Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)

1934-03-18 / 65. (3396.) szám

<»^gmMag$arhirlae> 7 í Harminc éoes a rák elleni ‘ 1 • i 1934 március 18, vasárnap. iniemacionálé A magyar orvostudomány részvétele a rák elleni nemzetközi küzdelemben Az Országos Társadalombiztosító Intézet megvalósította a svéd példát a halál-ok megállapításában nem volt meg meg az egységes módszertani alap s így a kát adat statisztikailag nem mérhető össze. A mai statisztika egyszerűen jobb, behatóbb a réginél. A klinikus azt mondja, hogy ma több rákos beteg jelentkezik, mint régebben. Ebből sem lelhet következtetést levonná. Ez egysze­rűen azt jelenti, hogy a közönség felvilágosítá­sa meghozta eredményét s ma a beteg tudja, érzi. hogy a rák tüneteivel azonnal orvoshoz kel fordulnia, mert így gyógyulást találhat. Budapest, március közepe. (A P. M. H. mun­katársától.) Á legveszedelmesebb és legrette- -lettebb népbetegség a rák, orvosi műszóval a .arcinoma. Kórokozóját teljes biztossággal; még •icm ismeri a tudomány s három évtizeddel ez- lőtt, még szinte tehetetlenül állott ezzel a ve- ■ zedelemmel szemben, amelynek réme a beteg­égnek abban a természetéin rejlik, hogy fájdalom nélkül terjed és hatalmasodik el a szervezetben. .{égebben még az orvostudomány is teljesen •■értezetüenül adta meg magát a gyilkos ellen­égnek s a tömegekben az a veszedelmes táv­it élt, — sajnos, elterjedt még ma is — hogy rák gyógyíthatatlan. Ám a Ourie-terápia első kezdeti sikerei 6 a Röntgen térhódítása meg- .• öntötték ezt a tévhitet, a rá^t igenis lehet gyógyítani, sikeres és teljes gyógyulás is elérhető, ha a ajt idejében fedezik fej s az otvosí beavatko­zás is kellőképpen következik be. A kor betegsége A ráik éppen úgy népbetegség, mint a tuber- rulózis s a rák-okozta halál ozás a morbidit ási tatisztikában tekintélyes arányszámmal szere­pel. Mondhatjuk azt is, hogy korszakunknak jellemző betegsége, koT betegsége, mint ahogy korbetegség volt éldául a lepra, pestis, kolera, tuberkulózis, ues. Az emberiség szellemi fejlődésével, az or- ostudomány előh ál adásával azonban a kultúra győzedelmeskedett ezeken a kor- betegségeken. m a rák egészen más természetű korbetegség, gészen más viszonyban áll a kultúra előhala- ásával, mint a többiek. A kultúra előhaladá- a, az iparosodás fejlődése egyenes arányban 11 a rák terjedésével. Érdekes ebben a tékin- etben megfigyelni a rákhalálozások földrajzi legoeziását egy-egy ország területén, például teehezlo v ákiálban. ahol élesen elhatárolva te­ülnek el egymás mellett ipari és mezőgazda­ági vidékek. A rákos elhalálozások színezése jorbiditás térképén ijesztően sötét az észak- sehországi bánya- és iparvidékeken, mimimá- s mező-gazdasági területeken. Az iparosodás kulturtermékei: a benzingőzök, kátrányok, anilint tartalmazó festékek mind előidézői a rákos megbetegedésnek. A többi népbetegséggel szemben a kultúra yőzedelmeskedett, a rák terjedését viszont a mltura mozdította élő. Közeliek vő és termé- zetszerü az a követelmény, hogy a kultúra egyverzete szorítsa, vissza s győzedelmeske d- ék azon a kóron, amelyet önmaga fejlesztett ömegbetegséggé, népbetegséggé. A 'kultúráltaim feladata tehát adva van-, min- ieniitt ki kell fejleszteni és ébren kell tartani a rák elleni kultuszt. ís ezzel kapcsolatban a kulturállaimok. orvos- udományára és egészségügyi intézményeire tárul az a kötelezettség is, hogy együttes mun­kával küzdjenek meg a rákfenével1. A rák elleni internacionálé [ibban a pillanatban valósággá vált, amikor az )rvostudomány a rádiumban s a Röntgenben negfelelő fegyvert kapott a karőnoma elleni küzdelemre. Három évtizeddel ezelőtt, száza­inak elején alakult meg ez az internacionáilé, a legszebb és legnemesebb nemzetek fölötti szervezkedés, amely éppen harminc esztendővel ezelőtt gyűlt ösz- sze első nemzetközi kongresszusára. A magyar orvostudomány — amely minden téren teljes mértékben lépést tartott a korral s nagyszerű eredményekkel gyarapította az egyetemes közegészségügyet — rögtön bekap­csolódott ebbe az intemacionáléba s ott álta­lánosan elismert munkát végzett és végez. Két magyar orvosprofesszor neve emelkedik ki a nemzetközi rákkutató munkában. Az egyik, Dollinger Gyula, akinek gyakorlati téren vannak elévülhetetlen érdemei. Dollinger az 1908. évi brüsszeli nem­zetközi kongresszus egyik előadója volt s a statisztikájáról tartott nagyérdekü élő­idét. A kongresszus keretében általános fel­tűnést keltő kiállításon mutatta be klinikai anyagát. Érdemes munkásságát ismerte el az internacionálé. amikor egyik a lein őkévé válasz­totta. Dollinger volt az, aki először hozott rádiu­Nagy pórusok és „mitesszerek** ellen speciális szer az „ANTIP0RUS**-L©tÍOn «.«, 1 gyen ára KC 25 -, utánvét mellett Megrendelhető: íUme. ALEXANDRA D. JURSS kozmetikai intézetében, Bratislava Goethe utca 15. Telefon 56. mot Magyarországra 1910-ben és ezzel meg­vetette a rádium-terápia alapjait Az ö gyakorlati jelentőségű munkája mellett- egy másik magyar tudós, Krompecher Ödön elméleti téren szerzett magának halha­tatlan nevet. ö fedezte fel az úgynevezett Basal-sejtü rákot, amelyet ö utána neveztek el Krompedher-kar- cinomának. A háború után A tudományos munkát megakasztotta a há­ború, amely a rákkutatást is teljesen háttérbe szorította. A háború után pedig a magyar közegészség- ügy legfőbb gondját két másik népbetegség: a csecsemőhalandóság s a tuberkulózis fog­lalta le. A rák elleni küzdelem elsősorban anyagi ..kér­dés. A háború kimenetele éles választóvonalat húzott győztes és legyőzött-, gazdag és sze­gény országok között. Ez a különbség az élet minden vonatkozásában, így a rákkutató-munkában is megnyilatkozik. A gazdag Franciaországnak 27 gramnyi rá­dium ja van. Anglia s az Egyesült Államok hi­hetetlen összegeket fordít a rákkutatásra s a rák elleni küzdelemre. Amerika a propaganda minden fegyverével, plakátokkal, hirdetések­kel s a népnevelés eszközeivel harcol a vesze­delmes kór ellen. -; Az európai államok között Svédország áll az élen. Berven és Vorselí professzorok vezetése alatt pompásan beredezett Rá- cl ram-Hemm etjük, ott­honjuk van. Németországban két rákkutató in­tézet van, Heddelbergben és Berliniben, beren­dezésük azonban szegényes, munkájuk elmara­dott. Érdekes, hogy Svájc is visszamaradt, ott csupán 2 gramnyi készlet van. Magyarországon a rádium-készlet 1 gramot és 750 miligramot tesz ki. Az ország súlyos gazdasági helyzetében na­gyobb áldozatokat nem hozhatott, de azért a munka nem szünetel s a fejlődés itt is mutatko­zik. Rádium-készletét is az utóbbi években nö­velte s most, hogy a csecsemőhalandóságot meg a tuberkulózist sikeresen visszaszorítot­ta, mind nagyobb figyelem fordul a rák elleni küzdelemre is. Horthy Miklós kormányzóságá­nak. tizéves jubileuma alkalmából, 1930-ban, a törvényhozás elhatározta, hogy svéd mintáira rádium-kórházat állítanak fel. A gyönyörű eszme megvalósítására — sajnos — még nem kerülhetett sor, de a közegészség­ügy első feladatául van kitűzve a rádium-ott­hon létesitése. A magyar szaktudósok munkája elismerésre- méltóan halad előre. Különösen jelentős mun­kát végez a Balogh Ernő orvoskari dékán vezetése alatt álló budapesti intézet. Balogh professzor, Krompecher méltó utóda, intézetét tisztán a rákkutatás szolgálatába állította s méltó munkatársa Putnoky magántanár. Huzella professzor sejtbiológiai munkájával álil a rákkutatás szolgálatában. K a r c z a g László kemoterápiás intézete vegyi szerekkel próbálja a rák elleni küzdelmet vinni. A rák- statisztikában MelJy József munkálkodása • jelentékeny. A rák elleni küzdelemben fontosak az orvosi továbbképző tanfolyamok, aminőt 1926-ban Pé­csett, 1930-ban pedig a budapesti egyetemen tartottak. A közönség felvilágosítása szinte nélkülözhetetlen feltétele a sikeres küz­delemnek. A közönségnek a rákkal szemben való állásfoglalásában két szélsőség mutatko­zik. Az egyik túlzás a rák-pánik, amely min­den pattanásban rosszindulatú karcinomátlát s orvoshoz szalad, a másik a nemtörődömség, az orvos kerülése olyan állapotban is, miikor a be­tegség jelei mutatkoznak. A két szélsőség kö­zül az utóbbi a kárhozatos s igaza van annak a professzornak, aki azt mondotta: inkább legyen rák-pánik, mint bűnös közöm­bösség és hanyagság. Fontos és szükséges tehát a közönség fel- világ ősit ása e ebből a szempontból kulturális és közhasznú jelentőségű az Orvosi Könyvkiadó Társulat vállalkozása, amely nemrégiben rák- sorozatot indít ott meg. Általános érdéküek a már megjelent s kiadásra kerülő munkáik: Man- ninger Vilmos: „A rák mint népbetegség", Kis­faludy Pál: ,,A rádiumkéz elés sebészi része", Bűben Iván: „A rádiumkezelés nőgyógyászati része", Ruibányi Endre: „A rák korai felisme­rése" című müve. Megjavul az összeköttetés Prága — Pozsony—Zsolna gyorsvonatlorgalmában Prága, március 17. A május 15-én érvénybe lépő nyári menetrend a gyarsvonatforgalom- ban kisebb változásokat mutat. Különösen a Pozsony—Prága közötti menetrend módosul, még pedig úgy, hogy a Pozsonyiból Zsolnára és Zsolnáról Pozsonyba érkező gyorsvonatok­nak közvetlen összeköttetésük lesz Prágával. A 16. 6zámu reggeli gyors Prágából 14 perccel később indul és így 15.15-kor érkezik Pozsony­ba. A délutáni 12. számú gyorsvonat Prágából 16.23 helyett már 15.53-kor indul és 23.02 he­lyett már 22.28-kor Pozsonyban van. Ezzel a vonattal elérhető a Pozsonyból 22.37-kor indu­ló zsolnai gyors. — Pozsonyból a 13. szánni éj­szakai gyors Prágáiba 28 perccel később indul, vagyis 0.23Jkor és 6.50-kor ér Prágába. A Zsol­náról éjszaka induló gyorsvonatnak is lesz csatlakozása Prága felé, amiennyiben a Po­zsonyiból a reggeli gyors egy félórával később indul, vagyis 8.00 órakor és 14.02-kor érkezik Prágába. Előnyös éjjeli összeköttetést nyer a pozsonyi vonal a 303. számú személyvonat ké­sőbbi indításával. Ez a vonat az uj menetrend szerint Pozsonyból 21.25-kor indul (18.30 he­lyett) és 6.35-kor reggel érkezik Prágába (4.30 helyett.) Eperjesen elfogták a lévai péküzlet rablótámadóját Léva, március 17. (Saját tudósítónktól.) Ez év januárjának első napjaiban — mint annakidején jelentettük — Léván o plébániatemplom mellett lé­vő Weiss-féle péküzletben az esti órákban megje­lent egy fiatalember, késsel támadt rá az üzletben egyedül tartózkodó elárusító leányra és a kasszában lévő pénzt kö­vetelte. A leány ijedtében át is adta. a fiókban lévő összes pénzt, nem egészen száz koronát, mire a támadó elmenekült. A megadott személyleirás alapján kö­rözőlevelet bocsátottak ki a rablótámadó k'ézreke- ritésére. Az eperjesi csendörség a körözőlevél ada­tai alapján felismerte és Svéd minta egy magyar intézményben Amint említettük a rák elleni küzdelemben, a rák gyógyításában a svéd minta a legmegfele­lőbb Svédország rákos betegeit a Raddum- Hemmetbe utalja be, ott gyógyittatja s utána is állandó ellenőrzés alatt tartja őket. Az ellen­őrzésre való utazást ingyen vasúti jeggyel te­szi lehetővé. Ez az ellenőrzés a sikeres gyógyítás szem­pontjából nélkülözhetetlen. A rádiumtüknék alkalmazása ugyanis kényes és nagy körültekintést igénylő orvosi feladat. Kevés adagolás nem ér célt. túlsók a rádium­ból gyógyítás helyett rombol. Egészséges bőrön például a rádium rákot okoz, ezt keservesen tapasztalták például azok a rá- diumoseimpészek, akik tudatlanságból néhány napig maguknál hordták a rádiumot s rákos megbetegedést kaptak. A svéd módszert félévvel ezelőtt bevezet­te az Országos Társadalombiztosító Intézet, amely rákbeteg tagjait az ellenőrző vizsgálat ni cg ejtése céljából útiköltséggel látja el. Megbízhatatlan a rákstatisztika A rák népbetegség s így a közönséget első­rendűen érdekli az a kérdés, milyen arányok­ban pusztít a rákfene? A statisztika szerint Magyarországon 1920-ban 5.8 Százalék, 1931­ben 9.9 százalék volt a rákos halálozás. Bu­dapesten 1920-ban 10.6, 1931-ben 14.6 Szá­zalék volt az összes halálozási esetek közül a rákos eredetű. A laikust elsősorban az emelkedés lepi meg s éppen ezért ebben a kérdésben egy szakem­bernek, dr. K u b á n y i Endre magántanárnak felvilágosítását kértük ki. — A rákstatisztika úgy nálunk, mint min­denhol megbízhatatlan. Budapesten hatósági orvos szigorú vizsgálata és ellenőrzése állapít­ja meg a halál okát. Vidéken ez nincs így. A rákstatisztika adatai azért nem fogadhatók él, mert a legtöbb statisztika a népesség szaporo­dása, a lakosság arányosít ása s a többi kór­formáik megjelölése nélkül készül. Ezek olyan hézagok, amelyek miatt vagy nagyit, vagy ki­csinyít, mindenesetre torzít a statisztikai kép. Egy részük a halotti bizonyítvány, más részük a kórházi boncolás, harmadikak mikroszkópiái vizsgálat után fogadja el a rákot halálozási ok­nak. A rákstatisztika tehát nem érte el a tudo­mány nívóját 6em mutálunk, sem másutt és sürgősen szükséges egy nemzetközi irányelv általános bevezetése. —- Az az emelkedés tehát, ami a magyareta- tisztikában mutatkozik, még nem magyarázha­tó s nem tudunk felelni arra a kérdésre, hogy emelkedőben van-e a rákos halálozások száma és valódi vagy látszólagos-e a szaporodás? Nem tudunk felelni pedig azért, mert elfogta a tettest egy lévai fiatalkorú tanonc sze­mélyében. A fiatalember beismerte a rablótámadást, de azt. tagadja, hogy kég volt nála. Beszállították az eper­jesi kerületi bíróság fogházába. BRISTOL.... ) BRISTOL.... BRISTOL a a Budapest 1 •sapart > szolgáltá­ra vezet! Ije; ellátással nként napi engöért

Next

/
Thumbnails
Contents