Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-10 / 59. (3611.) szám
18 T>MGAI-A\\GtAR-HIWjAPí 1935 márdus 10, vasárnap. A két fiatalember oeuvre-je a háboruutáni idők jegyében áll már. A szlovákok háboruelőt- ti fejlődése — elsősorban Hviezdoslav — legfeljebb kulturélmény számukra, de ősélményeik függetlenek a nemzeti sors hányódásától. Vannak hazafias verseik, s bizonyára a szivükön viselik a szlovákság sorsát, aminek gyakran kifejezést adnak, de költészetük gerincét fölszabadították a politika gyámkodásától és áttolták a személyes élmények síkjára. Intenziven, újszerűén, egyénien dalolnak, a szlovák nyelvet emancipálták a földrajzi kellékektől, s ha nem is szavaik változtak meg, mondanivalójuknak modernebb szófüzést tudtak adni. Viszont a szlovák tradíciókhoz köti őket az a jellemző körülmény, hogy különféle lelki viszontagságok után minduntalan és egyre határozottabban visszasóvárognak a szlovák vidékre, a nép közé, a gyönyörű tájakra, a primitív jóság szinte rousseau-i világába. Sok versük van, amely bonyolultsága és modernsége ellenére emlékeztet a trávnicák struktúrájára. A cseh lírai fejlődéshez közelebb esnek, mint elődjeik, ami érthető, hiszen Prága lényegesebb szerepet töltött be neveltetésükben (Smrek Prágában is élt). De középszlovák irodalmi nyelvükhöz szigorúan ragaszkodnak s mig a cseh líra egyre határozottabban városi líra lett, a két modern szlovák költőnek vidéki nosztalgiája van, amiért szeretik is őket prágai centralista irodalomkritikusok (Norr) „regionistáknak’4, „ruralistáknak" bélyegezni. A „kis falusi házak” mentalitása leggyakrabban csak vágyak formájában nyilvánul meg a két fiatal költőnél. Egyébként Lukéinál a kor, de főleg az örök lélek problémái és bonyodalmai kanyarodnak a mélyben, Smreknél a modern élet vitaiizmusa áll előtérben. Lukác démo- nikus, Smrek szerafikus költő. Lukác Istennel, Franciaországgal, a szerelemmel viaskodik, Bau- delaire-i attitűdjei vannak, s a legszabadabb verstől a szigorúan zárt forma felé fejlődik, miközben belső formája egyre sűrűbbé és egyénibbé válik s a költő egyre jobban problémákat érző filozófus-költő lesz. — Smrek harmonikus lélek, Istennel, Franciaországgal, a szerelemmel játszik, de úgy, hogy önkénytelenül a lényegre tapint, Villon-i attitűdjei vannak, mindig lendületes, s szeret naiv maradni kifejezéseiben. A két költő egyike sem hull be az izmusok skatulyáiba, ami annyira divatos a cseh lirában, s fejlődési ütjük a különböző hatásból kivezet a szabad egyéni forma felé. Emil- Boleslav Lukác 1900-ban született, a középiskolában még magyarul verselt, de Rá- zus költeményeinek olvasása meghódítja a szlovák irodalom számára. Fejlődésének kezdetén három költő hatott rá: a magyar Ady, a cseh Brezina és a szlovák Krasko, később Paul Clau- del nyeri meg Franciaországban. Első kötete (Spoved’ 1922) a szabadvers és a szertelen ritmus tobzódása. Ekkor kiutazik Párisba. Menynyire más a hatás, amit a francia főváros a fiatal szolvák költőre gyakorolt, mint sünit húsz évvel előbb Adyra gyakorolt! Adyt a párisi élet, a nagyváros lüktetése, a fény, a vitaiizmus kápráztatta el, Lukác lassan-lassan beleszédül a francia neokatolicizmusba, a claudeli komor atmoszférába, az Isten-keresésbe és a Jammes-i odaadásba. De Ady is, Lukác is egyek abban, hogy a Szajnától a Dunához vágyódnak (Lukác második kötetének cime: „Duna és Szajna”.), a hazai tájra, a vidéki életbe. Párisban és Páris után viaskodik Lukác a leghevesebben Istennel. Mig Isten a szlovák költészetben eddig az elhagyatott nemzet Istene, egyetlen reménysége volt. Lukéinál már a személyes élmény. vitatkozó partner, a lelki páthosz kulmi- nációja. Hazatérve, lírájában a szerelem problémája válik uralkodóvá, majd visszakanyarodik a néphez és a szociális problémákhoz. (Spev vlkov.) Lukáí viaskodik verseivel, nehezen építi őket, formájuk örökké probléma számára. Eruptív leikéből ki-kitömek az érzelmek, de a gomolygó, fülledt lelki atmoszféra fölött hideg, parancsoló ész trónol, s a forró szív és a logikus fej vitájából sok örök emberi konfliktus származik. Lukáé költészetének alaptónusa ugyanaz, mint Hebbelé; küzdelem a harmóniáért. Nehezen találja meg, még leginkább a szlovák lira régi tradícióiban, ott, ahol a Stur-iskola költői önkénytelenül megtalálták: a népnél, az otthonban. A szlovák fiatalok ma Lukáőot tartják a legnagyobb szlovák lírikusnak, a hatása is a legszámottevőbb. Szeretik benne, hogy tiszta és emberi marad és mentes az élet külső sallangjaitól. Tudják, hogy lelkében Dosztojevszki-szerü harcok zajlanak le. Nehéz analógiát találni Lukéi költéseztére, már azért is, mert állandóan fejlődik, örökké változik, keres és viaskodik. Versei között nem egy megrázó erejű alkotás van. A modern szlovák lira másik pólusát az 1898- ban született Ján Smrek jelenti, ő a szerafikus, költő, a jókedvű, aki bátran benyúl a „telt emberéletbe", néha Villon-i szertelenségbe csap, néha Marius-féle nosztalgiája van a nyílt tenger felé, de végül, fejlődésének csúcspontján, ő is. visszatér a szlovák miliőbe s „bánja, hogy felcserélte szalmatetős házait más országokkal, ahol lénye elfajzott”. De nem nagyon bánja. Ez a költő tele van vitalizmussal s a könnyű rímek mestere, tele van lendülettel (jellemző, hogy „Elán”-nak hivják Prágában megjelenő irodalmi folyóiratát), nem vesz túl komolyan semmit, a szerelmet sem, pedig mély erotika füti át, nem veszi túl komolyan a tengert sem, pedig a hajós- és a tengerészmotivumok egyre visszatérnek verseibe, nem veszi tragikusan a várost sem, pedig szereti mint nőélményeinek dekoratív keretét, — talán csak a lelkében szunnyadó népi nosztalgiák előretörésekor ér- zékenyedik el mélyebben. Verseinek formája merő ellentéte Lukéi szigorúan zárt formáinak. A könnyű ritmus jellemzi őket, amikor sorait megszabadítja a szabályos rímek nyűgétől. Sok „chanson”-szerü van bennük (Kastner, Ringel- natz), de nem ironizál és nem destruál, ellenkezőleg tele van „vigsággal és nevetéssel”, optimista, naiv. A népdal formája vonzza, köteteiben tizenöt „dal" dmü verset találunk, de dalai nem mélabusak, inkább gyors ritmusban patto- gók és vígak. Azonkivül elvárosiasodott dalok ezek. Első kötetében, amely ugyancsak 1922-ben jelent meg, erősen a cseh modernek, főleg Brezina hatása alatt áll, de Krasko is mesterei közé tartozik. Második kötetében (Cválajuce dni, 1925) megtalálja egyéni formáját, felszabadul, vigabb és könnyebb lesz. Kitűnő improvizációkkal találkozunk, a spekulációtól és a papirosiztől mentei versekkel, amelyek belső formájukban Sládkovii és Krasko közvetlen lírájához hasonlítanak. Ebben a kötetében vágyik leginkább a nagy világba, harmadik kötetében („Bozské uzly", 1929) már vissza-visszatér az idillikus otthonérzéshez. Általában két pólus között lebeg állandóan: az egyik az otthon és a nő, a másik a széles nagyvilág és a csavargó szabadság. A két véglet soha sem ütközik össze tragikusan, szelíden megfér a jókedvű, szilaj, szabad, könnyen gördülő dalokban. (A mai magyar költők közül Erdélyi József hasonlít némileg hozzá.) Smrek lelkivilága egyébként gyakran emlékeztet Petőfi lelkivilágára. MUKI Irtai Nyáry Andor Miuki papagáj volt és a ház koronázatlan ura. Nem az én madaram volt-, de ismertem őt 6 azt ie mondhatom, hogy jó barátságban voltunk. Ha elmentem a tanáceoeékhoz, mindig vittem a zsebemben finom napraforgómagot s ha nem látták, odanyujtotfcam neki. Mert a tanác&osné azt mondta, hogy Muikínak nem szabad adni eenami-b, mert ha Műki sokat eszik, akkor Maiki elrontja a hasát és ott van a baj. Csakhogy Maki igen okos madár volt. A jótól sohasem rontotta, el a hasát, csak a rossztól. S ha látogatásom alkalmával nem adtam oda neki mindjárt a napraforgómagot, a váltamra szállt a az oldalamon addig-addig kúszott lefelé, amíg a zsebemhez jutott. Onnan aztán kiszedte a magokat. Gondolta okosan, ha te nem adod, majd elveszem én. Megfigyelte a boncait, hol tartom a magokat. Ez a Marki pompás madár volt. Nekem legalább nagyon tetszett s olyan dolgot figyeltem meg rajta, amit még egyetlen állaton sem tapasztaltam. Megjavította az embereket. Mielőtt azonban rámutatnék Markinak erre a nem miaidennapi tulajdonságára és miagasa-bb- rendikségére, elmondom, hogyan jutott a taná- ceocék'boz. A tanácsosaié igen nagy állatbarát volt. Már volt neki kutyája, macskája, kanárija, mókusa s most folyton azon járt az esze, hogy milyen jó volna, ha az ebédlő ablaka előtt aranyozott kaikká . állana és abban egy jól megtermett, okos papagáj felelgetne bec-ézgetéseire. A tanácsos ur egykleig hallani sem akart erről, de mikor látta, hogy az asszony csökönyösen kitart a papagáj mellett, elhatározta, hogy — vigye ördög! — megteszi a kedvét e ,a madárkereske- désben vesz egy müveit madarat, A következő bélen a tanácsúiménak születésnapja volt s a tanácsos ur ezt az alkalmat szemelte ki arra, hogy a nevezetes vendeget becsempész - sze az ebédlőbe úgy, ahogy a. felesége mondogatta, aranyozott kai irkában s az ebédlő ablaka elé. Mire a tanácsosaié megtűrd ott. és felöltözött, Maiki — igy hívták a beszélő madarat - vidáman hintázott a hintáján s mikor az asszony belépett az ebédlőbe, hamisan lehajtotta- a fejét., hunyorított egyet és bókolva megszólalt: — Lóri!... Szép vagy! Jó reggelt! .. Nehéz az élet! Úgy látszik, hogy megtetszeti neki a csinos asszony, de a tanáesosné is úgy megörült neki, hogy azon a napon még madarat is lehetett volna vele fogatni. így ment jó pár hétig. Majd megette a madarat, annyira szerette. Közben elérkezett a nyár 6 a tanácsos ur kivette a szabadságát, Rendes szokásuk szerint Olaszországba mén-' tok. Most is oda számítottak menni, de egy kis bökkenője volt 4 dolognak. Mi lesz a Makival? Magáikkal nem vihetik. A cselédet pedig nem tarthatják a házban, csak azért, hogy Muki urat kiszolgálja. Bármennyire kiváló madár volt is, de ezt a nagy tiszteletet még az asszonya is sok állottá tőiéi. Hosszai és alapos tanácskozás után végül is agy határoztak, hogy arra az időre, amíg szabadságon lesznek, kosztba adják a hivatalszolgához. A hivatalszolga jó ember A jó emberek szeretik az állatokat s igy Makinak nem lesz semmi baja. A nagyszerű ötletre megnyugodott mindenki s másnap a szolga elvitte Makit az uj szállására, Muki alkalmazkodó madár volt, az első órában nagyon jól érezte magát szolgáéknál. A második órában azonban kicsit furcsa volt a közérzete. A szolga és a- felesége ugyanis minden szire- szóra összevesztek, pöröltek szidták egy-mást s ilyenkor jó kiadós szavakat vagdaltak egymás fejéhez. Műk i hallgatta. Ilyenféle szavakat még nem hallott, ezek az ő szótárából hiányoztak. .Vhol eddig megfordult, mindenütt finom emberek vették körül és finoman beszéltek s ha tanították, csak finom szavakat mondtak neki. Gondolkozott az állványon és nagy fejében gondolatok suhantak: — Miért, beszélnek ezek igy? Lassan rájött. Azért beszélnek igy, mert ezek közönséges emberek. A közönséges ember pedig durva és vágyva gondolt a hanácsoeékca., akik finomak voltak, minit a lehellet és a világért sem tudnának úgy beszélni, mint a szolga ék. Bánata, azonban csak rövid ideig tartott, később már mulatott a veszekedő páron. Tetszett is neki a beszéd, amit azzal árult el, hogy a hintáján meglóbálta, magát Mert örömét, mindig hintázással fejezte ki Közben a tanáesosék is befejezték nyaralásukat te hazaérkeztek. Muki már régi otthonában várta őket lemét elkezdődött. a gyöngyélete. Beszélt karattyolt, reggelenként vidáman üdvözölte a fürdőből kilépő szép asszonyát s a hintáján hintázva, hajtogatta magát: — Lóri!... Szép vagy!... Jó reggelt!.,. Nehéz az élet! A tanácsosaié odament hozzá, megvakarta a fejét és ő is csacsogott hozzá, amit M'uki ur igen nagy leereszkedéssel fogadott Mert Muki ur, amint később megtudtam férfi volt s igy7 illett is, hogy a szép asszony előtt gavaJlérmódna viselkedjék. Nem is volt rá panasz. Muki ur volt tetőtől talpig. Röviddel megérkezésük után a tanácsosék estélyt adtak, amelynek kenetében Muki, a csoda- madár , isbemutatásra ke rülit^ojno. .Az. előkészületek közben azonban a tanácsosáé és a tanácsos ur között valami nézeteltérés támadt e mivel az asszony amúgy fs izgatott voflt, a ^szóváltás folyton hevesebb lett közöttük. Muki figyelni kezdett — Mi az? tartotta fejét a finom pár felé, — hát ti igy is tudtok? Osa'ódva gondolkozott: — Én azt hittem, fcoigy így csak a szolgáék beszélnek. És megcsóválta buksi fejét: —• Az emberek mind egyformák volnának, amikor összevesznek?... Ejnye, ejnye Lóri. De nagyon szégyen lem magam. Ekkor a tanác-sosnié már az idegroham szélén állott és ordítozni kezdett. Muki nem állhatta tovább. Gondolta magában, ha ti igy beszéltek, majd előszedem én is, arait a szolgáék tói tanoü- tam. Meghiutázta magát a hintáján, felborzolta a tollát és nagyot rikácsolt: — Hallgass!... — és mondta amolyan magyarosan, hogy még egy buszárőnnesternek is díszére vált volna. IJgy, amint a szolgától megtanulta. A tanácsosnénak menten a torkán akadt a szó: — Szent Isten! — rémült meg. — Mit beszél ez a madár? Miuki eílha,Ugatott és büszkén Mnfázta magát, mintha mondta volna: — Én is tudok ám káromkodni! Valahányszor összevesztek, minidig rendre intette őket. A tanácsosné elszoimorodott. Azzal mindjárt tisztában volt, hogy Muki ue-m maradhat tovább a házban, hiszen a legnagyobb szégyenbe hozza őket. Bár tudta hogy Muki ki- íakadásának ők az okai. De mit csináljanak? így mégsem lehet. Ha valaki meghallja a beszédjét, még azt hiszi, hogy ők tanították a vastag szavakra. Na még csak ez kellene! A tanácsosnénak pompás gondolata támadt és boldogan mondta az urának: — Tudod, mit csinálok Markival? Odaajándékozom az oeztólytanácsosnénak. Mikor az osztály tanácsosnénak a nevenapja volt, nagyon kedves és nagyon szeretetteljes levél kíséretében Makit útra bocsátotta, egy hordárral: „Fogadd kedvesem ezt a kedves madarat olyan szeretettel amilyennel ón küldöm neked.“ Mikor Mukit a hordár elvitte, felsóhajtott: — Csakhogy megszabadultam tőle! Muki ismét uj otthonba került. Nagyon jól érezte magát, mert hiszen Muki mindenhol megbarátkozott, ha látta, hogy kedvelik és megvakarják a fejét. Hamar megtanulta uj asszonyának a nevét s amikor reggelenként a fürdőből az ebédlőbe lépett, már igy üdvözölte: — Kató!... Szép vagy!... Jó reggelt!... Nehéz az élet! Pompás falatokat kapott és nagyszerűen érezte magát. — Eben, — gondolta Muki, — ezek az igazi finom urak. Ezek aztán nem beszélnek olyanokat, mint a tanáesosék. Nagyon örült az utí ba.rátkozásnaik. De öröme, mint minden tjó, nem sokáig tartott, mert hamarosan történt valami Itt meg egy délután a nagyságos asszony a cseléddel ezólalkozott össze s mikor a. szava hangosabb lett, Muki megint felfigyelt és bólintott egyet: — Ejha! No lám!... Hát ezek i®?... Hát nincs finom ember a földön? Megihintázta magát a hintáján, felborzolta a tollát, ő is beleavatkozott a diskurzusba és rákiáltott a perelő asszonyra: — Hallgass, erre meg amarra!... Mondta ám, csak agy csattogott a csőre. A nagyságos asszony el sápadt: — Jézus Mániám! — nézett a madárra. — Hát te ilyent is tudsz! Ezer szerencsié, — kiáltott fel, — hogy a leányaim nincsenek itthon! Muki becsülete alól egyszerre kicsúszott a talaj s az osztálytanácsosáé még azon a héten névnapi ajándékba küldte a titkaiménak. Muki azonban itt is rendre intette a perlekedőket s itt is hamarosan túladtak rajta. Ahelyett, hogy a hivatali szamárlétrán fölfelé ment volna, egy-egy fizetési osztálya! mindig lejjebb csúszott- ^ A titkárnőtől a segédtitkáméhoz került, onnét az ~ irodaiigazgatónéhoz, ez pedig a kezel őt isztmét ajándékozta meg vele. Mánki vándorolt rendületlenül, de nem bánta., mert sokat tapasztalt Végié egy szép napon visszakerült a szolgáék- hoz. A derék házaspár nem a legnagyobb örömmel fogadta a zöldtollu vendéget De meg kellett becsülni, mert ajándékba kapták. Egy napon azonban Muki ázsiója felszökött A szolga mérges volt, az asszony is*, már szidták egymást s éppen össze akartak rohanni, hogy megölik egymást, mikor Muki pislarutott egyet és felkiáltott: —- Hallgass, erae meg amarra!... A szolga a hang felé uózott, az asszony is. Először meglepődtek, de mikor látták a mérgesen hintázó madarat, elne vették magukat s attól kezdve — akárhogyan akartak is, — nem tudtak bajba kapni mert Muki még idejében beleavatkozott a dolgukba és leintette őket. Ki nem állhatta a durva embereket, mert Maki tetőtől talpig jellemes, finoman érző úri madár volt az élet minden vonatkozásában te ezzel a cselekedetével példát adott az embeieknek. % Lukác és Smrek tek, fejlődése nem volt könnyű. De szóljunk mindenekelőtt a kiszélesedett külső keretekről. Mig Hviezdoslav korában egy-egy szlovák könyv legfeljebb 800 példányban fogyott el, most 2—5000 példányban fogy, sőt többször elérte már a 10.000 példányt is. A feléledt turóc- szentmártoni szlovák Matica, amely pompás uj székházat és központi könyvtárt kapott, 2600 népkönyvtárt szerelt fel az országban kizárólag szlovák kiadványokkal. A nagyszombati katolikus Szent Adalbert egyesület népkönyveit 80 ezer példányban adja ki. Az államfordulat előtti 41 folyóiratból már 1925-ben 152 lett, 1934- ben 200. Egy szlovák napilap helyett ma kilenc van. A Matica 15 év alatt 15.000 irodalmi előadást és 1500 tanfolyamot rendezett Szloven- szkó-szerte. A háboruelőtti átlagos évi 40 szlovák szinielőadás helyett ma 40.000 van, az iskolák szokatlan intenzitással terjesztik a szlovák kultúrát. marosan kénytelenek voltak az alig létező szlo vák munkás helyébe helyezni. Az írók olyar platformon találkoztak, ami hasonlított a Stur- korszak népkultuszához, csak modernebb volt Az újfajta szlovák irodalmi népiesség — táj- éí emberszeretet — nem a német „völkisch” mozgalomhoz hasonlít, inkább ahhoz a félszociális, félnemzeö parasztkultuszhoz, amely Szabó Dezső hatása alatt a háboruutáni turbulens magyar fiataloknál alakult ki, s a szlovenszkói magyarságnál a Sarló-mozgalomban érte el tetőpontját A fiatal költők visszanyúltak az igazi szlovák tradícióhoz, a faluköltészethez, apáik földjéhez és lelkületéhez, a sturizmushoz és elkanyarodtak a külsődleges idegen hatásoktól. Kiteljesedése ennek az irányzatnak Milo Úrban „Élő ostor” dmü regénye, a háboruutáni szlovák próza mestermüve. Annak ellenére, hogy a szlovák irodalom külső keretei a háború után hatalmasan kiszélesed-
