Prágai Magyar Hirlap, 1935. február (14. évfolyam, 27-50 / 3579-3602. szám)
1935-02-15 / 39. (3591.) szám
«K«OT-MAfifc5fc-FnELSŐ 1935 február 15, péntek. bán pergette le a bíróság ennek a nagy drámá nak utolsó, legizgalmasabb jelenetét — a bíró ság és az esküdtek elhagyják a termet és nyomban utánuk a hallgatóság és a sajtó képviselői is kitódulnak a folyosókra* Hauptmann felesége olyan gyönge, hogy alig tud helyéről felemelkedni s mikor könnyeit felszántotta, az egyik börtönőr támogatja az ajtóig, ahol majdnem összeesik. A folyosókon az újságírók és a tárgyalás hallgatósága körülvette Hauptmann védőjét és kérdésekkel ostromolták. A védő kijelentette, hogy még a holnapi nap folyamán fellebbezést fog beadni az ország legfelsőbb bíróságához és bízik benne, hogy sikerül majd Hauptmann ártatlanságát beigazolnia. A védő elhatározását a következőkkel indokolta az újságírók előtt: — Annak ellenére, hogy az esküdtek verdiktje súlyos tényeken alapút nem lehetett kiküszöbölni bizonyos tévedéseket. Bízom abban, hogyha sikerül beigazolnám ezeknek a tévedéseknek eredetét, sikerül kiharcolnom az esküdtek verdiktjének megmászását is és ezzel kapcsolatban Hauptmann szabadlábrr helyezését. Az esküdtek nehéz órái A védőügyvéd bejelentése nyomán az egész amerikai közvélemény figyelme a fellebviteli tárgyalás felé fordul, amely előreláthatólag május 14-én ül össze. Tehát semmiszin alatt nem lehet Hauptmannon végrehajtani a törvény szerint előirt időpontban, tehát március 18-án az ítéletet és igy Hauptmann sorsa csak néhány hónap múlva fog végérvényesen eldőlni. Az esküdtek tanácskozásának drámai lefolyásáról is részletes tudósításokat közölnek az amerikai lapok. Úgyszólván valamennyi esküdtből nyilatkozatot kényszerítettek ki az újságírók. A tizenkét esküdt, nyolc férfi és négy nő, ötször válaszolt Hauptmann bűnösségének kérdésére. Az első szavazásnál kilenc esküdt válaszolt igennel a bűnösség kérdésére, három esküdt — ezek között egy asszony — amellett foglalt állást, hogy az esküdtek ajánlják a bíróságnak, hogy ítélje életfogytiglani fegyházra Hauptmannt Harmadik és negyedik szavazásnál e három esküdt közül egy csatlakozott a többi kilenc álláspontjához, végül az ötödik szavazásnál valamennyi esküdt egységesen szavazott és egyöntetűen bűnösnek mondották ki Hauptmannt, kinek sorsát ez a szavazás meg is pecsételte. Lindbergh nem ment eJ az ítélet kihirdetésére Általános feltűnést keltett, hogy Lindbergh ezredes, aki eddig minden tárgyalási napon jelen volt, az utolsó tárgyaláson már nem vett részt és az Ítélet kihirdetésénél sem jelent meg. Érdekes, hogy egész Amerikában lelkesen ünnepük az esküdteket, a tárgyalás befejezése után a sürgönyök és telefongratulációk özöne borította el az esküdteket. A bíróság aggodalmai ugylátszik fölöslegeseknek bizonyultak, mert a gangszterek támadása, amelytől esetleg tartott a bíróság, elmaradt, — ellenben hatalmas embertömeg várta az esküdteket a bíróság épülete előtt és elkísérte őket egészen a szállodájukig, közben lelkes óvációban részesítette őket. Az egyik bírósági hivatalnok, aki a tárgyalás folyamán az esküdtek őrizetével volt megbízva, azt mondta az újságíróknak, hogy súlyos feladatot hajtottak végre az esküdtek s a felelősség súlya alatt úgyszólván valameny- nyien esztendőket öregedtek, Hauptmann egyik őre pedig olyan kijelentést tett az újságírók előtt, hogy az eUtélt teljesen összetört ember benyomását teszi, aki feladta az ellenállást s talán maga is legszívesebben venné, ha szenvedéseitől megszabadulna. Állandóan sir és szinte óránként kap rohamokat, fetreng az ágyán és fejét a falba veri. Néha olyan benyomást tesz, mintha teljességgel eszét veszítette volna, Hauptmann számára most vette csak kezdetét a borzalmak borzalma. A bírósági ítéletnek elhangzása után ugyanis a törvény értelmében be kell őt szálÜtani New Yersey-állam úgynevezett halálcellájába, ahol a halálra ítéltek várják ki az órát, amikor be kell ülniök a villamosszékbe. Ebben a börtöncellában jelenleg még öt halálraítélt várja sorsát. Flemington rendőrkapitánya nem adta az újságíróknak tudomására a napot és órát, amikor Hauptmannt átszálUtják a halálcellába, mert attól tart, hogy demonstrációkra kerülhetne sor. Haupfmarni anyjának megrázó nyilatkozata A szászországi Kamenzből, ahol Hauptmann édesanyja lakik, az United Press jelentést küldött arról, hogyan fogadta a halálos ítélet hírét az anya. A jelentés szerint Hauptmann anyja ma reggel tudta meg, hogy fiát villamosszékbe ültetik. Az öreg asszony korán reggel szokása szerint főzeléket ment bevásárolni, s ilyenkor minden reggel elment a helyi újság szerkesztősége elé, ahol egy fekete táblára ki vannak függesztve a legújabb események. Itt olvasta az anya fiának halálos ítéletét. A körülállők utat engedtek az anyának, amikor látták közeledni s figyelték arcát, amikor olvasta a borzalmas hirt, a legszömyübbet, amit egy anya fiáról olvashat .., Hauptmanné szemei élettelenül meredtek pár percig a fekete táblára, mintha nem is látná a betűket s aztán lassan végiggurultak barázdás arcán az első könnycseppek. A körül- állók részvéttel telt szívvel nézték a meggörnyedt kis asszonyt, akinek beesett arcán már nem is látszottak meg a legnagyobb fájdalom nyomai. Néhány percig állt csak a tábla előtt, aztán megfordult és lassú léptekkel hazafelé indult. Az egyik újságíró követte a meggömyedt kis alakot s mikor Hauptmanné házának kapujához ért, elébe állt és kérdést intézett hozzá. — Hauptmann anyja üveges szemmel nézett a kérdezőre, nihány percig nem felelt s aztán fáradtan a következőket mondta: — Ah, mi szegény emberek vagyunk, velünk tehetnek, amit akarnak, ez ellen a fiam nem tehet semmit, mégha százszor ártatlan is. ♦ ♦ A szerencsétlen asszonyt nem lehetett megvigasztalni, meg van győződve, hogy fiát ki fogják végezni. Betemetkezik ragyogóan tiszta kis lakásának apró gondjai közé, tisztogat, porolgat, pedig nyoma sincs sehol pornak vagy piszoknak, csak épen nem akarja tudni, mi zajlik kint a világban. A Reuter-iroda munkatársának sikerült végre szólásra bimi és ugylátszik némi optimizmusra hangolni, mert ennyit mondott hosz- szas faggatás után az újságírónak: — Az igaz, hogy Richárd sok gondot okoz nekem, de semmiesetre se lehet gyilkos. Azt hiszem, hogy ártatlansága az egész világ előtt ki fog derülni. Az nem lehet, hogy a borzalmas tettet ő követte volna el, térden állva fogom kérni az Istent, hogy az amerikai hatóságokat az igazi tettesek nyomára vezesse.., Hauptmann zokog a cellájában Amikor Hauptmannt őrei cellájába kisérték, valósággal magábaroskadt. Néhány perc múlva bevezették hozzá feleségét, aki könnyek között próbált néhány vigasztaló szót szólni férjéhez. Azonban nem tudta sokáig visszatartani zokogását és szavai görcsös sírásba fulladtak. Haupt- mar’' elveszítette önuralmát, lezuhant a cellában lévő ágyra és keservesen zokogni kezdett A mellette lévő fogházőrök csak nagy nehezen tudták magához téríteni. Titokzatos japán „halászhajók az amerikai kikötőkben Washington, február 14. A kongresszus tegnapi ülésén Dockweller, az uj katonai repülőterek létesítése kérdésének előadója kijelentette a Reprezentációs ház pénzügyi bizottságában, hogy a Kaliforniában élő 100.000 japán közül 25.000 bármely pillanatban fegyvert foghat. Dockweller ezután az alaszkai katonai repülőtér létesítéséről nyilatkozott, mert e repülőteret Japán kihívó gesztusnak tekintette. A bizottság elnöke félbeszakította az előadót és figyelmeztette, hogy tartózkodjék olyan kifejezésektől, amelyeket agresszívnak lehet tekinteni. Dockweller később a losangelesi kikötőben horgonyzó japán halászflottáról beszélt s megállapította, hogy a halászhajők hosszú tengeri utazásra is alkalmasak, úgy látszik, hogy nem is halászhajók. Az elnök ismét félbeszakította a szónokot és zárt tárgyalást rendelt el, mert a halászhajók fontos kérdéséről csak a nyilvánosság kizárásával lehet tárgyalni. A walesi herceg eljegyzésre készül Kitzbühelben? Kitzbühel, február 14. Tegnap Kitzbühelbe érkezett Mária Krisztina infánsnő, Alfonz király leánya is s ezzel kapcsolatban a Sunday Expressben és a New York Héráidban olyan hírek jelentek meg, hogy a közeljövőben várható a walesi herceg eljegyzése az infánsnővel. Mária Krisztina 21 esztendős, magas, szőke, kék szemű, csinos, egyáltalában nem spanyol jelenség. A spanyol hercegnő megjelenése nagy feltűnést keltett a Kitzbühelben üdülő vendégek sorában, annál is inkább, mert már az első nap együtt síelt a walesi herceg az infánsnővel és mindjárt első este kétizben is együtt táncoltak. (23) — Nem, nem, valami büntetésben csak részesülnie kell. Az asszonyban valami keserű emlék támadhatott fel, mert most egyszerre hideg és zárkózott lett a pillantása. Egy pillanatig maga elé meredt, mintha nagyon komolyan törné a fejét valamin, aztán élénken fordult Wikenas felé. — Most azt a tangót játszók, amit nagyon szere’ek. Ha nincs ellenére... — Oh. bocsásson meg Méltóságod, hogy nem én kértem fel táncra. Az asszony gúnyos arccal mérte végig a fiút és Wikenas arca elvörösödött. Ebből a tekintetből azt olvashatta ki: Mióta kérhetnek parkett-táncosok táncra egy úri asszonyt. Wikenas az ajkába harapott és feltette, hogy többet egy szót sem szól. De belül a szive hangosan zakatolt. íme, egy hatalmas lépéssel került közelebb a céljához. Megismerte azt az asszonyt, akinek a házában őrzik az okiratot. Úgy érezte, hogy eljutott közvetlenül a célja elé és most csupán az ő magatartásán, ügyességén fordul meg a siker. A nő nagysec rüen táncolt, de a fiú is ipéltó partnere volt. Csakhamar általános figyelmet keltettek, úgyhogy Edit bosszankodva kénytelen volt abbahagyni a táncot. — Talán majd más alkalommal, amikor kevesebben lesznek. Visszaültek az asztalhoz. Még egy kis ideig társalogtak, azaz inkább csak a molett asz- szonyka meg Kollau vitte a szót. Edit hallgatásba .mélyedt, Wikenas meg tettetett nyugalommal ült a helyén. Egyszerre Edit asszony az órájára pillantott. — Már hét óra van és nyolckor az operában kell lennünk. Rollau, hivassa kérem a fizetőt. , A főpincér csakhamar ottállt asztaluknál és átnyújtotta Editnek a már előre előkészített számlát. Mielőtt azonban Edit fizethetett volna, Wikenas meg akarta előzni. A papirosért nyúlt és egy nagy bankjegyet vett elő. — Hagyja csak kérem, Munckendorf. Ez az én számláim, — mondta gőgösen az asz- szony. A főpincér négy százas bankjegyet adott vissza az ötszázasból. Amikor nagy hajbókolva otthagyta az asztalt, Edit hanyag mozdulattal egy százast tolt Wikenas elé. — Von Munckendorf, igazán köszönöm az élvezetes tangót, maga kitűnő táncos. Wikenas hanyag mozdulattal fogta kezébe a százast és hirtelen felipa ttánfva zsebgyujtó- ját, a lángot a bankjegy szélébe kapatta. Aztán kihúzta arany cigarettatárcáját, elővett egy aranyozott szopókáju cigarettakülöuleges- séget és a lobogó százassal rágyújtott. A közelükben tartózkodó p-imcér elhülve nézte a jelenetet. A kis molett azonban lelkesülten csapta össze a kezét. — Lássa, ez snájdig volt, von Munckendorf. Gratulálok! XVII. Befejezte a számát és ott ült öltözőjében, nagyokat lihegve, öltöztelője ha'.almas kendőt lengetett az arca előtt, hogy az izzadtságot felszikassza, ő meg citromot szopogatott és a ma délutáni különös találkozásra gondolt. Mégis csak a szerencse fia vagyok, állapította meg megelégedetten, hiszen első alkalommal útjába került az asszony, akivel feltétlenül meg kellett ismebtednie. Hogy ez sikerült, teljesen biztos volt a dolgában, fiatal volt és magabizó, tudott a nőkkel bánni és azt is észrevette, hogy Munckendorf maszkja megtette a magáét, magára irányította a szépasszony figyelmét. Azt a tekintetet, amelyet rá vetett, mikor asztalaik mellett elhaladt, lehetetlen volt félreismerni s azt a megbántott, sértődött magatartást is, amit az asszony mu- atott, amikor a fiú nem tudott visszaemlékezni régi találkozásukra, úgy kellett magyaráznia, hogy Munckendorf jelentett ennek az asz- szonynak -az életében valamit. Még pedig régmúlt napokban, amikor a gárdatiszt naplójában nem számolt be olyan kinos gondossággal életének minden epizódjáról. Gondolatban újból átszaladta a napló bejegyzéseit és egyszerre mintha világosság gyűlt vólina agyában, a homlokára ütött. — Persze, erre hamarabb is gondolhattam volna. Juni 1933. Karlsbad. Herrliches Wetter, fejne Damen, besonders elme Osteuropáerin. Most, hogy erre rájött, túláradó jókedve támadt s nyomban elhatározta, hogy az asz- szonüyal való találkozása alkalmával átveszi a támadó szerepét. Ki is kovácsolta a haditervet. Holnap reggel virágot küldet, száz szál rózsát, annyi szálat, ahány levaist lángra lobban tolt a cigaretta meggyújtásakor. A virág ócska és banális eszköz,.a férfi kezében, de mindig jól beválik. Visszaemlékezik múlt évi svájci üdülésére ott a szanatóriumban, ahol az összes szemrevaló hölgyeket virággal közelitette meg és egyetlenegy esetben sem érte visszautasítás. Wikenas tudta, hogy tiszttársai között az a vélemény alakult ki róla, hogy asszony- bol#nd és szoknya vadász, magában pedig mindig mosolygott azon, mennyire félreismerik legjobb barátai és munkatársai. Az ö pályáján gyakran volt szüksége asszonyi segítségre és hogy célját elérje, sokszor űzött csúf játékot nemes és gyöngéd érzelmekkel, sok könnyet, fakasztott, sok szivet meggyötört, de ő egyetlenegyszer sem veszítette el józanságát, tiszta feje egy pillanatra sem homályosodott eL Gyöngédséget mutatni, szerelmet hazudni akkor, mikor a szivében dermesztő közönyösség honolt, könnyen ment neki és most is úgy kovácsolgatta haditervét, mintha egy bon jelűit matematikai problémát kellene megoldania a legegyszerűbb redaikció eszközeivel. Arra ebben a pillanatban még nem is gondolt, hogy a hadműveletre hamarább sor kerülhet, mintsem ő sejtette. Az ügyelő lépett be öltözőjébe. — Munckendorf ur, a telefonhoz hívják, — jelentette. — Kicsoda? — Nem mondotta meg. Női hang. Munckendorf sietve ment ki a folyosóra, melynek egyik szögletében állott a telefon- fülke. Felvette a kagylót. — Von Munckendorf? — Igen. Én vagyok. És ott kicsoda? — Találja ki! — Edit asszony! — No lám, folyton ő jár az eszében. Tudja-e, hogy vérig vagyok sértve. Egész délután csak Editet bámulta, engem egyetlen érdeklődő pillantásra sem érdemesített. Mintha ott sem lettem volna. Hát mondja, úgy hiszi, hogy nekem megfelelő az elefánt szerep? ■— Oh, a világért sem. drága nagyságos asz- szonyom, maga egy elragadó, bájos teremtés. — De Edit még sokkal elragadóbb, bajosabb, ugy-e, ezt gondolja most. — Edit asszony a legtökéletesebb nő kivel találkoztam. — Tyüh, ez nagy sző. hiszen lehet a maga gyűjteményében vagy ezer női skalp. Nos. megvigasztalom, az Edit asszony megbízásából telefonálok. Editet bántja, hogy minden komoly ok nélkül olyan sértőleg viselkedett magával és ki szeretné engesztelni. Mondja, lehet magát megengesztelni? — Oh. én egy pillanatig sem nehezteltem rá. (Folytatása következik.) % 2 j iiiim vlovavi V . L I A M C R O O K c KÉMREGÉbJYE a min 10 mamim
