Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)

1935-01-03 / 2. (3554.) szám

4

'prxgai-Ma<Aar-hirl3B

A mai Oroszország —

magyar szemmel

Egy magyar költő megfigyelései és tapasztalatai Szovjetoroszországban

Prága, január eleje. Az első magyar könyv, amely hitelesen, minden melléktekintet nélkül akarja bemutatni a magyar olvasóközönségnek a mai Oroszországot, most jelent meg a szlo- venezkói könyvpiacon. S talán nem egészen véletlen, hogy szerzője Illyés Gyula, a költő, tehát olyasvalaki, aki felülemelkedett bizonyos szempontokon, amelyeken felül kell emelkednie mindenkinek, aki a mai Oroszországról elfogulatlan képet akar adni, különösen olyan olvasóközönségnek, amelynek a mai Oroszországban uralkodó politikai rendszerről közvetlen keserű tapasztalatai vannak. Illyés igyekezett ennek a legfőbb követelménynek szívós tudatossággal megfelelni, 6 annak ellenére, hogy pársoros bevezetőjében bevallja, hogy nem látott mindent, — de amit látott, azt igyekezett tárgyilagos szemmel magábazárni — a könyvben több helyütt megáll és hosszan mintegy mentegeti magát hol jobb-, hol balfelé. Erre azt hisszük, 6emmi szüksége sincs, könyvének neon az a hibája, hogy itt vagy ott helyet adott bizonyosfajt.a irányzatosságnak, sokkal nagyobb baja a hitelesség szempontjából az, hogy a könyv túlságosan irodalmias, nem marad meg szigorúan a leirás korlátái között, hanem minduntalan beleavatkozik költői képzelőerejével a dolgokba, szinezi, alakítja, formálja és stilizálja azt, amit látott. Olyan szabályos szép párbeszédeket ir le néhol, amelyekről első szempillantásra észreveszi az olvasó, hogy inkább az iró intuícióját, mint az oroszországi állapotokat jellemzi. Egyébként ezt a hibát mintegy érdemül említi Illyés egyik kritikusa, akivel különben együtt tette meg az az oroszországi utat g aki maga is bevallja, hogy „a mintaszerű orosz üzemek** nagyrészét nem saját szemével látta, hanem Illyés könyvén keresztül „ismerte meg őket**. Ettől a műhibától eltekintve a könyv általában véve érdekes és egész sereg értékes, megismerésre- méltó dokumentumot tartalmaz. S e dokumentumok sorában nem áll utolsó helyen maga az a tény, hogy egy fiatal magyar költő mit tapasztal a mai Oroszországban?

Moszkvai impressziók

Az első impressziók nem a legjobbak. Mindjárt a határon jelentkeznek a komplikációk, amelyek — tekintetbe véve, hogy egy ország, ahol a világtörténelem leggigantikusabb szervezési kísérletével, egy egész birodalom gazdasági és társadalmi exisztenciájának átépítésével van elfoglalva 160 millió lélekből ezidő- szerint legalább 100, — nem 6ok jóval biztatnak a jövőre nézve sem.

Illyés ugyanis a charkovi irókongresszusra utazott ki Oroszországba, az írók szövetségének meghívására, — a határról nem tudtak tovább utazni, mert a jegy nem érkezett meg a határállomásra.

ahol a terv szerint már várni kellett volna a külföldi Írókra a vasútjegynek és a többi Isten-tudja miféle jegyeknek, amelyek nélkül Oroszországban nem lehet, egyebekről nem is szólva, még lélekzetet sem venni. Táviratvál- táe, várakozás, kis szorongó bizalmatlanság, végül mégis megérkezik egy nap múlva a jegy és a magyar költő elutazik Moszkvába. Moszkvában az állomáson senki nem várja, csomagjait elhelyezi a ruhatárban és elindul egy ismeretlen világváros zajgó áradatában. Első impresszióit a következőképen Írja le: „Mintha az Angyalföldön vagy a Mester-uccában jártam volna. Néha az ár összecsapott valakivel, ilyenkor megmutattam a cédulát vagy eldadogtam rövid kérdeznivalómat. így sodródtam végig egy széles sugárúton, szemkápráztató cirilbetüs cégtáblák alatt... Az egész utca fehér teniszcipőt viselt, mintha valami versenyre tolongott volna. Az úttesten az autók és zsúfolt villamosok vad iramban kerülgették egymást, a járda szélén itt-ott tanácstalanul parasztok hánykódtak, mint a hajóroncsok. Koldust is láttam. Láttam sorban állókat, pontosan tizenheten voltak, valami ujságbódé előtt várták a legújabb kiadást. Kamaszokat láttam, akik énekelve cigarettát kináltak, akár a magyar proletárdiktatúra alatt. Rokkantakat nem láttam, bár kerestem. Katonákat láttam, könnyű vászoncsizmában, teherautókon éneklő ifjúmunkásokat, asszonyokat karjukon csecsemőkkel*

Ezek az első impressziók Moszkvában, később se változik az alapkép, legfeljebb apró részleteket lát meg a 6zerző, majdnem jelentéktelen epizódokat jegyez fel, magáról a városról azonban nem tud olyan teljes képet adni, ami valamit a rejtett karakterisztikumok- ból is magába foglalna. Ez nagy kár, mert Moszkva, amint ezt nagyon helyesen állapítja meg maga a 6zerző is, ellentétben az oroszokkal, akik minduntalan arra figyelmeztetik, hogy „Moszkva még nem Oroszország** — valóban maga Oroszország, s nemcsak szimbolikusan az, hanem historiaian is.

Alapjában véve még ma is nomád város, amely állandó épülés, költözködés vagy pusztulás lázában izzik, mint maga az orosz élet.

Kár, hogy csak odavetett vonásokkal és színfoltokkal vetiti olvasói elé a szerző Moszkvát s nem nyúl bele abba az izgalmas történeti anyagba, amely ott fekszik lábai előtt. Néhány i sorban ugyan megemlékszik Moszkva történetéről — s igen találóan jegyzi fel, hogy „1713 óta, mióta Péter az ország székhelyét Péter- várra tette, Moszkva ha növekedett is, úgy növekedett, mint a burjánzó gaz. 1812-ben Napóleon bevonulásakor a város nagyrésze leégett s ami utána keletkezett, még az utóbbinál is vadabb bozóttá züllött az elhagyatott- ságban.** Most a szovjet megpróbálja ezt a szétzüllött vad bozótot rendbeszedni, de ugy- látszlk alig bir vele — mert a Bzerző leirása szerint a város kellősközepén ma ie olyan elviselhetetlen a kövezet, hogy

ha eső szaladt át a város felett, akkor a hatalmas gödrök megtelnek vízzel és a járókelők kénytelenek lehúzni a cipőjüket és mezítláb átgázolnak a hirtelen támadt tengereken.

Egészen modern blokkházak körül hatalmas szemétdombok és gazzal benőtt üres telkek tá- tonganak, a modern házak legnagyobb része nincs még bevakolva, — egy lelkes orosz bol- seviki vallomása szerint azért, mert „ilyen kispolgári csinositgatásokra most nincs jdő“. Mal- raux ismert francia iró, akivel Illyés Moszkvában összeakadt s akivel együttrójják az uccá- kat, igen költői formában magyarázza, hogy „Oroszországot egy kietlen, ősidők óta erjedő ingoványhoz lehetne hasonlítani** — s ez az ingovány, szerinte, most birkózik a kultúrával, de egyelőre még széles frontokon tartja magát a kultúrával szemben.

UK iMMifr 8, cWWttrMk.

Újévi üdvözlések Kassán

Kassa, január 2. (Kassai szerkesztőségünktől.) Ujeeztendő napján délelőtt 11 órakor az országos kereaztényszocialista párt népes küldöttsége kereste fsl Test Barna pépad prelátust, « pért helyi szervezetének elnökét, hogy a tradícióknak megfelelően ezidén is tolmácsolja előtte a párt jókívánságait Az üdvözlők szónoké Wirth Gyula kerületi pártigazgató volt, eki a páthivek nevében ragaszkodásának és szeretetének adott kifejezést s a prelá- tus munkájára Isten áldását kérte az ujesztendőben is. A római katolikus egyházközség nevében viszont dr. Radványi Géza, ez egyházközség elnöke tolmácsolta szerencsekivánságait. Tost Barna mindkét üdvözlésre meghatva válaszolt.

Ezután Tost László helyettes polgármestert kereste fel a lakásán a keresztényszocialista párt küldöttsége. Itt a párt nevében Wirth Gyula pártigaz. gató és dr. Littmann János ügyvéd, a keresztény munkásság nevében pedig Ványai István szakszervezeti titkár üdvözölték a helyettes-polgármestert, aki válaszában továbbra is mindnyájuk segítségét kérte az eredményes városházi munkához. Ványai István azonkívül külön üdvözölte még a párt névé-, ben dr. Kátra Kálmán kerületi főtitkárt, okinek nehéz és fontos munkájára Isten áldását kérte A küldöttség végül Wirth Gyula pártigazgatót keres te fel a lakásán 6 a párthivek nevében üdvözölte.

CSARSZKY PÜSPÖK ÜDVÖZLÉSE

Az ujesztendö alkalmából a kassai római katolikus egyházközség és az összes katolikus egyesületek képviseletében közel száztagú küldöttség kereste fel Csárszky József apostoli adminisztrá or- püspököt Tost Barna pápai prelát-us és dr. Radványi Géza vezetésével. A püspököt az eg>házköz- 1 ség szlovák hívei és a szlovák egyesületek nevében Murin Károly egyházközségi alelnök, a magyar hívek és a magyar egyesületek nevében dr. Radványi ' Géza, a cseh hívek nevében pedig dr. Volek Maxi- milián felsöbirósági tanácsos üdvözölte. A püspök mind a három szónoknak külön válaszolt és kijelentette, hogy j' atya módjára valamennyi hívének egyforma szeretettel viseli gondját nemzetiségre való tekintet nélkül. Azon reményének adott kifejezést, hogy az ujesztendö meghozza a köztársaságban több fontos katolikus probléma rendezését.

tagok, tanítók, nevelők, — ezek általában nyolcvan százalékát kapják annak, amit az első kategóriába tartozók kapnak. A harmadik rendű ellátás csak elvben van meg, a negyedik kategória pedig az elsőnél ia kedvezőbb, — ide tartoznak a főbb állami tisztviselők, a népbiztosok, osztályvezetők, tábornokok, gyár- és trösztvezetők és a főbb pártaLkalmazottak. Ide tartozik például Státin is, akinek 600 rubel fizetése van.

A proletáráli&m hívei mindenesetre vigyáznak arra, hogy „a forradalmi vonal** egyenes maradjon. A Nép vége felé úgy látszott már, hogy egy kis jólét önti el az országot, ekkor megijedtek. hogy ez a jólét feltámasztja a polgári osztályokat, tehát

a vonal érdekében letörték a jólétet.

Ugyanez történt akkor is, amikor a Mákokkal kel'ott leszámolni, sőt Illyés informátora szerirt a vonal még most sem elég egyenes és nem lehetetlen, hogy mindent újból elölről kell kezdeni. Azt megállapítja a szerző, hogy a legtöbb ember, akivel beszélt, valami megnevezhetetlen jövőrajongásban él,

fanatikusan optimisták, egész életük a jövőre van beállítva.

A mát igyekeznek loegyszerüsiteni — ez meglátszik minden olyan területen, amely a szorosan vett magánéletbe nyúlik. így például a szerelem ügyét 6ehol a világon nem egyszerűsítették le olyan kinosan, mint Oroszországban.

A házasságkötés, Illyés szerint, annyi, mint nálunk a bélyegvásárlás, — a válás még ennéi is kevesebb. Trockij és Kólón táj asszony a forradalom első időszakában programra tűzték a szerelem problémájának elintézését, Leninek azonban félrelökték ezt a problémát és kijelentették, hogy a szovjet számára ilyen probléma nincs. Hasonlóképpen le van egyszerűsítve a végletekig, sőt azon túl is az igazságszolgáltatás ügye. A tolvajokat általában enyhén büntetik, — feltéve, hogy nem valamelyik kollekti- vumoit lopta meg az illető, ezekkel szemben az elv ez: „Nincs kegyelem a munkásság meg- ráblólnak.** A többi tolvajokról áz a nézet, hogy tettük általában véve lázadásnak tekinthető a tulajdon ellen, amivel pedig, mint Ismeretes, maga az uralkodó rendszer is azonosítja magát.

Ezért aztán a lopás, különösen a zsebtolvajlás e eg gyakori. De a legszönryüibb helyzetben van a vallás, — az orosz szovjet urai ugyan azt mondják, hogy nem üldözik a vallást, — csak éppen nem hagyják élni. Néhány templomban még van istentisztelet. Moszkvában, de a leg- t:"l ’i templomban vagy vallásellenes múzeumot vagy mozit rendeztek be.

Regényes találkozás a magyarok rokonaival

oroszok egyik sajátságos erejéről, az asszimilációs tehetségről is beszéljen. S ebben a kérdésben, azt hiszem, igaza van. Illyés megemlékezik az oroszok páratlan családiasságáról: valakivel az uccán véletlenül összeverődik az ember, estére már meghívja családja körébe, két nap múlva már a családi perpatvarok és bizalmasságok központjában álk

Az oroszok nem ismernek Idegent,

s úgy látszik, állapítja meg a szerző, ez a tulajdonságuk tette — s nem hatalmi túlsúlyúk, kozákjaik és durva tábornokaik, — hogy annyi

népet tudtak úgyszólván minden ellenállás nélkül magukba olvasztani.

A szovjet kulisszái mögött

A mai orosz életről néhány karakterisztikus epizódot jegyez fel. Például igen tanulságos s ha kissé irodalmias tálalásban kapjuk is, tehát, nem egészen hiven azt, amit a szerző az egyik legnagyobb és legjobban felszerelt gyárüzemben látott, — mindenesetre figyelemre méltó. Az ,^Elsőszámú állami golyóscsapágy-gyárról** var, szó, ahol

tizenhatezer munkás dolgozik.

A gyárat állítólag a semmiből építették fel három évvel ezelőtt. Akkor megjelent a gyártelep helyén háromezer munkás és hozzálátott a szemét eltakarításához és barakok építéséhez.* így kezdődött. Erre a gyárra igen nagy szüksége volt a szovjetnek, mert golyóscsapágy nélkül egyetlen motort se tud önállóan elkészíteni, tehát háború esetén a legnagyobb bajok lettek volna a golyóscsapágy miatt. Énért keiett irtózatos költséggel és még irtózatosabb önfeláldozással felhúzni ezt a gyárat egy moszkvai szemétdombon. Ebben a gyárban található a szovjettá.rsadalom legelőkelőbb rétege, az úgynevezett rohamisták. Ezek elsőosztályu fizetést kapnak, de ez se túlsók. Egy ilyen rohamosztagos munkás, bevallása szerint, 380 rubelt keres havonta. Ennek öt százalékát adja lakásra;

lakása egy szobából, egy közös konyhából és fürdőszobából áll, a konyha és a fürdőszoba másik két munkáspárral közös. Egy cipő a hivatalos elosztó üzemeikben 15—20 rubel, egy ruha, amely a munkás saját bevallása szerint vacak, 80—100 rubel, egy ing, amely ugyancsak az ő véleménye szerint kitűnő, 7 rubel így él egy rohamista, tehát a szovjettársadalom legfelső rétege, — ezzel szemben a napszámos, az úgynevezett fekete munkás, havonta 100—150 rubelt keres mindössze. Egyébként öt kategóriába osztja a szovjet polgárait, aszerint, hogy milyen ellátásban részesülnek ... Az első kategóriába tartoznak a fizikai munkások, mérnökök, specialisták és a. kiváló tudósok, —- az ő fejadagjaik a legmagasabbak és a legolcsóbbak. Kenyérből például két foutot kapnak. A második kategóriáiba tartoznak a hivatalcokok, a nyugdíjasok, csaliádA kis könyv legmegkapóbb része, ámbár itt is erősön szóhoz jut ott az irodalmi stilizálás, tagadhatatlanul az, amelyben Illyés felfedezi az egyik moszkvai külvárosban a magyarok rokonait A felfedezés hosszas csavargás után körülbelül olyan külsőségek között történik, mintaihogy Géllért püspök a malmot hajtó leány dalában megtalálta azt a rejtett fonalat, amelyet annyi áldozatos törekvéssel hajszoltak azóta is Körö- si-Csoma Sándorok. Erre a szcenikai kuriózumra, amelyet ugylátszik mégiscsak túlságosan in- tuitivnak talált a szerző, maga is hivatkozik, mintegy mentegetőzve, de azért nem áll el tőle s megirja, hogy egy külvárosi munkáskliub ablakain kiszűrődő énekhang hogyan vezeti a magyarok távoli rokonai, a mordviirok közé? A szerző nagyon mulatságosan Írja le azt a riadt és 'lelkesítő fölfedezési vitát, amelyet szavak ki- cserélgetésével percek alatt bonyolítanak le, az igazolás, hogy valóban rokonok találtak itt egymásra, könnyen megy, hiszen a szavak, amelyeket a szerző találó megállapitásával — ezer év táv óságából kiabálnak egymásnak, valóban annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy nem lehet letagadni a közös eredetet. Nem is beszélve arról, hogy

Illyés, mintha valami sárközi faluban ülne atyafiai között, olyan tiszta dunántúli magyar fejeket lát ebben a moszkvai munkásklubban.

A rokonok után való kutatás közben egyébként néhány gyakorlati tapasztalatot is tett, többek között megtudta, hogy igen értékes és igen nagy népfajokat ma is orosz gúnynevükön ismer az európai, úgynevezett müveit közvélemény.

Például a cseremizt. Orosz gúnynevük volt a mariknak és a zűrjén a komiknak. Ki tudta Európában például, hogy áblban a nép tengerben. amely állítólag több mint 150 különböző népfajtát olvasztott alig néhány évszázad alatt össze, kik élnek saját nevük alatt s kik kaptak gúnynevet a hódítóktól? A magyarok rokonai, a derék mordvinok mindenesetre megörültek a távoli családtagnak és másnap már felkeresték szállodai szobájában, ahol, — a szerző, félek, túlozza kissé a rokonságot, — egészen jól elbeszélgettek: Illyés magyarul, ők mordvipul beszéltek. A beszélgetés később családi dolgokról, — mint például a vogul fejfák ügye, amelyet alaposan megbeszéltek a Illyés megnyugtatta a távoli rokonokat, hogy még az ö cagyapját is ilyen fejfák alá temették a Dunántúlon, — átkanyarodott aktuális kérdésekre, amiből veszekedés lett. A veszekedést a következő találó zűrjén közmondással zárták le: „Ne civódjatok, mint a testvérek.** Ez a közmondás is elárulja, hogy szokásaink néhány ezer év alatt alapjában véve nem sokat változtak.

A néptengerből fel-felbukkanó érdekes ősi problémák figyelmeztetik a szerzőt, hogy az