é6 ez a szűkszavú megjegyzése annál meghatóbb, mert sorsával pecsételte meg. Leírja öt, amint száműzetésében müasz- taloskodik, fur-farag, izzad, az esztergapadra dől s szakállába gyaluforgácsok hullanak. Mindig csak néhány vonással bűvöli elénk. Halálát pedig úgy rajzolja meg, hogy szavainak egyszerűsége és tárgyiassága a bibliát juttatja eszünkbe. „Azután szegény mind nagy búr gyadtságokat érzett. Igen keveset, de másként minden a szokás szerént vitt végben. Abban a gyengeségiben is az esztergában dolgozott első Áprilisig. Az nap pedig a hideg erősen jött reá és annál inkább meggyengítette. Másnap job- baucskán volt. Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét... Szerdán délután nagyobb gyengeségben esett és csak mindenkor aludt. Egynéhányszor kérdezszabadulását jelenthetné. A csillagok megfeledkeztek róluk. Mindezt tudomásul veszi. Följegyzi az európai eseményeket, oly hűvösen, mintha már másokra vonatkoznának és nem rájuk. Az elfogultságot, az elvakultságot másnál kell keresni, Egy helyütt ezt írja: „Boldogok azok, kik tanulni fognak rajtunk, kik az országgal együtt tartanak, kik füsthöz hasonló okból nem hagyják nemzeteket és örökségeket. Adja Isten, hogy soha senki bennünket ne kövessen és irtózva halljon beszélni a mi hosszas bujdosásunkról." Később, a fejedelem halála után kegyelemért is folyamodott, de az osztrák császár megtagadta tőle. Minden képessége, még talán fogyatékossága és gyarlósága is arra rendelte, hogy iró legyen, a levél remekírója. Nem átfogó, nem tündöklő elme, aki elkápráztat lélektani észrevételeivel és eredetiségével. Látszólag csak a tárgyak és emberek felületét veszi észre. Elsőrangú megfigyelőnek se merném nevezni. Mélyen magába nem tekint. Azt, ami küszködik és viaskodik benne, elaltatja, megdermeszti valami má- konnyal, a végzetbe való belenyugvással, melyet annyit emleget szegény, hogy szólamként tér vissza leveleiben és sokszor gyanakodni kezdünk, vájjon hisz-e benne ő maga is és nem csak gépiesen, általánosan gyógyszerül alkalmazza-e kétségeire. Hogy okos volt, az valószínű. De hogy bölcs volt, az kétségtelen. A humor kincse lakozott benne, a szó legmagasabb értelmében, az a humor, mely a nagy dolgokat kicsinnyé teszi, a kicsinyeket naggyá magányában, a rongyos és éhes bujdosók társaságában, kiordithatatlan reménytelenségében, Rodostó emeletes fakalyibáí, ciprusai és olajfái között, ahol dúlt a döghalál, állandóan a tenger süketítő lármáját hallotta, vagy a kurucok süketítő és immár merőben céltalan dobolását s télvizidőn megvette az Isten hidege szegényes tanyáján, ahol egy cseréptálon néhány széndarab füstölgött,- nyáron pedig meggyulladt a keleti hőségben, ablakát papirossal ragasztotta be, de azt is kirágták az egerek meg a patkányok s a szobájába néha majdnem besétált az óceán? Más megoldása nem volt. A kényteleneég olyan mértéket mutatott neki, megbolygatott lelkében olyan egyensúlyt támasztott, mely alkalmas a remekművek előidézésére. Dohányzott „sóhajtozással11. Zágon felé pillantgatott, holott tudta, hogy már ré- gesrég betemették az erdélyi havasokhoz vezető utat. Leveleket írogatott képzelt néniének, az ő édes, kedved nénjének, akit keservében. a szót facsarva nénikám-nak nevezge- tett, újév napján „csinos, takaros ujesztendöt" kívánt neki „és abban férfias, állhatatos, hü és állandó egészséget11, vagy „júéjtszakát és hozzá kevés bolhát11. Máskor arról biztosította őt, hogy még a káposztánál is jobban szereti s utána eltűrte, hogy ez a merőben képzelt néne őt büntetésből „káposztás-fazékénak titulálja. Dicsekedni. igy szokott: „Úgy szeretőm már Rodostót, hogy el nem felejthetem Z ág ont.11 Vagy pedig igy: „Ha télben jégverem volt a házam, vagyis inkább a fogházaim, most pedig sütő kemence." Hogy a fényes porta mellett micsoda árnyékok borultak rá, azt akkor sejtjük, amikor ilyesmit olvasunk: „Török urak vannak, de unadalmas dolog törököt látogatni: egyik a, hogy törökül nem tudok: másik a, hogy ha az ember huzzájok megyen, elsőben: no ülj le — azután egy pipa dohányt ád. egy findzsa kávét — hatot vagy hetet szól az emberhez, azután tiz óráig elhallgatna, ha az ember azt elvárná.11 Terin és zenesen sokszor idézi Erdélyt, s az erdélyi nőket is, akikről ezeket az andalító sorokat Írja: „Egy erdélyi asszony nem ér e annyit, mint tiz magyar- országi? A rózsa többet ér a kórónál, a nap fényesebb a holdnál. Mikor Magyarországon fogyatkozás van a napban, csak egy erdélyi asszonyt vigyenek oda, annak szépsége elég fényességet ád. Ez nem dicséret, hanem igaz mondás. Ha az Isten őket jobbnak teremtette másoknál, ki tehet arról?11 Szerelmes is volt egy erdélyi leányba, Kőszeghy Zsuzsikában, aki ott ólt a bujdosók között, de az bizony nem hozzá ment férjhez, hanem Bercsényi úrhoz. Erről pedig csak igy tudósit bennünket: „Hol vannak a muzsikások? Fújják el a tehénhus nótát, és vonják el a mennyasszony táncát. Mindezekből elitélheti ked, hogy ma itt házasság lesz... Elég a, hogy ma esküdt meg Bercsényi ur Zsuzsival... két vagy három bizonyság előtt, de azt is titkon. Elítélheti ked, micsoda örömben vagyon Zsuzsi. Aki is bizonnyal megérdemli a grófné titulust... De (ismerek én olyat, ked is ismeri, hogy nagyobb szükség volna a házasságra, mint Bercsényi urnák, de non habét pecuniam." Megindultan melegszünk össze ezzel a nemes, természetes, szeretetreméltó lélekkel. Az arányát bámuljuk benne, a mértékét, amellyel szenvedését közölni tudja. Mesteri a szenvedés e szerénységében. Éppen ezért mesteri a prózája is. A jó próza titka bizonyára nem is egyéb, mint a szerénység, az igénytelenség, az az alázatosság, amely ügyel az adagolásra és keveset markol, hogy sokat fogjon. La Bruyére azt állítja, hogy prózában csak egyféleképen lehet valamit kifejezni helyesen, a versben azonban már 'többféleképen. Annyi bizonyos, hogy a prózának is megvan a maga kemény, változhatatlan törvénye. Mikes ezt nyilván a franciától tanulta, öt évig élt Pá- risban. De amig ott a levélirodalomban Louis Guyez de Balzac és Voiture a szalonok cifra művirágait kötözgették csokorba, ő a három- széki uritársaságok élő beszédét örökítette meg, azt a nyelvet, amelyet közel félszázados száműzetésében is csodálatosan és szeplőtleniil megőrzött. Nála minden kézzelfogható, való- szerü. Soha egy fölösleges jelzőt nem használ. Szinte színek nélkül tud festeni, ö a barátságot nem szorosabbra fűzi és nem szilárdítja meg, hanem „megenyvezi11. Maga vallja, hogy székely nyelven ir. Tizenhét kötetett fordított le „változtatott magyarrá11. Riedl a kora legnagyobb prózairójának nevezi, Négyesy az első tárcaírónak, Európai magyar. Amint az első magyar költő, Balassa Bálint testvéresült az európai műveltséggel, azonkópen Mikes is egy volt vele, az első magyar prózairó, aki társalgási nyelvünket szólaltatta meg s mindakettő találkozott a tengerrel is, az egyik északon, a másik délen. Mikes ezzel a tág távlatával és mély emberiességévé] ma is közel van hozzánk. Talán nem véletlen az sem, hogy ő adott nevet annak a szellemi tanyának, ahol újabb irodalmunk évekig hánykódott és nevelődött. C) irta le először azt a magyar szót: kávéház. — Harminchárom százalékos utazási kedvezmény Prágába. Az országo-s idegenforgalmi szövetség felhívja a közönség figyelmét, arra, hogy 33 százalékos engedményt kap a vasúton mindenki, aki a szövetség háromnapos úti blokkjával utazik Prágába. A kedvezményt a blokk alapján mindenki igénybe veheti, aki két éjszakát, tölt Prágában. A blokk szállodai lakásra és 3 napi étkezésre s majdnem valamennyi színház kedvezményes jegyeire, szók Az utazási blokkok 1 lő koronáért és 100 koronáért kaphatók a Ceilok fiókjaiban és a minta vásár elánueitó helyein, valamint a Légió-bank fiókjaiban is. % 4 _______________________^RXCAl-MA.okAR-HlRI»ag Ór iási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice Üveg — porcellán — villany csillárok! lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllilllllllll Modern képkeretezés, üvegezés iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Telefon 242? Alapítva 1833 Mécs László: Párisban megszólalt az ibolya A Bibliánk szerint feltűnt egy Angyal s rögtön megszólalt Bálám szamara. Gazdája, Bálám, a próféta, bambán nézett, szeméből sirt a Szahara. így állok most Páris kőerdejében, lábon, leiken utak, gondok pora s figyelni kezdek: itt a közelemben lilán megszólalt egy kis ibolya. Valami fényes nagy Titok lebeg tán át a földön, égen gyönyör-szárnyakon, mert tisztán hallom, hogy valamely parkban arányló-sárgán megszólalt a som. És felzengett a feketerigónak hangszaUagján a vágyak bíbora. Az öntudatlan dolgok felkacagnak s ujjong bennük a lét Arany Kora. Az öntudatlan dolgok közt a szivem gyerek-sípon zeng most: a Szaharát szeretné beültetni boldogsággal — sén nézem, mint Bálám a szamarát, Páris, 1935 március 25.
