Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)

1933-12-20 / 214. (3324.) szám

4

rMWM-MAG^AR-HTRLSa

Automobilok —

háromszáz év előtt

Michelin, a világhírű pneumatikgyáros elmondja életének és pneumatikjainak csodálatos történetét

Páris, december hó. (A PMH párisi munkatársától.) A világhírű francia iparinaik ma is még a gépik öcs igyiártás és felszerelés a leg- autodilonabb, a legfranciább s egyben legdiadalmasabb ágazata. Rég volt az, mikor Peugeot megindította az első gépkocsiját, mely világ csudájára lő nélkül, sin nélkül, mozdony nélkül, gőz nélküli, teljes 25 kilométert futott egy óra alatt (aztán pensze megállt, mert egy óra múlva menthetetlenül felrobbant.) De ez a történelmi Peugeot-kocsi meg az első Midielin-pneu 1889-ben mégsem legelső automobilja volt a világnak. A Lager- Jöf Selma „Gösia Berling“-jében olvashatunk egy csudagépkocsiról, melyet az Ekkeby-i gavallérok egyike gyártott meg száz év előtt — hanem ez osaik mese. Az igazi automobil, a legeslegelső, túltesz a költő képzeletén, mert az Ekkeby-i mesekoosinál is régibb keletű.

A mestere, a nemes Jean Thiron, escuyer az 1645. esztendő februárisának negyedik napján éspedig szombaton indította útjára, mégpedig mint auíotaxit! Legalább igy olvasom, hogy: „Ezen napon szombaton és február negyedikén hivatkozván a Fontain ebi eauban ezerhatszáz és negyvennégy október tizedik napján az Udvarban kiadott pátenstevélre, melyet aláirt Lajos, a Király, uralkodó Felséges Anyjának és Le Tellier urnák jelenlétében, megpecsételtetvén a nagy pecséttel sárga viaszból, melynek erejénél fogva és okából valamint tartalma szerint megengedtetik és szabadságává tétetik Jean Thiron escuyer- nek, hogy

használatba tétesse egy négy keréken járó

kicsiny szekérkocsit, melyet is eemminő

lovak nem húznak, bár azon két ember ülhet a nevezett escuyer találmánya szerint

és azon s zekénk öcsit használhassa illetve használatban tarthassa harminc esztendőkön által a Király alattvalóinak hordozására Páris városában valamint a Királyság minden városaiban és vidékein, ; el til látván egy szereim ind mindennemű és rangú személyeknek e kicsiny kocsiszekértaláimáiny használata, készítése, adása és vétele minden mondott idő alatt hanem ha nevezett Thiron kifejezett engedélyével...“

XIV. Lajos túlságosan fiatal volt még, semhogy megértette volna „e kicsiny találmány'4 fontosságát. Pedig a találmány valóban létezett és fenn is maradt. Tudjuk, hogy 1748-ban a párisiak erős fejcsóválásokkal szemlélték < Vaucanson urnák bizonyos hasonlatos kocsi- szekerét, mely „befestve amaránt színre kékkel strálfozva aranyos alapom44 négy keréken

járt ló nélkül, két-két kerekét acélpánt kapcsolta egybe és egy kézi konmányruddaJ kormán yoztatott. XV. Lajos igen megcsodál la a kocsi járását a gyepen és a Vaucarusoni kastély sétányain, sőt a®t is mondta a feltalálónak: „Les gens du vulgair vous penseront sorcier“ (a köznép Önt boszorkánynak fogja vélni) mindazonáltal a találmánynak folytatása nem lett. Százötven évivel később elölről kellett elkezdeni...

MIKOR A „PNEUMATIKA MEGSZÜLETETT

Andiré Michelin, kinek szédületes életkar- riere mint párhuzamos koordináta követi a gépkocsi technikájának meredeken emelkedő görbéjét: hiszen a világ minden pneumatik- ja közül 70%-nak ,Michelin44 a neve. Nos, ez a legendás Michelin maga személyében beszélt velem.

— Negyvennégy esztendeje — mondta — fivéremmel, Eduarddal közösben egy rongyos kis kanosaik műhelyünk volt egy francia falucskáiban valahol az Isten háta mögött.

— Akkortájt tűntek fel

az első gummikerekü biciklik.

A gumunikerék kanosuk sávokból volt összevarrva, s a varrás természetesen könnyen szétpattant. A jó biciklistának mindenekelőtt ' varrni kellett jól tudni: legelső utikelléke a guinmivarró-tü volt. Sohsem fogom elfelejteni azt a napot (1889 tavaszán délután három óra tájt lehetett)^ mikor először láttam biciklistát igumimikerékkel. A gummija szétpukkadt és neim tudván folytatni útját egy arra menő szekérre tette fel a biciklijét, s minthogy a szekér műhelyünk előtt ment el, jó szerencsére bejött hozzánk, hogy próbáljuk meg a guminijót megreparálni. Teljes három órát dolgoztunk rajta, hogy a kerékre felragasz- szunk egy uj guimmit és egész éjszaka száradni kellett hagyni. Hanem a ,„pneu“, ez az elmés találmány mindjárt Őrülten megtetszett nekünk „Ez a jövőt44 — mondtuk egymásnak és merész álmokat szőttünk azonnal.

— Rövidesen rájöttünk, hogy ábrándjaink levegőbe épültek:

a gummikerók legkevésbbé sem rőt tartós;

folyvást szétpukkadt.

Ki kellett találni valamit. Három, hónapig éjjel nappal ezen törtük a fejünket és addig kísérleteztünk, mi>g módiját leltük, hogy negyedóra alatt lehessen a szétpuikkadt gumim!t kicserélni.

A mi uj pneumatiikunk egy kerékpárversenyen 1891-ben állta meg a tü'zprobát.

Az a versenyző, aki a ,mi uj gumminkkal próbálkozott, teljes nyolc ólával előzte meg a többit: 1206 kilométert téti meg ?1 és íéi óra alatt anélkül, hogy gépéről leszállt volna.

A trénerjét harangokat zugattak a fülébe egész idő alatt, hogy el ne aludjon. A régi gumikkal ilyen teljesítményiről álmodni sem lehetett. Hanem újabb három hónap múlva már három perc alatt tudtam pneumatikot cserélni 1 A gummiszakadás jelentéktelen incidenssé degradálódott.

— És fontos a reklám. Hogy a közönséget meggyőzzük, mi magiunk szerveztünk kerékpárversenyt Páris tói Glermont Ferrand-ig és

titokban az egész utat teleszórattuk vafi- szogeakel. 244 pnen-pukkadás történt a versenyen,

szakadatlanul szereltük a pmeumatikokat, s a közönségnek volt alkalma meggyőződni, hogy az milyen hamar megy . •.

A FELROBBANÓ „VILLÁM".

— És azután jött a nagy év: 1895! Az auto- pneumatik feltalálása. —

— 1894-ig az autónak még merev kerékpántjai voltak ée a kocsi könnyen darabokra tört. Volt nekünk egy komisz kis 4 HP kocsink: „Éclair 44-nek, villámnak neveztük,

nem mintha olyan gyors lett volna, mint a villám (nagyon távol volt az attól!) hanem mert egy géphibája folytán mint a villám állandóan cákk-cakkba futott. 18Sö-ben, mikor a nagy 1200 km-es versenyt rendezték, beneveztünk ezzel a siralmas alkotmánnyal, hanem — előbb rászereltük a mi uj tömör gumim kerék pántunkat.

— Forradalmi újítás volt. „Mi az ördögöt tömtek maguk ebbe a gummiba?44 kérdezték a kliensek és kon kurrensek- „Gyapjúval van ez kitömve, vagy szénával?44 El nem hitték, hogy puszta levegővel, mag előttük nem pumpáltunk egyet fel.

Mikor beneveztük a® ^Belair“-t, semmi pénzért nem kaptunk hozzá soffőrt. Senki neon merte vezetni ezt a veszélyes jármüvet: féltek, hogy kigyullad és felrobban.

Mii kelten magunk vezettük a kocsit a versenyen— Csinos kis ut volt! A pneu-ink kipukkadták minden 150 km után pontosain. Kétszer kigyulladt a kocsi. A négy sebességből kettő maradt- A kerekekből kihullottak a küllőik... De a versenyt a® „Éclair44 megnyerte.

A REKLÁM ÉS AZ EREDMÉNY.

— Ezzel meg volt törve a jég. De a terjesztést, a reklámot sohasem hanyagoltuk el: az a legfontosabb. Páriában három manézst állítottunk fel: egy kocsi léggel töltött pneu- matikon futott, a másik vaspántog keréken, a harmadik tömör gumin- A pálya tele volt akadályokkal. A vaskerekü meg tömör gunimi kerekű kocsikból a zökkenőknél csak úgy hullottak kalapok, esernyők, parókák, még a hamis fogak is! A közönség nap-nap után csődült a manéasbe és igy lett a mi pneunk oly népszerű, hogy igen hamar minden gépkocsit

1933 december 20, ked<L

Halálra ítéltek Zágrábban egy távollevő borvát emigránst

Zágráb, december 19. Az államvédelmi bt róság in confcumaciam kötéláltali halálra Ítélte Bnkán borvát földbirtokost, aki néhány ér, előtt aktív részt vett a horvát politikai mozgalmakban. Brkán jelenleg Zárában tartózkodik. A vádirat szerint Brkán évek előtt önkéntes hadsereget toborzott és csempészutakon fegyvereket szállított & horvát elégedetlenek felfegyverzése céljából és a tervezett lázadást Llymódon hatékonyan támogatta.

ezzel szereltek fel, még a lovas kocsikat is— Azután már csak az volt a kérdés, hogy bírjuk az iramot. Mert az iram olyan tempóba fogott, hogy elállhatott bele a lélekzetünkl Csak gondolja el:

mindössze 8000 autó volt a világon; ma 80

millió van.

1896-ban az autopneumabik átlagbinása 150 km volt 1400 kg-os kocsi alatt; — ma 40.000 km 10.000 kg-os kocsi alatti Egymásután kellett uj meg uj gyártelepeket alakítanunk, a Clermont Ferrand-d üzem egymaga nem bírhatta az iramot. Előbb Franciaországban, aztán külföldön is az olasz Turániban, az amerikai Miütownban, az angol Stoke upon Trent- ben. És akkor e roppant termelésben felmerült az uj probléma: a nyersanyagbeszerzés saját üzemben.

— Először Kokkinkinábam vásároltunk roppant földterületeket és ültettük a heveát, a gummiiát ezer meg ezer hektáron. Saigontól Dántiengig az egész Thudaumot tartomány a Thuau-Loig mind a mi kaucsukifáink területe. A latex-et, a hévea-bokor nedvét a helyszínén dolgozzuk fel folyton tökéletesbitett eljárással és szállítjuk a gyárba. A kaucsuk

ugyanis nem egyébb, mint koagulált latex . •, *

így az „escuyer Thiron“4ól a kokkinkiuai latexig, a detroiti Fordig a Clermont Fer- xand-d Michelinig, a 13- automobilszalonig a Grand Palaisban. Az öreg Michelinnek igaza van: az iram szédületes. De André Michelin! megvénült, nem vénült ki azonban. A szeme, mely meglátta félszáz év előtt az autó jövőjét a Clermont Ferrand-i törött bicikliben, igy lát ma is. így látta 1908-ban mozifilmen, hogy miként próbálkozik valami ismeretlen felfedező egy repülőgépen, két évvel Blérioi és a Manche-repülés előtt. Négy próbálkozást mutatott a film, három géptörést és végül a nagy sikert: repülést száz méter magasban 50 méter távolságra. A Michelin-fivérek ahogy kijöttek a moziból, letettek a bankba 100.000 aranyfrankot dijul annak a repülőnek, aki 10 éven belül 6-nál kevesebb óra alatt Parisból Clermont Ferrandba repül: 400 km-t. 1470 méter magasban- A közönség azt mondta: rek- lámtrílkk. A Michelinek 100.000 frankját nem •fenyegeti veszély!

Ezt a dijat kifizették 1911-ben ...

Benedek Károly.

nyári betyár

Iria: fíosonczy Zoltán

A balatoni terraszon kettőn ültünk szemben a szépasszonnyal. Kettőn, friss ismerősök, de máris régi ellenségek. A gondosan pongyola fiatalember, aki orosz.ánvadászo- san lesült képéhez lágy, hófehér filckalapot viselt, érezte, hogy valamiért utálom, ö ta.án tudta is, hogy miért, mert én még nem tudtam pontosan. Ilyenformán egészen természetesnek vettem, hogy neki i® kellemetlen volt a jelenlétem. Valahogyan olyan ellentétek voltunk, akijjj taszítják egymást s vártuk, hogy melyikünk bírja tovább. Meglehetősen elszántan vártuk, mert tudtuk, hogy ■jaj annak, aki előbb megy el. Aki elmegy, az el lesz fűrészelve, úgy, hogy darabokban hull a szépasszony ©lé és testéből ki fog lógni a kóc.

Háromszor megnézte az óráját, amiből jót fejtettem, mert végre is felállt,

— Muki bácsi, a méltóságom ur — mondta — már másfél órája kimászott a hévízi iszapból és vár.

Láttam, nagyon nehezen ment el, meglehetősen rossz sejtelmekkel és igaza volt.

— Ki ez az oroszlánvadász? ■— kérdeztem, amikor az autó elrobogott vele.

— Nem orosztánvadász a Pista — mondta kissé elpirulva a szépasszony, — de azért nagyon érdekes ember. Igazi úriember.

— Nagyságos asszony ezt olyan áhítattal

mondja, mintha nélkülözné az úriembereket. Mintha például a férje nem volna igazi úriember. %

— Dehogy nem. De ő más és Pista megint más. Majd, ha jobban megismeri , , .

— Nos, akkor?

— Akkor látni fogja, hogy milyen magas piedesztálra helyezi a nőt. Tulajdonképpen osak most tudom, ki vagyok, csak azóta bontakoztak ki az értékeim, amióta Pistát ismerem. A férjemnek egyszerűen csak a felesége voltam, de Pista ezenfelül egy pluszt hozott számomra hogy mi kell egy asszonynak a koszton, a lakáson és a ruhán felül, gondoskodik arról az illatról, amely a napi szükségleten felül a lelket táplálja. Egy nóta, egy szál virág, egy bók, egy kis alázat, amely talán csak a hiúságunknak szól, de ez keli, jobban kell mint a lakás, a mindennapi kenyér és a konvencionális nyaralás, amelynek költségeit minden évben bőségesen fedezi a férjem.

— Mióta ismeri?

— Egy hét óta. És be kell vallanom magának, hogy félek egy kicsit a hátralevő héttől, amely a nyaralásomból még hátra van. •

— Talán tolakodóvá lesz?

— A Pista, tolakodó? Ó, dehogy. Soha még csak távoliról sem érintett valami kényes témát. Pista nem beszél, hanem hallgat. De ebben a ha Igatásában benne van minden vallomás és minden fájdalom. Nem is egy emberé, hanem kettőé, aki . . .

— Nos, miért hallgat el?

— Nehezemre esik kimondani, de valakinek mégis csak el kell mondanom s legjobb, ha magának va lók, régi, jó barátunknak. Hál igen . . . Két emberé, akinek előbb kellett volna találkoznia.

Most már mindent tudtam. Azt is, hogy ezt a szép fiút mdéirt utáltam az első perctől

kezdve. Ezt a gazembert, ezit a nyári betyárt, aki ilyenkor mindenfelé található. Aki egy férjjel tartatja ki magát. No nem a szó szoros érielmében, de mégis éppen olyan csúnyán. Udvarol egy szép asszonynak, akit más nyaraltat, más ruház, s aki az ápolt kezektől a briliánsig mindent a férjétől kap. Akit elegánsan, ragyogóan készen talál s akinek ő azt a bizonyos pluszt hozza, ami semmibe sem kerül, de ami az adott helyzetben, amelyet a férj teremtett meg, úgy hat, mintha ez volna az igazi gondosság és gyöngédség, nem pedig az, amit verítékes gonddal a férj ad az asszonyának, önkéntelenül eszébe jut az embernek a régi mese a sasról, amelynek hátára az ökörszem kapaszkodott fel és amikor a nagy magasságban felröppen a sas hátáról, azt mondja, ő tud magasabbra repülni. Ez az a plusz, amelyet káprázatul a nyári betyár hoz az otthonától távollevő asszonynak . . . De mondjam ezt el neki? Hiábavaló lenne, nem hinné el úgysem. Egészen másképpen kell ezt a kérdést megoldani. Már tudtam is, hogy miképpen, amikor a szépasszony rámszólt:

— Nos, miért hallgat? Megvet, ugye? Pedig inkább sajnálnia kellene engem.

— Dehogy vetem meg, sőt nem is sajnálom. Ellenkezőleg: örülök, hogy végre megtalálta

a boldogságát, amihez mindenkinek jussa van. Most Itt a maga boldogsága. Ne engedje elszaladni.

A szépasszony csodálkozva nézett rám.

— Hát mit tegyek? — kérdezte.

— Váljon el az urától. é

Láttam, hogy meghökkent a nem várt tanácsra, tehát még nem késő.

— Váljon el, de csak úgy, ha biztos abban,

hogy ez az ur elveszi.

— Pista minden percben kész volna meghalni értem.

— Meghalni. Jó, de vájjon elvenné-e?

— Ez nem kétséges.

— Akkor próbáljuk meg . • . Amíg együtt ültünk hárman, láttam hogy kellemetlen voltam számára. Legyek a szemében még kellemetlenebb, legyek gazember, azt sem bánom.

— De mi szükség van erre?

— Majd meglátja. Mondja meg neki, hogy régi rajongója vagyok. Erőszakos, megátalkodott rajongó, aki gonoszul félrevezettem a férjét. A férje válni akar és én most azért jöttem, hogy végre diadalt arassak és magát elragadjam. Már meg is kértem a kezét és a választ a lovagjától teszi függővé. Azt hiszem, most megérteit.

— Meg — mondta rekedten az asszony, akinek ijedt szemében a pokol és a mennyország zűrzavara keringőzött.

*

Másnap délelőtt a bazár előtt találkoztam vele. Mindenféle apróságokat vásárolt össze.

— Érnék tárgyakat veszek — magyarázta. — A férjemnek, az angol tanárnőnek, a szobalánynak, a házmesternének. Nem lehet enélkül hazamenni.

— Hiszen még egy hete van hátra.

— Nincs. Már sürgőnyőztem a férjemnek, hogy holnap hazautazom. Elég volt.

Egy kicsit szomorúan, de tisztán, nyugodt tekintettel mondta ezt, mint aki büszke arra, amit cselekszik.

Melegen és boldogan szorítottam meg a •kazlát* „