Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)
1934-03-11 / 59. (3390.) szám
1964 március 11, KÜLÖNVÉLEMÉNY NŐI BECSÜLET Nagy megnyugvással fogadtam a londoni bíróság Ítéletét a Juezupov hercegnő perében, Bizonyara az olva*ó ig megelégedéssel vette tudomásul, hogy elítélték az üzleti vállalkozót, aki nagyobb hatás kedvéért meghamisította a kézenfekvő valóságot ég az összes fogások mellé még Juezupov hercegnő női becsületét is feltálalta az igényes közönségnek, csakhogy minél nagyobb tömegek fizessenek belépődíjat a Raeputin meggyilkolásáról szóló filmhez. A dolog kézenfekvő. A mozi tömegeit nem érdekli, hogy távoli, idegen országban hazafias gondból meggyilkolnak egy ártalmas embert, hogy érdekelné ez Amerika, Nyugat- ég Közép- európa derék filmlátogatóit, ezzel szemben érdekli őket a házasságtörés, a nagy szenvedély- a meg nem engedett szenvedély, amelyhez a nagyérdemű közönség túlnyomó része csak mozivásznon jut hozzá. Ez az, amit a kispolgári nő, a Metró Goldwyn legmegbizhatóbb üzletfele, elvár a szállítójától ég a szállító feladata az, hogy szállítson, ha üzletet akar csinálni, i Ha élő személyekről van gzó, akkor az ügyes filmproducer változtat egyet a néven, a körülményeken, (a karaktereken semmit, mert fontos az, hogy mindenki azonnal felismerhető legyen) a filmproducer Irina hercegnőből Natasa hercegnőt alakit- aztán lefekteti Rasputinnal, mert csak igy jelenthet biztos üzletet a drága befektetés. A főhőst szimpatikussá kell tenni, a főhős nem hazafias meggyőződésből gyilkol, hanem szerelmi féltésből. Szerelmi féltés, ez megközelíthető minden mozilátogató számára, hazafias meggyőződés, — ugyan kérem! A filmvállalat igyekezett megfordítani a dolgot, a perelt vállalat ügyvédje szemérmetlenül azt vetette Juezupov hercegnő szemére, hogy csak anyagi érdekből indította a kártérítési port, annak a film vállalatnak képviselője tette ezt a szemrehányást, amely vállalat — ugyebár —- csupán az elvont művészet nevében mellékelte ügyfeleinek ráadásképpen, szinte stanicli- ban, Juszupov hercegnő női becsületét. Érzékenyebb büntetés nincs a rideg üzletember számára, mint a pénzbüntetés, helyes tehát, hogy a bíróság kártérítést Ítélt meg, csupán a magam részéről keveslem a huszonötezer dollárt. Ha a filmvállalat vezetősége tudná, hogy huszonötezer dollárral csakugyan megúszta a dolgot, úgy a kezét dörzsölné örömében a jól sikerült üzleten. Ha filmre, amely sokszázezer dollár költséggel és sokszázezer dollár haszon reményében készül, csupán huszonötezer dollárt kell ráfizetni a váratlan per folytán, amely reklámnak is megér legalább annyit, akkor a producer egyszerűen nyit egy költségszámlát , női becsület“ cimen és rákönyveli az összeget, esetleg rögtön a reklámköltségek számláját terheli meg vele. Alapos elintézésnek látszik tehát a Juszupov- pár részéről, hogy nem csupán a film előállít óját perelte, hanem keresetet indított valamennyi mozi ellen is, amelyik a filmet vetítette. Eddig 288 amerikai mozit pereltek, ehhez járulnak az olasz mozik, amelyek most vetítik a filmet és járulnának az egyéb országok mozijai, ha mernék vetíteni a filmet. És itt kezd a dolog érdekes lenni. Mint mondottuk, a filmelőállító vállalat kéjjel rakná ki az asztalra a mellényzsebből a huszonötezer dollárt-, amire ítélték és boldogan fizetne még huszonötezret Juszupov hercegnőnek, ha hajlandó volna még egy pert indítani, például Becsben keleteurópai fogyasztók számára. A reklám olcsó és hatásos. Kétszer huszonötezret megér, esetleg Amerika számára is még kétszer any- nyit, de kétszáznyolvannyolcszor huszonötezret ég a további mozikkal együtt talán ezerszer huszonötezer dollárt, — nem, itt már megszűnik az üzleti alap, a kalkulációs realitás. Kétségtelenül vannak az esetnek latitude-jei, minden országban külön kell perelni, minden ország bíróságának más a felfogása, elvben és összegszerűségben, lehet, hogy néhol kifizetődne a dolog, ha az igazságszolgáltatásnak érzéke volna a per- centuális részesedés iránt,' ha az arány megmaradna ugyanaz, mint a producer forgalma és büntetés összege között tényleg megvan. Ha az egyes mozik kalkulálhatnának az előrelátható igazságszolgáltatási költségekkel és felemelhetnék a helyárakat megfelelő százalékokkal, „női becsület11 cimén. Ez^rt nevezhető szerencsének, hogy az igazságszolgáltatás abszolút valami, nem százalékos adófizetés, különben már régen benne volna a filmelőállitás költségeiben, mint adónem, mint elviselhető tehertétel. Szerencse, hogy a kis mozisnak félnie kell, hogy a büntetés összege sokszorosan több lehet, mint az egész bevétele a filmnek. Az igazságszolgáltatás rizikója óriási. A gonosztevő néha csak száz koronát rabol és életével fizethet rá. Ez a rizikó az, amire vigyázni kell, mindig megfelelő megtorló arányban a bűnözés gyakoriságához képest. Volt idő, amikor halállal büntették a lopást, biztosan azért, mert rettenetesen elszaporodtak a tolvajok. Talán sokkal súlyosabban büntették volna a Metró Goldwyn-t is, ha mindennapos volna, hogy a filmvállalatok üzleti érdekből belegázolnak ismert nők becsületébe. Ahogy mindennapos például, hogy üzleti érdekből belegázolnak a művészet becsületébe. Ezért viszont nem büntetik Őket. Ott még nem tartunk. Egyelőre még ott tartunk, hogy csaknem kizárólag a művészet becsületének rovására bonyolítják le a nagy forgalmakat a nagy tömeg- termelők. A művészet becsületét nem védi bíróság, a művészet becsületét csak a közönség védi és — tudjuk jól — minél nagyobb tömegű ez a közönség, annál kevésbbé védi. A mozi technikai lehetőségei a legnagyobb tömegeket vonták be a közönség soraiba, ezért dolgozhattak minden skrupulus nélkül és a legolcsóbb módszerekkel foghatták meg a közönséget. A különös jelenség mégis az, hogy a film- produkciót a jól felfogott üzleti érdek egyre jobban szorítja a művészet nehezebben járható, de széles területei felé, mert az üzleti filmvállalatok — anélkül, hogy akarnák — maguk nevelik a nagy tömegeket olcsó termékeikkel — az olcsó termékek ellen. Minél nagyobb a tömeg- annál lassabban megy ez az önkéntelen nevelési folyamat, de megy. Ennek kétségtelen jeleit láthatjuk már, ha egyelőre csak külsőségekben is, az újabb ,filmprodukcióban. Attól még messze tartunk, hogy a nagyközönség belső mondanivalóban is a tiszta művészet felé szorítsa az üzleti vállalkozásokat, de minél nagyobb az üzleti Jlyclvünít ítélje Nyílt levél dr. Néhám Lafos egyetemi tanárhoz írja: Kosztolányi Dezső Illusztris munkatársunk alábbi nyílt levelének Budapesten van napi aktualitása, azonban oly fontos magyar ügyről van benne szó, hogy kétségtelenül a mi olvasóközönségünket is érdekli. A nyilt levél második részét legközelebb közöljük. I. Igen tisztelt uram, ön a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat 70. közgyűlésén elnöki megnyitót mondott. Erre annakidején több ismerősöm figyelmeztetett. Később olvasóim elküldték előadásának hiteles szövegét, mely az Orvosképzésben jelent meg. Arra kértek, szóljak hozzá nyelvünkről elhangzott fölöttébb különös kijelentéseihez, melyek az avatatlanokat meghökkentették, az értőket pedig — bocsánat az őszinteségért — mosolyra fakasztották. Én sokáig szabadtam ettől. A föladat olcsónak látszott. Nem kellemes a megtorló végrehajtóhatalom szerepét játszani s esetleg abban a szinben tűnni föl, hogy a szabad véleménynyilvánítást közfelháborodás morajával fojtjuk el. Aztán az a meggyőződés élt bennem, — akkor is, most is —, hogy szándéka tisztes. Megnyitó-beszédjének hangja arra vall, hogy a buzgóság vezette. Sikra szállt itt többek közt a nyelvi lomposságok és idegenszerűségek ellen is. Egy nyelvművelő bizottságot ajánlott, mely akkor már régóta és eredményesen működött nálunk. Tájékozatlannak mutatkozott, de jóhiszemünek. Abban reménykedtem, hogy szerencsétlen megállapításait majd csak elfelejtik, mint egy tudós elkalandozását egy számára idegen területem. Nem ez történt. Azóta egyre több levél özönlött hozzám, egyre több helyről sürgettek, hogy nyilatkozatát, melyet a nyilvánosság előtt tett, a nyilvánosság előtt utasítsam visz- sza. Utóbb nyelvművelő folyóiratunk, a Magyarosan is feszegette a kérdést. Csengery János a döbbenet hevével kérte számon, vájjon szabad-e ilyen hangon beszélni szellemiségünk egyetlen érintetlen kincséről, mert attól tart, hogy ezért külföldön bennünket majd kigunyolnak és pelengérre állítanak, mindenül szégyenére. Ettől én nem félek. Nyelvünk oly élő é3 hatalmas, hogy kibír — eddig is kibírt már — igaztalanabb támadásokat is, nemcsak barátjából, — akik, mint ön, javát akarják, — hanem ellenfeleitől is. Azt, amit ön irt, nem nyelvünk érdekében akartam véka alá rejteni, csak az orvostanár érdekében, aki a magyar egyetemi .ifjúságot neveli. Most azonban, amikor a vita már úgyis kirobbant, kötelességemnek érzem, hogy megcáfoljam állításait, annyival inkább, mert ha első bírálójával elvben egyetértek is, magát a módszerét helytelenítem. Ne azt firtassuk, hogy szabad-e ily hangon beszélni nyelvünkről. Döntsük el azt, hogy lehet-e ily hangon beszélni róla, vagyis, hogy érvei megállanak-e a tudomány itélőszéke előtt. Előadásában a szellemet, a könyvet magasztalja, részint tulajdon szavaival, részint lelkes latin, francia és angol Idézetekkel, melyeknek lelőhelyét és szerzőjét — az idősebb Plinius-tól kezdve a Le Temps cikkíróiig — gondosan feltünteti adatokkal megszalonná- zott lábjegyzeteiben. Azon töpreng, vájjon mi „egy kis nyelvsziget fiai" hogyan felelhetünk meg annak a követelménynek, melyet a művelődés támaszt irányunkban. Majd igy folytatja: „Az első nagy nehézség, melyet le kell győznünk. hogy nyelvünk nemcsak elszigetelt, de rendkívül nehéz, pontatlan és csiszolatlan is. Tele van felesleges szabálytalanságokkal. Kár, vár, sár három hasonló szó; a tárgyesetük azonban: kárt, várat, sarat. Mi azt mondjuk: Pesten, Győrött lakom, Pestre, Bécsbe, Győrre megyek**. Haladjunk talán rendre és vizsgáljuk meg ezeket a kifogásokat. Minden nyelvre ráfér a ráspoly. De csiszolatlannak nevezni olyan nyelvet, mely századok óta robbanásszerűen veti ki magából a költői és írói lángelméket, akiket a nagyvilág is bámul, talán mégis túlzás. Vájjon akad-e nyelv, amelyiken Shakespeare parttalan szenvedélyét, Puskin és Ver- laine ködös színeit, vagy a próza parancsszavát oly játszi könnyűséggel és hibátlanul lehet tolmácsolni, mint a miénken? A második vád az, hogy nyelvünk nehéz. Hogy egy nyelv könnyü-e, vagy nehéz, viszonylagos fogalom. Egyszer valamelyik barátom , egy párisi kávéházban irt. Francia kartársa odament asztalához és megkérdezte tőle, milyen nyelven ir. Amikor barátom közölte, hogy magyarul ir, mégpedig egy budapesti folyóiratnak, ő komolyan és jóakara- tuan figyelmeztette, hogy inkább franciául írjon,, mert az sokkal könnyebb. Éhben — a maga szempontjából — tökéletesen igaza volt. Neki könnyebb franciául írni, nekünk ellenben magyarul könnyebb irni. Ez a tréfás kis eset világot vet a nyelvék könnyű, vagy nehéz voltára. Ha az angoloknak nehéz meg- tanulniok magyarul, akkor nekünk — a kölcsönösség cáfolhatatlan törvényénél fogva — époly nehéz megtanulnunk angolul, mert agy- sejtjeinkből ugyanannyi megcsontosodott kapcsolatot, vonzatút, hangzót kell eltüntetnünk és mással helyettesítenünk, mint őnekik. Azt hiszem tehát, hogy ez a szempont nem föltét- len és igy nem tudományos. hajsza, annál hamarább fog bekövetkezni ez az ideálig állapot. A vállalkozók nem zárkóznak el a tiszta művészet elől, ha a közönség azt kívánja. A vállalkozó kiszolgálja a közönséget és ez a természetes üzleti készsége egyre igényesebb ég nehezebb feladatokra szorítja. Az ideális állapot az lesz, mikor a megtámadott női becsület miatt, a közönség legalacsonyabb indulatainak ez olcsó kiszolgálása miatt nem kell majd a bírósághoz fordulni, hanem a közönség maga fog Ítélni az első napon ég a valósághoz való igénye el fogja buktatni az olcsó filmet. Minden birói beavatkozás nélkül, egyszerű eljárással és súlyosabb eredménnyel, mint amit a bírósági Ítélet jelent. SÁNDOR IMRE. De talán nem is ez a főpanasza, csak az, hogy nyelvünk „tele van fölösleges szabálytalanságokkal". Aki egy nyelvet belülről és önmagából igyekszik megérteni, az aligha kockáztat meg ilyen gáncsot. Egy nyelvben, akár a természetben, a „fölösleges szabálytalanságok" csak látszanak azoknak és nem fölöslegesek, nem is szabálytalanságok, ön valamihez méri a mi nyelvünket. Sarkcsillaga: az indogermán nyelvek, mindenekelőtt a francia és az angol. Ennek örvendek. Ha rajong értük, bennem versenytársra talál. Könnyűszerrel kimutathatom azonban, hogy ezek is telistel e vannak „felesleges szabálytalanságokkal". Rossz néven veszi három derék szavunktól, hogy a többesben megrövidülnek vagy kötőhangzót vesznek föl. Én önt utánozva igy szólhatnék: father, penny, ox. Három angol szó, a többesszámuk azonban fathers, pence, oxen már merőben különböző s hozzá tehetném azt is, hogy a penny többesszáma ezenkívül pen- nies is, ha nem az összeget, de a réz-pénzeket fejezik ki vele s a sheep többesszáma szakasztott olyan, mint az egyesszáma, egyszerűen sheep. Megkérdezhetném aztán, hogy amikor mi a kérdésben is, a feleletben is „következetesen" csak néhány-ról beszélünk, miért használ az angol önkényesen a kérdésben any-t, a feleletben pedig some-ot s azt is, hogy az aimer múlt részesülője miért aimé, a boire-é miért bu? Mindezt megmagyarázhatnám a történelmi fejlődés szükségszerűségével, de az értelem, mely egyöntetűséget kivan, ezzel édeskeveset törődnék. Ennek ellenére mégis tudomásul vesszük a rendhagyó igéket és nem küldjük őket, mint vásott kamaszokat, javítóintézetbe. A nyelvekben a kivételek legtöbbször törvények is. Ami a „pontatlanságot" illeti, bizonyos, hogy egy szó a górcső alá téve legtöbbször furcsa és bobó képet mutat. Például az aujourd’hui (a XVI. században még au jour d’hui) voltakép szintén „fölösleges" kettőzés és betüről-betüre ennyit jelent: napon-ezen- napon — mintha mi ezt mondanék: máma — de azért senkinek se jut eszébe, hogy kifogásolja és bájos csecsemő selyp égésé mit sem árt a francia nyelv ékességének. Ahogy a magyarok Bécsbe és Győrré memnek, a franciák is kétfélekép fejezik ki, hogy Párásban vannak: á Paris és dans Paris. A spanyolok azt, hogy „velem" ezzel a kedvesen suta kapcsolattal jelölik: conmigo (cum + mecum), vagyis: velőmmel. Ezer példát halmozhatnék még össze, tízezer pontatlanságot és százezer úgynevezett szabálytalanságot, hiszen a nyelvek nem is állnak egyébből, mint szokásoktól szentesített, polgárjogot nyert pontatlanságokból és szabálytalanságokból, melyekkel a mindig gyermekes és szeszélyes, szabadságra és rugalmasságra vágyakozó lélek meg tudja szólaltatni sokfelé cikázó sejtelmét, tétovaságát és bizonyosságát is, szóval egész végtelenségét. Az ember nem gép és igy a nyelve se gép. Épezért tilos benne az észszerüség merev rendjét keresni. Nem logika van a nyelvben, hanem az ősnépek kisdedi praelogikája. Aki itt csak a logikát hajszolja, aki a látszólagos szabálytalanságokon megütközik, aki mindent egyformára szeretne faragni, az nem érti óriási választéki Legolcsóbb áraki Pausz T., Kosice Üveg — porcellán — villany csillár ok! Modern képkeretezés, üvegezés lUIIIUlíllllllllllllllllilillltlIIIIIIIIUIilllllllllllllllilllllllllllilllllllllllllllllllllillllllltilllllililllllllllllllilllllllllllllllllllllllillllllllllillllllilHIt Telefon 2423 Alapítva 1833 4
