Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-12 / 8. szám
HÁROMHATALMI KONFERENCIA GENFBEN Befejeződött a népszövetség közgyűlése, megkezdődött a lefegyverzési eszmecsere Nadolny, Simon és Paul-Boncour tárgyalásai — Az angol lefegyverzési terv Geaf, október 11. Á népszövetség közgyűlése tua délelőtt tartotta utolsó ülését és elfogadta az egyes bizottságok határozatait. A tizenegy napirenden levő kérdés közül a délelőtt folyamán többet elintéztek, közöttük a kisebbségvédelemre vonatkozó három határozatot is. Az első és a harmadik határozati javaslatot a közgyűlés elfogadta, a második határozati javaslatot Keller német delegátus vasszautasitotta, úgyhogy a közgyűlés elnöke kénytelen volt megállapítani, hogy egyhangúság híján a közgyűlés nem fogadta el a második számú kisebbségi határozatot, amely arról szól, hogy a pé- met zsidók is a kisebbségek kategóriájába tartoznak. A népszövetség egyébként elhatározta, hogy a német emigránsok ügyeinek elintézésére főbiztost küld ki. Ennek a kérdésnek megszavazásánál Németország delegátusa ugyancsak tartózkodott a szavazástól. A közgyűlés végén az elnök méltatta a közgyűlés és az egyes bizottságok munkáját. Az us angol lefegyverzési Javaslatok Genf, október 11. Sir Jpbn Simon, angol külügyminiszter Genfbe érkezett, de útközben megállt Párisban, ahol megbeszélte Lord Tyrell angol nagykövettel az angol kormány lefegyverzési terveit. Ugyanakkor a francia miniszterelnöknek is tudomására hozta az angol tervet, amely a következő négy pontból áll: 1. Az angol kormány azonosítja magát Bald- win birminghami beszédével, amely határozott lefegyverzést követel. 2. Az angol kormány belátja, hogy az általános lefegyverzés előtt szükség van egy próbaidőre, amely alatt nemzetközileg ellenőrzik az egyes államok fegyverkezését. 3. Németország bármily formában történő fel- fegyverzését Anglia elutasitja. 4. MacDonald tervét Anglia föltétlenül össze óhajtja egyeztetni a francia, angol és az amerikai tervvel. Az uj angol lefegyverzési javaslatokat a franciák állítólag máris elfogadták. A tervnek leglényegesebb része az, amely kimondja, hogy Nénak az újrafegyverkezést. Az amerikai jelenlés viszont azt állítja, hogy a három hatalom egysége nem valósult meg. A nagyhatalmak egyhangúan Hémetorszát felfegyverzése ellen fordultak Géni, október 11. A szerda délutáni hóromha. talmi konferencián, amelyen Anglia, Francia- ország és Amerika megbízottai vettek részt, a nagyhatalmak egyöntetűen elhatározták, hogy semmiesetre se engedik meg Németország felfegyverzését. A Havas-ügynökség félhivatalos értesülése ugyanezt mondja. Nadolny német delegátus ma délután Benessel tanácskozott. A csehszlovák külügyminiszter egyébként kijelentette, hogy Franciaország és a kisantant között teljes a harmónia. metország teljes fegyverkezési egyenrangúságát céak nyoló év múlva éri el. íiadoíny tárgyalásai Genf, október 11. Nadolny német delegátus ma délelőtt hosszantartóan tanácskozott Hen- dersonnal, a lefegyverzési konefrencia elnökével. Nadolny egyébként tegnap meglátogatta Paul Boncour külügyminiszteri és ez a látogatás rendkívül jó hatást keltett Franciaországban, bár a lapok elismerik, hogy praktikus megállapodásra nem vezetett. A francia sajtó kifejezi azt az óhaját, hogy a napokban újra összeülő lefegyverzési konferenciának föltétlenül eredménnyel kell végződnie. Viszont Pertinax az Echo de Parisban kijelenti, hogy Franciaország nem mutathat nagyobb engedékenységet, mint amekkorát eddig mutatott. Norman Davis tervei London, október 11. A Daily Héráid jelentése szerint Norman Davis javaslatokat fog tenni Genfben Németország bizonyos korlátozott mértékben való felfegyverzésére. 7.629 mlPÍŐ G JÖVŐ fűi Höíísétuefés Prága, október 11. (Prágai tudósitónk jelenti telefonon.) A kormány elkészítette a jövő évi költségvetés végleges tervezetét. E szerint, az államháztartás büdzséje 7.629 millió koronát tesz ki. A költségvetési javaslat a parlamenti takarékossági bizottság elé kerül, A takarékos- sági bizottság egyik legközelebbi ülésén állást foglal a költségvetési javaslathoz. A javaslat a takarékossági bizottság véleményezése alapján végzendő esetleges módosítások után rövidesen a nemzetgyűlés elé kerül. Az idei költségvetés közel egy milliárd koronával magasabb a jövő évinél. Ai angol szakszervezetek a lefegyverzésért London, október 11. Az angol szakszervezetek, valamint több más szakorganizáció felhívást intéznek a népszövetséghez és az angol kormányhoz, amelyben az általános lefegyverzést követelik, Ugyanakkor tiltakoznak ama terv ellen, hogy Németországnak újból megengedjék a fegyverkezést. Ellentmondás Hitler terveiben Páris, október 11. Francia körökben nagy fontosságot tulajdonítanak annak az ellentétnek, amely a lefegyverzés kérdésében Hitler és kormányának egyes tagijai között van. Hitler állítólag Ígéretet tett a francia kormánynak, hogy 'Németország a rajnai határtól kezdődő ötven kilométeres szalagon nem foganatosít katonai rendszabályokat. Ezizel szemben Blomiberg tábornok és Goráig porosz miniszter- elnök a nemzeti szocialista pártnak Namedy várban tartott kongresszusán kijelentette, hogy Németország a rajnai zónát megerősíti. A francia kormánynak ilyen körülmények között az a véleménye, hogy Németország ezekkel az ellentmondásokkal időt akar nyerni a genfi tárgyalásokon. t. • ... A teljesen egészséges Dolifuss kancellár újból átvette az ügyek vezetését Bécs, október 11. .Mint jelentettük, Dolifuss kancellár, aki az egy héttel ezelőtt ellene elkövetett merénylet alkalmával könnyebben megsebesült, néhány napos szabadságra utazott szülőföldjére. A kancellár ma visszaérkezett szabadságáról Becsbe és a délelőtt folyamán megjelent hivatalában, hogy hivatalos teendőit újból átvegye. A kancellár kijelentette, hogy teljesen egészséges. Arcszine kitűnő és teljesen kifogástalanul érzi magát. A háromhatalmi konferencia Gerí, október 11. Szerdán délután két óráig tartó háromhatalmi megbeszélés volt Genfben. Sir John Simon angol külügyminiszter meghívására az angol, az amerikai és a francia delegációk közös ülést tartottak. A megbeszélés után Simon Hcnderscnhoz, a konferencia elnökéhez ment és beszámolt neki a tanácskozás eredményéről. Illetékes angol és amerikai körök ellentmondó jelentésekben számolnak be az eszmecseréről. Angol forrás szerint azon csupán általános kérdésekről volt szó és arról, hogy a hatalmak megtiltják a birodalomOstromállapot Romániában Bukarest, október 11. Politikai körökből származó vélemény szerint abban az esetben, ha a jobboldali radikális mozgalom tovább tér- jed Romániában, a király a kormány kérésére az egész országban kihirdeti az ostromállapotot. A Duna problémái A folyam méltóságteljesen hömpölygő hullámai országból-országba futnak át a középeurcpai térben, elsiklanak ragyogó városok alatt, mosolyogva üdvözlik a kedves bajor helyek panorámáját, Pass&unál nem ismerik a náci-határ szigorát, áhita- tosan megcsókolják Bécs szegélyeit, ráne- vetnek a pozsonyi várra, Komáromra, áttörik a Csallóköz csalitjait és Visegrád hegyeit, gőgösen átkevélykednek Budapest merész hidai alatt s belevesznek az Alföld szélességébe, meg-megálldogálnak a Fruska-Gora zöld dombjainál, kiszélesednek Titelnél, csodálják a belgrádi Kaliniegdán képét, sziklákkal, örvényekkel, rejtelmekkel hadakoznak a zegzugos Kazán-szorosban és a Vaskapunál, és szétvesznek a bolgár és a román síkság vízi világa között. Mennyi told, mennyi nép, ahol átfutnak! Mennyi szépség, mennyi emberi erény, amit látnak! Mennyi békesség és természetes csönd, ahol mcnnek-mendegélnck a hullámok! — Valamit cselekedni kell, hogy ne csak a hullámok közlekedhessenek zavartalanul országok és népek között, ne csak ők enyelegjenck boldogan a vidékkel, hanem az emberek, az áruk, az eszmék, a kultúrák is békésen haladhassanak a természetes középeurópai utakon íc a. Fekete tengerig s ugyanúgy megtermékenyítsék a vidék életét, mint a Duna hullámai. Mennyiszer megkísérelték e munkát véghezvinni a dunai népek legjobbjai és nem sikerült. Itt a végső pillanat a nagy raü megvalósítására. Az őszi diplomáciai szezonban szokatlan hévvel indult meg az akció az örökös dunai probléma megoldására. Két párhuzamosan futó akciót figyelhetünk: az egyik inkább a nyugati megoldás útját választotta, s ez Mussolini pozitívan gazdasági és politikamentes dunai terve, amelynek tizenkét pontja máris a nyugati nagyhatalmak tanácskozásának középpontjában áll s állítólag megszerezte Fraiiciaország hozzájárulását, a másik az a terv, amelyet „keleti megoldásnak" nevezhetünk, amennyiben a probléma súlypontját a keleteurópai. államokra, a balkáni és a feketetengeri összhangra helyezi. Az első terv tisztán gazdasági és kikapcsolja a politikumot, kereskedelmi és financiális tételeket állít föl, praktikus utasításokat ad a duriavidéki közgazdasági prosperitás .' előidézésére, a ' természettől adott utakra kívánja terelni a forgalmat, vámokat, kivitelt, bevitelt -szabályoz, a termelés és a kivitel növelésének szabályait állítja föl, kidolgozza a preierenciá- 1 is szerződések vázát, pénzsegélyt helyez kilátásba, egyesíti a mezőgazdaságot, a finaneiákat és az ipart-és biztosítja a nyugati hatalmak praktikus támogatását, a másik a keleti terv, — amelynek megteremtésén elsősorban Titulescu fáradozik, — az összhang politikai előfeltételeit igyekszik megvalósítani elsősorban a ke- leteurópai népek között, hogy a balkáninak, vagy a feketetengerinek nevezett Lo- carnó segítségével a keleti hatalmák nyomást gyakorolhassanak Európára a gazdasági megegyezés érdekében. Mussolini és Titulescu lázas igyekezettel kovácsolják dunai koncepciójuk.vázát. A duee Rómában ül, ott tanácskozik, a román külügyminiszter végigszágnldozik a keleteurópai és kisázsiai fővárosokon, ma Varsóban van, holnap Belgrádiján, majd Szófiában s futtában igyekszik tervét megvalósítani. Melyik megoldás a helyesebb: a nyugati, vagy a keleti? Mi itt Csehszlovákiában a középen vagyunk, nekünk vannak nyugati és keleti érdekeink, s éppen centrális fekvésünk következtében nem mondhatunk mást, mint azt, hogy a két eddig egymástól függetlenül dolgozó irányzatot egyesíteni kell. Közös nevezőre hozni. Csak ha a két terv, a nyugati és a keleti, találkozik és megegyezik, ha közös erővel lát munkához és nem rontja le egymást, csak akkor van remény a kibontakozásra. Kíváncsian várjuk Mussolini és Titulescu találkozását, mert a dunai kérdés sorsa e két államférfiu értekezletének eredményétől függ: ha sikerül kiépíteni a közös plattformot, akkor bizonyára megszületik a dunai gazdasági megállapodás. Bizonyára fölszabadul a dunai ipar és kereskedelem, pénzügy és mezőgazdaság, hogy a nagy folyam szabad hullámainak mintájára, zavartalanul hömpölyöghessen át a középeurópai téren, életet, prosperitást árasztva a vidékre és a boldogság és a megelégedés hajóit hordozva szelíden ringató hátán. Árq 80 fillér ^ Lévkj^szám » Csütörtök ■ 1933 október 12