Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)

1935-01-13 / 11. (3563.) szám

1985 január 13, vasárnap. 17 Szjovenszkói magyar Hatolok a karrier utján... Zafhureczby Ede, a budapesti zeneművészeti főiskola tanára, beszél elindulásárúi és ragyogd pályafutásáról A nagy karriert befutott művészt édesanyja már születésekor muzsikusnak szánta ■ Nagysikerű hangversenyek a világ valamennyi számottévő koncertdobogóján ■ Február 12-én Kassán hangversenyezik Zathureczky Ede ‘— A P. M. H. eredeti riportja. —< Kassa, január 12. Ahogy Paxtereweki és Friedmann Ignác, úgy élnek ma a zenei köz­véleménybe!.', mmt a legjobb!. Gbopia-inberpre- tátorok, éppen úgy Zathureczky Edéről is át­megy lassan a köz tudatba, hogy kívüle alig van ma hegedűs, aki tökéletesebben tudná megszólaltatni a nagy orosz muzsikus Csaj- ikowszki zseniális lelkét. Arról a Zathureczky Edéről van kialakulófélben ez a megtisztelő vélemény, aki szintén innen indult él a tiszta levegőjű szilovenszkói ég alól és szinte tüne­ményes pályafutással érkezett él, egészen fia­talon, a budapesti Zeneművészeti Főiskola mesteriskolájának tanszékéig. Miután előbb az európai, majd a világhírnév rangjáig emel­kedett. Hogy mit jelent ma Hubay Jenő olda­lán a budapesti művészképzőn tanszéket kap­ni, csak az bírálhatja el a maga igazi értéké­ben, aki tudja egyúttal azt is, hogy Budapest egyre inkább előtérbe nyomul az európai zenei metropólisok ranglétráján, hogy Berlint már régen Legyőzte s Béccsel va­ló birkózáséiban szintén kezd már felülkere­kedni. A budapesti mesteriskola, Huibay Jenő­vel az élén, nagyon határozott formában szól ma már bele a nemzetközi zenei élet kialakulá­sába a fiatal müvészgeneráció nevelésével, melynek soraiban egyre szaporodik azoknak a száma, akik a tengerentúli tájakról keresik fel Hubay Jenő mesteriskoláját, öt esztendeje már, hogy itt tanít a fiatal Zathureczky Ede, mint Hubay Jenő önálló tanszékkel bíró he­lyettese, b egyszer majd talán az utóda is. A világ leg­nagyobb zenei pedagógusának oldalán dolgoz­ni az utódlás egyre kecsegtetőbb reményével, — ez á tény magától beszél. No igen, és Csaj- kcwszki. Zathureczky Ede ebben a vonatko­zásban is elérkezett már oda, hogy hangverseny-szerződéseiben külön kikötik a nagy orosz muzsikus kompozícióinak mü- sorravételét Ahogy ez a, Legutóbbi - óriási sikerű varsói hangversenyén is történt. És január 13-iki bé­csi koncertjének műsorát is jórészt Csajkow- ezki szerzeményei teszik ki. Szerződésének kö­telező kikötései szerint. A családi kor meghitt melegében.., A kassai családi kör meghitt, karácsonyi me­legében beszélgetek Zathureczky Edével, aki­hez több mint fél-évtizedes nagyon szoros ba­rátság fűz s aki. a himév nagy óceán járójáról mindig vissza-visszatér a nagyon kedves, kis kacsai vitorláéra: a családi kör összetartó, őszinte melegébe, amely elindította. Minden na­gyobb ürnep, minden vakáció alkalmával fel­tűnik a kassai uccáikon Zathureczky Ede alak­ja, újabban pedig kis Tátra-autója, pedig téli szabadságát tölthetné akár a Riviérán,, a nya­rat meg a Sammeringen. De nagy művészi kva­litásai mellett éppen ez a legnagyobb emberi értéke Zathureczky Edének, hogy a Riviéra és a Semmering helyet megelégszik Kassával: a kassai otthon egyszerű, őszinte melegévéi és ezzel dokumentálja egyúttal azt is, hogy díszes pozíciójában sem szűnt meg szloven- szkóinak lenni. A művészetén kívül ezt szeretem a legjobban Zathureczky Edében: ezt az őszinte, egyszerű, emberi arcot. A 6zoba egyik sarkában hatalmas karácsony­fa áll s ez a csillogó, szép szimbólum adja meg a színét egész beszélgetésünknek. Vacso­ra után hegedűjét veszi kezébe Zathureczky Ede s édesanyja zongorakiséretével néhány régi olasz szór áfát játszik. Majd a zongorához ül és pompás melódiák hangzanak fel ujjai alól. — Ez pedig a saját szerzeményem volt, — mondja a melódiák befejeztével. Van már be­lőlük vagy huszonöt, az egyiket elő is adták Hollandiában... — Interjú-kezdésnek szép volt ez, de most beszé’j magadról tovább, — és azzal máris pa­pírt, ceruzát veszek élő, mert bár nagyon rit­kán csinálom, mert nem szeretem, most: szó- szerint jegyzem minden szavát., hogy egyik se kallódjék el és hogy már a nyers 'kézirabból tudja kontrollálni, miket mondott az újság­írónak. De nemcsak ő, hanem az édesanyja is, mert Zathureczky Ede még ma sem ad interjút anélkül, ha otthon van, hogy a mondaniva­lóit ne közölje az édesanyjával Ebből ' azután, mint alább kitűnik, gomboetü- fejnyi kis véleményeltérés is mutatkozott a család és az interjúvoló újságíró között... — Hát ha muszáj, akkor írjad, — felelte megadással Zathureczky Ede és a következő percben meg is indult már az újságíró ceruzá­ja, hogy papiroldalakat szántson tele a kassai származású fiatal művész karrierjének törté­netével ... „A muzsika számomra az egyedüli megnyilatkozási forma..." — Csodálatos, — kezdi el Zathureczky Ede,- o,- egy mtivészlelkü anyának a vágya és akarata mennyire befolyással lehet egy serdülő em­beréletre, a^oigy azt az én esetem is bizonyltja. Néze­tem, az, hogy nemcsak a tehetség es a művészi fajiam átöröklése a fontos,, hanem a környe­zet is, hiszen hány tehetséges ember van, aki­ket éppen a meg nem —^ümyezct tesz le­im tétlenné és terméketlerné. Én, — hála Isten­nek, — jó környezetbe születtem bele, mert a szüleim mindig zenerajongók voltak, fő­leg pedig az édesanyám, akit a sors szintén magasfoku zenei tehetséggel áldott meg és csak a mostoha körülményeken múlott, hogy nem lett énekesnővé vagy zongoraművész­nővé. Jjilemző édesanyám mentalitására, hogy már a születésemkor muzsikusnak szánt és ez a vágy olyan erősen élt benne, hogy a csecsemő- fia bölcsőjébe — kottákat rakott... —• Bár jól tudjuk, 'hogy ezek az anyai szeretettől -Sü­tött cselekedetek nagyon kedvesek, de hatás­talanok, annál nagyobb örömmel tölt el tehát, hogy édesanyám vágyakozása sosem jelentett számomra pressziót vagy erőszakos beavat­kozást életem kialakulásába, hiszen ilyen, dolgokat úgysem lehet eredménye­sen erőszakolni. Ellenkezőleg: a muzsika kez­dettől fogva az egyetlen, kizárólagos megnyi­latkozási formát jelentette a részemre. — Hatéves korámban vettem kezembe a he­gedűt először s hétéves koromban Tescheniben, ahol akkor édesapám a Kassa-odenbeagi vasait üzletvezetőségének tisztviselője volt, már nö­vendékhangversenyen szerepeltem. Állítólag si­kerrel. Tízesztendős voltam, amikor Kassára helyezték át édesapámat s itt még három éven keresztül folytattam hegedüta- nulmáuyaimat. Persze: tanárommal együtt „ettük" _a kottá­kat, mérföldes csizmáikkal ugortunk át az egyik nehéz műről a másikra s azt hittük, hogy mindez nagyon jól van. Mindaddig, amíg tizenhároméves koromban nem kerültem Hu­bay Jenő elé, aki meghaEgatta játékomat és rögtön úgy nyilatkozott, hogy rendkiviili tehetséget lát bennem, de egészen más irány­ban kell továbbhaladnom. Tulajdonképpeni komoly zenei stúdiumom ak­kor kezdődött. Kemény évek következtek és bizony mondhatom: ne vegyen a kezébe hegdüt olyan ember, aki nem tudja meghozni a muzsika érdekében szükséges nagy áldozatokat. Ezek az áldozatok a diákévek sok hangulatá­tól fosztják meg az embert és néha nagyon komoly lelkiharcokat idéznek fel. Amíg más gye rmek a futball téren tölthette például sza­badidejét s kedvére rúghatta a Labdát, addig a müvésznövendéknek otthon órákig ■kellett skáláznia. (Itt legyen szabad megjegyeznem, hogy a skálázás, az ujjgyakorlatok, a futamok­nak. ezerszeres, léleknélküli ismétlése nem tar­tóz^-- az élvezetes do’gok közé.- Bármennyire is fontosak ezek. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy — hazudik, vagy — sajnálatraméltó lelkivilággal bir.) Hubay nagy egyénisége és szuggesztivitása vezetett engem tehát a helyes irányba. Bizony, nem gondoltam volna akkor, hogy rövid né­hány esztendő múlva a helyettese és asszisz­tense .leszek mesteriskoláján. A művészi okle­vélpályázat alkalmával meghallgatott egy imp­resszárió, aki rögtön egy olaszországi hang­verseny körútra szerződtetett. Ezt azonban még megelőzte egy önálló budapesti hangverse­nyem, melyen az Operaház zenekara kisért Hubay személyes vezényletével. Első olasz- országi utamon negyvenhárom hangversenyt adtam olyan eredménnyel, hogy azóta ezt a körutat négy­szer ismételtem meg s eddig százhatvankilenc olaszországi hangversenyre tekinthetek visz- sza. Az olasz publikum mindenütt tüntető szeretet­tel fogadott s az egyik velencei koncertem után a lelkesedés lázában megvárt a Tbeatro Fenice müvéezbejárója előtt. Egy fiatalember kikapta kezemből a hegedűmet, a tömeg a Szent Márk-térre hömpölygőt*. velem, ahol a Campanille alatt kezembe nyomták a hegedűt s ujaibb ráaadáso'kat követeltek. Nem volt mit tenném és ott, a holdvilágos olasz ég alatt még számtalan ráadással voltam kénytelen megköszönni a publikum határtalan lelkesedését. Másnap megismételtem a hangversenyt . és ugyanez a jelenet is megismétlődött volna, ha a velencei német, konzul, áld jóismerősöm volt, egy motorcsónakon nem szöktetett volna meg a Grand Canalén. És még számtalanszor meg­tekint Olaszországban azután az is, hogy a közönség a szállodámig kisért és követel­te, hogy szobám erkélyéről muzsikáljak. — Milyen ellentétes ezzel példáiul a holland publikum vérmérséklete, amely bűnnek tartaná, ha egy haugversenymü egyes tételei között valaki tapsolni merne. Sosem felejtem el, amikor egyizben Hágában Beethoven hegedűversenyét játszottam zene­kari kísérettel, az első tétel után mégis fel- zugé tapsra a dirigens hozzámfordult és azt mondotta: —■ Das hab idh‘ nooh ndóh't gebört Az első pillanatban nem értettem, mire cé­loz. Szinte zavartan kérdeztem, hogy talán a tempókra vonatkozólag van valami megjegy­zése. Mire lakonikusan vágta vissza: — Ach, nein... Es war wuriderschön...! Aber naeh dem ersten Satz in Holland zu aplaudieren... ? Na, so was.... ? ! A kassai Sziávia-kávéház prímhegedüse •.. — Az első olaszországi turnémra következő esztendőben ■ Becsben hangversenyeztem két­szer is. Egyszer egy önálló estén, másodszor pedig a bécsi filharmóniával, melyet ez al­kalommal maga Hubay vezényelt. Ezen az utóbbi hangversenyen jelen volt egy holland dirigens, aki rögtön Holland in részére szer­ződtetett. Hollandiában js négy hamgversenykőrutat abszolváltam. Legszebb emlékeim közé so­rolom ezek közül a Mengelberg világhírű, amsterdami filharmonikus zenekarával va­ló szereplésemet. Egyik berlini hangversenyen ismerkedtem meg azután a legnagyobb amerikai koncert- rendezővel, Adams-sal, aki a kővetkező sze­zonra Amerika részére kötött le. Észiakameri- kában közel félesztendeig hangversenyeztem, egyedül Newyorkban öt hangversenyem volt. Kettő közülük a newyorki filharmonikusok­kal, akiket Brúnó Walter vezényelt. Beutaz­tam egész Észaikamerikát és a következő idényre szóló szerződéssel a zsebemben tér­tem vissza Európába. Minden számításomat keresztülhúzta azonban a közbejött katonai szolgálatom. Kassán katonáskodtam egy fél­esztendeig s ezt a fél esztendőt a katonáin e karban töl­töttem el. A helyzet komikuma úgy hozta magával, hogy anvig az előző esztendőben Északameri- kában hangversenyeztem, ebben a „szezon­ban" a kassai Szlávia-kávéházban, a katona- zenekar primthegedüsekéat, vidám krupiék­kal ée valcerekkel „szórakoztattam" a vacso­ra utáni feketéző publikumot. . „Sikerem" azonban itt is volt... Hubay Jenő oldalán — Katonai szolgálatom leteltével egy hol­landiai turném előtt átutazóban lévén. Buda-* pesten meglátogattam mesteremet, Hubay Je­nőt, aki azzal a kérdéssel fordult hozzám, vaj-' jón vállalkoznék-e arra, hogy őt mesteriskolá- jában helyettesítsem s nagy munkájában se­gítségére legyek. . Elképzelhető, milyen boldogan fogadtam meg­tisztelő ajánlatát, hiszen nem kevesebbről volt szó, minthogy' a világ legnagyobb zenepedagógusának ol­dalán működhessem. Azóta öt teljes esztendő telt el. Gyakran jár­tam be magam is a nagy Mester óráira, hogy szellemét, pedagógiai művészetét teljesen ma­gamba szívjam. Két esztendő óta önálló tanszékem is van a budapesti Zeneművészeti Főiskolán és bizonyosra veszem, hogy növendékeim kö­zül néhányam nagy jövő előtt állanak, öt esz­tendő óta szakadatlanul dolgozom, még nyá­ron is és nagy Mesteremre, Hubay Jenőre, a legnagyobb hálával és szeretettel gondolok mindig. Az idei hangverseny-program — Legutóbbi varsói sikeredről szeretnék halaní valamit, — szakítom meg a szobában. flel és alásétáiö Zathureczky Edét. — Varsóban december 19-én játszottam a® ottani filharmonikusokkal és bár ilyenkor nincsen szokásban a ráadás, a szűnni nem akaró tapsok törvényt bontottak, úgyhogy zongorát kellet kiguritani a pódiumra és valósággal egy újabb koncertet kellett le­játszanom. A sok ráadás közül kettőt még á rádió is köz­veti tett. A hangverseny szüneteiben a mű- vésaszobáíbam felkeresett egy volt tanítvá­nyom, aki elnyerte már a művészi oklevelet és hegedűjét álla alá szorítva újabb haladá­sát mutatta be előttem. Kívüle még két ottani müvésanöve-ndék keresett fej, — az egyik a híres Auer Lipót tanítványa, — akik szintén játszottak előttem, mert nálam akarják folytatni tanulmányaikat. — Ebben a szezonban január 13-án Becsben játszom zenekari kísérettel. Ugyancsak janu­árban játszom Budapesten is egy hangverseny-filmen, melyet Bolváry Géza rendez s amelyen Hubay Jenőnek egyik művét ját­szom el az operaház zenekarának kíséretével s az illusztris szerző személyes vezényletével. Januárban még budapesti rádiőhangversenyt is adok. Február 12-én Kassán játszom az újonnan, alakult kassai filharmonikus zenekarral, melyet Holeosek Frigyes igazgató fog vezé­nyelni. Még februárban Bartók Bélával együt­tesein romániai szonátaturnéna indulok é majd minden erdélyi városiban is adunk hang­versenyt, tavasszal pedig ismét egy olaszországi körút következik. — Igaz, meg kell még említenem, hogy a ta­valyi hangversenyeirn közül az jelentette szár mámra a legszebb élményt, melyet a buda­pesti filharmónia bérleti estjén, az Opera­háziban adtam Dchnányi Ernő vezényletével. ... Az interjú itt véget ér- És most követ­kezik az említett, kis véleményeltérés a csa­lád és az interjúvoló újságíró között Zathu­reczky Ede édesanyja, akinél megértőbb, kedvesebb édesanyát valóban keresni kell, nem akarta, hogy az a bizonyos kották istória bennem áradjon a beszélgetésben... Mert, — ! ahogy mondotta, _ nem akar ,,babonás szín­ben" szerepelni a nyilvánosság előtt És mert minden újságíróban két ember él: — az em­ber és az újságíró, ebben az esetben is két vélemény került bennem szembe egymással. Az ember azt mondotta: igaza van az édes­anyának; az újságíró viszont azon a vélemé­nyen volt, hogy egy ilyen kedves, • őszinte, anyai gesztus nem maradhat ki a cikkből. A két vélemény harcában véoül is, mint a leg­többször. — az újságíró*győzött... — Amiért j most bűnbánóan bocsánatot kór: • KELEMBERI SÁNDOR.

Next

/
Thumbnails
Contents