Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-24 / 166. (3497.) szám
7 1834 fcHmg 24 hedd. A lipani korcsmáira gyilkosainak egyike ölte meg Vranszky Ottíliát ? Kézrekerüttek a hostivari rablógyilkos banda szökésben levő lagjai Prága, július 23. A lipani kocemáros-cealád gyilkosainak kézrekeritéséért folyó hajsza már közéi egy hónapja tart s ugylátszik, most végre döntő fordulathoz jutott. Hirt adott a PMH arról, hogy Hostivar közelében egy gazdaeágon egy rablóbandát tett a ceendőnség ártalmatlanná, mely az egész környéken fosztogatott. A banda vezérét Streckert, sikerült elfogni, ellenben legveszedelmesebb cinkosainak Jauernigg Kurtnak, Kuhn Adolfnak, Wicklein Károlynak ée Haubeltnek sikerült elmenekülniük. A nyomozó hatóságoknak az volt a feltevésük, hogy a gonosztevők Troppau felé menekültek. Ezért a troppaui korcsmákat és csapszékeket végig razziázták s az egyik sörörzőben letartóztatták Huhnt, a banda egyik tagját, Kuhn mindent bevallott Kassa, fulius 23. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Halálos autógázolás történt tegnap Eperjes közelében, Raszlavica község határában. Pulszky Géza szentmihályíalvi földbirtokos hatalmas Steyr-kocsiján Bártfa fürdő felé tartott. Raszlavica község határában szembetalálkozott egy tehéncsordával. A tehéncsorda végén hirtelen a kocsi elé ugrott a csordát hajtó 13 éves kisfiú. Pulszky azonnal megállította a kocsit, de a sárhányó elkapta a kisgyermeket és a gép alá vetette. A (Tudor Trevor őrnagy, a délafrikai angol csapatok egyik legvitézebb tisztje, annak idején résztvett a búr háborúban, majd a világháborúban. Trevor a délafrikai zulukaffer- és swazi-bennszülöfctek életének egyik legalaposabb ismerője. ö irta az alábbi érdekes beszámolót.) — Irgalmas Isten! Megmérgeztek bennünket! Miköziben ezek a szavak elhagyták görcsösen összeszoruló torkomat, úgy láttam, hogy az egész világ őrült sebességgel forog körülöttem. A szemben fék vő hegy valóságos boszorkánytáncot járt, a fa, amelybe kapaszkodtam, ide-oda ingott és a föld úgy mozgott alattam, mint a viharos tenger. Egyetlen utitársam, Meikle barátom, egy derék, öreg skót, aki egyébként harminc évvel idősebb volt nálam, dülöngélve, bukdácsolva közeledett felém. — Ez az átkozott varázsló, ezúttal elcsípett bennünket és összeesett. Talán furcsának látszik, hogy a legfeketébb mágia országában átélt első kalandom elbeszélését éppen ezzel a jelenettel kezdem. Swazilandban azonban minden lehetséges és rendszerint minden meg is történik. El kell mondanom azonban, hogy miként kerültünk ebbe a rettenetes helyzetbe. Meikle barátom, aki a sötét Afrikának ebben a legfeketébb részében otthon érezte magát, aranyat keresett. Mint a legtöbb fehér ember, aki Afrikában él, különc volt. Különcségét az bizonyítja legjobban, hogy csakis azért határozta el magát a nagy útra, mert a közelben egy hegyről hallott, amely a Capo d’Oro nevet viselte. Ebből arra következtetett, hogy ott garmadában hever az arany. Én akkoriban kétszáz mérföldnyiré utaztam Pretoriától s a Lebombo-sikság közelében találkoztam vele. Utamon rokonszenves bennszülöttek kisértek végig. Sudár térmetü emberek ezek. Arcvonásaik értelmesek s a bőrük olyan fekete, mint az ébenfa. A Colvans megígérte a csendőröknek, hogy kezükre játssza cinkosait. Kulin a közeli erdőbe vezette a hatóság embereit, ott az egyik tisztáson hármat Rittyentett, mire a sűrűből előlépett Jauernigg Kurt és Wicklein Károly. A két ember a nagy meglepetéstől mér védekezésre sem gondolt. A banditáknál több revolvert s egyéb fegyvert találtak. Mint ismeretes a banda már előbb letartóztatott tagjai közül többen azt vallották, hogy most letartóztatott három gonosztevő irtotta ki a lipani korcsmáros-családot. A ma délutáni prágai lapok Wicklein letartóztatásával kapcsolatban azt Írják, hogy Vranszky Ottíliát Wicklein gyilkolta meg és darabolta fel a Prága melletti Zábéhlicében i ii iwiiww— mi ni mii mi \mmm földbirtokos azonnal fölvette a súlyosan sérült fiút a kocsijába és beszállította Eperjesre a kórházba. Az orvosok megállapították, hogy a szerencsétlen kisfiú koponyacsonttö- rést szenvedett és menthetetlen. Pulszky any- nyira megrémült a szerencsétlenségtől, hogy maga is idegsokkot kapott és eszméletlenül rogyott össze. Az orvosok őt is ápolás alá vették a kórházban s hamarosan sikerült is magához téríteni. A kisfiú nem sokkal azután meghalt. Az ügyben vizsgálat indult. dombok vidékén teherhordóikat szerződtettünk és elindultunk a Meikle által megjelölt hely felé. Ö ugyanis titokzatos barlangokat fedezett fel, amelyekről az volt a véleménye, hogy mesterséges eredetűek. A FÖLDALATTI „TABUK" VILÁGÁBAN Amikor elérkeztünk a barlangok bejáratához, a bennszülöttek visszafordultak és nem voltak hajlandók bennünket tovább elkísérni. Nem sokat törődtünk velük, mert tudtuk, hogy a babonás fekete nép számára sok barlang és más titokzatos hely „tabu“ szokott lenni. Úgy látszott, hogy Meiklenek igaza van. A barlangok bejárata nagyon hasonlított a kőbányáknál szokásos tárnákra: a kövezet konglomerátum volt, amelyben tényleg arany- nyomokat fedeztünk fel. Később rájöttünk, hogy a barlangok nem emberi kéztől származtak és hogy az előforduló csekély arany megfelel a kvare-konglo- meratumok átlagos érctartalmának. Előbb azonban három hetet töltöttünk-el keserves, hasztalan munkában. Meiklén kívül Cherry nevű drótszőrü foxi- kutyám volt az egyetlen kísérőm. A szóban- forgó kalandnak ő lett a legnagyobb hőse. A törzsfőnök egy szép napon azt üzente, hogy hagyjuk abba a barlangnál folytatott munkákat. Mi azonban éppen egy elfalazott rejtekhelyét fedeztünk fel a hegy belsejében s ezért a világért sem követtük volna a fekete uralkodó tanácsát. Másnapra meglepő dolog történt. A törzsfőnök üzenetének napjáig sátorunkban reggelenként egy egész csomó nevelő, vihánooló bennszülött lány szokott bennünket felkeresni, hogy tejjel, baromfival és más élelmiszerekkel ellássa kis társaságunkat. A swázi nők nagyíermetü- ek és fiatal korúban a mi európai fogalmaink szerint is igen szépek. „Eljegyzésükig" rövidre nyírott hgjat viselnek, mig eljegyzés után megnövesztik a hajukat és fűszálakkal furcsa fejdisszé fonják össze. A fiatal lányók egy elhagyott ház udvarán. Wicklein erősen abnormális ember s már többször volt büntetve Németországban szexuális büntettek miatt. A bőröndöket, melyekbe Vranszky holttestének részeit gyömöszölte, Németországból lophatta. Ezzel magyarázható az, hogy a bőröndök eredetére ezideig senki nem jött rá. Wicklein cinkosai állandóan Morvaország és Szilézia között utaztak, a kérdéses bőröndök egyikében pedig, mint ismeretes, a morvaországi „Moravsky Illustrovanv Zpravo- daj“ egyik számát találták. A titokzatos levelek, melyeket a rendőrség s egyes prágai napilapok szerkesztőségei kaptak, szintén Wicklein ellen szólnak. A levelek „Karéi Wodowary, az utca fantomja^ névvel voltak aláírva, Wiek- leinuek a keresztneve pedig szintén Károly. semmiféle ruhát sem hordanak, az asszonyok azonban bőrruhát viselnek, amely a felsőtestet is eltakarja. Fiatal és szép látogatóink ezen a napon eltűntek és szolgáink is elpárologtak, mint a kámfor. Nekem nem tetszett a dolog, de azzal vigasztaltam magamat, hogy a babonás bennszülöttek csak ijesztenek bennünket. MIT TALÁLTUNK ARANY HELYETT? Reggel Meiklével együtt megint a barlangba mentünk. Cherryt kunyhóinkban hagytam, nehogy valaminek lábakeljen. Miközben nagy fáradtsággal ledöntöttük a rejtekhely falát, utolsó gyertyáink is leégett. Ekkor eszméltünk csak rá borzalmas helyzetünkre. A tágas és egymással összefüggő barlangokban órákig, sőt napokig bolyonghattunk, mert a teljes sötétségben nem tudtuk megállapítani, hogy merre vezet a többszáz méter hosszú kijárati folyosó. Hamarosan a kimerültség jelei mutatkoztak rajtunk és bevallom, vacogó fogakkal kuporodtunk le egymás mellé. Éreztük, hogy itt valami nincs rendjén. Borongásomból Meikle rémült kiáltása riasztott fel: — Mi ez, az Istenért! Á keze a sötétben valami furcsa tárgyat érintett meg, melyről kiderült, hogy egy asz- szony oszlásnak induló hullája. Rögtön tudtuk, hogy a borzalmas leletet a swazi-törzs- főnök varázslója csempészte ide és hogy a törzsfőnök ezért nem engedte a barlang békéjét megbolygatni. Mély hallgatásba merültünk. Az volt az érzésünk, hogy rövidesen mi is a mellettünk fekvő halott sorsára jutunk. CHERRY MEGMENT BENNÜNKET A nagy csendet különös zaj törte meg. Kirántottam a késemet, de szerencsére nem a varázsló, hanem a kutyám jött értünk. Az állat csodálatos ösztöne öt percen belül kivezetett benőnket az egérfogóból. — Itt volnánk megint, hála Istennek! — sóhajtott megkönnyebbülten Meikle és fütyülni kezdett. Kunyhónkat rendben találtuk, sőt nagy örömünkre valaki egy tejjel megtöltött lopótököt csempészett a bezárat elé. Megkóstoltam a tejet, de megint letettem az edényt, mert úgy találtam, hogy a tej a nagy hőségben már megsavanyodott. Cherry azonban rettenetesén szomjas volt az ugatástól és kiitta a tejet. Kitünően aludtam. Reggel ijedten vettem észre, hogy a kutyám élettél énül fekszik az ágyam mellett. Megmérgezték ... Elkeseredésünkben elhatároztuk, hogy végére járunk a dolognak. Eltemettük hűséges életmentőnket és visszatértünk a barlangba, ahol azonban nem találtunk egyebet néhány szétszórt emberi csontnál. A swazi lányok és fekete szolgáink nem jelentkeztek többé. ÚJABB „BÉKEPOHARAT" ITATNAK VELÜNK Délután örömmel láttuk, hogy egy fekete barátunk titokban nagy adag sört csempészett hajlékunkba. A négerek söre nem olyan izü, mint az európai, de nagyon jó, üdítő hatású. Mind a ketten jót huztunk a kitűnő italból. Meikle is jobb hangulatban volt és el kezdte főzni a vacsorát. Amint lehajoltam, különös szédülés fogott el, amely percről-percre növekedett s abban a pillanatban, amidőn szegény Cherry halála estembe jutott, már az egész világ vádul forgott körülöttem. Megmérgeztek bennünket. ELLENMÉREG... Akkóriban — 1889-et irtunk — az ameriZsíros hajhoz W CX sfiampoon fiefyeti mfuffamuf i nfhampoon Megszünteti a hajzsirosságot, korpásodást és hajhullást. A Sulfarnyl-kén-Shampo-cm szabadalmazott- eljárás szerint készül és finom elosztású kén tartalmával megszünteti a hajóé a fejbőr zsírosságát és a hajhullást. — Szőke, barna és fekete haj részére külön megjelöléssel, minden eza-küzletben kapható. Vezérképviselet: D. Engel, Bratislava, Venturska 12. kai fehérek még kivétel nélkül fegyvert bor diák magukkal s Így az övem töltényekkel volt teletűzdelve. Elhomályosodó agyamban ekkor ímentőgoindolat támadt: a lőpor kitűnő hánytatószerl Egymásután feltörtük a patronokat és mintegy tizenkettőnek a tartalmát lenyeltük. Állapotunk borzalmasra fordult. Az éjszaka folyamán, hála akaraterőnknek és a lőpor hatásának, valahogyan megszabadultunk a méregtől. A világ egyre lassabban forgott körülöttünk, a fejünk kitisztult. Erőtlenül hevertünk a kunyhóban. Félálmomból Meikle gyenge hangja ébresztette fel: — Trevor, ha ezek megtudják, hogy még életben vagyunk, biztosan legyilkolnak. Most nem szökhetünk meg, mert valószínűleg a közelben tanyáznak a fekete harcosok. Legjobb, ha hallottnak tetetjük magunkat. Meikle nagyon jól ismerte a bennszülöttek szokásait és igy tudta, hogy napokig nem lépik át hajlékunk küszöbét, ha azt hiszik, hogy meghaltunk. — Ha a legkisebb zajt meghallják, végünk van, — nyögte Meikle. Huszonkét éves voltaim és bizony nem volt nagy kedvem a „nagy utazásra". Suttogva válaszoltam: — Szóval nem főzhetünk semmit... Igaz, hogy nem is volt étvágyam. Nagy csendben megtöltöttük fegyvereinket és egész nap hevertünk. Nem bántottak bennünket. Menekülnünk csak este lehetett, mielőtt a hold felkelt. MENEKÜLÉSÜNK Szerencsésen eljutottunk a kunyhótól egy mérföildnyi távolságba. Közben azonban felkelt a hold és igy el kellett hagynunk a járt utat, mert különben menthetetlenül a bennszülöttek karjai közé futottunk volna. A magas fűben csak nehezen jutottunk előre. Az úgynevezett „etfántdü" ezen a vidéken ujjnyi vastag és több méter magas. Rosszullétünk- höz hozzájárult az a veszély, hogy bármely pillanatban egy kigyóra léphetünk. Egyszerre térdig vizhe süllyedtünk. Elértük a folyót. A víz sodra rögtön elragadott és amint a felszínre kerültem, láttáim, hogy Meikle nehezen küzd a hullámokkal. Szerencsétlenségünkre a két ellentétes parton értünk szárazra. Átszólt hozzám: — Melyik parton vagyunk most? — kérdezte ziháló mellel. Tényleg, melyik az igazi part? A víziben mindkettőnk fegyvere elveszett és csak egy félórái uszkálás után találtam meg azt a helyet, ahol vízbe estünk. Kiderült, hogy Meikle a szabadulást jelentő parton kötött ki. Miközben utoljára úsztam át az átkozott folyón, Meikle szárazon megjegyezte: — Szerencsénk volt, a folyó tele van krokodilokkal. Azt hiszem az utolsó pár méteren olyan gyorsan úsztam, mint az olimpiai versenyek első helyezettje. Néhány mérföldnyi vánszorgás után elrejtőztünk a bozótban és átaludtok az egész napot. Délután Meikle a közelben egy falut fedezett fel. Az ottani törzs-főnök szerencsére nem állott ellenségünk uralma alatt és nagyon szívesen fogadott bennünket. A bennszülöttek nagyon sokat adnak az etikettre. A legnagyobb őrültség lett volna visszautasítani a derék uralkodó kínálását, amidőn barátsága jeléül hatalmas korsó sört adott nekünk. Mondanom sem kell, hogy a baráti koccinlásnak furcsa következményei lettek. Én fejjel kereszíülestem a királyi palota sásból font falán, Meikle beleült a fűzbe... Sok hasonló furcsa viszontagság után érkeztünk meg néhány ,nap múlva Mobandini király kraaljába. A hatalmas néger uralkodó nagy szeretettel fogadott. Mint utóbb megtudtuk, túlságosan nagy barátsággal állott rendelkezéünkre. Két héttel később lémészáiroltatía az egész swázi- törzset, amelynek varázslója kezet emelt ránk... Pulszky Géza Söldb aulája halálra gázolt egy 13 éves tehénpászlort A legfeketébb mágia országában A délafrikai angol csapatok egyik legvitézebb tisztjének hajmeresztő kalandjai a zulukafferek és swázik földjén
