Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-17 / 65. (3617.) szám
18 1935 március 17, vasárnap. ASSZONYOK LAPJA Jííik — ne iííiíz Rendszerint a legzsengébb gyermekkorban kezdődik, hogy szembekerülünk azzal a soha meg nem irt szabálykönyvvel, amelyet egyszerűen csak úgy szegeznek neki a szegény gyereknek, hogy: „Ne tedd, mert nem illik!** Joggal kérdezhetné a gyerek, hogy ha már annyiszor mondják meg minden egyes esetnél, hogy az nem illik, akkor miért nem foglalják össze az összes „nem illik** eseteket és miért nem tanitják az iskolában úgy, mint a számtant, vagy a latint? De próbálná csak feltenni ezt a kérdést valaki, rögtön megkapná a választ: — Ugyan, hogy kérdezhetsz ilyen butaságot? Nem illik ilyenekkel zavarni a felnőtteket! A felnőttek pedig vígan élnek tovább az „illik — nem illik** bizonytalanságainak sűrűjében és valóban meddő munka volna összegyűjteni, hogy tulajdonképp mi is illik és mi nem illik, amint hogy az eddigi illem-könyveknek sem volt sikerűk. Kitűnő vicckönyv volna például egy ilyen „nem illik** kódex, amit mi állitanánk össze, mondjuk Amerikában. Hát nem nevetséges dolog azt állítani komoly képpel — mondjuk Amerikában —, hogy nem illik az asztalnál úgy ülni hogy a lábainkat felrakjuk az asztalra? Nemcsak olyankor, amikor történetesen egyedül vagyunk, hanem éppen akkor, amikor többen vannak nálunk, vagy éppen komoly tárgyalások és megbeszélések folynak? Az előrehaladott amerikai számára tényleg vicc, hogy a maradi, ósdi felfogású európai úgy képzeli el a vendéglátást, hogy az a szegény vendég még jól se érezheti magát a meghívó családnál, le se vetheti a kabátját és fel se teheti a lábát az asztalra, vagy legalább is a szomszédja székére. Hát nem mulatságos, hogy még Európában beszélnek annyit a vendéglátás művészetéről? Vagy mennyire mulathatnak és egyben ször- nyüködhetnek a japánok, amikor látják, hogy Európában komoly emberek, sőt államfők csókkal üdvözlik egymást a nagy nyilvánosság előtt, sőt le is íényképeztetik magukat! Ekkora illetlenséget Japánban a legkisebb sárga gyerek se követhet el, hiszen halálra gúnyolnák, vagy éppen megvetnék társai, akik borzadva olvasnak arról, hogy volt Európában egy világhírű szobrász, valami Rodin nevű, akinek a ,,Csók“ nevű szobra a világ egyetlen múzeumából sem hiányzik, megvan Japánban is, de gondosan elrejtve és letakarva egy külön teremben, ahová csak a tudós kutatókat engedik be külön engedély alapján, hogy tanul lehessenek a márványba vésett illetlenségnek, amilyenre nyilvánosság előtt egyetlen sárga sem vetemedhet. De ne is menjünk ilyen messzire. Mi, középeurópaiak, nem is tudunk másként köszönteni egy hölgyet, mint „kezét csókolom!’* Ugyanez a köszöntés például Angliában már a ,,shoking“ mértéke alá tartozik és legfeljebb jóindulatú mosolygással térnek napirendre felette, ha egyikmásik középeurópai nr megfeledkezik az illem szabályairól és hangos , kezeit csókolom** kiáltással üdvözölné az angol ház asszonyát. Vagy ha már a táncévadban vagyunk, meg kell említeni, hogy amig nálunk illik elkérni a táncoló hölgyet tánc közben is, viszont a nyugati országokban ugyanez már igen nagy illetlenség volna és éppen olyan kellemetlen ügyek kerekedhetnek belőle, mint nálunk abból, ha a táncos szembehelyezkednék az általános elkérési szokással és nem adná át a táncosnőjét. Akkor hát tulajdonképp mi illik és mi nem illik? Ki tudná ezt pontosan megmondani? Ha szabályokat akarnánk felállítani, legfeljebb annyit lehet jogosan mondani, hogy nem illik olyant cselekedni, ami saját magunknak is bosszúságot okozna, vagy terhűnkre volna, ha más tenné velünk szemben. Ebbe a meghatározásba igen sok ,,nem illik** eset belefér. Képzeljük el, milyen határtalanul bosszankodnánk, ha valaki éppen az orrunk előtt csipi el az egyetlen szabad telefont és édes nemtörődömséggel beszél haszontalansá- gokat jó félóra hosszat, vagy még tovább is, holott nekünk egy perces, de igen fontos beszélgetésünk volna időre lebonyolítandó? Ha ezt el tudjuk képzelni, akkor valószínűleg ehhez fogjuk mérni a magunk telefon-beszélgetéseit is. Vagy képzeljük el, milyen kedves dolog lehet, ha még javában ebédelünk és a szomszédunk, vagy a szemben ülő valaki rágyújt és hatalmas füstfel- leget fuj az orrunk alá? Képzeljük el és ezek szerint dohányozzunk a nyilvános helyeken és vasúti kocsiban, vagy másutt, ahol többen van nak körülöttünk. Kölcsönadtam a teljesen uj, tiszta könyvemet és teleíirkálva, jegyzetekkel, szamárfülekkel ba rázdázva kaptam vissza. Kellemes dolog ez? Ezekután mindenesetre vigyázni fogok, hogy ilyen illetlenséget el ne kövessek. Vagy: ki örül annak, ha jó zimankós időben a villamos első felé ben szorong és az egyik leszálló valaki úgy hagyja az ajtót, szélesre tárva, hogy a hideg csak úgy hasogatja az arcunkat? Bizonyos, hogy aki már élvezte ezt az illetlenséget, az maga nem fogja nyitva hagyni az ajtót, hanem szépen behúzza maga után, amikor fel- vagy leszáll a villamosról. Egy régi magyar illemszabálykönyv fekszik előttünk. Az egyik tétele: „Nem illik az asztalnál a villával fogainkat tartósan piszkálni!“ A derék szerző valószínűleg azok számára gyűjtött össze néhány ilyen aranyszabályt, akik életükben először vesznek villát a kezükbe és még nagyon gondolkodnak, mire is lehet használni ezt a sokágú szerszámot, amelyik csak arra látszik alkalmasnak, hogy megnehezítse az evést, holott a bicskával nagyszerűen elintézhető. Azóta kétségkívül nagyot haladt a világ, ma már legfeljebb azok ellen küzd az illemre szoktatók hada, akik a kést evés közben a szájukba veszik és kisebb- nagyobb távolságra hallani evési tevékenységüket. Nem illik köszönés nélkül belépni a szobába, bárki üljön is ott, ezt mindenki tudja, a telefonba mégis a legtöbb ember úgy szól bele: ^Halló, ki beszél?" Anélkül követelik meg a felhívottól, hogy nyomban vallja be a kilétét, mielőtt tudatták volna vele, hogy ki az, aki zavarja és mit akar. Kísérelje meg ugyanezt valaki személyes találkozásnál! Miért van különleges illem a telefonon keresztül? Bár az illemszabályok egy részéről kimutatható, hogy csak egyes társadalmi csoportok, vagy éppen nemzetek felfogása minősitik illőnek, vagy illetlennek az egyes eseteket, mégis nyugodtak lehetünk, hogy-'az illemszabályok legtöbbjével elkerüljük az összeütközést, ha úgy viselkedünk, ahogy másoktól megkívánjuk és elvárjuk, hogy velünk szemben viselkedjenek. A tavaszi divat jellegzetességei Vasárnapi divatlevél A tavaszi viselet átalakulásának mibenlétét a divat diktátorai pár hónappal a szezon kezdete előtt együttesen állapítják meg. A modellek összeállítását és a részletek kidolgozását azonban mindegyik a saját Ízlése és ötlete szerint variálja. Innen van az, hogy az egyik divatház az elegáns kabátjaival, a másik a célszerű sportkompléival, a harmadik pedig ötletes és dekorativ estélyi ruhamodelljeivel tűnik ki a többi közül. PHILIPPE ET GASTON divatházának a kosztümök a specialitásai. A legszebb rövidkabátos kosztümök tőlük kerülnek ki. A tavaszi kollekciójukban túlnyomó részben kosztümök szerepeltek, melyek a — divatiránynak megfelelően — három részből állnak. Testhezállóau szabott, angolosan kidolgozott kosztümkabátból, az eddiginél jóval bővebb szoknyából és a fazon alatt megerősített, elől nyitott pelerinből. A kosztümkabátok szabásán nem sok változás tapasztalható, csupán az tűnik fel, hogy a steppelt, nagy zsebek helyett ismét a nőiesebb és kevésbé sportszerű bevágott zsebeket alkalmazzák — s a váltakat nem vaitázzák ki olyan szögletesen szélesre, mint a tavalyi tavaszi kabátokét. A kényelmetlen, szűk szoknyadivat után kellemes feltűnést keltettek Philippe s Gaston normális bőségü kosztümszoknyái. Anélkül, hogy a karcsúság látszatának rovására menne, ismét a mérsékelten gloknison szabott és a mély berakásokkal kibővített szoknyaviselet lett divatos. Philippe et Gaston ugitása, hogy a berakásokat nem a szoknya oldalára, de az eleje középrészére adják. A pelerinek többnyire csípőig érő hosszúságúak s éppen annyira bővek, hogy a szabad mozgást nem akadályozzák. Bár elől nyitottak s látni engedik a kosztümkabátok átgondolását, Philippe et Gaston a karok számára a pelerinek két oldalán 20—20 om.-es behasitásokat készítenek. Philippe et Gaston a kosztümökhöz a világos- szinü-fehér, csontszinü, pasztell rózsaszín és kék, nagy zsabbós blúzokat és az élénk mintázatú taft blúzokat adja. Eredeti összeállítású volt egy ho- mokszinü, háromrészes kosztümük, amelyet barna- és buzakék csikozásu, húzott zsabbós taft blúz egészített ki. A csikós taftból készült még a kosztümhöz viselt zsokésapkára emlékeztető kalap, az elálló manzsettás kesztyű é6 a lapos kézi táska is. Sima kosztümökhöz is kék blúzokat készítenek — mert a barnás árnyalatok és az élénk buzakék kombinálása a tavasz legdivatosabb színösszeállítása. Philippe et Gaston kollekciójából nagy sikert arattak még a délutáni szövetruha és estélyi ruha modellek. A könnyű, selyemmel keverten szövött, ráncos gyapjukreppekből kazakosan, azaz két részből összedolgozott délutáni ruhákat szabtak. A ruhák vállait é6 az ujjakat sürü beránoolássa] készítették. Sok modellnél az övét is 5—6 cm. szélességű beráncolással pótolták. A délutáni ruhá kat 6ölét buzakék, borsózöld, barna és fekete árnyalatokból, a nyak körül és ez ujjak alján fehér organ- di vagy tüll plisszé fodordisszel készítették. Philippe et Gaston délutáni ruháinak különössége, hogy a szoknyáknak nem kerek, de elől rövidebb és hátul hosszabb a szabásuk. Az estélyi ruhákat is az egyenlőtlen szoknya- hossz jellemzi. Elől annyira rövidek, hogy a lábakat bokán felül látni engedik, bátul pedig sleppe- ,sek. Anyagként a taftot és az organdit alkalmaz- i zák. Diszül a fodrokat és a virágot. Egy sötétlila, egész krinoliszeriien bő estélyi ruhát-, a kivágás körül nem kevesebb, mint 14 darab világos lila or- gandi-t-ulipánnal díszítettek. Mivel a tavaszi divat uj virágdíszeket hoz divatba, a tulipán és az ibolya a favoritok. CIHA NEL kollekcióját világos színekben tartja. A legvilágosabb homokszin, pasztell-zöld, sárga, világoskék és lila a színei. A kimoifdott szürke helyett egy uj szint, a rózsaszínbe bajló gris-roeát dolgozza fel. Gris-rosé szinü kosztümjeit piros mintázatú schot- tisch-sal kombinálja. Viszont az imprimének nagy* része gris-rosé alapon buzakék vagy sárgászöld mintázatú. Ohanel ruháit mérsékelten kibővülő szabással készítette. Diszként a hajszálvékony hajtókákat alkalmazza. Némely modellnél az egész ruhát rézeu- tosan vagy kockaalakban futó hajtókák borították. A fehér nyak- és ceuklókörüli diezhez továbbra is hü maradt. Tarka garnitúrákkal csak ritkán díszít. A fehér gallérokat ée manzsettákat hosszúkás, levélalaku részekből állította össze. Mint a levélgirlandokat, egymás fölé két-három levélformát varrt. Az újszerű gallérok és manzsetták nagyon mutatósak. Különösen ha organdibó! vannak, úgy hatnak, mint a gömbölyített, fehérlevelü égek. A levélformákat keskeny pánt tartja össze, amely a galléroknál ezalagcsokorban végződik. Ohanel a ruháit is pelerinekkel készítette. Természetesen igen sok variációja ven. Látni térdig érő, nyakig begombolt, majd elől nyitott és a szoknyákhoz hasonlóan elől rövidebb, hátul pedig hosszabb pelerineket is. A délutáni ruháira derékig érő félpelerineket adott, melyek a ruháknak érdekes szilhuettet kölcsönöznek. Ohanel bemutatóján felvonultatott 150 modell a divatház nyugodt eleganciájáról tett tanúbizonyságot. A kanavaszerüen szövött, kimondott divat- szövetek helyett a tartós flanellekből, diagonál mintás férfiszövetekből é6 elmosódott szövésű an goi kelmékből készítette kabát- és kosztüm-modell- jeit. A kabátokat ő is bő ujjakkal és kiszélesedő hátszabáesal dolgozta. Mint díszt a 6teppelést és a hajtókázást favorizálja. Az estélyi ruhái tafból vannak — s íodor a szegélyük. Ohanel továbbra is ez elől magas, bátul pedig nagyon mély kivágásokat készítette. A fodorszegélyezést még a kivágás körül is alkalmazta. Belépők helyett taft, tüll vagy organdi pe'erineket látni. Ohanel még a kreppelt gyapjúszövet estélyi ruháihoz is pelerinformáju belépőket készített, azzal a megkülönböztetéssel, hogy ezek pikéböl vannak. Az estélyi ruháihoz és a mintás későtavaszi mo- delljeihez a ruha selyemanyagából dolgozott kesztyűket kreált. Az uccára viselt kesztyűi széles man- zseüájuak é6 a szélüket keskeny plisszé volán szegélyezi. Az estélyi kesztyűk könyökön felül érőek és áttört madeira hímzés a diszük. AGNÉS DRÉCOLL kollekciója volt egyike a leggazdagabbaknak. Több, mint 250 modellt mutatott be. A többi divatháztól eltérően a fekete-fehér összeállítást favorizálja. Nagyon szép fekete taft délutáni ruháit gloknis fodros, bő fehér organdi ujjakkal készítette. Késő tavaszi idényre alkalmas taft kosztüm modelleket mulatott be. Ami egy év előtt ni ég vató- szinütlenül hangzott, az idén, úgy látszik, általános divat lesz. A suhogó taft nemcsak estélyi, de nappali ruhaanyaggá válik . , , Drécoll taft kosztümjei 0| szerelem • tiszte szereecsel Éveken át txerencsétlen voltam. Senki sem törődött velem tisztátalan arcbőröm miatt, amikor végre dr. Duboise pária ALMA - krémjét ajánlották nekem. ALMA csodát müveit. Bőröm ismét szép és fénylik a tisztaságtól. Mintha 15 ével megfiatalodtam volna • ALMA minden szépséghibát eltávolít, ráncokat, orrvörösséget, pattanásokat, barna foltokat, szeplőt nagy pórust ttb. tooo Ki jótállás mellett visszaadjuk ön* nek az egész vételárat, ha az „ALMA**- val nem les2 megelégedve és a csomag tartalma felének elhasználása után visz- szaadja nekünk a maradékot Kis (feles) csomagolásban Kő 8- kettős gyógycsomagolás Kő tr—. Kedvezményes ajánlat: Ha ezt a hirdetést megrendelésével 3 napon belül beküldi nekünk, a kis csomagolásra zo°/o és a kettős csomagolásra 30®/0 kedvezményt nyújtunk önnek. Dr. kemény Miklós, koSice I, Postfach 300/E Szlvvenszió. annyiban ütnek el a szövetkosztümöktől, hogy csak derékig testhezálló szabásnak. Derektől kezdve — elálló derékfodorba folytatódnak. Az ujjak sem simák, de bővek, sőt az 1900-as évek sontaujjaihez hasonlóan felpofozottak. Fekete, rozsdabarna, sötét ée buzakék s ibolyalila taft kosztümjei vannak, A blúzok húzott gallérral, zsabbókkal és pufíos ujjakkal díszítve — organdiból, szatimból és csipke* szövetből szabta. Érdekes ötletei közé tartoznak az élénkszinü, schoftisdh mintás taft palettákkal kiegészített sötét e egyszínű szövetruhák. A ruháit — amennyiben egyszínű anyagúak — szintén mintás taft vagy satin garnitúrával élénkítette. A ruhákat kiegészítő pelerineket is a ruhákat díszítő tafttal vagy szatkmal bélelte alá. Estélyi ruhák mellett nagyon sok pasztellszínű C3ipkekazakot vonultatott fel. A csipkekazakokat bő, japán ujjak és bluzos felsőrészek jellemezték. Lakkozott 6zatin vagy taft szoknyák egészítették ki az elegáns Drócoltdéle öeszeállitást. A csipkeka- zakokat többnyire a szoknya anyagából készült szalagövvel díszítette. A leírásból láthatják, kedves olvasóink* hegy ami az uj tavaszi divatot illeti, a párisi kreátor, k — ötlet és uijitás terén — megtették a magukét. A tavaszi viselet ízléses, mutatós és nőies. A sok jótulajdonsággal szemben csak egy rossz oldala van: pénz kell hozzá! RADVÁNYI MAGDA. KHHHHSföSBBflB CsodMolos a $*esü fadtésM&m Budapest, március közepén. A budapesti borbély- és fodrászipartestület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából e napokban tartotta a pesti Vigadóban versenynyel egybekötött jubiláris fodrászbálját. Pergett a filmfelvevőgép, izzottak a jupi- terlámpák és a pódiumon lázasan dolgoztak a versenyzők. Az első szám a ,,férfihajmunka“ volt. A modelek, mint tökéletes angol lordok hagyták el forgószékeiket, a gondosan fésült és fényesen letapasztott, avagy hullámosra göndörített ,,jólfésült“ urak azután bevon- nultak egy különterembe, ahol a szigorú zsűri várakozott rájuk. Nagy érdeklődés kisérte a gyorsborotválást, mert arról volt szó, meg lehet-e dönteni a tavalyi rekordot, a harmincöt másodpercet. Feszülten figyelték az indítójel elhangzása után villámgyors ütemben mozgó pamacsot, majd a félelmesen villogó borotvát, amely három húzással megszab^' ^ cgazdáját borostáitól. A szerencsés modelek föllélegezve tö- rülgették arcukról a szappanhabot, mig a ,,megvágottak“ megadással hajtották vérző állukat a különböző timsókat és vérzést- csillapitó szereket kenegető fodrászkezek alá. Eredmény: 30 másodpercre sikerült javítani a tavalyi rekordot! A női hajmunkák versenyében a közönségnek alkalma volt látni a különböző tartóshullám-, vizondolálás-, lökni- és csiga- berakás-kompoziciókat. Jeles műalkotás volt valamennyi, úgyhogy a zsűrinek ugyancsak össze kellett szednie a tudományát, hogy a sok szép munka között megtalálhassa a legtökéletesebbet. A történelmi női parókák felvonulásában letűnt korok keltek életre egy-két pillanatra : a szinte aranyrámájából kilépő Stuart Mária, a rokokó bájával tündöklő Madame Dubarry, a szende bidermeyer- lányka és a görög matróna hajcsodái érdekes illúzióját keltették ezeknek a divatjamúlt időknek. A menet élén fantasztikus hajdiszt viselő höigy haladt: a Balatont szimbolizáló haj-? %
