Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-29 / 171. (3502.) szám
TO^LM-MAG^Afe-MIKLAB 19M julins 29, vasárnap. JAPÁNOK Irta: ZILAHY LAJOS egy Ms budiai kocsmában és íreggiedtol estig tokajit itattam vele. Ezért hívogat Tokióba. * Ez is japán történet, de ezt már csak hallomásból tudomEgy külföldi diplomatának kínai komornyikja volt. Ezek a legtökéletesebb szolgák a viliágon. Zajtalanul jár inak, lényükben a Hia- ésSamg-dim ászt iák évezredeinek kultúrájával. Roppant fegyelmezettség* csodálatos étikét. Megtörtént, néha, hogy7 finom kis mosollyal ő figyelmeztette a diplomata feleségét, hogy ezt vagy azt nem illik tenmii. A hangján mindig hangfogót hoirdott. Olyan halk volt, mint a suttogás. És az arca sohasem mozdult meg. Egy délután rendkívül kiadást adtak a lapok. Nagy szenzáció. Szörnyű földrengés Japánban. Rengeteg halott. A kínai, mikor kezeibe vette az újságot, fel- orditott. Berohant az öltözőszobába és nem törődve azzal, hogy úrnője hiányos öltözetben van, lángoló szemmell, eltorzult arccal kiáltotta: — Madame! Beaucoup de morts Jaiponais! B'eaucoup ... !! Sok, sok halott Japánban! Ujjongva, félőirülten ordította, örült a sok japán halottnak. így tudja gyűlölni egy kínai a japánt. 4* Kik ezek? Miféle emberek ezek? Itt van még egy földrengés-tört ónét- Ezt is most hallottam. Tüzfelhők söprik végig Tokiót, ömlik az égő lávapernye a levegőben. Aki tehette, a nagy tokiói ligetekbe menekült és nyakig beleült a szökőkutak hatalmas medencéibe. Mert a földire ereszkedő tüzfelhők meggyuj- tották az ember ruháit. Ezer és ezer japán szorongott a medencékben. Volt köztük egy férfi. Apatikusan, féló'rül- ten maga elé nézett és megszakítás nélkül egy női nevet kiáltozott. ............. ....................................... 1111 1 Ór iást választéki Legolcsóbb áraki Pausz T., Koiice Üveg — porcellán — villany csillár ok! llllllllllllllllllllllllllllllllll!lllllllllll!llllll!IIIIIIIIII!IIIIIIHIIIIIIIIII!lllllllllll!lllllll!llllllllll!llllllllllll!lllllllllllllllll!IIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII Modern képkeretezés, üvegezés iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiittiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiii Telefon 2423 Alapítva 1833 * — . ----------- — — O kija!... Okija!... Okiiiijjaa... 1 Panaszosan, elnyújtva kiabálta szünet nélkül. Eszelősen, kétségbeesetten, mint aki tudja, hogy nincs remény. Már csak a puszta fájdalom kiabált belőle: — Okija! •.. Okiijaa!... A szeretője, vagy a felesége neve. Egyszer csak messzi a fák között felhangzott egy női kiáltás. Mintha keresett, mintha könyörögve hivott volna valakit. — Tarisi!... Tarisi!... Úgy hangzott, mint a madárhang. A férfi nevét kiáltozta. Megtalálták egymást. A férfi kiugrott a vízből és rohant a hang felé. A nő is kirobbant a fák közül, futottak egymás felé. Vijjogva, az öröm őrületében kiáltozták, sikongták: Okija, Okija... Tarisi, Tarisi... nem törődve a tüzfelhővel, nem bánva, hogy meggyullad a ruhájuk, rohantak, repültek egymás felé. Egymás nyakába borultak? Nem. Három lépésnyi távolságra egymástól hirtelen megálltak. Megálltak, megmerevedtek és elnémultak. És mint a bábuk, kecses mozdulattal háromszor egymásután mélyen meghajoltak egymásnak. A tűzesőben. Mert ezt mondja az ősi étikét. S&épséff é misá f Irta: Kosztolányi Dezső Megint kaptam egy képeslapot HarakositólEzt most Tokióból küldte. Japán fametszetet utánoz a képeslap: zöld nádas felett két tür- kiznyaku vadréoe repül és a récéket a lemenő nap sugarai éppen lenyilazzák. Azt kérdi Harakosi, hogy mikor megyek már Tokióba? Csak menjek, az ő vendége leszek. Nyolc éve múlt a tavasszal, hogy kurta angol levelekkel és párszavas képeslapokkal borzasztó földrajzi távolságokon keresztül ápolgatjuk ezt a barátságot.. Ha volna rá valami halvány kis remény, hogy valaha látjuk még egymást az életiben, akkor már régen félbehagytuk volna ezt a levelezést. De nincs remény, ezt mind a kettőn tudjuk, éppen ezért ragaszkodunk a barátságunkhoz, amely ebben a reménytelenségben megszépül. Ezek a kölcsönös képeslapok, amiknek már semmi értelmük sincs, valami jóleső, titkos belső kis tudatról adnak életjelt: Ázsia ezerkétszázmillió embere közt ott van egy Harakosi, van egy barátom. Több nincs, de ez van. A homályos elképzelésnek nagy ködcsillagában a valóságnak parányi, szilárd magva, ő is valami ilyet gondolhat rólam, amikor eszébe jutnak a fehér emberek és a nagy, idegen Nyugat. Nem akarom eltúlozni a dolgot, de kétségtelen, hogy gyakran csupán „best re- gards“ szövegű képeslapjainkon világok üzennek egymásnak. Ha agyonütnek, akkor se tudnám már megmondani, hogy Hairakosinak mi a keresztneve. A névjegye valahol elkallódott, a cim- könyvemben csak így van felírva: H. Hara- kosi. De az ő emlékezete is kopik, az évek során mindig több hibát csinál a címzésben, legutóbbi képeslapját már így címezte: „La- yoj Zahili Asonya ueuta“. Miután ilyen név alatt csak én lakom az Áfonya uocábam, a képeslap minden baj nélkül megérkezett. De előre rettegek, hogy mi lesz pár év múlva. Harakcsivai 1926-ban a paris—budapesti gyorsvonaton ismerkedtem meg. Mikor elhelyezkedtem az üres hálókocsiban, észrevettem, hogy az ülésen kinyitott Baedecker hever. Könyvjelző, helyett vékony, arany keretes pápaszem beletéve. Az embert ilyenkor aggodalmas kíváncsiság fogja el, hogy ilyen szűk helyen kivel fogja együtt, töltőn,i az éjszakát. Odahajoltam és megállapítottam, hogy éppen BúdapeisInéi van felütve a Baedecker. A könyv angol, a kofferek viszont gyengék, — vájjon ki lehet az utitárs? Ebben a pillanatban egy alacsony, kis japán már le is ült, szembe velem, de ma sem j értem, hogyan tudott olyan nesztelenül be- i jönni. Üdvözlésül mélyen meghajolt, de arnél-; ku, hogy rámnézett volna. Feltette a pápa-; szemét, olvasni kezdett, de aztán kinézett az; ablakon és valami különös, szinte állati szomorúsággal csüng ette tekintetét a francia réteken. Mert ekkor már messze jártunk Párisiéi. Sokáig figyeltem az arcát és megállapítottam, hogy szándékosan nem néz a szemembe. Ezt eddig csak macskáknál és kisebbfajta majmoknál tapasztaltam. Kutyák tekintete például csodálatosan el tud merülni az ember tekintetében- Szinte lelkünk ismeretlen rétegeit érinti meg ez a pillantás. Nyutak, őzek, madarak, sőt halak is az ember szemébe néznek. Harakosi azonban nem nézett rám. Néha végigjáratta tekintetét a plafonon •és a koffereken, de rám nem nézett. Kis idő múlva mégis megszólítottam. Álmatag és magános arca hirtelen ösezerándult. Megjelent rajta a bizonyos ja páni mosoly, amely élettelen vigyorgáshoz hasonlít. Tört angolsággal válaszolt. Olyan óvatosan és halkan ejtette ki a szavakat, mintha zsiletpengé- ket forgatott volna a nyelvén. Megkérdeztem tőle, hogy miért éppen Bu- depééinél van felnyitva a Baedecker? Elmondta, hogy vi’lágkörüli utón van. Tokióból indult, — Hawai, San Franciscő, New- vork- Most megnézi Európát, egy napot akar Budapesten tölteni, aztán Velence, ahol hajóra száll, indián és Ausztrálián át jut majd haza. Ez az első eset, ho<gy elhagyta Japánt. A nagy földrengéskor, mialatt a hivatalában volt, összeomlott a háza, felesége és két kisgyermeke ottveszett. Utazik. Felejteni akar. A hosszú uto,n összebarátkoztunk. Én is elmondtam neki az életemet. Pestire érkezve kijelentettem neki, hogy az én vendégem. Egy nap helyett három napig maradt. Tudtam. hogy az ilyen kis japánokkal a hotel- portások úgy bánnak, mint a sárga kutyákkal- Mindenki bizalmatlanul elhúzódik tőle. Én tejben-vajban fürösztöbtem, már amennyire tőlem tellett. Harakosi csárdást táncolt A nyári vendéglőben, ahol az előkelő világ lombbal befuttatott rekeszek között vacsorázik,* egy nő, amikor a pincér már eléje teszi a tökfőzeléket meg a sertéskarajt, előveszi kistükrét s pirosító rudjával még pár ecsetvonást húz már alaposan kifestette száján, rizsporozza az orrahegyét, irtogatja szemöldökét igazgatja haját. Csak aztán lát hozzá, megkönnyebbült sóhajjal, az evéshez. — Miért oly visszataszító, nevetséges és undorító mindez nekem? — kérdezem magamtól. — Igyekszem kikapcsolni az ellenérveket. Ez a művelet nem holmi szokatlan, forradalmi újság számomra. Úgyszólván gyermekkorom óta látom itthon és külföldön, hasonló módon, a vonatfülkében, a hajón még a fölvonón is. Maga a nyiltság csak rokonszenves lehet. Ahogy az angol szakács szemünk láttára süti a húsokat nyitott tűzhelyen, ezek a hölgyek se titkolóznak, beavatnak fogásaikba, melyekkel meg akarnak bennünket hódítani s előbb mintegy cinkostársaikká tesznek. A játék becsületes. Erkölcsi fölháborodásomat se zaklatja föl. Nem gondolom, hogy a természet föltétlenül hibátlan. Néha bizony rászorul egy kis javításra. Még a művész sem élhet meg tiszta őszinteségből. Egy csipetnyi festék kell hozzá, csak úgy érvényesülhet az őszinteség. — De hiába bölcselkedem, ítéletem, melyet valami magasabb bíróság sugall, változatlan marad:, visszataszító ez, nevetséges és undoritó. Aki igy szépitgeti magát, nem sokkal Ízlésesebb, mint aki tyúkszemét vágja egy vacsora- asztalnál s közügyet csinál abból, ami szigorúan magánügy. Vájjon azt hiszi ez a hölgy, aki most véresre mázolt ajkaival egy sertés földi maradványait fogyasztja, hogy szebb és kívánatosabb lett azzal a néhány festékfolttal, azzal a néhány rizsporréteggel, melyet pótlólag rakott magára? Úgy látszik, azt hiszi. Ez pedig rögeszme, vagy téveszme. — Ha szemlélem őt b húgait és nénjeit, akik más rekeszekben vacsoráznak, úgy rémlik, hogy valamennyien egy merev és olcsó álarcot viselnek. Annyira hasonlitana.k egymáshoz, mint a kirakatok viaszbábui. Nehéz megkülönböztetni őket. Mindenütt ugyanaz a jaj- vörös száj, az élet szeszélye és változatossága nélkül. Hajuk is egyfomán nyírt és hullámos, minden egyes szála kifésült, teába áztatott és megtílolt. Tündérbabuska-szőkék, édesen aranyosak, platinára festett angyalkák. Kezük pedig minden, csak nem emberi kéz, liliomfehér ujjac'" ” ’bíborvörösre pingált körmökkel, finom-sima bőrrel, ráncok és kérgek nélkül, olyan puha és langyos, mint a gummi vagy a föloszló haj. Egy hollywoodi tökfilkó álmodta meg őket a huszadik század hajnalán, egy ábrándos ponyvaíró, aki világsikerre hivatott mozidarabokat irt, s képzelete csak annyi volt, hogy a dollár árfolyamát meg tudta különböztetni az angol font árfolyamától és tudása csak annyi, hogy ismerettárakból értesült.arról, hogy Julius Caesar nem gépkocsigyáros volt, hanem római hadvezér. — Nem tehetek róla, de határozottan ellent kell mondanom ennek a női eszménynek. Minden korban voltak divatok. A divat pedig mindig csak hóbort és majmolás. A szépeégtapa- szok, a krinolinok, az emlékkönyvek kegyelete is egyformára faragta a.z embereket. De a divat a maga egységesítő hatásával még soha olyan silány tömegcikké, olyan semmitmondó bábbá nem tette a nőit, mint ma, mert teljesen megfosztotta az egyéniség lehetőségétől is s úgy rakja elénk, mint egy bazár áruját, a középszerűség siralmas egyenruhájában. Azt hallom, hogy ez a sok kence az arcról előbb-utóbb el fog tűnni, mert a festői világszemlélet után a szobrászatiba jutottunk s akkor mindenki rútnak tartja majd azt, ami csakugyan rut is. Egyelőre azonban ezek a „szépségek" uralkodnak, ezek a szabályosan viritó szájak, ezek a szabályosan fésült hajak, ezek a szabályosan nyírt körmök, melyekben oly kevés a meglepetés, mint a szabályosan kattogó rossz versekben. Lassanként rajtakapjuk magunkat, hogy láttukra egy láztól cserepes, halvány ajakról álmodozunk, melynek kesernyés szomorúságában valami egyéni bánat is van s gyönyörködünk még a szakácsnő izzadt arcában vagy a pesztonka furcsa kontyában ás. A szépségnek •ebben az unalmas falanszterében, mely maga a •rútság, inkább beleszeretünk a gubancos és moisat.lan hajba, a szeplöbe és a kanc6al- Iságba, mint beléjük. t famsméf&k Amerikai fogadás. Villiam Day, egy bostoni ismert biró fia fogadott egyik barátjával, hogy a teniszlabdát, melyet a Bueker-Hill emlékmű tetejéről feléje dobnak, elfogja. Mister Day a fogadást elvesztette. Ennek következményekép egy földi diót kellett az egyetem épülete körül orrával végigguri- tania. A munka másfél napig tartott. Nézőközönség természetesen bőven akadt, amely a földön csúszó fiatalembert a helyzetnek megfelelő megjegyzésekkel kísérte. Agglegények egyesülete Madridban. A nemrég létesült egylet alapszabályai többek közt e pontokat tartalmazzák: ,,Az egylet célja, hogy a férfiakat a házasságtól megóvja, mely minden ember életét megkeseríti'*. 4. §. „Ha a tagok valamelyike a házasságkötés ellen védekezni nem tud, rendkívüli közgyűlés hivandó egybe, melynek feladata, hogy veszélyben forgó tagtárgát kárhozatos szándékától visszatartsa." Aki ennek dacára megnősül, 150 pe< séta büntetést fizet, és az árulók jegyzékébe kerüL Az egylet elnöke bárom feleségétől vált el. Ezeknél mindenesetre udvariasabbak a hollywoodi 107 hölgy, akik a következő kérdőivet töD lőtték ki: Milyen legyen a tökéletes férj? A felelet: I.775 méter magas, 87.25 kg. súlyú, 29 éves; hullámos barna haj, kék szemek, atlétatermet. És a legfontosabb: sok pénze legyen jól ruházkodjékj kitűnő táncos legyen és álljon készen bármikor arra, hogy az edények mosogatásánál segédkezzék. Pályázók jelentkezzenek Hollywoodban. Sajtóhiba-pályázat. Ez is természetesen amerikai találmány, még pedig igen jól sikerült reklám a könyvterjesztés céljából. Az egyik kiadóhivatal pályázatot hirdetett, mely szerint az első, aki az álta-' la legújabban kiadott könyvben sajtóhibát talál, 30.000 dollár jutalomban részesül. E pályázati hirdetés eredményekép a könyvből 2 dollárjával kétszázezer példány kelt el. Az utolsó oldalon levő egyetlen sajtóhibát mindössze 9 olvasó fedezte fel. Szovjet családi erkölcs. A szovjetunió ifjúsága szervezetének, a Komsomolnak vezérigazgatósága az aratás előtt körrendeletét intézett az ifjúsághoz és közreműködésre hívta fel azok ellen, akik a termés egyrészét nyereségvágyból elrejteni akarnák. Az ifjú kommunistáknak saját szüleiket sem szabad kímélniük, ha a szabály ellen vétkeznek. — Egy 13 éves fiú, Pronva Kolibin, e~j.it édesanyját jelen- t ete fel, aki saját maga és gyermeke számára gabonát tett félre. A szerencsétlen asszonyt 3 évi száműzetésre Szibériába küldték a fiút pedig pénzjutalomban részesítették és napiparancsban megdicsérték. A 13 éves fiú sajt át édesanyja ellen! Édesanyja ellen, aki neki életet adott s akinek csak az a bűne, hogy anyai szeretetével fiáról gondoskodni akart. A derék anyát Szibériába küldik, a magáról megfeledkezett fiút pedig jutalomban, hozzá pénzjutalomban részesíti a kommunista rendszer. E példa is mutatja, mily óriási pusztítást vitt végbe a bolsevizmus 15 évi uralma alatt a családi életben is, amikor a gyermekeket a családi élet és kötelék feldulására buzdítja. — Fontos kérdések szerepelnek az érsek- ujvári ipartársulat vasárnapi közgyűlésének napirendjén. Érsek-újvári tudósítónk jelenti: Vasárnap délelőtt 10 órára hívta egybe Budik István ipartársulatii elnök az érsekujvári általános ipartársulat közgyűlését. A közgyűlés jelentősége felülmúlja a megszokott közgyűlések jelentőségét, mert több fontos kérdésiben kell az ipartársulainak dönteni. Elsősorban az Iparosház építése ügyét fogják dűlőre vinni, amelynek tervét egyes körök ellenzik. Ugyanezen közgyűlésen kell határozni a tagsági dijak progresszív emeléséről is, mert az elnökség elő térj esetése szerint a jövőben a tagsági dijakat az elért ipari forgalom alapján fogják fizetni. Az indítványok során a legnagyobb jelentőségűnek látszik az az indítvány, amelyet állítólag a vasárnapi teljes munkaszünet tekintetében fognak a közgyűlés elé terjeszteni. Mint értesülünk, ennek érdekében katolikus egyházi részről is állást foglaltak s P. Grácián szentferecrendi házifőnök a közgyűlési delegátusokilioiz intézett körlevélben az indít vám ynak a pártolását kérte. Előreláthatólag élénk vitára fog sor kerülni. A helyzet ugyanis az, hogy a vidéki falvak lakossága megszokta, hogy vasárnap szerezze c»t* Érsekújváron szükségleteit, miután erre hétköznapon nincsen érkezése.
