Prágai Magyar Hirlap, 1935. február (14. évfolyam, 27-50 / 3579-3602. szám)
1935-02-17 / 41. (3593.) szám
8 1935 február 17. vasárnap. Látogatás egy tudományos könyvnél, amely harminc éven át íródik A háború kitörésének évében kezdte a Magyar Tudományos Akadémia nagy etimológiai szótárának kiadását, amelynek utolsó füzetei a negyvenes évekre várhatók Milyen változáson, átalakuláson mentek át szavaink, mig zengzetes magyar nyelvünk mai formáját érte el? leges fegyelem kényszerét. Megtanított, hogy az igazi udvariasság nem az, ha percre megtartunk egy randevút, melyhez nincsen kedvünk; udvariasabb, ha csirájában kegyetlenül elfojtjuk egy kellemetlen randevú lehetőségeit ... Megtanított, hogy kegyetlenség nélkül nem lehetünk soha szabadok, s örökké terhére esünk társainknak. Megtanított arra is, hogy az ember lehet goromba, de soha nem lehet udvariatlan; lehet arcul ütni valakit, de nem szabad untatni; s hogy udvariatlanság szeretetet színlelni ott, ahol sokkal kevesebbet várnak tőlünk. Este mindig színházba mentünk. Hét óra felé jelentkeztem nála, szalónjában. A nagy szálloda hangfogóival, mesterséges ködfüggönyeivel rejtette ennek a finom és kedves lénynek életét. Ha játszott, — nagy szerepeket játszott és tökéletlenül, — elkísértem a színház kapujáig és megvártam a szomszédos kávéházban; mindig testi fájdalmat szerzett nekem, ha a nő, aki nekem adta barátságát, tökéletlen volt mesterségében. Szabad napjain Reinhardt színházaiba mentünk; úgy vélekedett, hogy nem érdemes máshová járni; s néha ugyanazt a darabot néztük meg négy-öt egymásután következő estén. Magánéletéről soha nem tudtam meg semmit. Később férjhez ment, valamilyen gazdag emberhez. Néha ebédre hivott, az ebédet szalónjában szolgálták fel, s mindig csak hárman ültünk az asztal körül. A nőket nem szerette. Híres írókat hivott meg „harmadik“-nak, német arisztokratákat, nagyon gazdag bankárokat, vagy divatos politikusokat. S ha elment a vendég, valamilyen cinkosi bőkezűséggel mondta el nekem a „nyersanyagot" — a távozó titkait, mit szeret, mi fáj neki, mi van neki és mi nincsen, mit szeretne? Ezeken az ebédeken lassan megismertem azt a másik Berlint, amely az újságokban az első oldalakon szerepel, mikor hírességei nagyot buknak, vagy nagy sikert aratnak valahol; van egy fajta ember, akiből soha nem lesz napihir. Nem volt viszonyunk, azt hiszem, nem is szerettük egymást; egykoruak voltunk, s amellett olyan különösen, bonyolultan volt ő az öregebb és tapaszaltabb. Minden embertől csodát vártam, valamilyen látomást reméltem tőlük; ő nyugodtan nézte vendégeit, testi elváltozásaikat figyelte, mit és mennyit esznek, milyen mozdulattal és milyen módon árulják el kielégületlen- ségüket? Néha el kellett kisérnem vidéki városokba, fürdőhelyekre; soha nem tudtam, ki az, akinek látogatására indul? Nem voltam „g i g o- 1 o“ számára, mert nem szerettük egymást, gyakran aludtam közelében, de soha nem jutott eszünkbe a szerelem; ebből a viszonyból első pillanattól hiányzott minden nemiség, egészen különösen intimek voltunk, s mindketten féltünk megrontani valamilyen ügyetlen, vagy nem egészen őszinte mozdulattal ezt a bizalmasságot. Mesterségbeli közönnyel és cinkossággal öltözött és vetkezett előttem; s én ugyanúgy néztem, vágytalanul, a szeretet egy különösen gyöngéd szemléletével, melyből bonyolult, nyilván nem „egészséges" módon hiányzott a test minden érdeke. Általában nem sokat tartottam az „egészségiről, s mindarról,, amit az emberek a szerelemben egészségesnek neveznek .. . Ebben az időben barátnőimet, bálokon és társaságokban, gyakran ő maga választotta meg. Közel élt az élethez, s amellett tudott egyedül maradni. Hozzám a nők, akik szerettek, vagy utamba kerültek, majd mindig jók voltak; sokkal különbül, emberségesebben és nemesebben bántak velem, mint én velük, aki rövidesen, két-három találkozás után ráuntam valamennyire. De a színésznőt szerettem a magam módján, minden elképzelhető testi kapcsolatnál bizalmasabb barátságban éltünk; nem is úgy, mint férfi és nő, nem is úgy, mint „testvérek" — az ilyen testvéri kapcsolatok mindig gyanúsak — inkább, mint két férfi, vagy, ami valószínűbb, mint két nő. Ami feminin elem volt jellememben, azt előhivta, mintegy rögzítette, aranyfürdőben fixálta. Olyan illedelmes és szófogadó voltam társaságában, mint soha azelőtt és soha később női társaságban; tudtam sétálni vele, órákat ültem csendesen szobájában, néztem, atíogy festi magát, ápolja testét, — a szálloda ablakai az Unter den Linden-re nyíltak, s a téli ucca megtelt alkonyaikor valamilyen civilizált világias exotikumraal. — hallgattam, ahogy a szobatelefonon át hazudik és Ígér ismeretlen férfiaknak. Soha nem kért semmit, s idejével, gyöngédségével, valamilyen rendkívüli és nagyon becses lovagiassággal mindig rendelkezésemre állott, nappal és éjszaka. Tisztelte spleenjeimet, s megtanított Berlint szépnek látni és mindenütt jól- érezni magam. Csodálatosan értett a magány művészetéhez; kagylóban élt; s mint az igaz- gvöngy, drága volt és sokba került azoknak, akik vágytak reá. De én nem vágytam reá; s ezért lassan ideadta minden titkát. Ahogy lehullott róla idővel minden fátyol, ez a vetkőzés izgalmasabb volt minden meztelenségnél. Karácsony délelőttjén azt mondta: — Kaisert kiengedték a börtönből. Menjünk el hozzá. (Jövő vasárnap folytatjuk*) Budapest, február közepén. (Budapesti szerkesztőségünktől.) — Legrégibb összefüggő nyelvemlékünk az Arpádházi királyok korából, az aranybulla idejéből maradt ránk. A pozsony- megyei Deáki községben íródott a halotti beszéd és könyörgés, s harmadfélszáz szót tartalmaz. Izgatóan érdekes minden anyanyelvét megbecsülő magyar ember előtt az a kérdés, milyen fejlődésen, átalakuláson ment át nyelvkincsünk, mig a halotti beszéd érdes szavaitól, a „Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc ysa pur es chomuv vogmuc“-tól Csokonay, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady gyönyörűen zengő magyar nyelvezetéig eljutott? Mindenki számára tanulságos, élvezetes ismeret i megtudni, honnan eredtek szavaink? őseredeti szavak-e, vagy az idők folyamán, a szomszédos népekkel való érintkezésünk révén kerültek szókincsünkbe? A magyar nyelvtudomány a nagy Révai óta gonddal és szeretettel foglalkozott szavaink eredetének vizsgálatával, a szóetimologizálással. De a tudományos élet már régóta hiányát érzi egy olyan összefoglaló nagy munkának, amely az egész magyar szókincset felöleli és vizsgálat alá veszi nemcsak a ma használatos szavainkat mostani alakjukban, hanem ismerteti a rég elfeledett, modem nyelvünkből teljesen kiveszett szókat, aztán a különböző tájszólások szavait, melyek sokunk előtt érthetetleneknek tűnik fel. Egy szóval milyen magyar nemzeti kincs lenne egy olyan nagy munka, amely az összes magyar szavak kataszterét adná s rámutatna minden szó eredetére s arra az átalakulásra, amelyen a mai magyar nyelvkincs minden szava átment, mig mostani formájában használjuk. Nos, még csak néhány esztendeig kell várnunk és teljesen elkészül ez a nagy munka. A Magyar Tudományos Akadémia alapítólevelében foglalt kötelezettségének megfelelve, még a század elején elhatározta, hogy megirat- ja és kiadja a magyar nyelv etimológiai szótárát. A tudományos munka megindult és a magyar nyelvtudomány két kiváló művelője, dr. Gombócz Zoltán és Melich János egyetemi tanárok hozzáláttak ahhoz a rendkívüli fáradsággal és önfeláldozással járó feladathoz, hogy összegyüjtsék és etimologizálják az egész magyar szókincset. 1914-ben, a háború kitörésének esztendejében jelent meg a „Magyar Etimológiai Szótár" első füzete. Húsz esztendő múlva, a múlt év végén a tizenegyedik füzetet adta ki az Akadémia. Hogy a munka gyorsabb ütemben haladjon, mostantól kezdve az Akadémia megbízásából a munkatársak sorába lépett dr. Laziczius Gyula egyetemi magántanár, a kiváló szlávista s a finn-ugor kapcsolatu szóanyag feldolgozására dr. Zsiray Miklós egyetemi magántanár is megbízást kapott. Most már évenként két-három füzet fog megjelenni, de rendkívül optimista számítás, ha azt mondjuk, hogy a nagy munka nyolc-tiz év alatt tető alatt lesz. Ennél az igazán korszakalkotó tudományos munkánál tettünk látogatást a Magyar Akadémia főtitkári hivatalában. Zsiray professzor az asztalon elénk rak egy ízléses kötésbe foglalt hatalmas kötetet, az eddig megjelent tizenegy füzet foglalatát. Mig a könyv lapjait forgatjuk és csodálkozással látjuk, hogy minden egyes szónak pedigréjét milyen lelkiismeretes gonddal állították össze, egyszeriben megértjük és nem sokaljuk azt a három évtizedet, amit ennek a standard munkának összeállítása és kiadatása igénybe vesz. Nemcsak a magyar tudományos életben, de az egyetemes nyelvtudomány körében is páratlan ez a munka, amelyhez hasonló etimológiai szótárt idáig egyetlen nagy nemzet tudományos élete sem termelt ki.. A-tól a „iari$iar“-ig Az első, ami az embert érdekli, hogy melyik szónál tart most a munka, a tizenegyedik füzet végén melyik betű milyen szava szerepel. Mert az etimológiai szótár természetesen a legszigorúbb ábécé sorrendben halad végig szavainkon. Nos, hát a tizenegyedik füzet végén, az 1760-ik oldalon a faristar szóval végződik a végeláthatatlan szósorozat. Vájjon ki ijja-fija lehet ez a faristar szó? Tájszó talán? Nem, keresztjelzést találunk előtte és ez a kereszt azt mutatja, hogy meghalt szegény, régen kiveszett már nyelvünkből, csupán a 13. század egy-két okmányában szerepel. Ma már eredetét és jelentését sem lehet pontosan megállapítani. Valószínű, hogy a római „fórum", piac szóval függ össze, a kö- I zépkori magyarországi latinság forestarium szavából keletkezhetett. Úgy bizony, ez a hatalmas munka az egész magyar szókincset felöleli, tehát a köznyelv szókészletén kívül a legfontosabb tájszavakat is, valamint a tulajdonnevek közül is azokat, amelyeknek világos az eredetük s amelyeknek nyelvészeti, vagy történeti fontosságuk van. Mi mindent tudunk meg egy-egy szórót? Természetesen a legszigorúbb tudományos módszerrel készül ez a szótár. Minden szóra voA lexikonnal és a szótárral szemben, amikor először vesszük kézbe, bizalmatlanok vagyunk, illetve kriticizmusunk szeretne hiányosságot, hibákat felfedezni bennük. Erre valók a* „stich- próbák". Nos hát, kezdjük ezt a próbát Rimaszombatban és környékén gyakran hallottam ezt a szót: bodázni. Úgy emlékszem, ide-oda járásra, célnélküli csatangolásra használják ezt a kifejezést Bátyiban. Lássuk, tud-e erről az etimológiai szótár? Hogyne tudna. Olvassuk róla, hogy a göcseji nyelvjárásban is előfordul, s annyit jelent, hogy ide-oda megy, ugrál, csapong, csavarog, bolyong. Valószínűleg az átabodázik, átabotászik szóból származik. Egy szlovenszkói városnév etimológiájára vagyok kiváncsi. Nézzük meg Dobsinát. Az első adatok 1326 tájáról valók. Ebben az időben lakossága német és szlovák: Dobsina, genitivusza Dobsinej, de a szó tövé magyar eredetűt egy magyar személynév: Dobsa és Dobsina azt jelenti: a Dobsáé. Magyar személynév helynévi származéka tehát a szlávban gyakori ina képzővel. Hasonlóan magyarból való német helynevek a magyar Kosa személynévből származó Kaschau, a Tornából származó Tomau stb. Hát a Csallóköz? Ez a Csalló folyónév és a köz szó összetétele, mint Rábaköz, Muraköz. A Csalló folyó nevének eredete ismeretlen. A Csallóköz magyarázatára sok szellemes és kevésbbé szellemes elmélet van. így Bél Mátyás azt mondja „sarló-köz", mert a folyó Pozsony alatt sarló alakjában fogja közre a szigetet. Lássunk egy keresztnevet: Ernő. Ez egészen uj eredetű, csak a múlt századtól használják. Képződött a német Ernst tulajdon — illetve keresztnévből, amelyhez a nyelvujitásbeli becéző -ő képző járult, mint Pető, Gergő, Dezső névnél is látjuk. Volt egy régebbi török eredetű hasonló keresztnevünk is, az Ernye, de ezt már nem használjuk. Nézzünk egy teljesen idegen szót: Etikett. Megtudjuk, hogy először 1835-ben fordul elő és német közvetítéssel került a magyar nyelvbe. Fáradságos munka A kívülálló nem is sejtheti, mennyi fáradság, gond, munka szükséges ahhoz, hogy a magyar etimológiai szótár felépüljön. A kutató átvizsgálja az egész régi magyar nyelvre vonatkozó anyagot. Az anyag összegyűjtése után át kell natkozólag megtudjuk elsősorban a legfontosabb rágós alakokat és a származékalakokat. Ezután megismerjük a szónak a magyar nyelvkincsen belül való teljes történetét, tehát alak- és jelentésváltozásait, azután a nép nyelvében levő alaki és jelentésbeli változatokat. Amikor a szónak történeti fejlődése a magyar nyelvkincsen belül tisztázva van, akkor kerül szóba a tulajdonké- peni probléma, az eredet kérdése. Végezetül a könyvészeti részt kapjuk, ki mivel egyeztette és végezetül megtaláljuk az illető szónak idegenbe kölcsönadott alakjait. így például a daru szóról megtudjuk, hogy az átment a szlovák nép nyelvébe, mint darov, a románéba, mint daros. Ebből a rövid ismertetésből látjuk a munka különlegességét, a tudományos irodalomban való egyedülállóságát. Tárgyilagos megállapítás szerint is ez lesz az egész világirodalomban a legterjedelmesebb és legalaposabb etimológiai szótár* Ezt a külföldi tudományos körök is elismerik és már most is sűrűn érdeklődnek a magyar etimológiai szótár iránt. Annyi bizonyos, hogy a jövőben a magyar szókutatások enélkül az alapvető munka nélkül el sem képzelhetők, illetve ebben a munkában mindenki mindent megtalál, ami a magyar szavak eredetére és történetére vonatkozik. tanulmányoznia a. szó egész Irodalmát, ki, hol és mit irt a szóról. Ha a szó ősi, azaz finn-ugor eredetű, akkor a rokonnyelvekben levő ösz- szes adatokat szedi össze, ha pedig jövevény, annak a nyelvnek adatait, amelyből átvettük. Természetesen nem egy-egy szó után kutat, hanem a rábízott szavak egész csoportjait veszi vizsgálat alá, mert egy-egy szó utón nem olvashat végig vagy 2000 forrásmunkát. így készül, épül a Magyar Etimológiai Szótár, amelynek címlapja után az első oldalon ezt olvassuk: Joanni Nicolao Révai Sacrum. Az Akadémia ezt az egyik legszebb alkotását a nagy Révai emlékének szenteli. Tizenegy 160—160 ivrétes füzet készült el 1760 oldalon. Körülbelül még harminc füzet van hátra. Akkor aztán a magyarság birtokába jut a nagy kincs: az egyetemes magyar szókincs gyűjteménye. öngyilkosáéi járvány Szovjetoroszországban, A párisi „La vie intelfeetueile" című folyóirat, legutóbbi számában feltűnő cilkk jelent miéig az orosz ifjúság erkölcsi romlásáról. A vallás- és enkölcsmélkülii nevelésre ara oro&z ifjúság igen sok tagja öngyilkossággal válaszol. Az orosz ifjúság körében ugyanis 6—7 óv óta valóságos öngyilkossági járvány pusztít. A szovjetlapok kezdetben e tömeghalálozásról bizonyos aggodalommal teltek jelentést. Becsmérőleg nyilatkoztak „az éleit, szö- kievónye-irőil11 s az ifjúságot óvták e gyávák követésétől. Az intelem nem használt, sőt az öngyilkosságok száma egyre növekedett. Ma. az ifjúsági öngyilkos eseteket egyszerűen agyonhallgatják s azért azok számát hozzávetőleg is megállapítani Lelbetetilien. Egyes -esetekről már említés sem . tör- téuiilk, legföljebb a tömeges úgynevezett „kollektív öngyilkosságról" esik szó. A kétségbeesett öngyilkosok után olyan levelekre találtak, amelyek aiz orosz tragédia legszivetrázóbb bizonyítékai közé sorozhatok. Néhány példa belőlük: „Az élet oly szomorú, nem bírom* tovább . ., Minden borzasztó. A vízbe vetem magam, hogy a halak faljanak fel és semmi se maradjon belőlem.. „Élhetnénk,- ha. gyöngeelméjüek lennénik, hanem az ember gondolkozik és ez borzasztó...„Leket, hogy van valami a halálon túl, érdemes tehát meg- kásérelma, hogy azt meglássuk, mert. az ottani élet resszabb és unalmasabb nem leket,..Hat fiatal leány ugyanarra a fára akasztotta fel magái; búcsúlevelükben ezt írták. „Nemi bírjuk tovább, — legalább utazni és érdekes dolgokat látni lehetne. — Mindem szürke, megfulladunk ..." Érdemes megemliteni. hogy a tatár, szibériai és mongol ifjúság az öngyilkossági járványtól mentes ma- madlt. Böngészés a szótárban
