Prágai Magyar Hirlap, 1934. szeptember (13. évfolyam, 199-216 / 3530-3547. szám)
1934-09-16 / 212. (3543.) szám
18 1834 szeptember 1&> T*aártaftp. T>RA:GAItMAGt2iRHlRIiAI> Félíés és féltékenység Gyakran halljuk itt s anioít a házasélet átkos mérgeként emlegetni a féltékenységet. Gyakran így is van. Gyakran van, hogy a féltékenység egyszerűen betegség már. A lélek betegsége. Sokszor azonban csak vad indulat, amit nem fékezünk. A betegségről itt nem beszélünk, az az idegorvosok feladata. Mi morális szemontból kívánjuk megvizsgálni a kérdést. Hiszen, valójában erkölcsi probléma ez! Mint majd minden esetben, itt is, két hasonló fogalomnak az összekeverődése okozza a probléma tisztázásának nehézségét. Aki félti az urát, az is félt, aki féltékeny az urára, az is félt, Félteni urunkat, az életünk társát, természetes és igaz dolga a szivünknek. Félteni, hogy az egy- gyé kapcsolt életünk kettészakad: érthető és megérthető rettegés. Talán, nem is szereti az az élete társát, aki nem félti! De ebben a féltésben, nem a magunk személye van hangsúlyozva, nem mi állunk elől, mint megbántott s megsértett valakik, hanem kettőnk-egy élete, az a másik fél, aki megtagadni készül vallott érzéseit, a velünk leélt múltját s elfordul az ígért közös jövőnk:öl. A féltés, mint minden etikus cselekedet, távol van minden önzéstől. A féltés nagyvonalú, az élet egészét öleli fel. Nincs megrenditőbb kifejezés erre, mint amikor így szól az asszony: — Félteni ... a gyermekeim apját . . . Olyan tisztult, olyan tiszta érzés sugárzik ezekből a szavakból, hogy megdöbbenti, meg kell döbbentse a legkonokabb leiket is. A féltő asszony a maga erkölcsi íönségével kimagasodva fölébe- emészti a legszebb erőket mindkét részről. Bizonyemelkedik minden alacsony megalázoítságnak. Immár, nem őt bántották meg, hanem az erkölcsi világrendet, immár, nem tőle készülnek elszakadni, hanem az erköcsl világrendtől. Azzal, hogy a magunk személyét kivonjuk, nemcsak etikussá tesszük a féltésünket, de megóvjuk magunkat a megaláztatásoktól. Soha sem járt rosszul, aki az erkölcs törvényeihez tartotta magát. A féltő szivü asszony — szelíd tiltakozásával, mélységes erkölcsi erejével, személytelenségében szivet megrendítő hatalom. Ha valóban egy volt a két élet, amelyet elszakadás fenyeget, ez az emelkedett tiltakozás meg tudja majd óvni minden katasztrófától. A féltékenység egészen más! A féltékenység kicsinyes. A féltékeny asszony nem is az élete társát félti, hanem önmagát félti, hogy őt megcsalják, őt! Hogy őt megalázzák, hogy őt elhagyják. Magából indul ki s magába tér visz- sza minden riadalma. Az élete társát egyszerű birtokának tekinti. Attól retteg, hogy elveszti ezt i a — kincsét A féltékenység gyanakvó. A féltékenység önzésből fakad. Nincs semmi erkölcsi tartalma és éppen ezért nincs erkölcsi hatalma j sem. A féltékenység vizslató nyugtalansága megőrli az igaz érzést is. A magunk szivében s a társunk j szivében. Nincs nagyobb boldogtalanság a félté-1 kenységnél A féltékeny asszony terhe lesz az urának. Akadályozója az nra életének. Mindkét részen a meg-1 alázottságnak olyan állapota támad, amely meg-j emészti a legszebb erőket mindkét részről. Bizonytalanná, tétovává teszi a cselekedeteket, hiszen amíg az egyik fél sandán figyel, a másik fél állandóan arra ügyel, hogy kikerül,je ezt a gyanúsításokkal teli tekintetet. Az élet eltolódik a maga igaz vonalából. Áléletet teremt a féltékenység. Még a féltés szent jogát is elveszíti, aki fété- keny! Elveszíti, ha valóban oka is van rá. Elveszíti a jogát, mert vétót mondani valami erkölcstelen ellen, csak erkölcsi szemszögből lehet. Az élet és érzés nem tárgy. Sem egyikkel, sem másikkal nem bánhatunk úgy, mint a tárgyakkal. Nem birtokolhatjuk, csak túrhatjuk. Amint nem követelhetjük, csak megkaphatjuk. Ónként, a szeretet egyszerű gesztusával. Erőszak nélkül, terror nélkül. Mert ha fenyegetés őrködik érzés felett, akkor az az érzés nem az emberé, hanem — a rabszolgáé. Alantas, lealacsonyodott. Himporát vesztett Tisztátalan. Igaz embernek — nem kell! Láttam már féltékenykedő jelenetet, amely mögött nem volt más, mint egy durva gesztus, amely igy akarta demonstrálni a szerelmet, a szeretetet Mondanom sem kell, hogy nem volt ott sem szerelem, sem szeretet. Hazug póz volt az egész. Hangosságában visszatetsző, még hallgatni is megalázó. Beteg lelkek marakodása volt. A féltés a szeretet törvényeit követi. A féltékenység vad indulatok fékevesztettsége. De éppen ezért, mert olyan nagy lelki különbé ség van a kettő között, nem tudok gyalázatosabbat, mintha a kettőt összecserélik. Mélyen megvetendő, ha a féltékenység a féltés tiszta palástjában akar megjelenni s förtelmes büri, ha a féltő •asszonyt a féltékenység megalázó jelzőjével akarják bemocskoln!. ■BH Őszi szövetruhák — Vasárnapi divattevéi Az őszi idény divatja a hölgyközönség körében már a langyos nyárutói napokon is élénk eszmecserére alkalmas témát jelentett. Érthető, hiszen az ősz mindig fordulópontot hoz a divatba és kihatással van az egész év viseletére. Fokozza az érdeklődést még az a tény is, hogy a várható újításokat illetőleg a divat irányitói egészen az őszi nagy divatbemutatókig mély hallgatásba burkol ód ztak. Ez természetesen ügyes és régi tapasztalatok alapján jól 'bevált üzleti számitás. A divat előbb 'dőt enged a nyári ruhák teljes, megunásáfeoz. Tudja jól, hogy az az időpont is elérkezik, mikor a könnyű selymek, a lenge virágos anyagok is unalmassá válnak. Azzal is tisztában van, hogy a napok rövidülésével és a hőmérséklet lassú sülyedésével párhuzamosan növekedik a divat iránti, örök női érdeklődés. Az első hüvö6 nap után, mikor a hölgyek fázósan húzzák össze vállaikon az addig csak elegáns dekorációként viselt rókáikat, az őszi szenzációk leT leplezéséhez megfelelően megérett a talaj... A kíváncsian várt újdonságok ez ősszel is a kellő, „lélektanilag" legalkalmasabb pillanatban jelentek meg. Párls az idén különösen hosszúra nyújtotta a hatásos hallgatását. A nagy párisi bemutatók, melyeket más években már augusztus végén rendeztek meg, az idén szeptember első heteire tolódtak el. Most azonban annál alaposabban hozzák helyre a mulasztásaikat. Szeptember elejétől kezdve egymást követik a hónapokon keresztül tervezett és előkészített bemutatók. A szövetruhák általában egyszerűek és minden várakozás ellenére továbbra is simák maradtak. Még simábbak, mint eddig. Tehát ezen a téren nem lesz különösen nehéz a divattal lépést tartani. A ruhák jellegzetessége, hogy az eddigi divatiránytól eltérően, úgy a derékban, mint a felsőrészben beszükitésekkel készülnek. így a ruhák egészen te6thezsimulóakká válnak és szokatlan mértékben érvényre juttatják a nőies formákat. A derékon aluli rész is csak annyival bővül ki, ami a szabad mozgáshoz feltétlenül szükséges. Vannak olyan délelőtti angol ruhák, melyek még a térd felé sem bővülnek ki, hanem egész.a szűk és egyenes szabásúik. Ezeket —- hogy járni lehessen bennük —■ két oldalt vagy elől majdnem térdig érő „sliccek“- kel készítik. Ezek a ruhák a háború előtti években divatos és sokat csúfolt „bukj el“ ruhákra emlékeztetnek. A különbség csak annyi, hogy az 1934-es bemutatók könzönsége igen eredetinek találta a kacér hasításokat, — melyek egy-egy hosszabb lépésnél látni engedik a selyeníharisnyás, karcsú lábakat — és nem háborodott fel az ötleten, mint azt már anno 1913-as őszi divatbemutatókon tették. A szövetruhák kivétel nélkül mind természetes szélességű vállakkal és ö vállbán, majd a felsőkar felsőrészén, sima ujjakkal készülnek s sonka- és puffosujjas szövetruhák ideje — egyelőre — lejárt. A kollekciókban egyetlen egy vállbán bő, vagy beráncolt ujjas szövetruha sem szerepel. Annál több a raglánválles ujj és a vállbán simán bedolgozott, könyök felé kibővülő többrészből összeállított ujjak. Átalános újítás, hogy az ujj-kibövülések a könyök felett kezdődnek. Eredetiek a te6thezállóac dolgozott és majdnem az ujjak hegyéig érő fokozatosan kibővülő kimonóujja6 angóraruhák. Magasra gombolt gallérjaikkal, hosszan alácsüngö fényes zsinór-* öveikkel a középkori vezeklők darócruháit juttatják eszünkbe. Természetesen az átmodernizált változatok bolyhos, puha angórából készülnek és e szabásnál — a bő ujjak ellensúlyozásaként — ügyelnek arra, hogy maga a ruha mennél szükebb legyen. Azok az Ő6zi szövetruhák, melyek nem felhasitva készülnek, azokat térd fölött bedolgozott berakásokkal bővítik. Érdekesen szabott zsebek, kettős le- varrások, különleges formájú csont- vagy fagombok és nagy csattokkal záruló széles övék a díszeik. A bolyhos felületű szövetruhákat sima és világos gallérokkal, a sima szövetruhákat viszont rövidszö- rü prém, vagy prémimitációból szabott gallérokkal és kézelőkkel élénkítik. Ilyen esetekben az övék, sőt a ruhákhoz viselt, barettek is prémből, azaz prémimitációból készülnek. Az övék az uj őszi divatban is igen jelentős szerepet játszanak. A bőrből és fémláncszemekből kombináltak minden változatban szerepelnek. Szépek a fémgombokkal csukott bársonyövek, a többszínű bőrből fonottak és a steppelt fémszövetövek is. A szővetruhák kivágása túlnyomórészt kereken a nyék körűiig ér. A osukódás a két vállon vagy a hát közepén van. Vannak egészen az állig felgombolt nyakú és Tézsutosan kiszélesedő, négyszögletes kivágások is. Az utóbbi mélyebb változatban a délutáni ruhákon is gyakran szerepel. A 6zövetruhák rozsdabarna és lilásba hajló kék árnyalatokban, sárgászöldben és feketében divatosak. Mint divatanyagok első helyen ismét a bolyhos angóra, majd ez aprómintás tweed, az átlóeoeikoa jersey, a kreppelten préselt sima gyapjúszövetei és a csikósán szövött Cord-bársonyok szerepelnek. RADVANYI MAGDA. NYITOTT ABLAKOK Irta : Ásguíhy Erzsébet Valahogy elhirtelenkedte szerepét ezidén a nyár. Nem várta meg a végszót, belesütött a tavasz közepébe. Ragyogó kacagásával megtévesztette a természetet, vigan keresztülhúzott minden számítást. És most, amikor hivatalosan is teljesíteni kellene kötelességét, egyszerre unatkozva abbahagyja és szeszélyesen búcsúzni kezd. A naptár szerint még kánikulának kéne lenni. De kint már ökör nyál kisért a levegőben és őszi skálákra, hangolódik a szél. Váltakozva zuhog az eső és ragyog a nap egyre hűvösebb mosolyával. És mintha mindenki vissza akarná még fogni egy-egy sugarát, tárt ablakok vetítik kifelé a sötét szobák vágyódását. Mint kiváncsi knt mélye tátong 'üresen a nagy udvar, amint éhesen és titokzatosan pislognak egymás felé az emberi hajlékok nyitott szemei. Hirtelen kicsapódik az egyik udvari lakás ajtaja. — Huj, de csuda spriocert kaptam a nyakamba — tör be kívülről egy friss leányhang s még érezni, hogy rázza le magáréi a harmatos esőcseppeket a küszöbön. — Mert téged is mindig odafuj a szél, ahol nincs keresni valód — zsörtöl vele valaki belülről — arra való csak a ruhád ugye, hogy eláztasd. Pont az uj mongolt kell neki felvenni, ha zubog ... — De Anya, hát honnan tudtam volna előre, hogy esni fog. Sütött a nap, amikor indultam ... és mit vegyek fel vasárnap templomba, ha nem a mongolt^.. és mit tehetek róla, ha nincs ernyőim... — nyelvel különösebb meggyőződés nélkül a lánya s közben veti le a ruhát. Látszik, amint korubinéban megáll a szekrény előtt. — Ha nincs ernyőd, vártál volna amíg eláll... De nem!... neki muszáj kórícáloi, ha özönvíz szakad is az égből... — Vártam volna, vártaim volna!... hiszen vártam ... de meddig... — s hirtelen kitör a lányból a sírás — hát nem állhatok örökké egy kapu alatt... — és zokog keservesen. — Hát meg vagy bolondulva te lány?! — pislant rá az anyja a spanhert mellől — tán már szólni se lehet neked ... úgy látszik, megint rádjött valami... Most egyideig nem hallatszik semmi, csak a lány halk szipogása s a kispriccelő zsír sistergése a sparherden. — Mi baja már megint? — dörmög valaki a foga mögül s a küszöbön megjelenik egy ingujjas alak. Pipát szörcsögtet a szája szélén, de csak úgy szárazon. — Mit törődik vele már maga is — rándítja meg a vállát az asszony és sietve dobálja tovább a nokkerlit a gőzölgő vizbe. — No -már csak, hogy megint sírásba látom. — Sir hát sir, az eső is esik... ki bánja?... De csak ne hallgasson, majd ellátom én mindjárt a baját... — indulatoskodik kicsit bizonytalanul az anyja. — Keresztapa szeljen kenyeret az ebédhez — hallatszik belülről a lány könnyes hangja — már terítem az asztalt — és csörögve rakosgatja az evőeszközt. — No, no, jól van már, jól van... ahun csak a nap is kisüt máj mingyár, a kapu felül már derül is... — mondja békitőleg erre is arra is s keresztet rajzol a kenyér hátára mielőtt megszegi. ★ — Jön-e sétálni Valiiba? — hallatszik a délutáni csendben a kérdés s az udvari ablak előtt megáll egy fiatal ember. — A, Mihola ur! — dugja ki a fejét a mama — jónapot, jónapot — bólogat a „Kiszti- hand“-ra — Jaj, a Valit keresi ugye? Nincs már itthon kedves... most ment el alig öt perce... A litániára sietett... Nem is szeretem már, hogy olyan templomos ez a lány... — s széles mozdulattal, kissé nyugtalanul igazgatja a plisséfodrokat a mellén. — Várjon egy csöppet Mihola ur, megyünk már mi is — folytatja — csak fölteszem a kalapomat... Azzal 'behúzza az ablakot s pár perc múlva frissen glamcolva és poimádézva, vasárnapias ünnepélyességgel kivonulnak. Keresztapával és Mihola úrral együtt elnyeli őket a kapu ásító torka. Ülök az ablakban. S tekintetem terméketlenül hull a szürke falak közé. Kisvárosi vasárnap délutánok 'meghitt csendje és zsibbasz- tó unalma leng a kőkockák felett. Szinte hallható koppanással feneklenek meg gondolataim a sárga keraimiton. Szemben velem lassan kinyílik az udvari lakás ajtaja s kissé kuszáltan, gyűrött háziruhában Valika jelenik meg a küszöbön. A körmét rágja egy ideig, aztán a harisnyakötőjét húzogatja, majd észrevesz engem és felköszön az ablakba: — Kezitosókolom. — Jónapot Valika. Csend. Látom, hogy beszélni szeretne, de nem tudja elkezdeni. Végre megszólal: — Megint betegnek tecoik lenni? — Nem vagyok beteg Valika, mért gondolja? — Hát csak hogy egész nap kendőben tec- cik ülni az ablaknál... — Szokás ez csak Valika ... Meg aztán vasárnap van ... ráérek ... Várom, hogy kisüssön egy kicsit a nap. — Újabb csend. Valika a lábát cserélgeti s ide-oda hintázza magát a fal mentén. — Tegnap nem esett — mondja. — Nem ... Tán az eső miatt maradt itthon máma? — kérdem, hogy folytatódjon a beszélgetés — Azt hittem, a litániára ment.... — Litániára? — néz rám csodálkozva, majd hirtelen észbekapva: — ó, azt csak a mama találta ki, hogy Mihola ur meg ne sértődjön ... Nem szokok én litániára járni. — Inkább moziba megy vasárnap délután, ugye? — Most már oda se megyek többet... —< mondja rezignáltan s az orra kicsit vörös lesz. — Ugyan miért? — faggatom. Mert az eddigi jelek szerint Valika mindenkoron szenvedélyes hallgatója és hirdetője volt a film igéinek. Válaszként felhúzza a szemöldökét és vállát, majd újra leereszti és maga elé mered: — Tegnap még voltam — mondja végre, mint aki messze emléket temetget. A dolog kezd rejtélyessé válni. — Talán valami bánata van Valika, hogy olyan szomorú? — mondom. Rámnéz, de nem nyilatkozik. — Délelőtt is láttam, hogy sirt — kegyet- lenkedam vele — biztosan nyomja valami a szivét... csak nem szerelmes? — Ugyan! — veti fel a fejét túlzott fölóny- nyel. — Hát mit teccik rólam gondolni. Csak nem fogok egy férfi után sirai — mondja gúnyos mosollyal, de gyanúsan reszket a hangja — és különben is nem érd meg egy se, de egy se, hogy az ember szeresse őket és... Hirtelen eltfullad a hangja és beharapja az ajkét. — Na jöjjön ide Valika — biztatom — és mondjon el szépen mindent. Ránt egyet a vállán. De látom, hogy megkönnyebbülés neki a beszéd és várja, mint egy duzzasztott patak, hogy megáradhasson. — Talán a Mihola ur? — kérdem. De erre csak megvetőleg legyint: — Ó, a Mihola!... — Hát hogy hívják? Vagy nem ismeri személyesen? — Kit a Ferit? Hát hogyne, hiszen már egész nyáron együtt jártunk. — No és most? Hát máma mért nem menZsíros bőrre: L I G N T« Száraz bőrre: HEAVY< A TARTÓS PÚDER
