Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)

1933-11-08 / 29. szám

* 1333 november 8, szerda. Hotel a Icapusarokban Irta: MÓRICZ Áz este, mikor fel akartam menni a házba, egy úriember a sötétben megszólalt mellet­tem. ■— Szörnyű ... Kérem, ez szörnyű ... Ez csak Budapesten lehetséges. Meghökkenve néztem rá. Az idegen ur foj­tott hangon és lamentálva folytatta: — Ott van egy öregasszony ... Kérem, ez itt fogja tölteni az éjszakát. Valami páni rémület volt az arcában és tovább nem törődve velem, meglehetősen hangosan lármázva ment az utján s rám hagyta az öregasszonyt. Erkölcsi kötelességet éreztem, hogy vissza­lépjek egy lépést és már a zsebemben volt a kezem, hogy alamizsnát adjak a szegény asz- szonynak, aki valami nagy kendőbe éppen akkor csomagolta be magát s valóban, jósze- mü ember, aki hozzá van szokva, hogy em­berek hálnak a kapuk alatt és hidak alatt és az elhagyott téglagyárakban a meleg kemen­cék alatt, — meglátja, hogy csakugyan itt egy idős néni az éjszakára rendezkedik be. — Jó estét nénikém, — köszöntem neki — maga mit csinál itt? Rám nézett egy kiaszott arc, két nagy szür­ke bizonytalan szem s tétova fejbólintással: — Az éccaka itt leszek. —■ Mért nem megy haza? — Mert rosszak a lábaim, — mondta mér­gesen. A hangjában olyan energia volt, hogy az alamizsnát nem nyttjthattam át. — Hát hol lakik? — Monoron. — Mért jött Pestre' — Árulni. Megoldódott a rejtély. Nem koldus és nem kilakoltatott életnyomorék öregasszony, ha­nem rendes pénzkereső ember, akinek be van kalkulálva az üzemi költségébe a fővámtéri kapualja, ahol az éccakát el lehet tölteni. Hány éves, néniként? — Hetvennyolc. — Van családja? — Gyümölcsöt hoztam be, megvan az iga­zolványom, engedély, minden. Nem tudtam mind eladni, hat reggel négyig itt fogok ma­radni. J — Nem fázik meg? — Nem. Van két jó kendőm. Nagykendő. Meg is mutatta. Jó régi kendők, még bé­kebeliek, mikor a harasztkendőkbe meleget kötöttek bele a gyárak, olyan jó meleget, hogy egy hetvennyolcéves öregasszony az ok­tóberi éjszakát nyugodtan rábizza. —' Csak takarózzon be jól, meg ne fázzon. — Igen. Vigyázok magamra. — Nincs aki magára vigyázzon? — Van ... Az unokáim. Megmondtam ne­kik, hogy nem megyek haza, csak ha készen leszek... — Mit hozott be? — Kalarábét, kelkáposztát, csirkét, meg al­mát. — Hol van? —• A Vámház-pincébe hattam. De ott nem maradhatok, mert fizetni kell. — Gyermekei már nem élnek? — Nem. Elestek. Két fiam. Egyik Dober- dón, másik Vóliniába. — Persze, a háború. Néztem, láttam, hogy nem akar beszélni. — Jó éccakát, nénikém — köszöntem cl tőle s elballagtam én is. És utána néztem an­nak az urnák, aki erkölcsi bátorságával és részvétével a szegénység iránt s kíméletlen kritikájával a város iránt, megállított. Mennyi ilyen erkölcsbiró él a szegénység­nek és a mélyben működő hangyaszorgalom­nak világa fölött. Milyen könnyű pálcát tör­ni, ítéletet mondani s zsebbe nem nyúló jó­tékonysággal felkavarni a közvéleményt. Nem elég az, hogy egy hetvennyolcéves öreg­asszonynak ifjúi energiával kell megkeresni a kenyerét, talán még az unokáiét s a déd­unokáiét is, mert a háború elvitte a két fiát, — még azzal is meg kell küzdenie, hogy a felzaklatott kiváncsi részvét elrontja nyugodt álmát is a kapu alatti kis hoteljében. Ifiüágosság derül a Tower titokzatos foglyának tragédiájára fcTOJUTamreraaimyra-mniiiuOHLrm. ma int. . i i'ia^ijeaxnin.'aTn m——fi— uBBMwmiriw.'.nui wjí.' ———— Finnországban letartóztatták a kémkedéssel vádolt gárda­hadnagy megrontását Újabb iejlemények a háború utáni idők legizgalmasabb hémiörténetében — Az elegáns gárda­hadnagy és a világ legszebb hémnöjéneh titokzatos szerelmi játéka — Szerelemért, vagy katonai titkokért kapta a pénzt a letartóztatott Sieward hadnagy? Helsingfors, november 7. Londonban, mint ismeretes, óriási feltűnést keltett annak ideijén, hogy Bailie Stewart, az angol hadsereg egyik legdélcegebib gárdahadnagya, a Towerbe ke­rült és senki sem tudja, miért. Csak később tudódott ki az előkelő londoni társaság nagy meglepetésére, hogy a gárdahadnagyot kémkedés gyanúja miatt tartóztatták le. A hadnagy egy rendkívül isizép, tifokzalcts kém­nő hálójába került. A káinnő, mint most kiderült, egy kiterjedt nemzetközi kémszervezet vezetője, amelynek szálai egy újabb szenzációs letartóztatás ré­vén Finnországon keresztül Oroszországig vezetnek. A kémnö, Martin Mária Lujza, ravaszság­ban és vakmerőségben méltó utódja a világ­háborúban szereplő „Doktor kisasszony” el­nevezésű német kómnőnek és azonos azzal a titokzatos névvel, aki a Bailie Stewart el­leni perben mint háttérben rejtőző mozgató- erő szerepel, A KÉMNŐ LEGÚJABB ÁLDOZATA Néhány héttel ezelőtt W. A. Pentekáinen finn tartalékos hadnagy autón érkezett a finn orosz határ köze’ében levő egyik kicsiny fa­lucskába. Másnap reggel a parasztok megta­lálták az elhagyott automobilt az országúton. A kocsiban rengeteg lőszer, térkép, fénykép- felvétel és katonai természetű feljegyzés volt. K’éhány nappal későbben jelentés ér­kezett Oroszországból, hogy Pentekáinen ITÁLIA LELKÉNEK ÖREG LAKATJA írta: Szombathy Viktor Róma, október végén. Élénk riportot akartam volna Írni az őszi olasz földről, jelenteni szeret­tem volna, hogy a Colosseum tetején viharvert angolok tartják a bástyát és hogy a Didón még fürödni lehet, csak bennszülött velenceiek fenyegetnek emiatt tüdőgyulladással, de nem irom meg most, mert elégedetlen vagyok s utálom magunkat, valahányan csak arra merészkedünk, hogy Írjunk egy országról, ahol semmi egyebeik nem va­gyunk fizető, megtűrt vendégnél... Ülünk a vonaton és végtelen hegyek között száguldunk Alpesektől a Pó sík­jáig, Velencétől a toszkánai hegyekig, az Arno partjától a Vezúv aljáig, de mit látunk mindebből, mi az, ami szá­modra megkapó, mondd, ó nyájas uta­zó, aki háromheti idődet váltod fel egy illúzióra, arra, hogy megismerd egy or­szág lelkét. Rohan a vonat és megállsz Velencé­ben, lebeg a hajó s kikötsz Nápolyban, hónod alatt a Bádocker, zsebedben az iskolás jegyzetek, (mert be kell számol­nod arról, hol volt Traján oszlopa és mit ástak ki újabban a Titus diadalive alól...) oldaladon a szerencsétlen fényképezőgép, amellyel századazoir is önmagadat, vagy kísérődet fcuU^rafá­lod, hogy majd annakidején elmond­hasd: etettünk galambot a Szent Márk terén, láttuk csillogni a Ponté Vccohió ékszereit estifényben s lám, ez a kép még akkor ábrázolt le bennünket, ami­kor a pálmák alatt jártunk... mindig mi vagyunk, mi maradtunk, de hol ma­radt a masinából az idegen ország illa­ta, a nagykerekü kocsi képe, a hordár bűvös mosolya, a matróz görbe pofája, a kiakasztott szennyesruhák áradata, szűk, piszkos kis uccákon s általában: mit látsz, utas, ha elvetődül idegen tá­jakra s más embereket tapasztalsz ... Ismét csak önmagadat látod, a foto- grafálómasina megint csak a te pózai­dat örökíti meg, végigfutsz ismeretlen városokon, könyv és Útmutató szerint, látod az Uffizit, mert látnod kell, jár­tál a Campanila tetején, mert úgy illik, vásárotál a Vatikán-városban bélyeget és hihetetlen özönnel árasztottad el is­merőseidet kártyákban és látképekben, megnézted mindazt, amit a Bádocker három csillaggal jelöl, ettél paradicso­mos spaghettit és ittál ohiantit, mert szégyellenéd itthon bevallani, hogy mindeme obiigát s hétköznapi dolgokat nem cselokedted. Százezredszer ismételed elődeid pél­dáját, jársz, mint a nyáj egyik alkotó­hadnagyot kémkedés gyanúja miatt letar­tóztatták. A letartóztatott finn hadnagy előélete na­gyon beírnál yo.s és változatos. Mint cipőtisztító kezdi pályáját Helsingíors- ban, de a finnországi kommunista forradalom alatt már titokzatos szerepet játszik a kommu­nista pártiban, azután földimunkás lesz, vé­gül sikerül belépnie a finn had seregibe, csak­hamar tiszt 'esz belőle és mint ilyen filmfel­vételeket készít a vezérkar számára. Tiszti minőségében sokszor teljesített éjszakai szolgálatot a vezérkar épületében és ezt az alkalmat használta lel arra, hogy lefényképezze a titkos okmányokat Utoljára néhány nappal a szökése előtt tartott éjszakai szolgálatot és valószínűleg ekkor egé­szítette ki okmánygyüjteményét, A reá követ­kező napon eltűnt, egy ideig a határ mentén kalandozott, azután a finn—orosz határon le­vő falucskában tűnt fel. A NEMZETKÖZI KÉMSZERVEZET FEJE A finn katonai rendőrség nyomozása kide­rítette, hogy a hadnagy a megszerzett anyag legnagyobb részét külföldi kémeknek és ügy­nököknek adta el. A finn hatóságoknak sike­rült három ügynököt letartóztatni ok. Mind a háromnak amerikai útlevele volt és az egyikük, egy Jakobson nevű állítólagos kanadai tanító megnevezte a banda igazi vezetőjét, egy hölgyet, aki a legjobb finn tár­saságokban fordult meg. tagja, ülsz a vonatban és tehetetlenül látsz elsuhanni a domboldalakon apró falvakat, ülsz villamoson, nem léphetsz be egy római polgár, mondjuk Varelli Tito, adóhivatali iktató házába, mert oda már nem ér el a Bádecker keze ... Pedig ez volna az érdekes, az, hogy le­szállhatnál a vonatról San Nicolo su Ponteben, valami kicsiny kis városká­ban és körülnézhetnél bámész szem­mel, az volna az igazi, ha beléphetnél a legpiszkosabb nápolyi suszter házába a Santa Lucián, belekukkantanál a fa­zekába, meghempergetnéd tizenkét gyerekét a porban, az volna kellemes, ha végigsétálhatnál a hegyen és a tosz­kánai parasztnak etruszk kövekből épített kunyhójában sajtot ennél, vagy felmászhatnál az Abruazókba és keres­néd, nincs-e még bandita a kövek kö­zött ... Sajnos, neked Pitti palotát kell néz­ned és a Trovi kutakat csodálnod, Pá- duában látnod kell az egyetemet és Ve­ronában Júlia sírját: visz, vonszol a Bádecker, nem hágy nyugtot a klasszi­kus műveltség vágya, ismered a Boboli kerteket, de nem tudod, hogyan szánt az olasz paraszt, a Cook iroda felvisz a Vcziuvra, de a Vatikán mögötti kőbá­nyába belépned már tilos. Ezeket a tilos dolgokat szeretném. Ülök a vonatban és idegenül, gyana­kodva nézem az utitársaikat, a tenge­részt, a szakállas festőt, a hatgyerme­kes anyát s a három kövér embert... Itt van a pillanat, amikor nem érdekel a Nemzeti Képtár, hanem szeretnék be­Xcihán y nappal ezelőtt letartóztatták ezt a nőt is. Mint kiderült, Martin Mária Lujza nagysza­bású társadalmi életet folytatott és nemrégi-, hen avatta fel uj, elegánsan berendezett ott­honát. A felavatási ünnepségen a finn főváros leg­előkelőbb társasága vett részt Mária Lujza egy év óta él Finnországiban, ahol csakhamar utat talált a legelőkelőbb körök- höiz, de * különösen szívesen ismerkedett magasrangu katonatisztekkel. A lakásában tartott ház­kutatás alkalmával a rendőrség nagymeny- nyiségü kompromittáló anyagot és ezenkí­vül 700 fontot talált angol bankjegyekben. A pénz több borítókba volt csomagoüva és mindegyik borítékon titkos betűjelzések vol­tok. Megállapították, hogy Mária Lujza azelőtt állandóan Berlinben tartózkodott s ez a körülmény teljesen egye­zik a londoni kémkedési per adataival. Az angol hadnagy Berlinben ismerkedett meg egy Mária Lujza nevű feltűnően szép növel, akinek családi nevét és cimét sohasem tudta meg. A növel későbben többször talál, kozott Hollandiában és minden alkalommal jelentős összegű pénzt kapott a nőtől Az angol nyomozó hatóságok szerint a had­nagy ezt a pénzt kémsizolgálatok fejében kap­ta, Bailie Steward azonban ezzel szemben áll­hatatosan azt hangoztatja, hogy „erotikus szclgáiatck‘* fejében kapott anyagi támogatást a titokzatos hölgy­től. szélgetni a vasúti kalauzzal, eljött az idő, amikor megcsörnörlöttem a nem­zetközi attrakciókkal és inkább arra vagyok kiváncsi, hogyan mulat a firen­zei polgár Fie'soléhan, vasárnap dél­után. Róhan a vonat, hordárok üvöltenek... Kanyarog az autótaxi és soffőrök al- icu sznak, szép a képtár, de muzeum- őrök emelkednek fel, a borravaló remé­nyében s kalauzolnak suttogva. Minde­nütt egy hordár, egy őr, egy sofőr, aki közénk áll: az ország és az idegen kö­zé, nem engedi, hogy bepillants a máj­ba, vesébe, csupán a rúzst és a isminket láthatod ... A vasúti kocsi, amiben utazom: var­sói kocsi, közvetlen vagon Varsó és Ró­ma között, az utitárs amerikai, a fel­iratok nógynyelvüek, az élet a szál­lókban nemzetközi és Béosben ugyan­úgy közeledik a pincér, mint Velencé­ben vagy Posilippóban ... engedjetek közel az emberekhez, feszítsük iszét a kereteket s lépjünk ki az ablakon, sé­táljunk ki az ablakon, sétáljunk el az Abruazókba... A vagon ablakán a felirat, négy nyel­ven: — Kihajolni veszélyes ... Visszahúzom magam a. Bádecker mögé, megnézem a Pittit, a Vatikánt és a Vezuvot, ez való nekem, európainak... idegen, ha külországban jársz, ne vágy j járatlan utakra, mert kihajolni veszé­lyes, ki tudja, mit áldozol fel... Talán csak az életedet, de lehet, hogy aiz illú­ziódat is és az talán még rosszabb... ■— Osztán keres valamit? — Keresek hát. Abbul élünk, amit én ke­resek. Ma is kerestem. Teát ittam elébb .. Nem bánt itt engem senki. A rendőrök se Ismernek. Megállóit mellettem egy asszony, ez i: nagykendőben. Azt hihette a görbe nyakú botomról, hogy detektív vagyok és erélyesen szólalt meg. — Jó asszony, én ismerem, nem bánt sen­kit, csak aludni akar. Hogy még egy hetvennyolcéves öregasszony még bántson is valakit. Az öregasszony, szálas, jószavu magyar asszony, már nagyon elrendezkedett s úgy tett, mintha felőle zúghatna a vihar, ő már biztos az éccakájában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents