Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-28 / 22. szám
4 Megint vizsgáznom kell az olvasmányaimból mint olvasónak. Hát, kedves olvasó, aki ezúttal legközelebbi Sartársam éti druszáim vagy, megírom, hogy onit olvastam s te olvasd cl, liogy mit irtain. Ila elolvastad azt, amit írtam, akkor te újra megírhatod, hogy mit olvastam s én ígéretet teszek, hogy háláiból szintén elolvasom, amit te irtai és esetleg meg is írom azt, amit olvastál. Tudod-e, micsoda ez a bolondos, soha véget nem érő körforgás? Ezt, kérlek ál ássam úgy hívják, hogy irodalom. . Előbb azonban egy kis kitérés. Minap angolok, londoni írók jártak itt, akik a filléres — vagy ipennys? — gyorssal érkeztek és én velük töltöttem egy estét. Csodálatos nép ez. A lég pechesebb és legmerevebb, de a legközvetlenebb is. Ila közvetlen, akkor olyan, mint egy gyermek. Az egyik a vacsora közben átszól hozzám: „Szeretném önt részegen látni." Miért? Csak. A másik bemutatkozás helyett ezt- a tanácsot adja: „Tlhomas Harciy-nak inkább a verseit olvassa.“ Családi körben vagyok. Mellettem egy bájos, finom hölgy ül, Lord Kitchener keresztieánya. így kezdi a társalgást: ,V,alt .már Egyiptomiban?“ Nem, kérem. „Hát Itáliában?11 Ott sem. Tányéromra meredek, melyből egy kecsege mered rám s ezt gondolom: Hiába, mégis más család ez, gazdag és nagy család, az övé az egész világ. Én igy szoktam kezdeni a társalgást: „Volt már Zamárdiban? De Nógrádverőcét csak látta ?“ No mindegy. Ahány ház, annyi szokás ... Vacsora után vendégeinket elvitték egy mulatóba, hogy meglássák Budapest éjjeli életét: „the night-life of Budapest" Félmeztelen táncosnők ugrabugráltak óradijra vörös, lila és zöld fényben, a hangulat kedvéért. Az angolok hátat fordítottak nekik. Nem álszeméremből. Unták szegénykéket. Az ilyesmi az egész világon egyforma. Inkább sós mandulát ha- rapdáltak, pezsgőt ittak és verseket mondogattak élő és halott költőikből. Még egy halott költő verse is érzékcsiklandóhb és v ér fórra- •lább, mint egy ilyen kis táncosnő. Colleridge Ghristabel-jéhől idéztek, Tennyson-ból, akit megint nagy költőnek tartanak és jogosan és Ghesterton-hól. A társaságot hajnali háromig ébren tartották a költők. Nélkülük elaludtak vólna. Nem tudom, miért Írnak annyit a versek válságáról. Csak a versek még élnek igazán. Mennyire szeretik az angolok a nyelvünket, milyen kéjes gyönyörrel szürcsölnek egy verssort, egy rímet. Magam is gyönyörködtem abban ,amiit hajlottam, mert értettem és régóta ismertem. Sajnos, nem viszonozhattam kedvességüket, pedig a versenyben nyilván én maradtam volna a győztes. Idézhettem volna Pelöíi-ből ezt: „Oh, lassan szállj és hosszan énekelj, Haldokló hattyú, szép emlékezet." vagy Arany-bő’: „Szőke fodor felhők, hattyúi az égnek Úsztak vala habján a mennyel kéknek." vagy Babitsról: „6 kancsók kincse! drágakincs! Kincsek kancsója! Csókedény." vagy Tóth Árpádból: , S vén utcapadokon hosszan meg-megpihenve Verseim mondogattam, melyekben csendesen Zokognak bánataim, és egykedvün figyelte Fáradt, reszkető számat fáradt, szegény szivem." Mindezt nem tehettem, mert ők nem értették. De kijelentettem, hogy nekünk is vannak hasonló értékeink. Ök ezt elhitték mint gentle- man-nek becsületszóra. Madridból megküldték a .legújabb költők verskoszoruját •— mint hü nyelvtisztitó, nevezzük így az antológiát: —• „Poesia espanola 1915—(Editorial Signo). Pompás könyv. Egy régi latin nép kecses eredetisége tündököl benne, a versek előtt a költők látható arcképe. Amint lapozgatok, egy ismerőst fedezek föl. Három évvé'; ezelőtt Newha.ven és London között utaztam harmadosztályú vasúti fülkében. Velem szemben egy rokonszenves fiatalember ült. Mindaketten olvastunk. Én történetesen spanyol könyvet olvastam. A fiatalember észrevette ezt s mosolyogva nyújtotta felém az ő könyvét. Az is spanyol volt. ö maga is spanyol volt. Kicseréltük névjegyeinket. Beszélgetni kezdtünk. Közölte, hogy ő Angliában tanár, meg is hívott magához, de én sok ügyes-bajos dolgom miatt nem látogathattam meg. Most 1 úriam meg, hogy egykori utitársam Jorge GuIIIen volt, a mai Spanyolország nagy költője. Életrajzából értesülök, hogy London és Budapest között cikázik, a térben és időben s évek múlva uj fényiben tünteti föl azt, amit átéltem. Boldogan őrzöm ezt a szellemi kalandomat. Szeretem az ilyesmit. Sokért nem adnám. 4. Jean Cassou regénye: „Les incomius dans la cave" Könnyed és elmés. Röpülő toll irta. A legjelenebb jelenkor. Nem arról akarok beszélni, ami benne van, hanem .arról, hogy miképp hatott rám. Egy lyoni fiatalember megszökik hazulról, ott hagy csapot-papot, Parisba ruccan, ide-oda kószál s a-z első nap gépkocsisnak szerződtetik. Ez az eiső ámulatom. Hát az ott csak így megy? A gépkocsis együtt étkezik a személyzettel, ,a szakácsnővel és a szobaleánnyal. Ezek jó barátnők, támogatják egymást, fegyverbarátságban élnek. Ez a második ámulatom. Nálunk a szegények, a cselédek, különösen, ha egy helyen szolgálnak, gyűlölik egymást. A gépkocsis egy este elviszi őket a Montmantre-ra mulatni s amint illik, szmokingot ölt. Ez a harmadik ámulatom. Honnan a fenéből van a gépkocsisnak szmokingja? Aztán, hogy mer elmenni a gazdája engedélye nélkül? Nem fél, hogy'elveszti az állását? Jobban meg kellene becsülnie magút —- mannmogom magamban, mint egy fogatlan, vén cg gyáva hülye •— kár így könnyelmüs- ködníe. Elfelejtem, hogy másutt még van élet is és az emberek nem mindenütt szolgák. Még a szolgák sem azok. Ez eszembe jut, de aztán újra elfelejtem. Az olvasást ez határozottan zavarja. é Kcrr Alfréd Ivét útirajzát olvastam el, a Korzikáról meg az Algírról szólót, abból az alkalomból, hogy otthon elkobozták a „vagyonát" — istenem — a bútorait, a könyveit meg a szőnyegeit, melyeket apró betűivel szerzett egy életen át. Illetlennek tartanám, hogy beleszóljak ebbe a pörbe. En csak azt tudom, hogy fiatalkoromban ő szerettette meg velem azt, ami a német lélekben mély és a német szellemben értékes. Most felülvizsgáltam őt. Micsoda friss szeme van, micsoda pompás diákikedélye, micsoda biztos hangütése. Tájai élnek is tüstént emlékké váltnak bennem. Azt veszi észre, amit ón is észre szeretnék venni útközben. KorzikáGALAMBDÚC Ma: MÓRICZ ZSIGMOND Legkedvesebb életkeret, ahová mindig 6 mindig örömmel térek vissza, — a református papi hajlék. Most véletlen öleiből újra alkalmain volt annak a vendégszeretetét élvezni s egészen megilletődve éreztem, hogy ezekben u falusi kis hajlékokban hajszálfínoman ugyanaz, az élet folyik, mint harminc év előtt, mikor féléveket töltöttem számtalan falvi kóborlásaim közt ezekben a galambdúcokban. 'A prédikátor háza nekem nemcsak azért any- nyira kedves, mert anyám paplány lévén, abba nevelt, hogy a gyermekkori hangulatait akarta átplántálni a maga nehéz sorsú iparoscsalád életébe, hanem azért, mert éppen a sok személyes tapasztalat alapján megtanultam, hogy a kálvinista pap háza a mintaszerű magyar életnek századok alatt kikristályosodott típusa. Ezekben a házakban elsősorban meleg csar ládi élet folyik. A férj s a feleség s csaknem mindenütt a sok gyermek, valósággal áhitatos gazdaságú emberi otthont jelent. Sehol sincs fényűzésre alkalom, a mérsékelt s ma már szinte bizonytalan jövedelmek miatt, — do lelkileg megható együttérzés és azt lehetne mondani, magára maradottság s igy a kis fészek zárt idillhuna uralkodik. A papi ház, ahova most bejutottam, száz éves, elég nagy földszintes épület. Abból a. korból, mikor a kastélyok mását csinálták meg kicsinyben. Tornácos zárt udvar, amely zsúfolva van virágokkal. A jó föld s részben a szűk s árnyas udvar miatt a dáhliák két méter magasra nőnek s akkorákat virítanak, mint az egészséges gyenmekkacagás. A ház vályogból van rakva s amint egy kis eső jön, falközépig fel- nedvesedik a talajvíztől. Ezzel a régiek nem törődtek, a maiak nem törődhetnek, mert szegény az eklézsia. Szemben tizenhatablakos óriási gazdaház áll, frissen építve, roppant tükörablakok- kal, nagyszerű téglaépitmény, — a papi ház' a múlt patináját őrzi s a gyermekek arcán bizony fehér szint. Pedig az ajtók a tornácra úgy nyílnak, hogy a fák beköszönnek a szobába s a virágok beillatoznak. A reggel már hat órakor kezdődik az egész család számára, mert a gyermekeknek a közeli kisvárosba már félhétkor el kell menniök az iskolába s onnan csak délután három után kerülnek vissza. Középső szoba, a legszebb s legjobb, ősi magyar szokás szerint: az ebédlő. Ez, 'azt lehet mondani, mindig terítve áll s ebben az egyben, az ételben, még nincs fogyatkozás. Már a pénzzel, még az irkával is, baj van. A papi fizetés ma is a természetbeli adalékokból áll. Szénából s az idén a szénának semmi ára. Egyáltalán nem lehet eladni. De a búzát sem, mert felesbe van kiadva a papi föld s a búza oly üszkös, hogy nincs rá vevő. — Mióta elvették a néppel való legfontosabb összeköttetés lehetőségét, az anyakönyvi könyv- vezetést, azóta a nép nagyon elvonult a papi iroda tájékáról. Régebben a pap mindene volt a falunak. Ügyvédje, orvosa, védője, istápja. Ma már inkább csak barátja. Vasárnap templom után jönnek fel, akikor van a „kihallgatás". Egész héten, napköziben kevés ok van xá, hogy valaki bejöjjön. Ha csak temetés-, vagy esküvő- bejelentés miatt nem . . . A. fiatal pap, negyven éves, de már nagyon érik az arca, a barázdák mélyülnek a homlokán’ s szeme alatt s a haja ritkul. Mélázó léptekkel sétál az irodában s tűnődve beszól. — Vasárnapra tartogatja a falusi ember minden gondját. Akkor jön nagy bizalommal és minden dolgáról elbeszélget. Adóügy, illeték, fellebbezés, a kutyákról való adózásból sok mindenféle baj. Meg a biztosítás, jég, tűz, temetkezési segély s effélék. Nem szeretnek tűz ellen biztosítani, itt emberemlékezet óta nem volt tüzeset s nem izük hiába fizetni . . . Nagy gondolat most a temetkezési segélyre való biztosítás. Az altruizmus hivatalnoka a pap. Megbizá6 nélkül, hivatali pragmatika nélkül. Belső szükségből s íratlan hivatás folytán. ‘ — Valósággal elvették tőlünk a népet, de mi utána megyünk. A nép kultúráját vezetjük s szervezzük. Már az elemi iskolásokat bibliakörökbe vesszük be, ifjúsági egyesületeket tartunk fenn, hasznos és szép szórakozás, persze minden a lelkész xátenmettségétől függ. Konferenciákat tartunk a szomszédos községekkel . . . — Minden falunak más embertípusa van, mert minden falu századok óta csak otthon házasodik . . . Most ezek a közös konferenciák, teaestélyek'. íagyalaltdélutánok a papné vezetése alatt összehozzák a falvak ifjúságát . . . Télen vannak az igazi társas összejövetelek. Vallásos estélyek minden héten egyszer az uj iskolában, két összenyitható tanteremben valóságos színházunk van, hangversenyterem. Műkedvelő előadásokat tartunk. Süt a nap, Sári bíró, Felhő Klári. Októbertől minden nap van teendőm: hétfő kivételével. Kedden ifj. egyesület, szerdán vallásos estély, ismeretterjesztő, vetített géppel, amit én kezelek, csütörtökön a fikában vallás- oktatás, pénteken női bibliai kör, szombaton délelőtt, bibliai iskola, délután ismétlő iskola... Egy ember, aki azért van a falu élére állítva, hogy példaképül szolgáljon a falu kis embereinek. Minden szem ránéz, ő a faluban mindenkit ismer. A legkisebb gyermeket is néven szólítja az líccán. „Hova mégy Évi, hol voltál Klári." ö kereszteli őket s attól kezdve naponta .látja, nézi, őrzi. Megható foglalkozás. Különösen megható ma, mert ma nem szabad a néppel, a papról beszélni. A nép egyre gőgösebb és keményebb vele szemben s a pap egyre jobban tiszteli a híveit. Kezd nagyokat köszönni sorra valamennyinek s fonák érzés, látni, ha a pap szinte megalázkodva köszön a parasztoknak. A galambdúc lakói ma már ott tartanak, hogy félnek a szabad varjaktól, verebektől és sasoktól. LEZUHANT EGY FRANCIA MAGÁNREPÜLÖGÉP NÉGY HALOTT Paris, október 27. Csütörtökön * este Bordeaux közelében súlyos repülőgéipszerencsét- lernség törtéait, amelynek négy omiberélet esett, áldozatul. Egy magánrepülőgép, amely egy loftani garázs tulajdonos tulajdona, négy utasával együtt eddig ismeretlen okokból ■mintegy sízá-zméternyi magasságból Cezuhant. A négy utas, maga a géip tuladonosa, harmincéves feleségé, hétéves kislánya és egy francia tartalékos repülöhadnagy, a helyszínen meghaltak. A repülőgép rpozdorjává tört. bán megmutatják neki Garibaldi halottas ágyát, melynek lepedőjén — a® odavalók ezt hiszik — már kirajzolódott a halálos verejtéke. Algírban egy íakirt lát, aki eötemetteti magát, másfél' óráig fekszik földben, aztán alig változottan kilép a koporsójából s ezt úgy Írja le, hogy én is ott vagyok, reszketek s a hideg viszolypg végig a hátamon. Kerr Alfréd ur, a Duna mellől egy olvasója, egy szegény irótór- sa változatlan hódolatát röpíti ön felé a száműzetésbe. Akárhogy is van, az ön szellemi vagyonát nem lehet elkobozni, sem ma, sem később. 4* Igaz, kínaiakat is olvasok, mint mindig, állandóan. Velük nem lehet betelni. Milyen finomak és bölcsek. A nép is milyen okos. Csak néhány régi mondásukat idézem: „Tévedésből letartóztathatnak téged, de tévedésiből aligha fognak szabadon bocsátani." „Az, aki tigrisen nyargal, nem igen tud lleszállni." „A tbálvány- készitő sohase bálványimádó." „Ha egy barátod van a gyümölcsösödben, akkor a legnemesebb udvariasság, melyet irányában tanúsíthatsz az, hogy elfordulsz." A kínaiak az inyes- mesterség ősi művészei. Szerény szellemi lakománkat talán fejezzük be ezzel ,a pompás fogóssal. 1933 október 28, szombat. HEGYEKNÉL IS ÖREGEBB EMBERFAJRA BUKKANT SVEN HEBDIN KÍNÁBAN Stockholm, október 27. Most érkezett ide Sven Heddiimek Pekingből irt levele, amely sok tudományosan érdekes közlést tartalmaz. Sven Heddin tudományos közlései közül a legérdekesebb az, hogy Kina belsejében olyan fajokra bukkantak, amelyek öregebbek, mint a kínai hegyek alakulása. Ezek a nópfajok tehát láttak valamit, amit a mai civilizált ember még nem látott, amiről legfeljebb apró szigetekre vonatkoztatva olvashatott valamit: egész hegyláncolatok képződését sik- földből. Erre vonatkozó feljegyzéseknek a tudós még nem jött nyomára, de arra, Hogy a népfaj öregebb, mint a hegyképződés, kétségtelen bizonyítékai vannak. —— A ruszinszkéi magyar cserkészek tízéves Jubileuma Nagyszöllős, október 26. (Saját tudósítónktól.) Az 1933. esztendővel a ruszinszkói magyar cserkészet működésének 10 esztendeje zárul le. Tíz év után, visszapillantva a kezdés eveire, legelőször is Haba Ferenc beregszászi gimnáziumi tanárról kell megemlékezni, aki lelkesedéssel fogott a ruszinszkói magyar cserkészet megalapozásához s munkáját dicséri annak a 6 cserkészcsapatnak a megszervezése, melyek még ma is vezető szerepet játszanak Kárpátalján. Két évvel ezelőtt újabb lendületet vett a cserkészni ozgalom, s a ruszinszkói magyar cserkészcsapatok száma 16-ra emelkedett. Megalakultak a le árny cser k észcsap átok, iparos- és öregcserkészcsapatok, s két évvel ezelőtt Kárpátalján Beregszászon rendezték meg a cserkészek jamboreeját. A vezetőség az évi szokásos táborozások helyeit mindig úgy választotta ki, hogy a esc rk és z i f j u sá g me g isme r he s se K ár p át a 1 j a és Szlovenszkó természeti szépségekben bővelkedő vidékeit. 1933-ban végre jött a nagy esemény, a gödöllői világjamboree, amelyen a kárpátaljai cserkészintézmény oly sokat tanult s annyi tapasztalatot szerzett, hogy ez a1 kárpátaljai cserkészet további kiépítését nagy lendülettel fogja előbbre vinni. Tervbe van véve a tiz éven aluli gyermekeknek, az úgynevezett farkaskölyköknek, továbbá a falusi és az öregcserkészet megszervezése. Minthogy azonban a cserkészet eszméjének kiszélesítése és terjesztése cserkészotthonok .létesítése nélkül elképzelhetetlen, ezért a. vezetőség minden lehetőt elkövet az irányban, hogy lehetőleg minden helyen, ahol a cserkészet lábát megvetette, cserkészotthonokat létesítsen. A kárpátaljai magyar cserkészet ez évben fogja ünnepelni fönnállásának tizedik évfordulóját, melyet a magyar csapatok jamboreejával kapcsolnak össze. A kárpátaljai magyar cserkészet vezetősége fölhívással fordul a magyar ifjúsághoz, hogy mennél többen sorakozzanak a liliomot; cserkészzászló alá, másodsorban az öreg- cserkészekhez, a szülőkhöz és a. cserkész- barátokhoz, hogy támogassák ezt a szép, világot átkaroló, hékóthozó cserkészeszmét. —■irTTHTMIHIII'l IW^I'M'l'11 ,'H<imi.H l,jgg| IBIim HIWI'.IWMtMWMHJH.WI,UlUU^ti. I IIIIIIPIII IRODALMI LEVÉL Irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ isiié
