Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)
1934-08-05 / 177. (3508.) szám
ijKKM wngnBgfag S, vasárnap. ^Pk^CcAl Jtz elátkozott kolostor regénye.. Egy francia szocialista képviselő nyílt levélben kéri a miniszterelnököt, hívja vissza a kormány a harminc év előtt száműzött c hartrease-i barátokat Megrázó drámai részletek egy évtizedes politikai botrány, egy sokmilliós likőr- gyár és az elátkozott kolostor történetéből ■ Sertéshizlaló — a barátok celláiban Chartreusi kolostor, jullius végén. Chas tanét francia képviselő a minap nyílt levelet intézett Doumergue miniszterelnökhöz, amelyben figyelmezteti a francia kormány elnökét arra, hogy a világhírű chartreuse-i kolostor lassan rombadől és Franciaország egy csodálatos műkinccsel lesz szegényebb, hacsak a kormány nem orvosolja elődeinek több évtizedes botlásait és nem adja vissza a kolostor jogos tulajdonosainak, a chartreuse-i barátoknak. — Húsz-harminc millió frankra volna szükség a düledező kolostor tatarozásához, — írja Chastanet képviselő. — Karbantartása pedig évi félmillió frankjába kerülne az államnak. Ennyi pénzt nem tud erre a célra fordítani az államkassza jól tudom, — írja a képviselő. — Tessék visszahívni a ohartrense-i kolostor elüldözött lakóit, akik épitetté'k, valamikor vérüket áldozták érte és akik életet leheltek a halott falak közé, életet és jótékonyságot, amely szétáradt az egész vidékre. Ez az egyetlen Igazságos és józan cselekedet, amit az egyszerű belátás is követel. Ez a nyilt levél, amelynek külön pikantériája, hogy szocialista oldalról ered, tehát Írója nem gyanúsítható „klerikális” érzelmekkel, egy drámai fordulatokban gazdag és valamikor vi- lágraszólóau szenzációs ügynek az aktáit dobja felszínre, egy botrányokban bővelkedő ügyet, amely harmincegynéhány évvel ezelőtt legalább annyi izgalmat okozott Franciaországban, mint a Staviissky-ügy., „ ★ A század elején a francia parlament törvényt aozofct a vallásos kongregációkról és a törvény értelmében minden olyan kongregációnak, amelynek működése állami szempontból nem átszőtt kívánatosnak, rövid idő alatt el kellett hagynia az országot. Külön kategória volt a chartreuse-i barátok ügye, akiket a francia forradalom elüldözött évszázados rezidenciájukból, de XVIH. Lajos ismét visszafogadott, mégpedig olyan formán, hogy birtokaikat állami tulajdonba vette és bérbeadta a cbartreuse-i barátoknak. Több mint nyolcvan évig békés bérlői voltak a francia államnak és később a harmadik köztársaságnak, a charireuse-i barátok. 1901 júliusában Waldeck-Rousseau miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a kongregációnak nincs szüksége arra, hogy ittmaradására újabb engedélyt kérjen, de a biztonság kedvéért meg kell kérdezni az államtanácsot. A belügyminisztérium pedig hamarosan értesítette a chartreuse- iek főnökét, hogy az államtanács egy hasonló ügyben már kedvezőtlenül döntött és igy az ügy nem terjeszthető az államtanács elé, a ohar- treuse-ieknek el kell bagyniok a kolostort, ki kell vándorolni ok az országból... Ettől a minisztériumi leirattól odáig, amíg 1903 április végén nagy katonai készültség és a háborgó méltatlankodó lakosság asszisztenciája mellett megtörtént a barátok drámai kilakoltatása, az egész országra kiható lázas agitáció folyt a barátok mellett és ellen, botrányos jeleneteik voltak a parlamentben, grandiózus megvesztegetési kísérletek derültek ki, belekeveredett a botrányba, kijáród minőségben, Cornbes miniszterelnök fia is .., * A chartreuse-i kolostor. ügye nemcsak egyszerű lelkiismereti kérdés volt. Nemcsak arról volt szó, hogy itt maradhassanak, vagy sem a chartreuse-i barátok, akikről az egyik párt azt állította, hogy államellenes propagandát folytatnak, hogy passzív rezisztenciára lázitják a lakosságot a laikus rezsim ellen és akiket a. másik párt az egész chartreuse-i környék jótevőinek hirdetett, a betegek, a szegények istápolóinak, akikhez sohasem fordulhat ott. megpróbál- tatott család vagy község, hogy kasszájukból bőségesen ne hullott volna a segítség. Az ódon kolostor egyszerű imádkozó és böj- töilő lakói hatalmas kincsek felett rendelkeztek. Az övék volt a híres chartreuse-i likőrgyár, amelyet 1835-ben alapítottak a barátok és amely harminc évvel később már 2 és félmillió frank tiszta jövedelmet hozott a tulajdonosainak, amelyből másfélmilliót szedett be az állam adó címén. Elképzelhető, hogy egy ekkora kimos szemet szúrt a chartreuse-i barátok jóegynéhámy politikai ellenfelének és nem legutolsó sorban a likőr- gyártással foglakozó konkurenciának. Ezt a hivatalos likvidálok néhány százezer frankért kótyavetyélték el és juttatták néhány évvel a barátok kiüldözése után egy protekciós likőrgyáros, Cusenier kezére. Érdekes azonban, hogy a bitangul szerzett jószág nem hozott áldást uj gazdáira. A chartreuse-i barátok jogi képviselője a perek egész lavináját zúdította Cusenier és utódai nyakába. Sikerült is Francia- OTSzág kivételével, mindenütt jogi védelmet kapnia. A külföldi bíróságok eltiltották a gyárat a obartreu6e-i címke használatától és magában Franciaországban is megkeserítette az életüket a chartreuse-i barátok hűséges kis nyomdásza, aki bírói Ítélettel eltiltatta az uj gyárat attól, hogy a címkékre rányomassa a nevét, ami az eredeti címkéken mint nyomdai szignum szerepelt. Ez pedig annál keservesebb helyzetbe hozta az uj tulajdonost, mert a barátok magukkal vitték a gyártási titkaikat, a likőr minősége amúgy is leromlott és mindezek tetejébe a barátok uj székhelyükön, Spanyolországban, gyártották tovább is az igazi chartreuse likőrt. Néhány évvel ezelőtt az uj tulajdonosok kapitulációra kényszerültek, kiegyeztek a barátokkal, akik most külön delegátust küldenek minden évben Chartreuse-be, a gyártás ellenőrzésére és irányítására és — az elszámolásra . . „ * Ezekről a dolgokról beszélgettünk kísérőmmel, a grenoble-i Syndicat dTnitiative elnökével, mialatt a gyönyörű kis turista városból, Grenoble-ból felfelé kanyarog az autónk a chartreuse-i kolostorba. Yadregényes, marcona, fenséges vidék, itt-ott szakítja csak meg egy kis hegyi legelő az erdőket. Nehéz a közlekedés és nem csoda, hogy a barátok elüldözése óta minden kísérlet csődöt mondott arra, hogy a chartreuse-i kolostort gyümölcsözévé tegyék. Éhez a barátok igénytelensége, szívóssága és önfeláldozása kellett, mondja a kisérőm. Azok a tervek, amikkel a kormány időnként megdöbbentette a közvéleményt és felbőszítette a hívők tömegeit, egymásután megbuktak. Nem sikerült a tejgazdasági iskola fentartása, amelyet a kolostor falain belül rendezett he az állam, megbukott az a botrányos terv, amely sertéstenyésztő telepet állított fel a kolostorban és istállót csinált az istenes barátok hajlékából... ... Már a kolostor ódon folyosóin konganak lépteink, mögöttünk a hivatalos guide magyaráz, múzeumi őrhöz illő, szakszerű folyékonysággal. Benyitunk egy baráti cellába. Bizony baráti igénytelenségre van szükség, hogy mai ember beérje az ősrégi ütött-kopott faággyál, szalmazsákkal, roskadozó olvasópolcoal és ne szomorodjék el annak a sötét, mély lyuknak a láttán, amelyen valamikor a barátok ebédjét szervírozták a folyosóról, hogy ne zavarják őket ájtatosságukhan. — Ugy-e megérti, — mondja mosolyogva kísérőm, — hogy nem volt sikere annak a tervnek sem, amely a kolostorból üdülőtelepet ákart csinálni, pihenésre vágyó egyetemi professzorok számára. A világszerte szétkürtölt propagandának sikerült néhány külföldi tudóst ide- osábitania, De ezek a jóhiszemű, megtévesztett emberek hamarosan felszedték sátorfájukat, amikor tömegesen kapták a fenyegető és fel- világosító leveleket, a környék felháborodott lakosságától arról, hogy milyen botrányosan szerzett államjavak élvezőivé akarják őke| tenni. Mialatt Grenoble-ban és környékén jártam^ sokat hallottam még a ohartreused kolostort ügyéről. A lakosság nagyrésze ma is hiven k& tart a barátok mellett, monstre gyűléseket remi* dez, feliratokat küld a kormánynak visszatérd sük érdekében. Kárörömmel mesélik a sok kon darcot, amely meghiúsította, hogy a francia á$« lám hasznot húzzon a barátok elkobzott javai* ból. Be kellett zárni a kórházukat is, mesélik* mert nem volt rá pénz. A betegék az uccárá kerültek. Amikor hazatérek a hotelembe, az asztalomon egy kis füzetet találok, amelyet a daupMneois-í Action Catholique küld meg minden átutazó ujs ságirónak és amelyből megtudhatja az olvasol a 30 éves harc minden részletét. Ebből a kis füzetből idézem ezt a megrázó lói írást, a chartreuse-i barátok drámai kilakolt#* tásáról. — 1903 március 26-án a francia kamara 388 szavazattal 231 ellenében elutasította a törvényjavaslatot a chartreuse-i barátok tartózkodási engedélyének megadásáról. Április elsejéd jeelntkezett a Nagy-Chartreuse kolostor főnökénél egy grenoble-i komisszárius, aki értesítette, hogy 15 napon belül el kell bagyniok a kolostort. Az erőszakos kilakoltatás április 29-én történt. Néhány nappal ezt a dátumot megelőzőleg már a felbőszült lakosság tömegei vették körül a kolostort, hogy védelmükbe ve* gyék a kilakoltatásra Ítélt barátokat. A kormány nagy katonai készültséget rendelt tehát ki, hogy érvényt szerezzen rendelkezéseinek.; A száznegyvenedik gyalogezred egy hadilétszámú zászlóalját, a negyedik dragonyosezred két eskadrónját, a negyedik utáezezred egy különit- ményét, nagy lovascsendőrkészültséget és néhány tucat titkosrendőrt. A csapatoknak nagy* nehezen sikerült megtisztitaniok a kolostor köw nyékét a botokkal, esernyőkkel, dorongokkal felfegyverkezett háborgó lakosságtól. A pir- kadó hajnal első napsugarainak fényében a % utászok csákányai lezúdultak a kolostor nagykapujára. Betörték a kaput, betörték a cellák ajtajait, a csapatok élén behatoltak a hivatalos, közegek a kolostor kápolnájába, ahol a barátok ájtatos imában várták támadóikat. „Csak az erőszak fagyaszthatja meg az imát ajkunkon” — irta a rendfőnök Cornbes miniszterein nőkhöz intézett levelében. A magisztrátusok felszólítására a barátok néma hallgatással válaszolták. Azután felzendült kórusban a „Sub tuum.” A csendőrök előrelépnek, egymásután ragadják el a barátokat, számszerűit 23-at, imazsámolyukról. Kisérik ki őket, mint a gonosz- tévőket. A tömeg éljenzése közepette megindul a barátok szomorú processiója, a száműzetés tövises utján... ' ... Coubertin ezredes, a negyedik dragonyosezred parancsnoka a szégyenletes esemény után levelet irt a hadügyminiszternek. „Mivel a vezényletem alatt álló csapattest francia polgárok hajlékának meg'be est e 1 enitésére kényszerült, leteszem tiszti kardbojtomat és lemondok a rangomról.” Az ezredest sok tiszttársa követte a lemondásban.., Aigner László. REUMA írta: Fala Tamás A vezérigazgatót röviden vezérnek nevezték a vállalatnál, ő volt a központja minden gondolatnak. A hivatalnokok reggel azt kémlelték rajta, ugyan jól aludt-e az éjjel, délután azt iparkodtak kiérezni hangulatából, hogy meg volt-e elégedve a szakácsnő főztjével. Figyeltek, hogyan teszi le az újságot, hogyan vágja fel a levélelket 6 feldobja-e a kalapját a fogasra, vagy nyugodtan akasztja fel a falból kiálló horogra. A vezér a ihangullat embere volt és sorsok függtek a hangulatától. Nem volt rossz ember, de ha rájött az idegesség, nem egyszer tett olyant, amit később már nem tudott jóvátenni a legjobb akarattal sem. A hivatalnokok mély hódolattal hajlongtak előtte, él akarták lesni a gondolatát is. Lassacskán beletörődtek abba, hogy a mai világban otthon kell hagyni az önérzetet, 6 megállapodtak abban, hogy a hivatalban elszenvedett megalázás nem kíséri tovább az embert a hivatali szoba küszöbénél. Az öreg Hársy már húsz éve szolgált a vezér mélilett. Ismerte bogarait, kedvteléseit, sőt a titkait is. Ezek a titkok különben olyan titkok voltak, melyekről mindenki tudott a hivatalban. Mert nemcsak a szegénység és a köhögés az, ami nem titkolható, hanem ebbe a kategóriába tartozik a szerelmes természet is. Az alkalmazottaik azonban tudatosan nem látták és nem hallották semmit. Nem látták meg, ami tápot adhatott volna annak a pletykának, hogy a vezér különös érdeklődésével tünteti ki a női nemet. És mintha rém lett volna fülük, mikor valaki ezt a gyanúját szavakban is kifejezte. Óvatosnak kell lenni, a falnak is van füle, a tintatartónak is van szeme és a vezér az életnek és a hálálnak ura. Az öreg Hársy azzal nyerte meg főleg a vezér rokonszenvét, hogy nagyszerű időjósnak bizonyult. Ezt a képességét a lábában fészkelő reumának köszönhette. Vasárnap vagy ünnepnapok előtt, éveik hoez- szu sora óta, ez a kérdés röpült Hársy felé: — Mondja, Hársy, milyen idő lesz hoilnap? Hársy vagy esernyőt ajánlott s jó meleg takarót a vezér tervezett kirándulásaira, vagy derűsen jövendölte: — Méltóztassé'k nyugodt lenni, vezérigazgató ur, sem felhő, sem szél, sem csapadék. A vezér meggyőződött, hogy Hársy jóslatai teljesen megbízhatóak. Ezeket a jóslatokat azután — a pletyka szerint — szívügyeinek irányításánál értékesítette. Hársy reumája azonban kezdett nagyon kellemetlenné válni. Volt nap, hogy álig tudott felkelni az ágyból, s csak azért sántikált be a hivatalba, mert félt, hogy ha be nem megy, másnapra már más ül a helyén. A feleségében több volt a lázadó természet, mint benne, s forradalmi beszédekkel ingerelte, hogy kérjen szabadságot reumájának gyógykezelése céljából. — Három éve nem vetted már ki a szabadságodat — zúgolódott az asszony. — A lovat is kifogják éjszakára, Aztán, ha az ember maga mond 'le a jógáiról, azokat nem kapja többé vissza! Hársy el is utazott Hévízre, s három hetet töltött a gyógyfürdőben. A csodás víz nagyszerű hatással! volt lábaira. Bicegve mert, s táncolva jött vissza. — Húszéves fiatalember lett belőlem! — kiáltotta. mikor hazaérkeztekor a felesége felé sietett. Éppen ünnep előtti nap volt, miikor 'bevonult hivatalába. — Mondja, Hársy — szólította meg a vezér —, milyen idő lesz holnap? — Ragyogó tiszta égbolt, kellemes, enyhe levegő, hangzott a jóslat. Hosszú idő óta először tévedett Hársy, mert másnap egész nap zuhogott s az igazgató nagy náthával érkezett haza, dühösen vonva, felelősségre hivatalnokát. — Bocsánat, vezérigazgató ur — dadogott a vádlott —, a lábam, úgy látszik, annyira rendbe jött a fürdőben, hogy nem érzi meg az időváltozást. — Hát már erre sem lehet magát használni! — pattant ki a méreg a vezérből, s úgy levágta a papirvágó'kést az Íróasztalira, hogy szinte szikrázott. Szegény Hársvnak érezhetően megrendült az állása. A vezér állandóan kifogásolta munkáját, több'ek előtt említette, hogy gondolkozni fog nyugdíjéa küldéséről, elsősorban, mert munkaereje megrokkant, másrészről pedig, mert helyet kell csinálni a fiatalságnak. Hársy úgy ült a szobájában, mint a siralom- házban. Titokban búcsúzott az íróasztalától, az üzleti könyvektől, a telefonkagylótól', az itatós- tömbtől, az álló fogastól, a plafonról lefüggő poroeliánernyős villan ylámpától, mindentől!, aanái eddigi életének kerete voilt, s ami számára a viliágat jelentette. — Mit gondolsz? — kérdezte egy hivatalnok-' társától, aki jó embere volt, s akiben megbi- zott, mert neon látott benne vetélytársat. — Hát kérlek... — Akikor, úgy látszik, várhatom a felraon- dást — nyögte 'busán Hársy. — Még nem bizonyos — hangzott a vigasztaló szó. — Próbálj meg kitenni magadért, tudod, milyen szeszélyes az öreg. Hársy elkeseredve ment haza. A felesége nem volt otthon, látogatóba ment a nővéréhez. — Várj csak, betyár, várj csak! — szólt a lábához, s nagyokat übögetett rá... — Tle vagy az oka mindennek, mert meggyógyultál!, s már nem tudsz jósolni. A nagyságos vezér- igazgató ur találkáira nem szállítod a jóslatokat. Várj csak, betyár, várj csak! Hársy a szolba közepére rántotta a díványt, kinyitotta az ajtót, félpattanitotta az ablakom kát, s olyan léghuzaitot csinált, hogy majd lehúzta róla a kabátot. Aztán hanyatt feküdt a díványon, s jól feltartotta a lábát, hogy alaposan beleütődjék ai 'iéghuzat. Másnap reggel valami égő folyam kezdett hömpölyögni az izmai között. Csengetett a reuma. Épp szombat volt, s alázatosan állt a nagyhatalmú főnök elé: — Vezérigazgató ur, kérem, alázatosan jelentem, holnap esőre van kilátás. A lábam ismét működik.
