Prágai Magyar Hirlap, 1934. január (13. évfolyam, 2-25 / 3333-3356. szám)

1934-01-12 / 9. (3340.) szám

T>IWM-MaG^AU-H1RIiAI>

1334 január lg, péntek.

fkomus vm j

Ida: Heu&auec Pál

A neve régi romantikus regényekbe illik ibele: valószínűtlen és sejtelmes. Külseje in- fantilizmus és Hold maim-féle misztikum közt kísért. Jelleme a pszichológia összes számításainak ellentmond: örült, de reális, nagyon is emberi, de döbbenetes, kuszáltan sötét és egyetlen rémtettel lángolóan belehasitó az éjszákéba. Kétséget nem tűrő módon t,illára adta a világnak, begy ő gyújtotta fel a Reiclis- tag épületét és nem vallott, hanem sürgette bírált, hogy mondják ki a halálos ítéletet: ő volt a tettes és meg akar halni. Talán csak egyszerűen meg akart halni és senki sem fogja tudni, miért, ötven tárgyalási nap alatt alig felelt: szófukar lényéből ki kellett erőszakolni az igent és a nemet. Egy nap váratlanul.élénk lett, mint a morf miista. Élénk lett és csillogtak a szemei. „Sooipolamin^ és „mor- fiium“ küzdelmet ívivott az elsatnyult testben- Két ellentétes méreg egymásnak rontott: mert nem Lubberői volt szó, hanem arról, hogy milyen stimuláns igénybevételével lehet rábírni, hogy derékbetört teste felegyenesedjen és egy szempárral álljanak szemben a bírák, amelyből emberi értelem beszél. Egy nap váratlanul élénk lett, mintha démon szállta volna meg és nem tudna ellent,állni a kényszerítő hatásnak, amelyet felsőbb hatalmak diktáltak. Az idióta és őrült, az iníantil és az emberi társadalomból kilökött kísértet beszélni kezdett. Humorizált, vicceit. Azt mondta, nem érti, mire való ez a sok tanu- kih a Ugatás, ez a csodálatos, számára felfoghatatlan apparátus, ez a színjáték, amelyről Dante csak azért feledkezett meg, mert néhány évszázaddal ezelőtt irta meg a Divina Comoediát. Marinus van dér Lubbe szemjbe- mézetí a birákkal és az egész világgal, amely léiekzetvisszafojtva várta a fejleményeket. Azok, akik ezen a kivételes napon jelen voltak a tárgyalási teremben, azt jegyezték fel, hogy Lubbe egy darabig mosolygott. Ezt sem úgy tette, mint a rendes és megbízható polgárok, hanem eltorziultan és bárgyún, mondjuk úgy, mint egy halotti maszk, amely már túl van mindenen. Talán túl volt mindenen, amikor mosolygott. Talán a morfium mosolygott és nem Marinam van dér Lubbe. Talán azon mosolygott a morfium, hogy legyőzte a scopo- iamint, vagy azon, hogy egy világ figyel fel Lubbere, pedig, íme, az öntudatot és a világszemléletet bacillusok és velünkszűl etett mérgek és ellenmérgek determinálják, és hogy az Einstein-iféle relativitás nemcsak a csillagos égboltra vonatkozik, hanem az emberi gondolatok bolygóira és planétáira, állócsillagaira és üstököseire: szóval, ha valaki azt mondja magáról, vagy egy világ azt mondja róla, hogy ez egy ember, akit van dér Lubbe- meik neveznek és ő az, aki felgyújtotta a Reícihstagot, ez dém oni an ne vetséges és ki- sérteties megállapítás, mert hiszen arról van szó, ami megfoghatatlan: bacillusról és méregről, vagy ha szebben és értelmesebben hangzik, veleszületett tulajdonságokról, mint amilyen az öröklöttnek mondott gonosztevés és forradalmasítás.

Nem fogjuk többé soha megtudni, kicsoda és mi volt Marinus van dér Lubbe, ez a sötét mániákus és Herostrates-utód, aki azért gyújtotta fel a Reáchistag épületét, hogy.. . Már az első szónál megakadunk. Bevallotta,1 hogy ő 'volt a gyújtogató, de nem vallotta be, miért gyüjtotta' fel ezt az épületet. Minden ellentmond mindennek: szó a szónak, vallomás a vallomásnak, és főként tett a tettnek. Tétjét bevallotta, magára vette az egész bűnt a maga teljességében és ezért lefejezték, ahogyan kívánta, sőt ötvennapos hallgatás után egyenesen követelte. Vájjon kit érdekel még a politika ebben a színjátékban, A baloldal szembehelyezkedik a jobboldallal. Lex-Lubbe már van Németországban, — nemsokára lesz egy hatalmas Lubbe-irodaloim. Minden pszichológust és regényírót, minden krimina- listát. politikust és történetírót egyaránt érdekli ez a Lubbe, aki ötven napig kerékbe- törten, arcába lógó sörénnyel és bárgyú arc- kifejezéssel ült a bíróság előtt és nem szólt egy árva szót sem, — pedig az egész világ leste a szavát, — de egyszerre, mintha ihlet szállotta volna meg. Magára vett mindent és derűsen arra kérte a bíróságot, szüntesse be a fölösleges tárgyalást és fejezze le őt, aki bűnhődni akar és csak várja a pillanatot, amikor a hóhér teljesíti a kötelességét. Szinte ! azt kell hinni, hogy Lubbe becsapta a világot. ; Nem volt infantilis és nem is volt őrült, mert1 világosan látta, hogy tettével megbolygatta: az erkölcsi világrendet, amelyet csak úgy le-;

hetett helyreállítani, ha Lubbét kávégzik.

Megállapítást nyert ugyan, hogy egy ember egymagában nem gyújthatta fel az épületet, de Lubbe ezen túltette magát és vállalta a lehetetlent. Shakespeare vagy Dostojevekiij Jegyen, aki ebben az emberben kiismeri magát. Shakespeare és Dostojevskij nem nagyon akad mindennap, és ezért nem is leheteti sok időt fecsérelni arra, hogy ennek a jellétn- nak az elemeivel közelebbről megismerkedjen a világ. Felesleges is lett volna: hiszen Lubbe vallott és bűnhődni akart. Az erkölcsi világban ezen van a hangsúly. Ez meg is történt: Lubbe bűnhődött.

Élő-halott volt, amig élt. Most, hogy halott, addig fog élni, amig német történelem lesz. Nem egészen egyszerű eset ez a lex-Lubbe, amely a vita et mors Lubbe kettős komponensének az eredője. Foglalkozni fog kelJleni

vele és foglalkozni fognak vele igen sokáig: évtizedekig; talán tovább. Majd ha túl lesz az emberiség ennek a válságnak mondott átmeneten és béletorkoliott abba az uj korba, amelyben az egyes emberi életnek megint több értelme és értéke lesz. A történelemben nevet viivott ki magának Lubbe; olyat, mint Herostrates, aki azért gyújtotta fel Artemis templomát, hogy a neve belekerüljön a világtörténelembe. De míg Herostrates tette kézenfekvő és semmiképpen sem lelki rejtély, addig ez a Marinus van dér Lubbe kettétört gerinccel és világképpel, arcába lógó vad sörénnyel, bamba mosollyal a lét és nem-lét, az öntudat és öntudatnélküliség határán imbo- lyogva, mint a soopolamin és a morfium küzdelmének emberi megtestesítése fog élni a történelemben, amely őt is feljegyzi, mint ahogy feljegyezte Herostratest, annak ellenére, hogy a görög törvények különös szigorral megtiltották, hogy nevét kiejtsék, vagy hogy ez a név az utókorra szálljon. Mégis a Herostrates nevét ismerd az utókor és nem azokét, akik ezt a lex-Herostratest hozták.

Szerdán reggel fejezték le Marinus van dér hűbbet. Vártam két napig. Ma azonban már kezdetét vette az utókor, amely felveti a kérdést: ki volt tehát ez az ismeretlen ember, aki mától fogva oly ismert, mint görög őse.

HLIGH MILLER ÚTJA

a hőmüvesmes'erségtőlangol Pantheonsg Iría: LAMBRECHT KÁLMÁN

Legutóbb ismertettem Róbert Di-c-k thursoi pékmester életét, aki mérhetetlen kincsekkel gazdagította az angol geológiát és paleontológiát. Szó esett Dick mester élete során nagy kortársáról, Bugy MilleriÚT is, az edinburghii kőművesmesterről, akiről részletesebben most számolok be. Diókról könnyű volt szólanom,#mert Smiles, annyi sok, messze földön ismert életrajz kitűnő szerzője vaskos kötetet szentelt a thursel pék-geológus csodálatos életének. Nehezebb volt a feladatom, amikor Hugh MilleT életének diadalutját kívántaim megismerni. Van ugyan egy életrajza, amelyet Peter Bayne két kötetre tervezett, ennek azonban csak első kötete jelent meg És ez a kötet pontosan ott végződik, mikor a könyv hőse elkezd érdeklődni a geológia és paleontológia iránt. Magamnak kellett tehát kortársainak feljegyzéseiből, szétszórt megjegyzéseiből összehordanom azt a vázlatot, amely a világirodalom egyik legcsodálatosabb karrierjéről ad számo.t a késő utókornak.

*

Száz év előtt Edinburgh uccáin mindenki ismerte azt a megtermett, szélesvállu fiatalembert, aki pléddel a nyakában, rövid bottal a kezében rótta az uccákat, de még inkább a környéket.

Oromartyból jött a skót metropolista. Gyermek- és ifjúkorát szülővárosában töltötte. Tizenhétéves korában kitanulta a kőmtivosmesterséget és másfél évtizedig élt mesterségének. Kemény munkával kereste meg a kenyerét. Apját 1807-ben, Hugh Miller ötéves korában áldozatul követelte a tenger. Anyja varrótűvel tartotta fönn kicsiny családját és Hugh Miller nem igen válogathatott az életpályákban. Noha már az iskolapadokban buzgón forgatta a tollat és tizenkétéves korában verselt is, a kenyórgond munkára, termelő munkára szorította. Kezébe vette tehát a kalapácsot és a vakolókanalat és tizenöt évig le nem tette. Illetve letette, de csak napi munkája végeztével. Akkor azután nekiesett az angol irodalom klasszikusainak, élükön Goklemith-tel és ontotta a hányt- vetett, színes életben átélt és meglátott eseményeket.

Olvasott verset és prózát és irt verset és prózát. Cikkeivel és verseivel sorra ostromolta a környék lapjainak szerkesztőit — nem sok eredménnyel. Kéziratait egymásután visszakapta. Ugyan melyik rideg szerkesztő sejtette volna, hogy az érdeskezü kőműves munkáit valamikor, nem is olyan nagy- sokára, sorozatosan fogják kiadni ezer meg tízezer példányban? Melyikük sejtette volna, hogy a keményakaratu, törtető mesterember alig néhány év múlva szerkesztője lesz Skócia egyik legolvasottabb lapjának és hogy könyveit, cikkeit évtizedek múltán is az angol irodalom remekei között fogják emlegetni?

A kudarc, amelyet első irodalmi próbálkozásaival aratott, nem kedvetlenítette el. Sőt: megacélozta erejét. 1820-bon. huszonhété vés korában, saját kockázatára kiadta első verskötetét. A oimo; Versek, irta szabad idejében egy kőműves — őszinte — nem titkolja el szerzőjének származását. Ez az őszinteség végigkísérte egész pályáján. Amikor már beérkezett és ünnepelt ir^-volt. akkor sem tagadta meg múltját: büszke volt rá. És méltán ... Melyik nemzet tud még egy olyan kőművesmestert felmutatni, akinek könyvei gyöngyszemei hazája irodalmának?

Szabad óráiban azonban nemcsak verseket és novellákat irt. Művészettörténetet, építészetet is tanult és tanult ezenfelül — ami mindezeknél meglepőbb — geológiát. Azt a tudományt, amely azokban az időkben bizony még csak gyerekcipőkben járt. Különösen az a fejezete, amelynek Hugh Miller oly sok kirándulását szentelte: a régi vörös homokkő őrvilági halmaradványai. Azok az évmilliók előtt megkö vésőit őshalak, amelyekről csak legújabban kezd tisztult fogalmunk lenni.

Hugh Miller bölcsője ugyanis azon a vidéken ringott, ahol a régi vörös homokkőképződmények, a geológia világirodalmában legendás Old Red SamcLstone rétegek klasszikusan vannak kifejlődve. Figyelmes kiránduló itt is, amott, is belébot- lott a réges-régen kővé dermedt balmaradványokba, amelyeket azonban abban az időben CBak igen kevesen ismertek fel, még kevésbé ismertek meg olyan alaposan, mint Hugh Miller, a cromarty-i kőműves.

ö azonban felismerte ezeknek a halkövtileteknek a jelentőségét és anélkül, hogy egyetemi iskolázottsággal hozzá tudott volna nyúlni bonyolult és nehéz problémáikhoz, a self made mán kitartásával és józan értelmével előbb gyűjtögetni, majd rekonstruálni kezdte évről-évre tömegesebben begyülő maradványaikat.

Közben nevezetes mozzanat adott, pályájának uj irányt. A cromartv-i kereskedelmi bank meghívta könyvszakértőjének. A bank urai, úgy látszik jobban tudták Hugh Miller tudását értékelni, mint az edinburghi szerkesztők. Nem tudták nézni, hogy a fiatal, jobb sorsra érdemes kőműves, aki közben átesett egy tüdőgyulladáson, kemény fizikai munkával keresse meg kenj^erét, mikor agymunkával jobban élhet és több hasznot is hajthat.

Hugh Miller elfogadta a meghívást, félretette a vakolókanalat és beült a bankba.. Munkáját híven és pontosan végezte uj hivatásában is — de a tollhoz nem vált hűtlenné uj minőségében sem. Tovább irta verseit, prózai Írásait, útirajzait — egyelőre íróasztala fiókja számára.

Ebbe az időbe, a múlt százaid harmincas éveinek végére estek az angol egyház nagy belső válságai. Politikai és gazdasági okok és tényezők találkozásából született meg a Szabad Egyház, a Free Ohurch mozgalma. Hugh Miller, aki mindig vallásos, istenfélő ember volt, a Szabad Egyház hívévé szegődött. Ennek vezetői pedig felismerték a kőművesből bankemberré lett iró nagy agitativ erejét és meghívták Edinburghban alapítandó lapjuk, a Witness — Tanúság — szerkesztőjének. Hugh Miller engedett a bivó szónak, otthagyta a cro- marty-i bankot és átköltözött Bdinburgba, ahol meg is indult kéthetenként megjelenő lapja.

A szerkesztői hivatás, a most már hivatásos hivatal lehetővé tette szabad szárnyalását. Lelkiismeretesen, nagy gonddal szerkesztette lapját, ügyelve arra, hogy minden sora, minden cikke a Free Chiurch politikai, nemzetgazdasági és teleológiai célkitűzéseit szolgálja. A szabadon maradt hasábokon azonban megkezdte saját Írásainak kiadását.

1840 szeptemberébe^, cikksorozatot indított meg The Old Red Sandstone — A régi vörös homokkő — címen. Ez a cikksorozat uj hangot jelentett áz angol tudományos irodalomban és uj színeket vitt az ismeretterjesztés világirodalmába. Az angol, a skót. az ir tudósok felfigyeltek. Hát így is lehet, igy is szabad imi? De felfigyel a nagyközönség is. Mert igy kell és csak igy szabad szélesebb köröknek szánt ismereteket terjeszteni. Mentesen minden tudományos tolvajnyelvtől, mentesen minden céhbeli nagyképűségtől, irodalmilag kell megfogni a legel vontabb témát is és akkm- a cikkeori). at véget ért, az olvasók ezreinek kifejezett kívánságára, ki kellett adni könyvalakiban

Mária román anyakirályné kiadja memoárjait

Béce, január 11. A legközelebbi időben érdekes könyv jelenik meg a könyvpiacon. Mária özvegy román anyakirályné most rendezi memoárjait s a háromkötetes mű kiadásáról angol és amerikai könyvkiadóvállalatokkal már megindultak a tárgyalások. Mária anyakirályné, aki jelenleg a Becs melletti MödiMngbea tartózdikok leányánál, Ueana hercegnőnél, Habsburg Antal főherceg feleségénél, tegnap magához kérette Rotter főkonzuli, irodalmi tanácsadóját és felhatalmazta őt, hogy a beérkezett ajánlatok közül válassza a legelőnyösebbet. A háromkötetes mű német nyelven jelenik meg először, bár már elkészült az angol kézirat is. A memoár iránt igen nagy az érdeklődés, mert úgy hirlik, hogy az özvegy királyné nagyanyjáról, néhai Viktória angol királynőről eddig még ismeretlen részleteket irt meg, olyanokat, amelyek emberi szempontból egészen más megvilágításba helyezik Viktória királynőt, mint ahogy eddig ismerték. Hosszú fejezetben foglalkozik a mű Írója a há- boruelőtti Németországgal és Vilmos császár személyével is. A memoár igen gazdag lesz képillusztrációkban.

is. A névtelen kőmiüveemeeter első verskötete után ez volt Hugh Miller első könyvsikere. És a siker osztatlan volt. Egyik kiadás a másikat érte és az olvasók sürgették a folyta ását. Meg is született egymásután Iskoláim és tanítóim, A kőzetek tanúsága. Nyári barangolások a Hebrldák között, Népszerű geológia. Első benyomások Angliáról és népéről, Észak-Skócia tája és legendái, A Teremtő lábnyomai, Mesék és vázlatok, Essayk, Edinburgh és környékének geológiája és múltja; tizenegy- testes kötet, amelyekhez tizenkettedikül poethu- musan kiadott apróbb írásai járulnak.

Bajos ezekről a könyvekről ismertetést írni. Olvasni kell Hugb Miller írásait. Nyolcvan év pora rakódott rájuk és mégis ma is friss minden soruk. Tiszta irodalom. Hugh Miller helyesen ismerte fel a maga elhivatottságát, aimikor nem szaktudományi babérokra pályázott, hanem odaállt a szakemberek és a nagyközönség közé tolmácsnak. Ciceronénak, aki mestere annak, hogyan kell száraz és elvont kérdéseket az iró közvetlenségével élvezetessé tenni.

Hugh Müler azonban nem volt csak tolmács, ő maga is részt vett a tudományos kutatásban tehát írásain megérzik az alkotó elme láza. Sir Rederick Murchison, a londoni Földtani Intézet igazgatója, a régi homokkőképződmények legjobb ismerője azt mondta Millernek a Witnees hasábjain m.egív jelent cikkeiről: stílusuk olyan szép és költői,

hogy valamennyi geológus eltörpül mellettiig, William Ruckland, az oxfordi egyetem tanára, utóbb a Westminster székesegyház dékánja, aki maga is maradandó sikereket aratott népszerű Írásaival, úgy nyilatkozott nagy riválisáról, Hugh Millerről, hogy szívesen feláldozná jobbját, ha ilyen leiróképességgel bírna.-Lónis Agassiz, az ősvilági halaknak akkoriban legkiválóbb ismerője és Pander, orosz őséletbuvár, aki a skót régi vörös homokkő halaival egykorú őshalakat tárt föl az orosz föld méhéből, osztatlan elismeréssel hódoltak Hugh Miller írásai és eredeti kutatásai előtt.

Sir Arehibald Geikie, a modern angol geológia vezére azt mondta Hugh Millerről tartott emlék- beszédében, hogy írásai, könyvei mintául szolgálhatnak az angol irásmüvészet tanításában.

Hugh Miller csodálatos pályafutása tragikus, megoldhatatlan végbe torkolt. 1856 őszén még kirándult Geikie kíséretében kövületeket gyűjteni. Két hónap múlva holtan találták fürdőszobájában. Pisztoly bevert mellette — a vallásos Hugh Miller önkezével vetett véget eredményekben oly gazdag, tanulságokban oly szép életének. Hogy miért, azt nem árulta el Vagy szervezete roppant össze, vagy lebirhatatlan lelki válságok gyötörték.

ő volt a paleontológia történetének első öngyilkos hérosza, Ivetten követték szomorú példáját: Kowalewsky, a geniális orosz és Nopcsa Ferenc báró, a Kowalewskyvel kongeniális magyar őséletbuvár. Mind a kettőnek anyagi összeomlásuk adta kezébe a gyilkos fegyvert: Kowalewskynek a kloroformot Nopcsának a pisztolyt.

Hugh Miller tragikuma előtt azonban megértet- leniil állunk. Szegénysorból, küzdelmes munkával isimért, és elismert Íróvá és tudóssá lendült. Erről a magaslatról zuhant férfikora. delén a megsemmisülésbe.

írásai, tani'ásai, példája azonban élnek, amig él az angol irodalom és amig vannak kövtiletva- dászok, akik Hugh Millerhez hasonló lelkesedéssel kutatják a letűnt világok titkait.

— A műtőasztalnál szivszélhüdés ért egy olasz professzort. Rómából jelentik: Az olasz fővárost rendkívül megrendítette Triolo egyetemi tanár, ismert nőorvos tragikus halála- Triolo tanárt operáció közben rosszukét fogta, el. Erejének végső megfeszítésével befejezte a műtétet és megmentette az anya és az újszülött életét, majd betámolygott szobájába és kérte, hívjanak hozzá orvost. Azután önmagán érvágást akart végrehajtani, de mielőtt szándékát, végrehajthatta, volna, holtan rogyott össze. Megállapították, hogy szivszélhüdés vetett véget életének. ,

4