Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)

1934-03-22 / 68. (3399.) szám

10 1934 márek® a^ppR^ Teljes bajnoki forduló lesz vasárnap a nyugati zsupában Változási szenvedett a sorsolási sorrend ■ Etkese* redett küzdelmek várhatók az egész vonalon Nyitra, március 21. (Saját munkatámunktóL) A nyugati zeupa vasárnapi bajnoki fordulója- a tavaszi bajnokság sorsdöntő állomásának ígér­kezik. ügy az élcsapatok, mint a bajnoki tabella, utolsó helyezettjei, valamint a srilovenszkói futbaldiivmóba bejutni szerető középcsapatok el­keseredett küzdelmet kei, hogy vívjanak, mert « könnyelműen leadott két pont végzetes kö­vetkezményekkel járhat Megállapítható, hogy a bajnokságban résztvevő csapatok nagyrésze már erősen túl van a szezon eleji formán, s igy n bajnoki mérkőzések a közönség szempontjából is érdekfeszüő események. Az eddigi fordulók eredményei annyiban fedték a papírformát, hogy a favoritok győzelmét jelentették, *, gól­arány tekintetében s papírforma már az eddigi két fordulón is meghazudtolta magát A bajnokságot még érde­kesebbé teszi, hogy a tavalyi bajnok SK Bra- Hsíavának erősen kell igyekeznie, hogy a fel­törő Nyitrai AC-t, a mostani listavezetőt le­gyűrje, «=-! mert elleneseiben hegemóniája megdől. örvendetes tényként állapítható meg minden­esetre, hogy a nyugati zsupa vidéki csapatai ma már nem lebecsülendő, stihisnéilMli .,vidéki*' együttesek, hanem küzdőképes és a futbaÓtoch­nlfeával tisztáiban levő ellenfelek. melyek egy­re több meglepetést szereznek a. fővárosi csa­patoknak. 'Ab SK Bratláavának és a Nyitrai AC-mek a srioivenszikól dlvMóba való bejutása többé-fe** vésbé már biztosítva vau, míg a harmadik résztvevő a Sparta, nagyszombat? Rapid vagy pŐstyéni FK lesz,, az eddigi eredményeket és várható esélyeket véve alapul. A pöstyéni csapat, esélyei a nagy- szombati Rapidtől szenvedett, nagyarányú ve­reség folytán természeteses kisebbek, mint a snMk két aspiránsé. A vasárnapi harmadik fordulóban a poasony! SK. Bratfelava nem a sorsolás szerint esedékes meccsét játssza le a nagyszombati Rapiddal. A mérkőzést kölcsönös megállapodással későbbre halasztották, g így a pozsonyi csapat a szabad­napos Makkabeával játszik bajnoki meccset Noha a Makkalbea a múlt héten jól szerepeit, valószínűtlen, hogy védelme étien tud ASM az SK. Bnatáislava rohamainak, s igy a két pontot jelentékeny gólaránnyal a vendéglátó SK Bra- tiölava viszi el A két csapat erőviszonyai: 2. SK Bratlslava 12 10 0 2 38:17 20 6. Maikkabea 12 5 2 5 22:24 12 Bazinban a Nyitrai AC játszik az ottani SC­báL A nyitrai csapat kétségtelen favonitja a mérkőzésnek, a csapat azonban nem bízhatja el magát a saját pályáján mindig nagyon veszé­lyes bazini csapattal szemben. A pillanatnyi in- diszpozíció könnyen eredményezhetné azt. hogy a bajnoki pontok Bazinban maradnak. 1. Nyíltra! AC 12 il 0 1 48:20 22 9. Baztoi SC 11 3 2 6 14 : 29 8 Pőstyénben a nap egyik legizgalmasabb mér­kőzése fog lefolyni. A pozsonyi Sparta kerül szembe a helyi FC-vel. Noha a hazai pálya és közönség előnye a PFK-é, mégis a vendégcsapat minimális arányú győzelme várható annál is inkább, mert a pöstyéni csapat tartalékolva kénytelen, kiállani a fontos meccsre. A Spartia a múlt hetj. szerencsétlen kimenetelű mérkőzés csorbáját ez alkalommal, fogja igyekezni kikö­szörülni. 3. Pöstyéni FK 11 6 2 3 33:17 14 4. Sparta 12 7 0 5 35 : 21 14 Nagyszombatban a helyi SK ellenfele a ma­lackai RSK lesz. Az erősen feljavult nagyszom­bati csapat biztos favoritba a meccsnek, csupán az a kérdés, hogy milyen góíaránnya! fog győz­ni A papírforma szerint legalább három gólos- nagyszombati győzelem, váriható, annak, dacára, hogy a múl évben a malackai csapat saját ott­honában legyőzte s nagszombatl SK-tí Ez azon­ban tavaly volt. 7. Nagyszombati SK 10 4 2 4 22:24 12 10. Malackai RSK 12 1 2 9 10:46 4 Nagytapclcsánvba a magyarfalui FC rándul. A aagytapolcsányi csapatnál életkérdést jelent a két pont megszerzése, mert ezidőszérint re* ményszegett utolsó helyezettje a bajnokságnak. A küzdőfcépes magyarfaJlui csapat azonban, nem egykönnyen hagyja magát és reménye van ar­ra, hogy erős küzdelem után mindkét pontot hazaviszi. 8. Magyarfalni FC 11 3 2 6 14 : 28 8 11. Nagyit,a-polcsányi SK 12 0 2 10 14:47 2 KöZdAZMÍÁGf.-------JJLU.11 ÜLJ------------------------------------------------------------------ jl|/ A tavalyi összegnél 33.471.1& koronával kevetebbet fizetett az idéi a kincstár Szlovenszkó és Ruszinszki dohánytermelőinek A PTE közgyűlése Pozsony, március 21. Pozsony nagymnltu, sok dicsőséget szerzett egyesülete, Polgári TE most tartotta meg az évi közgyűlését a bosiszu-uccai klubhelyiségében. A közgyűlés egyhangú lelkese­déssel határozatikig kimondja, hegy az egyesület hervadhatatlan érdemű és nagyrahecsült elnökét, Moravek Gyula nyugalmazott polgármestert külön díszközgyűlésen ünneplik majd abból az alkalom­ból, hogy 10 év óta törhetetlen hittel s fáradságot nem. kímélő agilitással dolgozik mint elnök az egyesület érdekeiért-. — Majd Nagy Dezső indítvá­nya, ra a. közgyűlés kimondja, hogy ezentúl fizetett játékosokat kívánnak tartani, A határozat után Azor Géza nagy gonddal ősz- szeállitott főtitkári beszámolója következett. Az általános érdeklődésre számítható beszámolót leg­közelebb részletesen közöljük. Végül a tisztikar megválasztására került a sor, amely nagyjában a tavalyi lett. Elnök: Moravek Gyula, elnökhelyettes: dr. Mora-vitz Zoltán, ügyve­zető alelnök: Nagy Dezső, alelnökök: Gettmann Antal és Krchnyák István mérnökök. A KFC is bevezette a fizetett játékosok rendszerét Komárom, március 21. (Saját tudósítónktól.) A KFC vasárnap délelőtt élénk részvétel mellett tartotta 34. évi rendes közgyűlését, amelyen az időközben lemondott tisztikari tagok helyett úja­ikat választottak, örvendetes jelenség, hogy a ve­zetőséget szélesebb körré sikerült átalakítani e így minden remény meg van arra, hogy a KFC ebben az évben is múltjánál talán még nagyobb sikerrel fog működni. A tisztikar uj tagjai a következőik: tiszteletbeli elnök: dr. Kállay Endre ügyvéd, elnö­kök: Banai Tóth Pál polgári iskolai igazgató, Bartos Frigyes bankigazgató, Braun Andor nagy­kereskedő, Gyalófcay Miklós igazgató főmérnök, Fülöp Zsigmond bankigazgató, dr. Hajdú Lukács főgimnázium! tanár, Kovách Tihamér gyógysze­res z és oifj. Nagy János helyettesbamk-igazgató; al- elnökök: Kocsis Karoly főigimnáziumi -tanár és itfj. dr. Moihácsy János üigyvéd; fl'gyvezeitő elnök: dr. Barta Lajos ügyvéd; pénztáros: Weisz Zoltán, ügyész: dr. Rangba Dezső. Egyben 24 tagú választ­mányt is választottak. Érdekes indítványt is tár­gyalt a közgyűlés, és el is fogadott. Eszerint a jövőben a KFC-nak jogában lesz fizetett játékosokat is tartani, A javaslat elfogadásával a KFC eleje,t akarja- ven­ni annak, a lehetőségnek, hogy a jövőben a játé­kosait szinte üres anyagi ígéreteikkel elcsábítsák, egyben pedig szükség esetén akadály nélkül és. fi­zetésért. vehessen fel uj játékost. (A déli kerület­ben eddig csak az ÉSE tért át erre a rendszerre.) A besztercebányai Stavia beolvad az újonnan alakult SK-ba Besztercebánya, március 21, Mint már je­leztük, Besztercebányán uj egyesület alakult SK Banská Bystmica néven. Az uj egyesület (nagyméretű, modem pályájának építését már megkezdték. Az SK. Banská Bystriea megalakulása egy­úttal a* itteni Slavia végéit jelenti. A Slavia még ebben az évben lejátsza baj­noki mérkőzéseit, játékosai azonban a jövő esztendőben már az uj egyesület színeiben fognak szerepelni. A Slavia csapata egyéb­ként 25-ión játsza barátságos mérkőzését Zó­lyomiban az ottani ZTK ellen. Az együttesnek kevés reménye van a mérkőzés megnyerésé­re, miivel ez lesz a tavaszi idényben éfeő nyil­vános meccse, mig a ZTK már az ötödik mér­kőzését játsza és a LAFC, valamint a Fülek! TC legyőzésével erős formáról tett bizony­ságot. Még márciusban eldönti a csehszlovák si- szövetség, hogy a jövő évben a köztársaság­ban lebonyolítandó FIS-bajnokságok szín­helye Besztercebánya lesz-e? ,\x itteni sport­körök erősen remélik, hogy a szövetség dön­tése a városra nézve kedvező lesz. (sp.) Prága, március 21. Szloveuszkón és Ku- szánszkón az idei dohánybeváltás március 5.-én végétért. A dohánybeváltási időt a ked­vezőtlen időjárás miatt kellett meghosszabbí­tani. Megállapítást nyert, hogy az elmúlt esz­tendő során Szlovenszkó és Ruszinszkó terü­letén 5411 gazda 10.034 hektárnyi területen termelt dohányt. A dohánytermő terület 37 hektárral mnlja fölül azt a területet, amelyen 1932-ben termeltek dohányt Szloveuszkón és Ruszinszkóban. A tavalyi termésből mind­össze 11,766.195 kilngrain dohányt vett át a kincstár s az átvett termésért 49,282,055 koro­nát folyósított. □ A csehszlovák-magyar kereskedelmi for­galom érdekes adatai. Budapestről jelentik: Statisztikai adatok szerint Magyarországról az elmúlt esztendő során 30 millió pengő ér­tékű árut exportáltak Csehszlovákiába. Ezzel szentben Csehszlovákiából 27.6 millió pengő értékű ára került Magyarországra. A cseh­szlovák-magyar kereskedelmi forgalom mér­lege Magyarország javára 2.4 millió pengővel aktív. □ A kassai kereskedők grémiumának évi közgyűlése. Kassáról jelentik: A kassai keres­kedők grémiuma SohoJLz Marcell grémium! ebTÖk elnökletével vasárnap tartotta rendes éid közgyűlését, mely iránt a kereskedők ré­széről nagy érdeklődés nyilvánult meg. Sdholtz Marcell megnyitójában helyzetképet festett a mai gazdasági helyzetről, melyet a ikülönfbÖBŐ adósérelmek és adóterhek még job­ban elnéhezitenek. A grémium mindent elkö­vetett, hogy ezeken a terheken enyhítsen, de fáradozása a pénzügyi hatóságok túlzott szi­gora. miatt nem mindig járt kellő sikerrel- Azután a szociális biztosítás kérdésével fog­lalkozott és sürgette a házalókereskedelem ügyének rendezését- — Békeffi Ödön grémiu- mi titkár a grémium múlt évi működéséről számolt be jelentésében, melynek főrészét az adósérelmek elleni küzdelem képezte. A ke­reskedők jövedelme az utóbbi három évben kimutathatóan csökkent, ezzel szemben az adókivetések emelkedő tendenciát mutatnak. Az összes kereskedelmi ágak nehéz helyzetbe jutottak. Fontos dolog volna, ha Kassá,n a ga­bonakereskedelem föllenditése szempontjából terménytőzsdét létesítenének. A közgyűlés a titkári, a pénztári jelentések és az ez évi költ­ségvetés elfogadása után elhatározta, hogy be­lép a grémiumok alakulófélben lévő országos szövetségébe, melyben rendes tagokul Stíholtz Marcell!, Paszternák Jenőt és Richtmann Jó­zsefet. póttagokul pedig Andor Ernőt, Plávka Andrást és Spira Ignácot delegálták­)( A bolgár-magyar világbajnoki selejtezőméi-' körért a román Stipamlo bíró vezeti a Magyar LSZ felkérésére. A magyar válogatott együttes csütörtö­kön délután utazik Szófiába Nádas Ödön szövetségi kapitány vezetése mellett, )( A nemzetközi lawn-lenisz szövetség elnökéül, Parkban a francia Picivé G,illőül választották meg. Az elnökségben az angol Ma-eNair, a kanadai Coo­per, a német Belrrens. az olasz Uzelli és a- belga De Bormaim kaptak helyett. Titkárok a- francia Gallay és az angol Sabelíi lettek. )( Spanyolország Portugália ellen a világbajnok­ság selejtezőjének revancsmeccsén 2:1 arányban győzött, úgyhogy 11:1 eeoire-ra-1 került a főto-rnára. )( Bécsben a bajnokság során tegnap a Dona-u a Wiener SC-bal 1:1 arányban eldöntetlenül mérkő­zött. )( A prágai DFC és a Teplitzer FK az ez idei ananyse-rlegmérkőziéeek során április 15 én talál­koznak egymássaL-először TepMtzben. A reváne- me-ccg junius 8-áig Prágában kerii'l eldöntésre. )( A bordigherai teniszversenyen a Kehrling— Lesueur kettős az ír Rogers-—Kansten párt 6:1, 6:4 arányban győzte le. — A férfi-egyest Palimieri (olasz) nyerte a francia Lesueur ellen 7:5, 4:6. 6:2, 8:6 arányban. )( Max Schmeling, a pro&ifhoxoláe exvilágbajjio- ka — hírek szerint — Berliniben megmérkőzik az Amerikában sikerrel szerepelő német Neusellel. )( A magdeburgi zászlóaffér elintézést nyert, amennyiben -dr. Donábh Leó értesítette a- csehszlo­vák -tuszószö véts éget, hogy a csehsz lövőik lobogó kitűzését a. FINA hivatalosan elrendelte. j Az idén 5.299.336 kilogrammal kevesebbel vettek át és 33,471.104 koronával kevesebbel fizettek, mint tavaly. Az 1932. évi termés az államíordulat óta t legjobban sikerült Az 1933. évi átlagos tép más hektáronként 1172 kilogramot tett ki. { hetáronkénti hozam 4912 korona volt. A tava­lyi termés tehát átlagon aluli gyönge termés, A rossz termést a kedvezőtlen időjárás é* helyenként elemi csapások idézték elő. Kelei szloveuszkón és Ruszinszteón árvíz követ­keztében mintegy 400 hektárnyi dohány téb mése ment tönkre. □ Ggazdasági konferenciát tervez a keres. bedelmi miniszter. Dostátek kereskedelmi mi­misziter K-öniggratzben tartott ''beszédében, a-l> ■beli kivánságámak adott kifejezést, hogy Csehi Szlovákia gazdasági tényezői mieilőh'b íkonf^ reumára gyűljenek egybe. A tauácsko'záeoikoa a gazdasági élet minden rétegének képviselve keld tennie. A miniszter ismertette a® ekrait esztendő végén tartott gazdasági egyeztető tárgyalások tefoilyását. melyek során elimiináM igyekeztek az agrárok és a gyáriparosok kö| zött-'i ellentéteket. E tárgyalások azért nem hozhatták meg a kívánt eredményt, mert egy­részt politikai jellegük volt, másrészt a tárgya­lásokon egyéb fontos gazdasági érdekképviBo letek megbízottai nem. vettek részt. Dostátek miniszter sajnálatának adott kifejezést, hogy Csehszlovákiában nincsen gazdasági parlament, de ennek feladatát éppen a tervbevett gazda­sági konferencia láthatná el □ A Szlovák Általános Hitelbank közgyű­léssé. Pozsonyiból jelentik: A Szlovák általi* nos Hitelbank most tartotta idei rendes löz-, gyűlését. A vállalat 1933 évi mérleg* 1,622.342 korona tiszta nyereséget mutat M- A Szlovák Általános Hitelbank 5 százalék* osztalékét fizet: részvényenként A közgyűlé­sen kimondták az Érsebujvári Népbank és a Srfovák Általános Hitelbank fúzióját. A Szlo­vák Általános Hitelbank 1934 január 1-i ha­tállyal magába olvasztotta az Érsekújvárt Nép­bankot. Az Érsekujvári Népbank minden 000 korona névértékű részvényéért a részvény* tulajdonosok a Szlovák Általános Hitelbank két 200 korona névértékű részvényét kapják A bank uj alelmöke dr. Micsura Márton lett,. p~j Beruházási munkálatodat követel a gaz­dasági tanács. A gazdasági tanács teguMbhi ülésén elhatározta, hogy a k-ormányté'! riiagy- szabású beruházási munkálatok végzését fogja kérni. A gazdasági tanács tíztagú bizottságot. áSitott össze, mely konkrét tervezetet terjeszt a kormány elé. )( A nizzai nemzetközi teniszversenyen a férfi- egyest az olasz SteFani nyerte a. svájci Elimerrel szemben. St-efami a férfipá.rosban is győzött Hit Ivardidal együtt-. A nő jegyest az angol Satterth- wit-e nyerte Ridell ellen. X Douda—Hirschfeld találkozást készít elő ai atlétikai sz-ezónra a prágai -Slavia. )( A Teplitzer FC St Gál lenben tegnap este villanyfény mellett az ottani FC-oal 2:2 (0:0) arányban eldöntetlenül mérkőzött. A TFK ma Kreuzingben folytatja svájci túráját, szombaton pedig Zürichben a Grasshoppers- szel mérkőzik. )( A finn birkózók nyerték a három nemzet versenyét Helsinkiben, a finn-magyar-észt hármas nemzetek közötti váilogatott birkózó mérkőzést tegnap este fejezték ibe Helsiaiiki- ben. A finnek 7:0 arányban győzték le a ma­gyar birkózókat, majd ugyancsak 7:0 arány­iban verték az észteket. A második helyen az észtek ivégeztek, akik 6:1 arányban győzték le a magyar csapatot. A magyar birkózók közül egyedül Imrei győzött az észt Pöntsen ellen- A többiek valamennyi mérkőzésüket el vesz­tett, éle. )( A pozsonyi Ligeti SC húsvétikor Pöstyén­ben játszik barátságos mérkőzést az ottani FKTial. A találkozás elé nagy érdeklődéssel tekint -a pöslyoni sport-közönség.

Next

/
Thumbnails
Contents