Prágai Magyar Hirlap, 1934. január (13. évfolyam, 2-25 / 3333-3356. szám)
1934-01-21 / 17. (3348.) szám
tpra:<m7VVag%arhi klxe? 1934 január 21, vasárnap. volt s a ledobott lapok az én orosz cikksorozatomat jelentették be. — Mikor és mit kezdtem írni? Ne nevessen (ki, verseket, Urai verseket, magyarul és németül. Egyformán írok mind a két nyelven. Megjelentek magyar és német lapokban. Modern versek voltak. Aztán férjhez mentem egy tengerésztiszthez, A tenger elveszett. Utána gazdálkodtunk. Most a búzaár a földtől fosztott meg. Idejöttünk. Én újból kezembe vettem a tollat. De nem verseket írtam már, elhatároztam, hogy újságíró leszek. Akiknek elbeszéltem a tervemet, v.f>~.v kinevettek, vagy halálosan lebeszéltek. Ne.-.e •; azonban keményebb a fejem s tudtam, hogy ha elhatároztam, meg is csinálom. — Négy évvel ezelőtt volt ez. Egy pár írást küldtem Bécsbe a Neue Freie Pressének. Kisvártatva levelet kaptam Benedikt főszerkesztő tel. Irla. hogy jöjjek fel hozzá, tárgyalni akar velem s cikkeket is hozzak. Két cikket nyomban ott tartott. így lettem a Neue Freie Presse munkatársa s csakhamar a New-York Héráid európai kiadásának munkatársa. Két riportut a Hakenkreuz országában — Első nagyobb riportűtam Németországban tettem s a múlt tavasszal kétizben is voltam Németországban. Első alkalommal a választások idején, arzután májusban, amikor a német nép a Führert ünnepelte. Azzal a céllal mentem ki, hogy a vezérkar minden jelentős tagjával beszélek. Idehaza nem hitték el, hogy sikerül. Sikerült. Nagy fáradság, sok utánajárás é« jelentős összeköttetések utján és csak úgy tudtam hozzájuk férkőzni, hogy kikötötték: semmi politika. Engem a politika nem is érdekelt, én mint magán embereket akartam megismerni s igy írni le találkozásunkat, össze is kerültem Hitlerrel egy ötórai teán, Göbbels-szel egy premiéren, beszéltem Göringgel és Hans Heinz Ewens- szeL Az első magyar újságírón© szovjetföldön — A németországi ut után nagyobb vállalkozásba fogtam. Szovjetoroszors/ágot akartam tanulmányozni. Szegény Miklós Andor ennek az útnak sikerében sem bízott, de azért jó- akaratulag támogatott. Férjem révén osztrák útlevelem van s igy Becsben szereztem meg a vízumot. Elég könnyen ment. Augusztus ■végén aztán utrakeliem. — És bárónő volt az első magyar újságíró szovjetföldön?! — Oh, nem! Két évvel ezelőtt Baja Demeter járt künn. Mindeneseire én voltam az első magyar ujságirónö, aki szovjetföldön járt. — Az előkészületek? — Nem sok. Előzetesen két hónapig tanultam oroszul. A legprimitívebb fogalmakat elsajátítottam. De a magyaron kívül beszélek németül, franciául, angolul, olaszul, tehát nyelvi nehézségekről nem tartottam. Magammal vittem aztán egy jó fényképező-gépet. Szerencsétlenségemre tulnagy méretű tekercseket kaptam s újakat kellett utánam küldeni Moszkvába. Ezzel két hetet vesztettem. Sztálin és a dalai láma — Milyen 'vidékeken járt? — Moszkvában töltöttem egy hónapot, voltam • Ukrajnában, a Kaukázusban, onnan leutaztam a Fekete-tenger partjáig. Bejártam az orosz éhségterületet. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy ezen a vidéken egy évvel előbb volt éhínség, de azért el volt zárva a külföldi újságírók elől. Én azonban imádok olyan dolgokat csinálni, amiket nem lehet és megmozgattam befolyásos köröket, úgyhogy végül is a külügyi nép- biztosság sajtóosztályától megkaptam az engedélyt. Erre igazán büszke vagyok, mert Duratyn, a Pulitzer-dijas amerikai újságírón kívül én voltam az egyetlen, aki erre engedélyt kapott. — Duraty különben az egyetlen külföldi újságíró, aki szemtől izembe állott a Kreml titokzatos urával, Sztálinnál. Más nem fér hozzá, csupán Litvinov amerikai útja alkalmával fogadta az amerikai nagykövetet. Amikor Herriot Moszkvába jött — én is éppen akkor ott időztem — Sztálin elkerülte a találkozást, szabadságra ment. Könnyebb a dalai lámához férkőzni, mint Sztálinhoz. Az orosz színpadi kultúra — Mi volt a legnagyobbszerü impressziója? — Kettős irányban keli ezt megjelölni: a jóban és a rosszban. Az orosz művészetnek olyan mély gyökerei vannak, hogy semmiféle politikai irány nem tudja kiirtani. Ez nem a szovjet érdeme, ez egyszerűen a teremtő művészi lélek megnyilatkozása. Egyszer egy szovjetellenes külföldi kollégát meghívtak a sajtóosztályra s az egyik ur beszélgetés közben kimutatott az ablakon: — Nézze, milyen gyönyörű a kilátás! — Szép, szép, — felelte az újságíró — csakhogy a cár idején éppen ilyen szép volt. — Megdöbbentett az orosz színpadi művészet, az életzsenialitás visszaadásának leírhatatlan precizitása. Felette áll ez a színpadi kultúra minden európainak. Része van ebben annak is, hogy itt nincs pre- miér-láz. Kétszáz próba a minimum s öthónapi gondos előkészítés után hozzák ki a darabot. Minden szereplőnek vérévé válik igy a szerep. A legborzalmasabb élmény — A legborzalmasabb élményem pedig egy 16 éves vidéki fiü veit. Egy külföldi ni társaságában voltam, amikor elémkerilli Ilyenfajta beszélgetés alakult ki köztünk; — Van-e valami ennivalód? — Igen, kenyér! — Nos, mit szeretnél még enni? Bambán vonógatja a vállát. —- Nem tudom. — Kívánj magadnak valamit. Amit szívesen ennél. Újabb váUvonogatás. — Mit tudom én? — Nem akarsz olajat? — Olaj? Igen. Az jó lenne. — Ennek az éhségtől elbárgyult orosz fiúnak képe még most is sajgatja a szivemet. Amerika és francia mánia, germanofobia — A közhangulatban Litvinov amerikai látogatása óta valóságos Ameriika-láz burjánzott fel, — írják moszkvai ismerőseim. — Ennek nem annyira érzelmi, mint gazdasági ,motívuma van. Éppen ezért bensőségesebb a francia mánia. Viszont rettenetesen erős a németellenes hangulat. Olyan mély, hogy évközben az iskolában a német nyelv tanítása helyett minden átmenet nélkül a franciát vezették be. Az uj német nagykövet, Nadolny azonban kitűnő diplomata g periektől beszél oroszul, ami sokat jelent. A legközelebbi céí: Ankara — Oroszországból október végén jöttem haza. Élményeimet harmiinc cikkből álló sorozatban dolgoztam fel s mintegy 2000 kitűnő képet hoztam magammal. — Hogy mi a legközelebbi célom? Ankarába készülök s a Balkánt akarom bejárni... — A macedón komitácsik . •. — Igen, még a macedón forradalmárok közé is elmegyek. S mert olyan dolgokat szeret csinálni, amiket mások lehetetlenségnek tartanak, el is hisszük, hogy megteszi. Végigolvasván a Mystóre Fronténac-ot, érzem, le kell mondanom arról a M aur iac- tanul mán y r ól, mely hosszú ideije és oly mélyről nyugtalanít-. E nyugtalanság az iró nyugtalansága volt. S talán a ..szellemtörténészé" ás, aki tanulmánya során egykét oldalon keresztül bánatosam vetette volna fel a kérdést: vájjon miképpen alakult volna ki misz- sziójámak szolgálatában Mauriac írói és emberi lelki alkata, ha ez az álmodó, katolikus gyermek nem Bordeauxhan pillantotta volna meg a napvilágot, hanem — mondjuk — mifelénk Középeuró- pában? A fájdalmas kérdés adva volt és talán nem tűnik erőszakodnak, aminthogy adva voltak Mau- riac személye és az ő külön müvei. Fogalmak, amelyék nem csupán egyetlen és kizárólagos járulékai a francia talajnak és szellemnek: az egész fran cia álomnak. Hiszen ne feledjük el: Mauriacot, — bár irói és emberi létének gyökerei s annak a sajátos prizmának az anyaga, amelyen át Mauriac a.z élet sugarait fogadja, nemcsak hogy francia, de azontúl még beágyazottén provinciális jellegűek is, — mégis annak érezzük elsősorban, akii csaádi és szerelmi problémáin keresztül az örökérvényű erkölcsi kérdések kinzottja. annak a „daimonion- nak“ megszállottja, mely nemcsak a francia Mau- riacot gyötri, amely mint a szél nem ismer időpontot, miliőt, határt, mindenütt felbukkan, felsír s továbbszáguld s talán csak bánatának nyelve s a hurok, amelyeket talál, külöböznek egymástól: a Landes nedves mezői, az a«necy-i fenyők, az orosz puszták, a magyar jegenyék szerint, s Mauriac fel- kavaróan katolikus jelenség; fejlődésének ellentmondásai, kínjai és gátlásai sokszor mintegy a via purgativa, a tisztitó szenvedés bélyegét lehelik arra az útra, mely a La ohair ct le Sangtól a Théré- se Desqueyroux-n át a Mystere Frontenac-ig vezet Katolicitása a miliő minden színével 6 mégis a miliő kis törvényein felülemelkedve, minden elfogultság nélkül, a szenvedélyes kutatók mérőónjával ereszkedik le örökérvényű do'gokba, a szenvedélyek, átöröklések, a bűnök, a polgári élet s a polgári család ál-idillikus tavának kicsinyes, irigy és farizeus mélyeibe. Óh, a francia Mauriac nem egy franciásan pedáns Bourget, nem egy kegyes L‘Er- mite, nem egy franciául idillikus Bordeaux (ezek a katolikus „jóíiuk“ a francia irodalomban) — a katolikus Mauriac emberi démonával küzdött, mig élt s izzadt annyi vért, mint a hitetlen André Gide. De azóta rájöttem, hogy ezt is csak francia, tehát nagyvonalú, tehát megértő földön lehet megtenni. Kikerülhetetlen volt és rendeltetésszerű, hogy Maurice katolikus birkózása önmagával és a művészettel, hogy ez a megrázó emberi és költői színjáték, hogy ez is franciául jelentkezett. Másutt talán, már az •első lépéseinél elhallgatatták vo'na. A bordeaux-i gyermek átadta magát annak az örök landes-i szélnek, mely az anyag és a természet kötött dolgait, a föld nehéz és közönséges rétegeit súrolva, eredendő piszkot, port. szenvedélyt és mocsarakat borzol fel útjában, azonban éjszakák lidérces rémein át is eléri a tündöklő tengert, a holdfényes Atlanti Óceánt. Azt a nagyvonalú teljét Istennek, a szeretetnek és a belátásnak, amelynek közelébe, egy áldott soré folytán Mauriac született.-0,,Amikor gyermek voltam, — írja visszanézve életére — akkor öreg házunk előtt, melyben a nagyszünidőt töltöttem, egy végtelen pusztaság terült el. És egy utat láttam, mely majdnem mindig üres volt . . És Francois Mauriacot nemrégen egy francia revü lapjainak díszes akadémikus ruhájában, számtalan variációban fotografálva riporterek és irócskák hadától körülkeringve láttam viszont s azóta sem telik nap, hogy ne lássam egy képét, hogy ne olvassak róla egy írást. A túlérett francia irodalom legyei, egy mérgezett civilizáció bacillusai, irodalmárok, hisztériák és újságírók reászállnak és körül dongják a tiszta bordeauxi-i gyermeket s ő olykor s néha még velük dong. Homloka azoban gyermeki marad, szeméből az a különös sugár nem tűnik el, amely mint a bourideys-i látóhatár melankolikus fénye, jól tudjuk, nem fog soha elkeveredni a világ dolgaival; az izzadt ,em- berfejü hangyákkal". Én Mauriacot már no m az irodalom s az irólárs szemén keresztül látom. Vannak, akik fájdalmasan privát üzenetnek veszik könyveit. A bourdiecs-i égről Téchoueyre járhatatlan ingoványairól, a Frontenac-o'k fenyőiről Mauriac éppen legutolsó regényében ir, a ..Fron- tenac misztériumában. (Magyarul nemrégen jelent meg Possonyi László tökéletes művészi fordításában.) Mindez az áldott bordeaux-i táj . . . s Mauriac legtöbb könyve vallomás. És a könyvben szereplő Yves Frontenac fájdalma szintén a Mauriac kínja, — de vannak, akik ha ezt a müvét olvassák s ha írni akartak az íróról, szép lassan elejtik az „irodaimii tanulmány" tervét s csak egy távoli i'zeneire figyelnek, amelyre inkább csak a vallomás szubjektív szavaival lehet felelni. Mauriac sorsa (vagy a könyv Yves Fronte-naciának sorsa, oly mindegy) kiterjed, láthatatlanul kiszélesedik és melankolikus, de egyúttal felemelő varázsába von ja mindazokat, akik, — a maguk külön törvényei 6zerint- — szintén lelkűkben hordozzák a „Fronte- nac-miisztéiiiuimot". Ezek az írón és az irodalmon túl azonban lényegesebb, bár ritkább tájakra sodródnak. Az iró Mauriacról a kritikusok és író társak kilencvenöt százaléka úgyis megírta, megírja és meg fogja Írni a magáét, meg fogja Írni azt, amit lényegesnek talál belőle az irodalom szempontjából. Mert sokan vannak az Edimond Jaloux-k (és ez helyes is és szükséges is) és kevesen vannak a „Frontenac‘‘-ok (és ez is csak természetes •). Ez a misztérium most már tudjuk, végigvonul Mauriac egész életén; a földi küzdelemnek, bűnnek, szenvedélynek nyers kavargásában, amelyben eddigi müveinek legtöbb alakját látjuk s akiken keresztül Mauriacnak vívódásaiból is megkaptunk valamit. A Mauriac véres s minden ál-idilltől iszonyodó földi pesszimizmusában fel-fel viliódzik időnkint ennek *a misztériumnak örök. másvüági és melankolikus bája, egy nem e világból való reménykedés, egy láthatatlanul is fájdalmasan szép törvényszerűségnek a bírása, megérzése és vigasza. összefügg ez az érzés, ez a Frontenac-misz- térium (utolsó müvében nevet is adott neki) a meleg gyermek arcokkal, azzal, amik voltunk; a oiuiridieys-feuyők kísérteties sóhajával, egy irreálisnak tűnő és a végén mégis az egyetlenül igaznak bizonyult, sőt az egyetlen valóságot titokzatosan hordozó világérzés ábrándjaival. melyet Blanche-nak, az anyának fájdalmas szeretete, a család egygondolkozásu, egyazon álmu tagjainak ki-, sugárzása jelentenek. Idetartozik a kis medaillon, melyet Blanehe, a Frontenac-gyerekek anyja, már fonnyadó nyakán hord; a vadászkutya, a csillagok és fenyők. Idetartozik Jean Louisnak nyugodt, önfeláldozó tekintete, de a jellemgyönge José-nak bűnei és hibái is. Idetartozik a komikus de makacs szeretettel teljes Xavier bácsinak ösztövér alakja. Idetartoznak a szél és az álom. És innen születnek a szegény kis Yves Frontenac első versei, amelyekkel nekizudul kínnal és hévvel az élet iszonyú valóságának, közönségességének, annak a világon eluralkodó örök kicsinyességnek, amely nem ismeri és soha-soha meg nem érti a „Frontenac misztérium" nagy igazságát. Mauriac, aki az akadémikusok zöld frakkja mögött, a párisi tülekedésben, a dicsőség és a csömör mezőin, a Lapérouse dinerjei, az irók s egyéb emberek ocsmányságai között ott őrzi leikébe a Frontenac misztériumot, Mauriac önmaga kánjait és álmát vetíti Yves Frontenac nyugtalan szivébe és érintetlen marad. „S egy utat láttam, mely majdnem mindig üres volt . . De az egész misztérium, mélyen belénk ágyazott elemeivel, a vér, a természet s egy szent gyermekség merengő emlékeivel még nem volna misztérium, ha nem emelkedne föl a „bouridey-i fenyők fölé . . ." Ha csupán annak a családi titoknak kifejezése maradna, aanely bennünket a közös éresanya, az első tiszta emlékek, a gyermekkori idealizmus áramkörében egyesit. Többé, vagy ke- vésbbé jól mások is viszonyulnak minduntalan e komplexum mélyébe. Ezek azonban megállnak az emlékezésnél. Egy unt műfaj., a „Gyermeki;őri líra és visszaemlékezés" az, amit csinálnak s jellegzetes, hogy legtöbbikük ugyanakkor beletörődik a visszahozhatatlanba, elfogadja egy tiszti és fenséges titoknak végleges elmúlását, elsüilyec'e ét és tudomásul veszi az élet kétes realitását, azt, hc-cry ..felnövünk"' s azt. hogy ez a felnőttség ciniz- n hitetlenséget, tülekedést és örök, most már ’tozhatatlan hétköznapot és sivárságot jelent. A. e azonban a Frontenac misztérium lakozik, jói adják, azok, hogy amit a gyermek látott: az marad meg igazságnak ebben az életben. A Fron- tenac-család szeretete egymás iránt nem múlik ©1, mert természet fölöttivé válik. Az élet törmeléke rájuk hull, elszakadnak, eltávolodnak . egymástól, de olykor, a nagy és ritka pillanatokban felzug szivükben az örök misztérium, mint ahogy a gyermekkori óráástölgyek s a szomorú, sötét burideys-i fenyők zúgtak fel egykor. S a Frontenac miszté- rium hordozói egymásra találnak ilyenkor, időn és téren át. Elszórva állnak a cinikus embeirtömeg- ben, az örök többségben, de szavak nélkül is megértik egymást; tudják a titkot, hogy a szeretet örök, az élet hamis realitásai nem tudják megfojtani, a síron túl is folytatódik s egész teljességében, egy még sokkal fényesebb álomban fog majd egykor kibontakozni odaát. Egyedül Isten az, Aki továbbra is fenn tudja tártál bénühk’a gyérmekség szent álmát. Akik tehát- a Frontenac misztériumot nem akarják elveszíteni,: azok hisznek Benne s átadják Neki, hogy megőrizze. Mauriac hite, katolicizmusa és emelkedett vallásossága innen táplálkozik; gyermek akar maradni. Ő és mindazok, akik nem tudtak elveszni a felnőttek cinikus forgatagában, akik a múlandóságban, a ravaszság, a hazugság, a piszok és a közönséget'ség örök körfogásában, amit ez a világ jelent, a kevesek közé tartoznak és kiirthata-Man érzéssé1 hisznek egy, a miénknél szebb valóságban. Megértem Mauriac szenvedését az irodalom, a futó dicscs. g. az akadémia zöld frakkja, a futó tények az „ember- fejű hangyatömeg" között. Nehéz a sorsa. Aki megismerte a Frontenac misztériumot, napről-napra inkább: egy most még csak fényes ködökben álmodó másik világ, egv másik valóság felé kezd figyelni. „Yves Frontenac — írja M. könyvének utolsó oldalán — kitéphette volna magát a világ karjai közül. Mégis az emberi erdő sűrűjébe vegyült s a hiábavaló sóhajtgzást választotta. De minden tettéből rejtett könyörgés sirt fel és nem volt egy kiáltása sem, hogy ne hivott volna vele Valakit . . .“ S nemrégen Mauriiátc már azt irta: „La sintété, c est pesque toujours le siil-emce".. A szentség csaknem mindig annyit jelent; hallgatni." Mauriac nagy iró. De valamit megismert és megértett, amit- a Frontenac misztérium -mind erő-ebben sóhajt feléje, mint az álombéli bouxideysi fenyők s a fényes köd, amely Téchoueyre gyermekkori ingoványai fölött reszket. S a holdfényben álmodó óriástölgyek, amelyek titokzatosan hallgatnak öreg, fekete kérgükkel és most lassan közc-je állnak és az élet közé. És Mauriacnak ezek már többet jelentenek, mint az ő irodalomtól dicsőséges élete . . . Érdekes erődítések Béig urasban Brüsszel, január 20. A belga hadügyminisztérium folytatja a határmenti erődök építését. Az Ardennekben emelt uj erődvonalon kívül egyéb védelmi rendszert is szerveznek, Egész sereg viztartályt és gátakat épitenek a belga folyók mentén. A legnagyobb tartály Nieuport városa mellett lesz. Amennyiben háborúban az ellenséges hadseregnek sikerülne áttörnie az erődvonalat, akkor az erődvonal mögötti területet kiürítik s a szó legszorosabb értelmében árvízzel öntetik el. Belgium vízzel való védelmezésének ötletére 1914-ben jöttek rá, amikor éppen Nieuportnál kieresztették a víztartály vizét s ezzel a müárvizzel hat napig tartották fönn a német csapatok belgiumi előnyomulását. A belga hadvezetőség most visz- szatér ehhez az elgondoláshoz s ezt most nagjf méretekben valósítják meg. 6 Vallomás Mauriacról Irta: BÁLLÁ BORISZ
