Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-01 / 148. (3479.) szám
1984 julius 1 vasárnap. KÜLÖNVÉLEMÉNY TANÁROK Jumiufí vége, bizony i tváiny osztás, készülődés az életír© -i-tt-ott az örökétetre. — Az idén is volt már n-éliány dláböip gyilkosság, d© az idén már kevesebbet innak róluk a la-pek. Neim feszegetik a problémát, aimely beletoirkolllik a nagy problémákba. Éin s.e feszegetném, ha nem fedeztem volna fel valami érdekes tör- vémy^szerüsé'get a diiáköingyilkosságokbain, amelyekről legutóbb olvastam. Néhány héttel ezelőtt eigy Komáromiban tanuló nagyszombati diáik öngyilkosságáról olvashattunk, aki egyenesen a mázliból ment ki a vasúti hidra, hogy idejében találkozzék és haléira gázoltassa magát a beérkező vonallal. Tegnap két csehországi esetről olvastam amelyek közül szerencsére egyik sem végződött halállal. Egy tizeinkét éves diák egy prágai bárban, a tánepairketten lőtt mellébe, mánián megvacsoráizolt, a másik, pardubiei diák pedig egy cukrászdában lőtt magára kedvenc sütemétnyeiin-ek elfogyasztása után. Mozi, bár és cukrászda ez öngyilkosságok kisérő jelenségei, a kor és helyzet körülményei szerint változó jelenségek, de az adott, helyzetben egyformán a legmagasabb életörömét jelentik az covyiikosjelöltek számára. Nehéz itt ifjúkori idegzavarokról beszélni, a pubertás zavarai okozta hatátvágyrói- E fjatal öngyilkosok normálisan igenlelték az életet, elbúcsúztak attól, ami a legnagyobb örömet jelentette számukra helyzetükben és ez örömök teljesen egészséges vágy kielégülései voltak- Talán inkább túlságosan szerették az életet., amelynek beteljesülésében nem bíztak többé- A mai fiatalság sokkal súlyosabbaknak érzi az akadályokat, melyek szabályos yágyaik teljesülésétől elválasztják őket, magasabbnak látják a falat, amely az érvényesülés virágos rétjétől elzárja őket és nem csoda, ha egy-két szék und a áthághatatlan magasságba emeli képzeletükben ezt a falat. Minél sürgetőbb a vágy, annál nagyobbnak látszik az Ezzel szemben ott van a tanteirv, amely egyformán „előmenetelt" kivan minden tantárgyból. Bizonyára vannak előírások, bizalmas utasítások, hogy bizonyos mértékig szemet kell hunyni, ha valamely tehetséges diák nem érdeklődik „elégségesen" egy-egy tantárgy iránt. De hogy ezek az előírások nem „elégségesek", azt mutatja éppen az egy tárgyból bukó diákok öngyilkossága. Mindem tanár rabja a tantárgyának és érthető, hogy az élet nagyobb szigorát arra használja fel, hogy szigorúbban követelje a tantárgy tudását, hoilolt az élet szigora éppen azt követeli, hogy a diák egyes tárgyakat tudjon jól. ez pedig nem mehet másképpen, mint a többi tantárgy rovására. Ha a leendő mérnököt megbuktatják, mert nem tudja jól a német irodalmat és így még szigorúbbá teszik számára az egyébként is nagyon szigorú élletet, úgy ntem csoda, hogy a diák, aki csak az iskola ablakán keresztül látja ezt az életet, kétségbeesik. Türelmetlenségében és idegességében úgy érzi, hogy egy tantárgy elhanyagolása miatt becsukják előtte az életnek egyébként is nehezen nyitható ajtaját, tehát lemond az egészről. Az úgynevezett pszicihotechnáfcai vizsgálatokat alkalmazzák már. az iskolákban, • de az eredményekéit nem tudják helyeslem érteke- sittem!. Napiról-niapra nagyobb szaktudást követelnek meg a fiatalemberektől, de éppen a szaktudósok személyes érzékenysége akadályozza őket sokáig, hogy vallóban a kedvenc szakmájukat tanulmányozzák, mert az „ellein- szaktudósok" személyes sérelemnek veszik, iha a diák kevésbé érdeklődik az ő tárgyuk iránt. Az ilyen tanárok — legtöbbször jó szándékkal — megmutatják a különben tehetségesnek ígérkező diákkal szemben is hatalmukat és a dacos diák ilyenkor nem tesz egyebet, mint hogy szintén megmutatja. Elmegy a moziba,, elmegy a bárba, elmegy a cukrászdába és elbúcsúzik az életiről szóló álomtól. A pszichotechnika — a tehetség vizsgálata, a képességeknek megfelelő foglalkozás megállapítása — nagyon szép tudomány, de csak úgy, ha a tanárokra is alkalmazzák. Elsősorban, úgy vélem. A középiskolái tanárnak elsősorban pedagógusnak kell lennie, csak azután lehet — ha futja erejéből — szaktudós. A tanárnak minden esetben segítenie kell a i rrran—m "" -mr\—itt—i—rni—■rarraic mám i ■■■m mi wi mi ■■■ ■■ i im 11 ■■»!■!■■■ ............ H& . SÉD M ny j bütorgyár B. BYSTBECA ^ ^ Patent sezlón ágynemű elhelyezésére K£ 360-— B——— I Ml III Imiin ■■■■. 1^»fcMB»T'3aar. diákot az életire, semmilyen esetiben sem szabad akadályozniaA „szórakozott p,rofesszanra“, a régi idők humoros fiigurájiára ma már semmi szükség a középiskolában. Az élet válóiban szigorú, de az élét szigorának érvényesülnie kel a tanárokkal szemben is. A csupán szaktudósok —i ha nem többek ennél, ha nincs bennük szépén tét és érdeklődés a tanítványok iránt — néni valók a középiskolai katedrára. A tanári állás semmi esetre sem lehet megélhetési mellékfoglalkozás szaktudósok számára, mert a tanárra bízzuk legnagyobb kincsünket. Az orvosban sem bízunk, ha jobban érdekli a diagnózis, mint a páciens, annál kevésbé az olyan tán'árban, aki jobban kedveli a tantárgyat, miint a tanítványt. Meirt a tanárra egészségesen biizzuk gyermekeinket. Eszembe jut egy régi német illusztrált vicc a szaktudós tanáriról. A pápaszemes, szakállas, esernyős tanár kezébe adnak egy csecsemőt, mire a szaktudós igy meditál: „Szép, szép, de mi ez a világmindenséghez képest!" Hát bennünket nem a világmindenség érdekel, tanár ur, mikor az ön kezébe adjuk gyermekeinket. Sőt elvárjuk öntől is, hogy elsősorban a gyermek érdekelje és csak másodsorban a világmindenség ismeretei A gyermek nélküli nincs világmindenség az ember számára, tanár ur, — ha nem tudná! Sándor Imre. ben a régi népdallal, a magázás az uralkodó. Keresem, hogy honnan vették ezt a dalban való magázást és honnan a dalokat. Mi a népdalból élünk és a népies talajból fakadt lírából. A mai sport-pajtás-tegeződő fiatalság azonban elszakadt ettől a talajtól egészen é6 számára a bár, a kávéház és a külváros az, ahol költészetet érez. A paraszt-romantikának vége s valami különös, kispolgári, nagyvárosi fél-müveit körökben otthonos, a régi uni társaságból odac-suszott és közben eltorzult tónus az, amelyből ma dalai fakádnak és amely legjobban a szivéhez szól. Én tegezni szer-t- teim volna Emmát, a mai ifjuember meghal a vágytól, hogy Tomicsit magáz-hassa. Én -igy daloltam Emmának: „Megérem még azt az időt, Sírva mégy el házam előtt! . . .“ A mai ifjú viszont ezt énekli Tonesinak: MAGA MEG TE Irta: Csathó Kálmán ,Jaj de szennyes ez a maga kendője!" akadály. El tudom képzelni, hogy a mai diákok sűrűin hallják otthon is, az iskolában is, hogy a mai nehéz időkben még jobban kell tanulni, még többet kell tudni annak, aki érvényesülni akar a nehéz életben. A nehéz életben valóban többet kell tudni, csak nem éppen mindig azt, amire az iskolában tanítják az emberi. Szó sincs róla, a tudás alapjait az iskolában I szerezzük meg. Ennek az alapnak azonban j .alkalmasnak kell lennie arra, hogy építsenek rá- Ez az alap nem lehet más, mint — ahogy egy különösen értelmes és magas látókörű tanárom már annak idején, a könnyebb világban mondta — a tudomány rendszerének megismerése, aminek segítségével tudjuk, begy hol találhatjuk meg és tanulhatjuk meg a tudnivalókat. . Mindinkább specializálódik a mesterség, mindinkább specializálódik a tudás, amelyet el kell sajálitanunk. Az iskolában, főleg a középiskolában viszont még minidig általános | műveltséget tanítanak és voltaképpen csak az j egyetemi tanulmányok befejeztével kezdődik j a specializálódás, akkor pedig már nem tanulás, hanem gyakorlás utján. A középiskolában pedig egyforma szigorral követelik minden tantárgy tudását, a nehéz viszonyok következtében szigorúbban, mint azelőtt. Az említett három diák mindegyike csak egy, legfeljebb két tantárgyból bukott el vagy állt bukásra, elképzelhetetlen tehát, hogy e tizen- hat-tiziemnyolc éves fiuk, akik eljutottak a magas osztályokig, nem mutattak volna különösebb érdeklődést és nem árullak volna el különösebb tudást más tantárgyakban, helyesebben a megélhetésre szolgáló egyéb ismeretekben- Ha a leendő orvos jól tud vegytant, állattant, fizikát és kevésbé tudja a francia g.ramatikát és geometriát, attól még egészen kitűnő orvos válhatik belőle. Sőt! A felnövekvő ifjúság helyesebben érzi az idők szavát, mint a tanárai, korábban kezd specializálódni érdeklődésbem és tanulásban az életre, ezzel szemben az történik, hogy az élet nehézségeire való hivatkozással még szigorúbban és lehetőleg még tovább tartják a mindig szélesebb „általános műveltség" jármában, mint azelőtt. Ha már olyan értelmes és szorgalmas volt a d-iák, hogy feljutott a magasabb osztályokig, úgy természetes volna támogatni spéciül izálódási hajlamát évs elő kellene mozdítani, hogy minél jobban képezze ki magát abban az ismeretkörben, amely a hajlandóság szerint választott foglalkozáshoz szükséges. Álmomban sem jutott volna eszembe hogy Em-! mát tegezzem. Emma társas ágbeli urikisasszony volt harminc évvel ezelőtt és mint ilyen tegez- betétien miniden fiatalember ez ám ára, akit nem fűzött hozzá közeli rokonság. A jó barátság, amit évekig, t-artó hűséges udvarlással elkerült elérnem, mind-össze arra jogosított fel, hogy egyezerüen a nevén, Emmának szólíthatom és nem kellett hozzátenném, hogy nagysád. A halálos ée -reménytelen ezerelem viszont, amit titkon éreztem iránta- feljogosított arra, hegy verseimben tegezzem, sőt hogy dalban ie per tu szólítsam, ha történetesen á szupé után elhuzathattam a nótáját, vagy éjjeli zenét adhattam neki. Dalban ugynie akkoriban a nép nyelvén beszéltünk s minthogy a paraszt-legény tegezett minde-n par-asztleányt, amint a népdalra tértünk át az udvarlásban, azonnal tegez ődésre fordult a szia vünk a legceremóniásabb udvariassági formákkal megtisztelt urikisaeszonyokkal szemben ifi. Hogy azt m-ondja: „Kutágaisra szállott a sas . . . Engem rózsám ne csalogass! . . . Amire Emma gyöngén elpirult, kacéra.n elmosolyodott, de esze ágában sem volt, hogy a tiszteletlen tcgezés-ér-t -megharagudjék. De bezzeg próbáltuk volna csak azt mondani prózában: — Hallod-e! — Velem ne kacérkodj, mert . . Botrány lett volna belőle. Emma sirvafakadt volna és aligha hívtak volna meg hozzájuk többé zsu-rba, vagy házibálba. Akkoriban ugyanis a fiatalemberek bizonyos tisztelettel, vagy mondjuk ágy: a tisztelet külső jeleivel . -is körülvették azokat a leányokat, akik közül a feleségüket szándékozták kiválogatni. Tegezni csak azoknak a társadalmi 'köröknek a leányait tegeztük) amelyekből nem ás lehetett házasodnunk. Tegeztük például a falusi parasztleányokat és az orfeumhölgyeket. Az előbbieket úgy, mint a s-zolgabiró a kocsisát, az utóbbiakat pedig, mondjuk, bohém alapon. Bemutatko-zás nélkül. De, hogy jó társaságban fiatalurak és fiat-alleányok t-egeződjenek, az még bepezsgőzött állapotban sem fordult elő. Prózában. Versben viszont csak tegezni lehetett) persze inkognitóban, az imádott hölgyet. Minden régi nóta, amelyekben a legény szól a leányhoz, tegező formában beszél. Csak nagyon kevés nótában fordul elő magázás: ezek azok, amelyekben a leány beszél a legényhez. Például:, Vagy: „Valamit súgok magának!" . . , Ennek pedig nagyon egyszerű a magyarázata. Az ugyanis) hogy a parasztleány eo-baseim tegezte vissza a legényt, hanem kelmédnek, magának, sőt a legtöbb vidéken'még egy-két kor-különbség esetén is „bácsidnak szólította. így volt ez, mondom, hajdanában. Prózában ma- -gázódáS) daliban tegeződés. Ma egy kicsit megváltozott a helyzet. Újabb: időiben a fiatalság közt a leguri-bb körökben is lábrakapott -az a szokás, hogy fiuk és leányok pajtáéi alapon tege-ződne-k. Derüre-borura, rokoni kapcsolat nélkül, sőt ürügy nélkül. Ez állítólag a sporttól van. De lehet az is, hogy mástól. Én nem tudom mitől, nem is kutatom. Csak megállapítom a tegeződés jelenlétét és tudomásul veszem. Nem is bírálom, hogy helyes-e, vagy neim. Csak elmélázom rajta, hogy mi lett volna, ha én -is úgy társalogtam v-olna valamikor Emmával, mint ahogy ezek a mai fiatalok szoktak egymással. Mi kellett volna például ahhoz, kérdem három évtized - távlatából, hogy Emma azt mondja nekem: — Te hülye! Hová tetted már megint azt a- rakétáét ? Legalább is -háromévi házasság. Ezeknek legfeljebb annyi, hogy kétezer táncoljanak egymásisal. Na meg az, hogy tegeződjene-k. Ehhez pedig ma állítólag csak az kell, hogy' rokonszenvezzenek egymással és hagy egyik fél &e tiltakozzék ellene. Akkor már senkinek sem lehet beleszólása, még kev-ésbbé ahhoz való joig-a, hogy megbotrán- koz-zék. Értsük meg egymást! Nem arról beszélek, hogy erkölcsös dolog-e ez, vagy nem. Ezt a részét ne feszegessük a dolognak. Csak a tónusról beszéljünk és ne az erkölcsről. És arról, hogy ízléses és gusztusos dolog-e, hoigy például a leendő feleségem a- tegeződés bizalmasságánál fogva íehülyéz- zen alapjában Idegen úriembereket, akik őt viszont ugyanezen az alapon Lelibázhatják? Ezt is teljesen önzetlenül v-eteim fel, mert én már, hála Istennek, nem tartozom sem-a t-egeződők, sem a házasulandók közé. Én már ezek helyett a dolgok helyett legfeljebb csodálkozással foglalkozom. Csodálkozom, hogy hogy eldurvult a tónus prózában és ugyanakkor, hogy megfinomodott vers„Gyülölöm magát, mert másé! Gyűlölöm magát, mert százé!" . Hát persze! A nóta tartalmában is van egy kis különbség, de . . . de vegyünk egy másik nótát. Mert, mondom, nem a tartalomról beszélek.-hanem a tónusról. Például: „Maga roppant tetszik kicsikém! S ugy-e, én is tetszem tán? Ha megengedné, a többit Halkan megsúgnám! Második szereposztás Fordította.: FÖLDES JOLÁN $ ©ilighit! . . /. Csakhogy visszajöttél h-oz-f zára! . . ..“ — kiáltotta a fiatal férfi boldog elragadtatással és, még mielőtt a leány védekezhetett volna, mári-s dobogó szivéhez szorította. Mary Lou szólni sem tudott a rémülettől: megriadt, hogy őrült karjaiba került! De amint a férfi anyjának bánatos szeméibe nézett, mélységes szánalom fogta el a szivét és vállalta -a különös szerepet, amelyhez egy ismeretlen leányhoz való véletlen hasonlósága révén jutott. Tiz év múlt el, amióta, az -akkor még daliás repülőtiszt, a háborús idők forgatagában találkozott azzal a titokzatos leány- nyál, akiitől váratlanul ismét elsodradott. S amikor, szerencs-éflen lezuhanása után, megbomlott idegrendszerrel hazakerült, valóságos rögeszmeként élt benne ez a lány, akit hite szerint feleségül is vett. Déligbtnek azonban -sehol semmi nyoma és a vélt háziasságról sincs bizonyíték... Roppant kényes és nehéz szerep tehát, amire M-a-ry Lou, a bájos kis árva-lány vállalkozik, hogy rögeszméjéből kigyógyitsa és a való életnek újból visszaadja a tragikus sorsú férfit. De nem ke- v-ésbbé nehéz az iró feladata is, amikor a fölötte kényes és érdekes probléma megnyugtató megoldására vállalkozik, — Mert mi lesz, ha a titokzatos Deliigh-t csakugyan él valamerre, mint Tra-' vers felesége: és mi lesz, ha a szerepét hűséggel játszó Ma-ry Lou szivében is komolyan felrobban a szerelem szikrája-, a mind szeretni valóbb lélekkel -kibontakozó férfi közelében? ... És lehetne-e valaha is háziasság az ilyen második szereposztásban eljátszott szerelemből? . . . A mind inkább bonyolódó lelki problémákkal párhuzamosan a regényben zajló élet -is, mint a meglódult kaleidoszkóp, egyre káprázatosabb, uj meg uj képeket szór szemünk elé — mig a zivataros záporból és viharból végül is deríts szivárványként -ivei felfelé a mindent legyőző szerelem és jóság diada-la, A költői szépségekkel megírt, lelkünk mélyéig megmaradó regényt. Földes Jolán fordította a budapesti Palladie „Bgypengős'' Re- sor-ozatába. ben, illetőleg nótában. Mert ennek -a -tegeződő világnak a szerelmi d-alkészletébeu viszont, ellentét- g-ényein-ek r m
