Prágai Magyar Hirlap, 1934. szeptember (13. évfolyam, 199-216 / 3530-3547. szám)
1934-09-02 / 200. (3531.) szám
1934 szeptember 2, vasárnap. 9 Tiszaháti iáim Í934. Szófiait, SRifíszátfíot, Sárdonyit és dílóricz Zsigmondot olvasnád a tiszafiátí magyar falvadőan, ahol a nagy szegénység tönkretette a korcsmárosokat, elseperte a nagy lakodalmakat és keresztelőket „A yyeeeket ma csendben keeescddik, a kottát csendben temetik d ..." Bodrogköz, augusztus vége. (Kiküldött munkatársunktól.) Esős, augusztusvégi alkonyat. Vékony, városi félcipőben taposom a tiszaháti falu főuccáját, a hig, tócsákba gyütemlett sarat, amely néha a hátamig fröcsköl. Olyan ez a sár, mint a reménytelenség: szinte elsüti a szélesen terpeszkedő falut és a házakba kergeti az embereket, akiknek pedig volna még elég tennivalójuk a mezőkön. Olyan a falu esős al- konyatkor, mintha elbujdosott volna belőle az élet: csak a hazatérő, hasig sáros tehenek, egy- egy lépésben baktató szekér s a vacsoraidőre mutató kémények füstje tanúskodnak az életről és néhány kiáltás, néhány itt-ott lézengő ember, aki a hazatérő teheneket várja s csak a háza kapujáig merészkedik, ha nem muszáj tovább. Az emberem, akihez félórás bandukolás után térdig sárosán érkezem meg, — kegyetlenül hosszú a falu főuccája, — éppen az istállóban éteti a marháit. Megérkezésemre csakhamar előkerül s szives szóval, régi ismerősként köszöntőm rá az estét: —- Adj Isten András bátyám. A szokásos első kérdések után bevezet a szobába és felgyújtja a villanyt. Meglepetéssel nevetek fel: — Mi az, maguknál már villany is van? — Mán vagy két esztendeje, — feleli. Vil- lanyositották az egész vidéket, hát én is bevezettettem. Pedig eléggé drága —. Ahogy leülünk, újabb meglepetés. Az asztalon két, újságpapírba borított könyvet látok. Megnézem. Két Mikszáth-regény, benne'a falu közkönyvtárának a pecsétje. András gazda felfigyel az örömömre: — Jó könyvek, elolvastam iiket, most a fiam olvassa. — Ez szép, ez gyönyörű, hogy Mikszáth-re- gényeket olvasnak —. — Olvasunk mi, kérem, Jókaiiul, Gárdonyiiul, meg Móricz Zsigmondiul is olvastunk mán. Van a községnek vagy ezer kötetes közkönyvtára, van abban mindenféle könyv. Teccik tudni, nagy a szegénység, hát az emberek rászoknak a könyvre, mer az ingyen van. Nemrégen hozattunk megén vagy száz kötetet, hogy legyen mit olvasni a falunak télen. Tavaj be akartak csapni bennünket, valami orosz könyveket kűdtek nekünk ide. Oszt vissza- kűdtiik ükét. — Hát valami kulturegyletük van-e, amely például szinelőadásokat rendez? — fűzöm tovább a szót, hogy a kulturéletnél maradjunk. — Van a faluban egy tűzoltó egyesület, az szokott színdarabokat rendezni télen. Más egyesület nincs. — Dehogynem, — veszi fel a szót András gazda legényfia, aki tavasszal jött haza a katonaságtól, — van nekünk, kérem, négyszólamú énekkarunk is, (igy mondta: négyszólamú), akit a tiszteletes ur vezet, ösztül tavaszig minden másodnap gyakorolunk, tudunk már sok nótát. Májusban dijat is nyertünk a beregszászi dalosversenyen. — Az énekkar nem egyesület, a’ nem rendez színdarabokat — üti le a fiát András gazda, mert mégse engedheti át az igazságot. Hol maradna akkor az apai tekintély. — Igaz, színdarabot még nem rendeztünk, — szerénykedik vissza a fiú, amit András gazda jóleső pillantással vesz tudomásul. — És sportegyesületük van-e? — A’ nincs, hálistennek. A fiatalok szokják néha rugdosni a labdát, de nem nézzük aztat jó szemmel. Bolondság az, nem a falunak való. Ahogy ezt mondja, ahogy legyint hozzá, benne van a föld fiának minden lesújtó véleménye a városról, melynek szívesen átengedi a sportot. András gazda, úgy látszik, nem tudja még, mi van például a bodrogközi falvakban, ahog örcgje-fiatalja egyformán lelkesedik már a sportért. Erre a vidékre is nagyon elkelne egy Barnai Ödönné. De az ezerkötetes közkönyvtár, a Jókai-, Mikszáth-, Gárdonyi-, Móricz-regények a falu fiainak a kezében: - egészen uj, egészen felemelő erre a Tiszaháton. A mai szegénység kellett hozzá, hogy kivegye a korcsmák poharát a falu fiainak a kezéből és könyvet adjon helyébe. Még pedig: jó könyvet. És a fiatalságot bicskás virtuskodások helyett rávegye arra, hogy négyszólamú énekkarokba járjon el téli estéken és a. dalosversenyek dijáig emelkedjék az éneklésben. Mintha a költő szavainak beteljesedését élnők: „Uj szelek nyögetik az ős magyar fákat...“ „Nem vágott be a gabo&amonopóSium" — Hát a termés hogy vágott be, András gazda? — viszem tovább a beszélgetést. — Sehog-yse. Kevés a búza, igaz viszont, hogy jó minőségű. De nem vágott be a gabona- monopólium se, mer monopólium nélkül magasabb ára vóna a búzának. Éppen azér, mer kevés, meg azér, hogy jó minőségű. A felvásárlók nem nézik a fajsulyt, egyforma áron vesznek át mindent. Az is megtörtént mán, hogy kevesebbet attak a hivatalos árfolyamnál. Még nagy baj az, hogy sok gazdával ezt a pénzt is az adóhivatal fogta le. Mer adóhátrá- lékaink vágynak bűven, senki se tudja, mennyivel tartozik. Nem is törődünk mán vele. Fizetünk, ameny- nyit tudunk, de néha megtörténik, hogy ma háromezer korona hátralékot mutatnak, hónap meg mán ötezret tesz ki a hátralék. Kamatokat számitnak hozzá, vagy mit, fene tudja. — És a bankokkal hogy állanak? — Rosszul. Bankadósságaink is bűven vágynak. A faluban van háromszázötven gazda, de nem hiszem, hogy vóna öt is, akinek ne lenne banki tartozása. A legtöbbje birtokának hatvan-hetven százalékáig el van adósodva. De akad ojjan is, akinek több az adóssága, mint amennyit ma az egész gazdasága megér. Most még nem bántják ükét, mer moratórium van. Hogy oszt mi lesz, ha letelik a moratórium, még nem igen tudjuk. — Az a baj, — mondja tovább pipára gyújtVérhas járvány Volhiniában Eddig 250 halálos áldozata van a járványnak Varsó, szeptember 1. Kremenz körzetben Volhiniában várhasjárvány pusztít. A járvány annak ellenére, hogy a lengyel hatóságok nagy apparátussal készültek fel leküzdésére, heves tempóban terjed tovább. Eddig 1.400 megbetegedésről tettek jelentést a hatóságoknak, ezek közül 250 halálos volt. Hogy a járvány terjedését megakadályozzák, vagy legalább is arra a helyre korlátozzák, ahol megvetette a lábát, a hatóságok minden vásárt, gyülekezést vagy szinielőadást betiltottak. Sőt nagyon valószínű, hogy az iskolai előadások, amelyeknek a hét elején kellett voina megkezdődniük, egyelőre szintén elmaradnak. A lakosság körében leírhatatlan pánik uralkodik, Pályázati hirdetmény a prágai, forimni és pozsonyi magyar menza kedvezményeire az 1934 - 35. tanév első felére Mindazon szolvenszkói és ruszinszkói magyar nemzetiségű főiskolai hallgatók, akik tanulmányaikat a prágai, brünni vagy pozsonyi főiskolán végzik és az 1934/35. tanév el^ő felében díjtalan vagy féláru étkezési kedvezményben részesülni kívánnak, kérvényüket a Társadalmi Nagybizottság Elnökségének címezve az alábbiak tekintetbe vételévéi 1934 szeptember 15-ig Janson Jenő tanár, Bratislava, Safarik-tér 4. I. 6. címre küldjék el. I. A bélyegzetlen kérvénynek tartalmaznia kell az alábbi sorrendben a következőket: 1. a kérelmező vezeték- és keresztnevét, 2. az egyetem helyét és nevét, 3. a fakultás teljes megnevezését, 4. az immatrikuláció keltét, 5. hányadik félévre iratkozik be, 6. állandó lakhely, 7. illetőség és teljes születési dátum, 8. vallás, 9. az esetleg élvezett ösztöndíj vagy más segély, 10. nyilatkozat, hogy a menza házirendjének magát aláveti és azt betartja, 11. a tandíjmentesség kelte és száma, 12. ifjúsági egyesületi tagság igazolása. II. A díjtalan vagy féláru ellátás kedvezményében csak azon szegénysorai! főiskolai hallgatók részesülhetnek, akik a főiskola tanulmányi és vizsgarendje által előirt módon eredményes elő- haladást tudnak felmutatni és erkölcsi maga- viseletűk kifogástalan. Ezért eredetiben vagy hiteles másolatban mellékelni kell: 1. oly szegénységi (vagyontalansági) bizonyítványt, amilyet a főiskola a tandíj elengedési kérvényhez megkövetel, 2. tanulmányi eredményt igazoló iratok (az elsőéveseknél érettségi, a magasabb évfolyamoknál kollokviumi, államvizsgái, szigorlati bizonyítvány). Díjtalan vagy Féláru ellátási kedvezményt a kedvező elintézés reményében csakis oly főiskolai hallgatók kérhetnek, akiknek a tanulmányi előmenetel alapján igényük van a tandij- elengedésre. Az eredeti okmányok visszaküldésére és a bizottság határozatának közlésére ajánlási hé- lyeggel ellátott és megcímzett válaszboríték melléklendő. Szeptember 15 e után érkező vagy hiányos adatokkal beküldött és nem kellően felszerelt kérvényeket a bizottság nem vesz figyelembe. A beérkező kérvények is természetszerűen csak annyiban lesznek figyelembe veehtők, ameny- nyiben azt a menza költségvetése meg fogja engedni és a bizottság megokolás nélkül is redukálhatja az igényeket. Az esetleg megadott kedvezmény másra át nem ruházható és a bizottság határozatával bármikor meg is vonható. Bratislava-Pozsony, 1934 szeptember 1. AZ ELNÖKSÉG. va, — hogy nincs mibül pénzelni. A marhának nem lesz ára ezidén, mer nagy a takarmányhiány. Tejet nincs hova eladni. Sertést nem lehet tartani, mer két év óta sertésvész pusztít ezen a vidéken. Állatorvosunk van ugyan, de az átások semmit sem érnek, mer rossz a szérom. Nagy küszködés ez az egész, tessen elhinni... — Elmondok egy esetet. Az apám még 1913- ban rámiratta a földjét. 1926-ban egy nap kapok egy írást a kaszonyi fináncoktól, hogy fizessek hatezernéhányszáz korona illetéket. Nem tudtam, mirül lehet szó, elmentem megérdeklődni. Erre kisült, hogy az átiratási illetéket kérik tülem, akit 1913- ban rendesen kifizettünk. Hiába bizonygattam eztet, nem ért semmit, foglaltak nálam, megfejjebbeztem a foglalást és csak tavaly gyütt le a legfelső közigazgatási bíróság határozata, nekem adott igazat. De igy is kihúztak belülem vagy hétszáz koronát, eztet oszt átírták más adóra. — A nagy szegénység miatt van, hogy a határmenti falvakban rengeteg a csempész. Odaát, Magyarországon, egy mázsa búzát megkapnak ötven koronáért, itt eladják százharmincér. Magam is esmérek ojjan embert, aki harminc zsákkal hozott át egy éccaka a Tiszán. A fináncok sokat megcsípnek közülük, néhányat mán le is Hittek, de evvel sem törődnek a népek. Vannak a határ mentén ojjan községek is, ahol az emberek már nem is nagyon művelik a földjüket. Mikor kevesebb munkával sokkal többet kereshetnek. És ettül még adót se kell fizetni. Nagy baj ez, kérem, mikor a falusi ember mán a földjét is elhagyja. Mer akarmijjen nagy is a szegénység, a föd mégiscsak főd ... A föld fiainak hitvallása csengett ki ezekből a szavakból, akik a maguk módján, de mindennél jobban szeretik ezt a földet. Akik az első tavaszi széllel kivonulnak a mezőkre és szótlanul, valami dacos keserűséggel mélyesz- tik ekéjüket a kövér, tiszaháti humuszba, nyarak jöttével pedig néha nótásan, néha szomorúan aratnak ... Már több mint ezer éve ... A falu romantikáját is elnyelte a szegénység — De azért a régi szép népszokások megvannak még errefelé, — nógatom tovább. — Csak vóttak. Ezeket is megette a szegénység. Valaha három-négy napig mulattunk egy lakodalmon, vót pántlikás vőfély, vót versmondás, vót szekerezés, ma nem telik mán ijjesmikre. Nem is tudom, mióta nem vót lakodalom a községben. Ma a fiatal pár délelőtt elmén a jegyzőhöz, délután elmén a paphoz, észrevétlenül, sokan azt se tudják a faluba, hogy házasság megyen végbe. Azelőtt ittak akkor is, ha valaki született és ittak akkor is, ha valaki meghalt. Ma se-keresztelőt, se halotti tort nem tartanak. A gyereket csendben keresztelik, a holtat csendben temetik el. IIusz koronába kerül egy liter pájinka, hatnyolc koronába egy liter bor. Kinek van ma pénze arra, hogy lakodalmat, keresztelőt vagy halotti tort tartson? — Mikor én házasodtam, három napig tartott a lakzi, elfogyott 53 liter pájinka, két hordó bor, három sertés, fél ökör. Szózötven ember mulatott három napig. Ma kéne vagy ötezer korona ijjen lakodalomhoz. Hunnan vegyünk ennyi pénzt mulatságokra? — Az emberek nemsokára egészen leszoknak mán az ivásrul. A korcsmárosok lassan mind tönkrementek nálunk. A fiatalság se iszik, bicskázás meg mán emberemlékezet óta nem vót nálunk. Józanok lettek ma a fiatalok a nagy szegénység miatt. Még táncmulatságot se igen rendeznek, mer sokba kerül az engedély. Néha összegyűlnek hun ennél, hun annál a háznál és maguk muzsikálnak a tánchoz, ha kedvük szottyan hozzá. Ki hegedűn, ki harmonikán. Mer egypáran mán ezt is megtanulták. Manapság mán a választásoknál se adnak italt, mint azelőtt. Eleget panaszkodnak emiatt a szalókiak meg az eszenyiek, azt mongyák, hogy hát minek szavaznak akkor, ha mán inni se adnak nekik. András gazda derék legényfiával bandukolok vissza az állomásra. Az ut mentén, a reménytelen sártenger szélén álló villanyoszlopokról pléhtányéros, gyönge égők szórnak sárga, sápadt fényt a falusi éjszakába. A városi kultúra bemerészkedett már a falvakba, ha gyönge villanyégők formájában is, melyek egyelőre még csak azt mutatják, hol nagyobb a sár.., KELEMBÉRI SÁNDOR.
