Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)

1934-06-17 / 137. (3468.) szám

19&4 janim 17, vasárnapEgyszerű kutyatöriénet

írta: Neubauer Pál

Azt a házat, amelyben lakom, villák és kertek övezik. Az emberek minden energiájukat a virágok és a kutyák ápolására fordítják, és megfigyeltem, hogy a nagy villakolónia tagjai sokkal közvetlenebbek és szívélyesebbek, barátságosabbak és inkább segítséget nyújtók, mint Prága azon részeiben, ahol csak kőtenger van, aszfalt és reklám, autók és zsivaj, de nincs virág, nincs fa és kutya, amelyet az ember úgyszólván személyszerint ismer- A villakolónia néhány ezer lakóját a kertek virágai és a kutyák összébbhozták, részben, mert mindenkinek a másik tanácsára van szüksége, lévén mindenki dilettáns kertész, tehát fanatikus szakember, részben pedig, mert az egyik a másikat le akarja győzni a rózsáién ímelés, a kaktuszkezelés és a gyümölcsfák gondozása terén. Ellentétek 'és indulatok maguktól szublimál ódnak, nincs szükség nagy tömegmegmozdulásokra, demagógiára 'és filozófiára: a természet meggyőz és győz.

Mindez nagyon érthető és egyszerű, hiszen már Voltaire is azt ajánlja a „Canddde** végén, hogy maradjunk békességben, a hajszának vajmi kevés az értelme és ezért műveljük csendben kertünket. Akinek van, az műveli és örül neki, hogy művelheti. Akinek nincs, az kívül áll a kerítésen és dicséri a rózsaillatot, amely ebben a rendkívüli évben különösen intenzív, — dicséri és közben szótlanul szidja azt, alti a kert és a kerthez tartozó villa boldog tulajdonosa és abban a kellemes helyzetben van, hogy követheti Voltaire jótamácsát. Voltaire azonban megfeledkezett. egy élőlényről, amely sokkal fontosabb a virágnál és a kertművelésnél és amely még ebben a kártyavilágban is derűre és mosolyra kény szer itt az embereket és elhallgattatja az elégedetlenséget: a kutya. Nem az a Csutora, amelyről Márai irt és nem is az a német cso- daáliat, amelyet, Thomas Marán örökített meg. haném a kutya általában, az, amely lehet faj- kutya és kutyákiállitások többrendbeli sam- piónja, de lehet éppen úgy közönséges és korántsem szép szelindek, vagy az összes fajok keveréke. Fő. hogy kutya legyen, az elfáradt, miindenbep. főként az örökös várakozásban csalódott emberek tömegesen menekülnek hozzá. Mért a kutyához? Minden kutyapszi- dhológia és megfigyelés ellenére titok. Vannak kedves és szelíd kutyák, amelyeknek az emberhez való viszonya olyan, mint Rrehm előírja. Vannak olyanok, amelyek nem barátkoznak. Mindegy, az emberek akkor is barátkoznak, ha a szerelem teljesen egyoldalú és nem talál mégha Ugatásra, mert az emberek nem bírják el az embertárssal való együtt-1 élést és beszélgetni óhajtanak azokkal, akik ! nem beszélnek, nem kérdeznek, nem válaszolnak és a legritkább esetben ugratnak, amit viszont az emberek leggyakrabban tesznek az egymással való érintkezésben.

Ha szentimentális lennék és nem ismerném az emberi jószívűség rejtett rugóit, érzékenyen könnyes történetet írnék arról, hogy asszonyok és lányok, meglett férfiak és gye-; rekek, társadalmi állásukra és szellemi rang- j fokozatukra való tekintet nélkül megállnak j a kerítések előtt és magukkal hozott zacs-j kókíból etetik a kutyákat és határtalan szere- j tettel nézik, hogy Ízlik nekik az étel. Vannak ! olyanok is, akik kitapasztalják, melyik kutyának mi a kedvenc falatja és azt hozzák magukkal, csakhogy a kutya kedvében járjanak és kegyeibe beférkőzhessenek Gyakran hallom, hogy ez, vagy az a kutya milyen jól ismeri már ezt, vagy azt az embert és hogy nem is szimatol, mert puszta látásra megkü- lömbözteti a másiktól. Nagy hossz van a kutya szeret ebben. Tegnap hallottam ezt az egyszeri kutyatörténetet, amely nemcsak a fenti megfigyeléseket igazolja, hanem elárulja, hogy az embernek ma talán nagyobb szüksége van kutyáira, mint fordítva. Láttam ugyanis az egyik kerítés mögött egy nagy farkaskutyát, amely a barátságtalanok közé tartozik és mindenkit elugat gazdája házától, de neki ezt is megbocsátják, neki mindent szabad, mert kutya és nem ember. Amit ember csinál, rossz, bárhogyan is csinálja. Amit kutya csinál, jó, bárhogyan is csinálja. A barátságtalan és cseppet sem szimpatikus farkaskutyára azt mondják, igaza van, ismeri kötelességét, nagyszerű, intelligens házőrző eb. Ha az ember úgy őrzi a házát, hogy mán. denkit elugat, azt mondják, hogy komisz fráter és nincs szive, pedig csak ismeri a másik szívét, aki szívesen elvenné bőle a házát- Nos hát. ennek a nagyszerű farkaskutyának a ezájko ara alját egy odavanrt váflzonzajcskő

borította belülről, úgy, hogy az állat nem tudott enni, ha odadobtak neki ételt. A házon pedig egy tábla függött, amelyen ez állt: „Kérem kutyám jébarátait, ne adjanak neki enni, mert csontbetegsége van és orvosi rendeletre meghatározott diétát kell tartania. Teljes tisztelettel: a kutya gazdája-**

Ebből következik, hogy a kutyának számos barátja' van, akik rendszeresen meglátogatták, hogy etessék. Teszik ezt akkor, amikor mástól a zsemlét is sajnálják. Ez volt a kutya pechje, tuljól ment neki, mint az állatorvos megállapította,' válogatás nélkül falta az ételeket, főleg a csontokat és komolyan megbetegedett. Most már azok, akik eddig etették és betegsége következtéiben elestek attól, hogy jószivüket valahol szellőztessék, irgalmatlanul a kutyatulajdonos nyakára járnak, elhalmozzák telefonhívással és jótanáccsal 'és érdeklődnek a kutya állapota iránt. E nagyszerű kutya tőszomszédságában élt egy szegény nyolcvanéves ember. Pinoelakásbam lakott és nem volt senkije. Mikor halálosan megbetegedett, nem volt senki, aki törődött

KÜLÖNVÉLEMÉNY

hogy ő is négerekkel kereskedjék — európai formák között.

V

Afrika-kutatók azt állítják, hogy a vad négerek a legbarátságosabb, legőszintébb, legbecsületesebb, legjobb szándékú emberek a világon és csak akkor romlanak meg, mikor letelepszik közéjük a fehér ember és kikezdi őket a fehér kultúra. „Fekete erőszakosko- dök, csalók, szélhámosok csak olt vannak, ahol nagyszámú európai példája hatott a népre, a kikötőkben, a kereskedelmi központokban, helyőrségi városokban ...“ _ olvasom éppen egy Afrika-utazó Írásában. Rendkívül tetszetős beállítás — európaiak számára, csupán szerényen kételkedem igazságában. Nem a fehér nép karaktere az, ami — mint ragályos betegség — megrontotta az ártatlan feketéket, hanem ugyanaz rontotta meg j őket, ami a fehér embert: a kényszerű civi- ! iizáciő, ami viszont az aránylagos tulnépese- ! dés terméke. Ha a fehéreket kiviszem az ős*

I erdőbe, ugyanabban a termékenységben és ugyanolyan népességi sűrűségben, amilyenben a vadak élnek, úgy a fehér ember is visszanyeri „ártatlanságát**, — nem is kell hozzá egy nemzedék — és a fehér ember „szive és háza is tárva lesz a barátság számára". Talán még elfelejti találmányait is. ha azok nélkül is meg tud élni.

Minden részvétünk a vad négereké, akiket a gonosz fehérek megzavartak idillikus ártatlanságukban. A gonosz fehérek a nők nyakába akasztották üveggyöngyeiket, a törzsfőnök fejébe cilindert nyomtak és cserébe elvitték az elefántcsontot, az igazgyöngyöt, a drága fűszereket, a kókuszdiót, a banánt, a kakaót, végül elvitték magát a négert is, rabszolgának.

Nem az indokolatlan kalandvágy hajszolta a fehéreket Afrika belseje felé, hanem a szükség, még akkor is, ha puritán tudásvágyba burkolózott. Az európai ember, aki közel jutott a tengerhez és megfelelő fantáziája is volt hozzá, expauziv módon segített magán, nem belterjes gazdálkodással. Az afrikai négerekig terjedő expanzió talán túlzott és kegyetlen volt a kezdeti időben,’de a fantázia mindig — néha öntudatlan — elő- futárja a szükségnek.

Nem boldogság áldozatul esni az európai ember mindig erősen hangsúlyozott expanzív hajlamának, nemcsak akkor, ha néger az ember, hanem akkor sem, ha véletlenül európai. A néger asszony, aki.először kapott az üveggyöngy után, beleesett a világforgalom gépébe, amelynek motorját az európai ember indította meg. A néger és vele együtt minden fajta keservesen szenved és harcol ez ellen a mindent egybekavaró gépezet ellen, amely ellenállhatatlanul gyömöszöl mindent, hogy egy masszává gyúrjon bennünket.

Aligha sikerül neki. de — akár sikerül, akár nem — miért sajnáljam jobban a négert mi d magamat, a fehér embert?

SÁNDOR IMRE.

NÉGEREK

A háború előtt Budapesten az Angol-park- ban voltak négerek, akik, úgy emlékszem, a Kongó vidékéről származtak. Trópusi életet folytattak Budapesten is, sátrakkal, felszerelésekkel, hangszerekkel, szabályos trópusi öltözékben, szabályos belépődijak mellett. Valódi néger volt a kikiáltó is, aki a telep bejáratában ült összehúzott lábakkal éá együgyüen vigyorgó arccal egyre kiáltotta:

— Ere-bere bejárat!

Az egyszerű invitálás hosszú idei 'ige

volt Pesten és a néger kikiáltó majdn u olyan népszerű volt, mint a legendás Tanagra- kíkiáltó.

Négereket azóta csak uccán, kávéházban, mulatóhelyen és boxm.eccsen láttam, teljesen elváltozott öltözékben és szokások között. Most újból láthatók négerek, itt Prágában, a csoport állítólag valódi gyarmati családokból áll, szereplésük komoly folkloredsla mutatvány. Hát nem egészen. A család elhihető, mert nagy számban vannak köztük gyermekek a megfelelő kisebbszámu anyákkal, de ezek az anyák, akik itt-ott kinéznek a Vencel- téri ház elé, hogy ellenőrizzék a fehér tropikus ruhába öltözött zsizskovi kikiáltó körül szaladgáló gyermekeiket, már egyáltalán nem hazai kosztümben jelennek meg. Pizsamában vannak, afölött viselik az exotikus nádrokolyát, amilyet néger nőt ábrázoló csokoládé- reklámemberen is láttam Prágában. Ezek az etonfrizurás négerhölgyek, akik a passzázsban cigarettáznak, már nem nevezhetők az őserdők gyermekeinek. Kölni dialektusban beszélik a német nyelvel és mutatvány közben úgy igazítják meg egymás hátán az ájult

j kígyókat, amelyeket Hagenbeoknél vásároltak, mint ahogy hölgyeink igazítják egymáson a kék rókát az opera előcsarnokában.

Lehet, hogy tulcivilizált állapotuknak, lehet, hogy csak a leromlott gazdasági helyzetnek tulajdonitható, hogy a vállalkozó nem boldogult a „made in Gennany** négerekkel kint az Éden-parkban, igy kerültek be azok némi pereskedés és fagyoskodás után a Vencel-térre, ahol egy korona tizért láthatók forgalmi* adóval együtt. Mutatványaik valóban primitívek, csakhogy vásári, nem pedig nemzeti értelemben, művészeknek nem művészek, vadaknak nem vadak. Az ember lég-’ szivesebben a gyermekeket nézi el, az ember csodálkozik, hogy éppen olyan játékosak, mint a mi gyermekeink és este tiz óra körül még olyan fürgék és rosszak, mint a mieink ebéd után. Valószínűleg délig alusznak, mert csak délután kezdődik a produkció.

Bizonyos, hogy maga az aroszin már nem üzlet, ma már Prágában sem, ahol valamikor minden jó üzlet volt. Arcszinnel szolgálnak hölgyeink is, amilyet parancsolunk. Alig hi- »szem, hogy a reklám segítene itt valamit, pedig a négercsoport értelmi szerzője és vezetője — egy turbános mezopotámiai arab — buzgón magyarázza egy kövér pénzembernek az előcsarnokban, hogy csak a reklám hiánya az oka itteni gyönge szereplésüknek.

— Ha bedobok száz koronát, nem jön ki semmi. Ha bedobok öt, tiz, tizenötezer koronát, akkor kijön százezer korona, _ mondja szenvedélyesen, mintha Allah szakálláról beszélne egv öreg kalózregényben. Szenvedélyes kalózok és rabszolgakereskedők leszármazottja ő, aki nemi tud lemondani arról,

Megkezdődik végre

a Tisza jobhparti védőgátjának építése?

Nagyszőllős, juniuslC. (Saját tudósítónktól.) Ez év januárjában alakult meg a Tisza-Borzafcözti Ár- m ént esi lő Társulat, mely a Tisza jabb partján létesítendő védőgátak kiépítését tűzte ki céljául. A társulat mindeddig nem részesült olyan arányú támogatásban az országos hivatal részéről, amilyet a kitűzött cél megkívánt, holott a tavalyi borzalmas árvízkatasztrófa olyan károikat okozott, amelyeket csak évek alatt, lehet helyrehozni. A társulat alapszabályait mindeddig nem hagyták jóvá, noha a társulat elnökei, Lator István kasvári és dr. Ka- miniszky János nagyszőllősi földbirtokosok több Ízben jártak el az országos hivatalnál és dr. Siméri- falvy Árpád tartománygyülési képviselő is s rrös indítványt terjesztettek be az országos elnökhöz. Ez indítványban

a Tisza jobbparti védgátjaiiiak kiépítését és amíg o munkálatok meg nem kezdődnek, a baloldali parton folytatott munkálatok beszüntetését kérte dr. Siménfalvy, mert a baloldali védőgátak felépítése fokozott árvizveszedelinct jelent a jobboldali birtokosokra nézve.

A többoldalú körbejárás végre, úgy látszik, eredményre vezet, mert a minisztérium utasítására a napokban kiszállott a helyszínére Micsck tanácsos és Ziraa mérnök, az ungvári építészeti hivatal tisztviselői és terepszemlét tartottak a községek bifáinak és az érdekelt feleknek jelenlétében. Megférték, hogy

szeptemberig elkészítik a jobbparti védőgát terveit.

A védőgát építési költségeinek 80 százalékát az állam és a tartomány, 20 százalékát pedig az érdekeltek viselik. Erre a 20 százalékra az állam állítólag olcsó kölcsönt fog nyújtani.

—oOo—

%

volna vele. Végre is elszállították a kórházba, ahol már nem lehetett rajta segíteni- Ismétlem, nem Írok sem saentimeátáitós, sem heroikus kutyatörténetet, hainem egyszerű megfigyelést: tudod-e, nyájas olvasó, ki tette a szomszédos emberiséget figyelmessé erre a halálosain beteg emberre? A nem szimpatikus, sőt. miiindemkit megugató farkaskutya. Egy sízép napon ugatni kezdett és nem nyugodott. amíg le nem kapcsolták a pórázról Erre egyenesen és ész nélkül a pinceiakás- hoz rohant és csaholt, amíg beengedték- Amennyire tőle függött, segített az emberen.

Most, hogy ő betegedett meg, az emberek tele vannak részvéttel iránta. A villanegyed lakói egymást kérdik, jobban vam-e már, ki látta, ki beszélt a gazdájával. Mert amire ember nem képes, hogy összehozza az embere két, azt megteszi a kutya, anélkül, hogy tudna róla, és ha még a kertek, amelyek művelését Voltaire melegen ajánlja, sem hozhatják össze az embereket, mert nem mindenkinek van kertje és a kerítés a birtokos s a birtokon kívüli közt áthidalhatatlan szakadékéi teremt, valóságos csodának kell minősíteni a I kutya eme érthetetlen véleszületett tulajdon- ' ságát. A kutyának az emberek közt valóban] kutyaszereueséje van. ezzel szemben a lég több. ember kivert kutya. Mármint az emberek közt.

8

_____