Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)

1935-03-22 / 69. (3621.) szám

1935 március 22, péntek TOWGM-MAGfcAR-HIRLAP títifye* U&a várható Az időjárás az egész országban derült és meg­lehetősen meleg maradt. A reggeli hőmérséklet helyenként már elérte a 9 fokot Csak a Kár­pátokból jelentenek még reggeli fagyot — Idő­jóslat: Egész Középeurópában túlnyomóan de­rült, meleg, szép idő várható. — Rendtörvényes ügy a bakai tüzoltóünnep miatt Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefo­non: Nogel László 35 éves bakai kisgazda rend- törvényes ügyét tárgyalta ma a pozsonyi kerületi bíróság Szalasek-tanácsa. A vádirat szerint No- gel tavaly szeptember 16-án a bakai tüzoltóün- neipségen diszbeszédet tartott, amelynek során rendtörvénybe ütköző kijelentést tett A bíróság emiatt tizen,négynapi fogházbüntetésre Ítélte. Az ítélet jogerős. — Saját szekere halálra gázolta. Kassai szer­kesztőségünk jelenti telefonon: Halálos Szeren­cs étlenség érte tegnap Kapa község határában Neumann Salamon kereskedőt. A kereskedő szal­másszekéren utazott Eperjesre. Kapi község ha­tárában a szekér fölborait, Neumann a kocsi alá került. Mire a kocsi alól kihúzták, már nem volt élet benne. xx FLÓRA KÁVÉHÁZ ÉS BOROZÓ, Prága XII., Fochova, a jó társaság találkozóhelye. — A vonat elé vetette magát egy Zsolna- környéki földműves. Tudósítónk jelenti: Szkutálek Imire 22 éves koláróci földműves tegnap a pozsonyi gyorsvonat elé vetette ma­gát és a vonat, kerekei darabokra tépték testét. Szkutálek nős ember volt, állandó perpatvarban élt felesége családjával és egy ilyen súlyosabb szóváltás után elkeseredésé­ben követte el végzetes tettét. Titokzatos robbanás történt a nagytétényi vegyigyárban Egy munkás szénnéégett, egy pedig életveszélyes sebeket kapott Budapest, március 21.. (Budapesti szer­kesztőségünk telefon jelentése.) Ma éjszaka a kö­zeli Nagytétény községben lévő Ónmüvek szén­kohó és vegyiipari rt. gyárában hatalmas robba­nás történt A gyár egyik gázfejlesztője robbant fel s a közelben dolgozó Drevenka a robbanás lángjától szénné égett Húszak Imre élőm un kas pedig életveszélyes égési sebeket szenvedett A robbanás okának földerítésére szigorú vizsgálat indult meg. Az eddigi jelek szerint a szerencsét­lenséget véletlen okozta. Olyan hírek is elterjed­tek azonban, hogy a gyárban merénylet történt s állítólag félig elhamvadt gyutacsot és gyújtó- zsinórt találtak. xx Közöljük, hogy a CIGELKA jődos gyógyvíz hathatós óv- és gyógyszere a spa- nyolnáthá nak, influenzának és a légzőszervek hurutos bánfalmainak. CIGELKA forrásválla­lat. Bardejov. Fedák Sári egy amerikai szanatórium- fogházban ül és várja az Aknay-Vajda harc döntő fordulatát Hatévi börtön vár Fedáhra, ha az esküdtek bűnösnek módiak ki 7 Budapest, március 21. A budapesti lapokban ismét felbukkant a Fedák-ügy, amelyről néhány hét óta nem sokat lehetett hallani. Az Újság hollywoodi munkatársának jelentése szerint Fe- dák Sári vizsgálati fogságban van és előrelát­hatólag az esküdtszék el fogja őt ítélni hamis eskü miatt, mert „az ellenfélnek súlyos bizonyí­tékok vannak a kezében". Ebben az esetben a nagy magyar színésznő hatévi börtönbüntetést is kaphat, ami az ilyen esetekben Amerikában egyáltalán nem tarto­zik a ritkaságok közé. Más verzió szerint pedig az ellenfél, Vajda Er­nő megelégelte a hajszát és hatalmas összeget ajánlott fel Fedák ügyvédjének arra az esetre, ha az ügyet most már békésen likvidálják. Az Újság tudósítója szerint egyébként a fogház, ahol Fedák az ítéletet várja, euró­pai szemmel nézve valóságos szanatórium. Nincs munkakényszer, ami az amerikai börtö­nökben mindig a legsúlyosabb teher, — a fog­lyok golfoznak, sétálnak és vitatkoznak gyö­nyörű, hatalmas parkszerű kertben, nagyon szép szobájuk van és ha van pénzük, minden kíván­ságukat teljesiti a börtönszemélyzet. Mellőztetés miatt öngyilkos lett a prágai német klinika egyik asszisztense Prága, március 21. Tegnap délután a Hosr- szu-ucca 19. szám alatt lévő lakásán megmér-* gezte magát dr. Gach József, a prágai Schloffer- klinika fiatal asszisztense. Dr. Gach néhány nap előtt távozott a klinika szolgálatából és azóta állandóan a legizgatottabb hangulatban élt. Ba­rátai észre is vették izgatottságát, de nem tulaj­donítottak neki nagyobb jelentőséget, azt hit­ték, hogy a fiatal orvost bántja, hogy meg kellett válnia a klinikától, de mélyebb nyomokat nem fog hagyni benne a dolog. A szerencsétlen fiatal­ember levelet hagyott hátra édesanyja részére, amelyben bocsánatot kér anyjától a tettért, de nem bírja tovább. Állítólag súlyos csalódások és mellőzések kergették a halálba. A fiatal orvos­nak fivére és atyja is hasonlóan tragikus módon vetett véget életének. A kommunista tüntetés miatt felosztatták a Pázus-párt népnyiilését egy Beszterce­bánya melletti faluban Besztercebánya, március 21. (Saját tűniósitónk­tól.) A közeli Pallós községiben a. Rázus-féle szlo­vák nemzeti párt vasárnapra, mépgyüléet hiitrde- tett, amelyre nagy számban gyűltek ösisz© a kör­nyék lakosai. Aliig kezdte meg beszédét a inép- gyiilés szónoka., amikor a közönség közé fiúnak o- dott kotiTmuimfita munkanélküliek /!<öz'bofciáltá- Bankkal súlyos zavart keltetek, miért, is a hatóság jelenlevő kiküldöttje betiltatta a gyűlést. A kom­munisták ezután is hangosan kiáltoztak, mire a, megerősített csendőr! készültség krüni tette a termet. Két nagycsertészi tantetői fogtak el Kassán Kassa, március 21. A rendőrség ma a kassai vasúti állomáson letartóztatta Dimiin Iván 22 esztendős és Melnicsek András 24 esztendős nagycsertészi legényeket a leg­utóbbi zendülésben való részvétel gyanúja alapján. Melnicsek kihallgatása során beval- 1 lattá, hogy a tüntetés alkalmával 2 lövést tett revolveréből, amelyet állítása szerint , amerikai testvérétől kapott. Dimun azt val­lotta, hogy résztvett ugyan a tüntetéseken, de tagadta, hagy a csendőrség elleni támadás­nál jelen lett volna. A tüntetés után mind­ketten megszöktek és a környékbeli erdők­ben bujkáltak. Azt állítják, hogy most azért jöttek Kassára, hogy önként jelentkezzenek a rendőrségen. Mindkettőjüket beszállították a kassai államügyészség fogházába. Agyonlőtte az asszisztensnőt egy grád fogorvosi rendelőben eiy elmebeteg katonaorvos Grác, március 21. Egy itteni fogorvosi ren­delőben tegnap délelőtt rövid szóváltás után dr. Kordon József katonaorvos agyonlőtte Juhartné Székely Amália asszisz­tensnőt. Az orvos saját bevallása szerint elő­ször látta a nőt és nem tudta okát adni, hogy miért követte el ezt a gyilkosságot Kihallga­tása közben a főorvos ismételten dührohamot kapott és a rendőrorvos kétségtelenül megál­lapította, hogy elmebeteg. Kiderült, hogy hat hónappal ezelőtt dr. Kordon idegösszeroppanást szenvedett és ezért azóta szabadságolták a katonai szolgálat alól. Beteg- szabadságát Grácban lakó édesanyjánál töltötte. A katonaorvost egzaltált embernek ismerték, aki mindig fantasztikus orvosi problémákkal foglal­kozott. Rimaszombatban egy sofőrt, a közeli Jánosiban egy asszonyt tartóztattak le kémkedés gyanúja miatt — öngyilkosként szállították a kórházba, amely­ből hamis néven megszökött. Besztercebányai tu­dósítónk jelenti: Schier Antal csehországi szármo- zásai villanyszerelőt súlyos belső sérülésekkel szállították be az itteni kórházba. Scíhler a korcs­mában lugkövet kevert sörébe és azt felhajtotta, A kórházban azonnal gyomor mosást végeztek az életunt emberen, de éle tbe-nmarad ásóhoz kevés a remény. Schier két évvel ezelőtt iis a beszterce­bányai kórházban feküdt, ahol akkor vakbél- mütétet végeztek rajta. Ekkor hamis néven je­lentkezett az illetőségi bizonyítványát is meg­hamisította. majd eltávozott anélkül, hogy a. kór­házi költséget kifizette volna. Most felismerték benne a. ham isi tót, mert iratai között megtalálták a kijavított illetőségi bizonyitváriyt. — Magzatelhajtás miatt héthónapi fogház. Besz­tercebányai tudósítónk jelenti: A kerületi bíróság tegnap Ítélkezett Tóbiás Alaiárné Selmecbányái szülésznő felett, aki az utóbbi időben többizben állt vádlottként a báróéig előtt. Legutóbb egy Truihlik Jánosáé nevű asszonyon végzett tiltott műtétet, aki férje tudtáva fordult hozzá. Az asszony állapota annyira rosszabbodott, hogy kórházba kellett szállítani, ahol uja.bb műtétnek kellett alávetni. A bíróság Tóbiásaiét héthónapi fogházra, Truihlikot és feleségét pedig fejenként kéthónapd feltételes fogházra ítélte. — A borotvapenge regénye. Svédországban föl­találtak egy gépet, amely évente játszva elké­szít 600 millió borotvapengét. A mai nagyobb gyárakhan napi 100.000 borotvapenge elkészítésé­hez kerek 140 különböző gépre van szükség és még körülbelül 175 munkásra és munkásnőre. Az említett, Svédországból származó gép naponta ennek húszszorosát készíti el. Ami azt jelenti, hogy ez az egyetlen gép nemcsak 3500 embert tesz kenyértelenné, mert fölöslegessé teszi a mun­káját, hanem egyúttal fölöslegessé tesz 2800 gé­pet is. A német borotvapenge-iparban éppen ezért nagy ijedelmet keltett az uj gép kire, az érdekelt csoportok közt hosszadalmas tanácskozások in­dultak meg és a svéd szabadalomban elsősorban részes német gyár kötelezte magát, hogy az uj gépet nem állítja üzemibe, hanem gondosan el­zárja és legföljebb munkájának bemutatására tartja készenlétben. De még egy másik lidérc­nyomás is megfeküdte a borotvapenge gyártóit. Ezt nem gép, hanem egy különös anyag, a Wol’fram-karbid okozta. Az esszeni Krupp-cég szabadalma ez anyag készítése, amely hihetetlen, a gyémántra emlékeztető keménységű. Az ame­rikai nemesacélipar a Krupp-féle szabadalom fölhasználásával olyan borotvapengét készített, amelynek acélalapon Wolfram-karbid éle van. Ez a penge csak egyötöddel drágább, mint más jó nemesacélból készült penge, de ennek ellenében évi kétszázszori használat esetón hatvan éven át megmaradna a tartóssága és az élessége. Az amerikaiak természeteesn nem használják ki ezt a találmányt, mert igaz, hogy ezzel a tartós pen­gével a legrövidebb idő alatt elláthatnák az egész világot, de néhány hónap múlva senki a világon nem vásárolna pengét, mert a borotválkozó em­beriség szükséglete évtizedekre fedezve lenné. Még végzetesebbé válnék a helyzet, ha ezt az örökös borotvapengét a fönt említett géppel ké­szítenék. mert egyetlen ilyen gép egy év alatt hatvan évre ellátná az egész világot elpusztítha­tatlan borobv apengérveL Rimaszombat, március 21. (Saját tudósí­tónktól.) Szerdán délután a rimaszombati államrendőrség közegei a vizsgálóbíró intéz­kedésére házkutatást hajtottak végre Pergyik László rimaszombati sofőr lakásán, majd a sofőrt őrizetbe vették és beszállították a kerü­leti biróság fogházába. A vizsgálóbíró itt ki­hirdette előtte az előzetes letartóztatásról szóló végzést. Pergyik a Rudolf-féle autó­vállalat alkalmazásában állott és az utóbbi időben a cég megbízáséiból többször szállított utasokat Budapestre. Az a gyanú ellene, bogy gyakori budapesti utazásait kémkedésre használta fel. Ugyancsak kémkedés gyanúja miatt folyik Felmentéssel végződött a két ember halálával járó andódi családi háborúság Nyitra, március 21. (Saját munkatársunk­tól.) A délszlovenszkói Andód községben, mint annakidején részletesen közöltük, véres háború­ság dúlt két gazdacsalád, Czuczorék és Juhá­szék között. 1930-ban kezdődött a háborúság, mely végül is kettős emberölésre vezetett. 1932 augusztusában Czuczor Vendel és fivérei megtámadták az egyik Juhász fiút és rövid harc után agyonütötték. 1933 április 6-án Czuczor Vendel a mezőn rátámadt a másik Juhász-fiura, Józsefre is, aki azonban kapát ragadott, a me­nekülő Czuczor Vendel után futott és többször úgy sújtotta fejbe, hogy Czuczor rö­viddel a kórházbaszállitása után kiszenvedett. Gyilkosság vádjával állították Juhász Józsefet a nyitrai esküdtbiróság elé. A tárgyaláson az orvosszakértők megállapí­tották, hogy a vádlott oly nagyfokú izgalomban volt a tett elkövetésekor, hogy teljesen beszá- mithatatlannak minősíthető, annál is inkább, mert súlyos basedowban szenved. Az ügyész indítvá­nyára a tárgyalást elnapolták és egyetemi orvos­szakértők véleményét kérték ki. A további el­járás során az államügyészség erős felindulás­ban elkövetett emberölésre enyhítette a vádat. Szerdán tárgyalta ismét a bűnügyet a nyitrai kerületi biróság büntető tanácsa, a tárgyaláson elsősorban az egyetemi orvosszakértők vélemé­nyét ismertették, amely szerint a vádlott az első kihallgatás során pontosan emlékezett a történ­tekre, tehát igy beszámithatatlanságáról szó sem lehet. A kihallgatott vádlott ismét azt hajtogatta, hogy önvédelemből cselekedett, mert ha nem ütötte volna le Czuczor Vendelt, úgy ő maradt volna holtan a támadás színhelyén. Dr. Jureczky Iván védő hatásos beszéde után a biróság rövid ta­nácskozás után felmentő ítélete hozott. Az indokolás megállapítja, hogy a legény túl­lépte ugyan a jogos önvédelem határát, de olyan lelkiállapotban volt, hogy valóban életét félt­hette. A felmentő ítélet ellen az államügyész fellebbezett. , — Kassa város tanácsülése. (Kassai szerkesztő­ségünk tele fon jel e.mtéee.) Kassa város tanácsa tegnap ülést tartott, amelyen egyebek között 9.000 koronát szavazott meg a bankói turista­szálló berendezésére és 30.000 koronát a villány­iié L-szerelésre. A turistaszállót a közeljövőben át­adják rendeltetésének. A tanácson bejelentették, hogy a város uj>abb hat vágón bor behozatalára ■kapott engedélyt abaujszántói szállőgazdaságábó!. A tanács foglalkozott a légionárius szövetség kassai fiókjának átiratával is amelyben a szö­vetség a jeke.lfalusi várost birtokon levő kas­tély bérletét kéri abból a célból, hogy ott a nyári vakáció idején gyermeküdülőt rendezhessen be. A városa tanács elvben hozzájárult a tervhez, de a szövetséget felszólította, hogy közölje, hány gyermeket akar elhelyezni az üdülőtelepen és milyen föltételek mellett. A tanács elhatározta még, hogy a Bocskai-köruti uj városi strandfürdő' terveit felküldi az országos hivatalba és a für­dő építéséhez szubvenciót kér. Elhatározta a ta­nács még több uocának kikövezését és kiaszfal- tozását és a jövőben a háztulajdonosoktól az aszfaltozás költségeinek az eddigi 75 százalék he­lyett csak 83 százalékát fogja kérni 7 vizsgálat Doimenik Jánosné elleti, akit Jánosi községben tartóztatott le a csendőrség, mini annakidején közöltük. Damemi’kné, akinek férje Pulnoky Móric uradalmában van alkal­mazva, rokonai látogatására érkezett Magyar- országról és bár rendes útlevéllel rendelkezett, egy is­merősének határátlépési engedélyével jött át a határon, hogy a vizűm költséget meg­takarítsa. A csendőrség gyanúja szerint az álnéven érkező asszony kémkedés végett jött a köz­társaság területére és ezért letartóztatták. Az eljárás folyik.

Next

/
Thumbnails
Contents