Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)
1934-04-29 / 99. (3430.) szám
TRXGAl/AAGtoRHTRMI! MM ápafKa 28, smmhni, Láttam oilágot múlni s megszületni gasztom s addig dörgölöm a hátát, mig levonIrta: Hegedűs Lóránt A S'táció-uccai földszintes sárga házban, az édesapám fütetlen kis dolgozószab ájában (hol nehéz pokrócba burkolózva rótta a töméntelen újságírói betűt) a földön feküdtem has- rnánt. Alattam óriási könyv nyitva, nagyobb mint rosszmagam: a régi pesti „Hon“ volt s titokban azt terítettem magam elé, valahányszor a harmadik oskolából hazaszaladhattam. A bekötött könyvet, mely óriásnak tetszett előttem, azért húztam ki a tékából, mert páratlan titokra jöttem rá, melyet senkinek nem mertem elárulni. Mikor egyszer ezt a mamutkönyvet kinyitottam, elnyelt egy csodavilág s többé nem tudtam belőle kijönni, hanem mindig visszalopództam rózsaillattól terhes, bűbájos berkeibe. Jókai „Aranyembe- rét“ fedeztem én fel s azt betűztem folytatásonként, hasonfekve a nagy fóliókon, amelyeket körül kellett lépegetnem, mikor lapot fordítottam. Hetekig tartott a titkom, nyolcéves voltam s akkor fedeztem fel először egy világot. Ma, ha fáradt gondjaim között, bankári számok közt, több mint félszázad múlva lehunyom szemem, még mindig visszahullok a Senki szigetének berkeibe, az első világba, melyet felfedeztem. A második világgal már rosszabbul jártam. Az nemcsak a szemem előtt született meg, hanem el is múlott és éppen az elmúlása, a széttfoszlása volt az, ami azóta olyan lappangva él valahol, az öntudat alá legyűrt emlékeimben, mint ahogy az amerikai Jack London fantasztikus elképzelése szerint, ha azt álmodjuk, hogy esünk, esünk, esünk, esünk lefelé a mélybe, akkor voltaképpen öröklött ősiségünk üt ki rajtunk; még mindig majmok vagyunk, kik a kókuszdióval együtt pottya- numk le a pálmafáról valahol a meleg tenger paradicsomi partvidékén. Valamelyik sarokban, — vagy Jókai kagylógyüjteménye között, vagy az újság szerkesztőségébe beküldött karácsonyi könyvmutatványoikban — akadtam egy ismeretlen nyelvű képeskönyvre, amelynek ábrái aztán sokáig megzavarták gyermeki álmaimat. Ködpontok közt szétszórt csillagok szaladtak széjjel a papiroson s ezek több oldalon megismétlődtek, csakhogy mindig más és más figurákban. A felnőttek vallatásából kisült, hogy ezek a fura képek égi fényképezések eredményei s hogy rajtuk és általuk az bizonyosul, hogy a fölöttünk ragyogó csillagok, melyeknek örökké tartó ragyogásához már hozzászoktam, még azok is születni tudnak és elmúlni. Hogy azonban a Mindenségben s az én lelkemben a zavar még teljesebb legyen, ugyanannak a könyvnek végén, fekete lapon ugyancsak csillagok voltak felsorakoztatva, igen nagy sorozatban. Ezekről a fekete-fehér képekről azonban, bár hasonlítottak a mennyei felvételekhez, a felnőttek további vallatása során az a hihetetlen tudósítás érkezett hozzám, hogy ezek nem apróvá tett égitestek, hanem nagyra vetített hópelyhek, — ám szakasztott olyanok voltak, mint ama más képek furcsa és nyugtalanító figurái. Mondanom sem kell, hogy mindezen ébre- dezésemnek az lett az eredménye, hogy tele maszatoltam az egész ebédlőasztalunkat. Nem tudom, ma hogyan van az elemisták nagyszerű birodalmában, de akkor nálunk a vi- lágboldogság tetejét a török dulcsászán s a színes golyókon kívül a matricák képezték. Aki csak tudta és bírta, levonható képeket szerzett vagy cserélt s földöntúli és iskolán- kivüli gyönyörűség volt a meg,nedvesített hátukat dörgölgetni, mig egyszerre csak a le- hámlott papirka közül tündért festmény kandikált elő. Mily pazarak voltak e felfedezett s asztalra mázolt freskóink! A királyi mulatság legfényesebb látványa a tejmatrica volt, melyen csak elcsúszott fehér packák látszottak s csak akkor alakultak át szemkápráztató látványossággá, amikor tökéletesen sikerült őket papirfogságukból megszabadítani és a várakozó emberiség előtt ragyogó mivoltukban kiteríteni. A matricaművészet e hatalmas lendülete s a velejáró magasztos örömök vezettek engem is az ebédlőasztal teljes és tökéletes bemaszatolására, amelyen azután napokig dolgozhatott a spongya és a vizes törlőrongy • Nevezetesen papírlap, olló, festékek és a feldöntött gumdarábikum segítségével a csil- lagkönyvbelj ábrázolásokat megfeszített szorgalom mai alakítottam át matricává, hogy az égitestek születését és elmúlását a tulajdon szememmel s közvetlen közelből láthassam. Gyermekielkemnek ez a csillagábrándja, mely nekem akkor világok létrejöttét s rejtelmes, izgató szétfoszlását jelentette, még egyszer jelentkezett azután életemben. Még egyszer s bizonyára utóljára láttam világmu- lást és ívilágszületést. Ez -most volt, hogy váratlanul átléptem az öregség korhatárát, mely mindig oly messze látszott tőlem, mig ide nem értem s egyszerre nemcsak megérkezett hozzám s reám, hanem annyira birtokába vett, mint még soha semmiféle tünemény vagy képzet egész futó életemben. Ez maga is mutatja, hogy ez a végállomás, amelyet már nem követhetnek újabb fölfedezések, mert minden, ami velem s bennem történt, csak ennek volt az előkészítése. A célnál vagyunk tehát. Nincs tovább. Most már ujfent az asztalnál ülök s megint maszatolok. Papirt szeldelek, színezem, raNagyon szeretném, ha ez a történet igaz lenne. Nem kellene tovább vitatkozni egy dolog fölött, amely már mindenkinek a könyökén nő ki-és még sincs eldöntve és nem is lesz, amig a vitát nem zárjuk le végérvényesen. A majmok, akikről a történet szól, amerikai csodamajmok ugyan, de talán éppen ezért megközelítik a természet koronáját, az embert és párhuzamot vonhatunk köztünk és köztük, amelyből kiderül, hogy tanulhatunk tőlük, mert bennük volt annyi ész, hogy tanultak tőlünk. A történet így szól: M. Yerkes, amerikai egyetemi tanár a newyorki tudományos akadémián előadást tartott, amelyen kijelentette, hogy igen könnyen, sikerült neki öt csimpánzzal megértetni a pénz fogalmát és jelentőségét és ezzel kapcsolatban majom-bankot alapított, amelyet a majmok bonyolult financiális pénzügyi manipulációk lebonyolítására használnak. Először arra tanította meg őket, hogy színes bárcák ellenében élelmiszert vásárolhatnak, ellenben a bárcákért munkát kell végezniük. Egy fehér bárcáért narancs, pirosért banán, zöldért szőlő, feketéért hűsítő ital kapható egy külön e óéira megszervezett majom-automatában, a pepita bárcák ellenében pedig ketrecen kívül két óra hosszat mozoghatnak. Mikor a csimpánzok ráeszméltek a bárca-pónz hasonlithatatlan értékére, lelkes ihüíhvel vetették rá magukat a napi munkára és amikor megkapták napi keresményüket, a bért, rohantak az automatába és az utolsó centig felfalták a pénzt, azaz a bárcákat. Két elmés csimpánz már a második héten tezaurálta keresetének egy részét és beállt rentnérnék. Bili, a legszellemesebb majom pedig rájött a pénzzel együttjáró mentalitás üdvös voltára, a lopásra és ellopta egyik kollegája kasszájából a tezaurált hatom a matricáját. Mindig meglep az eredmény, mert mindig váratlan az, ami elemtárul. Hol vezércikk, hol regény, hol vers, hol szatíra ivagy pénzügyi elmélkedés, nem ritkán ibibliás ima tűnik elő a papírom mögül. Sohasem tudhatjuk, hogy mi lesz, ami belőlünk, általunk s mégis ellenünk születik, mert végül ő erősebb nálunk. Nyilván saját szabályai vannak s azok nekünk is parancsolnak ellenállhatatlanul. Ezek is csillagok és hópelyhek; óriási nagyítások és hihetetlen picinyitések. Mind uj világok, melyek a semmiből: a csillagok ködéiből vagy a lehullott hópihékből teremnek s múlnak. Mégis egy a különösségük. A láthatatlan űr, melyhői előkerülnek, az Időnek ama sejtelmes mélye, melyből megszületnek, nem rajtunk kívül van, hanem mi- bennünk. Utóljára most karácsony estéjén láttam ezt a csillagmuláist s világszületést. A fán meg- gyujtották a szikraszóró játékrakétákat, mik a papirosláncok és színes cukorkák között bimbálództak. Sisteregve égtek ki egy fél pillanat alatt. Azután sercegve lassan elhamvadtak a viaszgyertyácskák, ki piros, ki sárga, ki zöld, melyek az angyalhaj s arany- füst között világosítottak. A fa alá tolt karszékben hátradőltem s lehunytam szemem, bárcákat, amelyeket kegyetlen lelkiisimeret- lenséggel eldorbézolt. Ebből csak azért nem származott az első gyilkosság, mert rövid per után különválasztották őket. A majmok tehát nem hiába majmok, tanultak az embertől és ha Darwinnak nincs is igaza, hogy tőlük származunk, a majmok a fejlődés ilyen gyors irama mellett hiánytalanul be fogják bizonyítani, hogy tőlünk származnak. Ha Yerkes amerikai tudós nem űzött tréfát a newyorki akadémia hallgatóságával, akkor a majmok vetnek véget egy vitának, amely olyan, mint az a per, amelynek soha sincs vége: a kapitalizmus feletti vitának. A majomtársadaloim a természetes állapotból kilendült a kapitalizmusba és megtanulta, hogy egyrészt munkáért tarka papír jár, amelyet sok Ízletes portékára be lehet cserélni, másrészt, hogy majom legyen, akinek nem jut az eszébe, hogy ám dolgozzék a tehetségtelen, mert szemfülesnek áll a tarka csoda-bárcák világa. Vannak majmok, amelyek tezaunálják a munkadij egy részét és vannak majmok, akik lekiismeretfurda- lás nélkül ellopják ezt a tőkét, mondván; majd bolond leszek várni, amig a másik lopja el tőlem. Mindig tudtuk, hogy a majmoknak sok közük van az emberekhez és fordítva, és nem kellett Darwint olvasni, aki a dolgot különben sem fogta meg jól és ott, ahol érdekes. De azt aztán nem tudta senki, hogy a kapitalizmus iskolát fog csinálni a majom társadalomban és a majmok minden további magyarázat nélkül rá fognak jönni arra, hogy mi az emberi társadalom lényege. Most tehát a majom is tudja, hogy igaza volt a római szenátornak, aki szerint a pénznek nincs szaga és iha van, felér az összes francia partom illatával és tudja azt is, hogy csak a kis vagyon megszerzése kerül munkába és mely már annyi gondot és annyi elmúlást Iá-* tott szerte a világban, szerte a történések kegyetlen láncolatában, mit nemzedékről nemzedékre hurcolunk, mint húsúnkba vágó, lát* hatatlan, zörgő bilincseket s levetnünk őket nem lehet. Egyszerre elöntötte tudatom valamely láthatatlan tónak árja, mely mélyen á lelkünk titkos belsejében lakik s amely elmossa az „én“-t, hogy belefektessen minket az örökkévalóságba. Azt a világot éreztem elmúlni, szertefoszlani, csillagkiöddó lenni, hópihékké olvadni, mely bennem lakott s melyből minden támadt, ami általam született. A magam világának éltem át kihuny- tát. A cél elérte a maga teljességét. Mikor szemhéjamat megint felnyitottam, a fa gyertyái már mind elaludtak, de a szobában meggyujtották a villanylámpát. Az ölemben, a térdemen állott kis unokám és bogárszemével leste ébredésem. Mikor a szememet megint meglátta, hangos örömrivalgásban tört ki a kicsi hangja. És nézett, nézett én- belém mélyen és szemem tükrében látta meg a maga uj világát. A csillag, ama rejtélyes mélységből, mit hívhatsz mennyboltozatnak, világűrnek vagy emberi léleknek, a csillag megszületett újra. (Budapest, 1934 április.) fáradságba, a nagy ellenben az okos majmok ölébe hull, — ha van elég esze hozzá, hogy majomnak nézze társát. Szóval, a majmok áttértek a természetes társadalomból a kapitalista rendszerre és bár nem mondható, hogy ez a folyamat kulturális kinövés lenne náluk, mint az embernél, mert egyelőre még majmok a javából, oly természetességgel tették ezt és úgy fogadták a pénz áldásait, mint egy francia vidéki fodrász, aki sorsjegyére öt millió frankot nyert. Ez azt bizonyítja, hogy nincs igazuk azoknak, akik a kapitalista rendszert támadják és hogy a kapitalista rendszer a jelek szerint megfelel a természet törvényeinek: rendben van, hogy munkájáért ember és majom egyaránt színes papírt kap, amelyet sok jó dologra cserél be, ha esze van, vagy megzenésíti, ha szereti a cigányt és ha még több esze van, annyi, mint Bilinek, a legzseniálisabb majomnak, akkor hagyja, hogy majomtársa dolgozzon és zsugorimódra eltegye a megtakarított bárcákat, amelyeket ő könnyű szerrel kilop a másik pénztárából és elkölti. Vannak okos majmok és vannak buta majmok: Bili az okosak közé tartozik. Nem vádolható meg, mert annyi még a zseniális YeTkes tanárnak sem sikerült, hogy megértesse a majmokkal a „Ne lopj!" erkölcsi parancsát, de ha feltesszük, hogy a majmok Darwinja szerint a majom az embertől származik, rá fognak mutatni arra, hogy ezt az erkölcsi parancsot az emberek sem akarják betartani és hivatkozni fognak Staviskyre és Kreugerre. Mert nincs nagy különbség a bayonni hamis bon- nok és Yerkes tanár színes bárcái közt, legfeljebb csak annyi, hogy Bili nem tudta, mit cselekszik, vagy legalább is nem tudta cselekedetének erkölcstelenségét, viszont Sta- visky igenis tudta, de azt mondta: Majd majom leszek, néhány havi színes bárcáért gürcölni! A kísérlet szenzációs — emberi szempontból. Nemsokára jön a bárcahaimisitás, a gründolás, a kasszafurás, a kapitalizmus és kommunizmus közti vita a majmok társadalmában. Mindebben nem lenne semmi rendkívüli, ha feltesszük, hogy a majmok tanulékonyak és fáradságot nem kímélve a fejlődés során elérik az embert. Akkor tele lesznek vele, hogy milyen nagyot fejlődtek és milyen sokra vitték és nevetni fognak azon az ősállapoton, amelyben ketrecekben tanyáztak, mikor színes papír megnyitja előttük a világot, és hulladékokkal elégedtek meg, j amikor olcsón kapható az ananász és a cso- [ koládétorta. Minél okosabb egy majom, annál olcsóbban. Yerkes tanár majombankija szerény kezdet. Megjósolom, hogy gyorsan ki fog épülni, csak ki kell nevezni azokat a vezetőket, akik úgy értik a mesterségüket, mint Bili. Ha pedig az emberek látni fogják, hogy a majmok megtanulták tőlük azt, ami az emberi társadalom alapja, a kapitalista rendszert, talán végleg le fogják zárni az évszázados terméketlen vitát arról, aki dolgozik és tezauirál, a másikról, aki megzenésíti a színes bárcákat és végül arról, aki olyan mentalitású, mint Bili, a majomzseni. Erről ugyanis kár vitatkozni, mert hogy milyen valaki, azt majma válogatja. Akkor is, ha véletlenül ember.-----o----Ida: Vkuhaue* VM \ 8
