Prágai Magyar Hirlap, 1934. május (13. évfolyam, 100-123 / 3431-3454. szám)
1934-05-29 / 121. (3452.) szám
'PKVGM-A\\GfoVRH!15lJ^ Százölvenezer koronáért eladó Fadrusz János híres alkotása, a virágvölgyi templomban őrzött „Krisztus a keresztfán” A templomrestaurálás miatt megszorult plébánia Pozsony városának akarja megvételre fölajánlani a világhírű magyar mester remekművét Pozsony, május 28. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) A pozsony-virágvölgyi római katolikus templomot — mint ismeretes — nemrég renoválták. A templom belsejét átfestették, a tetőzetet, és a tornyot uj anyaggal fedték be szobrászművész egyik pozsonyi barátjától a következő információkat kapta: — A virágvölgyi templomban lévő kereszt gipszből van. Állítólag márványban rendelték meg annakidején Fadrasznál a budapesti Bazilika számára, de azt már nem tudom, vájjon Fadrusz ezt valójában el is készítette-e. A virágvölgyi szobor Bécsiben készült, Fadrusz modellként egy bécsi zsidó férfit alkalmazott, akit egy magakészitette fabilincs- pároat „feszitett" keresztre, A modell azonban alig néhány percig bírta csak ki a kereezJtrefeszitést, úgyhogy hamarosan le kéüett őt a keresztről venni. Ezután a művész önmagát „feszítette föl“ hasonló módon, s amikor a fájdalom legjobban visszatükröződött arcán és testén, altikor lefénykép ejtette magát. Szinte félből tan vették le azután a bűvészt a keresztről. Fadrusz a jólsikerült fénykép alapján csinálta meg azután a szobrot, amely most a virágvölgyi templomnak egyik' legértékesebb műkincse, g amelyet most, mint értesülünk, a városnak akarnak eladni. Munkatársunk a városi muzeum vezetőjénél, dr. Faust Ovidiusnál is érdeklődött az ügyről. Dr. Faust kijelentette, hogy hivatalosan még nincs tudomása arról, hogy a virágvölgyi plébánia a városnak akarná eladni a templomiban levő nagyértókü keresztet, csak magánúton értesült a dologról. stb. Mindez meglehetős nagy költséggel járt, úgy, hogy most ezzel magyarázzák azt az állítólagos ajánlatot, amit a virágvölgyi plébánia tett a város vezetőségének a templomban lévő Fadrusz-keresztre von a tk o zóla g. Fadrusz János, a pozsonyi származású magyar szobrászművész, aki — mint ismeretes — nevét a Mária Terézia-szoborral tette világhírűvé, egy keresztet is alkotott, amit annak idején a virágvölgyi templom vásárolt meg tőle. Fadrusz tudvalevőleg Pozsony-virágvölgyben lakott, mint kis lakatos inas innen indult el karrierje. Bátyja: Fadrusz Lajos, nyugalmazott minisztériumi altiszt ma is él és nagyszámú családjával itt lakik a Vám-uccában. A „Krisztus a keresztfán" Fadrusz Jánosnak egyik legsikerültebb alkotása. A művész a modelljét — hogy minél élethübb és tökéletesebb legyen a szenvedő Krisztust ábrázoló szobor — a szó szoros értelmében néhány percre műtermében „keresztre feszítette", hogy így tanulmányozza a megfeszített ember szenvedő testtartását. A „Krisztus a keresztfán"^ a mii emlékek között tartják nyilván. Értesülésünk szerint a virágvölgyi plébánia most arra a gondolatra jutott, hogy szorult anyagi helyzetén úgy segít, hogy pénzzé teszi az értékes műemléket. Mint jó forrásból értesülünk, százötvenezer koronát kér érte Pozsony városától. Ez az összeg éppen fedezné a kiadástöbbletet, ami a templom tatarozásánál felmerült. Az eladás ©lé azonban — úgy hír lük — a felsőbb egyházi hatóság akadályokat gördít, úgy, hogy egyhamar aligha lesz meg valósi tható ez a tervezett üzlet. * Fadrusz János „Krisztus a kereszten" nevű alkotásáról munkatársunk az elhunyt világhírű EMBER ÉS VILÁG Irta: Kosztolányi Dezső ORVOSOK i. | Az orvosi meisterségiiék sok döbbenetes szomorúsága van, de akad benne megannyi I vidámság is, mely közvetlenül a szenvedés és gyász tőszomszédságában fakad. A tragikum meg a komikum az életben karöltve jár. Egy jeles belgyógyász meséli: Minap beszállítottak osztályomra egy nőt, aki morfiummal mérgezte meg magát. Már teljesen öntudatlan volt. Mélyen aludt. Külön- szobába fektettem s annak rendje és módja szerint hozzáláttunk a kezeléséhez. Egymásután kapta a zsongitó oltásokat, melegítettük is, mert végtagjai már hülni kezdtek. Hozzátartozói riadt csoportban várakoztak a folyosóm. Közöltem velük, hogy megteszünk mindent, de bevallottam, hogy bizony kevés remény van fölépüléséhez. Naponta myolcszor-tizszer nyitottam he szobájába. Mindig ugyanazt tapasztaltam: halál- sárga arc, márványos, süppedt halánték, csukott szemek, szaggatott lélekzés és rossz ér- lökés. A beteg — úgy rémlett — egyre mélyebben csúszott lefelé, sülyedt abba a halálos hínárba, mely majd nemsokára végez vele. A második nap szakasztott olyan volt, mint az első s a harmadik, a negyedik, az ötödik is. Reggel rendszerint menthetőnek tartottam, de este rendszerint lemondtam róla. Küzdöttem a halállal. Megkíséreltem minden lehetőt és lehetetlent. Végre a hatodik nap délutánján a beteg kinyitotta szemét, aztán újra lehunyta. Babrált a paplanán. Ez jó jel volt. Fokozott erővel viaskodtunk mindannyian, hogy a sötétből a napfényre ráncigáljuk. Oltottuk, pas- koltuk, élesztgettük. Estefelé nyöszörögni kezdett, megszólalt, rokonait is fölismerte. Megmentettük az életnek. Másnap, egy hót múltán, — a hetedik nap reggelén — boldogan nyitok be szobájába s mosolyogva kérdezem tőle. — No hogy mint vagyunk, nagyságos asz- szony? — Irtózatosan — panaszkodik a beteg. — Egész éjszaka ide-oda hánykolódtam, egyik oldalamról a másikra feküdtem. Képzelje doktor ur, tegnap óta le se hunytam a szememet. II. Egy fiatal pesti orvos, — ciugár, halovány és szemüveges — miután elvégezte az egyetemet, a magyart és a külföldit is s összeolvasott egy könyvtárra való tudományt, állástalanul lézengett Pesten egy évig, majd kétségbeesésében elhatározta, hogy kimegy Argentiniába, ott próbál érvényesülni, ő Írja nekem ezt a levelet: — Julius végén szerencsésen megérkeztem egy sovány bőrönddel, melyben ruháim voltak s egy hatalmas ládával, melyben könyveimet, műszereimet hoztam ide, meg egy szekérderékra való kitűnő orvosi készítményt. Azonnal lakást vettem s még aznap kiakasztottam a kapura orvosi táblám: Dr. Emanuel Radó, medico. Ideges voltam, hogy itten is hiába várom majd a betegeket, mint Pesten. De nem ez történt. Alighogy elszenderedtem az ut fáradalmaitól, dörömbölést hallottam a kapun. Három hatalmas alakot pillantottam meg lovon, széles kalapban, hosszú ostorral, három argentin iái gaudio-t, aki a medicot követelte nagyhangosan. Gyorsan felöltözködtem s a ládámra gondoltam, melyben a világ mindenféle betegségére van orvosi készítmény. Ők azonban kijelentették, hogy nyomban velük kell mennem a tanyára, mert a tehén beteg. Váltig szabadkoztam, hogy én emberorvos vagyok és magyarázgattam nekik, akkor még fogyatékos spanyol tudásommal, hogy az ál latoikhoz egyáltalán nem értek. Délamerika ezt nem vette tudomásul. A gaiiohok, akiknek övében több forgópisztoly is volt, máris felültettek egy szilaj fekete lóra és én máris repültem velük a forró pampákon át. a rekkenő melegben, a porban valami ismeretlen sötétség felé. Tudod, soha életemben nem ültem még lovon. A lovaglást —i sajnos — semmiféle egyetemen nem tanítják. Hát kérlek, akár hiszed, akár nem, én ekkor a ló sörényébe kapaszkodva, ájuló rettegésben harminc kilométert tettem meg. Amikor megérkeztünk, leszállittattak s egyi gyertyalámpával világított istállóban a beteg tehén elé vezettek. A tehén lázas volt és szomorú. Én is. Mindenesetre adtam neki két gram aszpirint, de azt hiszem, szegényre húsz gram is ráfért volna. Aztán az egyik gaucho udvariasan visszakisért s megint harminc kilométert lovagoltam sebes vágtában. Otthon összetörve, csuromvizesen roskadtam ágyba. Három napig feküdtem betegen izomlázban. így kezdődött, barátom, az én argentinjai orvosi gyakorlatom.-----o----Irta: Telek 15.Sándor A nap végre fáradtan lebukott a hegyek mögött. Csak forró lehelete maradt a búzaföldek felett: érlelte a sarló alá fejlett életet. A nap helyett kiderült a koránkelő hold teleképe. ée itt-ott. kinyi, tóttá kiváncsi szemét egy-egy álmos csillag. — Be- alkonyodott. A juliuevégi este zsibbasztó álmossággal feküdt szót a vetéstáblák felett s a föld tikkadtan pihegett, mint egy érett asszony a fonó csók alatt. — A forró nyári este csókolta a földet. Itt-ott egy elkésett gólya suhant át a tarló felett; a barázda-végen szerenádot adott valami szerelmes tücsök e a gortvamenti füzes füerdője között felrikoltott a haris rekedt kiáltása. Nem messze a Gortv&parti füzestől kezdődik szép pásztás táblákra hasogatva .a Szekeres István tagja. Nem nagy, de elég arra, hogy egy do- logszerető paraszti család valahogy megéljen be lőle. A gabona tábla oda rúg ki a kaszáló végére, ahol három ezüst nyárfa őrzi a határt: Eddig a miénk! A gabona még javarészt marókon hever, de már néhány kereszt jelzi, hogy a gazda jó ideje szorongatja a kötést. Most ott ül a három nyárfa alatt a barázda végén, térdeközó fogva az aludt- tejcs köcsögöt és jóízűen kanalazza a hűsítő aludttejet, mig napégette homlokát fel-fel szegi az ég felé és alig észrevehetően csóválja meg csendes bús fejét. Mellette kisebbik fia, szemben a felesége: egy munkában kihajtott ligás asszony kuporog a földön és mentegeti magát, amiért előbb nem jöhetett a vacsorával, mert a tehenet kellett megfejni, az apró jószágot etetni ée . . . valamit még mondani szeretett volna, de a gazda az egot vizsgálva szinte magának beszélve megszólalt: Holnap vihar lesz, siessünk a kötéssel, Andris. Az asszony iriegjuhászkodott, mint egy kezes kutya és szeliden.szótlan szedegette össze a lerakott edényeket; s fakanalakat a kötényébe kezdte törülgetni, hogy azzal is tovább lehessen ott övéi között; meg bántotta is valami, amit el akart mondani a másik fiáról, aki miatt későn hozta ki T vacsorát. De csak nem mert bele kezdeni, A füzes felől valami imbolygó árnyék libegett’ át a réten, az asszony szemeit erőltetve bámult a homályba és akaratlanul keresztvetésre rándult a keze. Az árnyék meg csak nőtt-nőtt, míg egyszer csak a három nyárfa mellől emberi alakban bukkant elő és már ott is volt a vacsoráját végzett család előtt. — Égy szempillantás ideig csend. A gazda idősebb pia odaállott a meglepődött dolgozók elejébe: — No, jut-e nekem valami? Az öreg, mint a kővé vált nyugalom fejét se billentette feléje és nehéz kimért léptekkel indult a dolgára. De felfortyant a részeg fiúban az indulat: — Megálljon kend. adjon pénzt! Az öreg visszanézett a vállán keresztül, aztán ment tovább. Pista, mint a dühödt állat, felkap egy tétlen heverő vaevillát ée széles lendülettel emeli apjára. Két hatalmas marok kapja el hátulról és ditja ki a barázda széléről a rétre, a három nyárfa alá. Az Andris keze volt A pálinkától megvadult fiú végig hempergett a magas muharban, aztán foltápászkodott és imbolygó léptekkel indult a füzes felé, ahol a csapás a falunak vezet.. Közben cikornyás káromkodással piszkolt minden burzsuj- parasztot. Az öreg Szekeres mélyet sóhajtott és felfakadt a lelkének minden sebe: Mi lesz ebből a gyerekből! ... Nem akart paraszt lenni, odaadta kovácsinasnak. Most a falu szégyene. Majd újra az égre fordította a fejét és csöndes szelíden szólt oda Andrisnak;-— Siessünk fiam, már kéeőno jár. Az asszony egy kicsit tétovázott, ezután elköszönt. Utána a füzes árnyában eltűnt izgága fiának. Mennél tovább haladt, annál jobban megindult a lába.. Haza, haza! Az útra ért. Az ut sánca mellett egy kopott krisztus-kép áll — őrt. Az asz- szony kétségbeesett fohásszal vet magára keresztet: — Szerelmes Jézusom!... Aztán fut tovább. Mezítlábas ujját elüti egy kőben, felezifiszen, de rohan, most az se fáj, pedig vérzik. Már alkonyatkor is tökrészeg volt. Ott prédikált a Ro'Senbuk korcsmájában, azzal a naplopó asztalossal, mindig az urakat, meg a papokat szidják. , Szerelmes Jézusom, csak már otthon volnék! A holdnak valami nem tetszett a földön, mert rtelen behunyta a szemét. Elterült a homály. No, ott pislog a cigányok putriján az ablak. Még egy pár ugrás és otthon van. Rohanva iramodik be a kapun. Az ajtó sarokig kivágva, valami a komét fiókját feszegeti. Mintha bottá vált volna a lába, megálló tt. Az a valaki kirántja a fiókot, belemarkol ... Az asszony nagyot sikolt: — Pista! Az megvadult, riadt ugrással feltaszitja a küszö. bőn álló asszonyt és elrohan. Ahogy a hold elment, Szekeres gazda kedyetle- nül oda szól fiának: — Nem kedvez semmi. Gyerünk haza. Az égen is felhő, a lelkén is felhő, majd megfojtotta a rekkenő kánikulai éjszaka. Andris befogta a két sárgát. Szótlanul poroezkáltak hazafelé. Az öreg szeme lassan hozzászokott a homályhoz és a rudast figyelve hátra szól: — Mi baja a Szellőnek? — Mi baja? Andris vasalta a hajnalba, azután a bókájába vágott. Csak nem mertem mondani. — Biztosan már akkor is részeg volt. — Nem a\ Ahogy hazaérnek, az öreg odaveti a, gyeplőt, ő maga befelé indul hangtalan- A ház sötét- A küszöbön megbotlik valamiben. Az asszony. Valami állati hördülés szakad fel széles melléből- Andris felfigyel. Ott hagyja a szekeret, beront. Mii a ?! Hamar gyertyát gyújt. Az öreg felszedi az asszonyt ... A feje véres, az ajtóküszöbbe vágta, amikor elesett. Az ecetes ruhától magához tér. Ki járt itt? Nem felel. Az öreg széttekint. A komód fiók nyitva maradt. — A bitang! — Tört ki a száján ée rohan a szekérhez, lekapja a vasvillát. Andris neszeid a bajt: utána. Rózenbuk korcsmájában érte el, amikor a magasra emelt vasvilla, mint Isten haragja, akart lesújtani a pálinka körül könyökölő emberek közé. Elkapja és szelíden elejóbo áll. — Jöjjön haza, édesapám! Az öreg megUntörődik és végig terül a, piszkos korcsma földjén... Virradatkor, mintha kitörtek volna. t.gy darabot a Nap tányérjából, olyan fénytelenül nézett. A levegő tele volt szőve valami áthatlan piszkos köddel, fojtott, lelketölő hőség hullámzott a tarlón. Az aratók levegő után kapdosva hol megálltak, hol uj bizakodással fohászkodnak neki a megkezdett rendnek. Sietni, sietni! — Ni, de a Szekeres három nyárfája alatt neon 1 egyezkedik ott a két sárga. Nem látni a gazdáját sem. Ugyan, mi ütött hozzá, hogy fél renden hagy_- ja a kötést? így elmélkedtek az aratók, akik határosak voltak a Szekeresék tagjával. Szekeres István meg feküdt az ágyban, mint egy darab fa. A felesége bekötött fejjel jött-mené a házban. Az orvos eret vágott az öregen, azt mondja.,- pár nap múlva legény lesz újra. Andris a jószágok körül tett-vett, Pista meg a csűr padlásán húzta a lóbőrt kábult, pálinka gőzbe túladva. Az aratók nem sokkig, bírták a munkát. Egyre az eget vizsgálták: talán a világ vége közeleg. Az emberek leforrázva, bizonytalanul csüggettek el. Egyszer egy apró szél suhant át a mezőn, felborzolva a buzatengert, ami valóban úgy hullámzott, mint a váz színe, amikor felveri a szél. Aztán még fojtóbb hőség ömlött szét a világon. A dolgosok már meg ie ebédeltek. Né-* mely része a füzesárnyékába dűlt déli pihenőre, a másik csapat a szarajevói gyilkosság felett vitázott; háború lesz, akár ki megláea. Az öreg Szekeres meg, ahogy egy kicsit föl- eszelt, behivatta Andrist. — Fiam, a kötés félen van. Legyen rá gondod. A lovakra is. Ne hagyd el a földet. A gyerek megnyugtatta: — Alkonyatkor felkötöm. Most nagyon pereg a szem. Az öreg behunyta szemét, pihent tovább. Amit András mond, az szent igaz. De a másik, a másik... Délután három óra tájon mintha kiszakadt volna a föld gyomra: morajló vad szél kerekedett. A felkötött búzák eresz telcet valami láthatatlan kéz kavarta, haj Igái tn széjjel. Az emberok riadva menekültek haza. S a moraj csak dühösödött, erős-, bűit. Az eget valami sárga-barna piszokba hem- pergettó a vihar- Mi ez? Fekete lelkek hadakoznak a levegőben és egymást gázolja a pokol népe?.** — ■Vágó következik, —. 4
