Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)

1934-04-01 / 76. (3407.) szám

1934 Április 1, vasárnap. 27 AiilOHUOK £AP.IA Még egyszer: „Ne fuss a férfi után“ Újabb szlovenszkéi hozzászólások a hódítás és férjhezmenés problémájához Az „Asszonyok lapjáéban február folyamán egypáran hozzászóltak, hogy miképpen kell meg hódítaná a férfit, hogy a hódítás házassággal vég tőd; ön. A cikkek megegyeztek a mai modem felfogás­sal. "Valószínűleg szívesen olvasták a lányok, sőt talán akadt olyan anya, aki maga hívja fel rá lá­nyai figylemét. Lehet az is, hogy okulnak belőle. Megváltom, ón nagyon elgondolkoztam ezeken a cikkeken. Eszembe jutott, hogy még csak egy­negyed százada annak, hogy egészen másképpen gondolkoztak az anyák mint jelenleg. Például mi­kor én bakfis voltam (25 évvel ezelőtt), engem is izgatott a férjhezmenés problémája. Anyámhoz fordultam kérdéseimmel és ő igy válaszolt: „A házasság szent és kölcsönös szeretőten alapul, a házasság egy életre szól Így meg kell gondolni, kihez mégy, azért, mikor a párodat kiválasztod, arra is tekintettel kell lenni, el tudod-e neki felej­teni a<z esetleges rossz szokásait, mert ember nin­csen hiba nélkül. Házastársiunk választásakor nagy segítségünkre van a „megérzés14. Emlékszem, erre naivul megkérdeztem, mit ért „megérzés*4 alatt? Anyám komolyan felelte: „Azt megmagyarázni nem lehet, az olyanféle érzés az emberben, mint a delejtü, megmutatja az irányt a házasságban44. Erre egy ismert keleti mesét mondott el nekem: — Az Isten megteremtette a sziveket, ketté törte és szétszórta a világba, hogy keresse meg minde­nük a maga felét, azaz párját. Törvényükké tette, hogy olthatatlan vággyal keressék egymást, ne nyugodjanak addig, mig ismét egész nem lesz a Ekét fél szív, Eddig a mese. De, hogy ebben a mesében hinni tudjunk, bízni kell az Isteni rendeltetésben- A régi asszonyoknak első dolguk volt gyermekeiknek a leikébe oltani, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden egyformáin javukra van. Ha az Isten nem rendelt számukra életpárt, meg keli nyugodni Is­ten akaratában. Akikor is voltak diplomás, zenét, kézimunkát tudó lányok és csakis akkor, ha férj­hez nem mentek, megéltek a tudásukból, ügyessé­gükből. Itt a különbség a mostani és az akkori fel­fogás között. Most mindentéren versenyeznek a nők a férfiakkal, — akkor pedig csak a szükség adta a nők kezébe a kenyérkeserő munkát-. A legszebb női hivatásnak, a hitves társi és anyai hivatást tartották, erre éppen úgy készültek, hogy meg tudják állani helyüket, mint most a vi­lági pályákra. Megtanultak háztartást vezetni, varrni, sütni, főzni, kézimunkázni, A természet tigy alkotta a nőt, hogy anya tegyen elsősorban és megbosszulja magát, ha terme szerellenesen él. Én azt tartom, ha férjhez megy állásban levő nő, dobja sutba a diplomáját. „Egy rókáról két bőrt nem tehet nyúzni44. Igaz ez a régi közmondás. Ret- tenets lehet, mikor ily hivatalnok házastársak té­len megtérnek kifáradva a robottól, hideg ottho­nukba, a hozatott koszt mellé, vagy egy cseléd várja őket haza, akire esetleg rá kell bízni gondo­zás miatt legdrágább kincsüket, gyermeküket. Lehet-e ilyen házban tartós boldogság? De térjünk vissza a férjhezmenés problémájára. Ne nevessetek ki kedves lánykák, ha én azt tana esőken nektek, dobjátok tüzbe a modem recepte­ket és ha férjet kerestek magatoknak, mutassá­tok ki sziveteket, ne hamis eszközökkel igyekez­zetek hódi tani, anem őszinte érzésekkel. Tanulja­tok meg sütni, főzni, tegyétek házatokat kelle­messé, ahol minden tiszta, rendes, hova szívesen tér be a vendég, mert vidám mosolyt é-s vendég­szerető családot talál. Ezek a huncut férfiak —- higyjétek el — ma, is figyelemmel kisérik a,z ilyen lányos hazákat, szívesen vesznek belőle feleséget. Az illúziókat ne hagyjátok megnyirbálni és ne siessetek a, férjhezmenésseL Ismerjétek ki jövendő­beliteket és necsak férjet, hanem megértő élet-tár­sat keressetek benne. Most pedig egy pár epizódot mondok el életem­ből, talán okultok belőle, Kezdem ott, hogy 16 éves koromban első Ideálom volt egy 22 éves jogász. Keserű könnyeket hullat­tam, mikor legjobb barátnőm elhódította. Jó anyám kinevetett, azt mondta, ez nem volt szerelem, ilyes­min minden bakfis keresztül esik, mint a gyermek a kanyarón. 18 éves koromig iskoláztattak, közben megtanultam a vakációkban sütni, főzni és egyéb háztartási munkát. Mikor elvégeztem a tanitónő- képzőt, bálba és színházba,, társaságokba jártam és kerestem az „Igazit-44. Dacára, hogy akkor volt elég házasulandó férfi, már betöltöttem 28. évet és még mindig nem találtam rá. jövendőbelimre. Kezd­tem nem bízni a ,gnegérkezés“-ben, mert dacára, hogy több gavallérom volt, egyik se vonzott kü­lönösképpen. (25 évvel ezelőtt már a legtöbb leány férjhez ment, 20—22 éves korára. 23—24 éves leá nyokat már vénlánynak nevezték, nem úgy mint, most, mikor már nem fontos az évszám.) Barát­nőim már mind menyecskék voltak, mivel én sem akartam pártában maradni, kiválasztottam környe­zetemből a legjobb partit és megkezdtem a flör­töt. Három hónapi erőfeszitésembe került, míg nyi­latkozatra bírtam csábítani és feleségül kért. Cso­dálatosképpen nem öi ültem a sikeremnek, elked­vetlenített az, hogy úgy vettem észré, nem érez irántam szerelmet, csak azt hiszi, én lángolok érte. Elég csinos és elég gazdag lány voltaim ahhoz, hogy megadja magát ilyen ostromnak. Most már tőlem függött, mikor tartsuk a-z eljegyzésünket, de én csak huztam-halasztottam a dolgot. Arra kértem hozzátartozóimat, ne hagyjanak bennünket magunkra és esténkint mint szárnya-szegett madár, ültem leendő vőlegényem mellett és telkem nyug­talan és elégedetlen volt. Éreztem, soha se leszek boldog mellette, minden kis hibáját nagyitó üve­gen néztem. Szóval, bizony én cseppet se szeret­tem. Ez volt életemnek legboldogtalanabb korsza­ka Megmagyarázhatatlan érzés volt ez. Pár hónap telt ed e szerencsétlen helyzetben, mikor lelkem egyszerre felszabadult. Megismer­kedtem egy melegszívű férfival (aki bizony nem volt olyan jó parti, mint az exvőtegényem). Ter­mészetesen jött minden, egy-kettőre megértettük egymást, harmadik találkozásnál feleségül kért, aztán hamarosan meg ártottuk az esküvőt is. Exvőlegenyém csak annyit mondott az egészre, hogy mindig érezte, hogy nem tesz be ölünk egy pár (a jobb sziveket megnyugtatom, hogy nem lett boldogtalan „-hűtlenségem44 miatt). Mi, pedig mai napig is boldogan élünk férjemmel és hálát adunk Istennek, hogy összevezetett bennünket. Kedves lánykák, nagyon örülnék, ha megszivel- nét.ek az én életemet és levonnátok belőle a tanul­ságot, hogy ne siessétek el a férj választást és higyjetek az isteni Gondviselésben. A mesében is a-z van, hogy keresni kell egy­mást, csak arra kérlek benneteket magatok ja­váért, hogy ez a keresés ne hamis képmutatással történjen, hanem szivszerint és becsületesen. Baradlayné. H„ Mélyen tiszteit Szerkesztő Ur! Talán már unalmas is lesz, a-z a sok hozzászólás a ,.Ne fuss a férfi után44 című cikkhez. Tény azon­ban, hogy én még hetekkel ezelőtt szintén megír­tam a véleményemet, azonban egy kis influenza megakadályozott a.z elküldésében. Közben az én írásom tárgytalanná lett, mert a harmadik hozzászólás sokban hasonlít- az én véle­ményemhez, ha nem is ugyanaz. Tehát fölösleges ismételnem. Éppen ezért, eme kis írásom, nyomda- festéket sem igényel mert nem tud hasznosabb tanácsot adni az eddigieknél. Hogy mégis írok oka az. hogy vissza akarok térni a-z első cikk szereplő és szenvedő hőseire és kissé bírálni, helyes és helytelen cselekedeteiket De szem előtt tartopa ama közmondást, hogy „ne keresd más szemében a szálkát44. Tehát igy jár minden, szemérmetlenül férfi után futkáTOzó nő, mint az Anna. De csak az olyan Doktor urakkal szemben, akiknek nincs másra szükségük, mint illúzióra. Én mindjárt bocsánatot is kérek az Anna nevű hölgytől előbbeni kifejezé­semért, hiszen a cikkben sehol sem tudom felfedez­ni, hogy szemérmetlenül futkosott volna. Ha ő a Doktornak tetszett s még hozzá annyira, hogy fe­leségül is akarta venni, hát akkor talán nem vé­tett vele semmit, ha tudtára adta a Doktor urnák, ■hogy neki is tetszik az ügy?! Vagy hát mit kellett volna tenni szegény Anná­nak, hogy' a Doktor ur illúziója megmaradjon? Óh, lányok, asszonyok, hogyan is nem tudjátok eltitkolni érzésteket, hiszen csak az ellentetek ■vonzák egymást. Ahogy az ellentét, megszűnik, 'mindjárt nem vonzó. Hogy is képzelhetitek más­képen a szerelmet, műit különböző akarattal? Nem szebb dolog ábrándozni egy életen át? Hiszen a házasság olyan prózai, minek azt siettetni. A sze­relem is csak szeretetté válik Idővel. Bár nem min­dig! Ehhez érdemek is kellenek. Nem elég hozzá a csinos külső. A túlságosan ragaszkodó nőből eset­leg hü feleség és jó ga.zdasszony válhatik csak, de mi szüksége erre egy Doktornak? Fő, az illúzió! Azért nem kell búsulni az Annának, mert — ha ilyen félős természetű a Doktor ur — jobb, ha idejében meggondolta magát és talán egy másik ellentétet keresett. Valószínűleg meg is találta, (hisz van belőle elég) s azért hagyta faképnél sze­gény Annát. ígérete ellenére is. De hátha Anna is megtalálta a hozzáiillőbb el­lentetet, mondjuk pl. egy írót?! És most már okulva előbbi kudarcán, nem meri kinyilvánítani, pedig könnyen lehet- hogy oz a férfi nem félti annyira illúzióját. Hátha nagyon is szívesen venné, ha Anna is tenne feléje egy lépést. De most már szegény Anna nem meri tenni. Ugyan, ki tudna itt tanácsot adni? Milyen kár, hogy a férfiak között is oly sok a-z ellentét — vagy pedig, mikor fejlődik tökéletessé, hatodik érzékünk, hogy hiba nélkül cselekedhessünk? Bocsásson meg Szerkesztő ur. hogy ilyen sem­miséggel untattam. Nem sikerült úgy levelem, ahogy szerettem volna. A tanácsadástól lecsuztam, szigorúan bírálni Ígéretem szerint nem akarok, in­kább kérdésekből áll levelem, meyre a vála szúd te nem kötelező Tehá végeredményben semmi, csak egy kis tréfás szórakozás nekem. És épén ezért kérem ismételten bocsánatát, Szívélyes üdvözlettel T. Akii. ÖtácOÍ ÍCCl Azért hívják igy, mert hat óra előtt sohasem kezdődik, öt órakor még a háziak sincsenek ott­hon, benn járnak a városban, vagy álmaik egében, a délutáni szundításuk során, hiszen tudják, hogy senikisem olyan paraszt, vagy együgyű, hogy ponto­san, percre jelentkezzék. Ezzel a vendég szerelmi vallomást tenne, hogy a meghívást csakugyan fon­tosnak és kitömte tőnek tartja s alig várja, hogy lássa őket. Ennélfogva kiszolgáltatná magát, ue- kik. Ilyesmi nem ajánlatos. Sokkal ajánlatosabb késni egy félórát, de lehetőleg egy egész órát s azáltal értésére adni vendéglátóinak, hogy közben megannyi más dolga, társadalmi kötelezettsége akadt és voltaképp fütyül rájuk. Maguk a háziak is megkövetelik ezt. ínért ebben az időközben ők is kedvükre megvethetik vendégüket. Az az óra tehát, mely a tea hivatalos és nemhivatalos kezdete kö­zött elmúlik, olyan, mint- az a semleges földnyelv, mely az egymással farkasszemet néző, ellenséges országokat választja el s tele van lövészároknak is fölhasználható mélyedéssel, völggyel, drőtakadóly- Lyal és erdővel. Már itt kezdődik a harc. Később laseankimt szállingóznak a vendégek, ret­tegve, hogy ők az elsők, vagy az utolsók. Minden­képpen bocsánatot kérnek vagy az előbbiért, vagy az utóbbiért,. Felsőbabát jutat künn hagyják az elő­szobáiban. Ugyanott arcukra biggyesztenek egy tár­sasági mosolyt, mely figyelmet miméi, de azért lát­ói engedi igazi arcukat is. Olyan ez, mint holmi átlátszó álarc, mely olcsón akármelyik boltban be­szerezhető, tucatjával. Semmit se hitet el, semmi! se takar, mégis kötelező. A férfiak sötét uccai ru­hában, esetleg vacsorákabát bán, a nők inkább es­télyi Öltözetben. Kezet csókolnak, kezet szorítanak, meghajolnak. Seregszemlét tartanak a megjelente­ken, ellenségeket szimatolnak, barátokat és fegy­vertársakat keresnek megvívandó közeibercukboz. A társaság általában pocsék. Van a franciáknak egy közmondásuk: A távollevőknek soha sincs igazuk. .Válunk a távollevőkhöz — a teljesség kedvéért — hozzávesszük a jelenlevőket is. A halottakhoz az élőket, sőt az élőhalottakat, is. Amikor valame’yik sarokban egy különösen un dók alakot pillantunk meg, akire nem is számítottunk, gyorsan cigaret­tára gyújtunk. Mellünkre szívjuk a füstöt. Hason- szenvi gyógymód. Mérget a méreggel. Kék bóbitás ezobaleány hozza a teát. Kárörömmel állapítjuk meg, hogy az egyiket kölcsönkértek, csak „beugrott erre az alkalomra, vendégszerepei a vendégeknek. De önáluk is ez a szokás, a gazdasági helyzetre való tekintettel. A teához van citrom, már kifacsartál!, üveg ibrikben, rum és tejszín, sonkás, kaviáros, lazacos, paprikás, salátás. szalá­mié kenyér, a gazdasági helyzetre való tekintet nélkül. Utána kétféle torta következik, egy mo­gyorós, babbal és egy csokoládés, mely kiálló man­dula-tüskéivel elmésen utánoz valami tengeri ször­nyet. Végül már kilenc óra felé fagylalt-torony kö­vetkezik, ráadásul és meglepetésül, mely annyira nem meglepetés, hogy csak az lenne az igazi meg­lepetés, ha végre-valabára elmaradna. Mégse ma­rad el soha. Érdekes volna ilyenkor sóba-vizbe galuskát föltálalni. Érdekes volna, puszta változa­tosságból is, a pirított szalonna, szilvalekváros ke­nyér s a kelkáposzta virsliivel. Érdekes volna és fölöttébb eredeti, ha semmit sem adnának. Mindez azonban lehetetlenség. Ami szabály, az szabály. Miről beszélgetnek ? Mindenről és ezenkívül még sok egyébről. Történet egy aranyos gyermekről, valakinek a saját gyermekéről, de nem azért mert e saját gyermeke, aztán tiz-husz dühös és elszánt ellentörténet Történet egy kutyáról, valakinek a saját kutyájáról, mely a hallgatókat csakhamar el­lentámadásra sarkalja. Kaján célzások arra, hogy a férjek unják a feleségüket, Hamiskás megjegyzé­sek, hogy a feleségek sem igen szeretik a férjüket Vita a zenéről, a népszövetségről, a távolbalátásról, a gázháboruról és a gázálarcról, a moziról, mint a jövő művészetéről, a lélekelemzésről, a-z idegzfába hieztaminos kezeléséről és Aldous Huxtey-ről. Hall­juk, mint már annyiszor, hogy a japánok forró nyárban forró teával és forró fürdővel védekező k a hőség ellen, hogy’ a welsi herceg erében magyar vér is csörgedez, hogy bizonyos állatok a Ukr."in halálos adagénak tízszeresét is elbírják s még csak el se alszanak tőle. Valaki ezt mondja: Th atre Franeaise s az egész társaság bólint és megkö íy- nyülten sóhajt föl, mert most- már kétségtelen az, amit eddig csak sejtett ez, hogy az illető nem tud franciául. Valaki Einstein elméletét, kezdi mag^ a- rázni kézzelfoghatóan és roppant népszerűén, a haladó vonatot, a pisztolylövés fellcbanó fénys. ga­rat, mely után egyiptomi sötétség szokott rábcrul- ni az agyvelőre. Valaki egy ősrégi adomát ad elő, ■mint vadonatújat, előre élvezve a régismert csat­tanót és úgy kiszínezve a részleteket, hogy azok bízvást regényfejezeteknek is beillenének Tol-ztoj „Háború és békéje1,-ben. Előkerülnek a lejátszott hanglemezek. Ezeket sokan unják, de azért elteszik maguknak, hegy egyebütt, — jobb híján — ők is lepörgessék. Sen­kit se tehet meglepni semmivel. A csodálkozást, a döbbenetét alattomos ásítással palástolják. Minden­ki fölényes. Csak a tudásával, a biztonságával, a jól-érteeültségéve 1 áll elő. Az ing-mellek páncélok­nak rémlenek egy kegyetlen viadalban, Egybe gúny nyilai süvöltöznek a levegőben. Egy rokonszenves öregur, aki általános érdeklődés közepette három labdacs szaharint dob a teájába, közli, hogy egy kis cukra van, de szóra sem érdemes, pusztán vig/áza- tosságból használja a pótszert s mig a többiek mint­egy örök búcsút vesznek tőle és otthagyják s gon­dolatban már látják is holtan, fölravatalozva, lobo­gó gyertyák között, ő álláspontját általános ér­dektelenség közepette, jobb ügyhöz méltó buzga­lommal védelmez) és a nagy lármában hangosam szinte ordítva ismétli orvosának vigasztaló kijelen­tését, hogy ilyen betegséggel akár száz évig is el­lehet élni. A párbeszédek folyamatosnak rémlenek, de közelről megvizsgálva, mind magánbeszédek. Ki-ki maga mesterségét folytatja. Mindössze egy vendég nem vesz részt a társalgásban. Az — sze­gény — egy kisasztalkánál kuksol egyedül, Isme­rik öt és félnek tőle, mint e tűztél. M:g a tekin­tetét is kerülik. Ennek nem lehet olyasmit föl­hozni, hogy legközelebbi mondatát ne igy kezdje: „Emlékszem Tomszkbau . . . Emlékszem Irkutz bán • • •“ Hadifogoly volt, öt évig. Most is magá­nya fogolytáborában él, mindenkitől elszigetelve és rettegve, járványzárlat alatt. Este tízkor oszladozik a társaság. El kell ismer-

Next

/
Thumbnails
Contents