Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)

1934-07-03 / 149. (3480.) szám

10 T>RAGAlA\AGtARHlULAI> 1984 jtttíti* 8, kfttUL Zólyomi TK~Nyitrai AC 3:1 (3:0) Zólyom, július 2. Kedvező időiben folyt le a zó­lyomi pályán a nagy érdeklődéssel várt barátságos mérkőzés, melyet több, mint kétezer ember né­zett végig. A nagy agilitással játszó helyi csapat az első félidőben kihasználta a kínálkozó gólolkalma- kat. A nyitrai csatársor a mezőnyben szép akció­kat mutatott, a kapu elölt azonban ijesztően bi­zonytalan volt és minden helyezetet rontott. A vezető gólt ll-esből érte el a helyi csapat Mklrik révén. Változó mezőnyjáték után a 21. percben Pletenik kettőre szaporította a gólok számát, majd az első félidő utolsó percében Besina gólozott. A második félidőben a megsérült Hanák nyitrai hát­véd helyéibe tartalék állott. A megváltozott felállí­tásban a csapat nagy lendülettel vetette magát a já­tékba és szebbnél-szebb akciókat vezetett. A kapu előtti bizonytalanság azonban megmaradt és a be­csületgólt ll-esből Benczy csak a 26. percben tudta megszerezni. A zólyomi együttesnél Urbán, Midliák, Lesko és Hrasko tűntek ki, míg a nyitrai csapat legjobb emberei Fekete Vincze és Szlobodá voltak. Az izgalmas és mindvégig erős tempójú mérkőzést Spiegler -bíró objektiven vezette.------o----­Sz lovenszkói eredmények LOSONC. LAFC—Sal'gótarjani SE 7:1. KASSA. Ferencvárosi TC—Térek. komb. 2:2 (1:1). Biró: Katona Gyula. 1500 néző. Hullámzó szép já­ték. Az első gólt a kombinált Herdicky révén a 18. percben érte el, az FTC a 40. percben Kiss révén kiegyenlített. A második félidőben a kombinált támadott és a 14. percben Drab révén vezetéshez jutott, de ez FTC a 85. percben Pi'ber révén egali­zált. A kombinál tban Kerekes remekelt. UNGVÁR. Serlegmérkőzés döntők: SK. Rusj— Vasutas SK 5:0 (2:0). Biró: Valkovics. Góllövők: Kobzár 3 (egy 11-egyes), Kovács és Szuchovszky. — CsSK—Ungvári TK 6:0 (4:0). Biró: Róth Ábrahám Góllövők: Buncsek (3), Skladal (2) és Fiblinger. RIMASZOMBAT. RME—Dobsinai SC 9:0 (4:0). A meccs a RME sétagaloppja volt az újdonsült dob­sinai csapat ellen, amely egyébként jó benyomást keltett. Legjobb emberük — a sok gól ellenére — a kapus volt, aki ügyes védéseivel kétszámjegyű vereségtől mentette meg csapatát. Lehoczky ta­másfalai biró jó volt. VÁGUJHELY. Pöstyéni FC—AC 3:3. A meccs­nek csak az első félidejét játszották le a közbejött zivatar miatt. Góllövők: Lastovka, Berger és Weisz a honi, Rieger és Pagurka a PFK részéről. A Tokodi ÖSC Magyarország amatör futballbajnoka Tokod, julius 2. (Távirati jelentés.) Magyar- ország amatőr bajnokságának döntőmérkőzé­sén a Tokodi ÜSC a szegedi KEAC-ot 1:0 (0:0) arányban legyőzte és igy az országos amatőrbajnokság győztese lett. Sopron válogatottja Becs amatőr válogatott­ját 1:0 (1:0) arányiban győzte le Salamon góljával. A Budai XI. turacsapata Chemnitzben a Greiss—Elstberg kombinálta! 6:0 (2:0) arány­ban fölényesen legyőzte. Cseh- és morvaországi eredmények PRÁGA. SK Dejvice—SK Turócszentmárton 3:1 (3:1). Szombaton. AUSSIG. DFK—DFC, Prága 3:3 (2:2). KARLSBAD. KFK—Bohemians, Prága 2:0 (1:0). Kreuz (KFK) a lábát törte. Nyári serlegmérkőzés. BRüXX. Moravia—Moravská Slavia 5:2. Meglepe­tés. — SK Zabovresky—SK Znairn 4:1. Osztályozó. KARVIN. Favoritner SC, Becs—Polonia 5:2. Nem­zetközi. PROSXITZ. SK—SK Pardubice 4:1. Nyári ser­leg­M. OSTRAU. Slovan—SK Pardubice 8:3. Nyári serleg, szombaton. KÖNIGSHOF. SK Dvur Králové—SK Bat‘a Zlin | 3:2. Barátságos. i P0DEBRÁD. SK Turócszentmárton—Sparta 3:3. REICHENBERG. RFK—BSK Gablonz 4:1. — GABLONZ. DSK—Sportbrüder Schreckenstein 2:2. — TEPLITZ. DFK Komotau—VfB Teplitz 3:2. — ASCH. DSV—Sparta Karlsbad 4:3. Csehnómet amatőr bajnokság. RAUDXÍTZ. SK DFC Budweiss 2:2 - BUD­WEISS. CsSK—Stadion 5:1. Külföldi eredmények )( A brünni Zsid«nice Litvániában az IS Klei- pedát 7:0 (3:0),a kleipedai városi csapatot pedig 9:2 (2:0) arányban győzte le. )( Az FC Madrid Düsseldorfban a Fortunát 2:1 (0:1) arányban verte meg. )( Svédország és Norvégia válogatott csapatai 3:3 (2:3) arányban eldöntetlenül mérkőztek. )( Uruguay bajnokcsapata a Penarol lett, amely o legjobb játékosaitól megfosztott Nációnál Monte- wideót 3:5 arányban győzte le. )( A Serverte Gcnf Berlinben a B8C Hertbát 4:3 (3:0) arányban győzte le 4000 néző előtt. Hatvanezer néző előtt megkezdődött a 111. csehszlovák munkásolimpiász Prága, julius 2. A str-ahovi stadionban vasár­nap - kezdődött el a III.'csehszlovák munkás- olimp'ász. A megnyitó napon mintegy 60 ezer ■ember töltötte meg a stadion tribünjeit. A né­zők között több magiaerangu személyiséget, igy a többek közölt t dr. Masaryik Ali cet, Bechyné vasutügyi minisztert, alk-i a miniszterelnököt képviselte, dr. Krcmár iáknlaiigyi minisztert, dr. Déter igazságügyminisztent, dr. Czech munka- ügyinainisztert és dr. Souku-pot. a szenátus elnö­két is láthattuk. Az olimpiászt délután 3 órakor nyitották meg, tizenhét kerékpáros üdvözlő stafétát hozott, majd 1200 Lskoláslány, hattól nyolcévesig, egy torna-mesejátékot mutatott be, amely nagy tetszést aratott. Ezután iskolásleányok és fiuk szabadgya­korlatai következtek, melyek a nap fénypont­ját jelentették. Hétezemyolcszáz gyermek mintaszerű mutatványokat végzett a nagy­számú közönség elöl A férfiak, ég nők tornászmutatványai is nagy tetszést, arattak. Estefelé a „Fölszabadított nmnka“ cimrnel jelképes játékot tartottak. Az olyimpiászt julius 5-én folytatják. A finn atléták nagyszerű eredményekkel legázolták norvég ellenfeleiket Wiborg. julius 2. Tegnap itt folytatták le Finnország és Norvégia válogatott atlétáinak találkozását. A küzdelem a finnek 108:65 arányú fölényes győzelmé­vel végződött. Az eredmények a rövidtávok kivételével ujira a fiun atlétika fejlettségét mutatták. A győz­teseket az alábbiakban adjuk: 100 m.: Strandwall (F) 11 mp. — 400 m.: Strandwall (F) 49.3 mp. — 800 m.: Johane- sen (N) 1:56 p. — 1500 m.: Virtaiien (F) 3:58 p. — 5000 m.: Lacola (F) 14:41.4 p. — 10.000 in.: Saltinen (F) 31.02.2 p. — 110 mé­teres gátfutás: Sjöstedt (F) 15 3 d. — 4Ó9 mé­teres gátfutás: A. Jarvinen (F) 53 9 mp. — Svédstaféta: Finnország 2:01.8 p. — Távol- ugrás: Bcrg (N) 7.Ó3 m. — Magasugrás 1 és 2. Kotkas és Peresalő (F) 1.94 m. — Rúd­ugrás: Lindroth (F) 4 m. — Sulydobás: Kuntsi (F) 14.90. — Gerelyvetés: Finnila (F) 46.03 m. Jól sikerüli a pozsonyi nemzetközi motorcsónakverseny Pozsony, julius 1. A pozsonyi nemzetközi motor­csónakverseny második napja igen érdekes küzdel­meket hozott. A Duna két partján többezer főnyi közönség nézte végig a versenyt. A mei versenyek eredménye a következő: • Turacsónakok vergnye 256 köbcentiméterig 6 ki­lométer: Otócska Rezső, Pozsony 14.36.4, 2. Sákar Ferdinánd, Uhorská Vés. — Oldalmotorosok Tese- nye 4 kilométer: Szmolik Rajmund, Budapest 15.41.3. 3. Enslén, Budapest. — Versenycsónakok 500 köbcentiméterig 8 kilométer: Klein Dezső, Budapest 8 perc és 20.9 mp., 2. Pribék Mihály Budapest. — Turacsónak 1000 köbcentiméterig 8 kilométer; Slezák dr., Pozsony 11.22.8, 2. Lélek Jó­zsef, Budapest. — Imbordcsónakok 3000 köbcenti­méterig 8 kilométer; Foest-Monslhof, Bécs 10.09.2, 2. Böokl, Bécs. — Versenycsónakok 1006 köbcentimé­terig 8 kilométer: Lukavecz Ferenc, Budapest 7 4-7, 2. Andrássy Mihály gróf, Budapest, 3. Rieger An­tal, Budapest. — Kajiitös csónakok 6 kilométer: König, Bécs 23.50.6, 2. Lorenz dr., Bécs. 3; Löhr dr., Bécs. — Turistacsónakok, Csehszlovákia bajnoksá­gáért 16 kilométer: Slezák dr. Pozsony 23.27, 2 Lélek József, Budapest. — Versenyhajók bajnok­sága 16 kilométer: Andrássy Mihály gróf. Buda- oest 15.01, 2. Lukavecz Ferenc, Budapest. 3. Klein Dezső, Budapest. — Inibordhajók bajnoksága 15 ki­lométer: Foest-Monshof, Bécs 19.33.4, 2. Böokl, Bécs. SPORTHÍREK )( Mussolini kitüntette a. győztes olasz csapatot Rómából jelentik: Mussolini miniszterelnök a vi­lágbajnokságot nyert olasz csapat tagjainak az aranyérmet adományozta. A tartalékok bronzérmet k-ptok. A kitüntetéseket tegnap adták át az olasz szőve tségmek, — Itt említjük meg, hogy a Ju ven tus az Újpest elleni meocsre fejenként 5000 lira jutal­mat igért győzelem esetére. )( 140.000 korona kártéritést követel a CsAF a lengyel szövetségtől az elmaradt csehszlovák len­gyel mérkőzésért. A döntést ebben az ügyiben Rí­met, a FIFA elnöke hozza meg. )( A Középkerület intézőbizottsága Rimaszombat­ban e heti választmányi és fegyelmi ülésén Alttttánn kaptak. A kitüntetéseket tegnap adták át az ölógz birói ítélet kritizálása miatt. — A LAFC-ot az in­tézőbizottság 300 korona pénzbüntetésre ítélte, mert felfüggesztése ellenére Rimaszombatba® 8»e- repelt. Ellenfelét, a RPS-t 200 koronával büntették meg., )( Lengyelország. Legia Cracovia 0:0, Warta Krakó—Garbarnia 2:2, Kattowita— Gledwitz 2;2. Az UAC fölényesen győzött a Kisvárdai UE teniszezői felett Ungvár. jtriius 2. Az ungváriak pünkösdi j lát agai ás át adta vissza a KUE, amely Sza- | bölcs-megye legjobb játékosait egyesíti magá- I bán. Diener elnök és Wirtsohafter igazgató | kiváló vezetése alatt a páréves egyesület í idén a debreceni, szolnoki, nyíregyházi stb. j nagymultu együtteseket megelőzve megnyerte a tiszántúli kerület csapatbajnokságát. Részletes eredmények: Női egyesek: Bo­ross Ágnes (UAC)—Mikeczné (KUE) 6:0, 6:1. Barkász Vali (UAC)—Perényi bárónő (KUÉ) 8:6, 7:5. Férfiegyesek: Mankovioh (UAC)—Breaner (KUE) 9:7, 10:8. Csongár Csaba (UAC)—Thu- rártsöky (KUE) 6:1, 6:1. Kovács (UAC)— I Klékrter (KUE) 10:8. 5:7, 6:0. Rochlitz (KUE) --Molnár (UAC) 2:6. 6:1, 7:5. Bartakovics (UAC)—dr. Varga (KUE) 10:12., §:1, 6:3. Vegyes párosok: Mankovich, Bőhm Blanka (UAC)—Brenner, Mikeczné (KUE) 6:0, 6:3. Csongár, Barkász Vali (UAC)—dr. Varga, Perényi bárónő (KUE) 6:3, 6:4. Férfipárosok: Csongár Osaibá, Mankóvidh (UAC)—Brenner, Klekner (KUE) 6:1, 6:4. Dr. Varga, Rochlitz (KUE)—Kovács, Barta- kov-ics (UAC) 6:2, 6:4. Molnár, Szilágyi (UAC) —Thűpánszky, Mikecz (KUE) 7:5, 6:4. Végeredményben az UAC 10:2 pontarány- nyal győzött. Játszma (set) arány: 21:5, játék (game) arány: 168:111 az ungváriak javára. ♦ )( Csehország teniszbajnokságait Pardubicban bonyolították le. Győzött a fértfiegyeeben Cser­noch, aki Krásnyt 6:4, 6:2, 6:2 arányban verte meg. A nőiegyest Kyse’ová nyerte Hacker eh len. A férfipárosban a Krásny-Sláviik pár győ­zött, miig a nőipárost a D ritőrt ó va-Kovaltczy kettős nyerte a Haeker-Kaeelová párral szem­ben. X A Pozsony—M. Oetrau teniszmérkőzés Oetrruhan 7:7 arányban e’döntehleriiü'l végző­dött. A pozsonyi csapatban a legjobban Fieöber Roky szerepelt. Chiron nyerte meg Franciaország nagydíját Paris, julius 2. Tegnap Linas MontMihery környékén bonyolították le a gépkocsiver- senyt Franciaország nagydijáért. A versenyt Chiron nyerte 3:39.14.5 6. idővel, 136.881 km. órasebességgel, második áz ölasz Varai lőtt 3:42,34.9 ó. idővel, harmadik a francia Guy Moll, aki gépkocsiján 3:43.23.8 ó. alatt tette | meg a távot. A német versenyzők a tizen­negyedik és a harmrnekettedik körben motor- I hiba következtében kénytelenek voltak a ver­senyt feladni. Az egész verseny lefolyása ! alatt Chiron vezetett, áki a 100.000 főnyi kö­zönség újon gása közben elsőnek ért a célba. A magyarok nyerték a „Tour de Hongrie“-t Budapest, julius 2. (Szerkesztőségünk tele­fonijelentése.) ötnapos küzdelem után tegnap befejezték a Magyarország körüli kerékpáros­versenyt. Győzött a magyar A. csapat 100 óra 11 p. 31 mp. alatt az orsztrák team (100 óra 17 p. 08 mp.) és a magyar B. csapat (100 óra 45 mip.) előtt. Egyéni győztes a csapatban nem szereplő Szenes (magyar) lett 33 óra j 15 p. 41 mp. teljesítménnyel. 2. Liszkay (ma- | gyár) 33 óra 17 p. 06 mp., 3. Mándy (magyar) ! 33 óra 17 p. 45 mp., 4. Zekmálek (osztrák) 33 óra 18 p. 42 mp. Két halálos áldozat Németország motorkei ékpár-oagydiján Chemnitz, július 2. Tegnap az itteni 8.7 ki- lórhéteres körpályán bonyolították le a motor* kerékpáros versenyt Németország nagydiófá­ért. A tóv 436 km. volt. A verseny közben, számtalan baleset történt, melyek közül kettő halálos végű volt. A belga Noir és a Ferencet, a RPS hátvédjét két hétre felfüggewtett mány fölötti uralmat s a két gép a nézők közé rohant A két versenyló még a hely­színen meghalt, míg két nézőt életveszélyes állapotban a kórházba szállítottak. A nap legjobb idejét Ley (Németország) m | 500 ccm kategória győztese érte el, aki DKW- i gépén 3:41.27.1 óra alatt tette meg a távot | és ezzel 118.2 kilométeres órasebességet ért i el. A 250 ccm-es kategóriban aa angol Tyrell I Smith győzött Rugde gépén 3:58.38.3 órás ! idővel, a 350 ccm-es kategóriában is angol, Simpson, lett a győztes Norton motorkerék­párján 3:42.27.3 órés idővel. A bécsi Touring Club nyerte a bhopali maharadzsa serlegét Pőstyén, julius 2. Vasárnap fejeződtek be a 3 napon keresztül tartott nemzetközi tenisz- versenyek, amelyek a jelenlévő bhopali maha­radzsa védnöksége alatt folytak. A bécsi Tou­ring Club és a Lawn Tenis Club Pöstyén klub­közi versenyéből a bécsiek kerültek ki győz­tesként és ilyenformán ők nyerték az indiai fe­jedelem által adományozott gyönyörű serleget. A bécsiek revánsképen a máharadzsát arary nyakkendőtűvel lepték meg. A verseny keretében exhibiciós küzdélem so­rán Malecsek (Prága) 7:5, 7:5 arányban győzte le Göbl bécsi junior bajnokot. vívás )( A pöstyéni f padafora nemzetközi vívó- akadémiája. Pőstyénből jelentik: A Thermia- szál'lóban vasárnap tartották meg a Spadafora- vivóegyesüiet nemzetközi akadémiáját-, amely­nek középpontjában Elek Ilonának, a női tőrví­vás Európaibajnokának és Edék Macának, az Eu. ' paiba jnotkság 2-i'k be: vezet tjének a szerep­lése állott. V. ; k kívül még Rasztovicih magyar főiskolás bajnok és az olasz Turonelli adták meg az akadémia 'nemzetközi jellegéit.. Ezek a nagyságok a legjobb szlovenszkói vívókkal vív­tak bemutató mérkőzéseket, és teljesitményük osztatlan tetszést aratóbb % Gramm kikapott Wimbledonban London, julius 2. A fii v e spá: y a-1 en iszv i lég - bajnokság küzdedméi az egyes játszmákban az elődöntőig jutottak. Szombaton gyönyörű -idő­járás kedvezett a versenyeknek. Az id-ei francia bajnok német Cramnn betegen állott ki a dél- afrikai Kirby ellen és így 2:6, 6:2, 4:6, 2:6 arányban vereséget szenvedett. Vele az utolsó középeurópai játékos is kivált a mezőnyből, amennyiben a nyolcas döntőbe 4 amerikai, 2 angol és 1—1 délafrikai és ausztráliai játékos jutott Crawíörd, Stoefen, Austin, Shileds, Perry, Lőtt. Kirby és Wood személyében. Perry szom­baton Quist, Shields pedig a francia Boussust győzte le. — A nőiegyes nyolcas döntőjébe 2—2 •amerikai és angod, valamint 1—1 svájci, nőmét, ausztráliai és francia játékosnő jutott. Ezek: Round, Payot, Palírey, Maíhieu Jacobs, A üs­sem. Lartigan és Seriven. A tavalyi bajnok Krahwinkelt (Sperlingnét) az ausztráliai Hlarti- gan, a lengyel Jedrzerowskát pedig az ame­rikai Palírey ütötte ki a döntőből. A vegyespárosban a Thomas-Menael angol- osehszlovák kettős kétszer 6:4 arányban legyőz­te a Nuthall-Boroitra angol-francia párt, mig a Szapáry grófnö-Metaxa bécsi pár a Reid-Flynn angol kettőst verte meg 6:3, 7:5 arányban. A nőipáros-ban a német Aussem-Hom kettős a Ryan-Mathieu USA-franda kombinált ellen víot- ezátlépett A versenyt hétfőn folytatják.

Next

/
Thumbnails
Contents