Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-24 / 218. (3328.) szám
10 'PRÁGÁI •A\AG"fcAR- H1ULAH 1933 december 24, vasárnap. : Jtta 1904-ben egy angol expedíció, amelyet Sir 'randa Younghusband ezredes vezetett. Az ngoloknak igen komoly okuk volt arra, hogy í nrszírozzák a Lhassaig való előnyomulást. Attól tartottak ugyanis, hogy Oroszország, mely bizonyos befolyásra tett szert Perzsiában s amely egyremásra szervezte meg az iganisztani betöréseket Indiába, Tibeten keresztül próbálja fenyegetni Indiát. Young- -msband ezredes expedícióját, csak igen lassan' jutott előre: a lámák többször megtámadták az alig járható hegyi szorosokban és egy ízben nyílt ütközetre is került a sor. Az angol gépfegyverek azonban szétszórták a tibeti hadsereget és 1904-ben Sir Francis bevonult a tiltott városba. A Dalai láma ekkor fogadta az idegen hatalom betolakodott képviselője' és Youngshusbandnek, aki brilliáns diplomata volt, sikerült megkötnie Tibettel az első politikai szerződést. A szerződés értelmében Tibet semmiféle hatalommal — tehát sem Kínával, dem Oroszországgal — nem köt katonai konvenciót vagy kereskedelmi szerződést és a Dalai láma teljes függetlenségét Anglia garantálja. Jellemző az angolok gyarmati diplomáciájának ügyességére, hogy a szerződés után két évvel a Dalai láma engedélyt ado-f arra, hogy a tiltott városban angol rezidens képviselje a brit érdekeket és 1906-ban megjelent Lhassaban Sir Charles Bell, aki azóta is képviseli a Dalai Láma udvaránál az angol királyt. Belső forradalom A hatalmak versengése Tibetért önmagától végétért — legalább is egy időre — a világháborúval. Oroszország, amelynek a legfontosabb imperialisztikus érdekei fűződtek ahoz, hogy a Dalai láma udvarában befolyásra tegyen szert, Idesett a versenyből; az egyre inkább felbomló Kína nem gondolhat arra, hogy Lhassaban csináljon külpolitikát. Anglia feltétlen politikai befolyását Tibet- ben nem fenyegeti más hatalom. .. Ép ezért fölötte valószínűtlen, hogy a Dalai láma meggyilkolása mögött külpolitikai intrikák húzódnának meg. Anglia féltékenyen őrzi a tibeti határokat, — ellenben Angliának tökéletesen mindegy, hogy melyik láma ül a Potala tróntermében. Palatofarradalmakkal, belső pártvillongásokkal szemben érdektelen az angol birodalom, amely Tibetben India északi határát védL Az a két tucat angol katona, aki a brit rezidens házát őrzi Lhassaban, lábhoz tett fegyverrel nézi a magasrangú lámák véres Mikor minden aranyóra Irta: Benedek Károly gazdát cserei... Proletár hercegnők és excellenciás elvtársak Sok. sok éve nem láttáim annyi magas termetű, uralkodó arcú szláv arisztokrata nőt együtt, mint a Palaás d‘Oreay ez ünnepén. A szentpétervári Szimolny-intézet száműzetésben éld egykori növendékei tartottak itt összejövetelt. A „Samolny" a régi Pityer legelőkelőbb leány nevelő intézete volt. Nagy Katalin cárnő alaipitot- ta 1796 bán a Maintenon-asszony forradalom előtti párisi intézete mintájára. Csak vérbeli herceg-, nők, a legmagasabb arisztokratacealádok lányai és néhány különösen kegyelt tábornoké és miniszteré, nyertek ott felvételt. Az egész tanítás francia nyelven folyt, s csak némely melléke zakót tanultak német, vagy orosz nyelven. A Szmolny nemcsak műveltségre tanított, de nagyúri viselkedésre is... Már Kerenszki feloszlatta a februári forradalomkor és ez a ház lett Leülnék első tanyája, mikor hazaérkeztek Svájcból ama bizonyos páncélvonaton. Mint egy száz Pártéban élő hajdani Szmolny- növendék találkozott össze ezen a Quai d’Oreay-i| ünnepen. Most is finomak, előkelőek és fenségesek. De egyikük varró’ány, másikuk moziszinész- nő, van olyan is, aki kitfőzést tart, vagy mosni jár. Csupa olyan tudomány, amit nem tanultak hajdan a Szmolny-ban. Erre az ünnepre elhozták a leányaikat, akik szépek, felütöttek, tiszták, egyszerű ruháikban, mint anyáik voltak a cár udvarában. Ritmikus táncokat jártak; azokat a táncokat, amiket a Szmolny-intézetben tanult az édesanyjuk. És elismételték az ünnepi ceremóniát, amit a cárnő fogadására végeztek az udvari hölgyek egy oly világban, melynek ma már emléke sem é-1... A NAGYKÖVETNÉ ÉS A BOLT1LEÁNY Kié lett mindaz a selyem, a pompa, a ragyogás, amit elvettek tőlük azok, akik nem vehették el hercegi viselkedésüket? „Az orosz forradalomnak" mondta az ünnepélyről hazatérőben filo- zófikrus barátom Pável Ivanovios, „a hangzatos és kegyetlen küzdelmét a Dalai láma trónusáért. Maguk között intézik majd el & trónöröklés ügyét a lámák, akik bizonyára óvakodni fognak attól, hogy olyan lámát ültessenek a trónra, aki előző életében ellensége volt az angol királynak . . . és zavaros teóriák mögött a* a lényege, hogy minden aranyóra gazdát cserélt...*4 Egy óriás luxusautó rohant el mellettünk e percben gőgösen és mindkettőnket bevert nyakig a \ Suvalides-tér sarával... Pániéban a krízis kiélesedése óta, s mióta a leggazdagabbak között is az egyszerűség lett a jelszó, a Rolls-Royce fölöttébb ritka madár. De ez i a kocsi Valérián Dovgalevszki őexcellenciájának, a szovjetkövetnek egyik jármüve. Ismerem jól; ezen hajtatott Mme Dovgalevszki jómultkor ama legelőkelőbb Rue de la Paix-i divatüzlet elé, mikor az az emlékezetes botrány tört ki, hogy a kiszólná] ónő, ki a rendelés végén felvette a elmet és a nevet, ahová a drága holmi küldendő, széttépte a fizető blokkot, széjjel hajigálta a kiválogatott ruhákat és valóságos eiirógörcsbe esett. Egy orosz arisztokrata hölgy volt ez a boltosleány é« érthető, hogy nem akarta kiszolgálni a Szovjet követnőiét, aki most helyette hordia az aranyórát eelyemruiijá-jában. De Mme Dovgahszkj nem tűri a kiszolgá ó személyzetnél az érzelgést, rögtön előbivat'.a a tulajdonosnőt és követelte tőle, hogy kényszer.tse az illető alkalmazotti) őt, hogy azonal kiérjen bocsánatot és vegye föl a rendelést. „Madame" mondta azonban a haute- couture e nagyhal a-lmassága, „az én cégem nem Moszkvában áll, én nem kényszerítők senkiit, nem dirigálom kancsukával az alkalmazottamat és kegyed örülhet neki, hogy nagyobb baj nem történt kegyeddel ez alkalomkor". MARX ÉS LENIN A SUNDERLANDHOUSE-BAN! Hát bizony, igaza van Pável Ivanovicsnak, most ők mindenaranyóra birtokosai és ezt nem szégyellik egy cseppet sem Mikor Gregor Szokolnikov lett Londonban követ, első dolga volt & nagykövetség palotájául a Sumderlandhouse-t szereznie meg a Ourzon Street n. Er & hallatlanul fényes 1 palotát Vanderbilt Cornélius építette egy félmillió fontért nászajándékul leányának, Consul'ának, Marlborough herceggel való házasságakor. Mikor a yorki herceg nősült szó vöt róla, hogy ezt a palotát vegyék bérbe számára lakáéul, de a királyné vétót emelt ellene, mert úgy találta, hogy ez az időknek meg nem felelő fényűzés lenne... Most a Marx és Lenin portréi függenek ott a falon. Kérdés azonban, hogy meddig fog örülhetni e csodás termeknek a szovjet kegyelmes ur. A rabló tt aranyóráknak az a különös szokásuk, hogy nincs nyugtuk az u(j tulajdonos mellényében. Nem éhezve és betegen szedték-e föl Moszkva uccáim a néhány éve mindenható Ceisserlnt? A Dovga- levezki elv társ csodálatos autóiban is rövid pár éve még Krászán terpeszkedett * Szovjetnek tán legnevesebb diplomatája. Mikor meghalt azt beszélték, hogy milliókat hagyott. Az egyik leányát Rengery francia képviselő, s miniszterhez adta nőül, a másikat is nagyúri Ibölgynek. nevelte. Moszkvában gyászünnepet rendeztek érte és csatahajót kereszteltek el a nevéríl... Az özvegye azonban most a cári emigránsok eegélyintézeteibe jár könyörögni néhány garasért. A KIASZIN-CSALÁD FURCSA VÉGZETE Érászán halóla után a ezovjetkonmány visszaparancsolta Moszkvába az assz*nyt és leányait. Kraszinné nem tett eleget a parancsnak mire nem folyósították neki a penzióját. Mesés milliók nem maradtak rá a férje után de maradt utána igen. tekintélyes összeg egy svájci bankban. Kraszinné, hogy a penzió birtokába juthasson, természetesen vagyontalannak kelett hogy mondja magát. Kapóra jött neki egy honfitársa. Ginke- vicsué, állítólag Kraszumak egy barátnője, ki a neves szovjetdiplomata halála útin mindjárt felkereste vigasztalóul a gyászoló özvegyet és felajánlotta segítségét a svájci depét eltitkolására, így történt, hogy a Kraszin egész örökségét átíratták & Ginkevicné nevére. Gmkevicoével azóta többször találkozhattunk & lapok rendőri róva ában. Egy este két ur jött érte, apa és fiú, autóján egy montpanassei kávéházba. Hármasban autóztak el onnan s mikor megérkeztek, az apa halott volt a koeeiban. Egy revolvergolyó roncsolta szét az agyát Akkor elfogták a fint és Ginkevicnét gyilkosság gyanúja alatt. A vádlottak azt állították, hogy szerencsétlenség történt, a revolver valahogy nagától sült el az áldozat zsebében és igy ölte neg. Hosszas vizsgálat után végül bizonyítékok hjján felmentette az esküdtszék az asszonyt, ki sebesen elhagyta Párlat. Azt is tudjuk, hog5 Krakkóba ment, mert ott elfogták szélhámosság és sikkasztás miatt és a lengyel törvényszék börtönre is Ítélte. Hogy Kraszin pénzével mi törént, azt sohasem sikerült őtle megtudni. Tény, logy a svájci bank kifizette a pénzt ée hogy Kjaszinné egy fillért sem látott abból... Most a lányai tartják el. Az ex-Ibrgeryné, ki az elvált férje tartásdijából él, Kaja, kit apja Cambridge-ban neveltetett, s most óráadásból tengeti életét és Ludmilla, aki visszaért apja bb va:ására: gépír ónő egy villamos társaságnál. Tudjuk, hogy valaha régen, a cár idején Kraszin is ezt a burzsuj foglakozást űzte ée a moszkvai Si- mens-Schuckert fiók igazgatója volt, mikor a forradalom kitört... Hát érdemes volt neki ezüst- óráját véren vett aranyórára cserélni? A gépkocsi megálll a Bristol-szálloda előtt. Mielőtt felmentek volna szobájukba, Géza megkérdezte feleségét: — Nem éhes, Edith? Ta’án felhozatunk valamit a szobánkba? De ha mulattatja, az étteremben is megvacsorázhatunk? — Ahogy akarja, — felelte Edith, ám tüstént hozzátette: — Szívesebben megyek az étterembe. így egyszerűbb. Időt nyerni! — ez volt az egyetlen gondolata. Érezte, ahogy percről-perure nő benne az izgatottság és a féle em. Hiába minden, meg keli lenni, igen, de még nem most rögtön! Egy eldugott kis asztalhoz ültek. Éde3, behízelgő bécsi keringőkel játszott a zenekar, de Edith nem tudta a dal.amot követni, a hangok egymásba folytak és szeme előtt is elmosódott minden, csak gépiesen nézett jobbra-balra, egyetlen arcot sem tudott meg- rögziteni. Ételeket tettek eléje s ő vett is az ételekből, evett is belőlük, de mindezt gépiesen, öntudatlanul. Néha megérezte férje tekintetét, ilyenkor rettenetes szégyenérzés ragadta meg, ijedten elfordult, nem tudott volna a szemébe nézni. Most távolról, nagyon távo.rél hallotta Géza hangját: — Parancsol még valamit? — Köszönöm . . . egy kis bort. Remegő kézzel ajkához emelte a poharat és mohón kiürítette. S rögtön érezte, ahogy a rajnai bor átoson erein és tüzével fölme- legiti vérét. Hirtelen erőre kapott. — Menjünk! A lépcsőn egy öregember surrant Juhász Géza mellé, néhány szót suttogott a fülébe és tüstént megint eltűnt. Mindez oly gyorsan és zajtalanul ment végbe, hogy Edith észre se... vette. Szobájukba értek. Tétován álltak szemben egymással. Maga Géza is zavarban volt. Tudta, hogy most gyöngéden magához kellene vonnia kis feleségét és elhalmozni csöndes, simogató, lágy szavakkal, de honnan vegye a szavakat? — Nem fáradt, kedvesein? — ez volt minden, arait mondott. Edith nem felelt, széjjelnózett a szobában, mintha menedéket, vagy rejteket keresne. Géza kitalálta gondolatát, megfogta kezét és egy kis kárpitajtóhoz vezette, amely a fürdőszobába nyilt. Edith rögtön megértette. — Kis időre magára hagyom — mondta halkan és szégyenpir öntötte el arcát —, csak addig, amig levetkőzöm. A fürdőszobába ment és elreteszelte az ajtót. — Adj erőt, Istenem! Adj erőt, Istenem! — suttogla magában és görcsösen összekulcsolta kezét. Mély lélegzetet vett és kiegyenesedett: Erős leszek! És vetkőzni kezdett. Gépiesen nyúlt a kapcsok után és bujt ki a ruhákból. Csak most vette észre, hogy szemben vele tükör függ a falon s megint úgy látta magát, mint akkor, először, azon a szégyenteljes éjszakán. De gyorsan elfordította a tükörről tekintetét és magára öltötte a nászinget... Ott állt az ajtó előtt. A reteszt félretolta, keze a kilincsen nyugodott, csak le kellett nyomni- De a kéz nem mozdult, megmerevedett, nem engedelmeskedett neki. Fejében űzték egymást a gondolatok, szeme előtt képek vonultak el sebes iramban. Most egyszerre az oltár előtt látta magát térdelni, ahol a pap áldón terjeszti feje fölé két kezét. Megesküdtem rá! Kötelességem! És keze engedelmeskedett, lenyomta a kilincset Egy pillanatra meglepetten állt a küszöbön: a szobában sötét volt. De lelkében rögtön hála ébredt férje iránt. Megkímélte őt attól, hogy úgy álljon előtte . -. Legalább nem fogja látni. És gyorsan, mint aki hirtelen elszánja magát, az ágyhoz szaladt és belevetette magát. Két erős, de mégis gyöngéd férfikar fogadta, szorosan átölelte, rabul ejtette s egy izzó ajk tapadt ajkához, szomjasan, követelőn, tel- hetetlenül, szerelmesen. Edith kábultan engedte át magát, de nem mintha önmagán aratott volna győzelmet, hanem a férfi ellenál ihatatlan vágya, ereje nyűgözte le, engedelmeskednie kellett. Egymást érték a lángoló csőkok, ajka tehetetlenül fogadta őket, de lám, most az ő karja is a férfi köré fonódott ée ajka is megmozdult, visszaadta a csókokat 1 Végre föl melegedett, testében titokzatos erő gerjedt: érzés és gondolat, test és lélek eggyé olvadt, már nem engedelmeskedett, hanem kért, követelt, mindig többet és többet, megihlette a mámor és megosztotta párjával a gyönyört. És a hangja is fölszabadult, a sóhajok szavakba öltöztek, lágy, szerelmes szavakba: „Drágám, szeretlek!" S rögtön utána a kérdés: „Szeretsz?" Egy újabb néma csók volt a válasz, még szerelmesebb és odaadóbb, s most már Edith is értett az álomidézéshez: lángszinü virágok nyíltak képzeletében, kereste, hívta a gyönyört. Föllángolt asszonyi szomjúsága s egymásután itta ki a gyönyör kely-heit, amelyeket a férfi fölkínált neki. És fölujjomgott: Szeret! így szeret. És én is szeretem, imádom! Boldog vagyok! Leirhataliánul boldog! — Egyetlenem! — suttogta önfeledten. S ahogy végre a fáradtság úrrá lett fölötte, ahogy kinyújtotta elvarázsolt testét, mily tökéletes volt a nyugalom, mily mennyei a pihenés. Lelkében és testében derült és nyugodt volt minden, képzelni sem lehetett tökéletesebb harmóniát. Milyen ostoba voltam, gondolta, milyen éretlen, tudatlan gyerek! Nagymama, drága jó nagymama, köszönöm neked, hogy ilyen bölcs voltál. Te tudtad, megjósoltad, hogy igy lesz! Te láttad szerelmét, megláttad benne a férfit, az egyetlent, aki boldoggá tehet, inig én vak szemekkel jártam és agyrémekkel gyötörtem magam. Mennyire félreismertem szegényt! Megtévesztett— a külső modor, zárkózottsága és nem éreztem meg a szenvedély hangját, mely ott lobogott a lelke mélyén. Szavak, édesem? Nem kellenek szavak, végy a karodba és mindent megértek, mindenért kárpótolsz. Álmodni sem mertem volna ilyen boldogságot! S mivel érezte, hogy gondolatai ellustulnak és a szendéigősből lassan-lassan álomba siklik át, kezével átnyúlt szerelmeséhez és megsimogatta haját. Mély álomba merült, amelynek zavartalan nyugalma fölött a boldogság őrködik- Késő reggelig aludt egyfolytában, mozdulatlanul, a gyönyör narkózisában. Mikor fölébredt, már világos volt a szobában, a függönyökön ke-' | resztül behatolt a nappali fém, de Edith nem nyitotta ki szemét, még kissé tovább akarta élvezni varázsos álmát. S az első mozdulata most is az volt, amellyel elaludt: átnyúlt szerelmeséhez, hogy megsimogasia. De nem találta, egészen kinyújtotta karát és végigtapogatta a párnát, a paplant, —hiába. Fölrántotta szemét, az álom ijedten repült ki belőle; zavart tekintettel nézett maga köré: az ágy üres volt! Nyomasztó érjés lepte meg; heves mozdulattal fölült- A szobában nem volt senki. Edith megdermedt a rémülettől. Percekig nem mozdult. Majd félénken körülnézett és tekintete az ágya mellett álló éjjeliszekrényre esett: egy nyitott ékszeriok feküdt raj,a, amelynek sötét bársonyán két ka-csu platiua- lánc között hatalmas gyémánt Villogott. A gyémánt nyakék! S ahogy jobban odanézelt, az ékszertok mellett egy cédulit pillantott meg. Fölkapta és tüstént fölismerte az erélyes, álló belüket. Mindössze néhány szó volt a papírra vetve: „Hálám, elismerésem és szerelnem jeléül a betörő." XI. Rémes kérdés szaladt át Edith agyán: mi történt? Mit jelent az ékszer és az Írás? Nem mert rá válaszolni. És szinte önkivüetbeu, leírhatatlan rémülettől űzve,, anélkii, hogy tudta volna, mit akar tenni, kiugrott íz ágyból és az ajtó felé rohant. De mielőtt nég az ajtóhoz ért volna, a másik oldalról kízeledő lépéseket hallóit. Föl akart sikítani, térde összecsuklott, tekintete elhomályosult. . és az ajtó kinyílt. — Drágám! Egyetlenem! — kiállót föl Edith. — Csakhogy itt vagy! — És zologva borult férje lábához. Géza csodálkozva állt meg a küszöbön A könnyek meghatották, szivébe markoltak de nem értette őket. Gyorsan lehajolt Edithez, gyöngéden megsimogatta aranyszőke hajá és szorosan magához ölelte. — Mi lelt. kicsikém? Mi bajP — kérdezte aggódva. — Csakhogy itt vagy!... Úgy féltem .., w r v (Folyt.); ]
