Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-15 / 159. (3490.) szám
♦pmgmMao^arrtklar 17 D9B4 faMufi 18, vasárnap. A kűüywoúá szfiktm tym mm A „Szókimondó asszonyságumonológjától a nagy hollywoodi démonszerepig ■ Greta Garbó leleplezi önmagát Hollywood erfinikezjie, a rejtólyee és hallgatag Greta Garbó megszólalt. Mintán interjút nőm szívesen ad, mert nyilatkozatait a lapok nőm helyesem közük, egy arneri- ' lkai sajtóváffialat felkérésére megírta önéletrajzát, amely nem számszerű adatoík sora, hanem egyéni impressziók és érzéseik leírása. 'Miikor kisgyermek voltam, mindig egyediül akartam lenni! Gyűlöltem a tömegeket, amit máéi gyermekek szeretnek. Egy sár óikba húzódtam, óráik hosszat elüldögéltem és elgondolkoztam! Már apró gyerekkoromban mindig azon töprengtem, hogy miért élek? A gyermekeknek meg kellene engedni', hogy annyit gondolkozzanak, amiennyit akarnak. Nem szabadna efliijestzetni őket azzal, hogy: menj játszani! Ahogy apáik és anyák igen gyakran megteszik. A gondolkodás a gyermekek számára is fontos. Hogy lehetnék színésznő? Ha nem gondolkoztam az élet, problémáiról, akkor álmodoztam. Arról, hogy miiképpen lehetnék színésznő? A családban nem volt senki művésznő. A vágy mégis velem született. Kicsikoromban voltak vizfestókeiim, amelyeket az ajkamra és az arcomra kentem! Úgy t/udtam, hoigy a színészek is így csinálják! Mikor tizenhaté vés voltam, megismerkedtem egy színésszel, akinek éppúgy, mint a többi lányok teszik, ha egy színésszel megismerkednek, elmondtam, hogy oldhatatlan vágy ég bennem a színpad iránt és tanácsát kértem. Beajánlott Franz finvalhoz, a.z azóta meghalt svéd színészhez, aki megígérte, hogy bevisz a stockholmi Király Színház drámai iskolájába. Ez az iskola a svéd királyi színházaikhoz tartozik. Nem kell tandijat fizetni, do művészi munkánkért nem kapunk semmit. Elleniben felvételi vizsgát fcelíl tennie annak, aki be akar jutni. Husztagu zsűri, — újságíróik, kritikusok, színházi emberek, színészek, — döntött a felvételről, amelyre hat hónapig készültem. Selma Lagerlöff egyik színdarabjának egy monológját és a Szókimondó asszonyság egyik jelenetét kellett megtanulnom. Csodaszép augusztusi napon vizsgáztam. Délután hét óra volt, mire rám került a sor. Kirázott a hideg, a térdeim reszkettek. Nem láttam az embereiket, csak egy fékeién ásító, hatalmas termet. Semmit sem hallottam, csak valami titokzatos sug- doüódzást... Amikor elmondtam a szerepemet, lerohantam a színpadról, mintha kergettek volna. Aztán eszembe jutott, hogy nem is köszöntem, udvariatlan voltam ... Néhány nap múlva értesítettek, hogy felvettek ... Milyen boldog voltam! Ha rágondolok, ma is eláll a szivem verése... Igazi színésznő lettem... Az első Hímszerep Már harmadik éve jártam az iskolába, amikor egyik tanár azt mondta nekem, hogy Mau- ritz Stiller egy fiatal leányt keres a filmre... Előadás után elmentem Stilllerhez. Sohasem láttam azelőtt, csak azt tudtam, hogy „nagy emiber“. Egyike Európa leghíresebb embereinek. Nem volt otthon, leültem és vártam! Néhány perccel később bátyjával együtt bejött a szobába! Természetesen, remegni kezdtem. Pedig nagyon komikusnak találtam a nagy rendezőt! Szótlanul végignézett rajtam! Tetőtol- taipig. Aután újra! És újra! Évekkel később pontosan elmondta, hogy milyen ruha volt rajtam! Még arra is emlékezett, hogy milyen cipő és harisnya volt a lábamon. Magassarku lakkcipőt és fekete harisnyát viseltem akkor... Néhány szót mondott az időjárásról azután jelentéktelen, általános témáikról beszélgetett. Egyszerre mintha másra gondolt volna, de tisztán éreztem, hogy pontosan végignéz. Néhány pillanat múlva azt kérdezte: Levehetne a köpenyét és a kalapját? Azután mégegyszer álaposan megnézett és a telefonszámomat kérte! Azt hittem, hogy ezzel vége mindennek. Nem érdekeltem a rendező urat. Mert ennyit már akkoriban is tudtam. Ha valaki nem érdekli a rendezőt, akkor elkéri a telefonszámot és megígéri, hogy értesíti... Vettem a kalapomat és a köpenyemet és elmentem. Nem is bosszankodtam. néhány perccel később már nem is gondoltam rá.*, Egynéhány nap múlva azonban Mauritz Stíl-' ler telefonált és próbafelvételre hivott meg a Svenskafilm műtermébe. Nagyon örültem, de nem voltam izgatott. Bizonytalan dolgok, üres remények nem izgatnak sohasem. A próbafelvételt nagy bolondságnak tartottam. A színpadon rendelkezésünkre állnak a szavak, a filmen azonban csak az arcunk szerepel. Reszketnem kellett, az ucáról kellett bejönnöm, ágyba kellett feküdnöm és betegnek kellett lennem. Mindezt tréfának vettem. Szégyelltem magam és nem tudtam megfelelni annak, amit kívánnak tőlem. Mauritz Stiller várt néhány pillanatig, azután igy .szólt hozzám: — Istenem ... nem tud beteget játszani... Nem tudja, mit jelent: betegnek lenni? Ekkor megértettem, hogy nem volt tréfa, nem volt játék. Megértettem, hogy erre szükség van a filmnél és beteg., nagyon beteg ifjú hölgy lett belőlem. Hazamentem. Nem tudtam, sikerült-e a próba és kapok-e szerepet. Néhány nappal később újból telefonáltak és megmondták, hogy szerepet kaptam. A Gösta Berling című filmben Dobna grófkisasszony szerepét kaptam. Csodálatos szerep volt debut számára. Az első napokban olyan izgatott voltam., hogy vallóban megbetegedtem. , Lars Hansson volt a partnerem. De nem voltak szerelmi jelenetek, még csak egy csók sem csattant. Nem amerikai film volt. A film felvételiéi meglehetős sokáig tartottak. Havas felvételekre volt szükség és várnunk kellett, amig eljött a tél. Mikor véget értek a felvételiek, elmúlt az izgalom is. De még ma is izgatott és nyugtalan vagyok, ha egy filmen dolgozom. Nem tehetek róla. Nem 'birom az embereket munka közben. Ha én játszom, nem szabad idegeneknek a műteremben lenniök. Amikor egy filmen dolgozok, mindig egyedül vagyok. Leülök egy sarokba, vagy bemegyek az Öltözőimbe, vagy magányosan, sétálok, amíg a többiek dolgoznak. Nem tudok a munkám szüneteiben valakivel példánl futbalról 'beszélni, amint ahogy Hollywoodban szokás. Minden filmnél ugyanez a helyzet. Remegek, hogy tökéletes alakítást tudok-e nyújtani. Mikor Gösta Beriinget befejeztük és más filmbe nemi kezdtünk bele, visszamentem a szi- nilsfcoláiba. Tavasz derekán táviratot kaptam Mauritz S tilllert öl: Ne csináljon terveket nyár ára! Útban Amerika felé Ebben az időben Berlinben volt Louis B. Ma- yer. Stiillerrel és velem szerződést akart kötni Amerikára. Egészen rábíztam magam Stillerre. Amit ő határoz, az fog történni. Határtalan bizalmaim volt hozzá. Amikor Louis B. Mayerrel taláiik óztunk, félig lehunyt szemekkel, vizsgálódva nézett végig. De a szerződésről nem beszélteim, mert az üzleti ügyeiket átengedtem Stililerrek. Háromévi szerződést kötöttünk, heti 400 dollár fizetéssel. Hogy mennyit kerestem Európában, legjobb akarat mellett sem tudiom megmondani. Stiller adta a pénzt, amely jött és ment, ahogy a pénz el szokott tűnni. Én sohasem ismertem a pénz értékét. Visszatértem Stoékihóimba, hogy elkészüljek az utazásra. Különös, idegenszerü érzés volt. Olyan élmények elé néztem, amelyek számomra teljesen idegenek voltak. Az amerikaiak nem tudják, mit jelent az egy európai ember részére, ha Amerikába megy. Méig ma annyit jelent, mintha az ember életének egy szakaszát befejezné, mintha az ember örökre elbúcsúznék Iha- zájától, rokonaitól. Mi svédek, nem is tudjuk, milyen kicsi a világ, nem tudunk hajókról és expresszvonatokról, csak azt tudjuk, hogy az ember örökre elmegy. Anyám nem sokat beszélt, csak annyit mondott: Te tudod a legjobban, mit csinálsz! Anyám, nővérem és fivéreim kísértek ki a vasútra. Anyám némán, tágranyilt, sírástól megdagadt szemekkel nézett rám. Nagyon bátran viselkedtem: egy év múlva visszajövök. És az egy évbői akkor négy lett... Nővéreim közben meghalt. Ez volt. a legrettenetesebb érzésem ... Ilyen messze lenni egy nővértől, aki meghal... Nagyon szép volt... Egyszerre beteg lett, nem is súlyosan, azután... Tulajdonképpen ide akartam hozni Amerikába. Most ő is filmezne. Három hónap a fürdőkádban A Guttewberg-gőzössel jöttünk. Csodaszép volt az ut. Ezt az utat még százszor is megtennem. Az ember valóban szabadnak érzi magát a tengeren és boldognak. Boldograk! Mily ritkán használjuk mi ezt a szót! Nálunk nagyon sokat jelent! Amerikában gyárkán használják. Tullgyakran! Newyorkban majdnem három hón a.pót. töltöttem a fürdőkádban és azon gondolkoztam, miképpen fogok érvényesülni és dolgozni az amerikai filmgyáraikban. Kaliforniában viszont újabb négy hónapra volt szükségem, mig sze- szerephez jutottam. Első szerepemet Monta Bellinek The Torrent című filmregényében kaptam. Nagyon érdekes volt a munka kezdete. Mr. Mayer magáihoz hivatott és felszólított arra, hogy csináljak véle ötéves szerződést. — Mr. Mayer, — feleltem neki, — még eddig egy filmet sem csináltam. Várjunk legalább addig, míg az első szerepemet lejátszottam! A felvételek alatt még néhányszor magához hivatott, hogy a szerződést Írjam alá. Nem tudtam. .mi oka volt erre. A gázsiról sohasem beszéltünk. Csak azt mondta, hogy nem tud engem megfelelően manazsálni és nem tud megfelelő összeget a reklámokba beledobni, ha nincs ■hosszabb szerződésem. Nagyon szorgalmasan dolgoztam. Minden reggel hét órakor a műteremben voltam és este pont hat óráig dolgoztaim. Olyan fáradt voltam esténként, hogy semmiféle szórakozásban nem vettem részt. Legfeljebb Santa Monicába mentem ki, hogy a tenger közeiében legyek. Vagy hazamentem, lefeküdtem és nővéremre, fivéremre és anyámra gondoltam, akik messze, a behavazott svéd földön élnek ... A Torrent után a Temptress következett, amelynek rendezését Mauritz Stiller vállalta magára. De Stiller művész volt és nem ismerte az amerikai gyári üzemet. Európában szabadon és önállóan csinálta a filmeket és munkáját mindenki elismerte. Egy szót sem tudott angoSJTfagyar asszony lapja a TfUmmwm Rendelje meg a P. M. ff. kiadóhivatalában Ára egész évre 36 K, számonként 3.50 K Ml, éppúgy, mint én és nem ismerte a viszow nyokat, úgyhogy csakhamar abbahagyta a fűmet és átadta. Fred Niblonak. Ez súlyos csapás volt számomra.. Kétségbeestem. Olyan boldogtalan voltam, hogy azt hittem, nem is fogok tudni játszani. Nem tudtam beleélni magam az amerikai rendezési módszerbe. Hétről-hétre, reggeltől-estig a műteremben és hat hónapig dolgoztam egy filmen. Több, mint húsz ruhát próbáltam felváltva.. Azóta nem is szemetem a ruhákat. Ha nem dolgozom, nem is tudok rájuk gondolni. Egyetlenegy napot sem mulasztottam, egyszer sem késtem el. Az sem igaz, hogy valamilyen szerepet visszautasítottam, vagy haza akartam volna merni, ahogy egyes amerikai lapok akkoriban írták. Mikor a Temptresst befejeztem,' ideadták Az.asszony és az ördög kéziratát. Nem .tetszett! Nem akartam csábító asz- ezonyt játszani. -Nem látom az érteimét annak, ha egy filmben nem teszek mást, mint hogy felöltözöm és elcsavarom a férfiak fejét. Mr. Mayer magához hivatott és bejelentette, hogy néhány nap múlva bele kell kezdenem az uj filmbe. Nagyon fáradt voltam és fájt a szivem. Stiller néhány nappal előbb halt meg! — Fáradt vagyok és beteg, — mondtam. — Nem tudok most dolgozni. És bosszant ez a film is! — Az mellékes, — mondta Mr. Mayer , — menjen és próbálja fel a ruháit! Készüljön előHazamentem, lefeküdtem és gondolkoztam. Végre felkerestem egy hir.es managert. — Mindenekelőtt feküdjék le két napra és pihenje ki;magát, — mondta a manager. Két napig pihentem. De ekkor az újságok azt írták, hogy Greta Garbó sztrájkol, Gretát nehéz kezelni,egyszerűen otthagyja a műtermet. Mindez' érthetetlen volt számomra, felkerestem a managert és azt mondtam neki, hogy talán jobb volna visszamenni az atelierbe. Kipihentem magam! Itt különben sem törődnek vele, hogy ha az ember fáradt, beteg és családjában haláleset van ... Bevonultam a műterembe! Ekkor ismerkedtem meg John Giibert-reil, Nagyon jól lehetett vele dolgozni. Tele volt élettel, ötlettel, tetterővel. Reggelenkint találkoztunk a műteremben. Oly kedves volt hozzám, hogy már jobban éreztem magam és nem voltam oly idegen Amerikáiban. Mikor Az asszony és az ördög befejeződött, uj szövegkönyvet nyomtak a kezembe. Nem akartam eljátszani, oly rossznak találtam. Négy-öt rossz film és végem van Amerikában. Nem tudtam mit csináljak. Hazavágyóidtam Svédországba, Másnap az irodába hivattak, hogy nézzem meg a • ruhaterveket. Ugyanakkor levelet is kaptam, amelyben értesítettek, hogy ha nem jövök a meghívásokra, a munka megtagadásának tekintik és nem folyósítják a fizetésemet. Ekkor ismerkedtem meg Mr. Harry Edingtonnal, aki nemcsak ügyvéd volt, hanem filmszakember is, azonkívül hosszabb ideig éÖJt Európában, tehát remélhettem, hogy meg fog érteni. Egy hétig minden nap tanácskoztunk és amikor megállapította, hogy nem vagyok olyan, amilyennek az újságok lefestenek, kijelentette, hogy átveszi összes ügyeimet, amelyek a szerződést, a gázsit és munkámat érintik. Ez olyan asszony részére, aki az amerikai viszonyokat nem ismeri, rendkívül érdekes dolog volt, Azó'ta nincs izgalmam. De mielőtt hozzáfordultam, hét napig nem kaptam fizetést, Uj szerződésemet már Mr. Edington szövegezte és ki is hékitett a Metró-—Goldwynnal, úgyhogy minden rendbejött. Azóta dolgozom. 19 éve* voltam, amikor Amerikába jöttem. Jövő évben lesz a tizedik éve. Mit lehet itt még 'beszélni? Lassankint hozzászoktam Hollywoodhoz és beláttam, hogy filmszínész számára ez az egyetlen hely. ahol dolgozni lehet. Vannak itt már barátaim is, akikkel; gyakran együtt vagyok. Egyébként ritkán megyek társaságba.
