Prágai Magyar Hirlap, 1934. január (13. évfolyam, 2-25 / 3333-3356. szám)
1934-01-05 / 4. (3335.) szám
Lagnytól Ossekig Alig van remeny az eltemetélt duxi bányászok megmentésére Csak négy bányász meneküli hi a Nelson-tárna poklából — Nehéz küzdelem a bányaíüzzel — Százharminchat emberéletei olt ki a szörnyű bányakatasztróia ? Dux, január 4. Röviden jelentettük, hogy a Dux melletti Osek közelében, a Nelson III. bányában borzalmas robbanás történt. A katasztrófa idején 143 bányász tartózkodott a tárnában s ezeket a robbanás eltemette. A 143 bányamunkás közül ma délutánig csak négy menekült meg, a többi sorsa teljesen bizonytalan s igen kicsi a remény arra, hogy meg lehessen menteni őket. A mentési munkálatok lankadatlanul folynak, de az eltemetett bányamunkások eddig nem adtak életjelt magukról. A Nelson VII. és Nelson VIII. aknában tfiz ütött ki s most lázas munka folyik a két tűzfészek elfalazására. Az eltemetett bányászok közül 62 cseh, 68 német és egy lengyel. 114 bányász és 8 munkafelügyelő családos, 93 gyermek várja vissza atyját az égő bányából. A négy megmenekültön kivül eddig tiznek sorsa ismeretes: mind halott. A bányában rekedt többi bányász megmenekülésére a remény igen csekély, mert a bánya levegője fojtógázokkal van tele. A bánya mélyébe lebocsátott bányamács kialudt. A hányakatsztrófa okát még nem állapították meg. Három föltevés van. Eszerint vagy robbanó anyagok, vagy gázak robbanása, vagy gyúlékony szénpor lángrarobbanása okozta a páratlan méretű katasztrófát. A szerencsétlenség négy óra 45 perckor történt. Több kilométeres körzetben hallották a tompa, de annál erősebb robbanást, úgyhogy mindjárt mindenki tisztában volt azzal, hogy hallatlan méretű szerencsétlenség történt. A közeli környéken az ablaküvegek összetörtek, a legközelebbi épületek ajtajait a- légnyomás betörte. A távolabbi helyeken az volt az emberek benyomása, hogy földrengés pusztít. A robbanás következtében a szénfelvonó tárna gépszerkezete tönkrement s a levegőbe röpült a szénosztályozó épület is. A romok lángot fogtak, de a tűzoltóság eloltotta a tüzet. Szerencsére a felvonónál és a szénosztályozóban csak kevés személy dolgozott. A kantin padlóját mosogató takarító asszonyt és a fölvonó mellett szolgálatot teljesítő gépmestert holtan húzták ki a romok alól. Több személy többé-kevésbé súlyosan megsérült, s az egyik munkást reménytelen állapotban vitték a kórházba. A bányában a szerencsétlenség pillanatában 140 személy dolgozott és pedig 131 munkás és 9 munkavezető. A robbanás a Nelson III. tárna fölvonó gépezetét tönkretette és ugyancsak megrongálódott a szomszédos viztárna berendezése is. Az első mentési kísérletek A hatalmas detonáció után sűrű füst és porfelhő gomolygott a magasba a szerencsétlenség színhelyén. A fehér fillatfelhők egész a késő délutáni órákig tartottak. Az első pillanatok pánikhangulatát azonban rögtön legyőzte a mentési szándék és az önként jelentkezők egész tömege sorakozott fel a szerencsétlenség színhelyén, hogy behatoljanak a bányába 140 eltemetett társuk megmentésére. Mindenekelőtt mérnökök és szakemberek azonnal behatoltak a Nelson VIII. tárnába, mely a Nelson ÜL bányával közvetlen kapcsolatban áll. A központi vezetőség abból a feltevésből indult ki, hogy a nyolcasszámu szellőztető tárnából a legkönynyebben közelíthetik meg a szerencsétlenség színhelyét,, mivel négy bányamunkás a szerencsétlenség után emberfeletti erőfeszítésekkel ugyan, de mégis föl tudott jönni ennek a tárnának a létráin a bányából. A mentőexpedició a mélyben kopogtatással próbált összeköttetést kapni az eltemetett bányalegénységgel, azonban a kopogtatásra választ nem kapott. A mentési munkát úgyszólván lehetetlenné tették a bányában nagy mértékben gomolygó fojtó gázok. A robbanás környékén tűz pusztát, A négy megmenekült 320 méter mélységből létrákon kúszott föl a szabadba. A négy munkás a belélegzett bányagáztól súlyos mérgezési tünetek között ájultan került a kórházba, s órák hosszat nem tudtak egy szót sem kiejteni arról, amit a bánya mélyén átéltek. Az első mentő munkálatok arra irányultak, hogy lehetővé tegyék a mentő csoportoknak a bányába való behatolását. Ezek a munkálatok azonban' csak a Nelson VILI. szellőztető tárnában jártak éjfélig eredménnyel, továbbá helyreállították a VIII. és IX. tárna közötti kapcsolatot. Cserny belügyminiszter és Dostálek munkaügyi miniszter a szerencsétlenség hírének vétele után nyomban a katasztrófa színhelyére utazott. Itt száz csendőr tartja fönn a rendet. A bányászok hozzátartozói nagy tömegben várnak és jajveszékeluek a bányairoda udvarán. Négy bányász csodával határos megmenekülése A borzalmak pillanataiban a bánya mélyén valóságos csoda történt. Négy bányamunkás, aki valószínűleg távolabb lehetett a robbanás tűzfészkétől, a Nelson VlI-en emberfeletti erőfeszítéssel, de a saját erejével kitört a földalatti pokolból. A robbanás épen munka közben találta őket. A légnyomás mindnyájukat odavágta a szénfalhoz, amelynek bontásán dolgoztak dél óta. Mikor az ütés kábultságából magukhoz tértek, rögtön átlátták, mi történt, eloltották bányamécsüket és vak sötétségben elindultak a legközelebbi szellőztető akna felé. Útjuk a borzalmak útja volt. A teljesen sötét folyosókon csak tapogatódzva mehettek. Lélegzetük el-elakadt. Lábuk tompa tömegekbe botlott: halott társaik hulláiba. Tovább haladva észrevették, hogy az egyik még mozog. Kezet nyújtottak a szerencsétlennek, talpra is állították, de az nem birt lépést tartani velük. Ájultan esett össze, a mérges gázok végleg elkábitották. Belátták, hogy erőlködésük hiábavaló s ott hagyták a halál biztos torkában. A négy menekülő végre elérte a szellőztető aknát s utolsó erejét megfeszítve igyekezett kifelé a 320 méter hosszú létrán. Ekkorára már a szellőztető akna is gázzal kezdett megtelni s az a veszedelem fenyegette őket, hogy levegő híján akkor pusztulnak el, amikor úgyszólván méterek választják el őket a megmeneküléstől. Különösen Práffa, január 4. Nincs remény, — mondja délután ötkor a Duxból érkezett jelentés az északosehországi bányaszerencsétlenségről — a száznegyven bányász, akit a robbanás tegnap délután Ossekben bezárt a tárnába, a mér- geagáz, a tűz és az éhség sötét birodalmába, aligha látja meg mégegyszer az éltető napvilágot. A bátor mentők egymásután húzzák ki a megfuilt, megmérgezett vagy szétroncsoit emberek holttesteit a füsttel és törmelékkel telt földalatti folyosókról, a messze vidék sziv- szorongva lesi a híreket, — hátha mégis sikerül kiszabadítani a szerencsétleneket, — a miniszterelnök megjelenik a helyszinén, megindul a nemes adakozás, az állaim ötvenezer korona segélyt ad, a prágai érsek minden más intézményt megelőzve, tízezer koronát juttat az ossefci segélyreszorulóknak, a lapok különkiadásokat adnak ki, csoportba verődött emberek izgatottan tárgyalják az eseményt, az ellenzéki lapok éles hangon fölvetik a felelősség kérdését... Egyszóval ismét elénk bontakozik annak a megrendítő ténynek teljes és kifejlett képe, amit a cinikus újságíró-nyelv „szenzációs szerencsétlenségnek11 nevez. Megdöbbenve állunk az események soroza- tosságának lesújtó tanú jele előtt. Alig ocsúdtunk föl egy távoli, kétszáz halottas vasúti szerencsétlenség lidércnyomása alól, a végzet ujja most itt, közvetlen közelünkben mutatott rá százharminc ártatlan emberre s dobta őket a halál martalékának. Azt hittük, az elmúlt év mementószerü komisz csillaghullással végződött: egy vonat halálragázolt egy másik vonatot Lagny-nál, Szinajában megrendítő körülmények között agyonlőttek egy miniszterelnököt, Brüsszelnél lezuhant az angol világ- birodalom legbüszkébb repülőgépe s tizenkét emberáldozatot követelt, azt hittük, szeren- osétlenségsorozattal zárul az ó-év, — de ime, az újév sem akar elmaradni, s már a harmadik napján az előbbieknél csöppet sem kisebb csapást helyez a régiek mellé. Szinte akaratlanul fölvethetjük a kérdést, nincs-e valami okbeli összefüggés az egyre gyakoriabbakká váló szerencsétlenségeik között. Nem csoda, ha négy-öt egymásután következő katasztrófa után akadnak emberek, akik ilyesféle összefüggéseket keresnek, s ha nem is igaz, hogy a balesetek egyforma okokra vezethetők vissza, ha mindegyiknek más-más eredői is vannak, s a legújabb osseki szerencsétlenség valószínűleg pusztán a legfatálisabb véletlennek a következménye, mégsem árt, ha legalább elvileg tisztázzuk a föltételezhető közös eredők kérdését, s eleve igyekszünk eltüntetni minden olyan körülményt, amely később beigazolhatná, hogy a párhuzamos katasztrófák alkalmayal megindult oknyomozás többé- kevésbé mégis indokolt volt. A franciaországi vasúti baleset és a brüsz- szeli repülőgépzuhanás után keletkezett a vélemény: ezekért a szerencsétlenségekért a krízis felelős. A deficites vállalkozások túlzásba hajtják a racionalizálást, igyekeznek takarékoskodni, ahol csak lehet, minden „fölösleges41 intézkedést, igy a fényűzésnek számitó kettős és háromszoros biztonsági intézkedéseket, megszüntetnek, a gépeket és az embereket a végletekig kihasználják. Egyszóval olcsó eszközökkel dolgoznak, ami azután egy-egy kritikus pillanatban, a mulasztások tragikus torlódásakor, végzetes kisülésekhez vezethet. Semmiesetre sem akarjuk azt állítani, hogy az .osseki Nelson-tárnában olyan mulasztások történtek, amelyek a végzet figyelmét e szerencsétlen bányamunkásokra irányították. Csa/k mementónak óhajtjuk felfogni ezt a katasztrófát is, mint a többit és szeretnek, ka a friss tragédiasorozat után az illetékesek mindent elkövetnének az emberi élet és az emberi munka biztosítására. Az emberi leleményesség mindent kitalál. Minden ellen tud védekezni, mindennek elejét veszi, csak rendelkezésére keli bocsátani a megfelelő anyagi eszközöket. Épugy, mint a szegény ember, akinek nincs pénze ruhára és meleg szobára, a téli természet könyörtelen logikájánál fogva menthetetlenül elpusztul a szabadban, bármennyire van mód a megmentésére, ugyanígy pusztul el és omlik össze az emberi technikának akár a legszebb vívmánya, ha pénzhiány vagy túlzott takarékosság következtében az illetékesek nem adják meg a lehetőséget a természet ellenséges törvényeinek lebirására. A krízis, a végletekig hajtott racionalizálás, a takarékosság nem nyilvánulhat meg sehol úgy, hogy — elveszi az embertől a biztonságot. A közelmúlt katasztrófái után kétszeresen hozzá kell látni technikai életünk egész apparátusában a biztonsági eszközök kiépítéséhez s a legdrágább módokat kell igénybe venni, a legjobb koponyákra bizni a szellemes védekezések kiesze- lését, megadni az anyagi lehetőséget, hogy az eredmény garantálható legyen. Senki se hivatkozzék „krizis“-re, „pénztelenségre44, „tafca* rékosságra44, ha njabb és újabb biztonsági intézkedések bevezetéséről van szó. Ilyenkor rá kell mutatni az elmúlt két év szerencsétlenségeire, mint a legszörnyübb és a legmegcáfol- hatatlanabb mementókra, amelyek mindemké- pen indokolttá teszik akár a legdrágább vét dekái (rendszabályok foganatosítását,. Ara 1.20 teor©na Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II„ Panská ulice 12. évre 76, havonta 26 Kő; külföldre: évente 4501, A ^7.1 fYTiPnStIchÍ PS niSZlTlSzlcÓi TTlCL&UQTSáo emelet. — Telefon: 30311. — Kiadóhivatal; félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki .... .... * Prága IL, Panská ulice 12. 111. emelet R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több pOLltl/CQl TlCLpilCLpjCL Telefon: 34184. Egyes szám ára 1.20 Ké, vasárnap 2.—Kő- SŰRGÖMYC1M: HIRLRP, PRRHfl A szerencsétlenség első pillanatai
