Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)
1934-08-07 / 178. (3509.) szám
4 1994 augusztus 7. kedd. Sgy adag fagylalt és két adag gyerek Irta: Szilárd János Érnek a 'kis történelmeik a hőse — nnáinifc mór a cim is matatja — egy adag fagylalt és két adag gyerek. Az egyik gyerek nyalta a fagylaltot, a másik gyerek nézte e a pesti Muzeum-kert egyik padjáról valaki a fagylaltot is, meg a két gyereket is állandóan szemmel tartotta és izgalmas kalandjukat a történelem számára azon frissé- séfeen feljegyezte. Ez a valaki én vagyok. S mint ilyen, teljes felelősséggel állítom a következőket: Aki nyalta a fagylaltot, diák volt. Aliig valamivel nagyobb két 'hüvelyknél. Aki pedig nézte a fagylaltot, lakatosiinas volt. Alig valamivel kisebb két hüvelyknél. Ez utóbbi, kezében egy karikával s a karikán három ménkű nagy lakattal, olyan szuty- kos volt, mint kéthüvelykes korában maga a lakatosok atyamestere, Belzebub és a Muzeum- fcert előtt, a járdán, oly vidáman s büszkén lötyögött a lyukas ^ragyogójában a Kálvin-tér felé, mint kéthüvelykes korában egy geróf. Méig fütyült is hozzá. De hogy!... A diák éppen az ellenkező irányból, a Kái- vin-tér felőli tűnt föl a járdán. Szépen mosdva, kicsit haloványan, csinos ruhácskában, huszárosán félre vágott diákeapkával a feje babján 6 kezében egy izé... hogy is hívják? ... ja: ostyakuppal, az ostyában pedig fagylalttal, melyet elmélázva s meg-megállva, önkívületi él- vedzetben nyalogatott. És minden hüs érintkezése után a nyelvének és a keréken mozgó tálján cukrászda uocai remekének, így csinált: — Hááá!... — Dél volt, a nap — kivételesen — erősen tűzött és a forró aszfalton csak ment a két! gyerek egymással szemközt, mendegélt és addig mendegél't, mig egyezer csak a lakatos- inas... Borzasztó!... Kimondjam? ... Nem bánom, kimondom... Mg egyszer csak a lakatosinas: megpillantotta a fagylaltot... És úgy elhalt ajkán a fütty, mintha valaki oltóval elvágta volna... Még az ég is elborult. Az öreg múzeum fölött a nap elé tévedt egy kósza felhő... Az elborult ég alatt a diák önkívületben nyalogatta a fagylaltot s a lakatosinas kidagadt szemekkel, önkívületben nézte. S eközben a járókelőktől ide-odataszigálva, a két gyerek lassan, de biztosan közeledett egymás felé. Valahányszor a diák nyalt egyet a fagylalton, a lakatosiras is lépett egyet előre és belékanya- ritetta a nyelvét a levegőibe és ha a diáiksapka alatt felhangzott az élvedzet sóhaja, a másik is megszellőztette a száját, kéjelegve mondván: — Hááá!... Miglen is egészen összeértek. És én onnan a kerítés mögül növekvő szorongással láttam, hogy a botrány a levegőben lóg, mert ha még egyet lépnek, okvetlenül egymásba botlanak. így is lön. Az uocai sokadalomiban valaki a diákot neki- taszitotta a lakatosinasnak s a ilákatosinast ekkor elragadta a szenvedély: jó araszra kitöltötte a piros nyelvét s a diák megdermedt kezében a fagylaltot... hááá!... egyetlen kanya- rintássál... ktörülnyalta... Aztán észbekapott, hátraugrott g a három ménkű nagy lakatot hanoi készültségbe helyezvén, várta a pofont... A diák vörös lett, mint a cékla. És a kezét is emelte már. Ér pedig bent a pádon éppen azon töprengtem, hogy a kerítésen át közibük csapom a kalapomat, amidőn halkan és nyugodtan megszólalt a lakatosinas: — Hallod-e, urfi! Meg ne üss engem, mert én téged ezzel a lakattal agyonvágiak!... S a karikán a három 6ulyos vasezerszámot sokatmondó mozdulattal meglóbálta. A diák felhorkant. Egy inas? öt? Lakattal? Agyonvágni? Lassan és sötéten közelitett... A helyzet annyira kritikus volt, hogy én a kerítés mögött már emeltem a kalapomat... És ekkor — még nyugodtabban és halkabban, mint az imént — újból megszólalt a ilaka- toeinas: — Hallod-e, urfi! Engedd még egyezer megnyalni azt az izét, osztán akkor nem bánom ... pofonvághatsz... Csönd ... . A diáknak hirtelen lehecrvadt az ökle és kinyílt a szája. A csodálkozástól. Hogy akadjon városrész, ahol ilyen olcsónmérik a nyaklevest. Egy nyalás — egy pofon. Szent Klleofás! Ilyen tarifa mellett egyetlen vacak fagylaltért fék holtra verhetne egy egész tanonciskolát. —- No?... — kérdezte csillogó szemekkel % Jakat of/mae. — Nyalhatok? És már nyújtogatta anyókáit. UúJt&iü ÍS OkkúdUH iMUlS Irta: Dienes Adorján Ott álldogál az ősirégi, egykori báró Fisdher kúria északi falának mentén, az uiooaszélen egypár tisztes korú hársfa. Csak állnak lés néha megbólinrtgatják sudaraikat a szölliő unszolására. Mintha azt igemeinék, hogy mégis csak szép, hasznos és sokatérő fák ők, jóllehet egész éven át — kivéve virágzásuk idejét — senki sem törődik velük. Talán hát tudatában van a hársfa az ő sokoldalú hasznának? no akkor ez az oka bizonnyal, hogy elei 4—500 évig is: hadd részesítse jótéteményeiben a hársfakor legmesszebb menő, századokat túlélő határáig az embereket. Ezek a hasznot nyújtó alkalmatosságok jaj, de nagyon mindenfélék. A göthös ember bebújik a meleg ágyba, megiszogatja a jó forró hársfa teát, csuromvizesre izzad tőle és másnap egészségesen megy dolgára. A hársfa szene a rajzolóméi tér kezében gyönyörűséges ábrákat vet pap inra, vagy fáklya alakjában segít arra, hogy a közélet nagyságainak fáklyásra ©nettel súlyosbított hozsannáját a dicsőség füstjével vonja be, vagy hát arra is van hivatva, hogy mint fogpor csinosítsa s épen tartsa az emberek rágószereit. Fájából de mennyi szent Antal és sok más, az áj'tatos hívek szeretetével körülvett szobrok díszelegnek a templomok oltárain, amiért is a hársat eleink nevezték szentfának is. De még a történelembe is beilleszkedett a hársfa, legalább is a zborói száz darab, melyeknek árnyékában kelteaé vala Rákóczi fejedelem az ő leveleit: Dátum sub centum tiiH'is. Azok a hárs- remeték pedig szerte találhatóik, mélyek alatt Mátyás király — mán úgy mondik a népek — jóízűen ezalonnázotL Hát ilyen lelket-testet hasznosító vonatkozások érzetében nem is csodálható, ha az a hársfa ott a báró Fischer kúria falánál büsz- kéflkedéssel bőlongafja lombjait. Már akkor is ibólomgatfca, mikor úgy 123 évekkel ezelőtt báró Fisékor István egri érsek e kúriában pihente ki az egyházkormányzat gondjait és a hánsifa virágainak zamatos levét szürcsölgette, ha megkinozta a podagra. Azóta a kúria ás megváltozott, más család is vett© birtokba: csak a hársfa áll helyén és évröl-iévre terjeszti az arra való időben — úgy szent Iván havának derekán — mindig dús termésű virágainak édes illatát. Ki nem fárad, mindem -évben tele van virággal. Aminthogy a falu lakossága sem fárad ki a virágok szedéséiben. Nagyon jó lesz az abból főzött ber- batea uigy télviz idején, mikor nyakig csata- kosán jiöin haza a gazda, holmi vadtérésből s miegyéb időszerű foglalkozásból. Igaz, hogy a kúria ura nem szívesen veszi az ilyein hársfavirág szüreteket, mert úgy le- kopasztják’ a szegény hársat, mint az idő fésűje az agg ember agykoponyáját. Hogy neki is légyen valami haszna, kísasszonyka leánya ott őrzi a viráigszedö gyerekeket, s valahányszor az egyik nebuló leosuszamlik a fa derekán, kiveszi kosarából a vámot. No ezt a műveletet Szentes Andrá szomszéd rendesen megmorogja úgy a bajusz alatt: — Minek mán e‘? Isten adta azt a virágot, hát ha ő adta, mindenkinek adta. Az urak mindenben akadémiát csinálnak, ha a szegény javáról szól az eset. Ez a Szentes Andiri különben is olyan szálkás maiuráju embere a falunak. Csak a neve Szentes, ő maga éppen hogy nem az. Múltkoriban üs la, mikor az egyik vályogos cigánynak kis purdéja hirtelen nagy betegségbe esett, ott isten kedett ellőtte nagy jajongáesai a ciigány- anya: — Szentes gazda! ha Ment ismér, vegyen föl szekérére kicsinyemmel, vinném gyorsan az orvoshoz, Ián még segíthet rajta. Hisz* úgy is abba a faluba megyen, látom. Szentes Amdri csak úgy pipája alól ropogtatta a szót a cigány asszony felé szekere magasáról : —Csak nem goudoli igazában, hogy pur- déjával beszemyezem szekeremet., hé? Gyű te!... Ott poroszkiált mögötte a rozoga fiakkeres, aki ember és áru fuvarozásával kereste kenyerét, sokszor azonban áru s ember 'h egyén- hátán halmozódott össze csézáján. Odaszólt a r i kongó cigány asszonynak: háta s bokája sajgóit pár napon át. — A Szűzanya fogta fel őket köpenyéibe! í-h mondta Teri néni. — őrzőangyaluk számyalibbenését mintha érzettem is volna, mikor utánuk kapott — ió- dolta Zsuzsa néni. — No, kutya egy szerencséjük volt ezeknek a pulyáknak, — véleményezte saját szájaize szerint Szentes Amdri — de most mán a tekintetes ur sem zekemyéskedhet a fa mián. Az kidőlt, a pulyákban nem esett kár, hát lássuk mi ás hasznát a dolgok jóra fordulásának. És nemi telt bele félóra, egyetlen egy virág sem maradt a ledőlt hars ágán. öreg és fiatal mind nekiment s mialatt a foglalkozást, melyben őket a zuhanás találta és az ebből folyható esetleges következményeket apróra letárgyalták: a hársfa csonkjait is apróra letarolták. Az opportunizmus gyakorlati alkalmazása falun. — Üljél fel, te asszony. — Jaj, de maga fijákeras és fizetni kéne. I Miiből ?... j — Nem fizetői semmit. Üljél fel. Másnap a purdé meghalt és a becsületes fiakkenesmek ez volt nekrológja fölötte: — latén magához vette. Merít az ilyennek is van tóiké, ha cigánypurdó is az istenadta- És most nyugodt a tétkiismeretem, mert ha nem viszem be az orvoshoz, magamat okoltam volna, hogy meghalt. Midőn Szentes Andri füléhez jutott ez az eset, meghúzta vállát: — Páirtolik egymást a zsidó meg a cigány, no. Hiszen mindakettő egy országból, valahonnan Egyiptomiából gyütit. ő meg hát iigy parentálta ©1 a cigánypurdét s többé nem is törődött vele ammál inkább, mert amint ott ült a padkán, sokkal fontosabb ügyek kötötték le figyelmét. Most jöttek ki az iskolából a gyerekek. A hársfa is. Szentes Andri is éppen utjukba esett. — Ti púivák, hé — szólt hozzájuk csöndes szóval Andri — eny tokéi j etek mán fel erre a harsra. aztán szedjétek meg a virágját nékem. Kaptok fényes grajcárt. Csöndesen te, hogy az ur -észbe ne vegye. Egy-két pu'lya a Szentes Andri álltai kilátásba helyezett fényes jutalom reményében, a többség azonban a már délben kiadott anyai parancs következtében és a hársvirágoknak saját családi tűzhelyükön való felhasználás céljából, nagy igyekezettel kúszott és mászott, kapaszkodott és tomáiszkodott föl az öreg hársfára. Fink és leányok vegyesen, tizen-tizen- öten egymásután- Ám ez a művelet nem m©- mehetett meg visomgás, kacaj és lárma nélkül, hiábavaló volt hát Szentes Andri intelme a csöndesség irányában. A gyerekek zajongására kijött a ház ura a szóval: — Micsoda zsibvásárt csaptok ti itt pulyák, haitiitok-e ? Ha mán fönn vagytok azon a fán, csöndben legyetek és vigyázzatok testi épségetekre. Te pedig lányom, vedd ki majd a vámot tőlük. — Csakis. A zsidó malmos is ágy tesz, d© hát ő abból él — mordult meg Szentes Andri. — Ne igazságoskodjék kend megent Szentes szomszéd, — igy a ház ura, — a háre az én telkemen áll, csinálhatom vele, amit akarok, még ki ás vágathatom. Az i,s lenne a legjobb, legalább nyugtom lenne az ilyen hebehur- igyás beszédektől, mint a kendé is. — Elvenné a pulyák örömét a tekintetes uir? — sunyifott enyhébb szóval Andri. — Öröm ide vagy oda. de ki felel érte, ha egypár pulya kárt tesz magában a falmászással? Én nem. Maguk lássák. És a tekintetes ur a tag felé vette útját. A hársvirág szedése vígam haladt, a gyerekek ott fenn a magasban egymást biztatták, hogy csak feljebb s feljebb, mert ekkor nagyon sokat látnak majd. Kérdezgették is egymást: — Te mit Iától, Juli? — É<n ... én látom Amerikát. — Az semmi. Én látom Királyihelmecet. — És te mit Iától Gyurka? — Én,.. jaj, én egész a menyországig látok. No, ebben Gyurkának majdnem igaza lett, mert egyszerre csak recsegés-ropogás: a vén, korhadt hársfa a tizenöt gyerek súlya alatt törzsében kettészakadt és a pulyákkal együtt földre zuhant. Halálos csönd. De már a következő percben rohanások, csődülés a ledőlt fa körül, kiáltozások: — Te irgalmas Isten! mi történt?... Mind meghalt?... Egy sem él, egy sem ... Vizet, orvost, papot... A nagy ricsaj a mezőire, a hegyre is elhatolt: Lélegzetfultan rohantak a színhelyre az apák s anyák a marcangoló ijedelem szavával: — Jóskáim lelkem! ő is ott volt... Marikám véres testét látom én mán csak... De mi van hát... az oskola dőlt velük össze? Hát az történt, hogy az első ijedtség után a gyerekek mind sorra kikecmeregtek a földön fekvő lombok alól: egyiknek sem esett semmi baja, csak éppen a kis Bálint Anna Augusztus 14-én bocsátják vízre az első magyar dunai tengerjáró gőzöst Budapest, augusztus 6. (Budapesti szerkeszlőségünk telei an jelentése.) A múlt napokban jelenítettük, hogy a Ganz-gyárban e napokban készül el a magyar kereskedelmi kormány által rendelt első dunai és tengeri hajó. A vizrebo- csátás és a hajókeirsztelés ünenpsége augusztus 14-én történik meg s azon Horthy kormányzó és felesége, az egész magyar kormány s a politikai és gazdasági éilet veeztő tényezői is megjelennek. Az ünnepi beszédet Fábinyi kereskedelmi miniszter tartja s méltatná fogja az első dunai és tengeri hajó jelentőségét. A hajót egyébként ^Budapest44 névre keresztelőik. Ismét bomba robbant Zágrábban Zágráb, augusztus 6. Vasárnap délben a rendőrség épületében újabb bomba robbant fel, amely azonban emberéletben kárt nem okozott. _ A zágrábi stadion bejáratánál egy katolikus papi reverendába öltözött férfit fogtak el, akinek zsebeiben robbantószereket találtak. — Szamár! — csattant fel a diák. Ée nem is annyira indulat volt a hangjában, mint inkább szégyen és röstelkedée. Aztán gyorsan odanyujtott-a a fagylaltot a. lakatosinasnak. —: Ne, itt az egész!... De most pucolj!,., — Hááá!... — lötyögött eif-eile a lyukas bu- gyogójában a lakatosinas boldogan ... Erre aztán, az öreg imuzeum fölött a kósza felhő is tovább vonult és felragyogott a, nap... vagy talán a jó Isten, mosolygása... Fogházra ítélték a pozsonyi tiszteket inznltálé munkanélkülieket Pozsony, augusztus 6. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefon jelentése.) A pozsonyi kerületi bíróság Babos-tanácsa előtt ma álltak súlyos testi sértés vétségével vádoltam Mars^vszkv Lajos 30 éves, Szolga János 30 éves és Jaxaib Imre 33 éves pozsonyi munkanélküliek. Jakab szabadlábon védekezett, az első kettő vizsgálati fogságban van. A vádirat szerint nevezettek június elején inzultálták az Iparpalota kávéházából kijövő tiszti társaságot, amelynek tagjai Junek Ferenc törzskapitány, Mráz László szolgálaton kívüli kapitány és Nikodém László törzskapitány s ezek feleségei voltak. A tisztek polgári ruhában jöttek ki a kávéházból 6 a vádlottak durva megjegyzéseket tettek az asszonyokra, mire Ndkoid'ém kapitány állítólag arcul ütötte Mar- sovszky Lajost. Köziben Nikodém ezt kiáltotta a támadók felé: — Kik vagytok? A vádlottak egyhangúan kiáltották: — Munkanélküliek vagyunk. Mire Nikodém állítólag megjegyezte: — Úgy látszik, be vagytok rúgva. A szóváltást általános verekedés követte, amelyben Junek olyan súlyos bokatörést szenvedett, hogy ma is ágyban fekszik, s a tárgyaláson nem jelenhetett meg. Nikodém László és Mráz László tanúként jelent meg. A vádlottak azzal védekeztek, hogy a verekedést a tisztek kezdték az indokolatlan axoulütéssel. A tanuk azonban bebizonyították, hogy a vádlottak voltak a támadók. Markovszky hathónapi, a másik két vádlott két-két hónapi fogházbüntetést kapott. Az elítéltek megnyugodtak az ítéletiben s igy az jogerős.-----o-----— Előhozták a Dziennik Pofeki-t. A mábráschostraui lengyel lap, a Dziennik Polski szombati számáíhaai Bűzeik János képviselőnek a csehszlovákiai lengyel kisebbség helyzetével foglalkozó cikkét, közölte. Az államügyészség e cikknek nagyobb felét valótlan 'hírek terjesztése miatt elkobozta. —- Bomba robbant a bukaresti uccán. Bukarestből jelentik: A ,,Con stanca'‘-kaszinó előtt tegnap kézigránát robbant fel, amely négy embert súlyosan megsebesített. A merénylő után nyomoznak.
