Prágai Magyar Hirlap, 1934. május (13. évfolyam, 100-123 / 3431-3454. szám)

1934-05-30 / 122. (3453.) szám

^bkct-Mag^hirl^ 9 . KöZ«AZDA^Á(r ■ Csehszlovákia gazdasági helyzete 1934 április végén Prága, májú* 29. A vzdutanza/bállyofcás leg­főbb célja. a Mvatálo# rodokolá* szerint a ki­vitel emóléee volt. Márcáusbeui tényleg «meflr kedett is a tomtek A külföldi eűlhelyezéai le­hetőségei tárgyilagos ismeretei mellett azon- íban már márciusban meg lehetett állapítani, -hogy a márciusi kivitel javulása csak a vaJu- taesabályoxás révén felkeltett öntokalomlbaai és élénkebb kiviteli tevékenységben leli ma­gyarázatát. Ennek megfelelően a kivitel ápri­lisiban újra csökkent. Márciusban csak Német­ország, Anglia és Amerika fefié emelkedett, míg kelet, délkelet és Franciaország felé már márciusiban is csökkent. Áprilisban az egész kivitel 80.6 millióval és ebből a készárak kivitele 67.4 millióval volt keve­sebb, mint márciusban. Az áprilisi teljes ktllkereekedélem össze­hasonlítva 1933 áprilisi forgalmával, az alábbi képet mutatja: 1934 áprilisában úgy a bevitel, mint a kivi­tel értéke nagyobb volt, mint 1933 áprilisá- bany A kivitel 141 millióval és ebből a kész­árukivitel 106 millióval nagyobb értéket mu­tat fel, de a régi korona aranyértékére át­számítva ez a látszólag nagy emelkedés tel­jesen elenyésző összegre zsugorodik össze. A* 1934. évi áprilisi forgalom mérlege 26.3 millió passzívumot mutat fel a múlt évi 19.4 millióval szemben és a január-áprilisi for­galom 0.9 millió passzívummal zárul, holott tavaly ebben az időszakban 77.8 millió aktí­vumot mutatott fél. Az ez évben mutatkozó passzívum abban le­li magyarázatát, hogy a behozott nyersanyagot a devalválás következtében drágábban, kell megvásárolni, viszont a kivitt készáruk árá­ban a devalváció neon érvényesül eléggé. Hogy a devalváció márciusiban tapasztalt elő­nyös felélénkítő hatása ceák átmeneti jelen­ség volt, bizonyítja a vasúti forgalomnak már­ciusi emelkedése után áprilisiban bekövetkezett csökkenése ». Igénybevett vasúti kocsik szá­ma ezerben: r amsemén beáföWi feülföMá forgalomban 1983 1934 1988 1934 1933 1 934 március: 334 372 300 342 24 29 április: 317 334 297 308 20 28 A vasúti forgalom visszaesése sokkal te­kintélyesebb, mint a múlt évben. Igaz, hogy ez év áprilisában a forgalom 5 százai ékkai na­gyobb volt., de a tavalyi kis forgalom az ak­kori német fizetési konfliktusban lelte magya­rázatát- Az idei áprilisi forgalom az 1932 ápri­lisi forgalmához képest 15 százalékos csökke­nést mutat. Különös figyelmet érdemel a bel­földi forgalom nagy csökkenése, amely még a múlt évben márciusról áprilisra csak 3000 kocsival, ez évben azonban 34.000 kocsival esett vissza. A magas kemencék és az acélművek ter­melése áprilisban márciushoz képest emel­kedést mutat. Nyersvasban (ezer tonnákban) márciusban 53, áprilisban 54, nyers acélban márciusban 87 és áprilisban 91 ezer tonnát mutat Az április termelés a kapacitás 35 százaléka. Az eladás azonban áprilisban vis­szaesést szenvedett. A nyemvastermelés a márciusi 8.1 ezer ton­nához képest áprilisban 6J3 ezer tonna veik, és a hengerárudadás 44.7 ezer tonnával szemben csak 89 ezer tonnát tett ki. A cukortermelés nyerscukor értékében az idény kezdetétől a folyó idényben 514.000 tonna, a múlt idény 626.000 tonna termelé­sével szemben. A cukorkivitel a folyó idény­ben csak 101.000 tonna a múlt idényben 166 ezer tonnával szemben. Az autóeladás ez év áprilisában 754 kocsi volt a múlt év áprilisában eladott 993 kocsi­val szemben. Különösen a személykocsik el­adása csökkent 915 darabról 689 darabra. A textilipar a külföldi elhelyezés hiányáról panaszkodik. Kétségtelen azonban, hogy ez év­ben a tavalyihoz képest némi javulás mutat­kozik. Múlt évben a pamutipar termelése fele annyi és a kenderipar foglalikoztatotsága két­harmaddal kevesebb volt, mint a normális idők­ben. Az egész ipar hitelhiányról panaszkodik, ami az önként kínálkozó kiviteli lehetőségek kihasználását is megnehezíti. A kényszeregyezségek száma áprilisban to­vább csökkent. A múlt év áprilisi 295 és az ez év márciusi 174-gyel szemben áprilisban 163 volt. A csődök száma azonban emelke­dett. Míg a múlt év áprilisában 134 és ez év márciusában 107, addig áprilisban 142 volt a csődök száma. Az értéktőzsdén márciusban élénkség mutat­kozott, ami áprilisban uijra alábbhagyott. A pénzpiac nem reagál kedvezően a Visezleszá- mátoiló Intézet működésére sem. Az előkészítés alatt lévő gazdasági korrn ányterveket sem fo­gadja a gazdasági körök részéről helyeslés. Az állami statisztikai hivatalnak az áprilisi külkereskedelmi forgalomról szóló kimutatása azt igazolja, hogy a gazdasági helyzet statisz­tikai görbéje még mindig nem megy határo­zottan fölfelé. S ebből a tényből arra követ­keztethetünk, hogy még sok és különféle kor­mányintézkedésre van szükség, hogy az a sta­tisztikai görbe ingadozás nélkül felfelé haladó irányzatot vegyen. Meg kell változnia a gazda­sági elszigeteltségnek, a külföldi államok el- zárkózási politikájának, a gazdaságpolitika és a kereskedelempolitika irányának, hogy ma­radandó javulás következhessék be. □ Csehszlovákia kedvezményei a német- jugoszláv szerződés alapján. Németország és Jugoszlávia közötti uj szerződés junius 1-én lép életbe. A kölcsönös vámengedmények Csehszlovákia javát is szolgálják, de csak oly mértékben, amely mértékben nincsenek meg­határozott kontingensekhez kötve. Német­ország gabonanemüek, hüvelyesvetemények, szárnyasok és különböző élelmiszerek import­ja számára Jugoszláviának 100 kg-ként 3—30 márkáig terjedő vámkedvezményeket nyúj­tott. Ezzel szemben Jugoszlávia a német áruk hetven tételénél szállította le a vámokat. □ Csehszlovákia nyolcvankét millió lévás kompenzációs üzlete Bulgáriával. Szófiából jelentik: A miniszterközi bizottság benyúj­totta a kompenzációs üzletekről szóló jelen­tését a minisztertanácsnak. Mindama áruk és anyagok összege, amelyeket dohányrendelés ellenében vásárol Bulgária, 905 millió lévát fog kitenni. Ebből Németországra 67%, azaz 625 millió, az osztrák árucsoportra 17%, azaz 155 millió, a csehszlovák csoportra 9%, azaz 82 millió és a magyar csoportra 43 millió léva esik. □ A Szlovák Biztositó Részvénytársaság mérlege. Pozsonyból jelentik: A Szlovák Biz­tosító Rt. Pozsonyban évi közgyűlést tartott, amelyen az elmúlt üzletévre szóló mérleget előterjesztették. A társaság tőkéje 6 millió korona. 1933-ban 406.000 koronát tett ki' a tiszta nyársé?, a tavalyi 477.000 koronával szemben. A hírsaság a múlt évhez hasonlóan 5%-os osztalékot fizet. □ Csökkent a csehszlovák barnaszéneladás. Május első felében a barnaszéneladás erőseb­ben csökkent, mint tavaly ebben az időben. 1.68 ezer (tavaly 1.94) vagonnal a szállítások összege az ezévi legkisebb teljesítmény. Az év eleje óta 18.5 (21.4) ezer tonnát szállítot­tak, ami szintén igen csekély termelés. A kőszénbányászatban a helyzet némileg kedve­zőbb és a szállítások összege április második feléről május első felére 1.37 (1.45) ezer ton­náról 1.4 (1.2) ezer tonnára emelkedett, tehát nagyobb volt, mint tavaly ebben az időben. Május első két hetében 15.3 ezer tonna volt a szállítás a tavalyi 14.6 ezer tonnával szemben. □ Németország tovább csökkenti a beho­zatalt. Berlinből jelentik: Junius hónap szá­mára az árubehozatal devizakontingensének kihasználását az alapösszeg 10 százalékára és a rembouTs-kontiugens kihasználását az alapösszeg 20 százalékára csökkentették. Ez­zel a német behozatal olyan csökkentést szen­ved, amely a német külkereskedelmet az egyoldalú autarkia veszélyeinek teszi ki. Az érdekelt körök attól félnek, hogy ennek kü­lönösen erős és lesújtó hatása lesz a mun­kapiacra és ebből magyarázható, hogy egyes ipari területekről a munkások tömegesen visszatértnek a mezőgazdasághoz. A transziíer- konifereucia köreiben az a vélemény alakult ki, hogy az uj behozatali szigorításokat kész akarva tették közzé tegnap, hogy ezzel is hatást gyakoroljanak a konferenciára. □ A csekkforgaloin 1933-ban csökkent. — A ,postatakarékpénztár most tette közzé 1933- ra üzleti jelentését. A jelentés az üzletmenet­nek két legfontosabb jxxnijául a csekkszámlá­ra befizet:1' keszegek csökkenését, valamint a befizetési illeték bevezetését jelöli meg. A csekkszolgálat számára uj szabályokat állítot­tak fel és tettek közzé. A csekkszámlák száma a múlt évvel szemben 2465-tel ll|fí.690-ra emelkedett. A csekkszolgálat többi adatai erős csökkenésről tanúskodnak. A jelentés hang­súlyozza, hogy a csekkszolgálatban a gazda­sági válság legpregnánsabb kifejezését nyeri. A postatakarékpénztár tiszta nyeresége 13,1 millió korona, azaz 4.8 millió koronával na­gyobb a tavalyinál. Ebből a prágai központot 12.7 ée a brünni fiókot 0.35 millió illeti. □ A csehszlovák-magyar kereskedelmi tár­gyalások. A Csehszlovák Nemzeti Bank két képviselője Budapestre utazott, hogy a Ma­gyarországgal lebonyolítandó magánkomipen- zációs üzletek keresztülvitelének technikai részleteit megtárgyalják. A magyar keres­kedelempolitikai delegáció pedig junius 1-én érkezik Prágába, hogy a kompenzációs meg­egyezést a csehszlovák delegációval meg­kösse. Azt remélik, hogy ezek a tárgyalások már a jövő hét végén befejeződnek. Az eddigi kompenzációk ősszege 10 millió koronát tett ki, az uj tárgyalások azt célozzák, hogy a két ország között ennek az összegnek a több­szörösét bonyolíthassák le azután. Több eddig nem lajstromozott árucsoportot is fel akar­nak venni az uj szerződésbe. — Egyébként a csehszlovák-magyar kereskedelmi forgalom tovább rosszabbodik. Az ostraui szénbányák­nak nem sikerült a budapesti piacot meg­tartani. A budapesti gázmüvek szénszükség­letüket ezentúl nem fogják Ostraulban fedez­ni és igy Ostrau évi 150.000 tonna szénszállí­tástól esik el. Az ostraui szénbányákhoz kö­zelálló tényezők szerint azért nem sikerült a budepesti piacot megtartani, mert bár Ma­gyarország és Csehszlovákia között kompen­zációs alapon fennállt a megegyezés lehető­sége, csehszlovák részről az utolsó órában a csehszlovákiai faszállitásokat is bele akarták vonni a megegyezésbe, de ezzel szemben a magyarok nagyobb kvantum mezőgazdasági termékeknek Csehszlovákiába való kivitelét követelték. Az agrárpárt ezzel szemben állást foglalt és ennek következményeképpen a bu­dapesti gázművek másutt fedezik szénszük­ségletüket. □ Az állami bevételek márciusban. Az állami bevételek fejlődése márciusban felül­múlta az előzőhavi bevételeket. Februárban a különbözet az előző hónappal szemben 0.5 százalékot tesz ki, márciusban azonban ez a különbözet 9.1 százalékra emelkedett. Febru­árban 30 százalékkal lett túlhaladva az elő­irányzott kiadási kvóta, márciusiban pedig 54,2 százalékkal. Ennek oka főként a forgal­mi és fényiizési adóban rejlik, mert az or­szágos pénzügyi hivatalokkal történt elszámo­lás a nettó összeget lényegesen csökkentette. Egyenes adókban a jövedelmi adó terén a bevétel 65 százalékkal volt több, mint tavaly, de a jövedéki adók 108 százalékos passzívu­mot mutatnak fel, azaz 135 százalékkal töb­bet, mint a múlt év ugyanomé hónapijában. A vámbevételek kedvezően alakultak, mert az importárukra kivetett magasabb vámok összege megfelelt a számításoknak és az ille­tékek révén történt bevételek szintén aktí­vumot jelentenek a költségvetésben. Ezzel szemben a monopolitumokból származó bevé­telek a megkétszerezés dacára 28 százalékkal alatta maradnak a tavalyiaknak. A költség- vetés szerint legkedvezőbben a fogyasztási adókból származó bevételek alakultak. □ Fizetésképtelenség. A következő fizetés­képtelenséget közlik: Legiostoláren, gép­üzemre berendezett asztalosmühely, Po­zsony, Récsei u. (a Légióház mellett). — Aktívák 541.609, passzívák 670.760 korona. □ Csőd.. A következő csődöt közlik: Hörnes Amália kereskedés, Pozsony, Stur-u. 8. ÉRTÉKTŐZSDE Nem egységes. a prágai értéktőzsde Prága, május 29. (Pragoradio.) Tőzsdei kö­rök ultim óra a részvénypiac technikai javulá­sának lehetőségével számoltak, továbbá azt hitték, hogy a kohtremin nagyobb mértékű fe­dezeteket fog eszközölni Ezzel a felfogással ellentétben kismennyiségü áru került a piacra és az árfolyamok letöredeztek. A bélföldi gaz­dasági élet néhány momentuma eikedvetlenitő- ieg hatott, igy megint elsősorban a gabonamo­nopólium és a negyvenórás munkákét beveze­tése .tervének kérdése. Mindez oda hatott, hogy az eladási irányzat kerekedett felül és ehhez járul, hogy a Ibessz-spekuláció nem eszközölt! .fedezeteket. Az árfolyamnivó a-z üzlet folya-j mán letöredezett és az üzlet maga igen szűk határok között bonyolódott le. Skoda 7. Kálbcfl 5, Berg és Hüt-ten 15, Prágai Vas 4, Oeh Ke­reskedelmi 20, Nordbaihn 5, Cseh-Morva 30, Ringhoffer 15, Cement 8, Sehoellea- 10, Prágai Malmok 20, Sellier 10, Tejipar 18, Autssigi Ve­gyi 3 és Kosmar,os 4 koronával gyengült. Bud- weisi Sör kivételével, amely 20 koronával ja­vult, az árfolyam javulások jelentéktelenek vol­tak. A beruházási piacon, az állampapírok át­lag 0.85 koronás veszteséget szenvedték és az üzlet szántén igen csekély volt. Valuták: Holland 1624.—, jugoszláv 51.05, német 922.—, .belga 569.—, magyar 500.60, román 17.85. svájcit 779.—, dán 544.—, angol 131.87 spanyol 823.50. olasz 207.27*4, északamerikal 23.7254, nor­vég 608j—, francia 168^8214, bolgár 28.00. svéd. 618.—, lengyel 460.25, osztrák 464.80. DEVIZÁK. Budapest, május 29. Holland 282.16. jugoszláv 7.82, német 136.80, belga 79.20, romám 3.41, dán 77.80, angol 17.4014, olasz 20.98 északaanieriksi 342.40, norvég 87.46, francia £2238, ceehsriovák 14.07 lí, bolgár'4.12, svéd 89.7B, lengyel 64.86, osztrák (oJearing) 80.454, svájci 110.90.-j- A prágai devizapiacon London 0.85, Nevr- york 0.04, Amsterdam 1, Berlin 0.50, Kopenlhi- ga 2, Milánó 0.25, Montreal 0.03, Oslo 2Ő0, TafiMnt. 2, Stoikholm 2.50 és Varsó 0.125 (koro­nával gyengült.-f- Nem egységes a budapesti értéktőzsde. Budapestről jelentik: Barátságos nyitás után ingadozó lett az irányzat, később azonban $a üzlet javuilt, úgyhogy favorizált értékek 2—8 százalékos nyereségre tudtak szert tenni. A ezilárdkamatozáeu papírok piaca szintén ba^ rátságoisalbb volt. A tőzsdei üzlet némileg élén­kült.-f- Nem egységes a bécsi értéktőzsde. Bécs­iből jelentik: Nyugodt üzlet mellett nem volt egységes a bécsi értéktőzsde irányzata. A ktHlr földről nem érkeztek kedvező jelenté sekk és a spekuláció a csütörtöki szünetre való tekintet­tel csak a folyó üzleteket bonyolította le. Rö­viddel nyitás után stagnáció állt be. A beruhá­zási piacon, nem volt egységes az irányzat. Nem egységes a berlini értéktőzsde. Ber­linből jelentik: A barátságos alapirányzat elle­nére sem a közönség, sem a spekuláció nem vett részt az üzletben, úgyhogy igen csekély üzlet mellett az árfolyamváltozások 1—2 szá­zalékot tettek ki. Némi érdeklődés speciális ér- i lékek felé fordult ée ezek kisebb nyereségekre tettek szert. ÁRUTŐZSDE Szilárd a prágai teruiénylfizsde Prága, május 29. A mai terménytőzsdén szilárd irányzat mellett a következő árakat jegyezték: 82/84 kg-os cseh búza 156—159, 80/81 kg-os cseh búza 152—155, 77/79 kg-os sárga búza 149—151, 69,71 kg-os cseh rozs 110—112, la árpa 93—96, kö_ zepes minőségű 88—92, ipari árpa 82—85. cseh zab 83—87, selejtes cseh zab 81—83, dunai takarmány- tengeri elvámolva és megadóztatva ab vágón Po­zsony 89—90. kisszemü román tengeri elvámolva és megadóztatva ab vágón Petrovác —.—, Viktó- riaborsó 220—241, sárga borsó 140—160, nagysze. mü zöldborsó 210—230, kisszemü zöldborsó 170— 190, nagyszemü morva lencse 330—360, közepes minőségű 270—300, kisszemü 220—240, szloven- szkói fehér bab 100—130, morva bab 175—200, ló­bab 105—110, peluska 115—120, cseh nyári bük­köny 120—125, mustármag 225—275, kék mák 410 —460, ezüst szürke 550—600 belföldi lenmag 160 —162, ipari lenmag 140—160, kendermag 170—190, holland kömény 575—600, savanyu laza cseh szé­na 47—48, édes laza cseh széna 54—55, savanyú préselt cseh széna 48—49, édes préselt cseh széna 55—56, laza alomszalma 36—38, préselt takarmány- szalma 28—30, laza takarmányszalma 27—29, búzadara 262—267, speciális buzasütőíiszt 302— 332, búzaliszt OHH 242—252, búzaliszt nullás 222 —232, búzaliszt 1. 187—192, búzaliszt 4. 132—134, búzaliszt 8. 85—86, rozsliszt 0/1 167—172, 63%-os rozsliszt 157—162, dara 170—210, burmarizs II. 130—140, Moulmain-rlzs 190—200, buzakorpa 76— 78, rozskorpa 76—78, szárított répaszelét 54—55, burgonyákéra ényitő 235, burgonyakeményitöliszt 235, boszniai aszaltszilva 77/75 360, 80 '85 335, 90/100 320, 110/120 305 ab uszály Pozsony, ameri­kai sertészsír 825—835, holland 780—790, holland flomén 885—905, dán 775—785, jugoszláv 1090— 1100, magyar 995—1005, elvámolva és megadóztat­va ab határállomás, cseh és morva tojás 22—23, szlovenszkói tojás 19—21. • * ——o——-j- Nyugodt a prágai cukorpiac. Nyereáiru- jegyzés Auesig Joiko prompt 52.25—5-2.75, ok­tóberre 52.75—53 korona. + A berlini terménytőzsdén tartott irányzat mellett a következő árakat jegyezték:' búza 15-8—159.75, rozs 114.75. zab 171.50,-búzaliszt 26.25. rozsliszt 22.50. buzakorpa 11.75. rozs- korpa 11.25. Viktória-borsó 20—22, kis ehető , borsó 14—17, takaranányfborsó 9.50 -41, jw-

Next

/
Thumbnails
Contents