Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)
1934-04-18 / 89. (3420.) szám
<SRMM-.MAC&AR-HnmKfc 9 . KözctAZ.Da.VáfiP Javult a külkereskedelmi forgalom mérete A statisztikái hivatal jelentésének érdekes adatai MM áprtfe 18, wftrdft.___________ ■•-■• _____________ _____ Pr ágia, április 17. Jelentettük, hogy a* álami statisztikai hivatal közlése szerint a csehszlovák köztársaság' külkereskedelmi forgalmának márciusi mérlege erősen javult. E kimutatásiból kitűnik, hogy az elmúlt hónap során a külkereskedekni forgalom mérete 1203 mil- Hó koronát tett ki. Ez az összeg lóval fölülmúlja az előző év azonos szakára vonatkozó kimutatás forgalmi összegét, de fölülmúlja az előző esztendő valamennyi hónapjának forgalmi összegét is. A kimutatásiból kitűnik, amit küllőmben már tegnap is megállapítottunk, hogy a csehezlovák korona devalválása után a külkereskedelmi forgalom erősen javult. Érdekes, hogy márciusban nemcsak a kivitel mérete nagyobbodott, hanem a behozatalé is, ámbár a valu taszabályozást •megelőző időben az importőrök igyekeztek tel- jesértékű koronáért lehetőleg nagymennyiségű árut behozni és leifedezni szükségleteiket. Az idén márciusban Csehszlovákiába importált ám érték* 18 százalékkal fölülmúlja a tavalyi év azonos szakában behozott áruk értékét. A kivitel értéke az előző év azonos szakához viszonyítva márciusban 26 százalékkal emelkedett. A márciusi külkereskedelem összforgalma 22 százalékkal nagyobb a tavalyi március forgalmánál. lEs érv első három hónapja során a behozatal müttó koronás tételekben a következőképpen alakult: 1933 1934 Január 388 376 Február 871 506 Március 485 571 Estédből aa adatokból megáll apitható, hogy februárban, tehát & vaiutaezalbályoiáet megelőző időben esősen emélkedeát a behozatal, de megállapítható az is, hogy az import még márciusban is megnagyobbodott. A kivitel értéke eo év első negyedében millió koronáé tételekben a következőképpen alakult: 1933 1934 J anuár 380 396 Február 442 449 Március 503 632 Az idén januárban és februárban a kivitel a •tavalyi év azonos szakának kivitekével úgyszólván azonos színvonalon mozgott. Jelentős javulás márciusban következett be. E javulás mérete lényegesen fölülmúlj a a szokásos idényszerü javulást. A külkereskedelmi forgalom márciusi mérlegének erős javulása természetesen üdvös hatással járt az első negyedév mérlegének alakulására is. Ez év első bá rom hánapja során a külkereskedelem összforgalmának értéke 2938 millió koronára rúgott. Ez az összeg 14 százalékkal múlta fölül az előző év azonos szakára vonatkozó kimutatásban foglalt összeget. Ez év első három hónapja során 1459 millió korona értékű árut importáltak Csehszlovákiába. Tavaly a behozott áruk értéke 1243 miliő koronát tett ki. A kivi/tel értéke a tavalyi kimutatásban Szereplő 1334 millió koronáról az idén 1479 millió koronára emelkedett. A kivitel értéke ez év első negyedében minössze 20 millió koronával múlja fölül a behozatal mértékét, ami közel 70 millió koronás visszaesésnek felel meg a tavalyi év azonos szakának 91 millió koronás többletéhez viszonyítva. Februárban a nyeTsárübelhozatal tétele lényegesen fölülmúlta az előző év kimutatásában szereplő azonos tételt és márciusban tovább emelkedett a nyereárubeíhiozatajl. Ez a fontos téted -tavaly és az idén millió koronás tételekben a következőképpeu alakult: 1933 1934 Január 178 201 FebruáT 173 287 Március 222 317 Ez év első három hónapja során a behozott nyersanyag értéke 805 millió koronára rúgott. ■Ez aa összeg erősen föMiilmmijia a tavalyi kimutatásban szereplő 578 millió koronás összeget. Az idén 40 százalékkal nagyobb mennyiségű nyersárut importáltak Csehszlovákiába, mint a tavalyi év azonos szakában. A nyem&anyagimport egyes fontosabb 'tételei a (következők: ez év első három hónapja során 24.814 tonna {tavaly 20.168) gyapotot, 9122 i(4869) tonna gyapjút, 10.001 (7998) tonna nyersbőrt, 8458 (7571) tonna nyersvasat és 10.949 (5677) tonna egyéb fémárut hoztak be Csehszlovákiába. A behozatal egyéb tételei közül föl említést érdemel afi élelmiszerek és italok importitétele. Az idén márciusiban 78 millió korona értékű élelmiszert és Italt importáltak Csehszlovákiába. Tavaly márciusban ez a 'tétel 76 millió koronát tett ki. A készárubehozjatal tétele nagyobbodott Az idén 172 és tavaly 140 millió korona értékű készárut importáltak. Ez év első három hónapja során 187 millió korona értékű élelmiszer és ital került külföldről hozzánk. A tavalyi év azonos szakában ez a tétel 214 .millió korona volt. A készárubehozaíal értéke a tavalyi kimutatásban szereplő 377 millióról az idei év első negyedében 438 millióra emelkedett A kivitel tételei közül legfontosabb a kész- árukivitel tétele, mely millió koronában a kővetkezőképpen alakult: 1933 1934 Január 261 257 Február 306 316 Március 884 460 A kimutatásból látható, hogy a kivitel értéke februárban csupán lényegtelenül múlta főiül a tavaly februári kivitel értékét, de márciusban 40 százalékos javulást mutat a tavalyi év azonos szakihoz viszonyítva. Ez •év első három hónapja során a készárukivitel 'értéke 1038 inálláó korona volt, vagyis jóval több 'a tavalyi év azonos szakára vonatkozó kimutatás 902 millió koronás tételénél A nyersáru- ’kívitel és a félkészétmenyek exportja (a többi •között ebben a tételben van a szénkiviitel is), (márciusiban 131 millió korona volt. Tavaly ez a (tétel 96 millió koronát ,tett ki. Ez év első negye- tdlében ez a tétel 362 millió koronára emelkedett ia tavalyi kimutatásban szereplő 291 millióról. Az élelmiszerek és italok kiviteli tétele 39 1 millióval alatta marad a tavaly márciusi 43 millió koronás tételnek és ez év első negyedében 78 millió koronával ugyancsak kisebb a tavalyi év azonos szakának kimutatásában szereplő 107 millió koronás tételnél. A szén export ez év első három hónapja során •a tavalyi 756.335 tonnás mennyiségről 883.446 •tonnára javult. A tfakivitel is megélénkült, amennyiben ez a tétel 209.388 tonnáról 289.133 (tonnára emelkedett. A vasáru exporttétele Íl6.163-ról 20.728 tonnára, a tábíaüvegé 8097- iről 13.695 tonnába, a vas- és bádoglemezeké |5200-ról 9054 tonnára és a vasrudaké 2482-ről 14262 tonnára Javullt. Az általános javulással ellentétben a cwkor- Ikiviitel, amint arról már beszámoltunk, visszaesett. Ez év első három hónapja során mindüssze (50.627 tonna cukrot exportáltak Csehszlovákiából. A tavalyi év azonos szakának cukor- ikivitele 35.831 tonriát tett ki. A malátaklvitel (20.153-ról 18.731 tonnára ment vissza s a gabonakivitel ez év első negyedében 49.548-ról 17.005 (tonnára esett. Értékben ez év első három hónapja során a itavalyi év azonos szakára vonatkozó adatokhoz viszonyítva 101 millióról 183 millió koronára iemelfcedetit a v.aspiaci cikkek kivitele. Érdekes, hogy a márciusi kim utalásban ez a tétel 106 millió koronával szerepei, ami annyit jelent, hogy az idén márciusban több vasipari árut exportáltak Csehszlovákiából külföldre, mint a tavalyi év első három hónapja során. Az Üvegipari cikkek kiviteli tétele 103 millióiról 110 millióra javult, a gyapjukészitmárnyék export, tété le 83-ról 117 millióra, a széné 90-ről \105-re, a bőré 76-ról 79-re, a faipari áruké 42-ről 63-ra., a lené és a jutáé 52-ről 64-re és a konfekcióé áruk kiviiteld tétele 27^ről 45 millió koronára emelkedett. A tavalyi év első három hónapjának exportjához viszonyítva egyedül a gyapotkivitel csökkent 179-ről 130 millió koronára. A külkereskedelmi forgalom mérlegének javulása szorosan összefügg a csehszlovák korona értékszabályozásával. Kívánatos, hogy a vakctaszaMlyozás álltai kiváltott előnyös hatás •állandósuljon. A Csehszlovák Nemzeti Bank kimutatása Prága, április 117. A Cseh szlovák Nemzeti Bank április lö-i keltezésű most kiadott kimutatásából kitűnik, hogy április második hetében a pénzpiac feszültsége enyhült. Ez az enyhülés kitűnik abból, hogy lombard- számlára 98.1 millió koronát lefizettek s ezzel ez a tétel 938.3 millióra ment vissza. A zsirószámla 235.4 millióval 1086.8 millióra gyarapodott. A tavalyi év azonos szakában a lombardszámla 224 millióval 450 millióra csökkent. A zsirószámla tavaly 79 millióval 995 millióra gyarapodott. A váltóeszkont- tárca 8.4 millióval 888.5 millióra csökkent. Tavaly ez a tétel 36 millióval 1004 millióra emelkedett. A devizakészlet és az aranykészlet 2.5 millió koronával gyarapodott. Az egyéb követelések tétele 30.8 millió koronával emelkedett. A bankjegyforgalom április második hetében 314 millióval 5394 millióra csökkent. A tavalyi év azonos szakában a bankjegyforgalom 288 millióval 5745 millióra ment vissza. A tavalyi év azonos szakában 40.3 százalékot tett ki a csehszlovák korona aranyfedezete. Tavalyelőtt 86.2 százalék volt a korona fedezete s az idén 41.4 százalékra emelkedett a korona fedezete. A Csehszlovák Nemzeti Bank kimutatása ezerkoronás tételekben a következő adatokat tartalmazza: Követelés: aranykészlet 2,661.686 (plusz 288), külföldi követeléseik és valutakészlet 54.237 (plusz 2258), egyéb készpénz 265.349 (plusz 10.156), eszkontált váltók 288.470 (mínusz 842J8), eszkontált értékpapírok 5700 4 {—), értékpapírokra nyújtott kölcsönök 383.323 (08.118), az állami bankjegy adósság maradványa 2,142.340 (mínusz 641), egyéb követelés 375.457 (plusz 30.810). Tartozás: részvénytőke 405.000, tartalék- alapok és tartaléktőkealap 47.010, bankjegy- forgalom 5,393.780 (mínusz 313.976), hitelezők zsirókövetelése és egyéb azonnal esedékes összegek 1,036.838 (plusz 205.436), egyéb tartozás 349.934 (plusz 14.896). A csehszlovák korona aranyfedezete 41.4 százalék. ^ □ Jövő héten összeül a visszleszámitolási intézet, igazgatósága. A v is szleszá mi tolási intézet alapszabályairól tegnap miniszter közi bizottság tanácskozott. Az alapszabályok jóváhagyása céljából a legközelebbi miniszter- tanács elé kerülnek. Ez a minisztertanács nevezi kii a visszleszámitölási intézet vezető igazgatóját és annak helyettesét. Az uj pénzintézet első igazgatósági ülését a jövő bét elején tartja. □ A Cseh Tparbamlk élére kerül a Csehszlovák Nemzeti Bank volt kormányzója? Dr. Poepisil Vilmos, a Csehszlovák Nemzeti Bank volt kormányzója a Pirávo Lidu értesülése szerint a Cseh Iparbank igazgatóságának élére kerül □ Kibővíti üzemét a lédeci cementgyár. — A lédeci portlandcementgyár rövidesen kibővíti üzemét és speciális cement gyártására rendezkedik be. □ Kétszázalékos osztalékot fizet az Észak- nyugatszlovenszkói villamosmtí. Az Észak- nyugatszlovenszkói Villamosúm most tartotta Zsolnán idei rendes közgyűlését, amelyen jóváhagyták a vállalat 1933. évi mérlegét. A közgyűlés elhatározta, hogy a részvénytársaság az idén 2 százalékos osztalékot fizet részvényeseinek. Ezen a közgyűlésen kellett volna az Északmyugatszlovenszkói és a besztercebányai Középszlovenszkói Villamosm'i- vek fúzióját kimondani, a határozathozatalt azonban elhalasztották. □ Életbelépett a ro maii - eseliszJor ák kereskedelmi snerződés. Az uij román-cseh szlovák kereskedelmi szerződés a törvények és rendeletek gyű jteményének április 14-i számában megjelent és ezzel érvénybe lépett. □ Magyar-csehszlovák kompenzációs egyezmények és a „Dredoma“. Magyar-csehszlovák viszonylatiban létesítendő kompenzációs üzleték kérdésében lapjetemtéeek szerint a pozsonyi „Diredoma“ faexportválialat kivételes pozícióhoz jutott. Hír szerint csupán a Dredio- ma kap engedélyeket olyan kompenzáció* üzletek kötésére, melyek tárgya csehszlovákiai fa magyarországi kivitele. Magánosok kompénzációs üzletei iránt benyújtott kérelmeket állítólag a Dredoma szakvéleménye alapján intézik el. □ Emelkedik a keményitöfogyasstáa. A textilipari vállalatok megélénkült üzemének tulajdonítható, hogy a keményítő iránti kereslet az utóbbi időben fokozódott. A keményítőgyárak készletei erősen megcsappantak. Az idei kampány kilátásai megjavultak. □ Uj korlátolt felelősségű társaság. — Pozsonyban „Rakovszky mezőgazdasági és bányaipari vállalat" oég alatt új korlátolt felelősségű társaság alakult. A vállalat alaptőkéje 0.5 millió korona. Társtulajdonosok? Osvacsákányi kőszénbánya Rt., Winter E. igazgató és Gtross Vilmos Pozsony, valamint dr. Rakovszky Antal Kassa. □ Jól fejlődik a sslovensskói répa. At utóbbi napok meleg időjárása igen jó hatással járt a cukorrépa fejlődésére. A Vág- völgye déli részében sok helyütt már megkezdték a cukorrépa kapálását. Az idén két héttel előbbre van a cukorrépa fejlődésiben, miint az előző esztendőkben. Ha a kedvező időjárás megmarad és elemi csapások nem érik a vetéat, úgy rekordtermésre lehet számítani. □ Franciaország hatálytalanította a csehszlovák árukra vonatkozó megtorló intézkedését. A Parisban lefolytatott franciacsehszlovák kereskedelmi tárgyalások során a csehszlovák delegáció elérte, hogy a francia kormány hatálytalanítja aat a január 1-tŐl életbeléptetett intézkedését, amely szerint a csehszlovákiai félkészitméaiyek után 4 és a készáru után 6 százalékos forgalmi adót kell fizetni. A forgalmi adó tételét 2 százalékra mérsékelte a francia kormány. A régi csehszlovák-fránicifl kereskedelmi szerződés idején a csehszlovákiai áru forgalmi adójának tétele 2 százalék volt. □ Csődök. A következő csődöket közük: „Gizella Téglagyár" rt. NagytapoLcsány. — Lebovics Samu asztalos Huszt. — Doktor Varsányi Hugó ügyvéd Szene. — Wilder Anosel és neje ingatlantulajdonosok Kőrösmező. — Spira Mózes (cégtulajdonos Braun Henrik vegyeskereskedő) Varannó és Roth N.-né, szil. Cseh Gizella textilkereskedő Nagyb erezna. ÉRTÉKTŐZSDE Lanyha a prágai értéktőzsde Prága, április 17. (Pragoradio.) A tegnapi 'tőzsdenap forgalmában megnyilvánult szilárd irányzat nem 'bizonyult tartósnak, mivel már ma bekövetkezett a várt reakció. Annak ellenére, hogy a közönség körében igen jó hátáét keltett a statisztikai hivatal ma ismertetett je- ilentéee, mely szerint a külkereskedelmi forgalom megélénkült, a jó hatás az árfolyamok 'kialakulásának folyamatában nem nyert kifejezést. Magánosok részéről ugyan szórványosan vételi megbízások érkeztek, s ezek lebonyolítása kissé anegéiénkitette az üzleti forgalmat, de a spekuláció nyeTeségrealizálásai lenyomták a javuló árfolyamokat. A tőzsde idő későbbi folyamán kifejezetten lanyha irányzat lett úrrá a piacokon. Ma hire terjedt, hogy a S'ko- da-müvek az idén nem fizetnek osztalékot. Ez a hir ellanyhitotta a külisz irányzatát. A lanyha irányzat azután átterjedt a többi értékpiacra is. Az árfolyamlemoTzsolódások folyamata zárlatig tartott, a záróárfolyamok úgyszólván a nap legalacsonyabb árfolyamai lettek. Skoda 7, Kábel 14. Bánya és Kohó 5, Prágai Vas 3, Poldi 3, Rothau-Neudeck 4, Északi Vasút 15, Cseh Kereskedelmi 10. Prá- ga-Duxi 4, Északcseh Szén 5. Nyugatcseh Szén 3, Ringhoffer 5, Königshofi Cement 8, Carbo- rundum 2, Scihönprieseni 9, Cseh Cukor 15. Aussigi Finomító 5, Schoeller 15. Krizsik 5. Prágai Malom 5, Apollo 6, Seliier 1 és Inwald 1 koronával gyöngült. A lanyha irányzat ellenére Brosehe 15, Rézmüvek 1, Brünni Gépgyár 1 és Budweisi Sör 1 koronával javult. A beruházási értékek piacán mérsékelt forgalom l bonyolódott le, de a hangulat 'barátságossá