Prágai Magyar Hirlap, 1934. szeptember (13. évfolyam, 199-216 / 3530-3547. szám)

1934-09-06 / 203. (3534.) szám

TMGMV'^GÍAR.HIRL® 19E4 szeptember 6, csütörtök'. £Mc^cdás a pA4umi~{/iitMa*v A viareggiói nap hevesen bokázik a tenger hat­szoros hullámverésén s fénybe öltözteti a hatalmas pálmákat. A piniaerdök duhaj széltől félrecsapott koronái öreg bohémek ritkás hajára emlékeztet­nek. Hetek óta szín, illat és fényben tobzódunk. Bő, mossicano pizsamám — melyet jobban szeretek a kis, csiszlikes etrandnadrágoknál — torz árnyékot ken a vakítóan fehér útra. Ijedten nézek bele egy kirakat tükrébe: normális formák, nincs semmi baj — mondom és sértődötten rátaposok az árnyékom­ra. Négy éve. hogy itt nyaraltunk a fiammal. Megha­tódva állok meg o Hotel Tirreno strandjánál, hol lázas gyorsasággal oktattam ki fiamat a homokvár harcoknál elengedhetetlenül szükséges vezénysza­vakra. Végigjárom a strandrészt s csendesen alkudo­zom magammal. Nincs sok időnk, útitervünk alapján rövidesen el kell száguldón unk. A fürdés viszont egyenesen áldás lenne. Bevallom, tisztasági okok­ból is, mert a hajnali, induláselőtti mosdásról jobb nem beszélni. Kikeresek egy távolabbi, aránylag csendesebb helyet s diszkréten kipakolom szappa­nomat, mely a sós vízben sehogy sem akar habzani. Felfrissülve fekszem ki a selymes homokra, mely finomabb a Ládáénál. Széttárt ujjaimon keresztül szürögetem, pergetem, csak úgy, magától értető-, döen, mint milliomos asszonyok az igazgyöngyöt. Rápöttyentek pár csillogó szemet a nyakamra is. Lepereg. Jó, krízis, gyöngyi fenség, gond, mit le­het tenni? Négerfekete Ámorok croccantit, mentát szopogat­va hemperegnek körülöttünk. Osztrigaárusok jéggel bélelt rézkosaraikból fi­renzei fayancetányérokra loccsantják a citromban ázó ínyenc falatokat. Gyanútlan kezdők, fölényes gőggel nyeldesik a forróságban oly kevés élvezettel járó, de gyomormérgezésre feltétlenül ajánlatos cse­megét. Virágtenger a bicegő öreg nénike karján. A leg- smucigabb gavallér is rózsákkal boríthatja el sze­relmét — pár liráért. 4* Ebéd előtt, egy weekendházíhoz hasonló bár tü­zelő pultja mellett, torkunk sós szárazságát gyújtón pirosszinü, keserű „americano“-val öntözzük meg. Utána a titokban már nagyon utált, de ‘be nem vallott Spagheti alla Bolognese. Ezek a paradi­csomos s húsos spaghettiszálak vörös fonálként hú­zódnak végig expedíciónk hol rögös, hol sima ut­jain. Mülelkesedéssel csavargatjuk villánkra a vég­nélküli tésztanyulványokat. Rendszerint akkor, mi­kor egy kis számadás után spórolásra határozzuk el magunkat. Viareggio nagyon sokat fejlődött négy év óta. Amúgy is impozánsan hosszú strandjának határai messze kitolódtak. Nagy gyereknyaraltatási akció a fürdő perifériáján. Egyik legcsodálatosabb para­dicsoma a gyerekeknek a Fiat gyár palotája. Három emeletes, hosszú palotájának közepén egy 15 emele­tes, hatalmas torony. Állami segítséggel itt helye­zik el a szegény, vézna gyerekek légióját. Sok vá­ros van itt képviselve egy-egy villával, de amit a Fiat produkált, az amerikai méretű. özönlik a tenger felé a sok egyenruhás gyerek. Háttérben a hegyek mint komoly felügyelők szigo­rúan vigyáznak s megfenyegetik a rakoncátlan tengert. 4* ... El, ebből a színes forgatagból, ahol a tünte­tőén „demokrata** Bourbon hercegnő sem számit már szenzációnak. Valami erőe ellenhatásra vá­gyom. Gázt adunk kis kocsinknak s kirándulunk a négy kilométer távolságra fekvő Tőrre dél Lú­godra. PUCCINI-VILLA. Emeletes, kis előkertes nyaraló. Szerény külse­jéről már messziről megismerem. Ide zarándokolok újból. Ha nem olvasná rajta az ember az emléktáb­lát, biztosan ügyet sem vetne rá. Itt is változás történt. Az autóparkirozás már pénzibe kerül. Négy év előtt úgy surrant be ide az ember, mint bizalmas jóbarát. Most pezsgő elevenség köröskörül. Autók, motor­biciklik. Fáj egy kicsit ez a lárma. Van valami sze­mérmetlen kíváncsiság a kapu előtt várakozó ve­gyes társaság szemében. Az intimitásokban való turkálóé türelmetlensége kirajzolódik arcukra. Puccini sokat vádolt verizmusa most már tény­leg igazoltnak látszik. Az őr megszokott frázisaival kalauzol minket az egyszerű verandán át a dolgozószobába, mely előtt egy fogadószoba fürdik a beszökő napfényben. Egy játékos sugár megtörik Puccini mosolygós halotti­maszkján. Kis piros-bársonyos v\ 'g6zekrényben fe­hérük végtelenül szimpatikus sz'-p feje. Kandalló­ja előtt puha, kényelmes székek. Tele van friss vi­rággal ez egész szoba. Egy ismeretlen bécsi hölgy francia levelén száraz babérkoszorucska. Alázatos ragaszkodással kéri a családot, hogy helyezzék a mester asztalára. Különben sok szózadeleji Ízléste­len csecsebecse, polgá/i jólét, mübarokk s renge­teg fénykép. Az utolsók közt Lehár és Jeritza de­dikált képe: — a Maestronak. Az olaszok privát múzeumainak otthonos meleg­sége — minden úgy maradl^niint életében volt. . . . — módszer sohasem téveszti el a hatását. A dolgozószobában szemüveg, félig leégett, gyer­tya mefftapogatJható közelsége, a mindennapos használati tárgyak látszólagos rendetlensége, mind, mind a szomszéd szoba ajtajára szegzi pillantásun­kat, azzal a természetes érzéssel, hogy a Maestro minden pillanatban beléphet és megdorgálhat min­ket. Rengeteg levél. Egy berámázott, gratuláló táv­irat Mass emettől. Levelek Edisontól és sok más köz­életi hírességtől. Kéziratok. Feltűnik, hogy nem is zongora, csak egy kis fe­kete pianinó szerénykedik a forgatható székkel el­látott Íróasztal közelében. Félénken, szivdobogva kopogtatom ki futtábom a zongorán kedvenc ope­rám, Butterfly „Un beldi vedremo*‘-ját. De jogo­san csendre intenek. Belépünk a következő helyiségbe. Dermedten lát ják társaim, hogy egy fekete-fehérmárványos, kis mauzóleumban vagyunk. Az örökmécses misztikusan világítja meg a csodálatos szépségű márványre­liefeket, a carrarai remekmű s az egész kis kápol­na Valii és Maratni mesterek alkotása. A pianinó- nak vélt zongora fele ide van beépitve s alatta nyugszik Puccini s felesége, Elvira, a luccai szép­ség. A mester 1858 december 22. született Lucád­ban s meghalt 1924 november 29. Brüsszelben. Ide csak két évvel később hozták. Felesége 1939-ban halt meg. Gyermekeik, egy mérnök fia, és férjezett leánya kegyelettel diezitik s tartják rendben ezt a kis villát. Mérnök fia most egy éve nősült meg és leányának már gyermekei vannak, kiket négy év előtt gyakran láttunk a strandon. Mussolini koszorúja s gyönyörű virágok díszítik az oltárt, hol minden hónap 29-én misét mondanak az elhunyt művész és neje lelkiüdvéért. Oly borzalmasan erős a kontraszt a viareggiói hajsza s a lakásba épített sir közt, hogy megdöb­benti az embert. Terv, cél, csalódás, siker s maga az egész viaskodó élet majdnem céltalannak lát­szik az egyénre nézve. Profitálni, a munka, az al­kotás gyönyörűségén kívül egy művésznél — csak az örökösök, a publikum profitál. Hírért, dicsőség­ért b az úgynevezett földi halhatatlanságért nagyon nagy árat kell sokszor előre fizetni. . . . Valahogy úgy képzeltem, mikor először jöt­tem ide, hogy a kert végébein, ciprusok közt lesz Puccini sírboltja. Ott, ahol egy hegymászó turista elasztikus bronzalakja kapaszkodik a márvány­hegyre. Tehát Puccini, a luccai Angeloni s a milánói kon­zervatórium híres mestereinek: Ponchielli és Baz- zininek tanítványa, « legméltóbb helyen, alkotásai­nak fészkében alussza örök álmát. Sikerei után mindig idemenekült dolgozni, mert zavarta a luccai és a viareggiói lárma. Pedig akkor még nem tizedelte meg e harmonikus csendet a kö­zeli tavon elhelyezett vizirepülőgépek állomásának lármája. És itt talált, sokat keresett menedéket Bi­zet, Massenet, Debussy lenyűgöző hatásaitól is. Eb­ben a százszázalékosan olasz miliőben legfeljebb Verdi nagyszerűen bevált, hamisítatlan ola.szságá- nak külső kereteit szívhatta magába. Itt le kellett fosztania minden zavaró, idegen elemnek. Ez a környezet érthetővé teszi az ő eltolódását, az igazi élettel, mindennapi értelemben véve elveszített kapcsolatát, dacára a verizmus vádjának. Operáinak melódiái kakofonikusan kavarognak bennem, mikor koporsójától pár lépésnyi távolság­ra fekvő vadászszobájába nyitunk. Sáros csizmák, fegyverek, vadásztrofeáik, fényképek szanaszét a kis szobában. Van valami kisfiús „csakazértis** ebben a tüntető rendetlenségben. önkénytelenül eszembe jut 1884-ben anyjához irt milánói levele, amelyben kedvesen pumpolja meg a családot. Kell a pénz kópiákra. Egyelőre kétszáz lira. Bocsánatot kér, a régi elkopott men­tegetőzéssel, hogy hát nem Írhatott a Cara Mam­iimnak sem, mert nagyon el volt foglalva . . . Első tanítójának: atyjának hatása alatt irt vizsga­darabja, a Capriccio Sinfonicotól a befejezetlen Tu- randot-ig — melyet Alfano fináléja megfosztott ere­deti varázsától, erejétől — felfelé ível Puccini tü­neményes muzikalitása. Itt zsong, itt muzsikál a kertben a sok színes melódia. 4» A tilalom ellenére letépek egy kis babérágat búcsúzóul. . . . Sofőrünk türelmetlenül tülköl és egy nagy csoportnak magyarázza szenzációs olaszsággal, hogy gépünk nem víz, de léghűtéses. Mire a kívánt cso­dálkozás tetőfokát éri, mi halkan el is robogunk. MAG VAR KATÓ. EMBER ÉS VILÁG Irta: Kosztolányi Dezső Viszonylagosság Aki ma él, a dolgok viszonylagosságából állandó leckét kap. Mást se kell tennünk, mint egyszer rádió elé ülni. Esik az eső, — halljuk itt, — süt a nap — halljuk ott, — hóvihar tombol — jelenti a bemondó egy helyszíni közvetítés alkalmá­ból, mi pedig elsötétített szobánkban ingujjra vetkőzve verejtékezünk. A pontos idő hat óra — öt óra — hét óra — kilenc óra. Nekünk kézzelfoghatóan bebizonyították, hogy tér és idő csakugyan szemléleti forma és minden fölöttébb viszonylagos. Mégis alig van elfogultabb kor, mint a mai. Fürdőt névsor Itt vannak valamennyien, ők, akik nélkül el sem tudnám képzelni fürdőinket: a sápadt leány, akit délelőtt a gyógyterem lehangolt zongoráján ábrándozik, a fehérhaju, karakán öreg ur, aki hajnalig táncol s állandóan azt hirdeti, hogy öreg­ember nem vén ember, a kisfiú, aki a zenészeknek csöndesen veri az ütemet, a kislány, aki bi-ce-boca lábacskáival, ide-oda penderülve ballettet táncol, a világszép asszony, aki ha csakugyan olyan szép volna, amilyennek képzeli magát, a milói Vénusz leköszönne rangjáról-citnéről, arcát a még megmaradt félkarjával eltakarva keser­vesen sírna, aztán öngyilkosságot követne el, az a nő, aki nagyon nem szereti az urát s költséget és fáradtságot nem kímélve tüntet ezzel szárazon és vizen, az a nő, aki nagyon szereti az urát s min­den hűtlensége annyi, hogy olykor a rámájára hajolva egy árvácskát hímez, vagy az égre pil­lant egy kis elfojtott sóhajával, a vidéki kisiparos, aki mereven karonfogja kontyos, termetes élete párját, — amit kü­lönben sohase tesz. — abban a hitben, hogy ilyen környezetben ez fölöttébb korszerű és divatos, a világfias, göndör gyógyszerész, a sovány, szolid pap, aki az erdőben breviá­riumát olvassa s a kövér, pirospozsgás pap, aki úgy hahotázik. hogy a hegyek visszhangoz­zák s közben a hasukat fogják röihögtükben, az ötéves cigányprímás, aki már ember- emlékezet óta nem öregszik, a füstös kis ar-, cával, a hosszú, fekete nadrágjával, a hamis cincogásával, a lesült fiatalember, a fürdő tiszteletbeli sze- recsene, aki közöttünk határozottan a legfe­ketébb, a hervadó tanítónő, aki lelkesül minden szé­pért, jóért, nemesért, a gyermekeknek arról beszél, hogy sok tejet igyanak, ne kínozzák szüleiket és az ál latokat, alkonyattal egyedül csónakázik a tavon, verseket ír egy divatlap­ba s van egy regénye is kéziratban, az az asszony, aki mindig teljesen felöltöz­ve, fűzőben, kalapban járkál, bármily rekkenő is a hőség, mert elvei vannak, az az asszony, aki mindig pongyolában, fé­lig meztelenül járkál, bármennyire szakad is az eső és villámlik, mert szintén elvei vannak, a bűvész, aki a nyaralók közé a csodák és határtalan lehetőségek kissé fakó és szegényes ábrándját hozza gyors ripacs-mozdnlataival, hosszú koplalásoktól megélesült tekintetével és hibásan ejtett nemzetközi szavaival, a néniké, aki múlt századi ruhájában tűnik föl, fülében aranylencse fülbevaló, a szépségverseny idei és tavalyi győztese együtt, zavartalan barátságban, a parasztasszonyok, akik fekete szoknyát, fekete kötényt, fekete fejkendőt viselnek e a piacról a sétautra tévedve kosarukkal, mo- tyóikkal órákig állnak a. cigányok deszka­alkotmányánál, megbüvölten, szinte dermed­ten hallgatják a zenét s csak olykor billentik félre fejüket, mintha ezt mondanák: jaj de szé­pen muzsikálnak. JV. JV. arcképe N. N. számomra elviselhetetlen. Bérházak között született, akár mi s a te­lefon csörömpölés, a villamoszugás, a kávéházi terefere meg a kártyások veszekedése volt a dajkadala. Mégis úgy beszél, mint egy tanyai szántó­vető. Irattáskáját iszáknak nevezi, ozsonnáját ele­mózsiának, gezemicónek, vagy miegymásnak. Ha éjfélkor egy állóéttercmben sonkáskenye- eet emel szájához, pipacsom búzaföldekről, ka­lásztcngerről émelyeg. Minden becsvágya. hogy korlársai mezei poloskának tartsák. Pedig nem az. Csak affé­le. közönséges, városi poloska A Magyar Iskolaszövetség problémájához „Magyar tekolasziavétség** gondolata olyan formában, mint azt e lap aug. 2-iki számának vezércikkírója felvetette uj és igen életrevalói gondolat. Mint eszme, régibb keletű. Már ott bujkált az 1868. XXXVIII- t. c. paragrafusai között, az iskola-gondnokságok és iskolaszé­kek kötelező szerveiben. E törvény nagynevű alkotója, Eötvös József élgondolása is ilyent Iskolaszövetség féle lehetett. Gyakorlati meg­valósulása azonban egészen mást mutatóik Iskolai gondnokságnak akart- születni és lég-* több helyen lédeknéLküli hatósággá csepeg redett fel. Ahol szerencsés véletlen folytán! sikerült a vármegye főispánjának a gondnok­ság tagjait, a népoktatás ügyét szivén viselő,- kultúrához értő egyénekből kinevezni, ott a! gondnokság nagy áldást jelentett a közművelt­ség fellendítéséire. Ahol azonban mellékes szempontok, önző érdekek, hatalmi tulteugés játszottak közre a kinevezés, a gondnoksági tagok s a tanítótestület belső életében, ott a' gondnokság sok tekintetben kárára volt á népnevei esnek­Ezért szüntette meg államunk mépmüvelő- dési kormánya a fentemliteti szervezetek mű­ködését. Később belátták azonban népoktatá­sunk vezető faktorai, hogy ez az állapot sem helyes és célra nem vezető, mert a népiskola lassan szeparálódott a nagy társadalomtól.- Alig mült el pár év, már az iskola és közön­ség közt mély ür keletkezett. Tanító, tanít­vány, szülő mindinkább elhidegült egymástól. Bizonyos kapcsolat csak a felekezeti jellegű’ népoktatási intézeteknél maradt meg. Csupán' azon okból, mert a hitközség hozzájárult á tanítói fizetéshez és az iskola dologi kiadásait fedezte. így az intézményt még némi rész­ijén magáénak is tekintette. E visszás helyzeten kívántak segíteni á „szülői értekezletek**, „szülői tanácsok** beve­zetésével. Erre vonatkozik a legújabb iskola- törvénytervezet azon rendelkezése, mely a községi, járási és országos iskolatanácsok fel­állítását rendelik él. De miig a szülői értekez­let minden központi irányítás nélkül, — ad hoc működő helyi alakulat, addig a tervezett községi, járási és országos iskolatáncsok szi­gorúan hivatalos ellenőrzési, előléptetési, sőt fegyelmi szervezetek lennének. A megpendített „Magyar Iskolaszövetség'4 elgondolása egészen más. Legalább is az ér­zik ki a vezércikk hangjából. Némi részben egyesítené magában a szülei és különféle is­kolatanácsok feladatát és célkitűzéseit, de más módon és más eszközökkel. Magas hori­zontú áttekintésben. Áldásos működése isko­láink egységes szellemi irányi fásában, a sze­gény iskolák anyagi megsegítéséiben csúcso­sodnék ki. messze jövőbe kiható, biztos ered­ménnyel. A gyermeke sorsát szivén viselő szülő igy gondolkodik: az én gyermekem. Enyém táp- lál tatásainak, ruháztatásának, egészségének, biztos hajlékának a gondja. Enyém a lelke. Enyém a házban, enyém az udvaron, enyém az iskolában. Az én kötelességem vallás-er­kölcsi neveltetése, faji. nemzeti öntudatának' kifejlesztése. Isten és emberek előtt én va­gyok felelős jövendő sorsának megalapozá­sáért- E nagy és jelentős célokat csak az isko­la közvetítésével érem el. Gyermekemen ke­resztül tehát enyém az iskola, annak tanítója s mindazon alkalmatosságok, melyek enyéim helyes nevelését eszközlik. E nagy elgondolások összessége a „Ma­gyar Iskolaszövetség". Megszervezésére itt az alkalmas tizenkettedik óra. Minden halogatás mulasztást jelent kisebbségi népnevelés ügyünk ellen. A terv felvetője azt mondja cikkében, a szünidő folyamán kell gondol­kodnunk a szövetség megalkotásán. Én pedig ajánlom, hogy nem kell a dolgot hosszú lére ereszteni. Úgy Szlovenszkónak, mint Podkar- patszká Busznak van közművelődési egyesü­lete. Mindkettő rendelkezik kiváló külturem- berekkel. Gyűljenek össze minél előbb. Be­széljék, vitassák meg a legfontosabb kérdé­seket. Hívják össze az alakuló gyűlést s a „Magyar Iskolaszövetség" rövid időn belül nemcsak terv lesz, hanem valósággá válik. Sz. L. — Uj hetilap Kassán. Kassáról jelentik: Dokupil István fiatal kassai (költő szerkeszté­sében és kiadásában „A Hét" címmel uj ké­pes hetilap fog megjelenni Kassán, melynek előkészítő munkálatai már serényen folynak. Az uj lap, ipclynek főm unka társa Szöllős Gyula kassai újságíró lesz, valószínűleg októ­ber elején indul meg. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents