Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-28 / 22. szám
1933 október 28, szombat. Az amerikai milliárdos művészi gonddal helyreállítja Mária Antónia királyné „falusi menedékét” RoekeieHee „üzlete44 a versaitíesi parkban — Csörgedező patakok, veteményes kerV galambdúc és tehénistáltó, mint Rousseau korában nyájá°-nak nevezték a direktórium alatt. Néhány évvel későbben vendéglőt nyitottak a királyné házában, végül pedig teljesen elhagyatott lett. A finom famunka elkorhadt, a szalma- tetőt elmosta az időjárás és nemsokára csa.k fel isme ehetetlen romok maradtak az idillikus kastélyból. ROCKEFELLER BEAVATKOZIK Ilyen állapotban maradt meg a királyné ,,menedéke'1, majdnem napjainkig. A művészet baráti ismételten az államihoz fordultak, hogy restaurálja a kastélyt és mentse meg a teljes összeomlástól. Az állam a pénzügyi nehézségek miatt megtagadta ezt a kívánságot, mert a ífáz és a környezet rendbehozatala sokmillió'frankba került volna. A szomorú helyzetről egy napon . tudomást vett Oeorcje Rockefeller, az amerikai milliárdos. Elkészíttette a terveket a szükséges munkákról és ■ nemes gesztussal, elhatározta, hogy áldozatot hoz a maga nemében egyedüli történelmi és művészeti emlék megmentésére. A francia kultuszminisztériummal egyetértésben művészettörténészeket és építészeket bízott, meg azzal, hogy kikeressék a régi könyvtárakból a királyné „menedékének11 terveit. Az udvari levéltárban a.szállítók számláit tanulmányozták, hogy pontosan megállapíthassák, milyen anyagokból építették a házat. Kezdetben nem sok eredményre vezettek a kutatások. Sok rajz és irodalmi leírás maradt a ,,menedékéről, de ezekből nem derült ki annak régi valódi képe. Hosszú fáradságos kutatás után végre sikerült megtalálni G-irardíji gróf tervét, akihez a királyné tanácsért fordult és akinek útmutatásai alapján készítették el az idillikus telepet. A tervet egy albumban találták meg, amelyet a „menedék11 látogatói kaptak ajándékba' a' királynétól. A „menedék1’ helyreállítása már hamarosan befejeződik. A kerítések már Ugyanúgy veszik körül a házat, mint Mária Antónia idejében és a patakok a rousseaui romantika szerint csörgedeznek.’ Galambok repkednek a kertben és a patakokban kövér pontyok várják a horog végére tűzött pondrókat. A királyné budoárjá- nak tetőzete újból szalmából készült el és minden berendezési tárgy a régi helyén áll, úgy ahogy annakidején Gi- rardin gróf kijelölte. „ÉLETEÜ“-E A RESTAURÁCIÓ? A mü még cl sem készült egészen és máris támadások vannak ellene a sajtóban. Azt állítják egyes hozzáértők, hogy a helyreállítás sóik tekintetben erőszakosan történt s egyáltalában nem felel meg az eredetinek. A vitába teljes hévvel avatkoztak bele az utóbbi hetekben az összes párisi művészeti szakértők. Két táborra oszlottak és különböző művészeti és történelmi érvekkel hadakoznak egymás ellen. Az egykorú okmányokból azonban kiderül, hogy az újraépítés kifogástalanul történt és tiszteletet érdemelnek annak végrehajtói. Ezek egyébként arra hivatkoznak, hogy minden legkisebb jelentőségű apróságot is bemutattak a kultuszminisztériumnak és Rockefellernek jóváhagyás végett. Ha történtek is jelentéktelen tévedések, ami nem valószínű, az alapos kutatás és a közreműködők lelkiismeretessége mellett, akkor sem kell, hogy kiábránduljanak a látogatók. Mária Antónia „menedéke11 fölött csodálatos őszi varázs lebeg és aki ott sétál a kertekben, felejthetetlen élmény emlékét viszi magával. A KEDÉLYBETEG HUSZÁR Irta: RODÁ RODA Fáris, október 27. A vcnsaillesi királyi park látogatói érzéketlenül haladnak el a legérdekesebb emlék előtt: a királynői kéjlak és a „menedék11 előtt, amelyet Mária Antónia királynő a ver- saillesi park egyik félreeső részében építtetett. XVI. Lajos király felesége, Mária Terézia leánya nem jól érezte magát a fagyos udvari pompában s túlzott etikett közepette, a mérnöki szabályossággal megalkotott királyi kertekben. Gyűlölte az udvaroncokat, akik elől nem volt menekülése a királyi kastélyban. Az osztrák származású francia királyné egyszerűségre, fahisiasságra s a minden kényszer nélküli társas- életre vágyódott. A király egyszer megajándékozta a ver- saillesi park egyik részével és Mária Antónia ekkor elhatározta, hogy falusi lakot fog építeni a parkban és a kor páísiztorromantik áj a szerint j u.lil egeiével, galambdúcokkal és lombos kerttel fogja körülvenni. .Teán Jacepres Rousseau ebben az időben tanította, hogy vissza kell térni a természethez, a francia arisztokrácia is megértette a hivó szót és kezdett elfordulni a túlságosan mesterkélt XVI. Lajos-siilustól. Gondé hercege falusi házat építtetett magának Chantillyben, amelyben rendes tehónistállók voltak, ezenkívül pedig egy hatalmas kemence is díszelgett, amelyben illatos parasztkenyeret sütöttek. Manapság nem tudjuk felfogni ennek a stílus- változásnak a íerradami jelentőségét. Valamely udvaronc reggeliző asztala olyan volt, mint manapság egy raffi- n ált divathölgy toalett asztala. Valóságos forradalomszámba ment, mikor az udvar belső emberei egyszerre lemondtak púderről, arcfestékről, parfőmről és a copfról és attól kezdve virágágyak ápolásának és tehenek nevelésének szentelték idejüket. Condé hercege nem volt az egyedüli. Girardin márki, Rousseau tanítványa .vásárolt egy birtokot, amelyen.elvadult virágosrétek voltak és a réteken a falu parasztjai táncoltak és pásztorjátékokat játszottak. Mária Antónia igazi példaképe Caramana grófja volt és őt kérte meg a királyné, liogy készítse el számára a „menedék" terveit. 1783 tavaszán kezdték építeni a pásztori idill otthonát. Széles angol réteket mértek ki, mesterséges dombokat készítettek, romantikus, kanyargó patakokat létesítettek, amelyek mesterséges tóba folytak. A királyné háza visszatükrözött a tó vizében és környezetével úgy hatott, mint egy pompeji belvede- re. A kastélyhoz csatlakozott a „szerelem temploma", a „billiándház1’, szélmalom, galambdúcok, tehénistállók, amelyekben az arisztokrata hölgyek saját finom kezükkel köp ülték a vajat. A halászatról sem feledkeztek meg és kétezer hízott pontyot eresztettek a patakok vizébe. Volt veteményes kert i*, amelyben zöldséget is termesztettek. A kertet a királyné sajátkezüleg öntözte. Mária Antónia szabadon élt a „menedékében" és minden ceremónia nélkül fogadta barátait és híveit. Egyszerű parasztruhába öltözött, virággal díszített szalmakalapot tett a fejére és úgy viselkedett!, mint valami falusi háziasszony. Menüettet táncolt a réten, lottót játszott a királlyal, vagy pedig parasztdalokat énekelt és maga kisérte énekét a spinéten. Az idill nem sokáig tartott. A nagy forradalom végigsepert az országon. Mária Antónia a vérpadon halt meg. 1893-ban szétrombolták a királyné kastélyát. „Kis Bécs"-nek, „az osztrák nő büntaIíortobágyi báró főhadnagy, ki a Forgáob- • huszároknál szolgált, nem volt mindig világ- •• gyűlölő. Ugyancsak nem. Hisz még röviddel a had testi iskola elvégzése előtt kiállotta a híres huszárpróbát: három óra alatt három mérföldet lovagolt, három üveg bort megivott és három! asszonyt szeretett. Később’ tört ki ra jta. - - Mos-tymályban, egy ' keletigaliejai fészekben: merő unalomból belehabarodott egy lengyel főnemes leányába, akinek állítólag kétmilliós . hozománya volt, S mikor kiderült, hogy az egész csak csalás, Hortobágyi kedélybeteg lett; kolerikus-flegma- tikus-melamkólia vett rajta erőt. Képes volt órákig elüldögélni a Dnyeszter partján és apró papirhajócskák után bámulni, melyeket Leimtiegel Hirsch Baruch figyelmeztető leveleiből készített. Ha egyik közülük meg tudta kerülni a sarkot és nem süllyedt el, akkor Hortobágyi arcán megjelent az öröm halvány pírja. Különben is a szolid, istenfélő életmódot szorgalmazta. Csak egyszer egy negyedévben lendítette ki magát Mostymalyban egy ugrással ebből az utálatos létből, a Hotel de Parisban vásárolt mámor segítségével. Hébe-hóba kihagyott egy- egy negyedévet, ilyenkor aztán dupla lerészege- déssel pótolta az elmulasztottat. A Fo rgách-űiu szár oknál ilyenfajta embert nem igen tűrtek meg sokáig. ,S valóban rövid idő múlva a hivatalos lapban ott szerepelt a neve az elhelyezettek között. Hosszú idő óta két negyedet elmulasztott kihasználni. Pesten, hazájában, majd kipótol mindent, gondolta. S mindjárt első este, mielőtt ránehezedtek volna az uj beosztás bilincsei, Hortobágyi fel akart élénkülni, megifjodni, fenekestül felforgatni mindent, önmagát kiegészíteni. Midőn éjfél után - Szikszay „külön szobájába" lépett, ahol a cigány olyan szépen húzza, egyszerre tudta és érezte, hogy célja, elérése érdekében jó utón halad. A tükörbe tévedt pillantása: a civilista Hortobágyi, aki onnan köszöntötte — a keresett második lény, önmagának kiegészítése — a megtévesztésig hasonlított egy, olyan vidéki fiatal földbirtokoshoz, aki a feleségét otthon hagyta. A pincér szólni akart, de ajkára fagyott a kérdés, mikor tekintete Hortobágyi kacsintó szemére tévedt. Villámgyorsan, mennydörgésszerű robajjal hozta a jeges pezsgőhiitőt. Cigánynak és hollónak jó szimatja van. A prímás szó nélkül odajött és a fülébe húzta: Csak egy kislány van a világon, Az is te vagy, drága angyalom — olyan szomorúan húzta, hogy a szegény földi-: birtokos szinte könnyekre fakadt. Hisz éppen ez jóbarátjának, a huszárnak kedvenc nótája, A földbirtokos zsebkendőjét lobogtatva, ülve táncolt csárdást, lassú, andalgó ütemben —- aztán frissebbet húzott a cigány, a földbirtokos is frissebb lett — és — — Méltóságodnak huszárezrednél méltóztatott egyszer szolgálni — szólt a primás. — Miből gondolod, cigány? —, Mert méltóságodnak olyan nagyszerűen méltóztatik táncolni. ti jótszottak tovább: Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára Kanizsai, kanizsai állomásra Előírni a masiniszta ;Kr a gőzöst, ki a gőzöst igazítja. Hely, ez aztán az élet! — Soh‘sem halunk meg! — kiáltotta Hortobágyi, mert hisz éppen ez, amit most játszanak, az összes Hortobágyiak másik régi, kedves, családi és törzsnótája. Huszároknál elérkezik egy olyan időszak, mikor magukba szállnak és egyedül szeretnek lenni. Hortobágyi is itt tartott már, körülnézett a helyiségben és szemébe ötlött két öreg urnák a jelenléte. Ez rosszul esett neki. Először azonban meg akarta kísérelni jóságosán távozásra bírni őket. Egyik kezével felkapta a pezsgöhütöt, másik kezével megragadta a primás bajuszát, igy evezett' a két öreg ur felé. Ezek közeledtére illedelmesen felálltak és valahogyan bemutatkoztak. Hortobágyi nem akart udvariatlannak feltűnni, meghajolt előttük a egyszerűen csak annyit mondott: — Ivralitzky. — Talán Kralitzky pénzügyminiszternek a rokona — kérdezték szinte -egyszerre az urak. — Én magam vagyok a miniszter. — Ali! Az urak helyet csináltak — valamennyien leültek s megeredt a beszéd mindenféléről. Kis idő múlva dalolni kezdtek, majd kis poharazga- tás után brúdert is ittak. István, az idősebbik — vezetéknevére már nem emlékezett — őkegyelmessége egészségére ürítette poharát. Hortobágyi viszonzásul az adófizető polgárokat éljenezte meg, ami láthatólag hizelgett az uraknak. Hortobágyi megegyezel' eljátszatta a „Megy a gőzös, megy a gőzös‘'-t és a prímásnak vezető állást ígért a minisztériumban. így a szolgálatra terelődött a beszéd. Őexc ellene iája igen egj^szerüen ecsetelte munkabeosztását: — Nyolctól tizenegyig uj adókat írok elő, tizenegytől egyig fogadom az udvari tanácsosokat, akik a papírpénzzel számolnak be nekem. Aztán egykor megint elmegyek a lovaglóiskolába — hehe — a hivatalomat tudniillik lovaglóiskolának hiivom. mert mindig az Íróasztal körül szaladgálok. — Ja, azért. . — Igen. Estig aztán államadósságokat csinálok és figyelmeztető leveleket küldök azoknak a polgároknak, akik hátralékban vannak az adójukkal. Remélem, uraim, önök mindig pontosan teljesítették kötelességüket e téren. — Oh, mindig; — Ennek szívből örül a szivem. Sokan nagyon lelkiismeretlenek e tekintetben. A Roth- schild például, a mai napot is beszámítva, csak kutyaadóval nyolc millióval tartozik, a többit nem is számítva. Annál inkább el vagyok ragadtatva uj barátoeskáim rendszeretekétől. A barátocskák meghajoltak, az egyik már kissé nehezen tudott kiegyenesedni. — Keveset tornázik — porolt, Hortobágyi. — Nézzetek meg engem, cn mindennap gyakorlatozom. Fogadni mernék, hogy a jobb sarkantyúmmal meg budom vakarni a bal fülemet. — Lehetetlen, kegyelmes uram! A fogadás létrejött. Hortobágyi lehúzta a cipőjét és megvakarta a balfülét. — Bocsánat, excellenciád, a fogadás sarkantyúival való vakarásról szólt. ; — Az ördögbe — elfelejtettem, hogy nem vagyok uniformisban. .i: — Hogyan — hát a pénzügyminiszter sarkantyút visel az egyenruhájához? — Hát — te ezt nem tudod? Mivel sarkan- tyuzná akkor tevékenységre az állami mane- eh izmust — állami mazoch izmust — szörnyű szó — állami mechanizmust? De nem használt itt semmiféle találékonyság vagy kibúvó, a pezsgőt meg kellett fizetni. Az öregebbik ur megéhezett, tojást rendelt szardíniával. Alig kezdett hozzá az evéshez, Hortobágyi odaintette a prímást és elhuzatta a Radetzky-indulót. Az öreg ur nyugodtan folytatta az evést. Ez nem volt egészen Hortobágyi ínyére, akit a kedélybetegség és az elvesztett fogadás harciassá hangolt. — Kikérem magamnak, a Radetzky-indulót az öreg Radetzky papa tiszteletére állva kell végighallgatni. — Minek? — Miéit? — Legfőképpen azért, mert én kivánom, meg aztán a császári és királyi alattvalói hűség is megkívánja. — Igen? Jól van, gyere csak ide, cigány! Ttt van száz pengő! Játszad délig a Himnuszt! Remélem. őexcellenciája állva fogja végighallgatni. Mikor Hortobágyi másnap reggel hevesen fájó fejbőrrel felébredt és öltözködésihez fogott, hogy lejelenitkezbessék, folyton úgy rémlett neki, hogy az elmúlt éjszaka valami nagy ramazurit rendezett. De sehogy sem jutott eszébe, hogy hol történt ez... Igen, igen, Szikszaynál. Egy öreg úrral... Hogy is hívták csak?... Valami Istvánnak. Szent Isten, ha ez ki találja hívni a pénzügyminisztert! Ami megtörtént, megtörtént. Hortobágyi elkészült, beleült egy kocsiba és a kaszárnyába hajtatott az uj ezredparancsnokánál jelentkezni. S mikor benyitott a szolgálati szoba ajtaján... S mikor benyitott a szolgálati szoba ajtajáü, ott... ott állt az ablaknál egyenruhában a ... tegnapi öreg ur. — Ezredes ur... — dadogta Hortobágyi, hiába erőlködött a következő szót kimondani, nyelve megbicsaklott, felmondta a szolgálatot. Istvánffy ezredes kissé összerezzent, de uralkodott magán és igy szólt: — Nyilvánvalóan maga a hozzám beosztott kedélybeteg főhadnagy? Igen? Köszönöm a bemutatkozást — tudom, miről van szó. Azt hiszem, szükségtelen megmagyaráznom, hogy mik’ a kötelességei az én ezredemben. ■— Egyet azonban meg kell jegyeznem, föhád-i nagy ur: nem szeretem a sok beszédet. A jó huszár karjával verekszik és befogja a po ... szá* ját. A fecsegést gyűlölöm — ez az én kedély* 'betegségem. Azt hiszem, megértjük egymást^ főhadnagy, ur! ' v ‘ Ford, Eoda Editül —j-írr-nr 9
