Prágai Magyar Hirlap, 1934. február (13. évfolyam, 26-49 / 3357-3380. szám)
1934-02-25 / 47. (3378.) szám
T>PAGAlAVAGtoRHÍKtiflR 1934 február 25. vasárnap. Ki álmodta a legszebbet? Irta: jMóra Ferenc Mátyás kkály egyszer, ahogy a budai he-1 nyakravalótokat, hogy sohse oldód zott meg többet. A legények úgy álltak ott, mint a jégverte búza s alig hittek a fülüknek, mikor a király szelidebbre fogta a szót: — Ti se akartatok nekem rosszat, én se akarok nektek. Olyan feketék vagytok, hogy nem tehetek veletek mást, mint hogy beveszlek benneteket katonának a fekete seregbe. Óriási választéki Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice Üveg — por cellán — villany csillárok! IHlílll!ltHIIIIHimHHIIUUIIIUIIIHlUIIIUUlIllttfnillHllllHllinill!UlllltlHltiflllll!IUmiillllHHUItttltUitlHimiHiiltHIHIHt!Wdl!II!IIHIHttíW Hlodern képkeretezés, üvegezés Telefon 2423 Alapítva 1833 gyekben vadászhatott, valahogy elmaradt a kíséretétől és eltévedt a rengetegben. Kereste az utat, niig rá nem sötétedett s egyszer csak tűz,pillangóival; pillantott meg a fák közt. Nekivágott a sűrűnek, hogy megnézze őket. A tüzpillangók nem voltak valami ijedős teremtések: annál nagyobb rajokban röpködtek. minél közelebb ért hozzájuk Mátyás király s utoljára úgy nekibátorodtak, hogy már a király arcába is beleröppentek. — Ohó — hessegette el őket magától a király —, hiszen nem pillangók vagytok ti, hanem szikrák. A tüzpillangók csakugyan egy nagy máglyából táncoltak kifelé, amely az erdő közepén úgy lobogott, mintha óriások lobogtatnának valami piros kendőt. Három szénégető legény hevert a máglya körül: azok meg igazi óriásoknak tetszettek a piros fényben. — Jó estét, jó emberek — lépett oda hozzájuk Mátyás —, no mire végzitek? A jó emberek nagyon szűkén eresztgették a szót a foguk közül. Nem csinálnak biz ők egyebet, mint feketét fehérből. Fekete szenet a szép fehér fahasábokból. — No ennél különb mesterséget is tudnék — telepedett le közéjük a király. — Nem fákat kellene nektek vágni, hanem törököt. — Mivel atyafi'? — mordult rá az egyik legény. — Fejszével-e, vagy fűrésszel? — Hja, legények, nem a fegyver teszi a katonát, hanem a jóravaló katonának a király adja a fegyvert. Látjátok, engemet is hogy fölékesitett Mátyás király. Ezzel szétlebbeutette magán a köpönyeget s kicsillantotta alóla az aranyos kardot, az elefántcsontos puskát. A három legénynek összevillant a szeme s mindjárt közelebb hívták Mátyást a tűzhöz. — De bizony legjobb lesz, ha az éjszakát is itt tölti katona uram. Futja a derékalj mindnyájunknak, de még a takaródzót se huzzuk le egymásról. No az is igaz volt, mert derékalj a puha pázsit volt, a takaródzó meg a csillagos ég. Aludt is a király olyan jóizü't, hogy még a fekete rigók költögetésére se ébredt fel hajnalban. Hanem arra fölébredt, mikor az egyik kormosképü legény oldozgatta le az oldaláról az aranyos kardot. — Mit csinálsz, te legény? — riadt fel Mátyás s úgy szórta a szeme haragjában a szikrát, akár a szentjánosbogár. De nem ért az semmit, mert a három legény nagyon barátságosan nyomogatta lefelé a földre. — Sohse ugrándozzon, katona uram, hanem csak pihenjen szépen. Hiszen nincs nekünk rossz szándékunk, csak igazságot teszünk. — Hát aztán micsoda ti felétek az igazság? — Az, hogy reggel ki-ki elmondja, mit álmodott az éjszaka s annak, ha törik, ha szakad. teljesíteni kell. — Szép kis igazság. Hát aztán mit álmodtatok? — Én csak annyit, nevetett a legöregebb legény, hogy ez az aranyos kard az én oldalamon ragyogott s ezzel álltam be katonának Mátyás királyhoz. S már akkor csakugyan az oldalára kötötte a kardot. — Én meg ezzel a gyöngyös puskával mentem vitézkedni — szólt a középső testvér s már akkor csakugyan illegette a vállához a puskát. A legkisebb ifjú elszontyolodott, hogy igy kisemmizték a bátyjai. hanem ahogy végignézett Mátyáson, egyszerre elrikkantotta magát, mert megakadt a szeme a vadászkürtön. — Nini, tulajdon ezzel a kürttel álmodtam az éjszaka. Még a zsinórja is csupa ezüst volt, mint ennek. Mátyás király azonban mindig jó helyen tartotta az eszét s nagyon vidáman elmosoly- gott. — Hát a szava ilyen volt-e annak a kürtnek, öcsém? — Majd kipróbáljuk — kapott a szón a legény s akkorát harsantott a kürttel, hogy az tán Budavárig is elhal látszott. De a vadász- tanyáig bizonyosan el, mert mire a legény harmadikat harsantott, akkorára már ott termettek nagy ujjongva a király vadászai. A három szenes legény négy felé ugrott, de a király rájuk rivalt, erősebben a kürt szavánál: — Ho'hó, ha én meghallgattam a ti álmotokat, ti is hallgassátok meg az enyémet. Azt álmodtam, hogy olyan szorosra kötöttem a Álom William Wordswortb Jtuhnyájat, amely csendesen halad, Zugó esőt, mehet, mely dongva járdái. Tengert, szelet, folyót, tajtékos árral, Szelíd mezőt, vizet, kék ég alatt, Képzeltem én mind s fekszem itt, hanyatt, Álmatlanul! már csattog a madárdai Künn a gyümölcsös lombos fáin által És a kakukszó fölbug bágyatag. így vártalak két éjen át borongó Lélekkel, Álom, s elhagytál rohanva., Ne nyüjj tovább, áléit lelkem szorongó: Mi nélküled a reggelek arany ja., Jöjj hát, napok között áldott sorompó. Friss eszme, vidor épség édesanyja! Fülemüle közel a házhoz Harold Monroe Itt a gyöpör a néma ciprus ál: Figyel, figyel. Nagy fák csoportja, ott túl Figyel. A hold re ámened bolondul A tóra. És te csak dalplsz. A fényiimádó dal a levegőn Lépcsőzet.es hangok trillás során át Fehér nyilai döfi a földek árnyát: S egész éjjel dalolsz, dalolsz. Sealm ry. egy lap közlemény szerint megállapította, hogy az elmebetegek száma az utolsó tiz esztendőiben harminc százalékkal gyarapodott. Ha ez igy megy tovább, — írja a tüdős, — úgy 2139-ig az egész emberiség meg fog őrülni. Feltételezhető, hogy az amerikai tudás számításai pontosak, bizonyára figyelembe vette a várható ennberszaporul atot, különös tekintettel volt az 'esetleges háborúkra, a csökkenő születési arányszámra és az egyéb tekintetbe veendőkre, valószínű azonban, hogy egyszerű számtani sor alapján végezte számitásaii't Seabury ur, pedig ha a dolgok valóban úgy fejlődnek, minit ahogy ő feltételezi, akkor mértani sor alapján kell számítani. Ha tiz év alatt harminc százalékkal emelkedett az elmebetegek száma, akkor a következő tiz évben ez a százalékszám is megfelelően nagyobb lesz a dolgok fejlődésiének arányában. Ha dolgok igy fejlődnek tovább, — ezt a feltételt állítja fel az amerikai tudós i.s, s ez a feltétel csökkenti le megállapításának reális értékét.. A nagy tudósnak tudnia kel-1, hogy a feltétel nem helytálló és Így feltételezhető, hogy az amerikai ideggyógyász e megállapításával negatív irányban akar bizonyi tani és pedig azt, hogy a dolgok így nem fejlődhetnek tovább. A dolgoknak az a bizonyos fejlődése ugyanis, amelyről szó van, kizárólag az emberi tevékenység keretei között mozog, miég szőkébben: az emberi elme működésének keretén belül. Az emlberiség egész fejlődését tekintve nyilvánvaló, hogy a föld emberi lakosságát. nem pusztíthatja el és nem is teheti őrültté az emberi elme által előidézett állapot. Az egyes ember lehet öngyilkos, vagy önönimaga halálos betege, az egész emberiség soha. Az emberiséget legfeljebb valami kozmikus szerencsétlenség pusztíthatja el az ember maga azonban csak önmaga vagy kiÁbrándjaim virágok és te méh, Egész éjjel figyellek, úgy kiválnom Dalod, egyszerre csak a holdvilágon. Elvesztem a tündén neszt Most nagy, fehér márvámytömb éneked, Majd mennyei, tündöklőn lenge pára Most tomboló tűz, majd jég s nemsokára Széjjeltörik, virradni kezd. Tűkor —- Hilaire Belloc. — Tükörbe néztél, Kedvesem S már ott se voltál perc alátt,, Szemembe néztél csendesen S arcod örökre itt maradt. Inkább csak a tükrödbe higgy, Ez, Édes. itt az igaz ut: Mert a szemem hü. nem irigy S az emlékezetem hazug. Szobor Hilaire Belloc Ha meghalunk, ifjú vadász siet S a fűből egy mohos követ, kivet (Szobrunkat), azután nyargal tovább. sebb-nagyobb embercsoportok elpusztítására képes. Az amerikai tudós kétszáz évben állapítja meg az emberi képtelenség korhatárát, ez az idő, amelyen belül még változtatni lehet, amelyen belül még meg lehet fogadni az orvosi tanácsot és szorgalmas kezeléssel a gyógyulás útjára lehet lépni. Nem tudom, hogy Seabury ur szorgalmas és törekvő pácienseknek tartja-e az emberiség tagjait, feltételezem, hogy jobban ismeri saját klientéláját, semhogy ezt komolyan gondolja. Az egyes ember lehet jó páciens, akadnak embercsoportok is, akik tudatosan, jó orvosok receptjére keresik a gyógyulást, a nagy tömeg azonban, hogy ne is beszéljünk az egész emberiségről, nem folyamodik orvoshoz, hogy megmentse az életét. Az ideggyógyásznak, aki az ösztönélettel foglalkozik, tudnia kell, hogy a tömeg- ösztön, amely még mindig az egyetlen megbízható gyógyulás útmutatója, mindig csak azt a receptet választja ki a különböző felfogású orvosok tiudománytárából, amely — ha kerülő utakon is — valóban a gyógyulás irányába vezeti. A józan orvosok nagyrésze vakon bízik a tudomány fejlődésében, a tudomány vívmányaiban, megalkotja a maga receptjeit a tudomány legutolsó álláspontja alapján és azután rendkívül csodálkoznak ezek az úgynevezett felvilágosodott elmék, hogy a tömegek nem fogadják el a receptet. Az amerikai tudós megállapítása valóban intés: igy nem mehet tovább. Beceptet. nem ad a newyorki idegorvos, receptet adnak helyette a többiek, a természettudósok, a szociológusok, a riemzetgazdászat és a világgazdászát tudósai. Pontosan kidolgozott, elméletek vannak a módokról. amelyek az emberiség gyógyulásának útját mutatják meg csalhatatlanul, mindegyik elmélet más utat mutat és mindegyik csalhatatlan. Az embertömegek itt-ott elfogadnak valamelyik receptből valamit és mikor az orvos kezét dörzsöli örömében sikerei és a paciens belátása és engedelmessége fölött, egyszerre óriási meglepetés éri: későn vette észre, hogy a páciens már régen hátat fordított neki és babonás házi szerekkel kúrálja, magát. Ha nagyon rugaszkodik az ilyen csalódott orvos, az elvesztett páciens után. az is megtörténhetik vele, Üogy fejbevágják. Vitatható tény, de maradjunk amellett, hogy ezek az orvosok valóban önzetlen orvosok és mi sem.áll távolabb tőlünk, mint az önérdek. Vitatható tény, de fogadjuk el, hogy minden ilyen uj orvos receptjében van valami, ami csakugyan hasznára vált, vagy válhatrk az emberiségnek. Nem fogadhatjuk el azonban ezeknek a professzoroknak, ezeknek a csalódott tudósoknak a makacs, kitartó, egyoldalú, szinte korlátolt, meggyőződését és fáradhatatlan argumentációját amellyel csak a maguk módszerét dicsérik és tartják csalhatatlannak, csak azért, mert — gyógyszereikböl itt-ott vettek egy szemernyit a háziszerekbe és a praktikus orvos receptjeibe is. Ha már megmaradtunk a gyógyszer és az orvos hasonlatánál, úgy tudnunk kell azt is, hogy a praktikus orvos, aki valamennyi professzor tudománya szerint, dolgozik, legtöbbször megbízhatóbb, mint maga a professzor, aki csak a maga találmányát tartja üdvösnek. A mai helyzetben az emberiség elvetette a professzorokat és a praktikus orvosokhoz folyamodik. Nem vizsgálja azt, hogy melyik egyetemet végezte kitüntetéssel az orvosa, akitől orvosságot, vár, talán azt. sem bánja, ha csodaorvos az illető, aki összekeveri az évezredes „babonákat” és házitapasztalatot a modern tudomány vívmányai val. A professzorok, akik nem tudtak segíteni, semmiesetre sem vádolhatják sarlatán- sággal ezeket az uj orvosokat, akik — egyelőre ennyi bizonyos — legalább szuggeszcióval nyugtatni tudják a beteget. Egyoldalú és korlátolt a professzorok haragja amiatt, hogy az uj orvosok nem szigorúan a tudományosság álláspontján vannak. Ha tárgyilagosan tudnak gondolkozni. nekik kell belátni elsősorban, milyen ingadozó és megbízhatatlan ez a tudományos alap. Az egyes ember is. akivel packázni lehet, a babonához fordul, csodadoktorhoz és évezredes háziszerekhez fordul, mikor a tudós doktor nem tud segíteni. A tömeg pedig, amelynek számára nem találtak fel biztos gyógyszert a modern tudósok, nem töpreng és nem méltányol, hanem a maga megbízható, évezredes ösztöneit hívja segítségül, amelyeknek kutatásában még nagyon kezdetleges fokon tartanak a modern tudósok. Talán csak ez a tudatlanság az oka a konok elutasításuknak. A távoli homályos múltba nyúlnak vissza ezek az ösztönök, sok bennük a kegyetlenség, kíméletlenség, ragaszkodás olyan fogalmákhoz, amelyekről a mai technikai helyzetben azt hihették egyesek, hogy idejüket minták. Nem múlták idejüket. Tudunk évezredes mozgalomról, amely az emberi lelket, akarja egészségessé és edzetté tenni minden veszedelem ellen, amelyet a szaporodás és az emberi elme leleményessége jelent, de még ez a mozgalom, ez a „gyógyító eljárás” sem jutott el odáig, hogy a szükséges, gyógyító mértékig hatalmába keritse az emberiséget. Mit akarnak tehát a modern tudósok a maguk néhány évtizedes, kezdetlegesen hiányos elméleteivel? Az emberiség nem fog megőrülni kétszáz év múlva, ahogy az amerikai ideggyógyász elméletileg jósolja. Az emberiség gyógyulni akar és meg fog gyógyulni minden orvosad ellenére és ezért menekszik az ősi tömegösztönökhöz. Ezekhez alkalmazza a mai élet jelenségeit és nem csodálható, ha jobban ragaszkodik az ősi ösztönökhöz, mint a jelen diktálta okossághoz, ha egyszer éppen ez az okosság vezet az őrület felé. A tömegek lelki útja újból a. régi ösztönéletből vezet a mai élet. követelései felé és szükségszerűen bele fog torkollani abba az évezredes mozgalomba. amely egyedül alkalmas és modern és célravezető és biztoe útja a gyógyulásnak, mert a lelket gyógyítja és vértezi fel minden elképzelhető betegség és veszedelem ellen, amit az ember okozhat önmagának. SÁNDOR IMRE. De tán lassítja kissé a. lovát.. Kosztolányi Dezső, KÜLÖNVÉLEMÉNY Megörül az emberiség? Egy isimért newyorki ideggyógyász. Dávid * ANGOL KÖLTŐK
