Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)

1934-03-24 / 70. (3401.) szám

1984 mámue 34, szombat, A keresztényszocialista párt ellenzékben marad, mig a kisebb­ségi jogok teljességét ki nem vívja Jabloniczhy János nagysikerű somorjai beszédéből P o a « o in y, március 23. Jelentettük szerdai számunkban, hogy az országos kereszt énysao- oialista párt nagysikerű somorjai gyűlésén dr- Jabloniczky János nemzetgyűlési képviseld beszámolói mondott az aktuális bel- és kül­politikai kérdésekről. Közérdekű beszédét most az alábbiakban ism értetjük. A képviseld beszéde elején tanulságos pár­huzamot vont a cseh politikusoknak a kisebb­ségi jogok kérdésében a háború előtt és a há­ború utáni időkben elfoglalt álláspontja kö­zött. Majd az európai nagypolitika uralkodó jelszavainak értékét Ausztria esetével jelle­mezte találóan. A leszerelési konferencia meddősége és az erőteljes fegyverkezés is — úgy mond — azt igazolja, hogy mi — akik egy változatos, érdekes, de szerencsétlen kor­szak gyermekei vagyunk — az örökbéke gon­dolatától is sokkal messzebbre kerültünk el, mint bármikor voltunk. — £s mindezen szerencsétlenség, mely már elért bennünket azzal, hogy páratlan veszte­ségeket kellett elszenvednünk erkölcsiekben és anyagiakban ,forrását abban leli, hogy az európai politikából kiveszett minden ke­resztény elv, minden tisztesség, minden be­csületesség, csak a fonnák Tannak meg. Azok a pogány elvek, amelyek az európai politikát jellemzik, a gazdasági válságnak is tulajdonképeni okozói. A győzők ugyanis mindent elkövettek, hogy a legyőzőiteket neosak katonailag, de gazda­ságilag is visszaszorítsák. Ez idővel vissza­felé sült, mert ezáltal] a győző államokban is a régi kiviteli lehetőségek nagymértékben csökkentek, aminek következtében viszont a belföldi fogyasztás ereje is lecsökkent, igy ér­keztünk el mindenütt a munkanélküliség Fo­kozódásaihoz, az államháztartások nehézségei­hez: a válsághoz. S hiába volt minden fel­szólalásunk, figyelmeztetésünk, indítványunk, hogy változtatni kell a gazdásági politikán, hogy ki kell venni belőle a politikai mérget, ez mind nem használt semmit Miért oly későn... — Tavaly óta dr. Benes nagyon dicséri a magyarokat: el van ragadtatva történelmük­től, megértő savakat hangoztat fájdalmuk iránt, de ez már mind későnek bizonyult. Ha dr. Benes hamarább tanulta volna a magyar történelmet és hamarább értette volna meg a magyart, akkor a viszonyok egész máskép alakultak volna és Magyarország és Csehszlovákia barátságo­sabb viszonyban állhatnának, mint amilyen­ben tényleg vannak. külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a Dunamedence politikai és gazdasági ügyeinek elrendezése a Dunaimedemoében élő államoké, ebbe semmi nagyhatalom ne avat­kozzék. Nem is olyan régen azután oda vál­toztatta korábbi nézetét, hogy aláveti magát a nagyhatalmak elhatározásának. Legújabban pedig az összes cseh lapok írták, hogy Benes adandó alkalommal elmegy Rómába. Ha ez be fog következni, hogy Csehszlovákia szin­tén meg fog akarni egyezni Magyarországgal, akkor ez máskép nem fog megtörténhetni, mint, hogy Benes leül Gömbössel egy asztal­hoz tárgyalni — Nekünk a genfi népszövetségiben valló francia barátainktól varrnak értesüléseink, hogy Magyarország is szívesein kész volna a meg­egyezésre, de hogy legelső feltétele, hogy a csehszlovák kormány változtasson kisebb­ségi politikáján. Abban a pillanatban, amidőn Gömbös és Be­nes megegyeznek, a mi kisebbségi jogaink 'gyakorlati megvalósításának kérdése is meg lesz oldva. — Ha tudtunk várni 15 évig, most már, amidőn a helyzet javulására már kilátás is van, csak ki kell tartani továbbra is. Nincs semmi ok, hogy féljünk, mi most sem vál­toztatunk politikai követeléseinken. Kitartás, jogainkhoz való ragaszkodás, vala­mint pártunkhoz való önzetlen hűség legyen továbbra is jelszavunk — fejezi© be beszédét Jabloniczky képviselő. Magyargyaíázás telefonon Ismeretlen női hang telefonon keresztül reprodukálhatatlan kifejezésekkel illette a kassai magyarság több vezető emberét Kassa, március 23. (Kassai szerkosztőségünik- tő.l.) Felháborító esetek tartják izgalomban na­pok óta a kassai magyarság vezetőembereit. Az történt ugyanis, hogy a nap különböző óráiban ismeretlen női hang hivta őket telefonhoz és erősen szlovákos ki­ejtéssel reprodukálhatatlan magyargyalázó kifejezésekre ragadtatta magát velük szem­ben. Legutóbb a magyar nemzeti párt országos páirfc- igazgatóját ,a súlyos betegségébőb most gyó­gyuló Várnay Ernőt inzultálta ilyen felháborí­tó módon az ismeretlen nő és minden bevezetés nélkül a következőiket mondotta telefoniba a megiLöpott párt%a.7jgn.tóiiajki — Minden magyar marha! Ezután, mielőtt az inzultált párt igazgató vár faszolhatott volna, letette a kagylót. Várnay Ernő feljelentést tett a rendőrségen az ismeret­len telefonos merénylőnő eben s a kassai ma­gyar közvélemény kíváncsian várja, vájjon a rendőrség kinyomozza-e az elibuvó, felelőtlen és Ízléstelen telefonáló kilétét. Ezek a felháborító esetek megint csak azt mutatják, hogy. a magyarsággal egyébként 'bé­kében élő csehszlovák lakosság táborában van­nak komolytalan, elvakult elemek is, melyek minden eszközt felhasználnak ennek a békéinek a fellboritásáia. Az emlékezetes őszi inzultushoz, amikor néhány szlovák diák a magyarnyelvű cégtáb­lákat mázolta be Kassán és Eperjesen méltóan sorakoznak ezek a telefonos merény­letek ie, mint újabb példái a nemzeti elvakult- ságnak és türelmetlenségnek. Feltételezzük, hogy a komoly csehszlovák körök is eöitélik az ilyen ikaviliiikálhatatlan merényleteket és szin­tén azon lesznek, hogy a merénylőik mielőbb elnyerjék büntetésüket. Társadalmi Élet # Az Ungvári Női Mária Kongregáció sikerült ezinielóadást rendezett, melyen & göncié, la“ című 3 felvon ás oe vallásos színmű került b*. mutatásra. Tehetséges szereplői: Speck Mid, Bo- góthy Piroska, Papp Manci, Hajtó Margit, Ring** Manói, G-öczl Erzsébet, Bocskay Klára és Záioi Endre voltak. Az előadást a Kongregáció prézeeé. nek, dr. Fibiger Sándor pápai prelátusnak né*< napi ünnepével kötötték össze, melyen az ünn*» peltet a kongregáció énekkara dalokkal üdvözölt*, mig a kongregáció nevében Ridhvalszky Mária mondott üdvözlő beszédet. A Katholikius Leány., klub nevében Szabó Erzsébet üdvözölte a főpási- tort. Egy melodrámát igen ügyesen adott elő Cső ugar Ibolya, Zádor Márta zongorák iséret* mellett. # A nagymihályi görög katolikus Márla-kongre- gácló Fedorkó János esperes-plébános vezetése mellett szép előadást rendezett, amelyen mutatták be Svetohor V. „A szép szerelem*4 című ötfelvon4- sós bibliai játékát. A földműves és kisiparos ogj. tályból kikerült műkedvelők nagy igyekezettel és jó szereptudással működtek közre s a zsúfolt híz tapsokkal honorálta nemes törekvésűket. A sze­replőik közül külön ki kell emelni Procák Mihályt és Varcsó Pált. A rendezés fáradságos munkáját Fedorkó János esperes-plébános végezte. # A Rozsnyói Munkás Dalárda, amely Básthyné Sztanik Camilla ének tanárnő vezetése alatt alig egy év alatt igen szép fejlődésnek indiút, április 14'én rendezi első önálló hangversenyét a Váróé- háza nagy termében. # A párkányi Katolikus Legényegylet husvéb­vasárnapján előadja az Obsitos*1 ciimü operettet Párkányban nagy az érdeklődés az előadás iránt, annál inkább, mert a zenét az operetthez az egye­sület saját zenekara fogja szolgáltatni. A magyar kisebbség kfiteüességSeijesitése — A keresztényszacialieta pártnál teljesen ki vau zárva minden törvénytelen ség, mert a párt Krisztus tanítását követi, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené. Pártunk hozzátartozói meg is adták eddig mindig az államnak, ami az államié, mert űzették és fizetik adóikat és szolgáltatják a katonákat és pedig nem is a legutolsókat. —- De ha teljesítik ezen kötelezettségeiket, joguk is van elvárni, hegy az állaim közegei a kormánytól kezdve lefelé el is ismerjék jo­gaikat és respektálják nemzeti egyéniségü­ket s mert ez nem történt meg eddig, azért van a keresztényszocialista párt o1- lemékbe® és meg is marad, amig a nyelvi jogok teljességét ki nem vívja. A kisebbségi jogok kivívása i— Ma már nem kell félteni a magyar ki­sebbséget, joggal lehetünk bizalommal irán­ta a tekintetben, hogy nem fog sikerülni azt nagy tömegében megingatni s eddigi pártjá­tól elhódítani. Ezt a dolgot azért kellett meg­említeni, mert híreink ezerint most pünkösd­kor lemét uj magyar pártalakitással akar próbálkozni a kormány. Meg vagyok győződ­ve, hogy ez a kisédet nem fog sikerülni, mint a Csánki- ég a más agrárpárti kísérletek- Ma különösen nincs szükség uj pártokra, miért a kisebbségi jogokat a kormány amúgy is gyakorlatilag is meg fogja valósítani. 'Akik újságot olvasnak, tudják, hogy Lengyel államférfiak Budapesten Budapest, március 2i3. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) Nakonieezni- kow Kiukowicz Bronyiszlav lengyel földmű­velésügyi miniszter kíséretével csütörtökön éjjel fél tizenkét órakor Budapestre érkezett. A pályaudvaron hivatalosan fogadták. A len­gyel földművelésügyi miniszter budapesti látogatása viszonzása Kállay magyar földmű­velésügyi miniszter télen tett varsói látoga­tásának. A „Magyarság*4 arról értesül, hogy Beck lengyel külügyminiszter rövidesen Budapest­re jön, hogy személyesen felvegye a kapcso­latokat a magyar politikai tényezőkkel. A lengyel földművelésügyi miniszter ma délután Horthy Miklós kormányzónál jelent meg kihallgatáson. A kormányzói palotából való távozás után felkeresi© Gömbös Gyula miniszter elnököt, akivel hosszan szívélyesen elbeszélgetett. A lengyel vendég este részt vesz azon a vacsorán, amit Kállay földműve­lésügyi miniszter ad a tiszteletére. Ismét államsegélyt (sáp a spanyol Méros Madrid, március 23. A spanyol parla­ment nagy szótöbbséggel elhatározta, hogy az egyház és az állam elválasztásával kárt szenvedett papságot kártalanítja, amennyiben a klérust évi 16 és fél millió pezéta segély­ben részesíti. Ez az összeg megfelel ama összeg két harmadának, amelyet a spanyol papok a monarchia összeomlása előtt az államtól kaptak. A törvény elfogadtatása a jobboldali pártok nagy győzelmét jelenti a spanyol parlamentben. Lengyelország ünnepli Pilsudski születésnapját Festői viseletű lengyel katonák hódoló küldöttsége a .marsai ipalo-tája elé vonul Cukorbetegeket védő egyesület a ahutt Csehszlovákiában Prága, március 22. Az orvosegyesület házá­ban tartották a cukorbetegek gondozására létesülő egyesület alakuló közgyűlését. A je­lenlevő dr. Spina egészségügyi miniszter is­mertette a cukorbetegek külföldi gondozását, külö­nösen a Newyorkban meghonosított álla­potokat. A (miniszter szavai szerint a cukorbetegség olyan probléma, amelynek jelentősége évről- évre növekszik. Ezt igazolják az egyszerű számadatok, amelyeket a statisztikai év­könyvben találhatunk. Kiderül ezekből, hogy 1932-ben a köztársaság területén 3243 cu­korbeteget ápoltak gyógyintézetekben és ezek közül körülbelül 10 százalék halt meg. Eddig csupán a legsúlyosabb eseteket gyógyították kórházakban és valószínű a feltevés, hogy minden kórházban ápolt betegre ti* magánápolásban lévő cukorbeteg esik. Dr. Prusik egyetemi tanár az egyesület programját ismertette. Kifejtette, hogy laiku­sok és orvosi szakemberek együttműködésé­nek érdekes kísérletéről van szó és indokolta, hogy miért rendkívül fontosságú a cukorbetegek gon­dozásának társadalmi megvalósítása. Az egyesület mindenekelőtt tanácsadóhelyet fog felállítani Prágában cukorbetegek számá­ra, továbbá konyhákat fog berendezni a be­tegek ellátására. A további lépés a cukorbeteg gyermekek gondozása és annak hehetővé tétele, hogy a cukorbete­gek alkalmas fürdőkben (pl. Karlsfbadban) kereshessenek gyógyulást. Az egyesület mű­ködése anyagilag egyelőre biztosítva van, későbben az alapító tagok ezerkoronás évi hozzájárulásaiból akarják a költségvetést fe­dezni. Az egyesület saját folyóiratot is ki fog adni. Ezután a tisztikar megválasztása követ­kezett. Az egyesület elnökéül egyhangú fel­kiáltással dr. Staneket, a képviselőház el­nökét választották meg. 4

Next

/
Thumbnails
Contents