Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)

1934-04-01 / 76. (3407.) szám

^r^mMagíar hirlj® HÚSVÉTI Irta; TOST BARNA, pápai preiátus Százmilliók ajkán örömmel zeng az ének ma:! „Feltámadt Krisztus e napon ...** A Hal! el úja j varázslatos ereje olyan energiát tud adni a tel­keknek, hogy a súlyos megpróbáltatások alatt meggörnyedt ember kiegyenesedik, lelkészül a feltámadás méltó megünneplésére és a hívők millióinak sorában énekelni kezd, bizalommal szent reménységgel erősítve meg lelkét. I A legfeiKségesebb ünnepe az egyetemes nagy ; kereszténységnek a húsvéti feltámadás! íj A világmegváltás nagy drámája a Golgotán nem úgy végződött, mint a nagy szellemek iro­dalmi müveiben azt megszoktuk. A hős halálá­val még nem fejeződött be a nagy világesemény. Ezt csak a hitetlen Renáu és társai hirdették, j akik vakmerő tagadásukba rt azt mondják, hogy j Jézus élete a keresztreíeszitéssel el volt intézve, s tovább nem volt. „A feltámadás, a megjelené­sek. a további események, mennybemenetel mind a mítosz körébe tartoznak.** — A tagadásnak eme állításait ezerszer megcáfolták a tények, | ezer bizonyíték került napfényre azóta is és bi­zonyítja, hogy Krisztus valósággal feltámadt s a \ Szenti fásnak szövege a valóságot irja le. | Az egyháznak rendíthetetlen hite az isteni cső- í dáliák erejével kitörölhetetlenül él a lelkekben, j Krisztusunk feltámadása legy őzte a szenve-j; • désnek és halálnak erejét « milliók homlokát di- \ szitette fel a vér tanús ág glóriájával, kik meg­vetve a halálfélelmet, bátran tépték át az örök­kévalóság kapuját, hogy Üdvözítőjükkel örökké egyesülhessenek. Az Ur Jézus nem egyszer mon­dotta. hogy „aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét és kövessen engem.** Ezzel mintegy határozottan kifejezte akaratát, hogy mi is szen­vedjünk az ététben úgy, amint Ö szenvedett mi- érettünk. Petyhüdt lesz a lélek, ha minden jó az ölébe j hull. Ezért kell küzd énünk az életben. Küzdeni a | kenyérért, küzdeni a i n ega 1 áztat ások kai, küzde­ni az igazságtalanságokkal, küzdeni a szenve­délyekkel. küzdeni a jogokért. Krisztus föl támadásának csodálatos ereje ab- j bán rejlik, hogy az emberi léleknek meg adja az j önbizalmat, az energiát, hogy szenvedései alatt \ össze ne roskadjon, Mennyi lelket sodorna a kétségbeesésbe és az öngyilkosság őrületébe el­viselhetetlennek játszó mostoha sorsa, ha nem volna hite a túlvilágban a boldog feltámadásban! A dolgozni akaró léleknek kenyér küzdelmét bámulom, a nemzetek élnialkarásának harcát csodálom ezekben a mérhetetlenül nehéz idők-1 ben, melyek napróí-napra súlyosabbak. Amikor az emberek bútoraikat, ruháikat, — nem is be­szélek már értéktárgyakról és ékszerekről — eszik föl, amikor becsületes egzisztenciák ros- kadnak össze és orgiáját üli a pénzimádók ha­missága, csak Krisztus feltámadásának szent hi­té tudja a szenvedő lelkeket a kétségbeeséstől visszatartani. Ebben van Krisztus feltámadásának legna­gyobb ereje. Azért ha szenvednünk kell, bizalom legyen a lelkűnkben, a remény éltesse szivein­ket, mert ha Krisztus Tel nem támadt, hiába való a mí hitünk — mondja Szt. Pál apostol. 17 Feltámadás Dürer Albert híres metszete a „Nagy passió"-hói mvmmmsmm Irta: Kosztolányi Dezső A műtő tüfeőra&Iakain zuhatagosban ömlik a fény. Olyan világosság van, olyan ragyogás és tündöklés, mint a fényszórókkal bombázott színpadon, amelyre majd légiesen, csillogó aranyporban, tüzes pilléktől körülrajongva belibben mindnyájunk ezer elme és. bálványa: a primadonna. Egyelőre csak egy aggastyán ül itt, a bete­gek kékösikos köpenyében. Hetvenhat eszten­dős. Világtalan. Mindakét szemlére vak. Szür­ke hályogja van. Fejét lehajtja. Hagyja, hogy az ápolónő elő­készítse, vattával tisztogassa arcbőrét & hosz- szan mosdassa balszemét, mely kés alá kerül. Nem szól semmit. Némán engedelmeskedik. Az ápolónő időnként a fülébe ordít, torika- szakadtából, mert az öregur nemcsak vak, ha­nem süket is. — Lenézni a földre. Úgy. Most fölfelé nézni, ügy. ügy­Szegény izgatottnak, vagy inkább türelmet­lennek látszik. Fiile ég. Szeme alatt piros folt lángol a várakozástól, a reménységtől, a. ra­koncátlan boldogságtól, a föltét len bizonyos­ságtól. hogy nemsokára öt perc múlva, két pere múlva, talán már egy perc múlva is — látni fog, visszakapja a szeme világát — nem is azt: az egész világot melyei másfél éve elvesztett. Nem szorongás ez, mint egyéb műtétek előtt. Inkább láz, az a láz, melyet kisgyerme­kek éreznek karácsony este. napszállat előtt, amikor édesanyjuk beoson a titkos szobába s az üvegpohárral csönget: Most; jön az an­gyal­Jaj, mit hoz az angyal? Mindent hoz. az egész földet, zöld kerteket, piros gyümölcsö­ket, kék eget. ügy bizony, Éjjel nem is tudott, aludni Hiába kapott egymásután két altatót, dobogó szívvel hány­kolódott ágysín, képzelgőit erről az édes aján­dékról, erről a fényes ajándékról az éjszaka sötétségében, szeme sötétségében, mindaddig, amíg meg nem virradt. Akkor más csillapító­kat adtak neki. De ezek se tudják megnyug­tatni a lelket, mely szárnyait, verdesve ébre­dezik és fölajzva a nagy meglepetésre, már mozog, emelkedik, fölfelé nyálai. Alig lehet tartani. Ezeket: az öreg vak gyermekeket ilyenkor nem biztatni kell, hanem kétkedővé tenni, csalafintán lekicsinyelni előttük a mű­tét várható sikerét, mert egyikük-másikuk élőre őrjöngeni és dűhöngeni kezd. az öröm­től, hogy látni fog. Az ápolóinő üvöltve har­sogja fülébe: — Lassan. Csöndesen. Nyugodtan, nyu­godtan. Nem fog rajta a jó tanács. Világtalan sze­meivel ide-oda tekintget, kandi, kotnyeles kí­váncsisággal. — Mindjárt jönnek — bömböli az ápolónő ~ azonnal itt lesznek. Künn a tanár mosakszik, a segédjével, két másik orvossal. Köpenyét könyökig föltüri, szappanhabban fürdeti kezét, sikálgatja kör­meit a szakember közönyével, a szakottság tudattalan és rég beidégzett lelkiismeretével. Régi ismerősökről, könyvekről, színházról be­szélget. Előzőleg meg se nézte a beteget. Csak flölhozatta. Hiszen ismeri őt. Illetve is­meri a szemét. Catartatta senilis. Tudja, hogy mit kell csinálnia, őneki ez annyi, mint ne­künk két rimíhez egy harmadikat találni. Nem esemény. Most a műtőbe lép. már teljesen beöltözve a műtősnő. Kis szőke asszony. Könnyű és erős. Feje zártan bekeretezve fehéren, mini, Lérántffy Zsuzsannáé, Ebből a rámából te­kint ki komoly,, barna-zöld szeme- Bokáig 1 érő fehér köpeny rajta, szája előtt kendő, ke­zén gumikesztyű. Tündéri sebességgel röpköd ide-oda. Száll, szárnyak nélkül. Rakosgatja, az ollókat, késeket, szereket tesz az asztalra Egy üvegben Ötszázalékos kokain-oldat. Hi­deg, mámoritó mandulaszaga ide illan. Olyan, mint a pezsgő. Egyszerre hüt és füt. íme, itt a két orvos is, a tanársegéd is és a tanár is. A tanár odamegy a beteghez, fecs­kendő a kezében, megáll előtte, de még rá se néz. Csak az ápolónő kiabál a fülébe: — Két tüszurást fog érezni. Két tüszurást. Már meg is történt az első. A beteg nyik nélkül állta. Ezerszer annyit is elviselt volna ezért. Vattáival itatják a vérét. A tanár most a második fecskendő tűjét döfi a. szem mellé mélyen a bőrbe, közvetlen a szemideg tőszomszédságába, oly biztosan, vadul, hogy ebben a pillanatban egy örüli nek látszik, aki valakinek a szeme világát ; szántszándékkal, állati kegyetlenséggel ki­oltja. Eláll a lólekzetein Arra gondolok, hogy ! a jótét és a gaztett, a legnagyobb tudás és" a legnagyobb tudatlanság mennyire hasonlít egymáshoz. Máris ott fekszik a beteg az asztalon, a ba l - szem máris el van szigetelve s a munka meg- : 'kezdődött. í Mélyen lélekzená! — kiáltják kelten i egyszerre a beteg két fülébe. — Mélyen lé lj lekzenij !| A híres szegedi paraszt évekig hámozhatta te a hályogot a maga durva bicskájával: j mindaddig, inig föl nem világosították, hogy l micsoda istenkisértéöre vállalkozott. Akkor megremegett kezében a kés és többé nem mert hozzányúlni a lélek tükréhez. Nekem nem ez a tanyai ember a csoda, aki nem tudta, mit müvei. A csoda nekem, az igazi csoda ez az orvos, aki tudja, hogy mit ] müvei és mégse torpan vissza. Úgy .ismeri ezt a csöpp területet. — hány j négyzetmiiliunétemyd lehet? — ezt a körül- I mosott, remekül föltárt és rögzített síkot, I min! a földerítő katona a. terepet, ahol élete kockáztatásával jár, minden bokorra, minden kőhalomra ügyelve s a térképéről és az ösz­tönéből, a jelekből és a tapasztalatából követ­keztet. Az orvosnak nem is lehet olyan kicsiny ez. ? mint énnekem. Ö nem az egészet láthatja, nem a szemet, nem egy embertársa szemét, csak az anyagot. Minthogy tudása óriási, j óriásivá tágul számára ez a kis terület. Ami : egy milliméter ezredrésze, az néki mértföl­dek sokasága, ami egy milliméter, au neki délkör, az inhártya Európa, a szamh ártva Ázsia, az érhártya Afrika, a sugártest Ame­rika, a szivárványhártya talán Ausztrália, a ] lencse,. az üvegtest, a recehártya pedig egy i csillag és valahol messze a szemideg, az ősi fényforrás, a Nap. Egy Világmindenség resz­ket eléje a teremtés e végzetes perceiben, a I bibliai szózattal: „Legyen világosság/4 j Dolgozik. Minden figyelmét összefogva és központosítva elörehajlik, a betegre görnyed, késsel a kezében s bármily parányi is a moz­dulat, mely szükséges, szinte döf, szinte vív, szinte hadonászik, bátran és biztosan, úgy, s amint kell. A szembogár, az a feketeség, ] mely az ép szemen egy üres kút mélységéhez > hasonlít, még szürke a zavaros szemlencsé­től. De a szemhártya szélén már sebet, vágott a kés s ebből a sebből alig észrevehető bil- . leütésekkel és buktatásokkal, csak akkorák- I kai, melyeket egy hegedűművész tehet a húr- j jain, húzza, piszkálja, ránc igái ja elei a szem ! lencsét, finoman és mégis erélyesen, majd- í nem birkózva vele s a szemlencse — ez a I természetes szemüveg — kibukkan, már a vatta tetején táncol kocsonyás mivoltában, az ápolónő átveszi, félrerakja, hogy majd oda­adja a betegnek emlékül, emlékül, ereklyéül Újszerű ez a művelet s mégis ősi, hiszen már sokezer év óta végzi a fényimádó emberiség orvostudo mánya, akár a szülést vagy a seb ók égetését. Mindössze másfél percig tart. — Mélyen lélekzeni — trombitálnak a be­teg fülébe az ápolónők. A tanár azonban föl- íartja a kezét és így szól: —- Világosságot. Aimi'kor egy lámpa éles fénykévéje rátüz a kezére, nagy hangon ezt kérdezi a betegtől: — Mit lát? — Kezet —■ szól a beteg halkan. — Egy kezet Jól van. Most hunyja be a szemét. — Lehunyni, lehunyni — ismétlik többen, — Semmit se szabad néznie huszonnégy óráig. A beteg lehunyja szemét. Egy pillanat múlva i«mét kinyitja, a gyermek makacssá­gával. Néz, néz és lát, lát. Ezekre ilyenkor nagyon kell vigyázni. Tel* | hetetlenek, mohók. Bandzsítva kukucskálnak í ide-oda. Mindent látni akarnak, egyszerre, í A hüvelykujjukat. Az ágyuk rémtdjái A ki* fflte április 1, vasárnap. _______ Le gyen világosság

Next

/
Thumbnails
Contents