Prágai Magyar Hirlap, 1935. február (14. évfolyam, 27-50 / 3579-3602. szám)

1935-02-12 / 36. (3588.) szám

1935 február 12, kedd. t^gm-Mag^au-hi RLM> 3 Bukás előtt az angol kormány MacDonald megy - Uoyd George lön? Az angol kormány két súlyos veresége - Elégé* delien a konzervatív párt is és a munkáspárt is illik a kormány az uj törvényt kénytelen volt a konzervatív párt nyomására visszavonni. A* egész országban hatalmas tüntetések fogadták a kormánynak ezt a lépését. Meg kell emlite- ni, hogy az angol kormány már másodízben kényszerült kompromisszumot tenni a munka­nélküli segély kérdésében. Ez a kérdés egyébként is az angol kormány egyik legkíno­sabb kérdése, amely eddig is évi 5 millió font külön kiadással terhelte meg az állampénz­tárt. Az első kompromisszum, amelyet a kor­mány a munkáspártnak tett, amikor fölemelte a munkanélküli segélyt, elkeserítette a tory- kat; — a mostani kompromisszum pedig, amely a munkanélküli segély leszállításával akarta kiengesztelni a konzervatív pártot, a szakszervezetek és a munkáspárt körében kel­tett igen nagy elkeseredést Ezt a pszichológiai pillanatot használta ki, úgy látszik, Llyod George, hogy megindítsa döntő rohamát a nemzeti koncentráció kor­mánya ellen. Hogy Lloyd George akciója valószínűleg sikerrel fog járni, arra a londoni sajtó hangjából már következtetni lehet Anglia legtekintélyesebb publicistája, Garwin az „Observerben“ foglalkozik Lloyd George esélyeivel és annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a kormány várható rekon­strukciója esetén Lloyd George a jövő embere. Valószínűnek tartja Garwin azt is, hogy nem lehetetlen, hogy Lloyd George, — amennyi­ben híres reformprogramját nem szabja túl­ságosan messzemenő követelésekhez, — a nemzeti koncentráció kormányának élére kerül és egyszerűen átveszi MacDonald poszt­ját. Számolni kell azonban az egész kormány távozásával is s ebben az esetben egy tiszta konzervatív kabinet kerülne az ország élére. Garwin véleménye szerint egy ilyen kormány­nak az uj választási kampányban sokkal ked­vezőbb esélyei vannak, mint a jelenlegi nem­zeti kormánynak. Az „Observer“ cikkírójá­nak az a véleménye, hogy a küszöbönálló választások a nemzeti koncentráció kormányá­nak katasztrofális vereségével fognak vég- i ződni. Újból fellángolt a harc a kínai vörös csapatok és a kormány csapatok között Japán hajók szállítják a kinai katonákat a frontra megrohanják a várost. Az eddig beérkező jelenté­sek szerint mintegy kétezer főből álló felkelő csa­pat áll a város kapuja előtt. A mandzsu és japán hatóságok hadiállapotot rendeltek el. A kinai la­pok jelentése szerint a japán és mandzsu csapatok az utolsó három hónap leforgása alatt 137 hasonló felkelést fojtottak el. A japánok ellen harcoló fel­kelőknek számát 30.000-re teszik. A kinai lapok je­lentése szerint az utóbbi időben számos mandzsu csapat pártolt ót a felkelőkhöz. A japán Kvantung- hadsereg főparancsnoka döntő akcióra készül a fel­kelők ellen. lljabb szörnyű vasúti katasztrófa Oroszországban — 18 halott London, február 11. Az angol kormány küszöbön álló reorganizációjáról a tegnapi nap folyamán beavatott politikai körökben már egész komoly formában beszélnek. A kormányt mindenekelőtt az hozta válságos helyzetbe, hogy az elmúlt hetekben kétízben is súlyos vereség érte, amelyből kénytelen volt észrevenni, hogy az ország lakosságának nagyrésze nem támogatja már a kormány po­litikáját. Az egyik vereséget MacDonald kor­mánya Wavertree kerületben szenvedte, ahol a független konzervatív Randolf Churchill jelöltette magát a kormány hivatalos jelöltjé­vel és a Labour Party jelöltjével szemben, a választást nagy többséggel a Labour Party jelöltje nyerte meg. Ez a vereség azért is figyelemreméltó, mert a múlt választáson a konzervatív párt még hatalmas többséggel hozta be jelöltjét ebben a kerületben. A má­sodik vereség a kormányt az nj munkanélküli segély-törvénnyel kapcsolatban érte. Tudni­Tokió, február 11. Hivatalos jelentés szerint a kinai kormány azzal a kéréssel fordult a japán kor­mányhoz, hogy a japán hajók a Sárga folyón vál­lalják el kinai csapatok szállítását. A kiiM» kor­mány ugyanis a kommunisták által veszélyeztetett Szecsvan tartományba nagyszámú katonai csapatot irányított s ezeknek a továbbszállításáról nem tud kellőképpen gondoskodni. Hivatalos helyről szár­mazó értesülés szerint a japán külügyminiszter azonnal értesítette az összes japán hajóstársaságo­kat, hogy álljanak rendelkezésére a kinai csapatok parancsnokságának és tegyék lehetővé, hogy a ki­nai hadsereg minél előbb felvehesse a harcot az előrenyomuló kommunista csapatokkal. A felszólí­tásban, amelyet a japán külügyminiszter a hajós­társaságokhoz intézett, külön, hangsúlyozza, hogy el­várja a társaságoktól, hogy minden módon támo­gassák a kinai hadsereget. Shanghaii lapjelentések szerint a kinai vörös csapatok megkezdték előrenyomulásukat és Szecs­van tartomány déli részében számos fontos várost már meg is szálltak. A vörösök és a kormánycsapa­tok között tegnap óta heves harcok dúlnak. A kom­munisták egyelőre clőrenyomulóban vannak, az előcsapatok elérték már Szecsvan és Kveicsau ha­tárát és több várost újból elfoglaltak. Ezeknek a rárosoknak japán lakossága Csunkingba menekült, ahol egyelőre biztonságban van. Shangbai, február 11. A Sun-Pao cimtí lap jelen­tése szerint Mukden mellett nagyszámú felkelő csa­patok gyülekeznek és az a céljuk, hogy éjszaka — Benes miniszter előadása a tekintély­uralmi rendszerekről. Benes külügyminisz­ter szombat este előadást tartott Iglauban a demokráciáról és az autoritativ rezsimek- ről. A nemzetközi politikában figyelembe veendő rezsimek elemzése után arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy nálunk csakis a párttürelmességnek van helye és a pártok együttműködésének. A politikai demokrácia szükségképpen fejlődik szociális demokrá­ciává s a tervgazdálkodás révén gazdasági demokráciává is. Ha a demokrácia szembe­helyezkedik a politikai diktatúrával, úgy okvetlenül küzdenie kell a gazdasági dikta­túra ellen is. A pozitív és konstruktív nacio­nalizmus és hazafiasság kérdéseinek boncol­gatása után Benes az állam és a nemzet ka­tonai védekezésének szükségességét emelte ki. Moszkva, február 11. A Pravda jelenti Szara- tovból, hogy Karlan Sztroganov állomáson egy személyvonat összeütközött egy tehervonatiak Az összeütközés oly súlyos kimenetelű volt, hogy tizennyolc utas azonnal meghalt, kilencen pedig súlyosan megsebesültek. A szerencsétlenség a Rjazan—Ural vonalon történt. A katasztrófa után letartóztatták Karian Sztro­ganov állomásfőnökét, ezenkívül hét vasúti tiszt­viselőt. Az összeütközés következtében a két moz­dony és a vonatok kocsijai a felismerhetetlen- ségig szétroncsolódtak, két kocsit pedig tűz pusz­Isztambul, február 11. A tizenötödik nem­zetgyűlés választásai az egész országban a legnagyobb rendben folytak le és a néppárt, vagyis Törökország egyetlen politikai párt­jának teljes győzelmével végződtek. Külö­nösen ünnepélyes volt a választási küzde­lem lefolyása Isztambulban, A választás előestéjén az egész város fényárban úszott, valamennyi házon ott lengett az uj török mozgalom nemzeti zászlaja. A választások befejezését a néppárt impozáns bállal ünne­pelte meg. A megválasztott képviselők kö­titott el. Az eddigi vizsgálat eredménye szerint a letartóztatott tisztviselők súlyos mulasztása okozta a katasztrófát V onatosszeütközés Franciaországban Toulouse, Muhi ár 11. A TouJicwrae—Oarcruoui vo- nta-Lon MataJbiau állomásom egy motoros vonat be­lefutott egy tetoervomübau, kfeiklott é« felborult A vonat tizemmyolc utasa megsebesült, közöttük két gyemnek meglehetős súlyosan. zött 17 asszony éa 13 független képviseld is van. A mostani nemzetgyűlésnek 88 kép­viselővel több tagja van, mint a réginek. Érdekes, hogy most választottak első alka­lommal Törökországban nőket képviselővé. A tizenhárom független képviselő pedig a nemzeti kisebbségek soraiból került ki, amelyeknek az aj Törökországban most si­került első alkalommal parlamenti képvise­letet szerezniük. A kisebbségi képviselők között van két görög, egy spanyol zsidó és egy arméniai. Miitéli beavatkozások Itemorrhoidális (aranyér) bántalmaknál A Posterisan-nak idejében való alkalma­zása ma feleslegessé teszi a hemorrhoidális bántalmak műtéti kezelését. A hemorrhoidá- kat tudvalévőén a krónikus székrekedés, vérkeringési zavarok, főleg pedig a bélbak­tériumok okozzák. —■ A végbél nyálkahár­tyájának és a környező bőrnek kellemetlen gyulladását a legrövidebb utón szünteti meg a Posterisan, melyet a bélbaktériumokból nyert véd- és gyógyanyagokból állítanak elő. A Posterisant a bel- és külföld klini­káin és kórházaiban sikerrel alkalmazták. A Posterisan nagy sikert jelent az orvos- tudomány részére, mert általa elkerülhető a hemorrhoidák műtéti utón való eltávolí­tása. Minden gyógyszertárban kapható ke­nőcs és kúp alakjában, az előbbi viszketés és égés, az utóbbi belső hemorrhoidák ellen alkalmazandó. A magyar nemzeti párt gyűlése Kismányán Érsekújvár, február 11. Nagy érdeklődés mellett folyt le legutóbb a magyar nemzeti párt kismányai szervezetének taggyűlése, amelyen dr. Holota János nemzetgyűlési képviselő is résztvett. A gyűlésen megjelen­tek azok is, akik az utóbbi években más pártok felé orientálódtak s szép számmal képviselve volt a kismányai magyar mun­kásság is. Fekets Károly helyi elnök meg­nyitója után Holota képviselő másfélórás hatásos beszámolót mondott. A gyűlés Ha­lász Gyula körzeti párttitkár felszólalásá­val ért lelkes hangulatban véget. Csütörtökön vagy pénteken mondja el rádióbeszédét a magyar miniszterelnök Budapest, február 11. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) Gömbös Gyula magyar miniszterelnök, mint jelen­tettük, e héten beszédet mond a budapesti rádióban és annak során tájékoztatja a ma­gyar közvéleményt valamennyi időszerű bel- és külpolitikai kérdésről, valamint ál­talában Magyarország politikai helyzeté­ről. A beszédet előreláthatólag csütörtökön vagy pénteken este mondja el Gömbös. A közelebbi időpontot még nem határozták meg. : t::::::: t Aláírták a Saar-vidéhi vámegyezményt Róma, február 11. A német és a francia követ Rómában Mussolini jelenlétében alá­írták a Saar-vidéken érvénybeléptetendő vámegyezményt. Fau'haber érssk a német egységegyház ellen München, február 11. Fauilfaaber bíboros tegnap nagy feltűnést keltő prédikációt tar­tott, amelyben fölszólította a katolikusokat, hogy gyermekeiket továbbra is katolikus iskolába küldjék. A bíboros fölvetette a kér­dést, hogy az úgynevezett ném-et egységiskola, amely mellett a bajor nemzeti szocialisták olyan hévvel küzdenek, vájjon nem előszobá­ja-e a német úgynevezett egységegyháznak? A mai szakadék Németországban — mondta az érsek — nem a protestánsokat és a kato­likusokat választja el egymástól, hanem mind a két keresztény egyházat elválasztja az uj- .pogányságtól. A bíboros tiltakozott a kon korda t űm formá­lis megsértése ellen, amelyre az utóbbi idő­ben Bajorországban két ízben is sor került. Először, amikor a szülők gyűlését, ahol egy­háziak is szót akartak emelni az ifjúság ne­velése érdekében, betiltották, másodszor pe­dig akkor, amikor az egyháznak a gyermekek­hez és a szülőkhöz intézett levelét elkobozták. Faulhaber bíboros tiltakozó beszédének kü­lönös nyomatéket ad az a körülmény, hogy a beszédet a pápai nuncius is végighallgatta. A templom előtt hatalmas tömeg verődött össze, amely nemcsak az egyházi méltóságokat éltette, hanem Ruprecht volt bajor trón­örököst is, amikor távozott a miséről. Megválasztották az uj török nemzetgyűlést Először választottak női képviselőket Törökországban

Next

/
Thumbnails
Contents