Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-17 / 62. szám
6 m : c; áss 1933 december 17, vasárnap. MAGIA... A PROF. MIKHAEL TENDEREI A NAPLÓ számára irta; BENEDEK KÁROLY (Páris) Meghalt és feltámadott Irta: Sziínyay Zoltán 1914 őszén, huszonöt éves korában, a Lémiberg körüli ütközetek egyikón, gránát okozta légnyomás következtében elvesztette öntudatát és azt többé'nem nyerte vissza. Hosszú éveken át kísérleteztek vele - kórházaikban, klinikákon S végül elmegyógyintézetben helyezték el. Ügy élt’ ott, mint az állatok: örült, lia enni kapott; csaholva vetette magát a pázsitba, bozótok közé, ha naponta egyszer levezették ái kertbe, szakálla, amit időnkint lenyirtán, őszülni kezdett és állati körmök nőttek az ujjam. Mig egyszer egy kiszabadult dühöngő őrült vetette rá magát és fojtogatni kezdte. Akkor üres tekintetében kigyulladt a régi fény s torkát a rémület -kiáltása hagyta el: — Segítség! Segítség! Visszanyerte öntudatát. Akkor már negyvenöt éves volt. Az őrök az ügyeletes orvos elé vezették. Az a tudós mohó kíváncsiságával vallatni kezdte. A beteg lassan felelgetett. Maga is kérdezni szeretett volna. Nem értette, hogy került ide. Ágyuk hömbölése és puskák sortiizéro emlékezett. „Talán megsebesültem^, gondolta magában. Közben egyre nyugtalanabbul a szemben levő tükörbe nézett, ahol egy idegen és mégis titokzatos módon ismerős arcot látott a vállig omló haj és vadon nőtt Szakáll őszcs sűrűjében. Néha visszafordult és a háta mögött kereste a tükörkép eleven mását. Végül türelmét. veszítve fölállt és odamutatott a tükörre:- - Ki ez az ember? v . Az orvos nem felélt mindjárt. Óvatosan, gyöngéd átmenetekkel igyekezett átsegíteni őt a valóságon. A beteg visszaereszke- defct a székbe. Döbbenet és kétkedés ült ki a tekintetében. — Szóval ön — kérdezte fulladozva — azt akarja velem elhitetni, hogy ez én vagyok, ez az aggastyán arc az ón arcom? Még úgy emlékezett önmagára: ifjúi piros arccal, hullámos, barna hajjal és vidor fénnyel a szemében. Az orvos sajnálkozó arccal, némán bólintott. A beteg, mintha még mindig nem hinné, a fejét rázta, de ugyanakkor a tükörkép is Néha azt gondolom, hogy régi, sötétnek tartott századok tudása volt kisebb a mainál. Ma távcső s mikroszkóp foghatóvá teszi a végtelen nagyot s a végtelen parányt, az erőket számok rögzítik, a bölcselet messze elmarad a kisérlettan mögött s a könyvnél hasonlíthatatlanul többet mond a laboratórium. Maga az emberi lélek is láthatóvá válik a sejtek fejlődésében, mirigyek kiválasztásaiban,- s a pszichoanalitikus számára a tudatalatti ösztönök, a tudattalan álmok országában is rendszer van s szép világos, áttekinthető tagozódás. Hanem ez a megnyugtatóan kétségtelen és önértelmii tudomány nem folytatása a régiek tudásának. Alatta, mélyen eltemetett rétegekben porladnak egy elmúlt tudás beomlott folyosói és süppedt aknái, miknek sem a kiindulópontjuk, sem a haladásuk módja s iránya nem egyezett a maival. Az elfek és szalamanderek tudományát értem, a fehér és a fekete mágiáét, a belső erőkét, melyek láthatatlanul s megfoghatatlanul keringtek mint a mágnes vonzása, taszítása a mindenségben s az emberben is, s melyeket nem górcső és lombik tett láthatóvá bárki számára, hanem a kiválasztott adeptus jutott csak közelükbe elvonatkozás, akaratkoncentráció, titkos hangösszetételek utjain, sziv- dobogtató ajtókon át, minek rég elvesztettük minden kulcsait —- hacsak Tibet lámái nem őrzik még egyik-másikat... Az a különleges ember azonban, ki magát Professor Mikhael-nek nevezi itt Párisban, mintha szabadon járna ez eltemetett, kapukon át: ha beszélni kezd, elváltozik a világ körülöttem és sejtelmes, szokatlan értelmet nyernek, messze elvonatkozva minden mai tudományos kapcsolataiktól, a napi élet minden jelenségei. SZENT ELALVÁS SZENT FELÉBREDÉS — Az álmait gondozza-e kellőképen? — kérdezte tőlem egyszer. — Hiszen tudja, hogy-életünknek mintegy felét töltjük e rejtélyes, félhalott állapotban, mikor önmagunkba húzódunk, becsukjuk érzékszerveinket, hogy szabadon, bocsássuk asztrál- testünket és mennél tágabbra nyissuk a kaput a jótékony és gonosz fluidumok előtt... Vigyáz-e gondosan, ha ágyát elhelyezi, ha alvószobáját választja, hogy a feje északnak s a lába délnek álljon a földmagnetizmus irányával megegyezően, mely mint minden földi lény éltető fluiduma, a maga ereiben, idegrostjaiban s agytekervényeiben is kereng? Ki- nyujtózik-e helyes módon, mielőtt az álomnak átadná magát? Elképzeli-e, hogy feje könnyű, tiszta, áttetsző kristálygolyócska és hogy egész teste apró és súlytalan? Figyelje meg csak kutyáját vagy macskáját, ha van: hogy keresi az meg elalvás előtt mindég a magnetikus irányt, s ha más fekvésre kényszeríti, álma nyugtalan lesz és zaklatott. Még meg is fordulnak, főleg a kutyák, ugye, néhányszor lefekvés előtt maguk körül: gyűjtik a saját testük magnetizmusát, láthatatlan takarót, hogy burkolja, óvja álmukban őket. . . ön a vállát vonogatja, mint az újkori barbárok általában, ha józan beszédet halinak. A régiek tudták, látja, hogy szent a mindenesti elalvás és szent a mindenreggeli felébredés. Ezért követeli mind az esti s reggeli istentiszteletet, az esti és a reggeli imát: emlékeit a hajdani , mágikus folyamatoknak, mik a szunnyadást vezették be s az ébredést követték, hogy gondolatkoncentráció utján ráborítsák az elalvóra vagy felemeljék az ébredőtől a mágikus védőleplet, mely a min- denség ártó erőit megállítja s csak a hasznosakat engedi keresztül. TÜNDÉREK A THEMSEPARTON •— Más erők is élnek ám a nagy mindenségben, mint villany, fény, hang, magnetiz- mus rezgései, sőt sokkal fontosabbak ezeknél. Asztrállényünk csakúgy folytonos csatatere hasznos és káros erőknek, mint testünk a gyilkos és éltető bacillusoké, s e rejtélyes erők szabadon járnak az alvó lelkén keresztül, mely védtelen. A régiek jól tudták, hogy miért fogadnak el szilieket és szalarnandere- ket, undineket és gnómokat, lég-, tűz-, viz-, föld szellemeit valódi lényekül. A tündérmesék egytől egyig leromlott, kitekert, értelmüket vesztett mágikus történetek; bölcsesség van beléjük zárva, csak a kulcsa veszett el és Angliában igen érzékeny kisgyermekek közvetítésével folyóparton sikerült tündéreket lefényképezni. Európa legmagasabb tornya, a Budapest, melletti lakihegyi óriásadó 314 méteres antennája. megmozdult. Ugyanúgy, mint ő, végigsi- mitotta a haját, homlokát ás két tenyere közé fogta az arcát. Ujjai megtalálták; állón a hosszú szak állt és meglengették a le- omló fürtöket. Igen, ez ő, ugyanaz ée ugyanúgy, mint a tükörben látja. — Hány év? — kérdezte aztán — mondja meg, hány esztendő telt el azóta? — Sok, nagyon sok, csaknem húsz. — Én tehát most negyvenöt “éves nagyok? — Igen, \ ...... ‘ Keserű, gúnyos mosolyba villant a beteg fogsora a szakáll sűrűjében. — Tegnap még huszonöt, egész biztossal tudom, liogy tegnap volt. Még arra is emlékszem, hogy mellettem egy szőke önkéntes, hogy is hívták? Sehütz-----Igen, igen* Sc hütz Pista, egyszerosak a fejéhez kapott és fölorditott. Oda akartam rohanni... Aztán nem tudom, mi történt, megsebesültem, elaludtam?... Arra ébredtem, hogy valaki fojtogatni kezdi a torkomat... S ön most azt állítja, hogy közben húsz esztendő telt el... Hogyan, mi történt? A tükörbe nézek s egy öreg ember néz vissza rám. Mi ez, hol voltam ezalatt? ön érti ezt? Lehetetlen, lehetetlen! A fejét rázta és belenevetett a tükörbe, arra a másik arcra, amelyik gonoszul és kajánul visszanevetett rá. Az orvos a vész- csengő gombján tartotta ujját és feszülten figyelt a betegnek minden mozdulatára, ügy gondolta, hogy rendkívül érdekes, bár veszélyes eset. Tanulmányt fog imi megfigyeléseiről valamelyik külföldi szaklapba. — Önnel — mondta aztán, mikor a beteg visszacsi 11 apodot t a székbe — csodálatos dolog történt. Az idegrendszerben beállott bénulás folytán s az orvostudomány előtt még érthetetlen módon, elvesztette önmagáról való minden tudatát. A szervezete egészségesen működött, de szellemi élete szünetelt. Mig most. csaknem húsz esztendő után, a csodálatos véletlen visz- szaadta azt is. Gondoljon arra, hogy olyan élményen ment át, mint talán még senki ön előtt. Keressen ebben vigasztalást. A beteg csak egy vállrándítással felelt, nyilván kevésnek találta, ezt a vigasztalást. Az orvos is elhallgatott, érezte, hogy nem találta el a helyes szavakat. Ami a tudomány számára uj megismerés, az erre az emberre nézve a legnagyobb tragédia. Mit mondjon neki. amiben az elvesztett busz esztendőért kárpótlást találhatna? Sokáig hallgattak mind a ketten. A beteg két öklére támasztotta az állát és mélyen maga elé nézett. ; - pb' ' -Á — Aztán — szólt újból az orvos — talán jobb is volt önnek, ez a húsz esztendő, amit mi átéltünk s ön nem élt át, az emberiség életének talán legnehezebb szakasza volt. A beteg fölfigyelt. Vidám katonanótákra gondolt és fölvirágozott, bosszú katona- vonatokra. Az egyik kocsi oldalára ő maga irta föl krétával: Végállomás Pétervár. — Hát mégis az oroszok győztek?—1 kérdezte döbbenten. — Hagyjuk — esi 11 api tóttá az orvos — ez most még nem való önnek. Aztán mégis mindent el kellett mondania. A beteg lassan egészen elcsendesedett. Mozdulatlanul ült a széken. Lehunyt szemével olyan volt az arca. mintha aludna. , Arra gondolt, hogy ő semmit se ért ebből a megváltozott világból. Ö nem akar itten, élni. Hazamegy a szüleihez és gazdálkodni fog. Aztán eszébe jutott, hogy az apja hetven éves volt; az anyja meg hatvan, amikor utoljára látták egymást. Azóta bizonyosan ők is... És vájjon az a kisleány, akinek megiggérte ? ... Kisleány ? Hiszen annak is húsz esztendeje már. — De hát hová menjek? Mihez kezdjek? — kiáltott föl váratlanul. —: Hiszen nem én haltam meg linsz év előtt, hanem az élet és most hiába támadtam föl busz év után, ha a régi élet helyén csak temetőt találok? Mondja meg. doktor ur. mihez kezdhetek én most? Kinek kell az én életem itten? Erre feleljen, kérem. A szobára ráereszkedett az alkony. Az orvos, akit előbb még a tudós vallató kíváncsisága járt át, most éonoly szomorú volt, mint maga a beteg. Mihez kezdjen, kinek kell az élet? Erre nem lehet felelni. Valamit érteni kezdett, amit eddig soha. meg nem értett a halál félelmetes ténye előtt. Épp az a szép abban, hogy másitha- tatlan, örökre bevégzett dolog. A halottak legnagyobb boldogsága, liogy nem támadnak föl földi életükbe. Az élők görcsösen ragaszkodnak az élethez, de boldogtalanok lennének, ha vissza kellene térniük a halálból. íme, ez az ember is. aki egyszer már meghalt-és húsz év után föltámadott. Mit adhat, mit ígérhet neki, amiért érdemes óin ie ? Látta, ámint a lueteg lassan, orozva az asztal síkjára nyújtja kezét. Meg azt is látta, amint ujjai görcsösen megtapadtak ■ a vékony papirvágó penge markolatán. Az ablak felé fordult, mintha az alkonyodás sötét torlaszait nézné az égen. Aztán halk nyöszördülést hallott s nyomban utána az emberi test tompa zuhanását a földre. Akkor kinyújtotta a vil- 1 an y t, é s megnyom ta. a v észcsen gő • gombját, Mire az őrök beözönlöttek a szobába, a beteg már halott volt. megeszunk, s mely megzavarhatja az emésztés •utján szerveink működését s álmaink nyugalmát. Máskor, sőt az álom maga jő, magával ragadja asztrállénylinket, s hosszú utazásokat tétet meg velünk rövid pillanatok alatt. De ■ ' az álom legtöbbször káros és hasznos asztrálelemek harca, melyben nem egyszer a kártevő győzedelmeskedik. így a középkor boszorkái, kik hitték, hogy résztvesznek szörnyű szabbatokon, mert elalvás előtt kárhözatos praktikákkal megnyitották lelkűket a legkárosabb szellemeknek, melyek aztán karmaikba keritették az alvó asztrállényét és elragadták a sötétség szféráiba. — Az ellenkezőre kell törekednünk azonban. Ha a jótékony szellemek veszik karjukra az álmodó elkülönödő asztráltestét, akkor az álom nyugtat, segít, s rejtélyeket old meg számunkra. Ilyenkor hallja meg álmában a zeneszerző a legcsodálatosabb melódiát, mely belőle magából énekel; ilyenkor leli meg az író álmában a gyötrődve keresett koncepciót, alakjai testet öltenek és lelkében néhány perc alatt fejezetről fejezetre épül fel a regény. Ily álmok mutatják fotográfikus pontossággal a közeljövő döntő eseményeit; ilyenkor látja meg az eltűnt gyermekéért vágyódó anya a visszatérő fiút, látja alakját, ruháját, elolvashatja nevét a hajónak, melyen érkezik, vagy az uccának amelyen halad. Igaza van a pszichoanalrtikusoknak, kik az álom szimbolizmusáról beszélnek, mert a szellemek szimbólumok által szólnak hozzánk. De ezek a szimbólumok nem világosak és nem olvashatók, rossz és jó szellemek egyként beszélnek hozzánk általuk és nincs álmoskönyv, mely e gubancos . utón végigvezet... apró táncosokat, kiket „humananimális lé- nycknek“ neveztek a régiek s ártatlanok a maguk láthatatlanságában. Az érzékeny lemez meglátta őket. DÉMONOK HARCA AZ ÁLMODÓ LÉLEKBEN — Fölöttük állanak azonban ama vészesebbek, akik nagy kárt okozhatnak, ha sikerül beférkőzniök az alvó „lelkiburka“ alá. Mikor a biblia démonokról és angyalokról beszél, ne gondolja, hogy a démonok betü- szerint a pokolból jönnek, hogy farkuk, szarvuk és hasított patájuk van és ne gondolja, hogy az angyalok fehér szárnyat hordanak vállukon és lantot kezükben; de élnek tényleg, fény szellemei bár nem aureola, hanem aura lebeg köröttük, könnyed s láthatatlan akár az aura, mely minden földi testet körüllengi. A démonokról az okkult tudomány művelői azt tudták, hogy fékevesztett energiák, élet és intelligencia formái, melyeknek az intraplanetáris ür a hónuk, s ha leszállnak egy emberi testbe, romlásra hajlamosak telve gonosz sugallatokkal, mert bosszút akarnak állni a durva alantas testen, mely ideiglenesen börtönük. — Az álom, igaz, néha csupán magának a testnek kisugárzása, az „esprits animaux“-é, melyeket Descartes a húsba helyez, amit
