Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)

1934-03-03 / 52. (3383.) szám

II I •íí iW* mamii* 3, vzomfrax ISO 'PRXGM-A\ag^ARHTBL® 3 v Az eredménytelen párisi tárgyalás után Edén üres késsel érkesetf vissza Londonba Franciaország nem fogadja ei Mussolini „minimális" lefegyverzési javaslatát - Uj fegyverzési hullám Páris, március 2. illetékes körök rendkívül skeptikusan Ítélik tneg Edén angol lordpecsétör lásodtk párisi látogatásának eredményét. A má- odik látogatás nem végződött nagyobb sikerrel, lint az első. Edén tájékoztatta az illetékes fran- ia köröket római tárgyalásairól és bemutatta InssoHnf lefegyverzési minimális tervét, amely­ek lényege a felfegyverzett hatalmak fegyver- ezési status quo-jának megőrzésében és Német- rszág hadseregének 300.000 főre való föleine- isében áll. Ismeretes, hogy Franciaország ezt a írvet egyszer már visszautasította, s ma sem ajlandó azt elfogadni különösen azért, mert az lasz javaslat Hitler politikai hadseregét nem íámitja a rendes hadsereg kötelékébe, ami fran- ia szempontból elfogadhatatlan. Időközben a i-aneia szenátusban egy kormánypárti szenátor többség nevében leszögezte, hogy Franciaor- zág senuniesetre sem folytathatja mai lefegyve­rzési politikáját. Az európai politika nem olyan ózsás, hogy a hadsereg eszközéről le lehet mon- ani. Franciaonszág gyarmati hadseregével együt 1014-ben 675.000 katona fölött rendelke­zett, 1925-ben ez a szám 439.000-re csökkent, 1934-ben pedig — a szenátor közlése szerint — a francia hadsereg létszáma mindössze 300.000 katona volt. A Temps a szenátus állásfoglalásával kapcso­latban leszögezi, hogy minden nép kötelessége biztonságára ügyeim és Franciaország egyetlen lépést sem tehet tovább abban az irányban, amely legyöngiti és határait megnyitja az eset­leges ellenség előtt. A kormány törvényjavaslatot nyújtott be a kamarában, amelyben a keleti határok erődítési munkálatainak kiegészítését kéri. Ugyanakkor azt is kéri, hogy 1934 március elseje és decem­ber 31-e között megkezhdesse az uj flottapro­gram első szakaszának realizálását. A francia hadügyminisztérium egyébként elhatározta, hogy a néhány évvel ezelőtt megszüntetett 404-es lég- elháritó ezredet, amely a múltban Dijonban állo­másozott, április 15-én újból beiktatja a hadse­regbe és Toursban és Charpresben Helyezi el. A Havas-ügynökség azt is közli, hogy a kor­mány törvényjavaslatot készít elő a francia légi flotta reorganizálásáról. Hivatalos körök szerint a kormány nem akarja a légi flottát megnagyob­bítani, hanem az eddigi mennyiségi politika he­lyébe a minőségi politikát akarja helyezni, azaz nem emeli föl a repülőgépek számát, de az öreg és elavult gépeket vadonatúj modem gépekkel cseréli ki. Edén Londonban London, március 3. Edén főpecsétőr pénteken \ issza érkezett Londonba, aho! azonnal tárgya­lásokba bocsátkozott Simon külügyminiszterrel é.- Mac Donald miniszterelnökkel, továbbá Bald- winnal, a titkos államtanács lordelnöké vei. Edén ismertette európai utjának eredményét. Megerősítik a francia keleti határokat A Habsburg-kérdás az európai politika előterében Cáfolatok Szőne - Doilfuss •• a restauráció nem aktuális - Németország mérsékli dunai politikáját Ezért kezeskedem mert ezért jótáll a cég neve. Igazi jó árú gyártója nem kell, hogy eltitkolja a nevét. Ebben az esetben rányomja minden egyes szappandarabra: Schicht Szarvas-szappan. Ez a név, az állandóan egyforma minőséget illetően, fogalommá vált. Rögtön felismerem vevőim kőzőtl a jó háziasszonyokat. Ezeknek állandó mosószappana a SCHICHT-SZAPPAN SZARVAS © VÉDJEGY Osusky előadása az angol külügyi intézetben London, március 2. Osusky párisi cseh­szlovák követ csütörtökön este az angol kirá­lyi külügyi intézetiben előadást tartott, a kis- antantról és Középeurópáról. Ez az előadás válasz volt gróf Bethlen István volt magyar miniszterelnöknek ugyanitt az ősz folyamán tartott előadására. A csehszlovák távirati író da szerint az intézet előadásai szigorúan bi zalmasak és azokról a sajtó- sem tájékoztatják. Ezért Osusky előadása is a nyilvánosság ki­zárásával folyt le. Páris, mámclus 2. A Petit Párisién bécsi : külön tudósítója interjút közöl lapjában Dőli- 1 fuss kancellárral, ^ kancellár kijelentette, ] hogy Ausztria nemzetközi helyzete és külpoli- : tikája a legutóbbi hetek eseményei ellenére a változatlan maradt. | 4 Ausztria, Magyarország és Olaszország kii- . szöbönálló tárgyalásai Doilfuss szerint tisztán 1 gazdasági jellegűek lesznek. \ tárgyaló hatal­mak nem gondolnak a vámunió megteremté­sére, A tárgyalások egyáltalán nem jelentik azt. hogy néhány dunai hatalom szembe­helyezkedik a francia dunai tervekkel. Az osztrák monarehista kérdésre kitérve a kancellár kijelentette, hogy az nem egyedül osztrák kérdés, hanem a volt osztrák-magyar monarchiából keletkezett államokat kivétel nélkül érdekli és igy az európai nagyhatal­makat is. A Habsbuxg-kérdé® Doilfuss sze­rint tehát európai kérdés és csak az európai hatalmakkal együttműködve lehet megoldani- A Journal közli Wáesner követnek, a Habs­burgok egyik bizalmi emberének nyilatkoza­tát. Wiiéener megcáfolja azokat a híreket, hogy Habsburg Ottó a közeljövőben hazalopó- ziik Ausztriáiba és trónra ül. Az osztrák legiti­misták nem készülnek puocsra. A Habsburgok hatalonvraikerülése csak a hatalmakkal való teljes harmóniában történhet meg. Az osztrák legitimisták a monarchia visszaállitását kizá­rólag Ausztriára tervezik és a meglévő szer­ződések keretei között, maradnak. Épp ezért a legitimisták nem értik a kisálltáét aggodal­mait. Olasz cáfolat Rónia, március 2. liléié kés körökben hang­súlyozzák. hogy Olaszország abszolút mérték­ben távol áll az ausztriai és a magyarországi Habsburg-kér dés tői és minden olyan hir, amely azt mondja, hogy a Habsburg-restau- ráció tervezői olasz segítséggel dolgoznak, légből kapott mese és nem felel meg a való­ságnak. Habicbt feíhapcsotása Berlin, március 2- Tegnapi számunkban rö-j \ idén megemlékez’iink arról, hogy a Habich! ultimátum lejárta után a né imt kormány b fújta az őszi i ák 11 -m ....... "•; \ ak cióit és ilubicliLal • ,1'' a a. .’, 'ki ‘u , intette az osztrák nemzeti szocialistáikat. Eb­ben a tényben általában azt látják, hogy Né­metország megváltoztatja Ausztriával szem­ben követett politikáját, amely számos kelle­metlen külpolitikai bonyodalomhoz vezetett és többek között problematikussá tette Olasz­ország barátságát is. Az osztrák nemzeti szo­cialisták a jövőben mérsékeltebb eszközökkel fognak dolgozni és akciójuk terrorcselekede­tek és puccs tervek helyett bélkés agítációra fog szorítkozni. Habich tót egyelőre nem moz­dítják el állásából, mert ez nyílt beismerése lenne az Ausztriával szemben elkövetett nem­zeti szocialista politika csődjének, de ellenőrt neveznek ki föléje, aki mérsékli agresszivitá­sát. Ilyen körülmények között megállapítható, hogy a birodalom megváltoztatja dunai poli­tikáját. Hármas királytalálkozó Szófiában Szófia, március 2. Lap jelentések szerint » romáin, jugoszláv és bolgár királyok találko­zója március végén lesz a bolgár fővárosban. A találkozó végleges időpontja még nincsen megállapítva. Egymillió narancsláda égéit el Ja fiában London, március 2. Jaffában pusztító tűz ütött ki, mely egymilliónál több üres narancs ládát hamvasztott el. Attól tartanak, hogy en­nek következtében fennakad a ja.ffai narancs ikivritéi. amely .pedig Palesztina egyik leggaz­dagabb jövedelmi forrása. A kár meghaladja 3 70.000 fontot. Baloldali eüsnkartell alakult Spanyolországban Marid, március 2. A spanyol baloldali pártok politikai vezetői, közöttük Azana és Sanehez Ro ; mán volt miniszterelnökök, akik részt vettek az ; 1931-es forradalomban, elhatározták, hogy balol j dali kartellt alakítanak Spanyolországban és így í meggátolják a jobboldal kormányalakítását. Ugyan i akkor a jobboldali pártok elhatározták, hogy egye I lőre nem veszik át a kormányzatot. Ilyen körül mények között nem marad más hátra, minthogy Lerroux, a lemondott miniszterelnök újból kisebb ; ségi kormányt alakit a radikálas párt segitségévet. A londoni éhségtüntetők megzavarták a alsóház ülésé! London, március 2. A Reuter-iroda jelen­tése szerint az angol-orosz kereskedelmi szer­ződés alsóházi vitája köziben a Londonban időző éhségbüntetőik nagy botrányt rendeztek a ház karzatára. Az éhségtüntetök egymás­után emelkedtek föl helyükről és bekiáltó!ták a tereimbe: „El a nemzeti kormánnyal, türel­münknek vége szakadt!" Amikor az inciden­sek megismétlődtek, a parlamenti őrség köz I-belépett és az éhségtüntetőket rövid küzdelem jután kidobta a teremből. FeltiLnéstkeltö Rasputin-filmpör Londonban. F önt; A magát Has pút in gyilkosának mondó Jussupov herceg és felesége. Irina Alexan- dro'vna nagy-hercegnő, akik filmmel elkövetett rágalmazásért port indítottak a Rasputin­film előáilitói ellen. ! uí: -Jelenet a por1 rtogoü filmből: Rasputin megcirógatja Irina Alexa-ndrovnát lói. jobbra Jussupov herceg,

Next

/
Thumbnails
Contents